sorok között

sorok között

Éhséglázadás Spanyolországban

2012. augusztus 09. - Politikai Ateista

Néhány napja Eric Pickles brit konzervatív képviselő azt nyilatkozta a BBC 4 rádiócsatornának, hogy nem lehet kizárni a "Gucci-lázadások" megismétlődését a szigetországban. Természetesen a tavalyi angol zavargásoknak köze sem volt az éhséghez, a plazmatévéket és a márkás sportcipőket még a legelkeseredettebb fogyasztó sem képes megemészteni. Mindenesetre a Gucci-zavargások sokat elárulnak az angol társadalom értékrendjéről.

Ezzel szemben Spanyolországban nem sokkal Eric Pickles vészjósló szavai után Ecija és Arcos városában munkanélküliek csoportjai sétáltak be két nagyáruházba, alapvető élelmiszerekkel pakolták tele a bevásárlókocsijaikat és fizetés nélkül távozni távozni. Az egyik esetben ezt a helyi rendőrség megakadályozta, azonban Ecija városában sikeresen meglovasítottak 20, élelmiszerekkel megpakolt bevásárlókocsit.

Az akciót a SAT elnevezésű szakszervezet hozta tető alá, akik a zsákmányt jótékonysági szervezeteknek adományozták akik már képtelenek boldogulni a segítséget kérők tömegével. A szekszervezet egyik tisztviselője nem érzi magát bűnözőnek elmondása szerint ők csak a kizsákmányolókat zsákmányolták ki a megmozdulás keretében.

A Sierra de Cadiz régióban a munkanélküliség már meghaladja a 40%-ot, meglepődnék ha ez lenne az utolsó hasonló esemény, bár lehetséges, hogy a későbbiekben már különösebb szervezésre sem lesz szükség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr944703764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neon Fu 2012.08.09. 22:51:01

"nem érzi magát bűnözőnek elmondása szerint ők csak a kizsákmányolókat zsákmányolták ki a megmozdulás keretében."

Tolvaj bagázs.

lehuto 2012.08.10. 01:57:36

@Neon Fu: Ja, kb. annyira, mint Robin Hood...

billy reed 2012.08.10. 02:48:12

@Neon Fu: Majd, ha hasonló helyzetben leszel, meglátjuk...

SzaszaG1 (törölt) 2012.08.10. 05:10:32

Magyarországon csak azért alacsonyabb a munkanélküliség mert itt gombokért is lehet dolgoztatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.10. 06:42:14

"nem érzi magát bűnözőnek elmondása szerint ők csak a kizsákmányolókat zsákmányolták ki a megmozdulás keretében"

Nos ha a kizsákmányolók alatt a többi vásárlót érti aki kifizeti majd a megemelt árakat -- mert az üzlettulajdonos bizonyosan beépíti a veszteségeit a jövendő áraiba --, akkor sikeresek voltak.

ibn_battuta 2012.08.10. 06:46:14

Sic transit gloria mundi. Ecija városa kétezer évvel ezelőtt az egyik leggazdagabb település volt a rómaiak uralta Hispániában.
es.wikipedia.org/wiki/%C3%89cija

1998-ban az akkori polgármester egy csomó római romot bulldózerrel elhordatott, hogy egy parkolóházat építessen a helyére...
en.wikipedia.org/wiki/%C3%89cija

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.10. 06:52:23

"a munkanélküliség már meghaladja a 40%-ot"

Mindenesetre Spanyolországban a munkanélküli segély sem időtartamában, sem összegében nem hasonlítható a mo-ihoz:

Az igazolt munkaviszony 1/3-áig terjed (min. 4 hónap, max. 24 hónap).

Az első 6 hónapban az igazolt fizetés 70%-a, ami 60%-ra csökken azután (min. havi 497 euró, max. havi 1,087 euró egyedülálló személy esetén, több gyerekkel).

en.wikipedia.org/wiki/Unemployment_benefits_in_Spain#Benefit_Amount_and_duration

mahet 2012.08.10. 07:25:52

Nincs 7 milliárd embernek (valós) munka a földön. Lehet, hogy teljesen át kellene alakítani a munka rendszerét.

Utópisztikus szinten: pl. mindenki csak 4 órában dolgozik magasabb fizetésért. Bőven elég lenne, csak az anyagi javakat kellene kicsit átcsoportosítani hozzá a felső 2%-tól. Kicsit kommunizmus, de hát ha túl sokat vagyunk a kapitalizmushoz... vagy persze jöhet egy jó kis járvány vagy világháború is (ezek jóval valószínűbbek, mint a fenti megoldás).

belekotty 2012.08.10. 07:54:23

@mahet: Pár kobalt bombával le lehetne törölni a Földről az élővilág 90 százalékát. Mivel a radioaktivitása 20 év alatt a tizenhatodára csökkenne, lehetne a túlélőknek tiszta lappal újrakezdeni.

mahet 2012.08.10. 08:01:09

@belekotty: várj inkább mégse!

Mi lenne ha inkább mindenhol bevezetnénk, hogy csak 1 gyerek születhet páronként? (mint Kína)

Egy generáció alatt kb felére csökkenne az emberiség és nem halnának ki a jegesmacik se! Kicsi puha fehér aranyos állatkák!

belekotty 2012.08.10. 08:06:10

@mahet: Van benne valami. A jegesmacikért tényleg kár lenne!

hunostor 2012.08.10. 08:16:16

ilyet magyarországon is kéne szervezni.

sárkányfő 2012.08.10. 08:27:11

Spanyolországban hamarabb van "éhséglázadás" mint nálunk... nem semmi, tényleg sikerült élő zombivá változtatni a magyarokat.

ami érdekes, az az önfelmentő szöveg: "ők csak a kizsákmányolókat zsákmányolták ki".
önfelmentő szöveg mindig van :) amikor a magyar adót csal akkor is, amikor a cigány uborkát lop akkor is :) és mindenki 100%-ban hisz a saját önfelmentésében, és megvetően lenézi mások csalását és lopását :)

@ibn_battuta:
"1998-ban az akkori polgármester egy csomó római romot bulldózerrel elhordatott, hogy egy parkolóházat építessen a helyére..."

IDIÓTA BAROM.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.08.10. 08:36:59

"és fizetés nélkül távozni távozni"

Ez hogy sikerült?
Másrészt meg nehogymár az legyen kizsákmányoló, aki értéket teremt, meg dolgozik! Mentálisan kommunizmusba süllyed lassan az egész civilizált nyugat. Ironikus.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.08.10. 08:40:08

@mahet: támogatom, bár nem a jegesmacik miatt. Egyébként meglesz ez önszabályozó módszerrel is, csak az jobban fog fájni.

2012.08.10. 09:10:36

@neoteny: az ötszáz euróból még éhen halni sem lehet spanyolban. egy lakás bérleti díja 500-700 eu + rezsiköltségek és akkor még nem ettek semmit. Ha saját lakásban lakik akkor ennyi a törlesztő részlet.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.10. 09:26:04

@Kulics:

Aki 497 eurót kap, annak 710 euró (vagy kevesebb) volt a havi jövedelme; már azon sem élt meg egyedül (mert az a minimum az egyedülállóra vonatkozik) egy lakásban.

Kivlov 2012.08.10. 09:28:16

szánalom, b+.
kaptárba mindet kenyéren és vizen...

Kentetsu 2012.08.10. 09:43:52

@neoteny: Ez igaz, viszont egy lakás bérlése - mert ott kevés a saját tulajdon - 300-800 euró és ezért a pénzért nem villát kapsz, hanem pl. 300-ért egy kis lyukat.
Szóval nem értem ez hogy jön ide ...

Kentetsu 2012.08.10. 09:48:26

@Zka: Szerintem inkább azokra gondoltak kizsákmányoló alatt, akik kirúgnak, ha beteget jelentesz, vagy szülsz, vagy csak egész egyszerűen az adott évben nem volt 120%-os növekedés, ezért kirúgják az igazi értékteremtőt, a munkást. Mert ilyen a tőkés ám, ha nem elég neki a 10-20% nyereség, neki 120% kell és a költségeket mindig bér oldalán lehet legegyszerűbben megvágni és sosem a 20 vezetőt rúgják ki, hanem a pénztárost, az árufeltöltőt.

Másrészt kíváncsi lennék a sok ítélkező mit tenne, ha gyermeke otthon sírna az éhségtől, neki pedig esélye sem lenne munkát és ezáltal ételt szereznie .. nem kívánom, hogy megtapasztalja bármelyikünk, de egy pici empátia legyen már bennetek b@ssz@tok meg!!!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.10. 09:53:04

Fel kell lépni keményen a spanyol marxista tolvajok ellen!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.10. 09:57:15

@neoteny:

Pontosan erről van szó. A marxista ideológia lényege pontosan ez, a lopás és az irigység filozófiája. Az egész mögött az áll, hogy Marx nem tudott pénzt keresni, így utálta az egész világot. Ez a lelki alapja a marxizmusnak.

De megyek is. Láttam tegnap egy embert 5 ezer eurós fényképezőgéppel. Az enyém csak 1 ezer eurós! A kizsákmányolók tehetnek róla szerintem. Szóval indulok egy fényképészeti üzletbe és kiviszek egy 5 ezer eurós gépet fizetés nélkül! Erre jogom van!!!

:-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.10. 09:59:05

@Kentetsu:

Az átlag "síró gyerekes" spanyol szegénysége valójában azt jelenti, hogy korábban hetente ment a család étterembe, most meg kénytelenek McDonaldsba menni, mert nem tellik normál étteremre.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.10. 10:01:11

@mahet:

Ezt már próbálta Lenin és nem jött be. Manapság is ezt erőltetik még mind a mai napig Kubában és Észak-Koreában. Ott sem működik nagyon.

mahet 2012.08.10. 10:08:30

@Gondolkodni Próbáló Birca: ha az utópia nem működik akkor marad a második lehetőség

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 12:43:11

@lehuto:

a munkanélküliséget elsősorban a szakszervezetek gerjesztik...

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 12:43:56

@Alf:

pl. egy szakszervezetis lényegében kizsákmányoló

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 12:44:27

@SzaszaG1:

itt is magas a munkanélküliség...

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 12:48:09

@Kentetsu:

a szakszervezetek munkájának köszönhetően rúgják az embereket...

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 12:53:40

furcsamód Európa legkapitalistább és legkevésbé demokratikus államában TÖBB MUNKAHELY VAN MINT LAKOS...

Liechtenstein - The Principality
www.youtube.com/watch?v=DZLP_hjhS64

(a munkaerő fele Svájcból és Ausztriából INGÁZIK)

+ majdnem minden MÁSODIK munkahely az IPARBAN van..

és 100 év alatt a NÉGYSZERESÉRE nőtt a népesség...

és a GDP/fő műsorszám alapján ez a világ LEGGAZDAGABB országa

és itt NINCS ÁLLAMADÓSSÁG és jegybank se

"csak" PIACBARÁT körülmények vannak...

valaki76 (törölt) 2012.08.10. 13:01:45

még egy apróság: Liechtenstein-ben még SOHASEM VOLT BANKMENTÉS

az itteni bankok semmilyen támogatást sem kaptak a kedvező működési feltételeken kívül

www.liechtenstein.li/uploads/media/LBV_Flyer_Bankenplatz_2011_e____01.pdf

vomit 2012.08.30. 11:50:33

liechtenstein nagyobb orgazda orszag, mint svajc
süti beállítások módosítása