sorok között

sorok között

A francia összeomlás

2012. november 13. - Politikai Ateista

Nem először írom le, hogy Európa második legnagyobb gazdaságával komoly problémák lesznek hamarosan, Franciaország a gazdaság tekintetében sokkal inkább görög mint német. Mindenesetre nem én vagyok az egyetlen aki aggódik, hivatalosan nem megerősített információk szerint Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter  gazdasági tanácsadókat bízott meg a francia gazdaság állapotával és kilátásaival kapcsolatos tanulmány elkészítésével. Schauble nem véletlenül tekintget gyanakvással Párizs felé, a franciák a német termékek legnagyobb európai fogyasztói.

Ezalatt a Dexia francia-belga bankóriást harmadszor is meg kellett menteni:

Az újabb bankmentés piaci megítélése ellentmondásos lehet, hiszen rontja a két ország költségvetésének helyzetét. Egyfajta kompenzációként a bank számára korábban vállalt 90 milliárd eurós garanciakeretet 85 milliárd euróra csökkentik. Magához a tőkeemeléshez az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges, az ezzel kapcsolatos egyeztetések viszont újabb feszültségeket okozhatnak Brüsszel és a két érintett állam között. - Újabb bankmentést jelentett be Franciaország és Belgium - Portfolio.hu

Hollande a recesszió jelei ellenére tartózkodik a drasztikus a kormányzati kiadáscsökkentéssel, bankokat és autógyárakat menteget, amit az olcsó finanszírozási lehetőségek egyelőre lehetővé is tesznek, de számos befektető már hangot adott a kétségeivel kapcsolatban. Véleményük szerint a rekordalacsony francia kötvényhozamok nem tükrözik megfelelően a gazdasági kockázatok szintjét.

Stephane Gatignon polgármester pénteken éhségsztrájkba kezdett egy sátorban a francia parlament előtt - jelentette szombaton a Reuters. A Párizs közelében található település, Sevran első embere 5 millió eurót szeretne kiharcolni a városának az államtól, különben kedden mert már nem tudják teljesíteni az önkormányzattal szembeni követeléseket. "Szó szerint elértük az út végét, a városnak már nincs hozzáférése további hitelekhez." - nyilatkozta Gatignon.

Elszigetelt jelenség, vagy az első dominó?

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr654902482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frizuravarjú 2012.11.13. 19:09:29

Egyenlőség? Gyarmatok felszámolása? Vége az emberiségnek, ránk szabadítottátok a legvérszomjasabb majmokat! :/

paráznabillegető 2012.11.13. 19:17:41

már porolják a gijotinokat, ja.

Never 2012.11.13. 19:38:57

Ugye a gránd nászióóóón nem mehet csődbe, mert a nemzeti büszkeség nem engedi meg.... Szerintem a németek okosan teszik, ha nagyon-nagyon vigyáznak a buxára.

Sírköves Slomó 2012.11.13. 19:42:48

90 milliárd(85) a Dexia banknak mehet, okés...:)

5 millió euró egy francia városnak nem mehet..:(

Éljenek a bankok, dögöljenek meg a zemberek!

Sir Galahad 2012.11.13. 19:47:15

Ez mind hazugság. Sehol a világon nincs gazdasági válság, egyedül Magyarországon, a Patásorbán és Eltocsy csinálják, kart karba öltve, hogy nemzetünket elveszejtsék. Bizony!

Link Elek 2012.11.13. 20:05:15

en maximalisan ttamogatom, hogy franciaorszag osszeomoljon

Messzi Vetek 2012.11.13. 20:28:42

@Link Elek: pusztán jóindulatból, vagy van valami racionális okod is erre?

Sírköves Slomó 2012.11.13. 20:30:20

@Messzi Vetek: Nem elég racionális ok a bosszú?

Messzi Vetek 2012.11.13. 20:40:39

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: ja, de! most hogy mondod, az tényleg elég racionális. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.11.13. 20:57:00

@Sir Galahad: de majd 2014-ben eljő Bajnai (vagy Dopeman?) a messiás, és majd elvezet minket a kánaánba!

halleluja testvérek!
dicsértessék a gyurcsány/bajnai/kuncze szentháromság!!
...és a tévedhetetlen tudomány!

Persécuté Persécuteur 2012.11.13. 21:03:33

"Hollande a recesszió jelei ellenére tartózkodik a drasztikus a kormányzati kiadáscsökkentéssel" - vagy pont amiatt? Franciaország nem mehet csődbe, ha megnehezül a finanszírozása, majd lesz megint valami ekb kötvényvásárlási program valami 3 vagy 4 betűvel rövidített bonyolult néven.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.13. 21:29:15

Isten óvja azon országokat ahol szocik kerülnek kormányra.

Egyetlen programjuk az ország eladósítása, munkanélküliség megnövelése.
Nálunk kifejezetten jó volt ebbe az MSZP, és 8 éven keresztül EU első volt mindkét paraméterben.

Tell Vilmos 2012.11.13. 21:36:05

A +oldás igen 1xrű.

Oda kell küldeni a Matolcsit, rögtön rendbe szedi az ottani gazdaságot is! Azorbán + legyen francia köztársasági elnök, oszt jó napot!

Ne hogy má' nekik könnyebb legyen! :-)

Tell Vilmos 2012.11.13. 21:39:31

Ja + még valami!

Trianon miatt naná, hogy menjenek ők is tönkre!

Más: -nyáron voltam francia honban, oszt nem nagyon láttam, hogy oly nagyon rossz bőrben lennének! Úgy jó 1 fényévnyi távolságban vannak előttünk!

J.László 2012.11.13. 21:40:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
A szocialista kormányok abba szoktak belebukni, hogy elkúrják, a konzervatívok pedig abba, hogy rendbe teszik. Majd kezdődik az egész elölről. Nagy találmány ez a "demokrácia".

jozicsenko 2012.11.13. 21:47:08

majd felszámolják a németeknek a megszállást (megint), a Saar-vidéket, a Ruhr-vidéket, az első világháborút, a második világháborút, a hidegháborút és Nagy Károlyig visszamenőleg mindent: a "náci" búnbánatba belefér a szomszédok megmentése

ami után a köv. világháborúban a németek az oroszok mellett fognak harcolni...

J.László 2012.11.13. 21:52:05

@jozicsenko:
Tartok tőle, hogy a németek senki mellet nem fognak harcolni. Náluk jobban nincs nép Európában elhülyítve.

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 22:02:21

@Sir Galahad:

Jómunkásemberelvtársam, te lemaradtál pár brossúrával!

Nálunk Pártunk és Ártányunk, Orbán és Matolcsy elvtársak már rég kijelentették, hogy a válságnak vége, dübörög a gazdaság, nagy a jólét, csak a rothadó kapitalista nyugat döglődik!

"Matolcsy a CNN-en: "a válságnak vége van"
2012. június 07., csütörtök, 21:21 • Utolsó frissítés: 2012. június 08., péntek, 00:13

Magyarország költségvetési állapota "rendben van", a válságnak vége - mondta a CNN-nek adott interjújában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter."

Sőt, 15 éven belül megduflázzuk a GDPt!
Hozzánk fog járni az IMF és a megdeglett nyugat egy kis segílykéért!
"Matolcsy György már megint valami egészen elképesztően nagy zöldséget mond. Pedig megtette tegnap is, amikor a magyar GDP nagyjából másfél évtizeden belüli megduplázódását vetítette előre."

Megfigyelo 2012.11.13. 22:12:31

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Az a nagy szomorú igazság, hogy ebben a világban a bankoknak van egy olyan közszolgáltatás jellegú szerepe, ami csak a vízvezetékkel és az áramellátással vehető össze. Ezért, ha a bankok tönkremennek, mindenki tönkremegy: senki sem jut a pénzéhez, senki sem tud se kenyeret venni, se termelni... Nem véletlen, hogy az egész mai krízis egy bank (a Lehman Brothers) összeomlásával kezdődött. Szóval a bankokat nem kell szeretni, de (sajnos) a nagyobbakat muszáj megmenteni.
(Ez az, amit Orbán és Matolcsy ben értenek...)

Szobadísz 2012.11.13. 22:38:54

Szerintem én ehhez nem értek.

na4 2012.11.13. 22:43:39

Hollande egy barom. Franciaország még nagyon bánni fogja, hogy megválasztották.De mire ez kiderül, addigra már összequrt mindent.

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 22:54:51

@na4:

Szerintem meg ügyes faszi,aki nem csak szavakban, nem csak színpadon hőzöngve, pojácáskodva védi az őt megválasztó népséget.

Hja, hogy nem trendi neoliberális és nem is unortodox kommunista, hát istenem,a világ sokszínű.

JohnHenry 2012.11.13. 22:56:09

Már megint a rothadó kapitalizmusról kell olvasnom? Bezzeg nálunk...

p.s. A bátyám Franciao.-ban él, a válságból annyit érzékelnek, hogy mindkét kocsit lecserélték gázüzeműre + egy évben csak kétszer mennek nyaralni, nem háromszor.

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 22:59:41

@Putyilov gyári melós:

Amúgy Hollandenak Orbánnal szemben komoly a zsarolási potenciálja, ha bedől Franciaország, akkor Németország is.
Míg ha mi bedőlünk, akkor még a kutya se pisál utánunk, lesz egy luk Ejrópa térképén vagy bejönnek a towarisok, románok, szlovákok.

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 23:01:15

@JohnHenry:

Sejtettem, hogy ekkora hatalmas ott a nyomor :o)))

Megjegyzem a görögök is háromszor olyan jól élnek mint mi a fejlett kommunista Orbánisztánban.

Martian (törölt) 2012.11.13. 23:03:44

@Megfigyelo: nyomtatni kell pénzt, nem hitelt felvenni... az infláció esetleges jelentkezése sok más tényezőtől is függ.

Martian (törölt) 2012.11.13. 23:05:06

@Megfigyelo: és persze globálisan felszámolni a "jegybanki függetlenséget".

dr kíváncsivagyok 2012.11.13. 23:08:38

@J.László:
"A szocialista kormányok abba szoktak belebukni, hogy elkúrják, a konzervatívok pedig abba, hogy rendbe teszik."

Bocs,...valamiről lemaradtam , Akkor most rendbetétel zajlik ?
Jó - jó,...csak hogy tudjam mibe döglünk bele...

sanyix 2012.11.13. 23:20:25

@dr kíváncsivagyok: most szocialista kormány van... az egy dolog hogy minek nevezik magukat, de ebben az országban 48 óta csak szoci/komcsi kormány van...

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 23:25:25

@dr kíváncsivagyok:

Bizony,majd Matolcsy elvtárs Kánaánt csinál, a kolbász is kerítésből lesz :o))))

Majd hozzánk járnak a degledező nyugatiak segílykéért.

Csak 15 évet kell kibírni, de a komenyizmusban mindenkinek jobb lesz!

"A magyar kormány 2025-re megkétszerezné a jelenlegi 100 milliárd eurós bruttó hazai összterméket (GDP), amihez háromszorosára kell növelni az ország külkereskedelmi forgalmát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a Magyar Export-Import Bankot (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosítót (MEHIB) érintő törvénymódosítás záróvitájában."

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.13. 23:32:39

@Megfigyelo:

"Szóval a bankokat nem kell szeretni, de (sajnos) a nagyobbakat muszáj megmenteni."

Ha ez így van akkor azt csinálnak amit akarnak, mindig megmentésre fognak kerülni.

"Kemény" pénz (arany és/vagy ezüst alapú), a részleges tartalékolás megszüntetése és a fedezetlenség esetén azonnali tönkremenetel biztosítaná a banki fegyelmet, amit semmilyen szabályozás soha nem fog elérni. Persze ez sem a bankároknak, sem a politikusoknak nem áll érdekében, ezért inkább elmagyarázzák miért kell "megmenteni" a -- nagy, tehát nagy befolyással rendelkező -- bankokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.13. 23:39:43

@Martian:

Ha mindenki készpénzét és számlaösszegét megdupláznák, akkor mindenki kétszer gazdagabb lenne, igaz?

Putyilov gyári melós 2012.11.13. 23:41:07

@neoteny:

Óóóó, hát aranyhamisításban ezer éve világbajnokok vagyunk, már István után hamisították az uralkodóink a pénzt, mert sosem volt elég a hóbortjaikra, háborúikra.

Ja, és honnan szednél annyi aranyat, amennyi a mai pénzforgalomhoz kell világszerte?
No meg olyan aprócska tyechnyikai részletek, hogy mondjuk a félvezető és elektroipar kurvára drágává lenne.
Mondjuk szamárhoz, faekéhez, postagalambhoz, gyertyához nem kell kompjúter, se elektronika.

Kard 2012.11.13. 23:46:10

@J.László: Ez tényleg érdekes főleg ha megnézzük például Amerikát ahol a Clintoni (demokrata - egyenlő liberális) aranyévek után a kedves Bush (republikánus konzervatív) papának mit sikerült elérnie (2008, világválság). Szóval van mindkét oldal elbaszásaira is példa.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.13. 23:55:25

van a hozzászólásoknak az a döbbenetesen buta, fideszes brosúrákat is megszégyenítő szintje, amikor az ember tényleg megijed egy pillanatra, és felteszi a kérdést, ez hogyan lehetséges. szerencsére maroknyi kisebbség, csak hangosak, mint néhány kommentelő itt

zotyesz11 2012.11.13. 23:56:47

@Putyilov gyári melós: Úgy tűnik te is le vagy maradva pár sorral, ha júniusi cikket linkelsz, november közepén...
Már mint akár lehetne aktuális is csak, még sem az...
Már...

@Tell Vilmos
A fényévekről annyit, hogy nem olyan nehéz két vagy akár 3 számjegyű inflációt produkálni.
De majd úgyis jön valami nyugdíj korhatár emelés 62-ről 65 évre, oszt megint milliónyi francia polgár lesz az utcán.

Mellesleg Ejrópában nincs recesszió (az Index nem nagyon ír róla semmit, tehát nincs), csak itt a Zorbán vezényelte elmeháborodottaknál...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 00:21:14

@Putyilov gyári melós:

Aranyat "hamisítani" senkinek sem sikerült, habár az arra tett alkémiai kísérletek sokat mozdították elő a kémiát.

Mennyi aranyra van szükség ma a pénzforgalomhoz? Amennyi van, az szabja meg az értékét bármi máshoz viszonyítva; ha több érték kerül megtermelésre és kereskedelemre, akkor az arany is drágábbá válik a relatív ritkasága miatt és máris többet lehet vásárolni ugyanannyi aranyért.

A félvezető és elektroipar minimális mennyiségű aranyat használ fel akár a készletekhez, akár az aranybányászathoz képest; egyébként is néhány éve volt nagy újság hogy -- ha jól emlékszem -- az IBM talált technológiát az aranynak rézzel kiváltására. Ha meg "drága" az arany ipari alkalmazása, akkor megéri visszanyerni az aranyat az ipari termékekből... nem vesz el, sőt még át sem alakul.

A fedezet nélküli papírpénzt és az azzal járó inflációt jóval a számítógépek és elektronika tömegtermelése előtt találták ki...

laci_52 2012.11.14. 00:49:00

Szeretnénk mi csak akkora szarban lenni, mint a franciák!

owlkin 2012.11.14. 01:11:40

@Putyilov gyári melós:
"Óóóó, hát aranyhamisításban ezer éve világbajnokok vagyunk, már István után hamisították az uralkodóink a pénzt, mert sosem volt elég a hóbortjaikra, háborúikra.

Ja, és honnan szednél annyi aranyat, amennyi a mai pénzforgalomhoz kell világszerte?"
Válasz erre

nem szerzel, és ez a lényeg, sima árupiaci lufi, ma már az a hit van a pénz mögött, hogy az adósságot visszafizeted. ennyi. nem az arany. erről ugat mindenki kb 2 éve.

de amúgy hazudtok ti is. ameddig veszik a papírokat, higyjétek el, jobban járunk a forint kötvénnyel mint az IMF-el. főleg ha lehúzzák a kamatot.

blasiusii 2012.11.14. 01:17:26

@J.László: általában pont fordítva szokott történni ez a politikai váltógazdálkodásban, a baloldal inkább takarékoskodik, a jobboldal pedig extenzív (más országokban is u.így van, lsd. pl. USA)

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2012.11.14. 03:18:32

Szerintem megérdemlik a Franciák!!! Egyik leg ocsmányabb ország a világon és ugye nem kell mondanom hogy mit csniáltak velünk Magyarokkal!!! A Magyar nem felejt azóta se!!! Ha Franciaország szétesik pezsgőt bont sok Magyar hazafi!!! Ha sírba teszik a csiga zabálókat ott fogunk ugrálni a sírjukon!!! MEGÉRDEMELTÉTEK ROHADT FRANCIÁK!!!!!! ÉS AZ EGÉSZ SZEMÉT GŐGÖS EURÓPA!!!!!!!!!!

kpityu2 2012.11.14. 05:38:55

Hitelt köll felvenni. A hitel felpörgeti a gazdaságot, és jólétet hoz mindenhová.
Az Úr mondá, hogy legyen hitel, sokasodjék, és uralkodjon eme világon.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 06:20:19

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:

"Ha Franciaország szétesik pezsgőt bont sok Magyar hazafi!!!"

Mindaddig amíg magyar gyártású pezsgőt bontanak, valóban hazafiak. De aki francia pezsgővel ünnepli Franciaország szétesését, az nem magyar hazafi.

bertrollnok 2012.11.14. 06:57:47

@owlkin: A lehúzott kamat mire jó?

2012.11.14. 07:31:20

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:
Trianont nem a mostani franciák művelték az országgal.
De menjünk kicsit visszább az időben, amikor a hun, majd a magyar hordák álltak neki lerabolni a mostani nyugatot. Addig örüljünk, amíg ezért be nem nyújták a számlát.
Vagy előjönnek azzal, hogy erkölcstelen volt a fehér lóért vettünk országot biznisz és visszazavarnak az Etelközbe.

Ritkán él sokáig az, aki csak a tükröt nézi vezetés közben.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2012.11.14. 07:40:49

@Ylim: Nem csak Trianon!!! Rákóczi vereségét is a Franciáknak köszönhetjük!!! Napóleon be akarta olvasztani a Magyarokat!!! A Franciák a Magyar Nemzet ősi ellenségei voltak mindig is és ezt nem felejtettük el lehet te igen de mi Magyarok emlékezünk!!! Tanulj egy kis történelmet és haza szeretetet azt javaslom öreg!!!

yerico1 2012.11.14. 08:22:08

A franciák baján lehetne segíteni, a németeknek megint meg kellene szállnia. A francia hagyományokhoz ez már úgy is hozzátartozik. A győztes németek meg magyarázhatnák úgy, hogy ez az első lépés a politikailag egységes Európa felé, és a két legjelentősebb gazdaság immár együtt kooperatívan tud működni.

Martian (törölt) 2012.11.14. 08:30:21

@neoteny: nem szétosztogatni, hanem a gazdaságba beleforgatni kell a létrehozott pénzt.
Vagy létrehozni egy olyan speciális fizetőeszközt, amit nem lehet bespájzolni, korlátozott a lejárata.

the_line 2012.11.14. 08:56:25

Szóval a francia gazdaság azért dől be, mert egy kisvárosi önkoormányzat fizetésképtelenné vált?

Jézusom! Ez a blog annyira de annyira durva...

rezvez 2012.11.14. 09:29:15

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: Annak ellenére ezt tették velünk a franciák, hogy János Vitéz megmentette az egyik királyukat a törököktől.

rezvez 2012.11.14. 09:35:02

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: Annak ellenére csinálták Trianont, hogy János Vitéz megmentette a francia királyt a törököktől.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.14. 09:36:12

Most már legalább talán megérti a sok ballib, miért kell piacok, lehetőségek után kutakodni ázsiában és az araboknál.

Elég nyilvánvaló, hogy az EU, amely legfontosabb kereskedelmi partnerünk, szarban van. Ráadásul a munkamegosztása is rossz. Mintha a KGST-ben mindent az oroszok gyártanának, amit pedig nem, azt KGST kívüli országokból importálnák a KGST tagállamai olcsóbban, mint a hazai előállítás.

Igy nem is fog sokáig menni.

rezvez 2012.11.14. 09:36:21

Nocsak mégis elment az előző is!

VT Man 2012.11.14. 09:36:25

@dr kíváncsivagyok:
"Bocs,...valamiről lemaradtam , Akkor most rendbetétel zajlik ?"

A szocik alatt sose sikerült a hiányt 3% alatt tartani (talán kivéve Bajnait).

A Fidesz alatt mindig megvolt a 3%-os, vagy szinte 3%-os cél.

Ez már komoly előrelépés. Ettől még a Fidesz nem lesz "jó", de sokkal jobb, mint az előzőek.

VT Man 2012.11.14. 09:37:42

@Ylim:
"Trianont nem a mostani franciák művelték az országgal."

Aha. De ha valaki azt meri mondani, hogy "a holokausztot nem a mostani magyarok művelték a magyar zsidókkal", akkor az náci.

Kettős mérce.

no successful 2012.11.14. 09:45:20

@JohnHenry:

"egy évben csak kétszer mennek nyaralni, nem háromszor. "

Hidd el, ez is tovább fog csökkenni. Nem fogtátok még fel ?
A természeti erőforrások mennyisége nem nő, az emberiség létszáma viszont igen. Ennyi.
A fogyasztás egy főre eső mértéke így vagy úgy hosszútávon mindenhol csökkenni fog. Tök mindegy, hogy ezt ki milyen csomagba csomagolja, Matolcsi vagy Bajnai vagy Hollande cifrázni persze lehet, de hosszútávon mindegy.
Pénzügyi válság ?
Röhej. A pénz, csak egy általunk kitalált csereeszköz.
Nem a pénz van válságban, hanem a fogyasztói társadalom.
És általában az emberiség.
Visszafordítani a túlnépesedést, ez a legfontosabb feladat.

2012.11.14. 09:47:43

Halkan szeretném csupán megkérdezni a szakértő posztírót - aki most a francia gazdaság összeomlását vizionálja - hogy a francia gazdaság helyzete mennyiben tekinthető elszigetelt jelenségnek(tekintve a világ gazdaságában betöltött szerepét), mert első dominóként azért nem aposztrofálnám. Még kérdés szintjén sem, amennyiben az nem költői.

nookedli 2012.11.14. 09:52:40

Európa második legnagyobb gazdasága??? Szerintem a 3-4 vagy 5. Amúgy meg termelésben semmi érdekeset nem tudnak felmutatni a szar rönójukon kívül. Parazita népség. Mások gyarmatosításából, lezabálásából élnek meg.
Mellesleg gondolom, nagyon szenvednek a franciák az 5-6-szoros bérükkel, mint nálunk van. Lehet, egy nagyobb összegű EU segélycsomag előkészítését fogják bevetni, amit persze megint csak nekünk kell kifizetni.

no successful 2012.11.14. 10:00:24

@Ylim:

"Ritkán él sokáig az, aki csak a tükröt nézi vezetés közben. "

Nagyon gyakran viszont Q.vafontos a tükör használata. Pl. előzés megkezdésénél.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 10:09:49

@Martian:

A "szétosztogatás" miért nem jelenti a "gazdaságba beleforgatást"? Az emberek elköltik a pénzüket (senki sem eszik pénzt vagy fűt vele vagy közlekedik rajta); az miben különbözik a "gazdaságba beleforgatástól"?

Aki pénzt nyomtat, az az inflációt növeli; ráadásul nem egyszerre, hanem ahogy az új pénz szétáramlik a gazdaságban. Tehát aki nyomtatja, az még az infláció elkezdődése előtti áron tud vele vásárolni; aztán akik első körben kapják, azok már kezdik az árakat felverni azáltal hogy költik (több pénz hajt ugyanannyi termékre), aki még később jut hozzá, az már a megemelkedett árakat kell megfizesse vele... minél később forog valakihez a pénz, annál inkább ő veszít -- amennyit az új pénzhez korábban hozzájutók nyertek.

egyhazafi 2012.11.14. 10:18:37

@Megfigyelo: Nem értek eggyet, hogy a banokat úgy tekintred, mint az áramszolgáltzatót.

A mai egész gazdasági rendszer el van cseszve. Rengeteg virtúális fizetőeszköz van forgalomban, amire ténylegesen nincs fedezet. Be kellene dönteni az egészet. Nem hagyni, hogy a bankok 1000 Ft érő fedezeti jószágra kiadjanak 1.000.000 Ft értékű virtuális fizetőeszközöket. Ez a baj. Ez csak a zsidóknak volt jó eddig. Most, hogy kibukott a rendszer hiányossága mentsük meg őket? Miért? Kit érdekelnek?

Viseljék az 50 éve tartó jólétük következményét!

belekotty 2012.11.14. 10:19:47

@wmiki: Jó az új gyógyszered, végre értelmeset is szóltál.

belekotty 2012.11.14. 10:21:42

@nookedli: "Amúgy meg termelésben semmi érdekeset nem tudnak felmutatni a szar rönójukon kívül. " - Aha. A francia atomerőművek nélkül le lenne sötétítve Európa.

egyhazafi 2012.11.14. 10:22:46

@no successful: Ebben igazad van. De ha bevezetnéd a születés szabályozást a szegényebb régiókban, akkor meg a képmutató liberalista jogvédők jönnének. Hogy a nyomornegyedekben lakóknak is joga van 50+ purgyét a világra hozni. Jah, hogy ki neveli fel az mindegy. Majd állam bácsi. Csak azt felejtik el, hogy állam bácsi, honnan szerez pénzt. El kell köttetni a szegényeket és atomot a világnak. Az megoldja a gazdasági válságot?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.14. 10:24:13

@VT Man: Valójában a ballibsik alatt nagyon elszállt a hiány, ezt kellett IMF hitellel fedezni.

Amit most fizetünk vissza, miközben a ballibsi kórus most azt kéri számon Orbánéktól, amit annak idején Gyurcsányék IMF hitellel együtt sem tudtak megoldani.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.14. 10:27:37

@egyhazafi: A szabad hitelt így tényleg nagy felelőtlenség volt beengedni állami szabályozás nélkül az országba. Persze Gyurcsányék arra büszkék, amit minden normális kormányfő szégyellne.

Tippem szerint az IMF kölcsönüknek volt ez az egyik ára, hiszen jól megnövelte a befolyást és a függést, csak a szükségből Gyurcsányék erényt kovácsoltak. A ballibsik pedig kajálták.

tede 2012.11.14. 10:34:24

Voltam kétszer Franciaországban és vagy az én szerencsétlenségem vagy ennyire általános, de mindkétszer belefutottam rasszista némberbe. Az egyik szó szerint gúnyolódott az amerikai túristákon, hogy miért nem beszélnek franciául, de annyira durván, hogy az idős amerikai házaspár ott is hagyta őket és bár kivárta a 10-15 perc sorbanállást, de inkább elment máshova enni, mert nem akarták magukat ilyennek kitenni. B+ és ezek akarnak a túristákból megélni. Sajnos, én is csak angolul beszélek, ezért kaptam ott hideget-meleget, nekem is beugatott a büdös k, de én éhes voltam és nem akartam máshol enni.

A másik esetben meg direkt ablakhoz kértem a helyet a repülön, amit elfoglalt egy széle-hossza egy francia asszonyság és tényleg udvariasan kértem, hogy hadd üljek oda, mert szeretnék nézelődni, de úgy tett, mintha nem értene angolul. Amikor a stewardess mondta neki franciául, akkor nagy duzzogva máshova kérte a helyet, kerestek neki üreset máshol és akkor megjött az angol tudása, hogy a szemét kommunisták mit akarnak, itt rám és a magyarokra gondolt.

Folytathatnám még, de ez a két legkirívóbb eset és ismerőseim ugyanerre panaszkodnak, ha nem tudsz franciául, akkor nagyon csúnyán viselkednek (és ezek akarnak a túristákból megélni). Azt nem tudom, hogy aki beszéli a nyelvüket, azzal kedvesebbek-e?

Ja a legdurvábbat nem mondtam, mikor az ottani Auchan-ben meghallott egy francia pár, hogy angolul beszélek, a faszi levette a bevásárló szalagról a cuccaimat és valahova talán alulra elrakta. Mivel siettem, nem néztem, hogy minden ott van-e, de a blokkot gyorsan átfutottam és hiányzott pár dolog, péksütemények, csoki. Mentem volna vissza és ott röhögtek a képemben, hogy itt ugyan nem megyek vissza meg sipitoztak, hogy "we don't speak english", elküldtem őket magyarul a kurva anyjukba, gondolom a hanglejtésemből megértették az üzenetemet, aztán otthagytam őket.

Aki épeszű és nem beszéli ezt a makogó nyelvet, az jobb, ha nem megy oda. Angolul, németül csak a frekventált túristahelyeken érdemes próbálkozni, egyébként süt az arcukról az utálat.

Nem bánom, ha becsődölnek...

Ez egy nicknév 2012.11.14. 10:36:22

Pedig eddig azt hittem, hogy Európa virágzik és csak nálunk, Orbán miatt van ekkora gáz...

Ez egy nicknév 2012.11.14. 10:39:44

@tede: De ha ennyire idegengyűlölők akkor hogy viselik el a sok bevándorlót? Vagy a néger/arab oké de a külföldi turista nem?

Globetrotter2014 2012.11.14. 10:39:53

Te jó ég mennyi idióta vn kishazánkban.

Na mindegy. Lehet sejteni hogy legalább annyira szerethetnek minket lassan Európában mint mi a franciákat. Csak nekik vannak barátaik és szövetéygeiseik is.

Mi meg megint egyedül a világ ellen.

csak tudnám mi lóxért van történelemtaniítás MAgyarorszáőgon ha senki sem tanul belőle. vagy azlrt tanítzják hiogy újra és újra ugyanazt a marhaságot ismételjük meg?

Globetrotter2014 2012.11.14. 10:43:26

@tede: én évente megyk el nyaralni valamelyik meseszuép vidékükre. Átlaában olcsübban mintha a Balatonon nyaralnék. És sokkal igényesebb környezetben.

Páriszban gond nélkül elbldogultam az Angollal, Bretagne-ban pedig akkor si angolul válaszoltak ha franciával kezdtem.

Strasbourgban Colmarban Mulhouseban pedig a német is használható.

Idióták mindenhol vannak az a poszt kommentjei ennek amúgy jeles bizonyítéka.

Ostobák, arrogánsak és tudatlanok vagyunk.
De legalább pótoljuk egy rakás előítélettel...

Ez egy nicknév 2012.11.14. 10:44:06

@ZF2: Első lépésben menj el egy nyelvtanárhoz. Második lépésben pedig fordulj pszichiáterhez. A kisebbrendűségi érzés paranoiával társulva népbetegség a Trianon utáni Magyarországon.

Ez egy nicknév 2012.11.14. 10:45:11

@ZF2: "én évente megyk el nyaralni valamelyik meseszuép vidékükre. Átlaában olcsübban mintha a Balatonon nyaralnék."

Ha ez nem irónia akkor nem tudom kit akarsz átverni.

Globetrotter2014 2012.11.14. 10:45:27

@tede: spec én a nénmeteknél jártam úgy hogy beszóltak (nyilván láátk hogy nem helyi dialektust beszélek, sőt töröm kicsit a németet), mindezt egy szuvenírboltban.

Pedig a német többynire kedves udrvarjas népség.

Martian (törölt) 2012.11.14. 10:47:32

@neoteny: "Aki pénzt nyomtat, az az inflációt növeli; ráadásul nem egyszerre, hanem ahogy az új pénz szétáramlik a gazdaságban."

Akkor hitelt se vegyünk fel, mert a beáramló pénz ott is inflációt okoz... illetve a visszatörlesztés végére a kamatok miatt deflációnak kéne megjelennie... ha mégse jelenik meg, akkor viszont ez a pénzarányos inflációról szóló tétel önmagában nem igaz.

Ez olyasmi, mint ha a repülésben félne valaki a magassági kormány meghúzásától, mert jaj, ettől áteshet a gép. Persze, ha ész nélkül húzza, akkor átesik... de mindennek megvan a maga mértéke, csak jól kell csinálni.

Hitelekkel is szét lehet kavarni a pénzügyi egyensúlyt, ahogy pénznyomtatással is... viszont mindkettőt lehet ésszel csinálni.

Különben érdekelne olyan gyakorlati példa, amiben a megfontolt pénznyomtatás nem vált be... ebbe természetesen nem számítanak bele az áruhiányos, eleve mély válságban lévő, afrikai, stb. gazdaságok.

Globetrotter2014 2012.11.14. 10:49:26

@Ez egy nicknév:
akár testszik akár nem eléggé bejártam az országot nyaralások alkalmával, átlaában olcsóbban kihozva (előszezonban), mint a Balatoni nyaralásokat (főszezonban).
Pár hónapig laktam is Strasbourgban.

Ha megnézed a kommentjeimet van ahol ezt tárgyalom másokkal.

Martian (törölt) 2012.11.14. 10:52:02

@ZF2: nem kell azon csonálkozni, hogy a Brüsszeli Nagy Gittegylet ellenére európa népeiben mélyen ül a (hivatalosan elfojtott) sovinizmus... közös európia érdekről beszélnek, de közben mindenki azzal kalkulál, hogy saját (nemzetének) zsebét hogyan tömheti tele, akár a többiek rovására is... "minden európai állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek" :)

Ez egy nicknév 2012.11.14. 10:52:53

@ZF2: Akkor gondolom sátraztál vagy parkokban aludtál mert máshogy nem tudod olcsóbbra kihozni. Esetleg akkor ha a Balatonon mindenből a legdrágábbat Franciaországban pedig mindenből a legolcsóbbat veszed alapul ami viszont nem fair összehasonlítás.

tede 2012.11.14. 10:53:17

@Ez egy nicknév: honnan tudjam? amúgy érdemes szétnézni egy francia nagyboltban, félig megzabált kaja visszarakva a polcra, földre leszórva, de nagyon durván szembeszökően, mintha odajárnának zabálni sokan és amilyen szmetet otthagynak, nekem durva volt, pedig jártam én is már olyan helyen pesten, ahol még a 20e forintos határ idejében rendszersen az áruházban ettek sokan. Nem részletezem, de a francia boltban nagyon durván szembetűnő volt a rengeteg félig vagy teljesen megzabált élelmiszer és szétszórt csomagolóanyag. Nem túl jó benyomás volt az biztos.

Nálunk, mikor egy valaki (nem megnevezett kisebbség) megzabált egy túró rudit a csíkosban, akkor konkrétan több anyuka mutogatott a gyerekére, hogy látod ezt nem szabad csinálni.

A francia boltban meg egy nagyságrenddel többen csinálják, érthetetlen amúgy, mert nálunk ájvékolnak, ha valaki megzabál egy turó rudit, amit tényleg nem szabad, de kint meg nem gyúzik felsöpörni meg összeszedni a csomagolóanyagot.

Nekem ez nagyon szürreális volt, nem ezt vártam egy úgymond civilizált országtól.

Persze, a többség normális, nem ez a mondandóm, de a nem normálisak és idegenygyűlölők ott érezhetően többen vannak. Én pl pesten soha nem hallottam, hogy külföldi túristákkal szemétkedett volna mondjuk egy hamburger árus. Kint meg több ilyenbe is belefutottam, persze a többség lehet normális és a ballibek mindig erre hivatkoznak, de azért nagyon nem mindegy, hogy mekkora az idegengyúlölők aránya.

Ezek után nem csodálkozom a le pen sikerein sem, tényleg van ott fogadókészség az ilyenre.

zajos1 2012.11.14. 10:58:04

ha nincs gond a nagy Európában akkor ez mi: www.origo.hu/nagyvilag/20121114-az-eddigi-legnagyobb-sztrajk-zajlik-europaszerte.html

Persze az indexen egy szó sincs...

Globetrotter2014 2012.11.14. 10:59:32

@Martian: a sovonizmus ott van, a nacionalizmus is. Nyilván.

De ahol számít, ott leküzidk, mert látják hogy egyrészt ami van az működük, másrészt a nacionalizmus marhára nem. Világháborúk, leértékelési verseny, újabb villgáháború, és azon kapta magát a kontinens hogy a világ átnőtt rajtuk.

Volt inteligenciájuk arra hgy ezt belássák (a vezetők mindenmképpen), és azért a világ legangyobb gazdasági egysége még mindig az Európai Unió.

Ez egy nicknév 2012.11.14. 11:03:20

@ZF2: Épp azzal van a probléma, hogy nagyon úgy tűnik, hogy ez a rendszer sem működik.

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:04:24

@Ez egy nicknév: Új apartman hotel előszezonban Bretagne 70-100 EUR/apartman/éjszaka.
Mesés kastélyház Provance-ban 800 EUR/hét.előszetzonban.
Párizs mellett 4 csillag 100 EUR/éjszaka.

Ha pedig nem olyan igényes, akkor 50 EUR/szobaával egész korrekt Bed and Breakfast ajánlatok vannak. Persze nem főszezonban.

Viszonyítás, nemrég Balaton, igaz főszezonban 150 EUR/éjszaka. Inkább kerestünk apartmant, de az sem volt ajándék áron. És furcsa módon tele volt jó részük.

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:06:29

@Ez egy nicknév: de szerintem nem azért mert rossz hanem nem eléggé hatékony. Merkel nagyon helyesen az integrációra hajt. Nekik így vagy úgy de társakkal kell maradni. Akkor már inkább az élére áll a folyamatnak.

Bölcs és ételmes poltikus. elelntétben Stoiberrel, aki nem látott tovább az orránál.

Ez egy nicknév 2012.11.14. 11:09:54

@ZF2: Tehát akkor szerinted a megoldás az USE?

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:10:21

@Ez egy nicknév: egy francia jogász isemrősöm magyarázta el, hogy mi a különbség a német (hasonlóna a magyar) és a francia nemzetfelfogűás között.

A német vérségi, a francia kultúrális alapon létzezik. Ahogy elnézem, a kontinentális francia nép eleve sokszínű, germánok északon és keleten, bretonok északon, latinok délen. Nincs értleme fajelméletet gyártani, marad a kültúra.

Ebbe a körbe a gyarmatról érkező franciaajkúak is beleférnek.

De ha nem beszélsz franciául akkor idegen vagy.

Cserébe a bajorok kinéznek a kocsmából ha hamburgi dialektusban köszönsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 11:10:48

@Martian:

"Akkor hitelt se vegyünk fel, mert a beáramló pénz ott is inflációt okoz..."

Azt is teszi a részleges tartalékolási rendszer mellett: miből szaladtak fel az ingatlanárak amik aztán szépen lezuhantak amikor a lufi kipukkadt?

"Különben érdekelne olyan gyakorlati példa, amiben a megfontolt pénznyomtatás nem vált be..."

Arra sokkal több példa van amikor a pénznyomtatás nem megfontolt volt, és azok az érdekesek. A "kemény" pénz biztosítja a legmegfontoltabb "pénznyomtatást": ami aranyat/ezüstöt kibányásznak. Ami azért jóval drágább és nehezebb mint a nyomdaprés üzemeltetése (vagy a bitek billegtetése a bankszámlákon).

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:13:43

@Ez egy nicknév: akáőrmit jeletsen is, nézd meg hogy a német kancellár mekkora ember. És te tudod kicsoda épp Észak Rajna Vesztfália minszterelnöke? Pedig egy Magyarország léptékű ország ("Land", tehát ország) vezetője. És számos dologban nagyobb beleszólása van mint Merkelnek.

El kell gondolkozni azon hogy mi számít többet, ha a saját szemétdombodon te vagy a kakas vagy ha egy komoylabb egység része vagy aminek súlya van.

A szubszidiaritás fontos dolog, de az integárció elkerülhetetlen.

zotyesz11 2012.11.14. 11:20:07

Ja most jutott eszembe (ahogy így olvasgattam a kommenteket)

Ha Belgiumban, Nagy-Britanniában, Franciaországban (hozzájuk sorolom bizonyos logika mentén) Spanyolországban, Olaszországban Görögországban, sőt a zegész Junióban időről-időre bankot kell menteni, ezt állami pénzből, megteszik (államadósság terhére bankot mentenek), és ezzel szemben, Magyarországon a kormány bankadóval meg végtörlesztéssel nyúzza a bankokat, közben a nyugati tulajdonúak pedig forrást vonnak ki...

- nagylevegő -
...
Akkor magyarázza már el valaki, hogy hogy a faszomban nincsenek bankcsődök (csőd védelmi kérelmek) Magyarországon???!??
Jelenleg, eddig...

Martian (törölt) 2012.11.14. 11:22:33

@ZF2: abszolút jogos, hogy a kooperáció visz előre. Viszont ne söpörjük a problémákat a szőnyeg alá, nem lehet ezt voluntarista módszerekkel kezelni, mert válságok idején a felszabaduló elfojtott feszültség sokkal nagyobb rombolást tud végezni. Ld. Jugoszlávia, szovjet utódállamok példáit.
Persze lehet azt mondani, hogy bizonyos népek hajlamosak a bevadulásra... de igazából minden nép hajlamos rá, ha úgy érzi, hogy a másik elszívja előle a levegőt.

Martian (törölt) 2012.11.14. 11:26:33

@ZF2: "El kell gondolkozni azon hogy mi számít többet, ha a saját szemétdombodon te vagy a kakas vagy ha egy komoylabb egység része vagy aminek súlya van."

Ez nem vagy-vagy kérdés.... ha az előbbi nem megy igazán, az utóbbi még annyira sem fog működni.

www.youtube.com/watch?v=YSoCZs8WlDg

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:38:45

@Martian: hét barátom, ha Farage-et linkelsz azzal az erővel a hírcsárdát is linkelhetnéd.

Kevés ekkora pojáca van a világpolitkában, nem csak európai léptékkel nézve.

De mesterien találja meg azokat a hülyeségeket amivel a maradék szavazókat meg tudja fogni. ebből él és röhög a markába, hogy milyen jól.

Csak akkor fog meglepődni ha már elég embetrt hülyített be ahhoz hogy ne tudják helyre hozni amit ő összebarmol.

Ezt hívják úgy hogy moral hazard.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 11:41:05

@ZF2:

"Ezt hívják úgy hogy moral hazard."

Közel sem:

en.wikipedia.org/wiki/Moral_hazard

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:43:28

@Martian: a jugú sztori azért érdekes. A Horvátok, Szlovánek azóta is virágoznak, pont az EU nak köszönhetően. A szerbek és még bélebbre pedig szívnak.

Most tekintsünk el a léptékektől, pár milliós városállamokra xarnak magasan, egy 500 milliós gazdasági blokk sorsa már vilgápoltikai tényező.

Ha az EU szétesne akkor páran kevésbé sínylenék meg, de nem váéletlen Merkel kirohanása. Ők szívnának de mások valszeg még nagyobbat.

Szeritem ha Kelet Európűában most egy válság közepén a lovak közé dobnák a gyeplőt mi szívnánk meg leginkább, eleve haragban álunk minden szomszéddal, még olyanokkal is akikkel az emlúlt 100 évben soha.

Globetrotter2014 2012.11.14. 11:45:31

@neoteny: de ez pont az.

Amikor arra harádítozol hogy nem kövekezik be a kár, mert mások elháérítják. Hadolválsz az EU végéről, mert tudod hogy nem követklezhet be.

Ha komollyá válna a veszély a Farage-félék azonnak kussolnának, mert6 az az ő országuk végét is jelentené.

Martian (törölt) 2012.11.14. 11:46:07

@ZF2: Farage csak kimondja, amit a többiek a szőnyeg alá söpörnek... és ez a fajta képmutató szőnyeg alá söprés az igazi moral hazard...

Martian (törölt) 2012.11.14. 12:01:32

@ZF2: "Horvátok, Szlovánek azóta is virágoznak"

Oké, de előtte a horvátok átmentek egy polgárháborún - köszönöm, nem kérek belőle.

"Ha az EU szétesne"

Nem szétesnie kell az EU-nak, hanem a föderatív modell mindenáron való erőltetése helyett a józan, felelősségteljes konföderatív elképzelést kellene most előtérbe helyezni.

Farage is csak annyit hangsúlyoz, hogy egyrészt ennek van realitása, másrészt - a leninista "demokratikus centralizmushoz" hasonlóan - egy szűk elit szeretné elképzelései szerint formálni Európát, ahelyett hogy ennek következményeit, részleteit valódi demokratikus párbeszéd mellett dolgoznák ki (természetesen nem a keresztülerőltetett népszavazásokra gondolok).

Az európai föderációt ebből egy hosszabb szerves fejlődés alakíthatja ki és nem néhány brüsszeli komisszár hagymázas, voluntarista elképzelése.

komplikato 2012.11.14. 12:25:32

@zajos1: Mondjuk erről a tüntetésről Október közepe óta rengeteg helyen olvastam, lehet nem csak Indexből kell tájékozódni? Meg nem is utólag az Origóból?

komplikato 2012.11.14. 12:29:30

@zotyesz11: "Akkor magyarázza már el valaki, hogy hogy a faszomban nincsenek bankcsődök (csőd védelmi kérelmek) Magyarországon???!??
Jelenleg, eddig..."

Mennyire vagy te ebben biztos? A Volksban-kot megvették az oroszok, a többi bank leépített egy csomó embert és így jó pár fiókot is.
Állítólag egy bank kivonása 3-5 év, a balhé meg igazából most kezdődik, mivel most derült ki ugye, hogy Matolcsy lesz*rja azt a bizonyos megállapodást a bankokkal ...

Laciii 2012.11.14. 12:38:13

@komplikato:
Leépítés/kivonulás nem csőd, konkrétan csődről szólt a kérdés.

A látványos felháborodás ellenére teljesen jól megvannak a jelenlegi szabályozással (hiányával).

komplikato 2012.11.14. 12:40:16

@Laciii: Akartam linkelni pár elemzést diagramokkal, hogy miért megy nekik szarul ellentétben a népek által zsolozsmázott szövegekkel, de rájöttem, hogy VALLÁSI dologba nem folyok bele. Ha ezt valaki hit alapján nézi a tények figyelmen kívül hagyásával ... akkor tök mindegy.

Laciii 2012.11.14. 12:43:53

@komplikato:
Ha ez neked vallási dolog akkor vedd úgy nem szóltam.

Laciii 2012.11.14. 12:48:41

Ahol az állam szabályozza a bankokat ott a változó kamat megállapítása vagy részletezve van vagy referenciához kötve, nem a nálunk általános "Közöd? Ahogy éppen kedvünk tartja." stílusú.

Globetrotter2014 2012.11.14. 13:03:21

@Martian: farage arra játszik hogy bemond minden olyan ökörséget amit felelősségteljes poltikus és/vagy ártelmes ember nem. Ez egy réspiac. Ami vállalható azt Cameron is felveszi. Ami már ökörség arra ott van Farage,

Nálunk ezt a jobbik jászotta el több mint röhejesen. A vicc az hogy az átlag jobbikosnak köze nincs pl a magyar mazőgazdaásghoz (mármint a gazdasági ágazathoz, nem a hobbikertészetre gonodlok). Ahogy magyar társadalomnak is alig van köze a mezőgazdasághoz, mint minden fejlett nyugati társadalomnak.

De a jobbik egy olyan ökörségre hajt ami az országnak nem sok pozitívumot hoz viszont pár szavazónak így tudnak tetszelegni.

Globetrotter2014 2012.11.14. 13:11:11

@Martian: mindehol a szűk elit irányít. Nagyjéból a városállam mérete felett.

A különbség nemzeti és az EU politkia között hogy az EU-t nem viszik az utcára. És a sok közvetítő szint miatt nehezen is jön át az üzenet hogy mit miért csinálnak és mit értek el.

De mondjuk konrkrlétan, mi lenne az amit visszacsinálnál az EU ból? Nem véletlenül találták ki a Szubszidiaritás elvét, és ennek mentén is haladtak.

Pl a 90es véekre eljutotak oda hogy Soros kategóriájú fazonok kedvökre jétszanak olyan világdevizákkal mint a DM vagy a Font. Kellett az Euro, mert máshogy nem tud védekezni. Jelenleg ha az euro megszűnne, pár év alatt szétesne a vámúnió, mert előbb utóbb leértékelséi versenybe kezdenének a tagok.

Most ott tartunk, hogy a tagállamok nem tudják megévdeni magukat a befeketői válságban, kell a közös védelem, egymáés biztonsága. Azért is mert ha ott a kölcsönös fedezet, meg sem próbálnak kikezdeni velük. jelenleg több, mint vicceas ahogy egy kis médiatámogaátssal kikezdenek olyan országokat mint Belgium vagy írország. vagy olyan kormányokat mint a megdönthetetlen Berlusconi.

Ha nem lépnek előre akkor komoly bukta várható. Nyilván nem a népmetekkel ketzdenék a kikezdést, de idő kérdése.

Martian (törölt) 2012.11.14. 13:23:51

@ZF2: persze hogy rájátszik Farage és mint általában a politikusoknak, nem kell szó szerint elhinni, amit mond. De valakinek ki kell mondania, hogy "a király meztelen", a "túrós hátú" európai föderalizmus elitista légvárakra épül. Az európai átlagembernek csak most kezd leesni, hogy az eurokraták mennyire rászedték őket.

És ezért Barroso-nak és sleppjének még azt sem hiszem el, amikor csak köhintenek egyet... :)

A jobbik olyan szempontból más tészta, hogy provinciális gondolkodásúak, nem tudják nagyobb, nemzetközi kitekintésben képviselni önmagukat.

Macséta 2012.11.14. 13:42:12

@J.László:
Bár ilyen egyszerű lenne...
Ha ennek az (ál)jobboldali, (ál)konzervatív kormánynak a ténykedése nálad rendbetevésnek minősül, hát, lelked rajta. Elvégre a szar is egy rendezett, homogén massza. Szimplisziti, feritél, pekidzs junó. Előre a hátra!

Globetrotter2014 2012.11.14. 13:43:22

@Martian: de mégis mi a bajod pl az EU-val.

Most konkrétabb dolgot várnék, minthogy nem választhatsz Barrosót közvetlenül.

A Tanács a tagállamok szerve. Analgiája kb a német Bundesrat lenne. A tagállamok nélkül nem sok mindent lehet tenni. Intézményi reformot pedig pláne.

A jogszabályokat is együttdöntésben a Tanács (tehát a tagállamok) hozzák. A Bizottság csak végrehajtási szabáélyokat hozhat.

Igazából akárhogy nézem nem látom hogy mi lenne az a komoly gond ami miatt az EU nak annyival kisebb lenne a legitiitása, mint mondjuk a Német vagy a Magyar kormányé.

Martian (törölt) 2012.11.14. 13:45:50

@ZF2: "mindehol a szűk elit irányít. Nagyjéból a városállam mérete felett."

A "demokrácia" azt jelentené, hogy az irányítók tevékenységének van némi társadalmi kontrollja... ez nemzeti léptékekben ("kakas a szemétdombján") is alig működik, a választók gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást adnak a "váltógarázdáknak" ("ugorjuk félre a gyurcsányista teherautó elől - egyenest Orbán villamosa alá":))
Az EP választásnál még nagyobb ez a szakadék, gyakorlatilag a választóknak pótfogalmuk sincs, hogy európai léptékben mire is voksolnak... bár konkrét népszavazásoknál (lisszaboni paktum) több menetben tudták csak lenyomni a feketelevest egyes népek torkán...

A szubszidiaritást "áramvonalas", minimalista szintről kiindulva kell megvalósítani. Ez a Közös Piac nyomvonalán jól működött, de az álmodozó politikusok hirtelen többet akartak.

Mint az "klasszikusan életszerű" :) matekpéldában: ha négy ember 12 óra alatt takarítja ki az iskolát, akkor 4000 ember mennyi idő alatt végez? :)

Spekuláció elleni védelem: haditengerészeti példával élve, óriás-csatahajókat is csak addig építettek, amíg rá nem jöttek, hogy egy kicsi, de hatékony torpedóval azt is el lehet süllyeszteni, ráadásul nagy és lomha célpont.
És ráadásul az "európai csatahajó" páncélzata egyes helyeken olyan vékony, mint egy népautó karosszériája...

A spekulációt világléptékben kellene szabályozni, minimum a Tobin-adó általános bevezetésével.

Macséta 2012.11.14. 13:54:04

@Macséta:
Mindez pedig nagyrészt független attól, hogy Európa többi országában meddig ér a gané. Mondjuk úgy nyakig. De a többiek legalább nem játsszák a "meddig bírok egy levegővel lent maradni" című játékot, csak mi. Miért van ez?

Mások az erőviszonyok, mások a nagyságrendek, sokkal nagyobb társadalmi és gazdasági tartalékokkal rendelkező országok vezetése is belátja lassan, hogy együtt könnyebb. Fel fognak adni sokat a szuverenitásukból, mert ez az érdekük. Így kevesebbet veszítenek ugyanis. Mi bezzeg szabadságharcolunk, tönkrekúrjuk a gazdaság maradékát, aztán boldogan élünk a romokon, míg meg nem halunk. Jól mondta ez a Gyuri, feritél.

Martian (törölt) 2012.11.14. 13:55:43

@ZF2: "de mégis mi a bajod pl az EU-val."

Ahogy írtam, konföderációs modellt kéne megvalósítani, de Gaulle "népek európájának" modernizált változatát. Ami ebből optimálisan működik, azt idővel meg lehet vizsgálni, hogy kvázi-föderációs szintre lehet-e emelni... sok kis lépés, folyamatos társadalmi konzultáció mellett... ha ez nincs, akkor az (ex-maoista) Barroso "nagy ugrása" :) egyrészt nélkülözi a demokratikus elemeket (kvázi társadalmi szintű felelősségmegosztás), másrészt a pusztán idealista hatalmi szándék ereje - ez a voluntarizmus -, kevéssé számol a lehetséges nem várt következményekkel, aminek - ahogy most is - "kapkodós tűzoltás" a vége.
Úgyhogy akár azt is mondhatjuk, Farage sokszor még finoman fogalmazott... :)

Globetrotter2014 2012.11.14. 13:56:05

@Martian: a demokratikus kontroll a tagállamoknál sem igazán működik. Az egy dolog hogy semmit keveset tudsz kezdeni a ciklus során egy 50% feletti paramenti támogatottságú kormánnyal, a 2/3adról nem is beszélve.

Egyébbként tagállami szintről nézve ezt képviseli (elég jól) a Tanács, amit nálunk a 2/3os törvények és AB szokot ellátni (2010ig biztosan).

EP választáson gyakorlatilag nemzeti pártokra szavazol. Ők meg delegálnak (rosszabb esetben katapultálnak) a párt listáról.

A topedóhajákkal nem lehet háborőt nyerni. Ellenálni lehet akár egész hatáékonyan, lásd Afrika partjai, fosztgatni, szúrkálni és elillalni gerillaharcmodorban. De próbálj meg mondjuk partraszállító egységeket biztosítani.

Uyganez a példa a monetáris poltikára. Magyarország, kimaradva az euróból rövid helyzeti előnyre tehet szert, ha leértékelteti a forintot. Ez a Moral hazard. De ha mindenki elkezdi, akkor az leértékelési versenyhez vezet és bedönti az egészr endszert.

Ninasc világméretű szabályozűs mert nicns világméretű érdek. EU szintem sem könnyű megállapodni.

Laciii 2012.11.14. 13:57:43

@ZF2:
Pl. ez a baj:
www.agromonitor.hu/agrarpiacok/36-agrarpiacok/7147-felhaborodott-baromfitartok-korlatozas-nelkuel-joen-a-brazil-csirke

Szép dolog a közös döntés, csak a teljesen más háttér mellett ez a közös döntés az egyiknek jó a másiknak sz*pás.

Vagy csökkenteni kéne a beleszólást és csak pár számmal korlátozni vagy komolyabb együttműködés kéne.

Globetrotter2014 2012.11.14. 13:58:51

@Martian: de mi az hogy konföderációs modell?

Mit szüntetnél meg? Közvetlen hatály? Európai Parlament? Szánmvevőszék? Ki irányítani, ki ellenőrozné?

Mekkora legetimitása lenne egy sima diplomáciai testületnek ha már két közvetlen választott testület (tanács és parlament) legitimitását is megkérdőjelezed ?

Martian (törölt) 2012.11.14. 14:00:57

@Macséta: az egész válságosdi érdekesen emlékeztet a "sztárvórszos" Palpatine szenátor/kancellár/császár háborús manővereire. A képviselők a végén éljenzéssel szavazzák meg a korlátlan centralizált hatalmat.

Talán először is a jelenlegi pénzügyi-gazdasági modellek, paradigmák fenntarthatóságát kéne megvizsgálni...

Globetrotter2014 2012.11.14. 14:04:22

@Laciii: te emlékszel mi volt nálunk 2004 (pláne 98) előtt?

Nézz utána hogy mekkora a Mezőgazdaság részesedése a magyar gazdaságból és társadalomból.

Mit nyersz és mit veszítesz.

Csak van aki szervezettebb és hozzászokott az agresszív követelőzéshez.

Martian (törölt) 2012.11.14. 14:06:49

@ZF2: "a demokratikus kontroll a tagállamoknál sem igazán működik."

Yes! :) és ennél az európai szint csak rosszabb.

"A topedóhajákkal nem lehet háborőt nyerni."

Nyilván a rugalmas, középutas megoldásokat kell keresni ("Európai Konföderáció").

"Ninasc világméretű szabályozűs mert nicns világméretű érdek"

Talán még nem szorongatja a válság eléggé a potenciálisan érdekeltek tökét... :(

Laciii 2012.11.14. 14:09:52

@ZF2:
Emlékszem. És tudom, hogy Torgyán is sokat "segített", de a borzalmas leépülésbe a sok idióta EUs szabályozás is besegített.

Globetrotter2014 2012.11.14. 14:17:37

@Martian: szeintem nem rosszabb. De azt is figyelembe kell vebnni hogy a politika nem a minde percben való felülbírálhatóságról szól. Ha a választók foylaamtasona markukban tartanák a poltikusokat akkor pillanatok alatt szétesne bármeylik ország. Nálunk akkor dőlt be minden amikor a poltikusok a poltikai felelősséggel sem törőddek ("nincs holnap" mentalitás). Ez más.

Most is léteznek szupertengeralattjárók és anyahajók. Stratégia szinten ők az urak. Pl a rombolók önmagukban nem sokat érnek.

Az EU pedig a világ legnagyobb gazdasága.

Sosem fogja eléggé szorongatni. Nézz utána pl hogy működik most a világkeeskedelem, Kína USA és a világ többe része vonatkzoásában.

Globetrotter2014 2012.11.14. 14:19:22

@Laciii: Én azt látom hogy vidéken most a mezőgadasági vállalkzoók az urak 2004 óta. Ez a lakosság elenyésző részem de (többynire) feltűnő jómódban. Az emberek többsége pedig iparban szolgáltatásban dolgozik, és addig jó amik nem terelik ki őket a mezőre napszámosnak.

Martian (törölt) 2012.11.14. 14:25:10

@ZF2: "De azt is figyelembe kell vebnni hogy a politika nem a minde percben való felülbírálhatóságról szól."

Ez lenne az egyik véglet, a másik meg a korlátlan mandátum. Középút kellene...

"Sosem fogja eléggé szorongatni. Nézz utána pl hogy működik most a világkeeskedelem, Kína USA és a világ többe része vonatkzoásában."

A jelenlegi válság nudli ahhoz képest, ha pl. az energiahordozók kínálata nem tudná kielégíteni a keresletet.

Macséta 2012.11.14. 14:27:24

@Martian:
És vizsgálják is, csak az egész úgy néz ki, hogy a tagországok mennek a fejük után, rohangálnak össze-vissza, mint a mérgezett egér. Így sem lehet megoldani ekkora súlyú problémákat...

Energiaválság, túlnépesedési válság - az adósságok egyre nyilvánvalóbb megtéríthetetlensége csak (a többi évszázados elkúrás mellett) ezeknek a fundamentális bajoknak egy tünete.

Európának nagyjából egyetlen előnye maradt a globális konkurensekkel szemben, ez pedig a kontinens méretű fejlett, szervezett, összehangolt, jól működő infrastruktúra (minden relatív), és ha már ezt belátjuk, akkor nem kérdés, hogy kénytelenek vagyunk ebbe az irányba továbbhaladni. Ez pedig azzal jár, hogy ha nem is éljenzéssel, sőt, fanyalogva, de elindulunk ennek az előnynek a megtartásához vezető úton, és feladjuk a függetlenségünk egy részét. Sajnos erre lejt a pálya.

Globetrotter2014 2012.11.14. 14:41:05

@Macséta: szerintem épp az Eu az arany középút. Még midig nem látom mi az a konkrét alternatíva ami jobban múködne.

"nudli": mellébeszélsz.
Jelenleg az történik hogy Kína az USA hiányát finanszírozza hogy le tudja értékelni a saját devizáját. Az EU szeretne ebből részesedni mert a kínai export jelentős része az ő cégeiktől van. De gy néz ki nincs akkora súlya, illetve lebínítja az hogy egyes országok (leginkább Németország) egyre inkább érdekelt a Kínai piacon való jelenlétben is.

Ez a jelenlegi konrkét kihívás. Az hogy majd elfogy a szén vagy az olaj, vagy jön a marslakó invázió az nem egy reális érdemi perspekíva a mai poltikában.

Az se felejtsük el hogy a bankmentés nem olyan pénzszórás mint amikor egyszerűen elbulizzák a pénzt nyugdíjakra vagy szép új autópályákra.

Ezek állami részesedések amiket válságban olcsón szerez az állam, és amit jó esetben el tud majd adni.

Nem véletlen hogy az amerikai állam bevásárolta magát a GM-be, pedig ez a legdurvább beavatkozás.

Laciii 2012.11.14. 15:21:53

@ZF2:
Akkor gyere haza a franciáktól és nézd meg hogy lepusztult minden. A boltban meg minden szlovák.

A vállalkozó meg a kiterelt napszámos között van átmenet, amire régen volt is példa, csak ugye a francia termelésre kapott támogatást a magyar meg kivágásra.

Babettával mentünk MotoGP-be versenyezni.

Globetrotter2014 2012.11.14. 15:31:35

@Laciii: a szlovákok sem kaptak más elbánást, csak ők valamiért boldogultak, nálunk meg rinyálnak, hogy védjék meg őket ahelyett hogy versenyeznének.

Tudom mi a helyzet Magyarországon, franciaországba csak nyaralni járok, ha tehetem (1-2 évente összejön).

A mezőgazdaságban én úgy látom nincs átmenet. Vagy vállalkozol vagy alkalmazott vagy. Csak más az alkalmazott a mezőgazdaságban.

Régen mi volt a példa, érdekelne...

Globetrotter2014 2012.11.14. 15:33:51

Egyébbként itt egy érdekes táblázat, iparágak részesedése a GDPből,a CIA többynire tudja a dolgokat:
www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2012.html

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 15:56:38

@ZF2:

"Magyarország, kimaradva az euróból rövid helyzeti előnyre tehet szert, ha leértékelteti a forintot. Ez a Moral hazard."

Korábban meg ez volt: "Amikor arra harádítozol hogy nem kövekezik be a kár, mert mások elháérítják."

A "moral hazard" mindig azt jelenti amit te épp' szeretnél hogy jelentsen? Vagy annyira tág fogalom hogy bármi belefér amit te jónak látsz?

Globetrotter2014 2012.11.14. 16:02:52

@neoteny: nem azt jelenti amit leírtam, és mindkét esetre vonatkozik, mivel mindkét esetben valaki arra játszik, hogy mások nem teszik ugyanazt mint ő, és ez helyzeti előnyhöz juttatja.

Martian (törölt) 2012.11.14. 16:06:35

@ZF2: nem akarok belekötni a mezőgazd. részesedésébe, de azért a GDP eléggé vakítós paraméter... nem mindegy, milyen gazdasági szerkezet vagy hazai/külföldi részarányú profitérdekeltség termel bele az "össztermékes fradilevesbe"... e tekintetben Magyarország gazdaságilag kb. félgyarmat státuszban van.

Globetrotter2014 2012.11.14. 16:13:35

@Martian: ilyen alapon Amerika is, a lassan szuperhatalom Kínáról vagy a sik végletként világ leggazdagabb törpeállama Luxembourgról nem is beszélve.

Globalizált világban élünk, meghatározó a külföldi jelenlét. Aki kimarad az olyan lesz mint Észak-Korea. Nyiéván van egy bizonyos mértékű mozgástér, de ha a két véglet között (É Korea Vs Luxembourg) váélasztani kell, számomra egyértelmű.

A GDP Vs GNP meg pesze örök vita, de számunkra az fontos, hogy mit állítanak elő NÁLUNK. És nem valami határon túli leányválalaltnál ami legfeljebb a tőkét és foglalkoztatást viszi el tőlünk.

A GDP megmondja hogy mit termelnek nálunk és ebből mennyi a hivatásos ipari léptékű mezőgazdasági termék.

Nyulván a legiparosodottabb országokban is feltűánően dominál a szolgáltatás, de látványos a a korreláció a mezőgazdaság részesedése és a csóriság között. vesd össze Nemetország, Franiaország, (válság előtti) Görögország Szlovénia, és kishazánk adatait.

nem a mezőgazdaság húz ki minket.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.11.14. 16:13:48

@ZF2:

"mindkét esetben valaki arra játszik, hogy mások nem teszik ugyanazt mint ő, és ez helyzeti előnyhöz juttatja"

Aminek semmi köze a "moral hazard"-hoz: az definíció szerint (amit linkeltem is) az, amikor Anna vállal valamilyen kockázatot, és annak a haszna az övé, de az esetleges veszteség Béláé. Tehát Annának nincs igazi motivációja arra, hogy körültekintően ill. konzervatívan válassza meg a kockázat mértékét, hiszen a veszteségért nem ő felelős.

_Ez_ a "moral hazard". Amit te írtál, az a "domináns stratégia követése" játékelméleti/közgazdasági nyelven.

Martian (törölt) 2012.11.14. 16:26:47

@ZF2: "A GDP Vs GNP meg pesze örök vita, de számunkra az fontos, hogy mit állítanak elő NÁLUNK."

Ha pl. a Flextronics behoz egy nagyobb összeszerelést, az lehet akár a GDP 5 %-a, vagyis névlegesen nagyobb, mint a teljes mezőgazdaság aránya.
Ugyanakkor csak 2000 embernek ad éppen a minimálbér felett szakképzettséget nem igénylő munkát (alacsony költség, minimális hozzáadott érték), ami után alig folyik be adó a költségvetésbe.

Globetrotter2014 2012.11.14. 16:43:02

@Martian: azért ha Iphone-on és audin vagy mercedesn dolgozol akkor azért az csak fejlettebb munka, mint ha répákat tépnél ki a földből és szőlőtőkét metszenél, nem?

Martian (törölt) 2012.11.14. 16:50:57

@ZF2: persze, csak két dolgot vegyünk figyelembe:
- a GDP mögötti egyéb gazdaságilag fontos arányok végletesen szórhatnak... ezért fontos a kiegyensúlyozott gazdasági szerkezet, ami nálunk sajnos nincs meg.
- ha a mezőgazdaságban beszűkül a kínálati piac, annak súlyosabb következményei lehetnek, mint a GDP pár százalékos csökkenése.

Globetrotter2014 2012.11.14. 16:58:19

@Martian: és pedig? Mivel lesz nagyobb veszteség ha nem termalnek annyi búzát mintha mondjuk elmegy holnap a Mercedes?

Martian (törölt) 2012.11.14. 17:31:11

@ZF2: jobb esetben nagyon megdrágulnak az alapvető élelmiszerek, rosszabb esetben élelmiszerhiány lép fel... és persze ez rántja magával a feldolgozóipart is.

Globetrotter2014 2012.11.14. 17:45:11

@Martian: vagy megvesszük a fejlődő vagy szomszádos országoktól bagóért, cserébe azt megszabva hogy a tényleg értékes technológiákat tőlünk vegyék.

Vagy inkább támogatjuk a mezőgazdaságot, és hagyjuk elmenni a csúcstechnológia gyártását Kínába és eménykedünk hogy a kereskedelmi Kainai többletüt a mi állampapríjainkba vezetik vissza és nem az amerikaikaiékba.

Martian (törölt) 2012.11.14. 17:49:14

@Macséta: "elindulunk ennek az előnynek a megtartásához vezető úton, és feladjuk a függetlenségünk egy részét."

Aki feladja a szabadságot a biztonság kedvéért, az a végén mind a kettőt elveszíti. Benjamin Franklin

Martian (törölt) 2012.11.14. 17:51:49

@ZF2: "megvesszük a fejlődő vagy szomszádos országoktól bagóért"

Mondjuk nem adnak vagy csak jó drágán, mert hiány, bizonytalanság, készletezés van a világpiacon.

"Vagy inkább támogatjuk a mezőgazdaságot, és hagyjuk elmenni a csúcstechnológia gyártását Kínába."

Valamilyen szinten nem vagy-vagy, hanem is-is. :)

Globetrotter2014 2012.11.14. 17:55:35

@Martian: egy 500 milliós ország jelentős érdekszférűval keleten és délen azért ennél nagyobb befolyással bír.

Legalábbis remélem.

2012.11.14. 19:13:21

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: A magyaroknak egyetlen ősi ellensége van, és azok a magyarok.
Azért akarsz a mostani franciáknak rosszat, mert annak idején voltak olyan vezetőik, akik nagyratörő vágyainak útjában voltunk?
Napóleont baromira nem értem. Te úgy tudod, hogy azért esett neki Európában mindenkinek, mert éppen mi magyarok kellettünk neki? Szerintem inkább neked kellene újrajárni pár történelemórát.

A hazaszeretet pedig egész másról szól, mint mások gyűlöletéről.

@VT Man: Aki a holokausztot tagadja, az náci. Aki tagadja, hogy az akkori magyar kormányoknak köze volt a magyar zsidók deportálásához, az náci. Aki a zsidókat vagy bármely más kisebbséget csak azért gyűlöli, mert azok zsidók vagy az adott kisebbséghez tartoznak, az náci. Aki úgy gondolja, hogy a mostani magyar nemzetnek bármi köze van a holokauszthoz, az idióta.

@no successful: Ennek ellenkezőjét én sem állítottam soha.
Időnként valóban bele kell nézni a tükörbe, de az önmagukat igazmagyarnak és mindenki mást hazaárulónak tartó idióták állandóan a tükröt bámulják és lövésük nincs a körülöttik zajló világról.
süti beállítások módosítása