sorok között

sorok között

A válság vége

2013. szeptember 17. - Politikai Ateista

Fellélegezhetünk, a Századvég Gazdaságkutató Zrt bejelentette a világgazdasági válság végét.

Túljutottunk a világgazdasági válságon, a következő évek a növekedésről szólnak majd, amit jó gazdaságpolitikával Magyarország is kihasználhat − mondja Heim Péter. A Lehman-csőd ötéves évfordulóján készült beszélgetésben a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, szerinte jövőre 3,5 százalékkal pöröghet a hazai GDP. - A fejlődő térségből indul a következő válság - Napi Gazdaság

Mondanom sem kell, hogy nem mindenki ennyire optimista.

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) figyelmeztet:

- A hozamvadászat tömegesen csalta a befektetőket a kockázatos eszközökbe

- Ez a jelenség a globális pénzügy válságot megelőző állapotokra emlékeztet

- Az állam és a háztartások adóssága átlagosan 30%-kal magasabb a fejlett gazdaságokban mint a válság kirobbanásakor

- Minden olyan mint 2007-ben, csak rosszabb

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elmondta, hogy "a válság közvetlen kiváltó oka elsősorban a vállalati, lakossági és állami túlköltekezés volt, amit a gyenge banki szabályozás is segített".

És akkor most vissza a BIS-hez:

- Az állam és a háztartások adóssága átlagosan 30%-kal magasabb a fejlett gazdaságokban mint a válság kirobbanásakor

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr755516130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.09.17. 09:10:54

Komoly szopás várható eszerint,ha lefordítjuk a narancsmagyart édes anyanyelvünkre!A pocakos és az ő századvéges pubijai,lesz a halálunk.Tanult szakmájuk leghülyébbjei ezek a szerencsétlenek,ráadásul mindig az ellenkezője igaz annak amit a pofánkba hazudnak.

calabria007 (törölt) 2013.09.17. 11:01:27

@toportyánzsóti:

a BIS szerint globális ....ás várható...

mrZ (törölt) 2013.09.17. 11:05:25

Az akkor volt, most meg most van.
Most már bejáratott módszerek vannak a csődhelyzetben lévők kisegítésére. Nincs tétovázás, tanultunk a hibákból, a kapitalizmus megint bebizonyította hogy minden idők legjobbja.

Irány az egyenes, lépés indul!

Nóta?

Előkelőek nem vagyunk, és pénzünk sincs elég,
És jól se mindig lakhatunk, habár ez illenék,
De új világot alkotunk mi éhgyomorra még,
S ez a legszebb mesterség.
süti beállítások módosítása