sorok között

sorok között

A tévedhetetlenek kormánya

2012. szeptember 06. - Politikai Ateista

Nyilvánosságra hozta a World Economic Forum a világ országainak versenyképességéről készült jelentését. Magyarország nem a helyezésével, inkább a zuhanás mértékével kelthet feltűnést. A versenyképesség csökkenésében világbajnokok vagyunk.

A helyezésünk jelentős visszaesésére jellemző, hogy az első 70 ország közül csak Sri Lanka veszített több (16) pozíciót. Ciprus (11) is majdnem ugyanannyit esett vissza, mint Magyarország, de ezeken az országokon kívül nem volt több olyan, amelyik négy helynél többet rontott volna pozícióján. A legnagyobb javulók Kazahsztán (21 hely előrelépés), Törökország (16) és Bulgária (12) voltak. - Órásit zuhant a magyar versenyképesség - Portfolio.hu

A látszat azonban csal, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az átmeneti csökkenés tulajdonképpen a siker egyik félreérthetetlen jele. Ilyen az amikor tévedhetetlenek kormányoznak.

World Economic Forum versenyképességi rangsorában Magyarország pozíciójának változása jól mutatja, hogy az elmúlt két év pénzügyi konszolidációja áldozatokkal járt ugyan, de sikeres volt. - Átmeneti a versenyképesség visszaesése - NGM

Valamivel több hitelességet kölcsönözne a kormánynak, ha legalább egyszer kiállna valaki közülük, és valami olyasmit nyilatkozna, hogy tévedtek, vagy elszúrták, de igyekeznek tanulni a hibákból és a lehetőségeik szerint helyrehozni a dolgokat. Kicsit már unalmas, hogy minden gyászos statisztikai adatott sikerként tolmácsolnak a lakosság felé,

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr394757228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak a rohadt nagytőkések állítják, hogy nem vagyunk versenyképesebbek, mint korábban bármikor! 2012.09.06. 23:19:39

Mi Gyuri bácsitól úgy tudjuk, hogy a gazdaság dübörög. El is hisszük neki, a hangját idáig hallani. Persze a szakadékba zuhanó autó is dübörög, ha néha neki-neki csapódik a sziklafalnak. Jegyzi meg valaki szkeptikusan, de ne figyeljünk rá, vélhetően ha...

Trackback: Láttad már Orbán grimaszolós videóját? 2012.09.06. 21:56:18

Pontosan olyan fejet vág, mintha ki akarná nyalni Jókai Anna írónő punciját. Mielőtt fikázni kezdenéd a posztot, gondolj bele: milyen arckifejezéssel szokták végigcsinálni a résztvevők az ehhez hasonló díjátadókat? Orbán a kitüntetések átadásakor a köz...

Trackback: Orbán megint elszabadult és rombol 2012.09.06. 21:54:14

A Facebookra feltöltött IMF-üzenetét követően a délelőtti 284 forintról délutánra 289 forintra erősödött az euro, és a dollár és a svájci frank se hagyta szó nélkül a dolgot. A videóüzenet 10:39-kor került ki a miniszterelnök Facebook-oldalára, a követ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.09.06. 19:43:59

Remélem a bukásuk nem lesz átmeneti és azt is sikerként élik majd meg.

dr kíváncsivagyok 2012.09.06. 21:31:43

Azt azért sajnálom, hogy elmebetegségre hivatkozva majd megússza Orvbán a börtönt...

dr kíváncsivagyok 2012.09.06. 21:33:39

"az elmúlt két év pénzügyi konszolidációja áldozatokkal járt ugyan, de sikeres volt. "

Az áldozatokat ismerjük,..nem lehetni többet megtudni a sikerről ?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.06. 21:33:59

"Valamivel több hitelességet kölcsönözne a kormánynak, ha legalább egyszer kiállna valaki közülük, és valami olyasmit nyilatkozna, hogy tévedtek, vagy elszúrták, de igyekeznek tanulni a hibákból és a lehetőségeik szerint helyrehozni a dolgokat. "

Ó, én még a bocsánatkéréshez sem ragaszkodnék. Már annak is örülnék, ha vezetőink képesek lennének felfogni és értelmezni a valóságot.

És most képzeljétek el, ha a válságkezelés nem lett volna ilyen sikeres.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.06. 21:36:07

@dr kíváncsivagyok:

Láthatatlan. Mit akarsz még tudni róla? Nézzük: a Magyar Siker színtelen, szagtalan, láthatatlan izé, tömege, térfogata, elektromos töltése nincs.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.06. 21:37:46

Bazmeg, elmebetegek irányítják az országot. Hát ez ciki.

mrZ (törölt) 2012.09.06. 21:38:23

én már unom a várakozást.
Nem lehetne inkább csőd most, állam felszámol, bürokraták kirúgva, politkusokat exportáljuk kongóba, és elkezdünk valami új rendszert?
Karácsonyra kész is lennénk.

béla a görög (törölt) 2012.09.06. 21:43:52

Miért állna ki valaki és miért nyilatkozná ezt?
Nem lesz ilyen. Egy alternativ valóság maguk által felállitott szabályai szerint kormányoznak.
Valószinűbb hogy az állampolgároknak lesz elegük az alternativ valóságból. Nagyon sokba kerül nekik.
Egyébként meg egy kormány ne bűnbocsátásért esedezzen hanem mondjon le! Ennyi.

Kopi3.14 2012.09.06. 21:58:01

Nem értelek titeket, a németeknél fele lesz a növekedés a korábbinak. Nálunk a duplája. Hogy ez negatív számoknál még nagyobb negatívat jelent, az már az unortodox feritélen kívül esik.

redriot77 2012.09.06. 21:59:57

Nem visszaesés az hanem unortodox siker!

TROLL 2012.09.06. 22:07:14

Orbán Viktor egy állat.

komplikato 2012.09.06. 22:08:08

@laci0011: "Remélem a bukásuk nem lesz átmeneti ..."
Remélem lassú, kínos, fájdalmas, emlékezetes és minden későbbi kormány számára elrettentő lesz a kimúlásuk. Nem akarom, hogy megbuktassák őket, azt akarom a saját magukra borított szarba fulladjanak bele ... de szép lassan. Egyék meg amit főztek. Ja és viseljék a következményeket, beleértve egy esetleges 25 évre visszamenőleges vagyonosodási vizsgálattal együtt minden egyes elcsiribált közvagyonért ÜLJENEK amíg a műanyag lakat rájuk rohad. Természetes összezárva hasonlóan nagyra tartott elődeikkel ... hogy még rosszabb legyen nekik.

Dr. Trebitsch 2012.09.06. 22:28:02

@komplikato: Ez kishazánkban nem fog megtörténni. Simán újraválasztják őket, legrosszabb esetben nem lesz meg a kétharmad...
Még most is vezetnek a közvéleménykutatóknál, kutyakiképzőstül, baltásgyilkosostul, meg a mai pofátlan IMF-hazugsággal együtt. (Bár ezek hatása még nyilván nem látszik, de nincsenek kétségeim.)
Fogalmam sincs, minek kéne történnie, hogy megbukjanak. Ha kiszivárognának a grazi zárójelentések, esetleg...

nandras01 2012.09.06. 22:41:17

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ez még csak most tűnt fel neked?

komplikato 2012.09.06. 22:47:48

@Dr. Trebitsch: Jogos, a rákosi elvtársat szégyenítő polgármestert is többször visszatapsolta a közönség. Ezek szerint a magyarok mazochisták vagy mi?

letmetellyou 2012.09.06. 23:17:09

Magyar kormány az elmúlt 100 évben még ennyire nem szívatta meg a népét, mint az Orbánék. Pedig a Gyurcsány sem szarral gurgatott.

komplikato 2012.09.06. 23:31:16

@letmetellyou: OFF: Azért Horthyra leadtam volna egy tippet, meg talán Rákosira is. Az is igaz, ennek az eseménysornak még nem láthatom a végét ... és kezdek fosni, hogy neked lesz igazad. :(

ijontichy 2012.09.07. 00:00:18

@komplikato: OFF Csak megjegyzem (s nem válik előnyükre), ezeknek senki nem nyomott se "davajgitárt", se Scmeisser géppisztolyt a gerincébe. Ezek gyárilag ilyenek. ON

2012.09.07. 00:18:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
A CERN-ben két éve vizsgálják, de még nem sikerült két olyan részecskét ütköztetni, hogy akár a legkisebb jelét is lássák.

Brix 2012.09.07. 00:23:59

Orbán, a fideszzel együtt szopóágra tette az országot. A gazdasági mutatóink siralmasak: GDP csökkenés, elképesztő infláció, nullához közelítő beruházási ráta, csökkenő reálbérek, gyenge forint. Újabb megszorító intézkedések előtt áll az ország, és ezt kívánják most előkészíteni hazugságokkal, rákenni az IMF-re.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 00:25:18

Nálatok libsibolsiknál meg az naaagyon unalmas, hogy miközben folyton a sajtószabadságra hivatkoztok, hisztérikus módon, nem tűritek a nektek ellentmondó véleményeket, vagy azt, ha valaki leleplezi hazugságaikat. Ilyenkor kitiltotok piszkos blogjaitokból, vagy próbáltok nevetségessé tenni, esetleg sértegettek és fenyegettek is.
Szörnyű emberek (?) vagytok ti, liberálbolsevisták!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.09.07. 00:59:40

@Kara kán: szörnyű hírem van, aki kritizálja a fideszt annak kb a fele rájuk szavazott 2010-ben. Sokat segítene a kitiltás elkerülésén ha nem neveznétek mindenkit libsibolsikomcsiemeszpésnek aki kételkedik a fideszben.

billy reed 2012.09.07. 01:50:01

@Kara kán: "Ilyenkor kitiltotok piszkos blogjaitokból,"

Ha annyira derogál, akkor miért nyomod állandóan a szövegedet ezeken a "piszkos blogokon"?
Menj a fajtársaid közé. Ott biztos jobban éreznéd magad.

Egyébként súlyos szövegértési gondjaid vannak.
Olvasd el újra a két idézetet.
Ha akkor sem érted, nincs mit tenni.

billy reed 2012.09.07. 01:52:55

És -sokadszor mondom el-, nincs olyan, hogy libsibolsi.
Valaki vagy liberális, vagy szocialista/kommunista. Középiskola történelem 11. évfolyamos tananyag: nagy politikai eszmerendszerek c. témakör.
De minek is akarok pontosítani: ti úgyis folytatjátok, mert mást nem tudtok.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.07. 03:44:16

@billy reed:

A libsibolsi jelző vélhetően az mszp-szdsz közös kormányok mutatványát igyekszik összemosni.
E tekintetben ez talán még érthető is, de e jelző használata csak azokra lehetne érvényes, akik egyet is értettek e balliberális kormányok tevékenységével.
Azonban sok balos érzelmű akad, aki nem értett egyet vele.

A probléma másrészt nem is az, hogy e libsibolsi jelző általános használatban van, hanem az, hogy ezt mindenkire ezt használják a jobboldali kommentelők.

Akiről kiderül (és egy hsz-ből ez kiderül), hogy pl. liberális nézeteket vall, az máris a libsibolsi (maszop-szadesz, szoclib) jelzővel "bélyegeztetik", pedig egyáltalán em biztos, hogy egyetért az szdsz, vagy a kár az mszp politikájával.
Lehet valaki úgyis szabadelvű, hogy egyáltalán nincs magyarorzsági pártpreferenciája. (Biztosan van sok olyan jobboldali érzelmű szavazó is {konzervatív, demokrata, vagy kereszténydemokrata is}, aki nem talál ma magának pártot a palettán. A fidesz nem jobbos, a kdnp egy vicc, a Jobbik meg szélsőséges).

Az, hogy szeretem a babgulyást, nem jelenti azt, hogy mindig meg is eszem, amit babgulyásként tálalnak fel.

felcsutisuttyo 2012.09.07. 05:33:20

@TROLL: Ne sértegesd az állatokat, Orbán nem állat, hanem egy nagy rakás büdös szar!
Még trágyának se jó a földekre...

felcsutisuttyo 2012.09.07. 05:34:57

mikor jön már az örmény terrorista és elintézi ezt a Nemzeti Rohadék gonosz törpét,? ( mert egy magyar nem elég tökös ahhoz),
Még egy Parlamenti Diktatúrát sem tudunk megdönteni??????

felcsutisuttyo 2012.09.07. 05:38:49

@komplikato: A magyarok nem hülyék csak beszariak,....a Fidesznyikek azok a mazohisták:
"...Óhh vezérünk, csak vágd a fát a hátunkon, mi akkor is szeretünk"..--na ezek az elmebajosok , olyanok mint a Vezérük....

felcsutisuttyo 2012.09.07. 05:41:23

2014 -ig el kell zavarni ezt a szar Törpét a tettestársaival együtt,...mert demokratikus úton a saját hazug, csaló választási törvényükkel nem lehet leváltani őket!!!! TENNI KELL VALAMIT MAGYAROK! Keményen! TALPRA ÉS ÜSD A FIDESZ BANDITÁKAT AHOL ÉRED!

felcsutisuttyo 2012.09.07. 05:43:04

Egy Párt kell csak , Egybe kell tömörülni, meg kell alakítani a NGTEP -t:
NGTEP ( Nemzeti Gonosz Törpe Elzavaró Párt!!!!!!!!!!!!!!!

mahet 2012.09.07. 06:54:07

@Zébácsi: nem kell túlbonyolítani a dolgot, egyszerű emberek csak fekete-fehérben tudnak gondolkozni. Annyira összetett lett a világ, de nem tudják elfogadni, hogy nem érthetnek meg mindent. Ezért jön az, hogy komcsi, libsibolsi, gonosz bankok, gonosz zsidók, jó/okos magyarok stb

Leegyszerűsítik maguknak a világot, hogy legyen esélyük felfogni belőle valamit. Az a baj, hogy ezen rövid távon lehetetlen javítani, általános iskolában lehetne a logikát, kritikus gondolkozást elültetni az emberek fejében.

Rókakígyó 2012.09.07. 07:04:54

a lejtőnek nincs alja... mindig lehet rosszabb ne felejtsétek.

a_tom 2012.09.07. 07:09:01

"World Economic Forum versenyképességi rangsorában Magyarország pozíciójának változása jól mutatja, hogy az elmúlt két év pénzügyi konszolidációja áldozatokkal járt ugyan, de sikeres volt."

Jól értem hogy a céljuk eleve az volt hogy csökkenjen a versenyképességünk? És ezt büszkén be is ismerik nyilvánosan? És nincs óriási botrány még :(

Lukapop Simon 2012.09.07. 07:15:16

@TROLL: A patkányok és csúszó-mászók nevében kikérem magamnak ezt a sértést.

2llkedő 2012.09.07. 07:20:00

@wmiki: Te visszafelé fejlődsz?

Guillaume sous guillotine 2012.09.07. 07:28:21

2 milliárd eurós külkereskedelmi többlet, többen dolgoznak mint 2 éve, és az egész Eurózóna stagnál. ehhez képest a 2006-2008as szoci korszakban (amikor konjunktúra volt mindenhol) 1 és 0.9 százalék volt a GDP bővülés. miről beszélünk?

belekotty 2012.09.07. 07:34:19

Ándi bácsi hol van? Mi ez a lustaság?

@Jari Litmanen: Mondd tisztában vagy azzal, hogy amikor a GDP csökken, mit jelent a külkereskedelmi többlet? Azt is tudod, hogy csökkenő GDP mellett mit jelent az hogy papíron többen dolgoznak? Tudod ezt értelmezni, vagy te vagy aki írod a sikerpropagandát? :-))

@wmiki: Dopeman, értelmiség? Mi van? Ilyen tompa vagy?

ledzep 2012.09.07. 07:36:05

@Jari Litmanen: Hát ez az !

De ezen itt úgy látom nem sokan gondolkodnak!

regress 2012.09.07. 07:36:21

@wmiki: szánalmas vagy evvel az egy mondattal.csak ennyire telik?

ledzep 2012.09.07. 07:37:59

@a_tom: Nem jól érted!

Sokkal inkább a veszteségek minimalizálása volt a cél!

A lejtőn előbb le kell lassítani! :-)

ledzep 2012.09.07. 07:39:19

@felcsutisuttyo:

(saját hazug, csaló választási törvényükkel )

Mi a baj ezzel a törvénnyel?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 07:39:35

@regress: :)))

röhejes, hogy ti papoltok arról, hogy csak ennyire telik??

hát tőletek mire telik elvtársak?
az indexes blogketrecekben zajló állandó ajvékoláson kívül?
hm?

pjm 2012.09.07. 07:41:01

Erra mondták a "Valahol Európában" című filmben: "Könyörgöm, akasszuk fel!"

2llkedő 2012.09.07. 07:41:53

@wmiki: Valami értelmeset is tudsz? Mert szánalmas a produkciód.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 07:42:29

@félázsiai 2llkedő: egy nyilván felsőbbrendű nemtetszikarendszer-es kommentelőtől olvastam, hogy én régebben mindenhova ezt írtam be

erről nem tudtam, de ha ez van a képzeletbeli álomvilágában, a 2014-es fideszkormányváltás mellett, akkor gondoltam, az előbbit teljesítem

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 07:43:22

@félázsiai 2llkedő: :))

és TE mi értelmeset tudsz elvtárs?
egyszer már tényleg megmutathatnád, mert így elég vicces a mutatványotok

belekotty 2012.09.07. 07:43:27

@wmiki: Mi nem gyújtjuk fel a várost.

pjm 2012.09.07. 07:47:56

@Jari Litmanen:1. a külkereskedelmi többlet nem lehet úgy, hogy az itthoni szegénység miatt nincs akkora import amellett, hogy a gépjárműalkatrész meg megy ki, mert külföldön NINCS ekkore szegénység? 2, azt tudod, hogy 2008-ban már világgazdasági pénzügyi válság volt? nem abban az időszakban lett a népszavazás a tandíjról?
Tipikusan, mit akarsz mondani, hogy jó felé mennek a dolgok? Lehet, neked igen, de a többi 90 %-nak nem.Úgy látszik, kell a teljes összeomlás, akkor is a kedve vezetőt viszitek a vállatokon? Ha figyelembe vesszük, hogy már szíjgyártó az azeriekhez rohangál, akor nincs messze a megdicsőülés (A nyelveteken azt jelenti a teljes gazdasági krach) Ja és a gazdaság így ANNAK ELLENÉRE működik még valahogyan, hogy ti ott vagytok...

pjm 2012.09.07. 07:49:55

@wmiki: hát az eltársak most kormányoznak, nem? A bolsavik (többségi) párt van hatalmon és ezt büszkén vállalják. De mondjatok egyetlen dolgot azok közül, akik éltek, csak egyetlent, amivel szarabb volt a jani bácsi rendszerében!!!! Én még nem találtam olyat...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 07:51:14

@belekotty: :)) igen, ti erről is csak ábrándoztok, de ahhoz fel kéne kellenetek a fotelből, és az már meghaladná a képességeteket....

nemhogy még egy rendes program összehozása, vagy egy normális vezető kitalálása :))
arra még az álmaitokban is képtelenek vagytok :)))

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 07:51:24

@letmetellyou: Ezzel csak az a baj,hogy a következő utáni is megteheti majd ugyan ezt,látva a jó nép elképesztő tűrőképességét.

embb 2012.09.07. 07:55:50

@dr kíváncsivagyok: Kizavartuk a kulfoldintoket, na az a siker. Persze az idegeny kocsogok ezt hivjak csokkent versenykepessegnek.

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 07:57:34

@embb: Nem tudom miről zagyválsz,mert errefelé már csődbe ment minden magyar vállalkozás,csak a kínai nem.A magyarok kimentek a faszbe, a kínai meg itt tesped.Szóval?

egyatlagosfelhasznalo 2012.09.07. 08:01:32

Ez amúgy milyen mértékegységben van? 1 kamu? És mihez képest...? Az a szánalmas, hogy még mindig vannak olyanok, akik ezeket a szarokat elhiszik, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ezek (is) manipulációk, amelyek bizonyos, jól azonosítható körök érdekeit szolgálják. Páran mocskosul jól megélnek ebből a kamu virtuális pénzügyi hókuszpókuszból.

Vu, de ja vu 2012.09.07. 08:02:30

@Dr. Trebitsch: "Fogalmam sincs, minek kéne történnie, hogy megbukjanak. Ha kiszivárognának a grazi zárójelentések, esetleg..."

Van egy réteg, amelyiknek SEMMI sem lenne elég a Orbán király elmozdításához, az okokat ők tudják, még azt sem fogadják el, hogy nem a régi bagázsokat kívánjuk vissza...

Az egyetlen megoldás az állampolgári engedetlenség, amiben minél többen vesznek részt, annál kisebb az esély, hogy egy adót tiltakozásul nemfizető állampolgárt anyagilag lenullázzanak.

Csak kellene valaki, aki a kezébe veszi ezt az ügyet, mert én pl. erre alkalmatlan vagyok...

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 08:02:48

Vajon mikor az anyuk kínjába jönnek már rá arra,hogy a gazdaságot felpörgetni csak akkor lehet,ha nem csak papíron létezik a fizetőképes kereslet,hanem a valóságban is?

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 08:04:57

@Vu, de ja vu: Nem egy kellene hanem sok.Ha van egy talpraesett tag aki elkezd szervezni bármit,azt azonnal bekaszlizzák.Ott van a roma gárda szervezője élő példának.Nesze.

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 08:09:57

@Vu, de ja vu: Nem kell semminek történnie.Rá fognak kényszerülni maguktól a normálisabb útra,mert egyszerűen nem lesz más választásuk.
Ez ugyan olyan,mint ha az egyént hiába terhelik az isten f@sza adójával is,ha egyszer nincs miből kifizesse,lófaszt sem lehet tenni és kénytelenek lesznek más alternatív lehetőség után nézni.Ennyi.

2llkedő 2012.09.07. 08:21:11

@wmiki: Fröcsögésen kívül mást is tudsz?

A strucc pedig homokba dugja a fejét. Ha mán a kutya ugat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.07. 08:22:03

ha tévednek, és hibáznak MAJD egyszer akkor majd kiállnak, de addig. :S

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 08:30:36

@félázsiai 2llkedő: vicces, hogy épp te panaszkodsz a fröcsögés miatt, és kérdezed valakitől, hogy tud-e mást is :)))

TE mit tudsz? mutasd már meg 1x :)))
2042-ben?

Sham (törölt) 2012.09.07. 08:31:29

@Kara kán: Látod, babám, az ilyen idióták miatt fogják ezt a szemét, hazug, tolvaj bandát újra megválasztani. Libsibolsi a jó kurva édesanyád! Magát a szót is a gyökér fidesz alkotta, hogy az ilyen hülyék, mint te, még véletlenül se akarják a liberalizmust. Neked, meg a hozzád hasonló gyökérállatoknak kell az ilyen demagóg, megosztó, szemét csapat, mint ez a mostani kormány. Szívesen segítenék neked felébredni, de a sötétség végtelen nagy a fejedben... Esetleg egy ácskapocs....

protézisesh 2012.09.07. 08:32:47

@Jari Litmanen: Miről beszélünk? Erről:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/06/majdnem_szazszazalekos_az_idei_hiany/

Meg arról, hogy a külker többletet nem az exportbővüléssel, hanem a belföldi fogyasztás megszűnésével értük el. Meg arról, hogy a "többen dolgoznak" az csak a 47ezer forintos közmunkásokat jelenti, akiket ugyanúgy az állam fizet, mintha segélyen tengődnének. A versenyszférában egyre kevesebben dolgoznak, viszont rekordokat döntöget a cégfelszámolások, csődök száma, az építőipar gyakorlatilag megszűnt. Miről beszélünk? Te melyik moziban ülsz, b+?

Sham (törölt) 2012.09.07. 08:33:48

@wmiki: a karaván halad a béka segge alá, iszonyatosan nagy tempóban. Le ne maradj róla, ott a helyed... Gyökér..

laci0011 2012.09.07. 08:34:22

@komplikato: Ez lenne az ajánlatos,kétségtelen,az összes rendszerváltót,bevarrni!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 08:38:55

:x

nagyon jól érveltek, igazi értelmiségiként, józanul, személyeskedéstől mentesen :((

:D

2llkedő 2012.09.07. 08:41:50

@wmiki: "TE mit tudsz? mutasd már meg 1x "

Például érvelni. Ha kíváncsi vagy rá, akkor menj be az adatlapomon az aktivitásba, és ott szemezgethetsz.

Nagyon leragadtál az óvodás szinten.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 08:43:16

@félázsiai 2llkedő: :)))

érvelni? hol érveltél? megmutatnád? konkrétan melyik volt az? :D

2llkedő 2012.09.07. 08:50:34

@wmiki:

Ebben a blogban a ténykedésed:

„a kutya ugat, a karaván halad :x”

„röhejes, hogy ti papoltok arról, hogy csak ennyire telik??

hát tőletek mire telik elvtársak?
az indexes blogketrecekben zajló állandó ajvékoláson kívül?
hm?”

„@félázsiai 2llkedő: egy nyilván felsőbbrendű nemtetszikarendszer-es kommentelőtől olvastam, hogy én régebben mindenhova ezt írtam be

erről nem tudtam, de ha ez van a képzeletbeli álomvilágában, a 2014-es fideszkormányváltás mellett, akkor gondoltam, az előbbit teljesítem”

„@félázsiai 2llkedő: :))

és TE mi értelmeset tudsz elvtárs?
egyszer már tényleg megmutathatnád, mert így elég vicces a mutatványotok”

„@belekotty: :)) igen, ti erről is csak ábrándoztok, de ahhoz fel kéne kellenetek a fotelből, és az már meghaladná a képességeteket....

nemhogy még egy rendes program összehozása, vagy egy normális vezető kitalálása :))
arra még az álmaitokban is képtelenek vagytok :)))”

„@félázsiai 2llkedő: vicces, hogy épp te panaszkodsz a fröcsögés miatt, és kérdezed valakitől, hogy tud-e mást is :)))

TE mit tudsz? mutasd már meg 1x :)))
2042-ben?”

„:x

nagyon jól érveltek, igazi értelmiségiként, józanul, személyeskedéstől mentesen :((

:D”

A témához az ég egyadta világon semmi köze. Jöhetsz azzal, hogy de te (mármint én) mit tettem. Én az első beírásodra válaszoltam. Mivel értelmes dolgot nem tudtál írni, ezért nem is lehet vele vitázni.

Az értelmi színvonalad a béka segge alatt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 08:51:57

@Sham:
A rák rágja le azt az idióta, aljas fejedet a nyakadról, te állat.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.07. 08:56:49

@félázsiai 2llkedő: :))

tehát akkor nem érveltél

már megint hazudtál, mint a példaképed gyferkó

persze tőletek elvtársaktól nem is vártunk mást ^^

2llkedő 2012.09.07. 09:00:37

@wmiki: Picinyem!

Erre mit érveljek:

"a kutya ugat, a karaván halad :x"

2llkedő 2012.09.07. 09:02:16

@wmiki: "már megint hazudtál, mint a példaképed gyferkó"

Nyalván te hazudtál, mint vezéred Piktor, mert nekem nem példaképem gyferkó. Ha valamiről valamit nem tudsz, akkor előbb kérdezzél!

Jolka40 2012.09.07. 09:02:52

Jól van ez így. Szabad a szó mindenki számára minden blogon. Kurva unalmas volna, ha csak ezek vagy azok blogolnának. Így tehát ne küldjetek el senkit más blogra, nagyon tanulságos megfigyelni, mi van a másik oldal fejében.

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 09:07:19

Egyszerűen annyira sok a szar,amit ez a kormány művel,hogy már nem lehet szépíteni sem elsikamikálni.Ennyi és nincs tovább!

belekotty 2012.09.07. 09:08:39

@félázsiai 2llkedő: Nana, a békák undorral fognak ülni a földön ha tudomást szereznek wmikiről!

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 09:09:50

Azért azt nem gondoltam volna,hogy kurcsányt képesek lesznek túlszárnyalni.PP

belekotty 2012.09.07. 09:10:57

@ledzep: Pedig nem ártana gondolkodni azon hogy GDP csökkenés mellett mit jelent a külkereskedelmi export többlet!
Ja és 97 százalékos államháztartási hiány mellett szeptember elején.

blah 2012.09.07. 09:11:59

@wmiki: papa, rólad mindenki tudja, hogy a blogszféra segglyuka vagy, ezt nem vitatja el tőled senki, nincs igazán már miért küzdened itt...

laci0011 2012.09.07. 09:20:54

@wmiki: Normális vezető?A jelenlegit már Dopeman is veri!

rohadjmegARCgeci 2012.09.07. 09:23:37

Szerintem már minden normális állampolgár felkészült lelkileg a csődre.)

laci0011 2012.09.07. 09:30:20

@Sham: Esetleg még 1 baltás agyműtét talán segítene...Rontani nem rontana a fiún.Kara kán srácra gondoltam.Nehogy máson végezd el.

csak egy néző 2012.09.07. 09:43:02

@wmiki:
Csak egyet szeretnék kérdezni tőled.Te vagy a profilképeden??

egyjózsi 2012.09.07. 09:53:17

...legyünk megértőbbek a Viktor-birkákkal. Nekik igazán nehéz dolguk van. Meg kéne magyarázniuk a megmagyarázhatatlant... s ráadásul ész, logika is kellene hozzá, ha pedig ezzel a kettővel rendelkeznének, már nem is hinnének Viktornak...

mizrolist 2012.09.07. 09:53:49

@Kara kán: én őszintén remélem, hogy a Fidesz fog nyerni 2014-ben is, de kétharmaduk nem lesz. Azért, mert akkor az ő kormányzásuk alatt dől össze minden, ugyanis van jópár olyan pénzügyi akna, amit áttoltak 2015-re... és kétharmad nélkül még olyan törvénymódosításokat sem fognak tudni csinálni, amivel ezt tovább tolhatnák.

@Jari Litmanen: többen dolgoznak összesen, csak épp a versenyszférában kevesebben. Ennek az az oka, hogy ott a közmunka. Ami nem más sok helyen, mint sima rabszolgamunka az aktuális fideszes kiskirálynak...
De még ha nem is az, az érte kapott 47 ezer forintból az alábbi opciók vannak:
a) rezsit fizet az ember: akkor élelemre nem nagyon jut. Ez a tudomány mai állása szerint alultápláltsághoz, hiánybetegségekhez, munkaképtelenséghez és rossz esetben (ha egyáltalán nem jut pénz élelemre) éhhalálhoz vezet, mert a fényevés általában nem megy a népnek.
b) élelmet vesz, hogy megmaradjon a munkaképessége: ez esetben a rezsihátralék miatt előbb-utóbb kilakoltatják az illetőt, és mivel bérelni sem lesz pénze, így mehet a híd alá, azaz ki fog esni még a munkából is; és akkor jön az a) pontbeli leépülés.
A kereskedelmi többlet nem azért van, mert olyan sokat exportál Magyarország, hanem azért, mert keveset importál (mivel nincs kinek eladni, amit behoznának). Ez tipikusan szar ügy, mivel azt jelenti, hogy a nép nagy része szegény, és jóformán csak élelmet vesz (ugye lassan a lakosság több, mint 40%-a él a létminimum alatt, vagyis az Orbán által annyit emlegetett középosztály is a szint alá csúszik - a támogatásuk a gyakorlatban nem a középosztálynak megy, hanem azoknak, akik európai értelemben középosztály, no meg persze a haveroknak).

@wmiki: tudom, hogy troll vagy és tudom, hogy a te fajtádnak felesleges bármilyen konstruktív dolgot írni, mert arra simán nem reagálsz - de te írtál már bármilyen tényt vagy érvet, mint amit várnál? Mert én olvastam tőled az utóbbi 3-4 évben több tucat blogon legalább 1000 kommentet, és csak flame-eltél mindenhol. Annyira vagy konstruktív, mint egy közveszélyes piromán.

Kivlov 2012.09.07. 09:57:07

Nekem meg az unalmas, hogy bármiről van szó, a maszop ott okoskodik valami libsi TV-ben. Akkor lettek volna olyan okosak, amikor 8 évük volt az ország jobbá tételére...

Netuddki. 2012.09.07. 10:11:08

Nem azzal kell foglalkozni amit mondanak, hanem azzal amit csinálnak.
Ha mást mondanak mint amit csinálnak azt ugye hazugságnak szokták hívni. Az orbán az elmúlt8évben épp eleget hentergett ezen...

Netuddki. 2012.09.07. 10:13:47

@Kivlov: De mégis, ki a tökömet érdekel a maszop? A szart már nem tudjátok rájuk kenni, ahhoz már túl régen kormányozza az országot a fidesz. Az orbánotok azt ígérte megbirkózik a feladattal, erre kiderült ők se jobbak a maszopnál. Na, engem ez idegesít mert csak egyre szarabb lesz itt a helyzet...

nu pagagyí 2012.09.07. 10:16:19

A siker unortodox mércéje, ha sokat beszélnek rólunk. Sztárok vagyunk, akárcsak Kelemen Annácska. Ha lanyhulna az érdeklődés bugyit villantunk.

nu pagagyí 2012.09.07. 10:17:23

@Kivlov: Megpróbálták, de nektek ez kellett.

Kivlov 2012.09.07. 10:19:34

@nu pagagyí:
Megpróbálták? Meg. Csak sz*rt se ért. úhygogy inkább qssoljanak...

Geza16V 2012.09.07. 10:21:29

@wmiki: Nem fogok ervelni, kerlek, nezd el nekem. Nem allitom azt sem, hogy magadat ertelmiseginek allitod be, mert ezt sem irtad. Ekezeteket sem fogok irni, nem magyar kiosztasu a billentyuzetem.

Mindenesetre vicces a te "szadbol" "hallani" az "ertelmisegi" szoval valo ervelest, mikozben megrogzott antiszkeptikus vagy (mar ha letezik ilyen kifejezes).

dr yetee 69 2012.09.07. 10:35:17

@félázsiai 2llkedő: Nem visszafejlődik,nem tud szöveget értelmezni,nem úgy van programozva!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 10:39:37

@mizrolist:

OK, akkor megcáfolom, amit Litmanennek írtál, szó szerint ezt:
"A kereskedelmi többlet nem azért van, mert olyan sokat exportál Magyarország, hanem azért, mert keveset importál (mivel nincs kinek eladni, amit behoznának)."

Ehhez képest íme az igazság:
Év Behoz. Kivitel
2004 2 131 2 131
2005 2 262 3 250
2006 2 587 3 832
2007 2 898 4 438
2008 3 024 4 623
2009 2 508 4 035
2010 2 888 4 719
2011 3 083 5 184
(Forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qkt001.html)
Egyébként emiatt tűnök én is sokszor trollnak, és leordítom a libsibolsi kobakotokat, mert alaptalanul veritek a nyálatokat, és az ember nem tartja érdemesnek ilyenekkel leállni vitázni.

Kytia 2012.09.07. 10:41:51

Szemét hazaárulók vagytok mind! OV az elmúlt években kökeményen próbálta védeni az országot az ellenséggel szemben, ti meg, rohadt, ballibsi mocsadékok, csak ontjátok a komcsi aljasságokat magatokból! Undorító gyurcsánybérencek! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Na, ezt csak azért írtam, hogy kipróbáljam, milyen érzés. De nem jó. Akkor viszont minek csinálják? Beigazolódott, amire számítottam, hogy agy nélkül élni fárasztó.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 10:43:21

@Kara kán:
Vagy szebben:
Év.....Behoz...Kivitel
2004...2131...2131
2005...2262...3250
2006...2587...3832
2007...2898...4438
2008...3024...4623
2009...2508...4035
2010...2888...4719
2011...3083...5184
(%-os adatok. 1960 = 100%).

mizrolist 2012.09.07. 10:49:13

@Kara kán: ez nem cáfolja teljes mértékben azt, amit mondtam. Az elmúlt 7 évben ugyanis volt infláció, és bővült az exportra termelő vállalatok köre is (egyrészt több ilyen cég van, másrészt a meglevőek egy része is bővült - lásd Mercedes, Audi stb.). A vicces az, hogy még úgy is növekedés van, hogy akadtak menetközben bezárt cégek is (Nokia).
A behozatalra meg egyértelműen igaz, amit írtam: az inflációval korrigált adatok alapján az a növekedés, amit 7 év alatt fel lehet mutatni, egyáltalán nem arra utal, hogy lenne értelme komolyabban importálni Magyarországra, mivel nincsen fizetőképes kereslet - akire ez illene, az már nem fizetőképes az elszegényedés miatt.

Sham (törölt) 2012.09.07. 11:55:07

@Kara kán: Szar a kán! Ne számolgass, nem látsz semmit a sötétben, gyökér! Majd az ácskapocs visz egy kis fényt az agyadba.. Menjél tüntetni a szuperkormány mellett, gyökér, hiszen minden jó és szép, az emberek mégis morognak. Indulj, gyökér!

Sham (törölt) 2012.09.07. 11:56:38

@mizrolist: ennek a szar-a-kán-nak hiába írsz bármit, ezen már csak egy módon lehet segíteni...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.07. 12:21:06

@mahet:

Köszönöm, azt hiszem, fején találtad a szöget.
Leginkább abban van igazad, hogy az általánosban taníthatnának logikát, de legalábbis tehetnének valamit, hogy ne legyen ennyi funkcionális analfabéta.
Sajnos, láthatóan pont e téren nem történik semmi, az oktatásunkkal komoly bajok vannak..

laci0011 2012.09.07. 18:31:15

@Sham: Balta szerintem jobban tetszene neki.

laci0011 2012.09.07. 18:33:03

@wmiki: Simicska üdvözöl,genetikailag alattvaló.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 18:34:06

@Sham:
Ne röfögj nekem, te kósertés!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 18:35:02

@laci0011:
Téged meg üdvözöl Belzebúb, te púpos!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.07. 18:36:07

@Zébácsi:
Zébá, nem unod már ezt a steril okoskodást?

laci0011 2012.09.07. 19:51:57

@Kara kán: Remélem nem vagy tévedhetetlen.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.08. 09:16:16

@Kara kán:

De igen, néha nekem is terhes. De sajnos mindig akad valaki, akihez érdemes szólni, mert tisztán lát, és e mellett mindig akad olyan is, akihez kell szólni, hogy tisztábban lásson.

És persze van úgy, amikor csak a magam örömére vakkantok egyet az éterbe, elmondva azt, amit gondolok.

Örülök, hogy okoskodásnak minősíted hozzászólásaimat. Ezek szerint olvasod.
süti beállítások módosítása