sorok között

sorok között

Plázastop

2011. június 09. - Politikai Ateista

Jövőre jöhet a plázastop

Index

2011. június 9.
 
Abba, hogy a "plázák" engedélyeztetésének átmeneti késleltetése körül milyen érdekek feszülnek egymásnak, illetve, hogy a javaslatnak milyen rövid, illetve hosszútávú következményei lesznek a hazai építőipar szereplőire, és a gazdaságra, nem kívánok most belemenni, az Index cikke nagyjából megfelelő bepillantást nyújt.
 
A plázák kérdését, én egy másik irányból szeretném megközelíteni.
 
Túl sok, vagy talán kevés a pláza Magyarországon? Erről gondolom mindenkinek megvan a saját véleménye, hogy valójában mennyire van szükség, azt hosszútávon a piacnak kellene eldöntie. Ha az állam szükségét érzi annak, hogy ebbe beleszóljon, akkor itt valami nem stimmel.
 
Nem nehéz észre venni, hogy az elmúlt évtized során gomba módjára nőttek ki a földből a modern, csillogó-villogó bevásárlóközpontok. Ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont igen, hogy közben iskolákat, kórházakat vonnak össze, zárnak be, és a megmaradtakban is egyre nyomasztóbb körülmények uralkodnak. Miközben "kultúrált"módon, a modern vásárlói szokásoknak megfelelően költhetem a pénzemet, a gyermekeim fejére hullik a vakolat az iskolában, a kórházakban 50 éves a lélegeztetőgép, és útban a pláza felé szétesik a busz, vagy lángra kap a metrókocsi.
 
A 100000 lakosra jutó bevásálóközpontok száma valószínüleg azon kevés mutatók egyike, amelyben nem kell szégyenkeznünk a nyugati országok mellett.
 
A fogyasztói társadalom jelképei a plázák, a jóléti társadalom felé tett lépések mérföldkövei. De a jelenlétük valódi fejlődésről tanúskodik?
 
Ha összehasonlítjuk a plázaátadások számát a kórház, az iskola, a kultúrális intézmények átadásának számával, az infrastruktúrális fejlesztések mennyiségével, lehangoló a helyzet.
 
Nem kell statisztikát készíteni. Elég ha körülnézünk.
A plázák csillogásának, modern berendezésének nyoma sincs a közintézményekben. Egyre szürkülő, pusztuló városokban törnek az ég felé a plázák üvegcsúcsai, a fogyasztói társadalom templomai.
 
 
Piacgazdaságban élünk, a tőke mozgása meghatározó hatással van az életünkre, a környezetünkre. A tőkének megvan az a tulajdonsága, hogy oda szeret csapódni ahonnan kamatostul, busás haszonnal térhet vissza a tulajdonosához. A tőke csak ott fejleszt ahol -lehetőleg minnél gyorsabb- megtérülést, hasznot remél.
 
Az oktatás, az egészségügy, a tömegközlekedés nem ilyen területek. Hasznuk elsősorban nem anyagi, hanem társadalmi, a befektetés megtérüléséhez hosszú időre van szükség, a magántőke szempontjából nézve nem kedvezőek a kilátások ezekben a szektorokban. (Leszámítva természetesen a magán intézményeket, amelyek azonban csak a társadalom egy kis szeletének jelentenek alternatívát.)
 
Ezeknek a területekneknek a fejlesztése az államra, az adófizetőkre hárul.
A piacgazdaságra történő átállás, és a privatizáció során az, az elsősorban a banánköztársaságokban jellemző helyzet alakult ki, hogy a kézzelfogható hasznot termelő cégek, ágazatok magánkézbe kerültek, privatizálódtak,miközben a veszteséges, illetve a hasznot nem közvetlenül termelő intézmények az állam tulajdonában maradtak.
 
Ráadásul az államnak a magántőke gyarapodása közben keletkező társadalmi, és környezeti károk helyreállítása, enyhítése is az államra, az adófizetőkre hárul.
 
Természetesen nem felejthetjük el, hogy a plázaépítések, és az üzemeltetésük, a bennük zajló tevékenység munkahelyeket teremt, adóbevételt jelentenek az államnak amelyből a közintézményeket finanszírozhatja. Az aránytalan "fejlődés" azonban azt mutatja, hogy ezzel valami nincs rendben. Az adók mértékének megállapításával, a hatékony beszedésével, és az elosztással is valószínűleg problémák vannak, és nem csak a bevásárlóközpontok tekintetében.
 
A bevásárlóközpont-ipar hasznának jelentős része külföldön, jellemző módon offshore csapódik le. A nagybefektetők, beruházók, akik a legnagyobb szeletet vágják a tortából, akik sok esetben adók befizetése helyett állami támogatásokat kapnak.
 
Nincs szükség mélyreható elemzésre, ha az állam a piaci mechanizmusokat a cikkben említett intézkedésekkel próbálja szabályozni, az jól mutatja, hogy ezek a mechanizmusok nem működnek megfelelően.
Sajnos nem csak a plázák környékén.
 
 
 
 
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr522970616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása