Meglehtősen bonyolult eligazodni a nyilatkozatok, és tervek sűrűjében amelyek Európa, és a közös valuta megmentésével kapcsolatban látnak napvilágot. A rengeteg, gyakran ellentmondásos információ nem csak a laikusokat, de a közgazdaságtanban járatosabb szemlélődőket is zavarba ejtheti.

Szeretném leegyszerűsíteni egy kicsit a dolgokat, úgy, hogy lehetőség szerint mindenki akit érdekel megértse, hogy mi is folyik itt valójában.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy rengeteg szereplője van a történetnek, akik mindnyájan érintettek, illetve a megoldáson törik a fejüket : az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, az unió tagállamainak kormányai, az IMF, a FED, és a többiek, de igazából csak néhány főszereplője van ennek a szappanoperának.

A befektetők, a politikusok, és az adófizetők.

A befektetők csoportjába tartoznak a magánbankok, és pénzintézetek, a nemzeti bankok, a nemzetközi magántőke és a különböző társszerevezeteik (például a hitelminősítők, befektetési alapok, mainstream média), a kamatok és a jelenlegi pénzügyi rendszer haszonélvezői.

Az adófizetők csoportjának meghatározása egyértelmű, esetünkben az európai lakosságról van szó.

A politikusok és az általuk formált különböző országos, és európai szintű intézmények, kormányok feladata elvileg az adófizetők érdekképviselete, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a befektetők sokkal nagyobb befolyással rendelkeznek felettük, mint a saját választóik.

Az adófizetők csoportjába naív, a befektetőkébe pedig demagóg lett volna sorolni őket, de a politikusok nagyrésze kétség kívül a bankárok zsebében van.

Ahhoz, hogy világosan lássunk a kérdésben a probléma gyökereihez kell leásni. Mi a valódi oka az úgynevezett euróválságnak?

Európa országainak jelentős része olyan mértékben eladósodott, hogy a felhalmozott államadósságot képtelenek visszafizetni, és nem csak Görögországról, és Olaszországról, Portugáliáról és Spanyolországról van szó. Kissebbségben maradtak azok az államok ahol az államadósság mértéke hosszútávon is finanszírozható és fenntartható, ide tartoznak elsősorban a valós exportbevételekkel rendelkező, termelő országok, mint például Németország.

Az összeütközés abból ered, hogy a befktetők csoportja, nem akar anyagi veszteséget elkönyvelni, ebből következik, hogy a problémás országok esetleges csődjét, az euróövezet szétesését, és az ezzel járó károkat el akarják kerülni, fizetésképtelenségről szó sem lehet.

A befektetők a pénzüket akarják.

A befektetők szeretnék ha a jobb gazdasági helyzetben lévő országok valamilyen megbízható módon garanciát vállalnának a fizetésképtelenség határain sodródók adósságaira, vagyis helyettük is tejelnének ha úgy adódik. Az egységes eurókötvények például ezt a célt szolgálnák, de az összes befektetői körből származó javaslat is ide vezethető vissza.

A politikusok közül a németek a legaktívabbak. Ennek az az egyszerű oka, hogy a közös valuta legfőbb haszonélvezője Németország. Hosszútávon ők, és az exportorientált gazdaságuk látná a kárát az euróövezet szétesésének. Szeretnék megmenteni az eurót, de nem szeretnének a kezeseivé válni az eladósodott országoknak.

Erre vezethető vissza az elmúlt két napban tárgyalt német-francia javaslat amely megfosztaná a tagállamokat a pénzügyi szuverenitásuk jelentős részétől, és egy európai hatályú szigorú költségvetést kényszerítene rájuk, amitől a befektetők bizalmának a visszanyerését várják.

A befektetők csoportja nyomást gyakorol a német kormányra a mielőbbi és hatékony garanciák biztosítása érdekében, Angela Merkel pedig elkötelezte magát a befektetők profitjának biztosítására, vagyis a valutaunió megmentésére, aminek a költségeit az európai adófizetőkből fogják majd kisajtolni.

A politikusok a hatalmukat, és az azzal járó privilégiumokat szeretnék megőrizni, és elsősorban a népszerűtlen intézkedések meghoztalától való rettegés vezetett a nagyfokú eladósodáshoz is. Most azonban európa kormányai kénytelenek lesznek beállni a sorba, ha nem akarnak "szakértőket" találni a miniszterelnöki székekben mint Görögország, és Olaszország esetében. Most legalább az egész kontinensre kiterjedő megszorító intézkedéseket az euróválsággal tudják majd igazolni a választóik előtt.

A politikusok nem Európát, hanem a magántőke profitját, és az azt biztosító pénzügyi rendszert szeretnék megmenteni, és ezért kizárólag az európai lakosság fog megfizetni az emelkedő adókkal, és a csökkenő állami kiadásokkal, a megszorító intézkedések, és az azokkal járó társadalmi feszültségek életkörülményekre gyakorolt romboló hatása közepette.

A befektetők nyugalmát a politikusok közreműködésével kizárólag az európai lakosság fogja finanszírozni, akik a dolgok jelenlegi állása szerint vesztésre állnak, és minden bizonnyal a kifizethetetlen államadósságok kamatait fogják nyögni, még nagyon sokáig.

A bankárok viszont egy fillérről sem mondanak le:

A levélben Sarkozy és Merkel megismételte azt a szándékát, hogy a tervezettnél egy évvel korábban, azaz már 2012-ben létrehozzák a közös valuta térségének állandó mentőmechanizmusát, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) felváltó Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), valamint azt kérték, hogy az ESM-ről szóló szerződés módosítása kizárja a magánszektor részvételét, miután "a Görögország esetében alkalmazott megoldás egyszeri és kivételes volt". - Napi Gazdaság

A német-francia kezdeményezés aligha fogja meggyőzni a befektetőket, a végkifejlet még várat magára.