sorok között

sorok között

A másodosztályú bevándorlók és az Európa erőd

2013. október 18. - Politikai Ateista

A több száz áldozattal járó hajótöréseknek köszönhetően, ismét a figyelem középpontjába került a menekültkérdés.

Barroso személyesen is ellátogatott Lampedusa szigetére, a menekülttáborra ugyan nem volt kíváncsi, de cserébe legalább ígért egy csomó milliót. A helyiek nem fogadták kitörő lelkesedéssel az eurobürokratát.

A menekültek áradata nem csak Vámosszabadi polgárainak okoz fejfájást, hanem egész Európának. A lakosság nem különösebben rajong értük, főleg azokban az egykor jólétinek tekintett országokban tapintható az ellenszenv, ahol a megszorítások következtében már egyébként is szakadozik a szociális ellátórendszer.

Az állampolgárok nemtetszése a szélsőséges pártok növekvő népszerűségében materializálódik. Ez majd azoknak a politikusoknak is problémát fog okozni a későbbiekben. Ezt ők is sejtik.

Bulgária soha nem jutott el a jólétiségig. Gyanítom, hogy már nem is fog.

Most éppen erődöt építenek:

Bulgária harminc kilométer hosszú, három méter magas falat emel törökországi határánál a menekültek példátlan mértékű áradatának szabályozására - mondta szerdán egy bolgár tisztségviselő. A "védőkerítés" építését a határtérség biztonságának javítása érdekében olyan szakaszon tervezik, ahol eddig a menekültek 85 százaléka lépte át Bulgária határát - mondta Vasil Marinov bolgár belügyminiszter-helyettes. - Bulgária háromméteres fallal próbálja távol tartani a menekülteket - Origo

Az unió döntéshozóinak esetleg el kellene gondolkodnia azon, hogy a különböző országokban, az amerikai kollégáikkal karöltve végzett destabilizációnak (Líbia, Irak, Afganisztán, Szíria, Irán, Pakisztán) lehet-e valami köze a menekülthullámhoz.

A bevándorlóknak azonban van egy másik csoportja is, akiknek sokkal simábban megy a letelepedési eljárás bonyolítása, és a pozitív elbírálást is biztosra vehetik.

Nem lélekvesztőkön csapódnak a partra, hanem repülővel érkeznek, és a célországok kormányai tárt karokkal fogadják őket.

Ők a Business Class bevándorlók. 

A befektetésért állampolgárságot programok egyre népszerűbbek Európában. Magyarországon, Spanyolországban, Görögországban, és máshol.

És a vastag bevándorlók ellen, a bolgár hatóságok sem emelnek falakat:

A tavaly novemberben elfogadott eredeti törvény egymillió leva (közel 150 millió forint) beáramoltatásáért cserébe ajánlotta fel a bolgár állampolgárságot bármely befektetőnek. A befektetéstől eltekintve a kérelmezőnek legalább egy esztendeig állandó, bejelentett lakhellyel kellett rendelkeznie Bulgáriában. - Könnyebben kapnak bolgár állampolgárságot a befektetők - hirado.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr865578856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2013.10.19. 16:20:05

Az egész EU bevándorlási politika átfogó reformra szorul. Látható, hogy az európai kultúrkör képtelen asszimilálni a harmadik világ bevándorlóit. Drákói intézkedések kellenek a jövőben, ha Európa meg akar maradni Európának. Az illegális bevándorlók, 90%-a gazdasági menekült. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem állnak meg a "testvéri" , azonos kultúrkörben levő országokban, ahol szegénység van. DE, a gazdag országok, Szaud-Arábia , Kuwait és az Emirátusok sem fogad be nagyon belőlük.
Ezek azért vannak itt, hogy visszaéljenek az európai liberális rendszer nyújtotta jóléti támogatásokkal és beilleszkedni nem akarnak
Az nonszensz, hogy akiknek igazán szüksége lenne a segítségre: gyerek, és nők , el sem jutnak Európába. Ide a huszonéves, nincstelen, szakképzetlen férfiak jönnek, akik időzített bomba lehetnek a mai gazdasági-politikai helyzetben
Ideje lenne az európai polgárokat megkérdezni ,hogy ők milyen feltételekkel akarják a bevándorlókat befogadni. Debrecenben hiába tiltakozott a lakosság az illegális migránsok városi elhelyezése ellen, mégsem érdekelte politikai döntéshozókat. A polgárok kénytelenek elszenvedni a hátrányokat és senkit nem érdekel a véleményük!

Szolo 2013.10.19. 16:24:25

Biztosan nem leszek népszerű a blog szerzője szemében, de valamennyire megértem az olaszok cselekedeteit a tengeri úton illegálisan érkező afrikai menekültekkel szemben.
A menekültek módszereiből eredő esetleges halálos áldozatokért persze kár, de az a véleményem, hogy inkább megélhetési menekültek érkeznek a hajókon, akiknek még mindig túl jó üzlet az EU által tévesen értelmezett humanitárius feladatkör kihasználása. A menekülteket a kérelmük pár hónap alatti elbírálása idejére még segéllyel is ellátjuk, az afrikai éves jövedelmüket egy hét alatt "megkeresik" így, majd visszatoloncoljuk őket csak azért, hogy amikor ismét elfogyott a pénzük, megint "hajóra szálljanak". Ebből lehetett elegük az olasz hatóságoknak, és hagyják, hogy a tenger "megszűrje" a tömegeket. Nem az élhetetlenség elől menekülnek Afrikából, hanem a jobb életkörülményekért érkeznek az EU-ba.
Szép dolog segíteni másokon, de ha a másik kihasználja a jóindulatodat, akkor nem érdemel támogatást.

_most_ 2013.10.19. 16:45:57

@Szolo: mindenkinek joga van a jobb életkörülményekhez, miért éljen valaki szegényként egész életében, pusztán azért, mert rossz helyre született. Magyarországról is elég sokan kivándorolnak gazdagabb országokba, pedig hát itt az afrikai életszínvonalnál azért messze jobban élnek az emberek.

na4 2013.10.19. 16:50:19

Ki kell vezényelni a haditengerészetet, és vissza kell fordítani ezeket a hajókat.

Brix 2013.10.19. 17:06:47

@_most_: Az a különbség, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, és az európai polgárok jobban elfogadják az európai embereket.
Az európai országok állampolgárainak kell eldönteni, hogy kiket engednek be , és milyen mennyiségben. Jelenleg úgy tűnik, még Svédországnak sem sikerül, akkor hogy fogadjon Olaszország vagy Magyarország több menekültet?

smartdrive 2013.10.19. 17:19:08

talán a szegénység miatt nem tanultak meg úszni? na?

Sir Galahad 2013.10.19. 17:28:20

Így járt a Római Birodalom is.

midnight coder 2013.10.19. 17:32:57

@_most_: Az a magyar polgár aki elmegy mondjuk angliába dolgozni fog, míg az afrikai jobb esetben segélyezett lesz, rosszabb esetben terrorista.

Mohamed 2013.10.19. 17:38:13

"az amerikai kollégáikkal karöltve végzett destabilizációnak (Líbia, Irak, Afganisztán, Szíria, Irán, Pakisztán) lehet-e valami köze a menekülthullámhoz"

Hát azért a kedves posztoló a felsorolásban mellé lőtt Iránnal, az öbölmenti arab olajállamok után Iránban van a legmagasabb élat színvonal még a szankciók ellenére is( amit a médiában kissé el is túloznak) és ott a leg beágyazódottabb a politikai rendszer is.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.10.19. 17:47:51

@_most_: Nincs mindenkinek joga a jobb élethez, én például szerettem volna a szaúdarábiai királyi család életszínvonalán élni, de ezt a jogomat nem tudom érvényesíteni. Talán mert nem is létezik?

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.10.19. 17:49:02

@midnight coder: Igazából azért is megértem az angolokat, ha a magyarok bevándorlása se tetszik nekik. Ami a legundorítóbb, hogy ne látszódjanak rasszistának, ezért főleg a pl. lengyel bevándorlók ellen emelnek szót, noha szvsz 99%-ban tudják, hogy a lengyelek százszor jobbak a jamaikaiaknál.

Szolo 2013.10.19. 17:51:05

@_most_: A jobb életkörülményt nem jogosság alapján osztják, hanem munkáért. Hiába születik valaki Magyarországra, attól még nem biztosított neki államilag a pénz/lakás/egészség. Van is Magyarországon sok hajléktalan, akik nem élnek az afrikai átlagnál jobb körülmények között. A harmadik világbeli menekültek fejőstehénnek néznek minket, és ezért zúgolódunk a fejlett világ adófizető polgáraiként.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.19. 17:55:28

Haza kell őket toloncolni, azokat is akik már itt vannak és képtelenek beilleszkedni.

Zöldkabátos (törölt) 2013.10.19. 18:06:59

Az angolok, franciák, hollandok... stb. évszázadokig kizsákmányolták a mai fejlődő országokat. Most isszuk a levét.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.10.19. 18:15:35

@Zöldkabátos: A svédekhez vagy norvégokhoz még nagyobb a bevándorlás, pedig ők aztán senkit se zsákmányoltak ki. A mongolok és a törökök is kizsákmányolták a világot, ők mégse isznak semmilyen levet. A kínaiak jórészt kiirtották a környező országok népeit (a mai Kína kínaiak által lakott központ tartományai túlnyomórészt nem voltak Kína részei két-háromezer éve, a hanok csak azóta telepütek be oda), de semmiféle levet nem isznak, hanem ehelyett továbbmentek újabb tartományba, mint pl. Tibet vagy Xinjiang, hogy azt is belakják. Még csak bűntudatuk sincs emiatt.

Zöldkabátos (törölt) 2013.10.19. 18:25:33

De profitáltak belőle. Így lehettek tehetősebb országok, ezért mennek most oda a szegényebbek.

Azokat meg hülyeség idekeverni, akiknek a tevékenysége nincs közvetlen kapcsolatban a jelennel. A gyarmati rendszer alig 50 éve bomlott fel hivatalosan, onnantól kellett szinte a nulláról felépíteni országokat háborúk között és gazdasági ellenszélben.

gaszton15 2013.10.19. 18:40:46

Már elnézést a ballib gondolkodóktól, de miért is kellene lelkesedni az olaszoknak a nagy méretű afrikai bevándorlás miatt? Teljesen eltérő kultúra, a szakértelem, olasz nyelvtudás teljes hiánya jellemzi az afrikai bevándorlókat. És ne felejtsük el, az olasz fiatalokat súlytó hatalmas munkanélküliséget se( ami miatt rengeteg fiatal vándorol pl. Londonba). Gondoljunk bele, hogy érezhetik magukat az olaszok, míg a fiaik kivándorolnak munkát keresni, addig naponta" nyernek" több száz menekültet!

Booksi 2013.10.19. 18:43:21

Európa egyik legnagyobb problémája lehet az ellenőrizetlen bevándorlás. A beözönlő néptömegek egy szebb világ reményében érkeznek, de nyelvtudás, képzettség hiányában és a kulturális különbségek miatt teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek itt is.
A szociális hálót és a humánus parasztvakítást kihasználva próbálnak gyökeret verni és hídfőként szolgálni további szerencsétlen sorstársaiknak.
A gyakorlatban sajnos melegágyat teremtenek a bűnözésnek, drogcsempészetnek,emberkereskedelemnek.
Saját közösségük védelmében egyre agresszívabbá válnak, kötelességérzet nélkül de jogokat követelve ribilliókat okoznak, lassan megfélemlítve a többségi társadalmat.
A következmények beláthatatlanok, a nemzeti nacionalizmusok erősödése várható egyre szélsőségesebb és radikálisabb reakciókkal.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.10.19. 18:58:37

@Zöldkabátos: Indián (és a XVI-XVII. századi Spanyol-Amerikán) kívül a legtöbb gyarmat nem volt nyereséges. Hatalmas (és méregdrága) flottát kellett fenntartani miattuk, gyarmati hadsereget (amibe a trópusi betegségek miatt gyakorlatilag néhány évente teljesen új fehér legénységet kellett küldeni, persze így is nagyrészt bennszülöttekből töltötték fel őket), lázadás vagy gyarmati háború esetén méregdrága háborúkat kellett vívni a világ túlfelén (a gyarmatok nagyon hosszú határokat jelentettek, és hol itt, hol ott kellett hol ezzel, hol azzal a szomszéddal háborúzni, sokszor védelmi célokból), aztán voltak a teljesen veszteséges (önfenntartásra is abszolút képtelen) "stratégiai" jelentőségű gyarmatok, amiket csak a többi gyarmat kiszolgálása vagy védelme szempontjából kellett megszerezni és megtartani. A többi európai hatalommal a gyarmatok miatt vívott háborúk (pl. angol-francia) már csak hab a tortán.

Svédországnak vagy Norvégiának pedig egyáltalán nem is voltak gyarmatai, mégis most ezek gazdagabbak, mint a gyarmattartó Anglia pl.

Úgyhogy teljesen téves, hogy a gyarmatosítás miatt lett Európa gazdag. Európa az ipari forradalom miatt lett gazdag, aminek előzményeként a világ legszabadabb gazdasági rendszere jött létre Európában már a XVII. századra, vállalkozó szellemmel, valamint itt jött létre a világon a természettudomány mint olyan is.

David Bowman 2013.10.19. 19:14:06

Muzulmán férfiak nem kellenek.

David Bowman 2013.10.19. 19:18:01

@na4: Ki kell vezényelni a haditengerészetet, és szét kell lőni ezeket a hajókat.

HowAreYouOneAVet;ésün? 2013.10.19. 19:36:26

Úgy is nagy a munkanélküliség a spanyoloknál, EU haderőt regrutálni belőlük, és járőrözzenek a földközi-tengeren. Néhány incidens és nem jönnek többé. Távlatilag afrikai bábállamot létrehozni, és odapaterolni az EU-ban dekkoló menekülteket.
Sajnos amíg az USA dominál, addig ez lehetetlen, mert megfúr minden ilyen kezdeményezést, és ebben számíthat az európai liberálisok támogatására is.

Orván Biktor 2013.10.19. 20:08:30

Köszönjük meg szépen a liberális pártoknak(és persze a rájuk szavazóknak) a menekülthordák beengedését. Úgy hiányoznak európának, mint egy falat kenyér. Lesz ennek még böjtje 50 év múlva, amikor több lesz a muszlim mint natív európai.

zobod 2013.10.19. 20:10:39

Az a baj, hogy zömük tanulatlan, és itt sem találják meg a helyüket. Olcsó vendégmunkásokat a nyugati országok a déli és keleti EU államokból is tudnak toborozni eleget. A periféria vendégmunkásainak foglalkoztatása rugalmas, hiszen ha kell akkor bármikor jön, ha nem kell, akkor legfeljebb hazamegy és várja a következő lehetőséget. Ráadásul ritkán viszi magával a komplett pereputtyát három generációt lefedve.

holl gold 2013.10.19. 20:38:02

@Brix: Jelenleg úgy tűnik, még Svédországnak sem sikerül....
Sajnos az europan kivulröl jöttek nagy resze csak a rendszert akarja kihasznalni es egyaltalan nem akarnak beilleszkedni söt sokan a nyelvet sem akarjak megtanulni, dolgozni meg vegkepp nem, az a cel hogy elni a segijjböl vagy a bunözesböl...sajnos a gyenge törvenyek nagyon passzolnak a budöslabuaknak.....

vasgyuszi 2013.10.19. 20:42:30

Kipicsázni a sok szir-szar hulladékot!

Szomszéd Tibi 2013.10.19. 20:43:04

Itt a megoldás: www.youtube.com/watch?v=BLj3aYPXEEo

Igaz, ezek nem menekültek, hanem kalózok, de igazából nincs nagy különbség. És nem hiszem, hogy drágább lenne így eljárni, mint eltartani őket és 50 tagú családjukat egész életükben.

Weishaupt 2013.10.19. 21:18:56

Itt egyesek nagyon el vannak ám tévedve. Abban is biztos vagyok, hogy a véleményem ki fogja verni a biztosítékot. Szóval: én azt gondolom, hogy Európának szüksége van a bevándorlókra, sőt annyira, mint éhezőnek a falat kenyérre, ezért aztán bizonyos körülmények biztosítása mellett (a szocialista európai gazdasági modell lecsupaszítása egy USA-féle piacira*) egyenesen bátorítani kell a bevándorlást. VISZONT, ezt úgy kellene megoldani, hogy kifejezetten a muszlimok immigrációját kellene tiltani. Ugyanis az látszik, hogy bárki, de tényleg bárki, a fekete-afrikai kereszténytől, a buddhista kínain át a hottentottákig, sőt még a hindu indiaiakat is beleértve bárki képes és tud is beilleszkedni az európai szekuláris rendbe, kivéve muszlimokat. De ez nem egyedi eset: gyakorlatilag az egész világgal hadban állnak (nem hivatalosan), ahol ők élnek egy másik eszme, vagy vallás mellett, ott patakokban folyik és tocsog a vér (ld. Nigéria, és Dél-Kelet Ázsia is), egyszerűen képtelenek tolerálni a más véleményt. Sőt, annyira barbárok, hogy még a saját vallásukhoz tartozókat is kaszabolják, elég csak más felekezetbe tartozniuk. Nekem az a véleményem, hogy a 21. század nagy veszélye a muszlim vallás, azt gondolom, hogy ahol elterjed, ott csak nyomort és szenvedést hoz magával és azt is gondolom, hogy adott esetben képes az egész civilizációt is megsemmisíteni.

*ahol nincs olyan szociális rendszer, hogy gyak. a létezéssel garantált a megélhetés. Francokat! Ez garantálja a be nem illeszkedést. Elég csak a józan ész ezt belátni. Muszáj megtanulnom a fogadó ország nyelvét, kultúráját, stb. hogy munkához jussak, különben éhen döglök. Ennyi. Itt, Európában ez nem így megy jelenleg, gyakran még a 3. generációs bevándorló sem beszéli a nyelvet, mert nem a léte függ ezektől, ezért aztán gettókat, zárványt és külön kultúrát alkotnak Európa államain belül.

Éhes_ló 2013.10.19. 21:28:55

Hagyni kell, hogy a tenger tegye a dolgát, mint sokezer éve teszi.
Aki pedig a parti őrség elé kerül, azt visszafordítani a fenébe, oda ahonnan jött.
A törvényszegőket nem illeti meg több jog, mint azokat a nyomorultakat, akik a törvényeket betartják.

Sandor Akarki 2013.10.19. 23:06:49

@Siri Keeton: Jogod van, lehetőséged nincs.

Sandor Akarki 2013.10.19. 23:12:55

@Orván Biktor: 2011-ben London City-ben a leggyakrabban újszülötteknek adott férfinék a Mohamed volt. Van még kérdés?

75. Vladys 2013.10.20. 01:12:08

A különbség csak annyi a két típus között, hogy még az egyik önmagában életképtelen (csak az állam csecsén képes életben maradni), addig a másik adózik, sőt gyakran munkahelyeket teremt, ami hasznos is a társadalomnak, és mivel jóval kisebb a létszámuk így könnyebben asszimilálódnak is.

C20XE 2013.10.20. 22:14:44

@_most_: Neked a nyakadra küldenék legalább 10 afrikai menekültet, hogy tartsd el. Ezek visszaélnek azzal, hogy ingyen lakás, ingyen utazás, ingyen orvosi ellátásuk van (amit te ha kivándorolsz, sehol nem kapsz) és még pénz is jár nekik, ami a befogadó ország egyetlen polgára sem kap!!! Ha egy magyar kimegy külföldre, nem az a célja hogy eltartassa magát! És az olasz szociális háló nem képes segíteni a saját polgárain, növekszik a munkanélküliség és csökken a fizu, köszönhetően annak hogy NAPONTA TÖBBEZER afrikai érkezik. Remélem sikerül megértetnem a lényeget... de így messziről könnyű okosnak lenni, Mo. szerencsére nem annyira célország mert köztudottan szegény.
süti beállítások módosítása