sorok között

sorok között

Zsiga és a szilárd burkolat

2012. december 03. - Politikai Ateista

Néha elgondolkozom azon, hogy milyen lehet baromarcúnak születni. Mondjuk ez a dilemma a látszólagos párhuzamok ellenére nem kötődik szorosan a mai bejegyzés témájához.

Zsiga Marcell vitathatatlanul sikeres ember, és még idejében rájött, hogy nem érdemes, vegyészmérnöknek, programozónak, vagy bodzaszedőnek tanulnia. Keresett szakmákról van ugyan szó amelyekkel egész jól is lehet keresni, de a szolgálati autó mellé biztosan nem jár szolgálati út.

A pletykák szerint a Zsiga utca alig 7 millióba fájt, de ha figyelembe vesszük, hogy reggeltől-estig értünk dolgozik, be kell látnunk, hogy mindnyájunk közös érdeke, hogy zavartalanul és időben megjelenjen a munkahelyein a 47 ezer forintos ember.
A baj csak az, hogy ez a kis aszfaltcsík sokkal többe kerülhet még a kormánynak mint 7 millió forint.

Bölcs vezetőink százmilliós nagyságrenben szórják a pénzt önmaguk reklámozására, a kormányzati kommunikációra. Volt már bulvár-roham 800 milláért, a folyamatos konzultációs levelezgetés, IMF-plakátok, Bajnai-plakátok, és a többi okosság, ezzel azonban még koránt sincs vége, sőt, a kampány még csak most kezdődik igazán....

"Új igény merült fel" a Miniszterelnökségen, ezért jövőre 700 millió forinttal többet költenek kommunikációra, mint azt eredetileg tervezték. Két tárgyalásos közbeszerzésen fogják elkölteni a pénzt, amelynek összege végül a 700 milliónak csaknem a duplája is lehet. - Újabb 700 milliót szán kommunikációra a Miniszterelnökség - Origo

A kormány súlyos milliókat öl az olyan kifinomult kommunikációs vívmányokba mint például a "kreatív marketingkommunikációs stratégia", a "márkakommunikáció tervezése", és az "üzenetek megfogalmazása", erre megjelenik Zsiga Marcell és elfingja az egészet, az összeg töredékéért csinál egy hatásos kis lejáratókampányt a saját pártjának. Nesze neked kreatív marketingkommunikációs stratégia. Persze nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mekkora összegű kormányzati kommunikációt semlegesített Zsiga úr, de valószínűleg sokkal kevesebbet kellene az öntömjénezésre költeniük, ha nem lennének ennyire pofátlanok.

Persze a biztos Fideszes szavazókat ez nem hatja meg, mert meg lehet magyarázni, hogy mi ez a kis utacska az Oszkó-villához képest, de a hasonló történetek - amelyekből lesz még néhány 2014-ig - a bizonytalan szavazók közül sokakat még jobban elbizonytalanít majd a Fidesszel kapcsolatban. Ne felejtsük el, hogy a kormány kommunikációs agymosása is elsősorban a bizonytalanoknak szól.

Ez a történet akár még szórakoztató is lehetne, ha nem mi fizetnénk minden szóban forgó tételt: a Zsigát, az utat és a kommunikációt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr134942305

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szégyellem magam, bocsánatot kérek 2012.12.03. 11:28:16

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy beszédemet egy bocsánatkéréssel kezdjem. Hatalmas erkölcsi és politikai hibát követtem el, amikor 2006-ban választási megegyezést írtam alá Vona Gábor pártjával és együttműködtem a Jobbikkal a hatalom megs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2012.12.03. 11:12:02

Hopp te zsiga! Hop! Hop! Hop! Hop!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.03. 11:24:51

Szerintem az nem Zsiga, hanem Csiga! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.03. 11:34:01

és mi fizetjük, és még fiatal a lelkem, így sokáig fogjuk még fizetni.

igényes 2012.12.03. 11:39:32

Zsiga értéket teremtett!

Senki nem mondhatja, hogy nem érték!

A hölgy szépen furulyázik 2012.12.03. 11:40:22

Zsiga Marcell szexi. Irigykedni pedig nem szabad.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.03. 11:41:44

Birom az ilyen elszabadult hajóágyúkat. A kapitány hiába egyensúlyozza ki a hajót, meg tömi be a lékeket, korbácsolja a legénységet, jön egy ilyen renitens és akkora új léket üt a hajóra, amit nehéz betömni...
Ezek a zsiga-ügyek valahogy jobban megmaradnak az emberek emlékezetében, mint a plakátok meg hirdetések.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.12.03. 11:41:48

www.hirado.hu/Hirek/2012/12/02/12/Milliardok_kormanyzati_kommunikaciora_.aspx

Legalább 17 milliárdot költöttek az előző ciklus kormányai kommunikációs tanácsadásra, tanulmánykérésre és közvélemény-kutatásra. A valós összeg azonban ennél is nagyobb lehet.

ez mennyibe kerülhetett? :-D

Archie the inventor 2012.12.03. 11:52:39

@Kőmíves Kelemen: ne haragudj, de ezt kétlem, hogy így lenne. Az elvakultakat ez a tény nem érdekli, a feledés homályába fog veszni ez az ügy, ami nem is ügy.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.03. 11:53:06

És mindezek ellenére mibe fogadunk ha holnapra kiírnak egy időközit Zsigát nagy többséggel újra beválasztanának a birkák?

Link Elek 2012.12.03. 11:53:20

apropenz a Simicskanak atutalt 680milliardhoz kepest

Indriq 2012.12.03. 12:01:27

Ezt nem így kell felfogni.
Zsiga elvtárs jó ember, szedhetett volna úthasználati díjat is.

Eumik 2012.12.03. 12:04:42

ŐK mindent megtehetnek. Ez van! Bele kell nyugodni!

kewcheg 2012.12.03. 12:10:05

Azon túl hogy erkölcsileg moral insane, ez már btk gyanús is. Helyi lakosként tudom, hogy nem volt szarabb az az utca sem, mint a többi, de senkinek!!! se szép szóért, se fenyegetőzésért soha nem újították volna fel az utcáját az egész Tapolcán. Nincs az a pénz.Gyakorlatilag lehetetlen ilyet kérni...még száz, vagy ezer aláírásra se!!!Volt egyszer egy népszavazás is, többek között pont ezért!!!! mert semmi pénzt nem költöttek Tapolcára. gyakorlatilag a 70-es években kiépített infrastruktúra van...A népszavazás sikeres volt, de akkor jött egy mekegő szobatudós, aki kimondta, hogy "nem érvényes" marad minden a régiben, mert megtehette...Még megbocsáthatóbb lenne, ha ateista, komcsi politikus lenne, aki senkiben és semmiben sem hisz...Habár lehet hogy már eljutott ide....

gnme 2012.12.03. 12:22:33

Nem kell nékem a pogácsa,
Mert nem az anyám csinálta.

Csinálok én olyan bulit, hopp te Zsiga,
Nem aludtam az éjszaaa'ka.

He' de' csinálok én olyan bulit, hopp te Zsiga,
Nem aludtam az éjszaaa'ka.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.03. 12:38:33

"Ne felejtsük el, hogy a kormány kommunikációs agymosása is elsősorban a bizonytalanoknak szól."

Én azt veszem észre, hogy csak a fideszes kemény mag veszi be ezt a maszlagot, a bizonytalanok inkább sírnak/nevetnek miatta.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.03. 12:41:44

@Tyson925:

Teljesen igazad van, az is botrányos volt. A Fidesz többek között azzal nyert, hogy ennek véget fog vetni.

Nem jött össze.

gnme 2012.12.03. 12:41:58

hajrá zsigus, hééÉÉÉ'j hoppááÁ

www.youtube.com/watch?v=MyMIGJridbM

aszfaltot minden utcába! :-)

2012.12.03. 12:45:27

@Tyson925:

Le kell szokni erről. Az nem kifogás, hogy a másik banda nagyobb szarházi volt, vagy hogy ők is ugyanezt csinálták.

Hiába van jobb, és bal oldal, ha csak egy ország van, és csak egy pénztárca. Mikor tanuljátok már meg végre, hogy nem pártoskodni kell, hanem az illetőt jól fenéken billenteni. Mert kár minden egyes ellopott, és elvesztegetett forintért.

Jobb helyeken már rég kidobták volna Zsigát, aztán boldoguljon a való életben, ha tud.

nyugdijas123 2012.12.03. 12:45:53

Van ebben az országban más hely is, ahol a polgármester utcája aszfaltos a többin meg gumicsizmában kell közlekedni!

én már a fény gyermeke vagyok 2012.12.03. 13:16:53

A hír helyesen:
Zsiga Marcell már hétmillióból is tud helyben új munkahelyeket teremteni.

Saga 2012.12.03. 13:33:39

Szerintem a 4-es metró is megy már Felcsút-Rezidencia-Parlament átépítés után, csak a nép még nem használhatja.

Gekko 2012.12.03. 13:43:50

@kewcheg: Miről beszélsz? Ezek az igazi bolsik, neked még nem esett le?!? Tanácselnök, párttitkár, TSZ elnök. Rémlik már?

Landy4x4 2012.12.03. 14:23:34

@Gekko: Nekem is pont ez jutott az eszembe. Annó olyan 35 éve nagymamámék falujában is csak a párttitkár portájáig volt betonozott út a főúttól...
Hiába bármelyik rendszer is a kiskáder azt hiszi kiskirály...

bocage 2012.12.03. 14:50:38

@Kukoricajancsi:
Hát ez a baj, hogy senkit soha semmiért nem meszelnek el...Ezt látja a nép és ő is ha teheti csal lop hazudik, aki meg próbálna tisztességesen élni annak vagy a csomagolás vagy a beletörődés marad!
A Fidesz két év alatt bebizonyította, hogy az égvilágon semmit sem csinál másként, mint elődei, csak ráönt még egy kis nemzeti és vallási mázat, amitől még gyomorforgatóbb az egész.

kewcheg 2012.12.03. 15:04:18

A zsuga márton utcájától 100 méterre tudok olyan útburkolatot, ahol asztallapnyi táblában jön fel az aszfaltréteg,középen olyan puklival hogy az olajteknő leér alacsonyabb kocsinál. Ez mikor kerül sorra????

gnme 2012.12.03. 15:09:57

@kewcheg: hát soha

ez népi bölcsesség, nézd meg, még a nótában is benne van a bakkanó: "hopp" te zsiga

kvadrillio 2012.12.03. 15:33:35

"

Címlap
Belföld
Parlament|
Szájbarágó|
Budapest|
Képviselő Funky|
Igaz, ami igaz
Külföld
Gazdaság
Tech
Tudomány
Kult
Sport
Vélemény
Videó

RSS
24 óra |
Belföld
7800 liter hamis bort találtak Jánoshalmán

MTI

2012. november 29., csütörtök 14:50 |

Hamisítás és egyéb szabálytalanságok miatt bevonták a működési engedélyét egy borászati vállalkozásnak Jánoshalmán – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati Igazgatósága.
"

...akko most már nem lesz több BORFESZTIVÁL SEHOL ??? :o)

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.03. 15:48:49

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Azért engem érdekelne lebontva, tényekkel-iratokkal is, a 'A Miniszterelnökség a hvg.hu adatkérésére azt közölte' csöppet szegényesnek tűnik. A 'kerekítve' meg aranyos. :)

(És az évi átlag' négymilliárdot idén csak a Századvég megugrotta, nemdebár?)

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.03. 15:50:35

@kewcheg:

Eddig rosszul csinálták, nem azért kell lobbizni, hogy megcsinálják az utat, az esélytelen; meg kell győzni egy helyi fideszes kiskirályt, hogy odaköltözzön. ;-)

vasgyuszi 2012.12.03. 16:06:09

Nem tudom, hogy hányszor és mekkorát kell még magyar lakosság arcába fosni, hogy felemelje a seggét a fotölybol és kitakarodjon az utcára tüntetni.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2012.12.03. 16:17:12

@vasgyuszi: éjjel már fagyni fog, majd ha jön a jóóóidőőőő..persze akkor sem

vantaan 2012.12.04. 10:33:57

....most miért is bántjátok a Zsigát??? Hát 47 ezerből hogy csinálja meg azt az utat amelyen az Audi 6-os is úgy rázkódott a segge alatt! Nem hogy örülnétek ....mert már Hofi is megmondta az utak azért épülnek hogy a Zemberek jól járjanak!!!
süti beállítások módosítása