sorok között

sorok között

Lépéselőnyben az emberkereskedők

2012. június 22. - Politikai Ateista

Nem csak az állami vállalatok vezetői jártak jól a munka törvénykönyvének legújabb kiadásával.

A munkaerő-kölcsönző cégek számára kedvezően módosították az új munka törvénykönyvét mind a csoportos leépítés, mind a végkielégítés, mind pedig a felmondási idő szabályozásánál. - Napi Gazdaság

Nem vagyok a piaci folyamatokba történő állami beavatkozás híve, - a kölcsönzők léte és virágzása azt jelenti, hogy a tevékenységükre van kereslet - de ezt a vállalkozási formát egyszerűen betiltanám. Szerintem már maga az elnevezés is megalázó, a munkaerő-kölcsönzők nekem az egykori rabszolgapiacokat juttatják az eszembe, ahol az embereket tárgyakká silányító munkaerő-adásvétel zajlott.

A munkaerő-kölcsönzők nem végeznek produktív tevékenységet, a szolgáltatásuk kimerül abban, hogy kiskapukat biztosítanak a munkaadóknak a munkavállalók törvényben rögzített jogainak legális nyirbálására. Az ember-kölcsönzők gyakorlatilag jogfosztott (versenyképes) munkaerővel látják el a munkáltatókat, akik ezáltal megszabadulhatnak a munkaszerződésekbe foglalt kötelezettségeiktől.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr54603060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Terrorházas Schmidt Mária olcsó, kisigényű, szorgalmas magyar munkásokat akar 2012.06.22. 15:34:34

Milliárdos Mariskánk szerint a magyar dolgozó “elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró”, szemben az olcsó, kisigényű, jól képzett, és szorgalmas ázsiai bérmunkásokkal. Hát ide figyelj, nyuszifül! Éle...

Trackback: Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életbe! - Hoffmann Rózsáék nem hazudtak 2012.06.22. 15:34:29

Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életben, higgyétek el az új alaptörvény díszkiadása, amit a friss érettségi mellé kaptok, sokat segít majd nektek abban, hogy megtaláljátok az utat, ami egy boldog élet irányába vezet! A tárca és az államtitkárság ...

Trackback: Nyálgépekkel támad a hazafiság frontján a második Orbán-kormány 2012.06.22. 15:32:11

  Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made I...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrZ (törölt) 2012.06.22. 11:36:34

A lobbizásba(korrupcióba) befektetett pénznek van a legnagyobb hozadéka.
Vakard meg egy kicsit a nagyok tényleges adó befizetését vs adótörvények/rendeletek, az igazi csoda ott lesz.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.22. 12:19:17

@mrZ: Ebben biztos vagyok. Kevés jobb befektetés van a lobbizásnál.

bankvezér 2012.06.22. 12:38:12

@Politikai Ateista:
Az igazi "profik" azok, akik támogatják az egyes politikusok megválasztását. Honnan van arra pénzük ? A munkavállalóik kizsákmányolásából. A minél hatékonyabb kizsákmányoláshoz pedig szükséges a munkavállalók jogfosztása, amit a megválasztott politikusok iktatnak törvénybe.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.22. 12:49:54

@bankvezér: Egyetértek! A diagnózis amit felállítottál pontos.

bankvezér 2012.06.22. 13:10:00

@Politikai Ateista:
Köszönöm. Megtisztelő egy okos és termékeny blogger egyetértése. :)

mrZ (törölt) 2012.06.22. 13:36:34

@bankvezér:
>>Honnan van arra pénzük ?
>>A munkavállalóik kizsákmányolásából.
Egy részben. A tényleges adózás alacsony szintje nagyobb jövedelem.
>>amit a megválasztott politikusok
>>iktatnak törvénybe.
A korrupció inkább az államapparátust célozza, a törvényeket ők írják és hajtják végre, és ők (ön)ellenőriznek. A politikus a (fizetett)stróman, a tényleges hatalom(pénz) a pecsétőr kezében van.
Az eredményes hatalomgyakorlás elengedhetetlen feltétele a bábmesterek háttérben maradása.

bankvezér 2012.06.22. 14:22:22

@mrZ:

" A tényleges adózás alacsony szintje nagyobb jövedelem."
Ez igaz, csakhogy azt a jövedelmet kizsákmányolással szerezték.

"A korrupció inkább az államapparátust célozza ..."
Korrupcióra akkor van szükség, ha nem vagy elég "nagy és profi", hogy a te embered üljön a székben. Akkor a más emberét alkalomszerűen meg kell venned.

"Az eredményes hatalomgyakorlás elengedhetetlen feltétele a bábmesterek háttérben maradása."
Esetleg megnevezhetnél néhány háttérben lapító bábmestert. :))

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.06.22. 16:03:55

Sajnos a hirdetési oldalakon is egyre több hirdetésről derül ki, hogy munkaközvetítő adta fel, és csak rajta keresztül lehetne leszerződni a munkát adó céghez. Ezekre inkább nem jelentkezek, miután rájöttem, hogy a csokornyi hirdetés egy közvetítőhöz tartozik.

rohadjmegARCgeci 2012.06.22. 16:12:37

És senki után nem fizetnek járulékokat egy fillért sem!Ezt is tedd hozzá.A váci út teli van velük!A járulékmegkerülés melegágyai egytől egyig!

mrZ (törölt) 2012.06.22. 16:13:12

@bankvezér:
>>Ez igaz, csakhogy azt a jövedelmet >>kizsákmányolással szerezték.
Egy részét.
Nagyságrenddel többet: lopással.
Túlszámlázás, kartellezés, kamuszámlák, fals transzfer árak, pénzmosás, kamuhitel, kamubefektetés, etc, hosszú a sor.
>>Akkor a más emberét alkalomszerűen meg kell venned.
Szerintem a saját ember is korrupció, nem kell hogy pénz forogjon, lehet az pozíció is, vagy speciális igény kielégítése.
Úgy tudom mindennek szabott ára van, a pecsétnyomó szintje és az érintett összeg arányában kalkulálva.
>>Esetleg megnevezhetnél néhány háttérben lapító bábmestert.
Nem kell hogy lapítson, egyszerűen csak nem keresi a nyilvánosságot.

magyar ember teli szájjal 2012.06.22. 16:13:33

Jogfosztott = versenyképes?
Ez nagyjából mindent elmond.
A munkavállalók meg nyalják ki. Nem kötelező szolgálni. Toppintsatok és csináljatok saját céget.

fagzal 2012.06.22. 16:20:42

Hát ehhez pont nem értesz. Mintha kötelező lenne kölcsönzőkhöz menni dolgozni!

Daffit 2012.06.22. 16:25:56

2,5 éve vagyok kölcsönzött, fehér galléros, irodai dolgozóként. A HR semmibe vesz és nem kapom meg azt a segítséget, juttatást, oktatást, stb, mint a belsősök.
Utasítottak vissza állásra jelentkezésnél az első körben a fejvadásznál, mert kapcsolatban állnak a jelenlegi kölcsönzőmmel és nem akarták kockáztatni az üzletet. Így eleve 4 nagy cég hirdetései ki is esnek álláskeresésnél (ennek ellenére küldöm).
Régóta rabszolgának tartom magunkat, legalább kicsit felderített a cikk. Reméltem lesz valami pozitív változás, de a remény is meghalt.

Elijah_Baley 2012.06.22. 16:27:30

a munkaerőkölcsönzésnek sok jó oldala van, ezért is műxik az ipar. igaz, munkavállalói szempontból nem konkrétan előnyös, de lesz ez még íccse.

qwertzu 2012.06.22. 16:30:57

Matolcsy úr figyelmébe: 1000 HUF/nap extra kölcsönzési illeték.
A kölcsönzésnek két legális indoka van:
1. Specialista kell. Ekkor 1000 forint nem tétel.
2. Van meló dögivel, gyorsan el kell végezni, de ez nem tart sokáig: fut a szekér, az extra pénzből ki lehet gazdálkodni.

Aki meg a trükközés miatt csinálja az szopjon.
Mondjuk össze lehetne kötni egy kis adócsökkentéssel... eh bilibe lóg a kezem.

Elijah_Baley 2012.06.22. 16:33:28

@Daffit: á, ha elég sok helyen megfordulsz, egy idő után papíron vezeted, kik azok a fejvadászok, akik nem közvetíthetnek ki máshoz vagy hova nem fognak felvenni a múltad miatt. monnyuk ha megszűnik a szerződésed a bérbeadó cégeddel, simám felszabadul egy rakás lehetőség, ráadásul mindig van 1-2 gátlástalan rikrúter, aki a hátteredet elhallgatva benyom a jutalékért cserébe :)

baliquez 2012.06.22. 16:35:29

@Daffit: pozitív változás akkor lesz ha elindul egy kezdeményezés és MINDEN érintett az asztalra csap egyszerre. Csak hát erre igen kevés esély van, mert a magyar addig vigyorogva sunnyog amíg a szomszédjáét lopják, és az efölött érzett káröröm még azt is feledteti vele hogy az övét is éppúgy elviszik, ha ma nem akkor holnap. De nem érdekli, inkább röhög a másik nyomorán.

Megsúgom a nyilvánvalót: bármelyik nyugati demokráciában lámpavason himbálózna az ilyen mocskos tolvaj kizsákmányoló banda ami épp tort ül rajtunk, de nálunk a szakmás fiatal és a végzett egyetemista inkább elmenekül gyáván.

A maradéknak meg már gyerekei vannak, hisztinél azokat csapkodja falhoz a csuti PolPot TEK-je, úgyhogy inkább kuss van és keserűség. Kellett a kétharmad.

letmetellyou 2012.06.22. 16:49:11

Gusztustalan gyomorforgató ország, ahol a kormány arra hajt, hogy olyan feltételekkel legyenek foglalkoztatva a magyarok, mint Szecsuán-Alsón. Csak persze ez nem jön össze. Nagy tetű vagy te, Orbán Viktor és már a maradék irányítás is kicsúszott a kezedből, az oligarcháid írják a törvényeket. A Balkűnhoz már csak fölzárkózhatunk.

NIL7 2012.06.22. 17:06:39

Nem világos: ha nekem mint munkavállalónak ez jó, ha a kölcsönző cégnek jó, ha az igénybevevőnek jó ... akkor egy posztírónak mi a baja vele?

rágógumó 2012.06.22. 17:10:28

Nem tudom, hogy hogyan működnek Magyarországon az ügynökségek, de ilyen cégek vannak mindenütt, én a Nagy-Britanniában lévő ügynökségeket ismerem, ott úgy működik a dolog, hogy kiküldenek, kölcsönöznek egy cégnek, ahol dolgozol és az a cég, ahol dolgozni fogsz valóban mentesül a járulékfizetés stb. alól, de viszont az ügynökség mindent fizet utánad, a járulékokat, adót mindent és szabadságot is! A szabadnapok épp úgy gyűlnek, mint ha "rendesen" lennél alkalmazva és ez fizetett szabadság, tehát ha kiveszed, akkor is kapod a fizut az ügynökségtől. Semmi köze a rabszolgasághoz, rugalmas megoldás a szakképzetlen, vagy pl. tipikusan a nyelvet rosszul beszélő embereknek. Itt korrektül működik, otthon nem tudom milyen, de sejtem, hogy ennél sokkal rosszabb...de otthon mindenből csak gazemberkdés van...

Bélabáttya (törölt) 2012.06.22. 17:14:07

@NIL7: Kissé aggódik, hogy egyszer a kölcsönzöttek közé kerül.

Úgy egyébként nem kifejezetten jó annak, akit kölcsönöznek, csak sokuknak nem jut más lehetőség.

Netuddki. 2012.06.22. 17:20:26

@letmetellyou: Az orbán megmondta, hogy Kína a példaképe...

Netuddki. 2012.06.22. 17:23:24

@rágógumó: Itt is elméletileg ugyanolyan munkaviszonynak számít mintha egy cég alkalmazna közvetlenül. Persze lehet, hogy az orbánék közben ebbe is belerondítottak...

NIL7 2012.06.22. 17:26:25

@Bélabáttya: Minden megoldás az alternatívák viszonylatában jó vagy rossz. Ha csak a munkanélküliség az alternatíva akkor jó. Én magam is tudnék önmagam számára a mostanitól jobbat elképzelni, csak éppen nem reális lehetőség. Így fog elkövetkezni még nagyon sok "jó" állapot, például a fél-nyugdíj, ami sokkal de sokkal jobb mint a semmilyen.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.22. 17:32:45

Szerintem ennyire nem egyoldalú a dolog - nem a kölcsönzö cégeket en bloc kéne ekézni, hanem egyszerüen azonos szabályozást kellene alkalmazni. A kölcsönzök elönye az (lenne), hogy ki tudják elégíteni az átmeneti munkaeröigényeket, és a szolgáltatásuk az (kellene hogy legyen), hogy felmérik a munkaeröpiaci réseket, és folyamatosan szervezik rá a munkaeröt, akkor is, ha csak pár hónapról van szó. Ha eközben ugyanolyan feltételekkel alkalmazhatnának munkaeröt, mint a többi cég, akkor hamar kiderülne,
(1) hogy melyikük végzi a legjobb/legtöbb munkát a piac monitorozásában és a munkaeröszervezésben,
(2) mekkora a valódi igény ilyen munkaeröre, ami különben munka nélkül maradna.

(Az egy éves határ az változott? Amikor utoljára dolgoztam kölcsönzött munkaeröként (amire panaszom végül is nem volt), a szabályozás szerint egy év után a kölcsönzö cégnek át kellett vennie saját állományba. Ez azért sok országban nincs így. vagyis sok országban még inkább kilóg a lóláb, hogy az egész nem a munkaigény-csúcsok kielégítéséröl, hanem a kiskapukról szól. De ez természetesen nem érv amellett, hogy otthon is arról szóljon.)

Bélabáttya (törölt) 2012.06.22. 17:37:55

@rágógumó: Ott... Na, az kicsit más, mint itt.

Daffit 2012.06.22. 17:38:24

@baliquez: igen, jól szóltál. Még annyit tennék hozzá, hogy az a cég ahol dolgozok, külföldi tulajdonú, a világon majdnem minden országban van gyára, raktára vagy irodája és bevett szokás a bérelt munkaerő ott is. Persze ezeknek a kollégáknak az ottani törvények biztosítják az egyenlő elbánást. Őket ezért nem is zavarja, hogy kölcsönzött. Más kérdés, hogy továbbképzéseken csak az vehet részt, aki 2 éve van a cégnél, egyedül itt MO-n gondolják úgy, hogy csak a belsősökre vonatkozik, de ez már a HR hibája.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.22. 18:32:51

@baliquez:

"nálunk a szakmás fiatal és a végzett egyetemista inkább elmenekül gyáván."

Ami pedig teljesen felesleges hiszen őt is levadásszák majd decemberben a nem-földönkívüli UFO-k.

tengier1 2012.06.22. 18:38:48

Elárulnám,a demokrácia alapja mindíg is a rabszolgatartás volt.Csakhogy a rabszolgákat etetni kell,lakatni,orvosi ellátás,gyerekfelügyelet, és ami a legdrágább:Őrzés. Sokkal olcsóbb adni vkinek minimálbért,és az összes gondját megoldja maga.Ha a sima rabszolgatartás volna az olcsóbb,ma is az lenne, senkinek ne legyen kétsége.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.06.22. 21:30:46

@baliquez:

Akkor lesz levadászás decemberben vagy sem?
süti beállítások módosítása