sorok között

sorok között

Végállomás a halál - az ajtók záródnak

2012. június 08. - Politikai Ateista

A Napi Gazdaság szerdai cikke szerint a Matolcsy-Tarlós megegyezés ellenére az állam jövőre  kivonul a BKV finanszírozásából, mivel a 2013-as költségvetési tervezetben nincsenek erre a célra elkülönített tételek.

Teljesen felesleges arról beszélni, hogy az állam kiszáll a BKV-ból mert ez belátható időn belül elképzelhetetlen, ebben az esetben ugyanis a közlekedési vállalat hónapokon belül összeomlana. Nem is beszélve a működéshez szükséges hitelek folyósítását biztosító állami garanciavállalásról, amire még sokáig igényt fognak tartani a pénzintézetek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sietve cáfolta a Napi Gazdaság értesüléseit. A beigért 22 milliárdot megkapja a vállalat, illetve a költségvetést is úgy alakítják majd át, hogy a fővárosnál valamivel több maradjon az adóbevételekből, amit Tarlós majd nyugodtan a BKV-ra költhet. Az állam a fővárosi önkormányzat közvetítésével tovább finanszírozza a vállalatot, ahogy korábban is említettem mindegy, hogy ki írja alá, a számlát az adófizetők állják. Ezeken kívül további bevételekre számítanak a dugódíjból is.

Más kérdés, hogy a feltételezett bevételek továbbra is csak arra lesznek elegendők, hogy a budapesti tömegközlekedés valahogy elvergődjön, az egyre ilyesztőbb mértékű infrastruktúrális amortizáció megállitására semmiképpen, a fékezésére aligha marad pénz. Vitézy Dávid egy korábbi interjúban azt állította, hogy az elmaradt fejlesztési beruházásokból jelentkező "műszaki adósság" körülbelül 720 milliárd forintra rúg, vagyis ennyivel kevesebbet költöttek a kelleténél a fejlesztésekre és a karbantartásra az elmúlt húsz évben.

A nem is olyan régen a nyilvánosság elé került névtelen karbantartó levele, amely a 3-as metró vonalán uralkodó katasztrofális állapotokról számol be némi hitelt adnak Vitézy szavainak.

"Sok helyen az oldalfalakon található márványlapok is bármikor leeshetnek, mivel az elmúlt 20 évben szinte sehol nem végeztek komolyabb karbantartást és szerkezeti- statikai vizsgálatokat." - Index

A főpolgármester szerint a 3-as metró nem veszélyes, és hangulatkeltéssel vádolta meg a  névtelenség mögé rejtőző karbantartót, akinek a beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy az ördög már ébredezik, és sürgős lépésekre van szükség egy esetleges tragédia - amelynek a felelőseként minden bizonnyal egy karbantartót neveznének meg - elkerülése érdekében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tarlós István ígérete szerint még idén 500 millió forintot fognak fordítani a 3-as metró infrastruktúrájának foltozgatására. Ez az összeg valamivel több mint 5 Szalainé végkielégítésére lenne elegendő.

A BKV járművein kockázatosabb és ijesztőbb az utazás mint a világ legbrutálisabb hullám illetve szellemvasútjain, amelyeket pedig szándékosan azzal a céllal építettek, hogy a frászt hozzák ránk. Ezekért az izgalmakért lassan már felárat lehetne szedni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr194572191

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor sokkos állapotba került 2012.06.08. 08:54:42

Orbán Viktor tegnap délután sokkos állapotba került, miután számos hivatalos forrásból is megerősítették, hogy ő valójában nem a Magyarország című teleregény egyik sztárja, hanem ténylegesen kinevezett miniszterelnök.  ÁLHÍR   Orbán munkatár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2012.06.08. 08:39:19

Minden valamire való ország valamire való tömegközlekedési rendszere a harmadolós szabály szerint van finanszírozva:

1/3 országos költségvetésből
1/3 települési kötségvetésből
1/3 jegyárbevételből, az utazók által

Ezzel szemben Bpesten a kerületi kiskirályok kihajszolják a presztizsberuházásokat, a költség-hozzájárulás lehetőségét meg elegánsan átengedik a fővárosi önkormányzatnak.

Bpest leromlásának (nem csak bkv, de minden téren) a legfőbb okozója a kerületek vs. főváros berendezkedés. Ha most még minden kerület járás is lesz, akkor aztán lesz nemulass.

már írtam, csak copy ide:
1.) költségszerkezet
A tömegközlekedést a világ minden táján veszteségesen üzemeltetik. A költségeket 3 x 1/3 arányban állják:
- az utazók (jegy és bérlet árbevétel),
- a város költségvetése
- az állami költségvetés

Ez nagyjából így működik, és a budapesti jegy-bérletárakhoz hasonló árakon a fejlett világ metropoliszaiban a bpestinél sokkal korszerűbb, tisztább, pontosabb, jobban karbantartott járműveken, használhatóbb hálózatokon utazhat a közönség. Eközben az alkalmazottak nyugati színvonalú bérben részesülnek.

A pesti sírás nettó rinya, a vonaljegyek az általam ismert városokban drágábbak, mint a bpestiek.

Budapesten az a furcsa helyzet, hogy a kerületek és a fővárosi önkormányzat egymás ELLEN dolgoznak. Helyi kiskirályok szopatják Tarlóst és embereit, lehetetlenné téve az összedolgozást. Közigazgatásilag nincs meg az alapja egy az egész várost (és agglomerációját) integrációban kezelő szemléletnek.

2.) szervezeti felépítés
BKV+BKK = nonszensz. Milyen cég az, ahol több főnök/irodista dolgozik, mint "melós" (sofőr, szerelő)?! Agyrém, hogy senki nem söpri ki a francba az egészet. A 20 év alatt inkább mindenki beültette a maga ejtőernyőseit a meglévők MELLÉ, így mára a BKV ugyanolyan, mint az ország egésze. Csúnyán, drasztikusan bele kellene vágni a húsba. NUlláról rajzolni szervezeti felépítést (vagy simán átvenni egy MŰKÖDŐ 2milliós városét), nem pedig mérlegre tenni, hoyg a "felsővezeték-galambszarmentesítő főosztály" vajh szükséges-e? Fűnyíróelven nem lehet hatékonyságot növelni, sőt: a csökkenő finanszírozás mellett a régi feladatok, folyamatok és mechanizmusok szükségszerűen szarul fognak működni, ami a kevés "túlélőt" is motiválatlanságba, nyomorba dönti. NULLÁRÓL KELL INDULNI. Semmit nem átemelni, fehér lapra felrajzolni: mi az ami mindenképp kell.

3.) kedvezmények
Azt hiszem, nem alkotmányos alapjog az ingyen közlekedés. A világon sehol sem. Nálunk sem annak kellene lennie. Ha valakinek ingyen utazás járna, az a GYEREK lenne, nem az öreg. Nonszensz, hogy az újpesti vének kibuszoznak a budaörsi tescoba, csak mert az ingyen van. Még durvább, hogy reggel nem tudsz a Népligetből Hévizre eljutni, mert az ingyen utazó öregekkel van tele a busz, akárcsak az este 6 órás visszafelé...

Nem hangzik túl humánusan, de egy nagyváros minden kerületében megvannak az élet alapvető feltételei (élelmiszer, orvos, ruházat, stb.). Ha nincs munkahelye, akkor maradjon a környéken. Ha van rá pénze, utazzon. De fizessen érte. Iskolába (középiskolától kezdődően) viszont baromira nem a lakhely szerint megy az ember, így egy a szülei által eltartott gyerek bizony rákényszerül a helyváltoztatásra. Iskolájával a jövőt (az országot) támogatja, ezért támogatásra érdemes lenne.

Kedvezmények szerintem két csoportnak kategóriában járnak:
- eltartottak, akik más jövedelméből közlekednek. Ez gyakorlatilag a gyerekeket jelenti.
- frequent flyers, vagyis azok a bérletesek, akik gyakran-rendszeresen használják a tömegközlekedést.

4.) jegytípusok
nem kell feltalálni a meleg vizet! Az időjegy a világ minden táján bevált. Nincs olyan jegytípus, ami az összes utazási irányt és kombinációt lefedné. Ha viszont azt mondod: egy jegggyel 60 (70-75) percig arra mész, amerre akarsz, akkor ezzel az egy jeggyel a város tetszőleges két pontját össze tudod kötni. Ez vonzó, érdemes igénybe venni.

5.) helyi-helyközi-regionális eszközök összekötése. Párizsban az 50-60 kilométerről érkező vonatokra is fel lehet szállni a városon belüli állomások között, ottani BKV jeggyel. Sőt, ugyanabban az alagútban a peron egyik oldalán SNCF a másikon meg a metró jön. Antwerpenben, Drezdában a külvárosi villamosok a belvárosban a föld alatt, kvázi metrókén járnak. Ezzel szemben nálunk a MÁV-HÉV-metró-villamos semmilyen műszaki adata nem kompatibilis a másikkal: nyomtáv, feszültség, felsővezetékmagasság...

Ezeket összefésülni sok évtizedes infrastruktúra-építést jelent. De amíg egy MÁV-vezér telibe szarhatja a HÉV érdekeit, illetve a villamos-lobbi leköpi a metrósokat (vagy fordítva), addig egy negyed lépés sem történik a kívánatos irányba.

6.) VONZÓVÁ TÉTEL
A tömegközlekedés bevételeit akkor lehet drasztikusan növelni, ha inverz módon támadunk. Árat csökkentünk, minden jeggyel mindehova mehetünk, illetve növeljük a költségeinket: járatsűrűséget, csatlakozási pontokat, járműparkot, továbbá külvárosi parkolókat jó tömegközlekedéssel. Így (és csak így) érhető el, hogy a LOGIKUS és nem érzelmi döntés legyen a budaörsi Tesconál, vagy a fóti Coranál eldobni az autót és tiszta, gyors, sűrűn járó tömegközlekedéssel bejutni a belvárosba. A mostani foshalmaz még az órás dugók, a parkolási díjak és a 450 forintos benzin mellett is az autó javára billentik a mérleget.

Kivlov 2012.06.08. 09:00:22

@protézisesh:
"A pesti sírás nettó rinya, a vonaljegyek az általam ismert városokban drágábbak, mint a bpestiek."

A pesti sírás nem nettó rinya, mert a jegyek ára a szolgáltatás színvonalához képest és az átlagos bérekhez képest is horror mértékű...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.08. 09:20:25

Én csak a dugódíjat emelném ki, amit a legutóbbi verzió szerint a BKV finanszírozására fognak szedni.

Jelenleg kap a BKV 100 egység pénzt, ezért 200 egység utast kell szállítania.

Ha leteszem a dugódíj miatt a kocsit, akkor a BKV-nak nem lesz 101 egység pénze, csak 100, szállítania viszont már 201 embert kell.

Idén év elején sokan letették a kocsit, de a BKV képtelen volt az így megnövekedett igény lekezelésére. Most ezek az emberek mind újra kocsiznak, mert mmégmindig könnyebb kigazdálkodni a 450 Ft-os benzint valahogy, mint a tömött buszmegállóban nézni, ahogy már a harmadik busz sem áll be a megállóba, mert olyan tömött. Az ötödik megállóban!

Dr. Béla 2012.06.08. 09:20:49

Nyilvánvalóan Budapesten nem működhet a harmadoló rendszer, tekintettel arra, hogy pl jegyek és bérletek értékesítéséből származó bevétel egyre csökken, vagyis egyre többen bliccelnek, mert egyre többen megtehetik. A jelenlegi ellenőrzési rendszernek egyetlen egy előnye van. Az, hogy 6 általánost végzett kissebbségieknek is kapnak fizetést, ráadásul úgy, hogy nem kell megdolgozniuk érte.
Egy ideje egy "kísérletbe" fogtam:
Minden hónapban cafateria keretében kapok bérletet, azonban két hónnappal ezelőtt az akkori lejárt bérletemet elfelejtettm kicserélnin az akkori érvényes bérletemmel. A mai napig a két hónnappal ezelőtt lejárt bérlettel járok (ott van mögötte az aktuálisan érvényes is), ezt mutatom fel naponta 6x és mind a mai napig az ún "ellenőrök" ránéznek és megköszönik.

Ennyit az ellenőrzés hatékonyságáról.

kompolthyaladár 2012.06.08. 09:21:55

@protézisesh: MÁV dettó: tegnap Székesfehérvárról utaztam Pestre, az egész kocsiban én voltam az egyetlen aki jeggyel utazott, az összes többi utas személyi igazolványt villantó szépkorú volt (ja és én voltam az egyetlen akinek ülőhely már nem jutott emiatt)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.08. 09:22:20

@protézisesh: "Milyen cég az, ahol több főnök/irodista dolgozik, mint "melós" (sofőr, szerelő)?!"

Hát milyen lenne? Állami! A rokonokat, haverokat, spanokat, hűbéreseket valahová el kell tenni! Milyen ország az, ahol a minisztériumokban 26 éves főosztályvezetők irányítanak embereket? Bohócország! :(

dzsoni5 2012.06.08. 09:22:56

Azért a szolgáltatás színvonalába a járatsűrűség és gyorsaság is beletartozik. A berlini járatsűrűség pl. átlag fele a pestinek, Londonban meg ugyan sűrűn jár minden, de megbízhatatlanul és csigalassúságú az előrejutás. Szóval ebben Pest elég jól áll. A járművek állapota és a jegyrendszer a probléma, de ez egy ekkora városnak nem kellene, hogy problémát okozzon. A vidéki nagyvárosokban jóval több az új, tiszta busz, sőt a régieket is elfogadható állapotban járatják, pedig ott nem tenyészik úgy a GDP és a jegyárak is olcsóbbak... Szóval itt valóban a finanszírozási struktúra a kulcs, ahogy protézisesh is említette.

dr. Bubó 2012.06.08. 09:23:38

jo akkor segítek... a fides mafia:

1) TEHETSÉGTELENEK
a kormányzáshoz halvány lila fingjuk nincs ezt szögezzük le. de mecségükre nem is próbálkoznak vele...
szerintük a kormányzással nincs baj, csak rosszul volt kommunikálva (2002)...

2) GÁTLÁSTALANOK, gerinctelenek, BŰNSZERVEZET
a hatalom megszerzésében és megtartásában nagyon "profik"
2006-ban az önkormányzatokat megszállták... ez gazdasági terv volt (sok helyen "kicsit", azaz pár milliárdocskákból rakták össze a pártmafiakasszát)
a 2010-es 2/3-os ország lerohanást 2006 előtt döntötték el... emlékezzünk arra a meglepett pillanatukra, amikor a közösen szervezett (maszop-fides-dzsobbik) hepening (mtv ostrom stb) során meglepődtek nagyon, hogy ÁTVEHETTÉK volna a kormányzást...
nem tették, mert a 2010-es szentkétharmad volt A TERV...
addig szép csendes városi-megyei kifosztást terveztek "csak"

a Fidesz pártszövetség az egy MAFIA, amely BŰNSZERVEZET ként arra alakult hogy a leghatékonyabban fossza ki az országot....

TheSaurus62 2012.06.08. 09:41:54

Egy ismerősöm elég közel dolgozik "a tűzhöz", gyakran látja a BKK felkészült és tapasztalt dolgozóit, akiknek nagy része nyugodtan le"Öreg"ezheti Vitézy vezérigazgató urat. Gondolom, nem minimálbérért hajtják agyon magukat. Még csak nem is diplomásminimálbérért.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.08. 09:47:31

A korrupciót írmagostul ki kell irtani! Lehetne a BKV-val kezdeni, ha nem lenne a városvezetés minden tagja érdekelt a mutyikban - így inkább nem kezdik. A BKV pedig halad tovább a lejtőn lefelé, habár már nincsen nagyon hova.

allegretto23 2012.06.08. 09:49:21

@Dr. Béla: Csatlakozom. Minden hónapban veszek bérletet, de van, hogy hetekig elfelejtem kicserélni. Gyereknek ugyancsak ez a tapasztalata. Egyetlen egyszer nem szóltak még a biztonságiak... Rápillant, közben sztorizik a másik kettővel. Ezt naponta akár 6-8 x is –ennyiszer ténfergek le valamelyik vonalra...
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a megállónkénti legalább 4x 3 biztonsági őr + abszolút használhatatlan forgalmi személyzet + ellenőrhordák (akiknek láthatóan szintén egyetlen céljuk, hogy rosszul tájékoztatott külföldi turistákat vegzáljanak és büntessenek mondvacsinált indokokkal) mennyi lébe kerül a BKV-nak >államnak > adófizetőnek? Egyáltalán, kitől „bérlik” ezt a feltűnően értelmiségi munkaerőtömeget? Valami vagyonvédelmi cég, gondolom –biztosan valami politikától független ember érdekeltsége....

Grgabácsi 2012.06.08. 09:59:39

@protézisesh: Nem tudom, hogy ki terjesztette el ezt az egyharmados dolgot, de ez konkrétan nem igaz. A német városokban pl. elég jelentős, 50% körüli összeg szokott bejönni a jegyárbevételekből. A maradékot pedig az állam, (Bund) a tartomány (Land) vagy a város fizeti, mikor ki. Egyharmados finanszírozás csak egy-két helyen működik Európában.

A BKK-BKV-szerű tagozódás pedig pont hogy nem nonszensz, hanem szintén a nyugati gyakorlat. Persze nem mindenhol pont ugyanígy csinálják, de alapvetően ott is szét van választva a közlekedésszervező (ami Bp-en a BKK) és az operátor. (aki kitolja a garázskapun a buszt/villamost/ekhós szekeret/atomtengeralattjárót, Bp-en ez értelemszerűen főleg a BKV) Budapest éppenséggel a londoni modellt koppintotta le. Ja, és a 1370/2007-es EK-rendelet kötelezően előírja a közlekedésszervezői és az operátori feladatok szétválasztását.

Több irodista, mint melós? Tudod te mit beszélsz egyáltalán? A BKK-előtti időszakban kb. 12000 dolgozója volt a BKV-nak, amiből 5000 volt csak a járművezető, kb. 4800 az egyéb fizikai dolgozó, és csak a maradék kb. 2200 volt "irodista".

TheSaurus62 2012.06.08. 09:59:41

@dr. Bubó:
A Medgyessy - Gyurcsány - Bajnai vonulat talán legnagyobb bűne, hogy 8 évig hagyták a jelenlegi társulatot tanulni és készülni a hatalomátvételre (ennyire komolyan vették volna a demokráciát?).

allegretto23 2012.06.08. 10:00:09

@Grabbe: Hát ja, pont arra haladunk...földügyek, közgép, bkk, visszaállamosított, vagy éppen frissiben alapított állami cégek (mol, vízmű, mobilszolgáltató -föltételezem 10-15 évre bebetonozott haverokkal a vezetésben és felügyelőbizottságban), 10-15 évre bebetonozott haverok az igazságszolgáltatásban, meg államigazgatásban, maffialeszámolás a rendőrségen belül és az éjszakai életben, konkurrencia felszámolása minden területen (vagyonvédelem, építőipar, ingatlan)...épül a korrupciómentes, szép, új világ...

9-143 2012.06.08. 10:00:42

Egy vidéki városban a sűrű buszközlekedést a 10 percezés jelenti, csúcsidőn kívül a 20. És ez még a város belsőbb rásze. A külső részeken 30 perc, illetve 60 percezés van. Ezt Bp-en nem igazán lehetne bevezetni. (Késő este várj majd egy órát a külső buszokra)
Jelenleg a bp.-i költségekből az utasok 39%-ot állnak úgy, hogy a 100%-hoz tartozik vagy 10-15% hiány :(
Azaz ha a fővárosnak lenne elég forrása a saját 33% beletételéhez, akkor már fejlesztésre is jutna.

2012.06.08. 10:00:43

"Milyen cég az, ahol több főnök/irodista dolgozik, mint "melós" (sofőr, szerelő)?!"

Ilyen egy átlagos magyar cégmodell. Sajnos.

Grgabácsi 2012.06.08. 10:02:12

"A BKV járművein kockázatosabb és ijesztőbb az utazás mint a világ legbrutálisabb hullám illetve szellemvasútjain, amelyeket pedig szándékosan azzal a céllal építettek, hogy a frászt hozzák ránk. Ezekért az izgalmakért lassan már felárat lehetne szedni."

Gratulálok. Ezzel alighanem a TV2-mátékrisztina legdurvább hangulatkeltő halálmadárkodó mélységeit is sikerült alulmúlni...

dr. Bubó 2012.06.08. 10:04:38

@TheSaurus62: maszop-fides-dzsobbik-lemp-kdnp egy mafia

előre lepacsizott menetrend volt ne legyen kécséged...

az elmúlt években legnagyobb közös projektjük a 2006 os buli volt...

stílszerű... 1956 50dik fordulóján... döbbenetes gátlástalanság

hurrrdurrr · http://joallas.net 2012.06.08. 10:28:18

@dzsoni5: azért egy 10millió feletti világvárost meg egy 1,5milliós balkáni várost ne hasnlítgass már

m20b25 2012.06.08. 11:16:32

Mondjatok valamit ami működik!

privateer 2012.06.08. 11:18:58

@hurrrdurrr: Nem vagyunk balkán. Ne nőttünk fel hozzájuk. :(

xylon 2012.06.08. 11:25:07

@Grgabácsi: de ez igy nem hangzana tul jol ugye?

Szvsz a BKV mint eszkoz az eljutasra A-bol B-be nem olyan rossz ket okbol: Van (ertsd letezik) es eleg surun megy. Csak olyan magyarosan slendrianul idegesito. Koszos, nyugdijasok meg a ciganyok nem fizetnek, de a kallerok az egy napja lejart berletu diakot meg a kulfoldi turistat vegzaljak, meg a Nokiasdoboz meg a Szalaine meg az 500milliard.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.08. 11:48:38

@kompolthyaladár: Én a körzeti orvosi rendelőben éltem át hasonlót. Amikor beléptem, egy szemmel láthatóan makk egészséges nyugger, és egy legalább 16 éves, két gyerekes kissebbségi anyuka ücsörgött ott, és arról beszélgetnek, hogy milyen szar is az orvosi ellátás, pedig milyen drága. Aztán nyílt az ajtó, és közbeszóltam, hogy mivel hármunk közül valójában csak én fizetek az ellátásért, előre is mennék... nem szóltak érte.

Stock 2012.06.08. 12:06:52

tudjuk milyen a bkv, a máv, volán dettó....
mégsincs közfelháborodás a dugódíj tervezettel kapcsolatban, a ferenciek tere szétbarmolsával kapcsolatban?!?!?!?

tényleg ennyire birka mindenki?
így nem lehet élni, közlekedni,teljesen ellehetetlenítenek!

persze a parkoló díj miatt sem háborognak tömegek,csak mindenki magában...., szép!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 12:25:55

@allegretto23: @Dr. Béla: A kísérletbe ajánlom a Kisföldalattit is bevonni. Úgy tudom, az az egyetlen vonal, ahol írni-olvasni tudó ellenőrök dolgoznak és egy részük még angolul vagy németül is beszél.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 12:35:27

@Grgabácsi: 2010-ben 12745 dolgozója volt a BKV-nak és 2828 járműve. Arra nagyon büszkék lehetnek, hogy egy járműre 4-5 dolgozójuk jut...

Stock 2012.06.08. 12:52:03

@Kopi3.14: sztem 2-3-nak elégnek kéne lenni.. mert igy olyan mintha minden járműnek lenne saját vezetője, szerelő(i)je, logisztikai szakembere, meg a kis csoportnak saját pénzügyese!

dzsoni5 2012.06.08. 12:53:11

@hurrrdurrr: Ezért írtam bele Berlint is.

kompolthyaladár 2012.06.08. 13:04:41

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Erről szólna pl. a vizitdíj (de az aktívaknak egyidejűleg eü. járulék csökkentéssel) és pl. a diákokéval azonos mértékben támogatott utazás a nyugdíjasoknak. Mert ugye tudjuk: minden ingyenes szolgáltatás túlhasználatot eredményez.

xylon 2012.06.08. 13:04:56

@online távmunkás: @Kopi3.14: @Stock: talalos kerdes: ha a BKV jaratai kora hajnaltol ejszakaig uzemelnek heti het napon at akkor hany nyolc oraban dolgozo, a nyolc orat pihenesekkel kotelezoen megszakito dolgozo kell 2828 jarmu uzemeltetesere?

Hasrautesre valaki bemond egy 2-3at mikozben nyilvanvaloan fogalma sincs a temarol, de innentol szamara a BKV egy nemhatekonyan mukodo szervezet tehat lehet bliccelni + inkabb autozom, de mindenfelekeppen fikazom az egeszet.

Iza Béla (törölt) 2012.06.08. 13:08:46

"A BKV járművein kockázatosabb és ijesztőbb az utazás mint a világ legbrutálisabb hullám illetve szellemvasútjain"
A kockázat nem biztos, hogy kisebb, de hogy ijesztő, a szimpla hangulatkeltés.

@protézisesh: Ez az 1/3-os dolog ez egy jól megjegyezhető urban legend. Nagyon sok helyen nem így működik, van pár, ahol igen.

@Grgabácsi: "Nem tudom, hogy ki terjesztette el ezt az egyharmados dolgot"
Dehogy nem, csak úriemberként fogatlan oroszlánt csak simogatunk...

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha nem élte volna fel a BKV a vagyonát (vagyonunkat), akkor az a többlet meg sem kottyanna neki. Viszont így egyértelmű, hogy eddig sem volt képes teljesíteni a szolgáltatást.

@Stock: Csak sofőrből kell annyi.
"persze a parkoló díj miatt sem háborognak tömegek,csak mindenki magában"
Ahol elég magas, ott mindig van parkolóhelyem. Ahol túl magas, ott nincs parkoló autó.

@9-143: A 60 perc azért van, hogy előfordul.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 13:11:05

@xylon: A BKV buszainak elég kis része jár éjszaka, tehát a 2828 jármű töredéke, tehát nem kell 24 órával számolni. Tegyük hozzá, hogy a járművek jelentős része nem is működőképes.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.08. 13:13:44

@Kopi3.14: 12 ezer dolgozó úgy lenne elfogadható, ha a kiszervezett munkákat is ők végeznék el. Nem lenne külsős ellenőr, nem lenne külsős ügyvédi iroda a jogi osztály láblógatói mellett, stb.

Stock 2012.06.08. 13:19:26

@xylon: köszi hogy elmagyaráztad, mert én valóban nem mértek hozzá,de ezek szerint te sem!és szerencsénkre a vizézi gyerkőc sem!!!

tehát a válasz a találós kérdésedre, hogy éjjel is 2 percenként jön a busz, metró, villamos?

apropó hatékonyság: csak amire rálátok... te vettélmár úgy jegyet bérletet egy nagyobb állomáson, hogy a micike ne beszélgessen maga mögött még 1-2 semmit sem csináló micikével??
én még szinte soha!!!!
ellenőrök....a túlnyomótöbbség a metróban áll iszonyat hatékonysággal, miközben lehetne beléptetés!

de persze igazad van, messziről süt a hatékonyság az egész intézményről....

(sohasem blicceltem) és igen, inkább az autó, mert ésszerűbb! jó bent égést a 3-as vonalon!

Stock 2012.06.08. 13:27:14

@Iza Béla: sztem meg nem hangulatkeltés,próbáld ki a 21-es villamost,a 99-es buszt,az éjszakai buszok egyikét! simán fosatósabb a késeléstől félni, mint a hullámvasúttól..

"Ahol elég magas, ott mindig van parkolóhelyem. Ahol túl magas, ott nincs parkoló autó"

logikátlan hazugság!
hol van az a drága hely, ahol mindig tudsz parkolni? én az ötkerben nem tapasztalom, a citadellán,szigeten dettó... max a vár, de az meg nem is parkoló, hanem behajtási!
logikátlan, mert nem szolgálja a közjót, mert a logkád szerint emeljük fel az egekbe és a csányinak mindig lesz helye, király!

Stock 2012.06.08. 13:31:11

@xylon: hatékonyságból csak egy apróság: emlékszel a karolára, meg a sálas gyerekre? minek kellett 2 szóvivő egy hatalmas bkv-nak,amikor a katasztrófásoknak,mentőknek elég egy??

xylon 2012.06.08. 13:32:29

@Stock: erteni nem mert nem ez a szakmam, de jozan paraszti esz + google azert jobb mint a hasrautes.

az auto azert esszerubb mert brutalisan tamogatva van (nem kell fizetned az uthalozat fenntartasaert), persze az autos az szent tehen, meg aki tomegkozlekedest hasznal az sikeres ember nem lehet.

Mas nagyvarosokban a tomegkozlekedes szerves resze az infrastrukturanak amit MINDENKI hasznal. Londonban miert nem derogal egy tobbszazezer fontot keresu bankarnak metroval jarnia dolgozni? Azert mert az alternativa masfel ora totyorgas lenne a dugoban, ezert a varosvezetes tudja hogy olyan szinvonalon kell szolgaltatnia hogy a bankar is hasznalhassa a szolgaltatast vagy elsopri a varosvezetest a nepharag.

xylon 2012.06.08. 13:38:37

@Stock: nyilvan fingod nincs az egeszrol, attol mert eggyel tobb vagy kevesebb szovivo van nem fog a 20milliardos luk befoltozodni.
Es ez a kerdes nyilvan fuggetlen attol hogy jarmuvenkent 2-3 melost vizionaltal. Meg kell erteni hogy a tomegkozlekedes sokba kerul, de megeri, ezt adobol kellene finanszirozni ez viszont nem tortenik meg. Ehelyett az ado el van lopva. Ennyi.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.08. 13:43:05

@Stock: Én fel vagyok háborodva, de egyszerűen nem megyek a belvárosba.

Ha nagyon muszáj lenne, elküldöm a titkárnőnket, vagy taxizom.

Stock 2012.06.08. 13:48:44

@xylon: autót is csak google-ben láttál, ugye?! :)

regadó, forgalomba helyezés, teljesítmény adó, jövedéki adó(brutális és frissen emelve),autópálya díj, pakoló díj, cégautó adó, előre megszabott közig bírság..... és még így is ésszerűbb!!!!!!!! és a jórésze most eszembe se jutott...

tudod nekem nem derogálna metrózni, de!
nevetségesen drága!
koszos,lassú,megbízhatatlan, kényelmetlen, klímátlan,veszélyes!
nincs a közelében p+r, nem vehetek fel egy napszemüveget, nem vehetek elő egy iphone-t, pénzt,kapaszkodhatoka zsebeimbe, mindig állhatok és izzadhatok,szagolhatom másét....
én mint aglomer lakos, ha lenne 3-as metró káposztáson és ott lehetne parkolnimár elgondolkoznék,de akkor is viccesen drága a jelenleg brutálisan megdrágult autózás mellet is......

(ugye sosem volt autód, illetve a családodban sem sok?)

Stock 2012.06.08. 13:52:14

@xylon: neked sincs, de azt magabiztosan kijelented, hogy én tévedek.... :-DDDDD

a 2 szóvivő szimbólum, hogy félember munkáját 2 végzi... erről szól a vitánk!

szalainé,nokiás doboz,tanácsadás.....de persze finanszírozzuk, hiszen mindenki láthassa,hogy hatékony, nem kell változtatni!
(a bérletvásárlós kérdésemet elegnsan átugrottad,ahogy a 24 órás tévedésedet is) :)

Stock 2012.06.08. 13:54:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: dettó!!! :)
de nagy ritkán muszáj!
2 éve ezért nem járok a belvárosba ebédelni...de ha ez nekik így megéri...

de pont ezt mondom, ez a magunkba dühöngés a közlekedés tönkretételével kapcsolatban... egy fasza tüntetés helyett! az kéne már de nagyon!!

xylon 2012.06.08. 13:58:24

@Stock: ott irtam a linket egy londoni busztarsasagrol, innen a magabiztossagom.

nem a szovivorol szol a vitank hanem hogy szerinted 1 busz 1 sofor ami mar troll szintu gondolkozas.

A micikes berletes kerdesedre a valaszom csak hogy megnyugodj: igen.

24orat nem emlitettem csak nem tudod ertelmezni amit olvasol.

apd (törölt) 2012.06.08. 14:01:56

múltkor a Deákon álltunk sorba, hogy bemennyünk a Roniba borért, aztán ott mondta egy washingtoni nő, hogy ez a metro sokkal jobb mint az övék :D

Stock 2012.06.08. 14:13:09

@xylon: hogy jön ide london????
www.youtube.com/watch?v=YwTiPO-UDgQ&feature=related
erről beszélgetünk..

sosem írtam, hogy egy busz egy sofőr, de még szerencs, hogy én nemtudom értelmeznie leírtakat.. :)

igen válaszodra visszakérdeznék, gyakran?
beléptetés helyett ellenőrök a metróban az hatékony?

Stock 2012.06.08. 14:14:28

@apd: nekem meg amerikai tanárom, azt mondta,hogy nem hall (a hármas vonalon) és hogy meg lehet süketülni... :))

Iza Béla (törölt) 2012.06.08. 16:58:56

@Stock: Képzeld, ismerem az említett járatokat. Utaztam is velük nem egyszer, sőt, rendszeresen. De hogy valami aktuálisat is mondjak: a 21-es már nem is létezik!
"hol van az a drága hely, ahol mindig tudsz parkolni?"
A vár alatt a Krisztinavárosban, az V. kerületben sem gond helyet találni, sőt, a XIII. belső része is egész használható lett. Ha valahol így sem lehet helyet találni, az túl olcsó, lehet emelni a díjat.
"koszos,lassú,megbízhatatlan, kényelmetlen, klímátlan,veszélyes!"
Érdekes, az én ruhám megúszta kosz nélkül. Amikor metrózom, akkor gyors. Valahogy mindig sikerül odaérni időre. Ritkán tapasztalok kimaradást, ha pedig nem jön, tudom, merre kell kerülni. Nem érdekel, hogy nincs klíma, télen nem nagykabátban járok, ha pedig valaki nem viseli el, hogy nincs nyakkendőm, az vagy keressen maga helyett mást, vagy nekem annyira fontos, hogy kérek egy klímás taxit. Veszélyesnek sosem éreztem - mondjuk annyi előnyöm van, hogy jól ismerem a metró utasoktól elzárt zeg-zugait...
"beléptetés helyett ellenőrök a metróban az hatékony? "
Igen, mivel jól lehet belőle lenyúlni, a beléptetőt meg nehéz olyanra építeni, hogy csurranjon is egy kicsike ide-oda. De már dolgoznak rajta.
süti beállítások módosítása