Persze ez a szám már lehet, hogy elévült 2011 októbere óta:
A bizottság közleményéből kiderül: 2008 októbere és 2011 októbere között az Európai Bizottság 4500 milliárd euró (az uniós GDP 37 százalékának megfelelő) állami támogatást hagyott jóvá pénzügyi intézmények javára. - Amit Barroso akar, az több mint szimpla bankmentés - Privátbankár
Amikor megírtam az 5+1 apró jele az európai bankszektor közelgő összeomlásának című bejegyzést, mindössze arra szerettem volna célozni, hogy a 4500 milliárdos mentőcsomag ellenére Európa bankrendszere még közel sincs kint a vízből.
Akkor ezt soroltam az ötödik rossz előjelnek:
A Die Presse című bécsi lap szerint a német pénzügyi felügyelet, a Bafin szorgalmazta az EBA legközelebbi stressztesztjének elhalasztását, mert zűrzavartól tartott a különböző eredmények miatt. - Az EU bankfelügyelete elhalasztja a stresszteszteket - Világgazdaság
Akkor meg is jegyeztem, hogy nem a különböző eredmények zűrzavara, hanem csak simán az eredmények miatt halasztanak.
Most egy nem várt helyről kaptam megerősítést.
Ez egyenesen a központból jött:
Az előjelek azonban nem túl jók, Mario Draghi ECB-elnök is utalt arra, hogy a kontinens néhány bankjának további tőkeemelésre lesz szüksége, emellett az IMF stabilitási jelentése is további potenciális veszteségforrásokat tárt fel. A Valutaalap szerint elsősorban az olasz, a spanyol és a portugál bankrendszer kerülhet bajba a nagy számban bedőlő vállalati hitelek miatt, Olaszországban és Portugáliában ráadásul a veszélyes állomány még nincs teljes egészében fedezve céltartalékokkal. - A korábbinál jobban a bankok körmére néznek Európában - Napi Gazdaság
Elég óvatos fogalmazás volt a Napi Gazdaságtól ami főleg a szigorú ellenőrzésre fókuszált.
A Reuters "Európa felkészül, hogy szembenézzen a rejtett bankveszteségekkel" című cikke egy árnyalattal világosabban fogalmaz.
Senkinek sincs fogalma arról, hogy mekkora burkolt veszteség rejtőzik még az európai bankrendszerben.
Hétfőn az eurozóna pénzügyminiszterei azért gyűltek össze Luxemburgban, hogy megvitassák hogyan tömjék be azokat a lyukakat amiket a nagy ellenőrzés során fedeznek majd fel. (Honnan lesz rá pénz.) Szorít az idő, valamit ki kell addig találni.
Draghi azt nyilatkozta, hogy " A hatékonyság azon múlik, hogy a szükséges intézkedések rendelkezésre állnak-e majd, a bankok esetleges tőkeemelésére .... ideértve az állami beavatkozás lehetőségét is. Ezeket az előkészületeket biztosítani kell mielőtt megkezdjük az értékelésünket"
Értsd újabb adófizetői mentőcsomagok.
Egy intézkedés már biztosan be van tárazva, az a ciprusi modell, amit még júniusban intézményesített az unió.