sorok között

sorok között

Elfogatóparancs az IMF tisztségviselői ellen

2012. február 11. - Politikai Ateista

 

Egy a Reuters birtokába került levél szerint Görögország legnagyobb rendőrszakszervezete elfogatóparancs kiadására készül az IMF magasrangú tisztségviselői, köztük Poul Thomsen ellen.

A vádak között szerepel a zsarolás, illetve a demokrácia, és a nemzeti függetlenség felszámolására irányuló burkolt tevékenység. A fenyegetés szimbólikus jellegű, bírói aláirás hiányában ugyanis jogi értelemben érvénytelenek minősülne az elfogatóparancs.

A levélben figyelmeztették az EU, az IMF, és az ECB képviselőit, hogy nem akarnak harcolni a saját testvéreik, szüleik, a gyermekeik, és a görög állampolgárok ellen, akik az aktuális politika megváltoztatása érdekében vonulnak az utcára.

"Belefáradtunk már, hogy gyilkosoknak, disznóknak neveznek, és kövekkel, valamint molotov-koktélokkal dobálnak minket."

A szakszervezet vezetője azt is elmondta, hogy a kilátásba helyezett elfogatóparanccsal csak a szolidaritásukat kívánták kifejezni a görög nép irányába, de meg fogják akadályozni, hogy a tüntetések elfajuljanak.

Tegnap még tették a dolgukat: 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr384091382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szappanfőző 2012.02.12. 11:44:47

Nem véletlen Szima Judit TRMSZ szakszervezeti vezető félreállítása, koncepciós kreált perrel!
Egy erős, hatékony szakszervezet karizmatikus vezetőkkel ugye mire képes?????
süti beállítások módosítása