sorok között

sorok között

A bizonytalanok pártja

2012. december 21. - Politikai Ateista

Papírformának megfelelő eredményeket tükröz az Ipsos közvéleménykutatása:

A cég a - december 4. és 11. között, a felnőtt lakosság körében végzett, 1500 ember megkérdezésén alapuló - kutatásának eredményét ismertető, az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében arról írt, hogy a Fidesz és az MSZP támogatottsága nem változott az elmúlt egy hónapban: előbbit a lakosság 19, utóbbit 16 százaléka nevezte meg leginkább kedvelt pártjaként. - Stabilizálódtak a pártpreferenciák - esik a Jobbik - Portfolio.hu

Ipsosdec.png

Az Ipsos felmérése alapján elvileg csökkent a támogatottságuk, de a legjelentősebb politikai erőt még mindig a bizonytalanok, a pártoktól távolságot tartók tábora képviseli 51%-kal. Ők azok akik ha el is mennek, különösebb illúziók nélkül szavaznak, és csak reménykednek, hogy a kisebbik rosszat választották. Racionálisan választani a lehetséges alternatívák közül a nyilatkozataik, az ígéreteik vagy észérvek alapján lehetetlen. Itt már mindenki leszerepelt.

Nevezhetnénk őket akár kiábrándultaknak, vagy megcsömörlötteknek is, és valószínűleg nem okoz meglepetést, hogy ilyen sokan vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr904944026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

873ujr3rk 2012.12.21. 11:33:00

" Racionálisan választani a lehetséges alternatívák közül a nyilatkozataik, az ígéreteik vagy észérvek alapján lehetetlen. Itt már mindenki leszerepelt."

lehet hogy nem figyeltem, az lmp és a jobbik is volt már kormányon ?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.21. 11:39:45

"Az Ipsos felmérése alapján"

Ugyan már! A Századvég tudja a tutit! Csak érdekelne, hogyan fognak 2014 után megélni, ha lenullázzák a szakmai hitelességüket...

komplikato 2012.12.21. 11:40:59

@873ujr3rk: És mi van az FTP-vel vagy a 4K-val? :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.21. 11:44:35

Ha felrakod a grafikonra a DK-t és az Együtt 2014-et is, akkor is marad még 40%-nyi bizonytalan, vagyis az új pártok sem tudják megszólítani őket.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.21. 11:47:44

@komplikato: Mi az az FTP? A 4K! támogatottsága 1-2% körüli.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.12.21. 11:50:19

@TrueY: Ilyen megbízási díjak mellett a 2014 utáni "megéléssel" már nem lesz gond. Az ország adófizetői nagyon nagylelkűek velük, így 2014 után már nem nagyon kell majd dolgozni.

Karipapa01 2012.12.21. 12:06:20

@873ujr3rk: "lehet hogy nem figyeltem, az lmp és a jobbik is volt már kormányon ?"

A leszerepléshez nincs szükség arra, hogy kormányon legyenek. Elegendő a parlamenti szereplésük is.

Gera 2012.12.21. 12:20:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én komolyan nem értem, miért nem jön. Az OK, hogy győzni itt nem tudnának, de egy stabil 15-20 százalékkal is megkerülhetetlenek lehetnének. Sajnos a mi milliárdosainknak úgy látszik, jobban bejön a mostani helyzet, bár egyre kevésbé értem, miért.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.12.21. 12:24:50

@873ujr3rk: Az egyik csak egy új köntösű szadesz, a fajtható balfaszokból meg inkább nem kérnék...

rezvez 2012.12.21. 12:30:01

A csalódások nagy része abból fakad, hogy elhiszik a választási reklámszöveget. Igazságos adórendszer, jogállam, demokrácia, segítjük a rászorulókat...

dzsugasvili 2012.12.21. 12:36:54

@rezvez: Mert egyik sem létezik, jól írod. A mai rendszer a világon a legrosszabb, a totális diktatúra mellé való a szemétdombra. Álságos, hazug, népnyúzó diktatúra, egy pár ezres politikai elittel, ami az élete árán is megakadályozza, hogy mások is bekerülhessenek a csoportjukba. Szerintem olyan 10 ezer fős réteg lehet az összes vállalkozóval, újságíróval és politikussal, ők kerülnek egyik posztból a másikra, szükség esetén a vész esetére létrehozott háttérintézményekhez.

Ennek a rendszernek mennie kell.

dolgozni kék 2012.12.21. 12:46:00

@pocakos focista: hogy szólt a mantra?
"A multikra kivetett különadóval valamennyit visszavesz a kormány azokból a kedvezményekből, amikkel az elmúlt másfél évtizedben kényeztettük a nemzetközi befektetőket."

Ezt kell alkalmazni a Közgépre és a Századvégre. SzoPásjog alapján.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.21. 12:54:03

Semmi szükség a bizonytalanságra.
Még néhány hónap, és felszabadul az aranytartalék, olyan csili-vili kampány lesz belőle, hogy az összes bizonytalan farokfelvágva rohan orbánra szavazni, mert azt hiszi, kapni is fog valamit a lenyúlt ezer-milliárdokból.

20 éve megy ez, orbánnak már kétszer bejött, mi változna most?
A birka birka marad, hiába cserélik a juhászt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.21. 12:54:39

nagyon találó, hogy nevezhetnénk ŐKET, sokan VAGYUNK.

Állam-vizsga 2012.12.21. 12:58:30

Eközül a négy párt közül csak egy párt van amelyikre szavaznék, az összes többi lejáratta magát a szememben.
Persze mindenki le fog libsizni, meg elkezdi a dumát hogy szadesz utódpárt és a többi baromságot amiket nagyvezérük tett a szájukba, mert önállóan gondolkodni nem tudnak és még sose néztek utána semminek. De akkor is azt mondom hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül az LMP leghitelesebb.
Nem értek egyet minden nézetükkel, néha túlságosan is "zöldek", de messze ők azok akik a legtöbb programot dolgozzák ki, pontosan a problémákkal foglalkoznak és folyamatosan a korrupció ellen szólnak.
Nem lesz sosem kormányzópárt, mert ebben az országban túl sok az olyan választó aki még beszopja a megosztó politikát és nem képes racionálisan gondolkozni, csak érzelmek vezérelte valamint könnyen befolyásolható. De ha bejutnának egy 15-20%-al akkor legalább ellensúlyothatnák a rombolást, ami most van.

profilo 2012.12.21. 13:01:26

Nevezzük őket "hitetleneknek".

conmorientes 2012.12.21. 13:03:59

Papírforma grafikonokra szavaznék, de ha esetleg egy egészséges EKG görbe valahogy felkerülne a szavazólapokra akkor inkább azt "ixelném".

Bevallom baromira unom a fizetett közvélemény kutatókat és az eredményeiket, mert azok akármekkora is a merítés merőben véletlenek.

Ha százalékokról beszélünk akkor ténykérdés hogy Magyarország választópolgárainak 99%-a amennyiben lehetne szavazni az életminőség, életkedv, és optimista jövőkép kategóriában, akkor a nagy barna kunkorodó kulát ábrázoló rajzra tenné a keresztet.
A probléma pedig kizárólag ez.

antiforradalmár 2012.12.21. 13:45:19

A bizonytalan szavazók 80%-a Bajnaira fog szavazni!

2012.12.21. 13:45:49

@Állam-vizsga: Igen, jó nézőpont. Hitelessé teszi őket hogy pont azt cselekszik amit felvállaltak a nevükkel, a hitvallásukkal. Szemben az SZDSZ-el amely csupán felvette a liberális jelzőt, csak mert úgy érezték hogy lesz rá kereslet a palettán, de a működésük egy elitista, központosított érdekpártot tükröz. A többi párttal, a fidesszel, mszp-vel, jobbikkal is ez a helyzet. A fidesz jobboldali, nemzeti címkéje is hamis, mindig az adott helyzetnek megfelelő instant ideológiát használják. Ha kell tömegeknek kedvező populisták baloldali beütéssel, ha kell akkor rebellis, kapitalista ellenes radikálisok. Könyörgöm, egy jobbközép párt? Az mszp baloldalinak hazudja magát miközben egy velejéig jobboldali, nagytőkéseket támogató alakulat. A szavazók érzik a bőrükön ezt a színjátékot, az álvalóság keltette egyre mélyebb társadalmi problémákat, de még nem, látják az összefüggéseket. Ez miatt csak újra a megosztottság és egymás hibáztatása kerül napirendre. Szétesőben van a politikai paletta, új erők jönnek a felszínre, tiszta erők, pl LMP és leginkább a diáklázadás. AKik pedig az illúzióknak hisznek kétésgbeesetten libsiznek vagy náciznak bárkit bármit ami kimozdíthatja ezt az álvalóságot a helyéről.
Remélem a diákmozgalom képes lesz mind az áljobboldalt, mind az álbaloldalt vesztes helyzetbe hozni és alulról, a népből fog kinőni egy új cselekvőképes csoport.
Biztosan láttatok már olyasmit amikor egy lebetonozott részen, járdán, úton, felreped a beton és a növényzet felnyomja. Az életerő, az élni akarás bármilyen kemény ellenállást át tud törni. Ez kezdődött most el

2012.12.21. 13:58:45

@Don Quixote de la Ferko: "20 éve megy ez, orbánnak már kétszer bejött"
Szerintem ez csak Fletónak jött be 2006-ban. Akkor mondtam azt, hogy most már tudom, hogy egy olyan nyilvánvalóan beteg ember, mint Hitler hogyan tudott választást nyerni. Az a hülyítés, ami akkor kormányoldalon ment überelhetetlen. Az összes többi esetben az elégedetlenek büntették a kormánypártokat. Elég pesszimista alapbeállítottságú vagyok, szerintem a rendszerváltás óta egyik kormány sem érdemelte meg, hogy újraválasszák, de legszívesebben a Parlamentből is kizárnám a leszerepelt kormánypártokat. Ez most sincs másképp, sőt, a 2/3-dal a felelősség még nagyobb.

bögöbö 2012.12.21. 14:35:58

@antiforradalmár: Nem hinném. A fideszes lejáratógépezet már megtette a dolgát, pedig még a kampány elején vagyunk. Nem fogják sajnálni a költségeket (é. további, esetlegesen (!) elvesztett perek Bajnaival szemben), ha a hatalom megtartásáról lesz szó. És ez előbb-utóbb a -lássuk be, zömmel apolitikus- bizonytalan rétegre is hatni fog.

bögöbö 2012.12.21. 14:38:16

@nemorino: "Akkor mondtam azt, hogy most már tudom, hogy egy olyan nyilvánvalóan beteg ember, mint Hitler hogyan tudott választást nyerni. Az a hülyítés, ami akkor kormányoldalon ment überelhetetlen."
Igen, ezt AKKOR mondtad. Értjük. És mit mondasz MOST, vaze????

BA2017 2012.12.21. 14:51:41

@873ujr3rk: Nem figyeltél. Ahhoz, hogy leszerepeljen egy párt, ígérnie kell kampányban és szembe menni az ígéretekkel. esetleg komolytalanul viselkedni. Nos, a te kedvedért:

- FIDESZ, MSZMP - kormányoztak is, le is szerepeltek
- Jobbik, LMP - vagy fasiszta vagy debil hülyegyerek, esetleg ezek kombója az egyik, a másik meg a fasiszta nélkül simán debil gyülekezet. Ígértek is, fel sem szólaltak az ígéret ügyében...bár a fizetésükről azonnal szavaztak csillogó tekintettel. Ne is kormányozzanak.

BA2017 2012.12.21. 14:52:41

@bögöbö: Ugyanezt mondja, csak a "hitler" sztringet "orbán"-ra cseréli. ...és igaza van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.12.21. 18:12:32

@dolgozni kék: Ez sajnos nem megoldás. Ha csak lightos "elszámoltatás lesz, akkor egyszerűen bezárják a boltot és éldegélnek az adófizetőktől narancssegítséggel zsákmányolt milliárdokból. Ha pedig rendes elszámoltatás lesz (hűtlen kezelés, hasonlók), akkor már repülnek is tájföldre, vagy az arabokhoz.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.08. 12:52:45

@pocakos focista: "Ilyen megbízási díjak mellett a 2014 utáni "megéléssel" már nem lesz gond."

Ez igaz...

"Az ország adófizetői nagyon nagylelkűek velük, így 2014 után már nem nagyon kell majd dolgozni."

Ja. Mint most, a közműdíjak csökkentésénél. :(
süti beállítások módosítása