sorok között

sorok között

@llamfő.hu

2012. május 03. - Politikai Ateista

 

Van egy Taoista történet egy öreg parasztemberrõl aki évekig dolgozott búzaföldjén. Egy napon elszökött a lova. Meghallva ezt, eljöttek a szomszédai meglátogatni. "Micsoda balszerencse!" mondták rokonszenvesen. "Bizonyára..." válaszolt a fölmûves. Másnap reggel a lova visszatért, és magával hozott három vadlovat. "Milyen csodálatos!" kiáltottak fel a szomszédok. "Bizonyára... " felelte az öregember. A következõ napon a fia megpróbálta megülni az egyik betöretlen lovat, de az levetette magáról, és a fiú kitörte a lábát. A szomszédok újból eljöttek hogy együttérzésüket fejezzék ki balszerencséje miatt. "Bizonyára... " felelte a paraszt. A rá következõ napon katonai tisztviselõk érkeztek a faluba újoncokat toborozni. Látván hogy a fiú lába el van törve, nem sorozták be. A szomszédok újból gratuláltak a földmûvesnek, hogy jóra fordultak a dolgok. "Bizonyára... " mondta a paraszt. - forrás

A Fidesz mindent megtett Schmitt Pál megmentése érdekében, de az áldoktor az ellenzéki erők legnagyobb örömére távozni kényszerült. A kormányt természetesen kényelmetlenül érintette a dolog, de pusztán a parlamenti többségüknél fogva könnyedén feltöltötték a megüresedett állást a saját emberükkel, Áder Jánossal.

A botrány egyik nyilvánvaló eredménye, hogy egy darabig most a többi politikus is izgulhat akiknek esetleg van valami hézag a bizonyítványával, az ellenzékiek is. A hosszútávú következmények azonban sokkal súlyosabbak lehetnek a következő kormányra nézve, ha abból a Fidesz kimarad.

Ebben a ciklusban a fejcserének már nincs különösebb jelentősége, teljesen mindegy, hogy valaki meggyőződésből aszisztálja a kétharmad ámokfutását, vagy szimplán azért mert nincs jobb dolga. A 2014-es parlamenti választásokat követő időszakkal kapcsolatban azonban már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Ha a Fidesz ellenzékbe szorul, az új törvényhozóknak Áder sokkal több kellemetlenséget tud majd okozni mint azt Schmitt tehette volna. Ráadásul két évvel tovább is marad. Pezsgőt?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr414485732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Áder János beiktatása (animgif) – Az MSZP tényleg jól teszi, ha ebből kimarad :) 2012.05.03. 16:55:23

Magukat nemzeti érzelműnek valló honatyák buliznak Magyarország romjai fölött, és ha nem a Jobbik, akkor mi az? Az ismerős arcok láttán bárki megmondja: ez bizony Áder János beavatási szertartása, amelyen a Fiatal Demokraták lopják ropják: Hogy jön ide...

Trackback: A Bibó kolesz rémei a haza szégyenei! 2012.05.03. 16:52:16

Orbán főzsarnok, Áder vazallus, Kövér perzekútor! – áll a házi készítésű majálisi transzparensen. Miért ne sétálgass saját fejlesztésű tiltakozótáblával kedvenc pártod rendezvényén, hogy közöld a világgal, mit gondolsz a rivális pártról vagy az a...

Trackback: Papot hívott Orbán az országhoz: lelkészéből csinált minisztert 2012.05.03. 16:48:31

Balog Zoltán betanított esztergályosból lett református lelkész az új nemzeti fejlesztési miniszter, életrajza lentebb olvasható. Hamarosan az első keresztelő is meglesz: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot keresztelik át Emberi Erőforrások Minisztéri...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzoltana 2012.05.03. 15:31:36

Biztatnánk Ádert, ha nem tartanánk attól, hogy újra megvezetnek bennünket, hogy ez nem más, mint szerep.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2187_az_otodik_elem

peti6 2012.05.03. 16:28:09

Ezt a posztot unalmában írhatta a blogger, mert ez aztán tényleg egy nagy nulla. És a vége főleg, azzal, ha nem a fidesz nyeri a következő választást, Áder betarthat az új kormánynak, jobban , minnt Schmitt.
De kérdezem én, ki nyerheti a 14-es választást? Az mszp?, az lmp?, a dk? a jobbik?
Ha teljesen összeborulnak is nulla az esélyük a fidesszel szemben. Tehát nem kell félni, a következő kormánynak sem fog betartani Áder.....

bankvezér 2012.05.03. 16:30:17

Teljesen egyetértek a posztíróval.
Csak a 2014-es választás kimenetelét illetően van némi kételyem. Újra a Fideszt várom befutónak, de már nem kétharmaddal.

genyamagyar 2012.05.03. 16:35:30

@peti6: "ki nyerheti a 14-es választást? Az mszp?, az lmp?, a dk"

Pontosan. Így hárman.

bankvezér 2012.05.03. 16:37:20

Becsődölt a MALÉV . " Micsoda balszerencse!".
Bedől a Budapest Airport is. "Milyen kellemetlen."
A Fidesz-kormány alacsony áron visszaveszi a repülőtér bérleti jogát. "Gratulálunk." :))
(unortodox gazdaságpolitika)

bankvezér 2012.05.03. 16:38:53

@genyamagyar:
"Pontosan. Így hárman." Csak nem a magyar választást.

Atrox 2012.05.03. 16:41:45

Nekem mindössze az a gondolatom támadt a következő választással kapcsolatban, hogy a FIDESZ-ből kiábrándult jobb vagy jobb-közép szavazók biztosan nem szavaznak az MSZP-re, sem pedig az SZDSZ utód (tudom, olyan, mintha nem az lenne, de mégis...) LMP-re. Ha csak valami csoda folytán nem jelenik meg valami új lehetőség (ennek esélye zéró), akkor ezek az emberek vagy nem mennek el szavazni, vagy más reális lehetőség híján a Jobbikra szavaznak. Itt csak a mérték lesz a kérdés szerintem. Egyébiránt elkeserítőnek tartom, hogy egyetlen párt sem szeretne a programjával megszólítani engem és a hozzám hasonlókat: tisztességesen dolgozó, fiatal, feltünő devienciától mentes, családalapítás előtt álló magyar állampolgár vagyok, aki még sohasem szorult az állam támogatására és szinte semmilyen juttatást nem vettem még igénybe, beleértve a TB-t is. Olyan, mintha mi nem is lennénk, és mindegy lenne a sorsunk. Pedig egy ilyen párt simán behúzhatna akár 20%-ot is. A legelkeserítőbb, hogy jelenleg tiszta szívemből én sem tudnék kire szavazni, és ez szar érzés...

Szevasztok 2012.05.03. 16:42:27

Egyébként meg ha a következő kormány (legyen az bármilyen összetételű) nem korrekten működik, akkor el is várom, hogy a KE betartson, amennyire csak a hatásköre engedi.
(És ezt várnám el a mostani ciklus hátralévő idején is. Naív vagyok?)

Szevasztok 2012.05.03. 16:44:31

@Atrox: "Egyébiránt elkeserítőnek tartom, hogy egyetlen párt sem szeretne a programjával megszólítani engem és a hozzám hasonlókat: tisztességesen dolgozó, fiatal, feltünő devienciától mentes, családalapítás előtt álló magyar állampolgár vagyok, aki még sohasem szorult az állam támogatására és szinte semmilyen juttatást nem vettem még igénybe, beleértve a TB-t is. "

Szerintem vagyunk még így jó sokan!
Mondd nem akarunk pártot alapítani?

peti6 2012.05.03. 16:48:58

@genyamagyar: Azért remélem, ezt komolyan viccnek szántad...
Különben komolytalannak fogsz tünni....
A felsorolt 3 pártból min. 2 be sem jut a parlamentbe, de a harmadiknak is nagy az esélye rá.....

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.05.03. 16:51:40

@Szevasztok:
"Mondd nem akarunk pártot alapítani?"

Amcsiknál a "bomb" szót akrárhol leirod, máris regisztrál a CIA/FBI.
Szerintem a fent idézett mondatod itthon riasztja a TEK-et, mostantól potenciális politikai ellenfél vagy :D

Egyébként tényleg elkeseritő a dolog. Lesznek kurva nagy meglepetések, mert a bizonytalan tömeg totálisan kiszámithatatlan.
Ha szép idő lesz, bacik elmenni szavazni (nincs kire), ha rossz idő lesz, akkor meg arra szavaz, akire épp kedve támad...

gregibroki 2012.05.03. 16:53:49

@Atrox: én is ebben a cipőben járok, de sokan nem, akik pl nem olvasnak internetes sajtót, földeken dolgoznak, nem dolgoznak sehol, segélyből élők, nyugdíjasok,stbstb;
mi vagyunk kevesebben minden nagyképűség nélkül

Én egyedül Gordonra szavaznék, de ő nincs...talán már akkor is, ha valamilyen sajnálatos módon az mszp színeiben indulna, mondjuk ezen rendesen elgondolkodnék, lenne pár abszolút kizáró ok: Lendvay Ildikó, Kovács László és pár régi geccmann

Az volt a bajom Bokros Lajossal többek között, hogy az MDF színeiben méltóztatott indulni. Ha visszaemlékszünk, neki volt egyáltalán programja 2010-ben.

J.László 2012.05.03. 16:54:33

"Ha a Fidesz ellenzékbe szorul, az új törvényhozóknak Áder több kellemetlenséget tud majd okozni mint azt Schmitt tehette volna."
Ezt magának köszönje meg az ellenzék.
Ferenc barátunknak vajon mi a véleménye erről?

Atrox 2012.05.03. 16:59:05

@gregibroki: "Az volt a bajom Bokros Lajossal többek között, hogy az MDF színeiben méltóztatott indulni. Ha visszaemlékszünk, neki volt egyáltalán programja 2010-ben."

Hát, az MDF-nek is be kellett állnia a sorba és végképp hiteltelenné vállnia. Bokros az MDF színeiben, mikor 10 évvel ezelőtt meg rühellték egymást! Jól tükrözte ez is a magyar politikai viszonyokat.

Azt mondják, a magyar mindíg valami ellen szavaz. Persze, hogy így van, mert nincs olyan párt, akiért érdemes lenne. Ezért kizárásos alapon szavazol valakire, mert a többit még nagyobb mocsoknak tartod. És inkább a te kisebb mocskod keserítse meg az életed, ha már választani lehet. 2014-ben is szép kilátások lesznek...

kvadrillio 2012.05.03. 16:59:37

"Mehet a magyar gyümölcs Nyugat-Európába
A válság miatt az unió nyugati országaiban csökken a zöldség- és gyümölcstermesztés, ami jó értékesítési lehetőséget kínál a magyar termelőknek.

Magyarországról többek között spárgát, sárgadinnyét, körtét, meggyet és különféle salátákat szállíthatnának nagy mennyiségben a magyar termelők Olaszországba, de Nyugat-Európa számos más államába is - mondta Luciano Trentini, a Macfrut szaktanácsadója csütörtökön Budapesten, az olaszországi Cesenában évente kora ősszel megrendezett zöldség-gyümölcs technológiai és kereskedelmi szakvásár bemutatóján.
Kapcsolódó cikkek

Több tízmilliárd friss pénz pályázható az ÚMVP keretében
Konferenciaközpont épül Kecskeméten
Pótdíjjal büntethetik azokat, akik nem engedik be a kéményseprőket
Már érződik a Nokia-hatás a magyar adatokon
Amerikába szállíthat újabb buszokat a NABI
Elfagyott az idei akácméztermés is

Luciano Trentini, aki egyben az olasz zöldség-gyümölcs termesztők szakmai szervezetének nemzetközi képviselője is, arról beszélt, hogy a válság miatt az unió nyugati országaiban csökken a zöldség- és gyümölcstermesztés. Így a termelés sok esetben az unió keleti, újonnan csatlakozott tagországaiba tevődik át, ami számos új lehetőséget kínál a magyar termelők számára is. Szerinte a már meglévő termelési együttműködéseket ki lehet szélesíteni, amire jó alkalmat kínál a cesenai szakkiállítás, ugyanis a szóban forgó árumustrán a kiállítás három napja alatt mintegy 20 ezer látogató fordul meg. A kiállításon több mint 700 cég mutatja be szolgáltatási és termékkínálatát. Az idén a Macfrutot 29. alkalommal tartják meg Cesenában szeptember 26-28. között."

...ahhha....MIKÖZBEN AZT POFÁZZA A MÉDIA, HOGY "ELFAGYOTT A MAGYAR GYÜMÖLCS !!!"....

b+

J.László 2012.05.03. 17:03:03

Csodálkozom Kálmán Olgán, hogy nem hányta el magát, ahogy szokta.

genyamagyar 2012.05.03. 17:08:49

@peti6: De bizony ez konoly! Az MSZP nagyon(!) meg fog erősödni, mert - bármi hihetetlen is - sok olyan szavazó van, akinek 2010-ben egyszerűen csak elege lett a szocikból - de nem nagyon! Ők vissza fognak szavazni az MSZP-re. A DK-nak lesz 8-10 %-a, az LMP-nek... hát neki a fene sem tudja mennyi. Kis szerencsével bekerülhetnek a Parlamentbe.

A jobbik mára terljesen leírta magát az EU ellenességgel, programtalanságával.

Manapság nagyon sok a rejtőzködő szavazó, és ők nem fideszesek.

genyamagyar 2012.05.03. 17:10:02

@kvadrillio: A magyar paraszt mindig sír: ha esik, az a baj. Ha sűt a nap, az a baj. Ha kevés a termés, az a baj. Ha sok a termés - nemrég mondta egy gazda - az is baj, mert alacsony lesz a felvásárlási ár.

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:11:11

@Atrox:

Nos, akkor halkan szólok: pont ezt a csoportot képviseli a JOBBIK.

genyamagyar 2012.05.03. 17:12:27

Egyébként ha nyer a mostani ellenzék, le fognak ülni Áderrel. Ha nem lesz együttműködő, kiszorják mint macskát szarni.

Nagyon sok mindent - pl az Alkotmányt - visszaállítanak, kő kövön nem marad. Áder nagyon kis pont lesz majd.

genyamagyar 2012.05.03. 17:13:42

@tcpip: A jobbiknak SEMMIRE nincs programja, így semmit - magukon kívúl - nem képvisel.

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:14:00

@kvadrillio: rossz hírem van: tényleg elfagyott. nem kell elhinned: tojok rá, mit hiszel el és mit nem

J.László 2012.05.03. 17:14:07

@genyamagyar:
Alig várom 2014-et. Szét fogom magam tépni a röhögéstől, amekkorát égni fogtok akkor is.

genyamagyar 2012.05.03. 17:14:18

@tcpip: Toppantottál is közben? :)))))

genyamagyar 2012.05.03. 17:15:37

@tcpip: Miután a paradicsomtól eltekintve minden zöldség/gyümölcs jobb amit importálunk, nem nagy gond a fagyás.

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:15:50

@gregibroki: bajnai egy éve maga volt az újratöltött kádárista pangás. egy évet elcsesztek vele, csak hogy az alatt is lophasson tovább az mszp-szdsz és még több geciséget készíthessenek elő a demokratikus új kormánynak.

ha valakit rég halálra kellett volna ítélni, akkor az éppenséggel bajnai

genyamagyar 2012.05.03. 17:17:09

@J.László: Meglássuk barátom, meglássuk! :) Ahogy jönnek a belső infók, Gyurcsány a belügyminiszterség váromyányosa. Persze addig változhatnak a viszonyok.

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:17:38

@genyamagyar: mi van toloba kartárs, nem elég, hogy komplettice szétbaszarintottad az index fórumot alfától omegáig, itt is behánysz mindenhová?

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:18:16

@genyamagyar: aha, peeeeeersze, hát hogyne cuncimókus

genyamagyar 2012.05.03. 17:18:30

@tcpip: Igan, az kár volt, hogy Bajnai nem csukatta le az egész fideszes, jobbikos bagázst. Ez hiba volt tőle.

aa_aa 2012.05.03. 17:19:12

@kvadrillio: meg kell magyarázni majd az áremeléseket.

genyamagyar 2012.05.03. 17:19:43

@tcpip: Te most ideges vagy? Nyugodj le! Így szépen.

Amúgy nem fórumozok.

J.László 2012.05.03. 17:19:58

@genyamagyar:
Gyurcsány, mint belügyminiszter. Azt nem hinném. Ő nem az az ember, aki megtűrne mást maga felett. Nem engednék meg a diktátori hajlamai.
2014-ben megint égni fogtok, mint a Reichstag.

tcpip (törölt) 2012.05.03. 17:20:27

@J.László: nem fognak égni, a dk megsemmisül, már most is nulla, a 4k sehol sincs, a mila 100 embert nem képes előszedni, az mszp meg ... most tényleg, ezzel a mesterházival ... és még messze ő a legjobb a teljes ballib oldalon. ez a durva.
talán 18-ra összekaparják magukat, de annak sincs sok esélye. talán 22-re képes lesz a bal valamit virítani

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.03. 17:21:00

És mi kellene ahhoz, hogy egy következő, nem fideszes kormány, mindenféle indoklás nélkül kirúgja a maffia emberét a KE-i székből?

@tcpip: nem tudom, te kiafasz lehetsz, de megnyugtatlak, az index fórumát a két főmoderátor baszta szét, előttük meg wágner "úr", amiért hagyta azt az aljanépet (adminok), hogy csináljanak amit akarnak...

Guillaume sous guillotine 2012.05.03. 17:21:16

kormányváltásról írsz de sem az Mszp sem a Jobbik támogatottsága nem nőtt 2 év alatt. mitől változna ez meg? sima Fidesz győzelem 2014-ben

genyamagyar 2012.05.03. 17:21:40

@tcpip: Na mi van mucika? Bántott valaki? :-))))

Atrox 2012.05.03. 17:22:08

@genyamagyar: ha az ellenzék nyer. Itt az ellenzékre a JOBBIK-kal együtt gondoltál? Mert elég nehezen hinném, hogy a választáson egy FIDESZ és JOBBIK nélküli csoport többséget tudna szerezni, még ha mind össze is fognának.

Az lehet, hogy a FIDESZ egyedül 50% alatt teljesít majd, de ez még nem fogja azt jelenteni, hogy nyer az ellenzék. Azt meg nem hiszem, hogy a FIDESZ+JOBBIK nem érné el az 50%-ot. És akkor ez nem fog megvalósulni:

"Nagyon sok mindent - pl az Alkotmányt - visszaállítanak, kő kövön nem marad. Áder nagyon kis pont lesz majd."

Egyébként is mosolyt csal az arcomra, ahogy elképzelem a bekeményítő LMP tagokat, ilyen "kő kövön nem marad" arckifejezéssel a végsőkig harcolni :) Ezt elég hihetetlenül hangzik...

genyamagyar 2012.05.03. 17:24:42

@ZZidane: Nagyon nagy a bizonytalanok száma. Azaz nem is bizonytalanok, csak nem vallanak színt. Ők fognak a bal/liberális oldalra szavazni.

J.László 2012.05.03. 17:24:51

@tcpip:
Magam is hasonlóan gondolom. Gyurcsány teljes erejével tönkretette magát, Mesterházi egy nulla, az LMP maga sem tudja, mit akar. Két év alatt ebből mit lehet összerakni? A "baloldal" lassan már osztódással szaporodik, ami csak arra jó nekik, hogy ötfelé menjenek a szavazatok.
Szerény személyemben nem lepődék meg nagyon, ha a Fidesz 2014-ben is 2/3-dal győzne.

Atrox 2012.05.03. 17:27:57

@genyamagyar: "Nagyon nagy a bizonytalanok száma. Azaz nem is bizonytalanok, csak nem vallanak színt. Ők fognak a bal/liberális oldalra szavazni."

Ahhoz kellene egy "valódi" ballib párt. A magukat itthon ballibeknek valló pártok köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit amúgy Európában gondolnak erről. Ezt a liberális szót sajnos az a söpredék SZDSZ kisajátította magának, és ennek az egyébként pozitív fogalomnak komoly negatív töltést adott...
Hol van a láthatáron itt valódi, hiteles liberális párt? Én nem látom...

genyamagyar 2012.05.03. 17:29:36

@Atrox: Érdekes ez a Jobbikos kérdés. Mára kiderült, hogy a Jobbik egy tipikus egzisztencialista párt, ahol a fő kérdés a saját egzisztenciájuk. Egyrészt. Másrészt már most erodál a Jobbik, belső hatalmi harcok dúlnak, igaz csak a felszín alatt. Ha az MSZP eleget ígér nekik, akkor simán beállnak mögéjük a jobbikosos vezetők. Persze a fidesz is tud ígérni, de nem biztos, hogy lesz mit.

A fidesz ma már padlón van, már csak veszítenek a bázisukból és még két év visszavan megszorításokkal, nyugdíjcsökkentésekkel, közalkalmazotti bérek csökkentésével/befagyasztásával stb.

genyamagyar 2012.05.03. 17:33:02

@Atrox: Mostanság az LMP-t mondják liberális pártnak, ámbár én nem így gondolom.

Az SZDSZ azt mondta, hogy Magyarország nem érett még a liberalizmusra. Igazuk volt. Azt elimserem, hogy voltak komoly hibáik, pl. cigánykérdés, oktatás. Ettől eltekint még mindig a legerurópaibb párt volt.

Karipapa01 2012.05.03. 17:36:25

Kurva utálatos dolog feltételezni valakiről olyan dolgot, amit talán nem is akar! Lehet, hogy a kommentelők lehülyéznek, vállalom! viszont még mindig azon a véleményen vagyok, hogy Áder János a mi Köztársasági Elnökünk és mindenki akkor pofázzon, ha valamit elbasz. Itt úgyis megbeszéljük, esetleg erőszakoljuk azt, hogy menjen a fenébe, de csak akkor, ha kikűzdi magának ezt az elbírálást! Akik nem szavazták meg, szerintem azért tették és attól tartottak, hogy már megint pártkatona fog ülni az elnöki székben. Megértem, én is attól tartok! Viszont ez akkor fog kiderülni, hogy így van-e, vagy sem, amikor ténylegesen viseli a Magyarok Első Embere posztot. Ezt így az előélete alapján nem lehet konkretizálni, de én sok más állampolgár társammal bízom benne. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy csalódtam-e, vagy sem. Mindenesetre Kedves János! önön a világ szeme, meg az enyém is, többieké is. Nagyon szeretnénk már egy "rendes" vezetőt magunknak, akire büszkék lehetünk! Lehet, hogy kurva kemény lesz a helyzet, de ha az igazságosság vezérli, nagyon sokan fogunk Ön mellett állni. Jobboldal, baloldal, mindenféle oldal tökmindegy! Ennek a magyarságnak végre kellene egy mesebeli igazságos Mátyás Király, aki mindenre tudja a megoldást. Azt tudjuk, hogy ilyen csak a mesében van, de ha látjuk, hogy valaki erre törekszik, sok ember támogatására számíthat. Kemény meló, jó munkát!

J.László 2012.05.03. 17:39:48

@genyamagyar:
"Ha az MSZP eleget ígér nekik, akkor simán beállnak mögéjük a jobbikosos vezetők."

Ez az, így van. A machiavellista szoci hatalomtechnika. Ebben az esetben nyilván nem lenne "fasiszta, rasszista, fajgyűlölő" párt a Jobbik.
1989-ben valaki azt mondta, hogy megérjük még, hogy Szent István napon ministrálni fognak a kommunisták. Megértük, már 1989-ben. Megértük azt is, hogy ők lettek a dickens-i őskapitalizmus lelkes hívei és a finánctőke seggnyalói. Ezek után nem lenne meglepő az általad felvázolt forgatókönyv. Ha benne van a Jobbik is, természetesen.

flippant 2012.05.03. 17:51:04

@J.László: Szerintem meg már megvan a 2014-es győztes. Mint ahogyan ezidáig is le volt zsírozva mindig a nyertes bábpárt.
köztudott, hogy
fidesz + mszp = mszmp és
fidesz = mszp

A kérdés az arányok. Ugye azt tudjuk, hogy az mszp-nek kellett a 8 év ámokfutás hiszen csak így volt garantált a fidesz 2/3. Emiatt volt a fidesz részéről a 2006-os választások szándékos elbuktatása (rosszabbulélünk negatív pesszimista kampány, gyurcsány-orbán vita ahol orbán szándékosan gyengeelméjűnek mutatkozott és csak a kamerába nézett, stb.). Hisz az mszp 4+4 éves ámokfutása már garantált fidesz sikert hozhatott - nem beszélve a gyurcsányi káoszról és hazugságáradatról sem.

Én szerintem egyértelmű: vagy maszp vagy fidesz, de egyik sem 2/3-dal, hiszen a Brüsszel akarata szerint Vityáék már ebben a ciklusban meghozzák a 2/3 által a törvényeket. S utána azokat csak futtatni kell újabb 4 évig, mígnem végérvényesen kiszipolyozhatják a sötét erők az országot és átjátszhatják a földeket és vizeket is a pirézeknek.

genyamagyar 2012.05.03. 17:51:11

@J.László: Kicsit másképp látom. A Jobbik hirtelen szeretni kezdené a szocikat, megtagadná saját magát, sőt, a baloldali értékeket kezdené propagálni. Na ezek után már tényleg nem lenne fasiszta, rasszista párt a szocik szemében, mert hogy nem is lenne az.

Mit is tett eddig a Jobbik, amióta bent vannak a parlamentben?

SEMMIT!

genyamagyar 2012.05.03. 17:53:45

@flippant: Húha! Ez kemény volt! Orbán szándékosan elbukta a választást. Mert ő olyan.

Próbálkozz regényt írni.

J.László 2012.05.03. 17:54:28

@flippant:
A YouTube-ról veszitek ezeket az összeesküvés elméleteket? Régóta az a véleményem, hogy ha csúcs összeesküvés elméletekkel akarsz szembesülni, nem a széljobb, hanem a szélbal, szélliberátor helyekre kell menni.

flippant 2012.05.03. 17:58:31

@genyamagyar: Persze, ez egyértelmű. Szerinted mi miatt lett volna a pesszimista reklám (nem ők csinálták)? Miért volt a vitakor szellemi fogyatékos, kiégett, megtört? Neki akkor mindenképpen buknia kellett - gondolom parancsba adták Brüsszelből mint ahogyan október 23-án is kirendelték és utasították a látszat szabadságharc megindítására aminek utána szintén el kellett buknia (és el is bukott annak rendje és módja szerint).
Köteles Laca meg is mondta, hogy ha nem lesz meg a 2/3, nem is vállalják el a kormányzást. Biztosak voltak benne. Biztosították őket... Mi ez ha nem a választások előre lezsírozása? Nektek csak egy dolgotok van: szavazni

dr Smittpálelnökúr 2012.05.03. 18:00:57

Ti ennyire fiatalok vagytok, vagy ennyire öreg, hogy még/már nem emlékeztek a 2002-es fideszes pofára esésre?

Akkor egy kis memória frissítés:

A Horn kormány alatt végrehajtott Bokros csomagot ugyanazzal a demagóg gyűlölködéssel kezelte a fidesz, mint amikor a gyurcsányék akartak valamit tenni a csőd megelőzésére. Akkor mindenféle népirtónak kikiáltották a horn kormányt, az emberek a bőrükön érezték is a megszorításokat, bele is bukott az mszp.

Aztán a fidesz ugyanazt csinálta, mint most, csak kicsiben. Pofátlanul loptak, de azt mondták ez így jó, lecseréltek mindenkit (o.v.: el kell dobni a telefonkönyveket), hintették a port (országzászló, milleniumi országjáró, stb.), közben nem csináltak semmit, csak élvezték a bokros csomag által fellendített gazdaság előnyeit.

És 2002-ben jött a pofáraesés, pedig a közvélemyénkutatók tartós fidesz előnyt mértek, nem csökkenő népszerűséggel.

Most mit látni? Az ellenzék minimális mértékben erősödik, de a fidesz elvesztette támogatói felét.

Amikor ezek az "elvesztett" szavazók választanak, az fogja eldönteni, hogy ki fog kormányra kerülni a fidesz helyett.

2010-ben bárki jobbnak tűnt az mszp-nél.
Most bárki jobbnak tűnik a fidesznél (kivéve jobbik).

Lacdelo 2012.05.03. 18:33:54

Fidesznel rosszabb kormany meg nem kormanyozott a rendszervaltas ota. :(

Feri segiteni kell, gyere vissza!!! :D

www.youtube.com/watch?v=Rc-ifL79s9E

UI: Felteve, ha nem plagizaltal.

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.03. 18:35:51

@dr Kangörény: nem értek egyet az utolsó két mondatoddal. Akár a fideszé a köv. kormány, akár a maszopé, semmi sem fog változni, a hatalmon lévő emberszerű képződményeket kivéve. (jobbik az valóban rosszabb lenne, mert ugye láttuk a világháború alatt, hogy a jobbikos nyilas mentalitás hová vezet)

Sokszor írtam már: ide szakemberekből álló kormány kellene, csak egy dolgot felejtek el mindig hangsúlyozni. Nevezetesen azt, hogy _EMBEREKBŐL_ álló kormány kellene.
Olyan, amelyik szem előtt tartja, hogy az ország lakói egyre nagyobb nyomorban élnek és nem őket akarná tovább szipolyozni.
Na ilyet biztosan nem talál senki.
Max. egy Bokros II-t, aki az országot talán gatyába rázza, de a megmaradt kb. 9.5millióból közel egymillió éhendöglik bele.

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.03. 18:37:00

@Lacdelo: gyurcsány - ezt is rengetegszer leírtam már - egy orbán paródia, semmi több. Ugyanolyan féreg, mint a harangba öntött focistánk.

civil polip 2012.05.03. 18:44:56

"Ha a Fidesz ellenzékbe szorul, az új törvényhozóknak Áder sokkal több kellemetlenséget tud majd okozni mint azt Schmitt tehette volna."

A mostaniaknak is tud. Ha akar.

debreceni.blog 2012.05.03. 18:59:27

A követhetetlen fideszes morális követelményeknek ezek szerint innentől kezdve teljesen tiszták az alapjai (most már), ha valakiről kiderül, hogy csalt, hazudott, satöbbi, akkor azonnal vennie kell a kalapját.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2189_plagiumok_tavasza

-- dr kotász -- (törölt) 2012.05.03. 19:03:47

"Ha a Fidesz ellenzékbe szorul, az új törvényhozóknak Áder sokkal több kellemetlenséget tud majd okozni mint azt Schmitt tehette volna. Ráadásul két évvel tovább is marad."
Pontosan. Ezért kellett volna gondolkozni SP megpiszkálása előtt...

A jelenlegi népszerűségi listákat elnézve kár ezen gondolkozni, de azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne az az új törvényhozás:

- csak akkor tekintenék magukat legitimnek, ha a 10 millió ember 50%-a rájuk szavaz, az egyéniekben szerzett mandátumok nem számítanak ide, ahogy azt most hangoztatják

- nem módosítanak se alkotmányt, se sarkalatos törvényeket, mert a kormányt csak ügyvivőnek választottuk, nem azért, hogy lépten-nyomon megváltoztasson mindent. Ahogy azt most hangoztatják.

- A parlamenti felhatalmazás mellett mindenről megkérdeznek mindenkit, mert az nem járja, hogy semmiről sem kérdezik meg az embereket. Ahogy azt most hangoztatják...

- Csak az ellenzék embereit nevezik ki főbírónak, köztársasági elnöknek, stb, mert az nem járja ha ezek az intézmények pártkatonákkal vannak tele. Ahogy azt most hangoztatják...

Ezeket én mind értem, de egy valamit viszont nem. Az ún. demokratikus ellenzék ellenzi a bankadót, multiadót, és engedne annak az EU-s nyomásnak, hogy ezt vezessék ki. De Ugyanakkor a mostani megszorítások miatt is felszólalt.
Akkor most ők milyen gazdaságpolitikát is akarnak?

micsoda? 2012.05.03. 19:04:23

Bizony van igazsága a posztírónak. Nem jósolnék, 2014- ig Orbán sokat tanul.

Ben Franklin 2012.05.03. 19:07:22

A Fidesz nem szorul ellenzékbe, de álmodozni azt szabad.

rockjano 2012.05.03. 19:10:18

A nagy gond az alkotmánnyal lesz.

A következő kormányt ha esetleg nem fideszes olyan mértékben megköti majd ami mellett szinte képtelenség lesz normálisan kormányozni, tehát át kell lépni az alkotmány kereteit... muszály lesz.

És itt jöhet a képbe Áder. Elképesztő csaták lesznek még most még el sem tudjuk képzelni...

-- dr kotász -- (törölt) 2012.05.03. 19:16:10

@rockjano: "tehát át kell lépni az alkotmány kereteit... muszály lesz."
Mondok egy jobbat! Szedjétek össze a módosításához szükséges felhatalmazást, ahogy a fidesz tette.

Tudod, van vmi olyasmi, hogy fékek és egyensúlyok...

Szép is az, amikor a nagy demokraták még hatalomra se kerültek, de már azon álmodoznak (mást úgyse nagyon tudnak), hogy hogyan lehetne a kellő felhatalmazás nélkül átvinni valamit :)

ananda123 2012.05.03. 19:22:54

@dr Kangörény:

" közben nem csináltak semmit, csak élvezték a bokros csomag által fellendített gazdaság előnyeit"

Írja a ballib mitológia. Aztán 2002 után jól leváltották a "léhűtő" Orbánékat az áldásos bokros csomag bevezetői, és láss csodát, fellendülés helyett jött az elkúrás.

" Akkor mindenféle népirtónak kikiáltották a horn kormányt, az emberek a bőrükön érezték is a megszorításokat, bele is bukott az mszp."

Az MSZP nem bukott bele a bokros csomagba, 1998-ban közel annyian szavaztak rájuk, mint 1994-ben. Az SZDSZ bukott hatalmasat a Tocsik botrány, meg a Bős-Nagymaros újjáépítése miatt, a 1994-ben szétesett jobboldal pedig 1998-ra képes volt összefogni, ezért volt kormányváltás.

"mint amikor a gyurcsányék akartak valamit tenni a csőd megelőzésére"

Mert mit akartak tenni? Az államadósság és az államháztartási hiány nem jókedvében mászott az egekbe, azt bizony Fletóék kúrták el, nem kicsit, nagyon. 2008-ra gyakorlatilag nem maradt egyetlen gazdasági mutató sem, ami ne állt volna rosszabbul, mint 2002-ben.

"Most mit látni? Az ellenzék minimális mértékben erősödik, de a fidesz elvesztette támogatói felét."

A szocik 2010-re elvesztették a támogatóik kétharmadát. Ugyanakkor csak a töredékük szavazott a Fideszre, a legtöbbjük otthon maradt. Ha tehát a Fidesz lemorzsolódó szavazói nem térnek vissza a Fideszhez, akkor is nagyobb eséllyel szavaznak majd a Jobbikra vagy maradnak távol a szavazástól, mint hogy akármelyik baloldali pártra voksolnának. Az sokkal érdekesebb kérdés, hogy a (szerintük) "legsötétebb Orbán diktatúrában", amikor (szerintük) Orbán tönkreteszi az országot, akkor miért nem mennek vissza az MSZP szavazói?

"2010-ben bárki jobbnak tűnt az mszp-nél.
Most bárki jobbnak tűnik a fidesznél (kivéve jobbik)"

Mondják a balosok már a kormány megalakulásának nulladik napjától. A Föld meg forog tovább.

nu pagagyí 2012.05.03. 19:22:58

A független hatalmi ágak fideszes vezetői össze fognak veszni ki tudja jobban fékezni a következő kormány terveit, ha netán elbukná az állampárt a választást. Vasmacska Jancsi csak egy lenne a sok közül. Remélem lesz akkora felháborodás a ciklus végére, hogy elsöpri a Fideszt. Egyszer csak elege lesz az embereknek a feudális viszonyokból és a nyíltszíni korrupcióból.

Mc Master 2012.05.03. 19:23:02

2014 még messze van, de ha csak az utolsó egy hónapban is a Fidesz úgy érezné, hogy nem fog nyerni, akkor még mindig előrángathatnának valami régi csornai ügyet, pl. Áder megette az osztálytársa uzsonnáját 1969ben, ezért le kell mondania. És akkor eljöhetne Kövér László nagy napja... :D Aztán 2018-ban, amikor a Fidesz újra nyer, akkor még mindig lenne egy teljes közös évük.

Mc Master 2012.05.03. 19:25:18

@ananda123: Te meg mit vitatkozol ilyen nickű ember...görényekkel?

ananda123 2012.05.03. 19:28:24

@rockjano:

Ahhoz képest, hogy alkotmányt módosítani a balosok szerint csak két egymást követő országgyűlés négyötödös támogatásával szabadott volna, elég gyorsan eljutottatok az "át kell lépni az alkotmány kereteit" megoldáshoz.

rockjano 2012.05.03. 19:29:20

@-- dr kotász --: ne többet nem lesz 2/3-ad. Ne is kell hozzá majd meg lehet oldni népszavazásokkal, vagy akárhogy.

Ezzel a diktatórikus alkotmánnyal senki nem tudja vezetni az országot még maga a fidesz sem. Aki teljesen rossz adójogszabályokat alkotmányba vesz annak az a sorsa hogy átlépjenek az alkotmányán.

A nagy mű egy rohadt narancs, nem volt legitimitása a fidesznek alkotmányozni megtette..meglesz az eredménye....

Ben Franklin 2012.05.03. 19:29:47

@nu pagagyí: Remélem lesz akkora felháborodás a ciklus végére, hogy elsöpri a Fideszt. Egyszer csak elege lesz az embereknek a feudális viszonyokból és a nyíltszíni korrupcióból.

-nyehe. Pár blogger kevés ám ehhez.

cenzuratroll bosszanto 2012.05.03. 19:29:50

@Karipapa01:

Áder megválasztása miatti nagy örömködésedet megzavarva csak kérdezném, ugyanarról az áderről beszélsz, aki a pulpituson ülve hatalmával visszaélve folyamatosan kapcsolgatta le a felszólaló (akkor ellenzéki) szoci képviselők mikrofonját, mert azok olyat mertek mondani, ami nem felelt meg a fidesz lelkivilágának?

Semmi jót nem várok tőle. Egy nyálas aláírógép után jött egy arrogáns tahó.
Nem éppen minőségi csere, igaz, még mindig jobb, mint a köteles laca.

Az a szomorú ebben a mai világban, hogy a "gumicsizmás, pufajkás komcsi" szóösszetételre egyre több embernek fideszes potentát képe jelenik meg a lelki szemei előtt.

rockjano 2012.05.03. 19:32:48

@ananda123: Persze mert NINCS ALKOTMÁNYUNK ez nem az.

Magyarország ma alkotmány nélküli állam...

Meglesznek a módszerek a semlegesítésére, lesz majd nyafogás meg sírás, meg harag is talán európából (bár ezek után nem hiszem)

Aki kardot ragad az kard által vész...

A fides zaz egész politikai kultúrát írta most át, erőszakkal mident lehet, nincsenek határok, szabályok nincs erkölcs.
ugyan ez vár rájuk is, ha nem 14-től akkor 18-tól.

Okossan kell csinálni szépen nyugodtan....

ananda123 2012.05.03. 19:34:04

@nu pagagyí:

Remélni lehet, de Torgyán óta tudjuk, hogy a saját vérgőzös indulatainkat összekeverni a társadalom általános hangulatával önbecsapás.

rockjano 2012.05.03. 19:34:56

@cenzuratroll bosszanto: Én emlékszem amikor a TV híradóban a benzináremelés meg a gázáremelés miatt kelt ki (nem számított az hogy nemzetközi árak változtak).

Ott ült a festett hajával a hülye kis bajuszával és nyomta..nyomta....

A beiktatási beszéde valóban nem volt rossz de ő zsigerileg politikus, percenként mondhat teljesen mást...

Ben Franklin 2012.05.03. 19:38:47

@cenzuratroll bosszanto: 'Az a szomorú ebben a mai világban, hogy a "gumicsizmás, pufajkás komcsi" szóösszetételre egyre több embernek fideszes potentát képe jelenik meg a lelki szemei előtt.'

-Nyehe. Igen, főleg a helyüket nem találó, megszünt politikai képviselettel rendelkező ex-gumicsizmás pufajkás proliknak(akik eddig az Mszp bázisát alkották). De hadd reménykedjenek, nem?

barkacs 2012.05.03. 19:39:22

Nem hiszem, hogy a következő kormány aknájának vagy akadályának szánta vitya áder barátunkat.

Tudjuk, hogy jánosban bizonyos körök potenciális miniszterelnököt, de legalább a párt vezérét is látni véltek korábban, amire ugye jánosunk is vevő volt.
Ezért inkább úgy gondolom, hogy orbán egy potenciális ellenfelétől szabadult most meg, ha már a "sors" így hozta.

ananda123 2012.05.03. 19:43:15

@rockjano:

Tőlem nyugodtan lecserélheted a fejedben a valóságot a magad kis furcsa világára, de mielőtt még kitalálod, hogy kresz sincs, meg gravitáció se, a saját érdekedben javaslom, hogy ébredj fel.

rockjano 2012.05.03. 19:46:50

@ananda123: Nem én csak a jövőt projectálom...

Ebből még lesz gond és ebben Ádernak nagy szerepe lesz...

Ez az alkotmánynak nevezett fércmű nem az enyém, rám nem vonatkozik, teszek az alkotmány asztalára, ez a rezsim nem az enyém és soha nem is lesz az...

cenzuratroll bosszanto 2012.05.03. 19:48:43

@Ben Franklin:

Addig jó, nem?

Ha nem lennének a prolik, a fidesznek nem lenne kétharmada.

nu pagagyí 2012.05.03. 19:51:32

@-- dr kotász --: Megfordul a helyzet, a függetlennek álcázott fékezgető fideszes pártkatonák lesznek a hazaárulók a Fidesz veresége után.

Én egyébként a Fidesz szétesésében bízok leginkább, így a fékezési mechanizmus is csak akadozva működhet. Most például Ángyánt és körét alázták le saját pártjában, Mellár már odébbállt a Batthyány-körből, akiket viszont a Schmitt-válság hozott méltatlan helyzetbe. A Simicska-féle kormányzati maffiák egyre pofátlanabbak. Az állami korrupció rosszul érinti a pillanatnyilag Fidesz-támogató nagyobb és kisebb vállalkozók jelentős körét is, a mesterséges válság úgyszintén. Akár kétharmad is összejöhet a választási rendszer miatt, ha a Fidesztől való félelem oszladozni kezd. Az ellenzéknek jelenleg hibája, hogy nem próbálja oszlatni ezt a félelmet, nem áll ki egyértelműen, minden Fidesz-károsult mellett, illetve egymással sem szolidárisak.

A Fidesz vereségéhez nem kéne más, mint Bajnainak jó időben beszállni a DK-ba, mondjuk Gyurcsány távozása után. A DK (Gyurcsány nélkül persze) fel tudná szívni a fideszből dezertáltakat is. A széteső Fidesz maradéka kiszorul szélsőjobbra hadakozni Vonával és a többi szellemi óriással, akik ott osztják az észt.

nu pagagyí 2012.05.03. 19:52:46

@ananda123: A remény hal meg utoljára. Azért amikor utcára kerülsz, gondolj arra amit írtam.

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.03. 19:55:45

@-- dr kotász --: te náci barom! Hol vannak itt fékek, meg egyensúlyok? Egy maffia ráült az országra és szétbaszta az alkotmányt, törölte az ország nevéből a Köztársaságot, a munkavállalóktól szinte minden jogot elvettek, eltörölték a társadalombiztosítást az új Tákolmánnyal és sorolhatnám.
Ennek a négy évnek a nyomait egy normálisan működő demokráciában kérdés nélkül kellene eltüntetni, az elkövetőket meg minimum bitóra húzni!

fidesz = házmesterek pártja 2012.05.03. 19:57:27

@cenzuratroll bosszanto: nemrég még én is komcsinak tartottam őket. Most, hogy már a horthy rendszer restaurációja folyik és tolódnak egyre inkább jobbra, egyre olyan érzésem van, hogy ezek nagyobb gazemberek a nyilasoknál is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.05.03. 20:03:54

Ha a fideszt bármely politikai erőnek sikerül eltakarítani a hatalomból, akkor az első és legfonosabb eszköze az kell, hogy legyen, hogy a független hatalmi ágakba és pozíciókba betonozott nyaloncokat és bérenceket eltakarítsa. Nyilván lehet rá módot találni.
süti beállítások módosítása