Manapság már nem titok, hogy azokban az időkben amikor az alternatív vélemények forrásai szinte kizárólag a könytárak voltak, akkor az FBI bizonyos könyvek kölcsönzőinek adatairól listákat vezetett. A másként gondolkodókról készítettek így nyilvántartást. A módszer némileg eltért a George Orwell 1984 című regényeben felvázoltakkal, de szerintem mindenképpen stimmel a gondolatrendőrség párhuzam.
A diktatúrákban a rendszerre veszélyesnek ítélt könyveket tették feketelistára, a szabadság földjén az olvasóikat.
Néhány évvel ezelőtt egy átlagos délutánon is hasonló dolgok jártak a fejemben, a párhuzamokat kerestem az 1984 világa, és a mindennapjaink valósága között.
A teleképpel sokáig bajban voltam. Korunk televízióin keresztül senki sem figyelhet meg bennünket, az utcákon elhelyezett köztéri kamerák pedig nem engednek túl sok bepillantást a magánéletünkbe, pláne a gondolatainkba.
Váratlanul hasított belém a felismerés, a telekép ott volt az orrom előtt, és itt van most is. Eszméletem idején a közösségi felületek még gyermekcipőben jártak, a Facebook nem is létezett, de a keresőszavaink, a látogatott oldalak listája, elejtett kommentjeink ezek nélkül is bőven elég információt szolgáltatnak rólunk. A számítógép és az internet a mi teleképünk, amelyett már magunkal is vihetünk az okostelefonok képében.
Bűncselekmény a hamis Facebook-profil
