Ha blogírásra adja valaki a fejét akkor igyekeznie kell aktuálisnak maradni. Nekem ez ritkán sikerül, de azt tudom, hogy ezzel a bejegyzéssel nem lesz problémám mert a témája hazánkban mindig aktuális, nem múlik el úgy hét, hogy egy újabb botrány ne látna napvilágot. És ez aggasztó. Véleményem szerint a korrupciót akkor tekinthetjük társadalmilag veszélyes szintűnek ha a létezését szinte már az élet természetes velejárójaként könyveljük el.

Machiavelli szerint a birodalmak bukásának egyik fő oka a korrupció. Talán nem mindenki ért vele egyet, de Görögország intő példa lehet arra, hogy Machiavelli több évszázados megállapításai napjainban is komoly jelentőséggel bírnak. Görögország az eurózóna legkorruptabb állama, és talán nem véletlen, hogy a problémák ott ütköztek ki elsőként a valutaunió határain belül.

A korrupció vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttására való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. - Wikipedia

Mindamellet, hogy a wikipédia definícióját általában véve egyértelműnek találom - és még véletlenül sem szeretném megkérdőjelezni - azt gondolom, hogy lehet még finomítani a dolgon, és talán érdemes más irányból is megközelíteni a kérdéskört. A problémák megoldásának első lépése a forrásuk és természetük pontos felismerése, mint ahogy a betegség leküzdésének első lépése is a diagnózissal kezdődik. A helyes meghatározás elengedhetetlen, és ez annyira egyértelműnek hangzik, hogy feleslegesnek tűnhet egyáltalán szót pazarolni rá, azonban könnyen elsétálunk a tény mellett, hogy számos gazdasági és társadalmi problémánk meghatározása nem fedi teljesen a valóságot, aminek az az oka, hogy a fogalmaink egy része téves meggyőződésekre alapulnak. Ez jelentősen korlátozza a problémák megközelítésének lehetséges irányait, a helyes diagnózis felállítását.

Az én rövid korrupció-meghatározásom nagyjából így hangzik: A korrupció az önérdek és a közérdek közötti konfliktus megnyilvánulása. Elismerem, ez némi magyarázatra szorulhat, és ebben a formában csak akkor tekinthető helytállónak ha a politikai, illetve a közigazgatási intézményrendszerhez köthető hivatali korrupcióról van szó, de ez bejegyzés a szándékaim szerint elsősorban erről fog szólni.

Abban a pillanatban amikor egy közfeladatot ellátó személy rábólint egy megvesztegetési ajánlatra, akkor szóban forgó döntéshozó - legyen az rendőr, képviselő, polgármester vagy mezei ügyintéző - a saját személyes érdekeit a rá bízott közfeladat, a közérdek képviselete elé sorolja.

Az ember ösztönszerűen elsősorban a saját érdekeire van tekintettel, ebből következik, hogy a korrupció ellenes küzdelem jelenleg alkalmazott, jobbára adminisztrációs módszerei (a klasszikus büntetés-jutalmazás) általában az alapvető emberi természet elleni költséges, és a legtöbb esetben hiábavaló harcban nyilvánulnak meg. A különböző szankcióknak csak addig van visszatartó ereje amíg a várható büntetés, és a lebukás esélye meghaladja a korrupcióból származó előny mértékét. A jutalmazással is nagyjából ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a közfeledat ellátásából és a hivatali visszélésből származó előnyök nem zárják ki egymást. A korrupció visszaszorítása érdekében magas fizetéssel munkába állított adónyomozók esetében az élet már bizonyította, hogy az átlagon felüli juttatások nem garantálják az ártatlanságot. A kínai példa pedig a súlyos büntetések visszatartó erejét kérdőjelezi meg.

El kell fogadnunk, hogy az emberi lény bizonyos mértékben önző, de ez nem jelenti azt, hogy a korrupció létezését természetesnek kell vennünk. Az emberek szocializációját és viselkedését jelentősen befolyásolja a környezetük, erősen kételkedem abban, hogy civilizációnk létezése óta akárki is eleve korruptként jött volna a világra. Ha a bennünket körülvevő környezet korrupt, nagy valószínűséggel mi is könnyebben elfogadjuk a jelenség létezését, illetve veszünk részt benne, ha lehetőségünk nyílik rá. Szélsőséges esetben kifejezetten úgy is tűnhet, hogy a társadalmi berendezkedés azokat hozza helyzetbe, illetve juttatja előnyökhöz akik szerepet vállalnak a hivatali visszaélések változatos megnyilvánulási formáiban. Egy ilyen társadalomban a becsület a személyes érvényesülés béklyójává válik, és a szabálykövető magatartást nevetséges elvárni az állampolgároktól, különösen akkor ha a politikai elit is látványosan kihasítja a saját szeletét a korrupciós-tortából.

A korrupció rendszerhiba, olyan rendszerek betegsége amelyek alapvető törvényszerűségeket, és az emberi tényezőt hagyják figyelmen kívül. A rendszer konstrukciós defektjének mértékét jól tükrözi a korrupció kiterjedtsége, illetve az ellene zajló harc anyagi ráfordításainak mértéke. Az a rendszer, vagy közigazgatási egység amelynek működtetése nagyarányú antikorrupciós intézkedések nélkül problémás, illetve komoly hatékonységvesztést szenved el, a véleményem szerint működésképtelen.

Itt szeretnék egy pillanatra kitérni egy olyan téveszmére amellyel gyakran találkozom, nevezetesen a szegénység és a korrupció kapcsolatára.

Első pillantásra könnyen le lehetne vonni azt a következtetést, hogy a kevésbé jómódú országok lakói hajlamosabbak a korrupcióra, de én azon az állásponton vagyok, hogy ennek a fordítottja sokkal közelebb áll a valósághoz: a kiterjedt korrupció az egyik fő tényezője a társadalmak elszegényedésének. Ha igaz lenne, hogy a szegénység szüli a korrupciót akkor ez országos szinten is megnyilvánulna, és jobbára csak az szegényebb társadalmi csoportokat, a ranglétra alacsonyabb fokán álló köztisztviselőket érintené, és mint tudjuk ez nem így van.

Szerettem volna még a lehetséges megoldásokkal is foglalkozni, de ez az írás már így is olvashatatlanul hosszú lett, ezért inkább két részre bontom, és a kiutakról egy másik bejegyzésben fogok elmélkedni.