sorok között

sorok között

Hátraharc

2011. október 14. - Politikai Ateista

 

A kormány óriási hírveréssel hozta a választói tudomására, hogy sikeresen kiebrudalta a globális uzsorást az országból. Úgy látszik, csendben a hátsó ajtón azonban visszaengedték, tanácsokat kérnek, egyelőre.

A kormány az IMF segítségét kérte

Napi Gazdaság

Nem valószínű, hogy az IMF konkrét tanácsait nyilvánosságra fogják hozni, ha mégis akkor azokat a kormány javaslataiként ismerhetjük majd meg a későbbiekben. Az IMF korábbi kiigazító programjai alapján azonban levonhatunk néhány következtetést.

Semmi kétség először is megpróbálnak újabb hiteleket folyósítani.

Javasolják majd a további megszorító intézkedések bevezetését, a forint értéktelenítését, a különböző ártámogatások megszüntetését, a befektetői környezet javítását a külföldi befektetők számára, illetve a jogaik erősítését, az állami vagyon maradékának (intézményrendszer, részesedések, vállalatok, területek)  privatizálását.

A görög válságkezelés módszereiből is sokat lehet tanulni. Természetesen amíg nincs konkrét tartozás addig az IMF nem utasít csak tanácsokat ad, de kétséges, hogy a kormány megússza a jövő évet az IMF anyagi segítsége nélkül.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr903303073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása