Az egészségesnél talán egy kicsivel jobban érdekelnek az autók, és ebből kifolyólag gyakran olvasgatom az autós blogokat, és oldalakat. Az elmúlt héten a Totalcar egyik cikkének olvasgatása közben egy furcsa gondolat fogalmazódott meg bennem. A cikk a szerző, és az általa birtokolt Suzuki Swift közös kalandjairól szólt. Semmi extra, egészen addig amíg a következő sorokhoz nem érkeztem:
" Osztottam, szoroztam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve felépítettük az orrára a ’96 előtti alkatrészeket. Fényezés nélkül persze, hiszen a géptetőt harmadáért vettem, mint amennyiért fényezték volna." Totalcar.hu
A Kubában a mai napig is futó amerikai autócsodák csak tisztes távolból, vagy a képeslapokon mutatnak jól. Nem a veteránautók iránti tisztelet és törődés tartja őket életben hanem a kényszer. A rozsdásodó amerikai vas alatt gyakran orosz alkatrészek zörögnek.
Kevés új autót hoznak forgalomba Kubában, és a használt autó import gyakorlatilag lehetetlen, ez a magyarázat arra, hogy az utakat jobbára a 60 éves amerikai "autócsodák" és a 30 éves Ladák uralják, ezeket próbálják a tulajdonosaik valahogy életben tartani.
Az autóhiány elsősorban a gazdasági embargó, és a szigorú állami szabályozás eredménye, a szürke, illetve a feketeimport megakadályozásában pedig az államnak óriási segítségére van a földrajzi elhelyezkedés.
Magyarországon az olcsó hitelek korszaka után jelentősen csökkent az új autó eladások száma, ami automatikusan a gépjárműpark átlagéletkorának a növekedésével jár. Az jobb állapotú használt autók importját a regisztrációs adó, és a bürokrácia nehezíti, az embargót a kormányaink állították fel. A behozatalból éldegélő nepperek a haszon érdekében kénytelenek lepukkant verdákat behozni, amiket itthon csinosítanak piacképessé, tovább mérgezve a szegényes kínálatot.
A Totalcaros cikk megjelenése óta lassan körvanalzódnak a kormány, az autótulajdonosok számára tartogatott újabb meglepetései is. A biztosítások extraadója, az átírási illeték emelése, az üzemanyagok árának folyamatos növekedése mellett ró újabb terheket az autósokra. A karbantartásra, és a szakszerű javításra értelemszerűen kevesebb marad, egyre többen lesznek kénytelenek alkalmazni a gányolás ősi technológiáit.
Az új autó eladások csökkenése, a használtautó import korlátozásával kombinálva ráadásul áremelkedéshez vezet a belföldi használtautó piacon.
Természetesen erős túlzás a magyar gépjárműparkot a kubaihoz hasonlítani, de a lepusztulási folyamat ott is elkezdődött valamikor.
Fotó: Alschim via Flickr