sorok között

sorok között

Szanyi Tibor és Erdély barmai

2013. január 25. - Politikai Ateista

A Fidesz a választójog határokon túlra terjesztésével új frontot nyitott a választási csatározásokban. A külhoni magyarok fontosabb emberek lettek, legalábbis a nagy meccs napjáig.

MesterháMSZPpromo2.JPGzy Attila is felhúzta a fejére a legvastagabb bőrt amit az MSZP székházban talált, és felkerekedett, hogy szavazóbázis után nézzen a 23 millió román vendégmunkás, és a 800000 potenciális áttelepülő országában, akik 2004 decemberében majdnem elárasztották az országot.

Nyilvánvaló volt, hogy nem lesz feltétlenül népünnepély a határon túli magyarok kedvezményes honosítása ellen kézzel-lábbal kampányoló párt első emberének bevonulása, és a helyzet kényelmetlenségét Mesterházy is érezte. Michael Jackson mozgáskultúrájának népszerűsítése helyett ezúttal egy kövér bocsánatkéréssel nyitotta meg a kolozsvári bolhacirkuszt.

Aligha meglepő módon megjelentek azok is, akik az átlagosnál jobban zokon vették amikor az MSZP az anyaország jóléti rendszerét lerabolni készülő sáskahadként tűzte őket az óriásplakátjaira. A gyülekezési szabadságukkal élve a nemtetszésüket személyesen is kifejezték az aktuális főszocialistának.



Szanyi Tibor a látogatás után józan, megfontolt politikusként, a saját bűbájos stílusában igyekezett tovább enyhíteni a pártja, és a határon túli magyarság közötti feszültséget. A kolozsvári kirándulás tapasztalatait a Facebookon összegezte:

"Ha a hülyeség fájni tudna ... Úgy sétáltunk ki-be, mint kés a vajban. Kb. 10 barom emelgette a tábláit. Ennyi."


Szanyi kakapitány határon túli élménybeszámolójára tömegesen érkeztek a válaszok, és rövidesen egy nem kifejezetten lovagias szópárbaj alakult a felek között, ami annyira elmérgesedett, hogy a végén már kölcsönösen egymás kiírtásának előnyeit ecsetelték. Tibi elvtárs végül letakarítota az önmagáról kiállított jellemrajzot, de a Transindex teljes egészében megőrizte azt. Jó szórakozást!

Váratlan nemzetpolitikai fordulat. 360 fok.

                                                   

MSZPpromo1.JPG

A bevágott cikkek az MSZP 2004-es "A felelős döntés" című kampányanyagából származnak.                                                                                                          

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr315024203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ön is náci, Tanár bácsi? 2013.01.25. 11:29:13

Az egyetemistát apja felpofozására biztató nógrádsápi tanár-polgármester faluja állítólag cigánymentes. A falu szélén álló, Nemzeti Háznak nevezett ingatlanon hungarista szervezetek szoktak bulizni. A számos híradásban is Nógrádsáphoz köthető Pax Hung...

Trackback: Kinek kell itt megdögleni? 2013.01.25. 11:26:04

Hárommillió-háromszázezer magyar van útjában a kormánynak, akiktől bármi áron szabadulna. El nem tüntetheti őket fizikailag, kezdeni velük semmit nem tud, ezért csatateret, sőt katasztrófát vizionáltat, ahol ezeknek az embereknek el kellene pusztulniuk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karajcsont 2013.01.25. 09:20:25

Kedves posztoló..

Mijafßnak kell ekkora szart idehányni, csupán azért, hogy a világbak kiáltsd: utálomszanyit..

ez a tény legyen a te szocializálódási problémád, oszt jónapot:((

HajraFidesz (törölt) 2013.01.25. 09:54:02

Nocsak, ha ballibsi oldalon igazad mondanak, ballibsik felhaborodnak? Faj az igazsag netan? Vegre egy igaz blog az indexen. Koszonjuk!

kennyking 2013.01.25. 10:05:35

Én bírom Szanyit.Sőt ! Minden ballibber politikust.Amíg szerepelnek, nincs ok aggódni, hogy ezek visszatérnek a hatalomba.Az a magyar néplélek hülyeségét jelzi, hogy ezen az alapon a fidesz még mindig " hatalomképes".
Ergo:- a magyar nép hülye !

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.25. 10:09:24

Érdekes, hogy az erdélyi eseteket senki nem tárja fel, pedig én is ismerek olyan erdélyi magyart,aki a magyar államtól kap nyugdíjat.

"Sokan el sem hitték azt, amikor elsőként írtunk arról, hogy import nyugdíjasok viszik a magyar TB kasszát. Azt a tényt, hogy ukrán időskorúak jönnek naponta százával a magyar nyugdíjakért. Ha már viszont ideruccantak, akkor a hasznost a kellemessel is összekötik, és egyúttal elintézik, hogy az ingyenes magyar egészségügyi ellátást is igénybe vegyék, mert „megérdemlik”, vagy, mert „nekik az jár”?

Gazdag ország a miénk! Hogyan és mire költi kormányunk a rokkantaktól elvett összeget a lehetséges szavazatok fejében? Rövid áttekintés a határmenti osztogatásról:

Egy, az országhatártól nem túl messze élő lakos, valamint egy másik, aki az egyik közeli település önkormányzatának dolgozója, és még egy környékbeli ápolónő is szem és fültanúi az ott zajló történéseknek. Ők mind ugyanazt állítják - ukránok jönnek a magyar nyugdíjért, kihasználva a jogszabály nyújtotta lehetőséget.
Kételyre adnak okot a papírok, amiket hoznak, első látásra egyenesen hamisítványoknak tűnnek - mondja az önkormányzatnál dolgozó illető -, mert 80 százalékban olyan magas keresetről hoznak igazolást, ami nehezen hihető. Van, akinek havi 160 ezer Ft/fő/hó nyugdíjat számol ki, és fizet meg a magyar állam. A másik furcsaság hogy szinte minden ukrán korábban vezető beosztásban dolgozott. Az ügyintézőknek nincs jogosultságuk vizsgálni a papírok hitelességét.

...

Októberben még magyar-ukrán nyugdíjtanácsadó napot is rendezett a NYUFIG az ukránoknak, hogy hogyan igényelhetik minél gördülékenyebben a magyar állam által garantált nyugdíjak kifizetését."

www.pestmegyei-hirhatar.hu/hir/ukran-nyugdijasok-tomegesen-lepik-at-a-magyar-hatart

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 10:10:21

Szanyi nem normális, ő gyakorlatilag kommunista, ezt maga árulja el több írásában.

Crass 2013.01.25. 10:13:53

Az, hogy szanyi közismerten elmebeteg, közhely megírni. Megnyilvánulása azonban jól példázza azt az igazságot, hogy a magukat rózsaszínre festö hulladékok milyen stílusban tárgyalnak a nekik nemtetszökkel. Nem tanultak ök semmit, a rendszerváltás nekik csak a zsebeik további telegyömöszölése új hangszerelésben. Most már nem a vodka és a munkásmozgalmi dalok dívnak, na jó szanyinál még igen...
Szégyen, hogy határon innen és túl milyen kevés ember tette és teszi szóvá ezeknek a pofátlan haramiáknak a tevékenységét. Amíg gátlástalan lopásuk büntetlenül továbbfolyhat, számonkérésük sem anyagi sem erkölcsi szempontból meg sem kezdödik, addig nem lesz jobb csak rosszabb.... hja és míg el nem felejtem frityiszes büntársaik helye is a vádlottak padján van!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.25. 10:21:44

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Mondjuk az ukrán nyugdíjturizmus is agyon van hallgatva, akárcsak a magyar állam határokon túliaknak biztosított pénzbeli és egyéb juttatásai, kedvezményei.

Ügyesen el vanna bújtatva a kiadott 100milliárdos nagyságrendű összegek a TB kasszában, és az állami-önkormányzati ellátórendszer különféle bugyraiban.

MIKÖZEN AZ ITT SZÜLETETTEK JUTTATÁSAINAK NAGYFEJSZÉVEL ESETT NEKI AZ ÁLLAM, élősködő, bűnözőnek beállítva magyar emberek millióit, rájuk uszítva a bértollnoksajtót!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.25. 10:24:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Mondjuk azt, hogy hithű komcsiból lett neofita neoliberó vagy, azt a te írói munkásságodból is ki lehet olvasni, Maxi :O)))

blah 2013.01.25. 10:26:33

Ebben a kérdésben még mindig a szociknak adok igazat. Most tényleg szükségünk van rá, hogy még több embert eltartsunk? Aki úgy gondolja ez belefér az akkor ne fújjon a cigányokra sem. Csak azért mondom mert jellemzően azok az emberek ilyenkor a legnagyobb magyarok akik elég szelektíven határozzák meg kinek jár meg kinek nem. A politikusoknak meg semmi se drága, nem ők termelik meg a javakat… aztán ez a Szanyi… ez is egy méretes kretén. Aki így viszonyul embertársaihoz az inkább menjen el smasszernak de ne akarjon emberek sorsába belefolyni.

okostojgli (törölt) 2013.01.25. 10:29:46

"Erdély barmai"

Nem, cica, azok ugyan-olyan magyar barmok mint te.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.25. 10:39:59

Szanyi egy régi igazi begyepesedett alkesz.

Amikor az informatikai bizottság tagja volt, kerek perec megmondta a kért összeget, miden pályázatnál, amit zsebbe kellett neki csúsztatni.
Aki a legtöbbet adta az nyert.

Tudom, hogy vélhetően mindenki ezt teszi, vagy ezt tette, vagy legalábbis sokan, de Szanyi esetén speciel konkrétan tudom.

Mielött valaki felkérne, előre közlöm több részletet nem mondok, azon barátaim ismerőseim okán, akiket megzsarolt Szanyi.

Aki nem hiszi, járjon utána.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.25. 10:41:17

"Váratlan nemzetpolitikai fordulat. 360 fok."

?? Tehát most akkor nem történt semmi? Akkor legyen 720 fok, mégiscsak jobban hangzik! ;) Vagy +/- k*2*PI (k pozitív egész szám és a 0)... ;)

Szanyi Tibor 2013.01.25. 10:41:41

A történelmi hűség kedvéért jelzem, hogy az ominózus posztot jó előre jelzett és bejelentett módon (!) azért töröltem az oldalamról, mert kezelhetetlenül elszaporodtak a rasszista beszólások, továbbá egyesek révén átütővé vált az akasztási vágy, s úgy gondoltam, hogy ilyen ne hömpölyögjön a nevem alatt. Azt is előre jeleztem, hogy aki akarja, az archiválja, mert nálam nem lesz többé fellelhető. Fenti blog szerzője nem csak erről, hanem arról is megfeledkezik, hogy részemről a "barom" szó volt az egyetlen erős szó, semmilyen trágárság nem jött elő részemről, szemben azzal a trollos mocsok-áradattal, amit ugyancsa a szerző itt és most hősiesen védelmezni próbál. Számára sincs jobb jelzőm: barom!

blah 2013.01.25. 10:55:40

@Szanyi Tibor: teljesen mindegy milyen erősek a jelzők, egy közszereplőnek ilyen hangnemet akkor sem lehet megütni. Persze értem én, hogy itthon ez már szinte bevett szokás, de azt azért érezzük is, hogy a színvonal is a béka segge alatt van. Úgy általában meg ne az legyen már a irány.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.25. 10:59:24

@blah:
Nem értek egyet.
Minden közszereplő (ugyanúgy mint mindenki) azt mond amit akar.
Az más kérdés, hogy a jelölő szervezete ezt felvállalja-e, és a választók ezt hogyan honorálják.

Minden pártban vannak ilyen "szabadszájúak", lásd Deutsch Tomi, vagy innen éppen Szanyi.

És lesznek is.

pástétom 2013.01.25. 11:01:49

Túldimenzionálják a határon túli magyarokban rejlő szavazatpotenciált. Romániában is mindeddig csak egy kisebb részük vette föl a magyar állampolgárságot. Alapból nem ők fogják eldönteni a jövő évi választások kimenetelét - viszont ha igazuk van azoknak, akik szerint a regisztrációjuk magában hordozza a visszaélés lehetőpségét, akkor már a helyzet nem ilyen egyszerű.

NA YA! 2013.01.25. 11:03:36

@blah: dajcsfürj összes megvan? Azért egy "barom" jelző sztem belefér, bár biztos kedvesen fogadták Szanyit, és ő talán félreértette a barátságos fogadtatást!;)

Szanyi Tibor 2013.01.25. 11:03:55

Kedves blah! Izlések és pofonok nyilván különbözőek. Én igyekszem úgy beszélni, hogy azt mindenki értse. Nem gondolom, hogy rasszista üvültözőkkel, vagy akasztani akaró pribékekkel ennél finomabban kellene beszélni, de mielőtt megint falra mászna a szélsőjobb, gyorsan hozzáteszem, hogy ezzel nem állítom azt, hogy minden barom rasszista lenne, vagy akasztani akarna. ;)

pástétom 2013.01.25. 11:04:34

@pástétom: Hozzátenném: agyrémnek tartom, hogy határon túli, életszerűen nem hazánkban élő magyar állampolgárok szavazati jogot kapjanak. De ha már az ellenzék legnagyobb pártja, az mszp is az ő kegyüket keresi, akkor ezen egy esetleges - általam remélt - kormányváltás sem fog változtatni.

blah 2013.01.25. 11:04:41

@Trompf: persze a szabad akaratba sok minden belefér, az is, hogy az utca közepére szarok és dobálom vele a járókelőket. Csak ha éppen én egy felelős tisztséget képviselek és ezt úgy csinálom, az magában hordozhatja annak a veszélyét, hogy példát vesznek rólam mások. Akkor meg már kicsit más a helyzet.

blah 2013.01.25. 11:10:08

@NA YA!: én nem a jelzőkről beszéltem. Csak bele kéne olvasni a Transindexen a kommentekbe akkor kiderülne mi az amit kifogásolok.
@Szanyi Tibor: erre létezik egy kicsit egyszerűbb megoldás. Nem kell szóba elegyedni ilyenekkel. Vagy ha már annyira szükségét érzi akkor regisztráljon ukkmukkfukk néven és onnan ossza őket. A miértre a magyarázatot meg a Trompf kollégának küldött hsz-ben találja.

Radio Silicon 2013.01.25. 11:12:57

@Anyád, a szúnyogok!!!: Háát, a jelek szerint az már biztos, hogy a pokolban végzed, ha meghalsz.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.25. 11:15:34

@blah:
Én nem ismerek olyan magyar politikust, akiről bármely általam ismert személy, akárcsak a legcsekélyebb mértékben is, példát akarna venni.. :)

Mária 2013.01.25. 11:21:01

Ha jól látom, a posztoló akkorát akart rúgni a baloldalba, hogy elvesztette az egyensúlyát és seggre tottyant.

Remélem, azért a nagy igyekezet közben kinyújtott nyelvecskéje egyben maradt. Szüksége lehet még rá.

blah 2013.01.25. 11:26:54

@Trompf: ok, nem is a krém fog példát venni róluk. Csak nézd meg a kurucinfót vagy az mno blogjait. De akár itt is szétnézhetsz milyen hangnemben "vitatkozgatnak" az emberek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.25. 11:34:34

@blah:
Akkor viszont direkt jó hogy Deutsch és Szanyi a parlamentben politizál.
Mivel nagy számban jelen van a kocsmai hangulat a mindennapokban, igény is van rá, így hát legyen képviseltetve is.. :)

Mellesleg az alap probléma akkor se lenne megoldva, ha Szanyi lenne az etika és közerkölcs etalonja.

Jelenleg az országot a gyűlölet igazgatja. A ki gyűlöl kit jobban verseny, egy újabb fordulójába nevezünk be, minden választáskor, nulla előrelépéssel:
trompf.blog.hu/2012/07/06/europai_vegitelet

Szanyi Tibor 2013.01.25. 11:34:50

Kedves Mindenki!

Találtam egy számomra sok érdekességet tartalmazó dolgozatot! ( mnytud.arts.klte.hu/szakdolgozat/hegyi_k.pdf )

A közéleti pluralizmus jegyében megismétlem: a ~ ba*d meg az *nyádat te ge*i zs*dó kommu*nista, ló*ni fogsz... ~ típusú komment-hegyek esetében kevésbé gondolom hatékony válasznak a "Nahát, ejnye-bejnye!" karakterű, műpolitikusi panelt, azt meg végképp nem, hogy álnéven nyomuljak.

Nem mellesleg említem, hogy megannyi nyilvános szereplésben használom a "barom", illetve a "baromság" szavakat, ám évtizedes léptékben senkinek semmi kifogása eddig nem volt, kivéve most, hogy ez néhány határon túli figura esetében hangzott el.

Azt pedig a határon túliak is vegyék tudomásul (akinek nem inge ...), hogy ha beszállnak a belpolitikai küzdelmeinkbe, akkor nincs tovább a távoli rokonnak kijáró udvariasság...

Balt 2013.01.25. 11:37:06

@kennyking: Ne becsüld le: Szanyi kapitány az egyik egyéniben bejutott MSZP-képviselő a sok közül. :)

notib 2013.01.25. 11:37:38

Politikaiateista: ne légy hülyébb az átlagnál..

360 fokos fordulatnál, ugyanarra haladsz kis bimbó, 180 fokos fordulatnál pont szembe az előzőekkel...

Conchobar 2013.01.25. 11:39:17

"Ha a hülyeség fájni tudna ... Úgy sétáltunk ki-be, mint kés a vajban. Kb. 10 barom emelgette a tábláit. Ennyi." - De nem csak 'barom' címkével van a baj, hanem sokkal inkább a mondatból jól kivehető önteltséggel, önhittséggel is ('minket kedvelnek Erdélyben csak ~10 barom van ellenünk')

blah 2013.01.25. 11:39:40

@Trompf: na, de vajon hogyan jutottunk ide? Én nem azt mondom, hogy egyetlen emberen múlik az egész. Viszont az eredményét láthatjuk ennek a jelenségnek.

notib 2013.01.25. 11:42:06

A barom Szanyi nem egyeztetett Ron Werberrel, hogy most már szeretni kell az erdélyi magyarokat, vagy még a 2004-es utasításokra emlékezett, amekkora idióta...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.25. 11:43:46

@Szanyi Tibor:
Szerintem nem a barmozással van itt probléma.
Hanem leginkább azzal a kétbites világképpel, amiben szocializálódtál, és amiben élsz ma is.

Vagy te és a barátaid, és a barmok.
A barmokat leszarod és akit leszarsz, az barom.

Fideszes barmok, jobbikos barmok, erdélyi barmok.
Persze nem mind.
Csak és kizárólag az, aki éppen megmondja azt, ami ellentétes azzal, amit te mondassz.

Persze nem vagy egyedül. A parlament 95%-a kb ugyanilyen kétbites.
Legalábbis kifele.

A háttérben persze egymásra vigyorogtok, és a Simicska-Puch tengelyben eltünt milliárdokon jól megvagytok.

blah 2013.01.25. 11:45:54

@Szanyi Tibor: ismétlem itt nem a jelzővel van a gond. És ez itt nem is egy kampánygyűlés vagy tv riport, hogy elkezdje a maszatolást. A helyzet az, hogy pl olyanokat megtenni és leírni, hogy az egyszerűbb tüntetőket hogyan szívatták és röhögtek rajtuk, talán ellenérzéseket kelthet a baloldali szavazókban is. És mint közszereplőt, ezek alapján is megítélik. Valamint nem csak a magával egyet értőket kell képviselnie a parlamentben hanem a „hülyéket” is. Az ő adójukból is ugyanúgy részesül. Valahonnan innen kéne kiindulni.

Balt 2013.01.25. 11:47:54

@notib: Pontosan értjük a 360 fokos "fordulat" mibenlétét, ill. az ezt illusztrálandó kipécéett MSZP-törekvést. ár már az is valami, hogy mára szalonképtelen a "23 millió románozás", ahogy a 2-ős áp-sági törvényt is kvázi egyhangúlag szavazta meg a 2010-ben frissen alakult Ogy. (Ellen szavazók: Gyurcsány, Molnár Csaba és az inkriminált Szanyi. Mókás, hogy neki pont Kolozsvárra utazhatnékja volt.)

benoke77 2013.01.25. 11:52:40

@Szanyi Tibor: Nem az a baj kapitány, hogy lebarmozta őket, hanem hogy nem fér a pici fejébe, vajon azok az emberek (még ha kevesen is voltak), miért is tüntettek Kolozsváron. Azért mert önök, azoknak nem adtak állampolgárságot, ezáltal védelmet, akik önhibájukon kívül élnek egy másik országban, de ugyanúgy magyarok. Nem csak a szélsőjobbos, rasszista, kirekesztő blablabla embereknek fájt ez, hanem sok olyannak is aki sem szóban, sem tettleg nem akasztaná önöket.
Örülnék ha a politikusok (jobb, bal egyre megy)nem a társadalmi feszültségek keltésében lennének érdekeltek (23millió román, minden cigány bűnöző stb.), hanem a munkájukat végeznék, illetve ha a cselekedeteikért vállalnák a felelőséget, de minimum nem háborodnának fel azon, ha szembesítik velük őket. Jelen esetben a népszavazás kapcsán, ha önök (a határon túli magyarok jelentős része szerint) aljasul viselkedtek, nem meglepődni kell meg barmozni, hanem szerényen csöndben maradni.
Az, hogy törölte a bejegyzést, teljességgel megértem, sajnos ilyen a vitakultúra, illetve a névtelenség ezt generálja. Pont ezért kéne önnek mint közszereplőnek jobban odafigyelni a szavaira.

kennyking 2013.01.25. 12:07:01

Én csak azt nem értem, hogy ha a magát baloldalnak nevezett oldalnak bármiféle problémája van azzal, hogy kettős állampolgárok szavazhatnak a magyar választásokon, akkor miért nem jelent nekik problémát, ha a magyar országgyűlésben kettős állampolgárok ülnek, szavaznak, hoznak törvényeket.
( És ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék azzal, hogy külhoni magyarok választhassanak a választásokon.)

lackó 2013.01.25. 12:15:05

@Szanyi Tibor: na, itt van talán a legnagyobb probléma. Nincs udvariasság, mert a politikai kultúra a másik lebarmozásáig tart. 10 barom volt csak = "Igenis úgy vesszük: aki nincs a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az vele van; és aki nincs a népfront ellen, az vele van." Ha a tisztelet szó hiányzik a szótárból és helyette csak a barom van, akkor mindez érthető...és szerintem senkit nem érdekel a "másik kezdte" szlogen. Ön egy közszereplő. Akkor is, ha a médianyilvánosság előtt katonáskodik, majd a nagy ellenféllel szemben utána este a másik oldallal Pesttől nem is olyan messze összeborul.

Conchobar 2013.01.25. 12:15:24

@Balt: " már az is valami, hogy mára szalonképtelen a '23 millió románozás'" - Tegyük hozzá gyorsan: az MSZP-n kívül (szalonképtelen a '23 millió románozás'. A miskolci eset kapcsán)

kennyking 2013.01.25. 12:15:31

@Balt: Sosem becsülöm le az ellenfeleimet( szándékosan nem ellenséget írtam), versenyszerüen sportoltam megboldogult fiatal koromban.
Egyébként Szanyival nincs különösebb problémám, szórakoztatóak a szereplései, időnként még valami igazságfélesége is akad.Kicsit túlzásba viszi a fasisztázást, de ez valami génhiba lehet a magát ballibnek hívő egyedeknél, így Szanyi fasisztázása sem jelent semmi különlegest.Megfordult már a fejemben, hogy gyakorlatilag a rendszerkorrekció óta minden kormányon lévő párt ( leszímítva a magukat ballibnek hívókat) mindenki fasiszta volt ( MDF, Kisgazdák, Fidesz, -aztán a futottak még kategória- MIÉP, Jobbik)fasiszta volt, mit csinálnak ha megjelennek az igazi fasiszták? Bár a magukat kimondottan liberálisaknak vallók ( pl. SZDSZ) inkább mutatnak náci jegyeket, mint pl. a Jobbik, mégsem mondanám őket vegytiszta náciknak.Majd, ha megjelennek, tudni fogjuk.És megköszönhetjük Szanyinak meg a többi balliberáltnak.

Conchobar 2013.01.25. 12:21:27

@lackó: "10 barom volt csak" - De igazából nem is a barmozás okozta azt a fészbúkos polémiát, hanem az a nagyképű bejegyzés (aminek az olvasata: 'minket kedvelnek Erdélyben csak 10 barom van ellenünk'), amit semmi sem indokolt. Éppen az motiválta a főként erdélyi opponenseket, hogy az ellenkezőjére döbbentsék rá a kapitányt

wiki-lék 2013.01.25. 12:22:17

Barom vagy szanyi, abból meg a legnagyobb! De ez nekünk jó!! Tudod miért? Mert amig ilyen alakokkal van tele a komcsi pártotok mint te s a társaid addig labdába nem rugtok azen a világon.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.25. 12:24:59

rettentő unalmas már ez a téma. gyakorlatilag más országok állampolgárait kéne babusgatnunk, akiknek 1. jelentős része ezt nem igényli 2. az öklét rázza és beleugat a mi életünkbe. én meg azt mondom, talán beszéljünk lényegi kérdésekről, például arról, hogy döglik bele az ország a bürokráciába és a kommunizmusba, mert az e14-et kivéve minden szerveződés szélsőbalos

Mária 2013.01.25. 12:28:05

@Conchobar:

" Éppen az motiválta a főként erdélyi opponenseket"

Honnan tudod, hogy erdélyiek trágárkodtak?

Onnan, hogy azt mondták?

Láttad az IP címüket?

kennyking 2013.01.25. 12:33:42

@Mária:
Honnan tudod, hogy nem erdélyiek voltak
Láttad az IP címüket?

Conchobar 2013.01.25. 12:34:05

@Mária: "Honnan tudod, hogy erdélyiek trágárkodtak?" - Ez keresztkérdés akar lenni, vagy már megint értetlenkedsz? (én ugyan nem írtam olyant, hogy az erdélyiek trágárkodtak, de ama fészbúkos polémiát olvastam. A posztban benne van a mentésének az élőkapcsa)

Conchobar 2013.01.25. 12:37:32

@Mária: Ha azt akartad kérdezni, hogy miből gondolom, hogy a kommentezők egy része erdélyi volt: a nevükből, a stílusukból (pl.nyelvjárás sajátság), valamint a kommentjeik tartalmából

Conchobar 2013.01.25. 12:46:51

@kennyking: "Honnan tudod, hogy nem erdélyiek voltak
Láttad az IP címüket?" - Szegény lánynak már megint bezavar a lakóhely vs. embercsoport/etnikum. Eszébe se jut, hogy egy székely, vagy kolozsvári magyar írhat akár Budapestről (IP cím) is kommentet

Mária 2013.01.25. 12:49:35

@kennyking:
@Conchobar:

Ezen lovagoltok a posztolóval együtt, hogy ERDÉLYIEK tüntettek és ERDÉLYIEK szólogattak be Facebookon.

Nem én állítom, ti állítjátok.

Ezért kérdeztem, hogy mire alapozzátok ezt az állításotokat?

Láttátok az IP-címüket? Láttátok a személyi okmányaikat?

Netán a Habony Árpi meg a Kubatov elvtárs írta meg kör-emailben a listájára, hogy ezek a provokátorok nem bármire kapható, jó pesti fideszes gyerekek, hanem erdélyi magyarok voltak?

Szanyi Tibor 2013.01.25. 12:50:49

Az biztos, hogy az ott tiltakozók zöme, majd a facebookon nyomuló trollok és ultrák picit sem a meggyőzhető/meggyőzendő részét képezik az ügynek.

Egyébként tisztelettel kérek mindenki érintettet, hogy húzzon ke a ballibeket soroló listájukról, ugyanis szocialista vagyok. Köszönettel, T

kennyking 2013.01.25. 12:53:05

@Szanyi Tibor:
Elnézést !A baloldali én vagyok.
Habár Magyarországon a szocialista jelző nem éppen a baloldalt jelenti.Inkább valami neolib katyvaszt.

kennyking 2013.01.25. 12:53:39

@Mária:
Én ezen a kérdésen nem lovagolok.Nekem tökmindegy, ki tüntet Szanyi ellen.

Conchobar 2013.01.25. 12:58:13

@Mária: Megkaptad a válaszomat, arra varrjál gombot! Ne habonyozzál nekem

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.25. 12:58:35

Hogy nem b.szta ki még senki a szocik közül ezt a Szanyit nem értem?
Mit tudhat, hogy nem lehet elzavarni??

kennyking 2013.01.25. 13:01:18

@Szanyi Tibor:
Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók !
Nehéz szocialistának lenni/maradni egy nem szocialista pártban.Még ha a nevében benne is van a "szocialista" szó.

Mária 2013.01.25. 13:06:50

@kennyking:

Hanem milyen pártban?

Ki vele, még a végén megbetegszel, ha magadban tartod.

Mária 2013.01.25. 13:08:57

@Conchobar:

Szerintem te nem is olvastad azt a bizonyos kommentlistát. Csak hőzöngeni jöttél ide.

NA YA! 2013.01.25. 13:13:57

A "Brian élete" tömegjeleneteinek hangulatát idézik a kommentek.
Szóval ne hagyjátok abba, halljuk: ki a balos, jobbos, nyilas, náci, zsidó, szocialista, nemzetmentő, nemzetáruló, erdélyi magyar/román stb.!:))))

Mária 2013.01.25. 13:18:06

@NA YA!:

Mit vársz egy olyan poszt alatt, amiben a teljes irányváltást 360 fokos fordulatként írja le a posztoló?

Conchobar 2013.01.25. 13:21:09

@Mária: "Szerintem te nem is olvastad azt a bizonyos kommentlistát. Csak hőzöngeni jöttél ide" - Miből jött az neked ki, hogy én nem olvastam azokat a kommenteket? Amelyek között kapitányod tejfölöscsirkét is szerepeltet? (és én hőzöngök, vagy te trollkodsz velem?)

NA YA! 2013.01.25. 13:22:55

@Mária: lehet, hogy Celsius fokra gondolt!;)

respublikanus 2013.01.25. 13:30:32

Az a hülye, aki megtagadja a 2004-ea népszavazás eredményét!

Az lehet magyar, sőt választójoggal bíró állampolgár, aki ebben a hazában fizet adót, itt él, nem az én és a többi adófizető adójából kap fideszes ajándékokat!
A választás arról szól, hogy a befizetett adóforintjainkat mepediglyik politikai erővel, milyen politikai célokra akarjuk elköltetni.
Úgyhogy mindenki szavazzon ott, ahol az állandó lakhelye van. A többi csak duma.

Zuzu Petás 2013.01.25. 13:34:40

@benoke77: ne hazudj kispofa! Nem az MSZP nem adott állampolgárságot a határon túliaknak, hanem egy népszavazás.

Most miért nem merték népszavazásra bocsájtani a kérdést, a választójogról meg pláne?

Conchobar 2013.01.25. 13:35:42

@respublikanus: "Úgyhogy mindenki szavazzon ott, ahol az állandó lakhelye van" - Csakhogy nem önkormányzati választásról van szó. A magyarországi pártok (még annakidején Eörsi Mátyás is) kavarnak az erdélyi magyarságot érintő dolgokban, akkor milyen alapon akarjuk tőlük azt megtagadni, hogy ők is beleszólhassanak abba, hogy ki (és mit) kavarjon

Zuzu Petás 2013.01.25. 13:38:25

@kennyking: név szerint?

Ha majd a határon túliak ide fizetik az adójukat, életvitelszerűen itt élnek, akkor lenne igazságos, hogy beleszólnak abba, hogy melyik párt kerüljön itt hatalomra.

kennyking 2013.01.25. 13:39:04

@Mária:
Az Igazi Baloldal Pártjában.
Most már könnyebb, úgy érzem.

kennyking 2013.01.25. 13:41:34

@Zuzu Petás:
Így van.Nekem is ez a véleményem.Nem önmagában a magyar állampolgárság megadásával vannak fenntartásaim, hanem azzal, hogy olyanok dönthetik el a magyar választás eredményét, akik nem élnek Magyarországon, nem itt fizetnek adót.

respublikanus 2013.01.25. 13:42:02

@Conchobar: mondtam, hogy normális gondolkodással az adófizetés helye (ami jellemzően az állandó lakcím) határozza meg a választójog lehetőségét. Úgyhogy ez az érzelmi kavarás az ügyben porhintés. Az itt befizetett adók felhasználásának módját ne más országok adófizetői mondják meg!

Zuzu Petás 2013.01.25. 13:44:24

@kennyking: akkor már csak a parlamentben ülő kettős állampolgárok nevét várom tőled. Olyanokét, akikre a Te meghatározásod is igaz, miszerint:
"...olyanok dönthetik el a magyar választás eredményét, akik nem élnek Magyarországon, nem itt fizetnek adót."

Conchobar 2013.01.25. 13:53:34

@respublikanus: "Az itt befizetett adók felhasználásának módját ne más országok adófizetői mondják meg!" - Nem értem. Ki, vagy mi hatalmazza föl pl. a székelységet arra, hogy megmondja hová kerüljön az adó? És ha már összefüggésbe hozod a választójogot az adófizetéssel, érdeklődéssel olvasnám, hogy vélekedsz erről a cigányság vonatkozásában?

Conchobar 2013.01.25. 13:54:30

@respublikanus: jav: "Az itt befizetett adók felhasználásának módját ne más országok adófizetői mondják meg!" - Nem értem. Ki, vagy mi hatalmazza föl pl. a székelységet arra, hogy megmondja hová kerüljön a magyarországi adó? És ha már összefüggésbe hozod a választójogot az adófizetéssel, érdeklődéssel olvasnám, hogy vélekedsz erről a cigányság vonatkozásában?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.25. 13:57:07

Szanyi - Bályer (fidesz terhelt) egy szint!

Újabb nagy Fidesz simli várható emberek!

Valami nagy simlire készül a fidesz banda megint, mert gyorsan hitelt törlesztettünk, olcsóbb áron. Egy várható orbán-matolcsy-lázár szájszellentésre romlani kezd a forint, a fidesz tőzsdései eladják a forintot és nagyot kaszálnak megint a jó oligarcháknak.

Ilyen a mi nemzeti szar kormányunk!

kennyking 2013.01.25. 13:58:08

@Zuzu Petás: Valamit keversz.( Tudom, szándékosan).
A magyar parlamentben ülő kettős állampolgárok Magyarországon élnek, a kettős állampolgárságot megkapó szavazók pedig nem.
Az ombuccmani állásfoglalás ellenére sem hozta a Parlament nyilvánosságra, hogy kik kettős állampolgárok.( vajon miért.)
Tehát vannak.nem hozzák nyilvánosságra.( vagy szerinted, amiről nem beszélnek, nincs?)
De, hogy konkrétumot mondjak, az LMP-és muff pl. piréz állampolgársággal is rendelkezik.(
Jó neki, mert a pirézeknek a legjobb)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:02:54

@respublikanus:

"normális gondolkodással az adófizetés helye (ami jellemzően az állandó lakcím) határozza meg a választójog lehetőségét"

Akkor ezek szerint egész Európa nem-normálisan gondolkozik, hiszen SEHOL sincs összekötve a szavazati jog az adófizetéssel.

respublikanus 2013.01.25. 14:03:00

@Conchobar: mint azt gyengébbek kedvéért már említettem, a parlamenti választás nem más, mint döntés arról, hogy mi befizetett adónkat melyik párt, milyen program alapján, milyen célokra használja fel. Minden más értelmezés érzelmi porhintés!
Értem a "cigányság" összefoglaló néven megjelenő provokációt, de racionális gazdasági gondolkodásommal én csak egyrészt adófizető magyar állampolgárokat, másrészt pedig élethelyzetük alapján a befizetett adónkból segítségre szoruló magyar állampolgárokat ismerek. Persze, a jobbikos gondolkodás úgy tesz, mintha ez az utóbbi társadalmi csoport azonosítható lenne roma honfitársaink összességével...

EMU 2013.01.25. 14:04:12

Nagy marhák a szocik, hogy végül megszavazták az állampolgárságot. Nem kellett volna, csak visszaélés lesz belőle. Nem mintha a zombik a kétharmadukkal nem tudták volna magukban is átvinni ezt a baromságot, de legalább valaki eljátszhatta volna a parlamentben, hogy gondolkodik. Másrészt meg a szocik nemzetpolitikai fordulata semmi a fidesz egyszercsak keresztényivé lett liberalizmusa és egyházellenessége mellett.

respublikanus 2013.01.25. 14:04:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem kell formálisan összekötni, hiszen nálunk szerencsésebb országok állampolgáraiban fel sem merül, hogy nem erről szólna!

vakapad 2013.01.25. 14:10:00

@kennyking:

Erre az Ertsey Katalinra gondolsz?

„rég köztudott, hogy izraeli-piréz állampolgár vagyok, magyar állampolgárságomat vásárlás útján szereztem be kevéssel a jelöltségem előtt. sőt, nem csak az állampolgárságom izraeli-piréz, de az identitásom is, egyszerre érzem magam képesnek a zsidó érdek, valamint a piréz életérzés képviseletére, hiszen mindkettő lényege a magyargyűlölet. nagy örömömre szolgál, hogy ilyen kis szerencsétlen nácik, mint te, találnak végre valami elfoglaltságot az életükben az identitásom kutatásával, különben még véletlenül önálló gondolat születne a fejükben, de erre még nem volt példa. hadd kérdezzek vissza: régóta érzem, hogy előszeretettel hozol elő homoszexuális témákat. kérdezem hát: látens buzi-e vagy?”

Conchobar 2013.01.25. 14:12:13

@respublikanus: Voltál már valaha szavazni/választani? (semmiféle utalás nincs a vokson az adók felhasználásának mikéntjéről, de nem is lehetne, mert a költségvetést érintő döntésekben népszavazás nem írható ki). Ami meg a cigányságot illeti, az adófizetésbeli részvételük megítéléséhez nem kell jobbikosnak lenni. Elég csak józannak lenni

Physim31419 2013.01.25. 14:13:17

@Szanyi Tibor: Te sem vagy meggyőzhető. Miért kérsz tisztelettel másokat, hogy téged tartsanak tiszteletben? Te megadod ezt másnak?
Da hadd hányjam tovább a borsót a falra. Azok, akiket te barmoknak neveztél, emberek, akik dühösek azért ami történt. Mindenki tudja, hogy a szocialistáknak, és leváló pártjuknak, a DK-nak, a határon túli magyarság csak púp a hátán. Azzal, hogy nemet mondtatok a romániai magyarok kettős államporgására és erre buzdítottátok az állampolgárokat, elképesztő hazugságokat is bevetve - az számomra azt jelentette, hogy nem kellek nektek (erdélyi magyar vagyok), nem akarok tudomást venni rólam. A román politikusoknak sem kellettünk, de minek ragozzam ezt tovább? Ha eddig nem esett le, ezután sem fog.
Nekem első gondolatom az volt, mit keres az MSZP Erdélyben? Ki engedte oda őket és ki tárgyal velük? Persze a válasz hamar meglett, az egy kis hatalomért és egyéb juttatásokért mindenkivel lefekvő RMDSZ. Valószínűleg ez a gerinctelenség az egyik oka, hogy még nem találkoztam olyan romániai magyarral, akinek szimpatikus lett volna az RMDSZ, a tagjai, vagy politikájuk. Rólatok nem is beszélve. Nagyon csodálkoztam, hogy csak tízen voltak kint.
Neked meg egy kis alázatot kellene tanulni (tudom, hogy nem fogsz). Az önimádatod és öncsodálatot még politikusok között is kiemelkedő és semmi a világon nem tud megingatni téged ebben. Gondolom kicsit sem gondolkodtat el Goethe mondása: "Stupidity is without anxiety". Mitől vagy annyire eltelve? Hogy nyertél a kerületedben? Választásokat nyerni nem kell intelligencia, ezt George W Bush példája is mutatja. De abból, hogy ott győztél már le lehet vonni a következtetést, hogy a rád szavazók valószínűleg a Sas kabaré törzsközönsége. Szóval, mire is?

respublikanus 2013.01.25. 14:13:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: apropó, én sok más közgazdasági alapmű mellett Marx "A tőké" című művének első kötetén is megpróbáltam átrágni magam, bár néha átlapoztam egy-egy részt. Nem könnyű olvasmány. De Samuelson és Kornai alapműveivel is jártam így. Most akkor én marxista vagyok?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:15:15

@respublikanus:

Te tudod. Ha elfogadod Marx nézeteid, akkor marxista vagy. Ha nem, akkor nem vagy az.

kennyking 2013.01.25. 14:16:22

@vakapad: Igen, bár baromi viccesnek gondolta magát, szerintem nem az.( függetlenül attól, hogy nem kettős állampolgár.)
Ne üljön a magyar országgyűlésben idegen ország állampolgára.Ennyi.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:16:25

@respublikanus:

De, felmerül. Pl. Angliában az állam kifejezetten hirdetési kampányt folytat a külföldön élő britek között, hogy éljenek szavazati jogukkal.

respublikanus 2013.01.25. 14:21:42

@Conchobar: látom, hogy tényleg nem érted... Próbáljuk újra, mert tanítottam is és mindig próbáltam a leggyengébb diákkal is türelmes maradni. Tehát: a parlamenti választáson - ha tetszik, ha nem - arról döntünk, hogy a megválasztott politikai erő az általunk befizetett adókat hogyan, milyen célokra használja fel. Ugye elhiszed, hogy a kormány által elköltött akár egyetlen fillér sem az égből pottyant? Persze színesíti a dolgot az uniós pénz, ami más, úgynevezett nettó befizető uniós országok állampolgárainak adójából származik. Ha ezt értjük, akkor értjük ezen országok vezetőinek aggodalmait is...

Mária 2013.01.25. 14:25:44

@respublikanus:

Hát nem arról döntünk a parlamenti választáson, hogy ki uralkodjon felettünk, és ki mondja meg, hogy mit kell csinálnunk?

:D

Conchobar 2013.01.25. 14:25:49

@respublikanus: Fiatal barátom, fogd végre föl: a választáson egyáltalán nem döntesz az adók felhasználásának mikéntjéről (sőt még arról sem, hogy melyik párt miféle ötlete kerüljön bele a felálló kormány programjába) Ha mégis evvel áltatod magad, akkor legfőbb ideje lenne átgondolnod a dolgot

respublikanus 2013.01.25. 14:26:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tudod, azt hittem világos, van amit elfogadok, mert egyetértek vele, van amit nem. Ahogy így vagyok például John Maynard Keynes nézeteivel is.

Conchobar 2013.01.25. 14:28:13

@Mária: "arról döntünk a parlamenti választáson, hogy ki uralkodjon felettünk, és ki mondja meg, hogy mit kell csinálnunk" - Tehát nemcsak trollkodsz olykor, hanem figyelemreméltó vélemény megfogalmazására is képes vagy

szabadság elvtársak! 2013.01.25. 14:28:50

Na és a Szanyi Tibor biztos ,hogy az a Szanyi? Az a baj, hogy ők már maguk sem tudják magukat hová definiálni. Ez a fasisztázás meg külön röhej. Főleg a balról, ugyanis csak a közülük való Zuschlág szívta meg eddig zsidózás miatt. Nehogy most azzal jöjjön valaki, hogy a hatvan milla miatt! Mert az csepp a tengerben ahhoz, amit mások elsíboltak.Persze, az is benne volt, de ha akkor kussol a kamerák előtt akkor máig semmi baja sem volna.Úgy mint amikor szegény meggyes elszólta magát hogy az SZDSZ tele van korrupcióval. Visszatérve az erdélyi " barmokra". Ha már odamegyek kuncsorogni valahová, vendégségbe, nem szarok az ajtó elé. Ehhez kellene a politikai kultúra kedves Szanyi! Ami magukban nincs, mert hozzá vannak szokva a diktáláshoz. Mindig is azt hitték, hogy a maguk seggében fordul meg a passzátszél. Lehet persze nekem ugrani, de akkor felsorolom milyen a rokonságom a baloldal terén , és akkor fognak egy hátast dobni. Túl közelről ismerem a csapatot, túl közelről.

respublikanus 2013.01.25. 14:29:30

@Conchobar: lehet, hogy idősebb vagyok nálad... Látom, te a fidesz tanításaiból indulsz ki, én pedig az elméleti-elvi törvényszerűséget magyarázom. Tudod, a társadalmi törvény az, amit nem a parlamentben hoznak, hanem gondolkodó emberek felismerik.

respublikanus 2013.01.25. 14:31:02

@Conchobar: nem lepett meg hogy Mária szavaiban nem ismerted fel az iróniát!

vakapad 2013.01.25. 14:35:13

@szabadság elvtársak!:

Mit tetszik érteni "fasisztázás" alatt?

respublikanus 2013.01.25. 14:35:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: bevallom persze, hogy mások "büdös komcsi" esetleg "mocskos fasiszta" szavakkal összefoglalható véleménye a nézeteimről nem érdekel. Szeretem az árnyaltabb vélemény-nyilvánítást. Mondjuk például "gondolkodó ember".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:38:00

@respublikanus:

Az, hogy mások leegyszerűsítő véleménye nem érdekel, az teljesen rendben van.

A kérdés azonban nem ez volt, hanem az, hogy ki a marxista. Erre egyértelmű válasz van, te viszont igyekszel a választ elmázolni, mintha a ködösítés "árnyaltság" lenne, pedig nem az.

respublikanus 2013.01.25. 14:38:20

@szabadság elvtársak!: ki kuncsorgott? ki szart az ajtó elé? ki az a "meggyes"? csak nem a rosszemlékű volt esztergomi polgármester?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:39:09

@vakapad:

A fasisztázás az indokolatlan fasisztának nevezés. Ugyanaz mint a komcsizás, az meg az indokolatlan kommmunistának nevezés.

Dr.Bio74 2013.01.25. 14:39:56

Nem értem. Sok jó ember elhiszi, hogy a fityiszt a népszeretete vezette abba az irányba, hogy a határon túliakat nyakig bele akarja húzni a magyar polélet posványába? Sok jó ember elhiszi, hogy ez a tevékenység bármilyen védelmet is ad a kettős állampolgároknak? Sok jó ember elhiszi, hogy nincs és nem is volt a túloldalon senki, aki tisztán anyagi helyzetének javítása végett kijátssza a jelenlegi helyzet kiskapuit. Senkinek nem tűnik fel, hogy amíg a magyar nép kollektív bűnösségét baromságnak gondolják ( szerintem helyesen ), addig szinte gyötrő bűntudatot éreznek a határon túli magyarok iránt, mely következtében minden gondolkodás tiltott. Sok jó ember még mindig valamiféle misztifikált magyar tündérkertként gondol Erdélyre, Felvidékre, Újvidékre, és nem érti mikor az ott élők kezdik kiröhögni őket (vagy nem is veszi észre, nem akarja észrevenni).

És most sok jó ember hőbörög, hogy hogy mer a Szanyi korteskedni Erdélyben. Hiszen Erdély a miénk! Mi adtuk nekik a kettős állampolgárságot, mi fizetünk nekik a legtöbbet a majdani szavazataikért. Különben is Erdély csak is fityiszes populista néppárti a tökömtudja minek nevezzelek irányzatú lehet.Miért? Fityiszke tessék ezt az ott élőkre bízni, hála isten nem hülyék, pont olyan emberek, mint mi. Szanyi jelentős hátrányból indult ezeken a vidékeken, és ebből kifolyólag sem számíthat komoly támogatásra -egyenlőre. De ennek ellenére ennyire kicsapta a biztosítékot az mszp megjelenése a fizetett határvidéken? Miért? Kivittétek a nyers magyar politikát a határon túlra, annak pedig az egész ország a része, hát utánatok ment a többi szereplő is.Még monopol helyzetben vagytok és már is rettegtek? Mitől?

respublikanus 2013.01.25. 14:43:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: csak jelzem, hogy a svéd szociáldemokrata párt, amelyik soha el nem fogadta a leninizmust, mindig ellentétben volt a kommunistákkal, a mai napig marxistának vallja magát. Az a párt, amelyik a harmincas évek óta a legtöbb alkalommal kormányozta Svédországot, egész jól, mint az általa megteremtett svéd szociális modell mintája jelzi. Akkor ki ködösít? Csak a buta általánosítást utálom!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:49:09

@respublikanus:

A szociáldemokrácia abból nőtt ki, hogy elutasította a marxizmus lényegét: a proletárdiktatúrát, a polgári demokrácia megdöntését, s az osztályharcot.

Az, hogy valaki elutasítja a marxizmus lényegét és marxistának nevezi magát - nos, ez egyéni probléma... de kívülről nézve nagyon komolytalan.

Ez kb. olyan, mintha jönne valaki, hogy ő keresztény, de elutasítja, hogy Jézus isten, s elutasítja a feltámadást.

is 2013.01.25. 14:49:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igen, ezt már megbeszéltük egy másik poszt alatt. pontosan: egész Európa nem gondolkodik ésszerűen. illetve más országokban ez érint max. 5%-ot (ma, de folyamatosan nő), nálunk meg a határ mellett vagy 30%-ot (emlékszel: írek, te vetetted fel?). ráadásul a mások 5%-ának nagy része tényleg időlegesen van távol, nekünk meg a 30% legnagyobb részének esze ágában sincs sehová menni onnan, ahol van.

a magyar helyzet speciális (lásd: írek, te vetetted fel), ezt azért érdemes lenne nem figyelmen kívül hagyni, mert onnantól erősen meggyengülnek az érveid.

is 2013.01.25. 14:50:52

@poszt: utánanézett a posztíró, hogy a rózsaszín keretes MSZP szövegekből mi nem igaz? úgy értem nem méretében, hanem tényszerűen? pl. nem jár állampolgároknak családi pótlék alanyi jogon? meg a többi, amit ott felsoroltak? meg lehet azt valahonnan tudni, hogy van-e azokban a szövegekben hazugság, és mennyi?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:54:22

@is:

Az ír helyzet egyedi: több az állampolgár külföldön, mint belföldön.

Magyarországon, ha az összes szomszédos országban élő magyar mind magyar állampolgár lesz, akkor is csak 1:3 arány lesz, azaz a magyar állampolgárok egynegyede lesz csak külföldön élő. Azaz nem gondolom, hogy ez annyira speciális helyzet.

Egyébként az etnikai magyarok többsége sosem lesz magyar állampolgár, ezt az eddig beadott kérelmek számából lehet látni. S persze SOSEM lesz olyan választási aktivitás külföldön, mint belföldön. Azaz a külföldi szavazatok nem fognak dönteni sosem a mandátumok 5 %-ának nagyobb részéről.

Így a vitát álvitának gondolom, mert egy valójában nemlétező probléma ez.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 14:56:48

@is:

Több pont erős csúsztatás, bár 100 %-os hazugság nincs az anyagban. Pl. igaz, hogy lehet igényelni családi pótlékot külföldről is, csak egy fiktív belföldi cím kell hozzá. Az anyag viszont úgy állítja be, mintha ez valamiféle alapból járó jog lenne.

respublikanus 2013.01.25. 14:57:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: amiről te marxizmusként beszélsz, az a leninizmus. Ezt a különbséget még tanulnod kell. Apropó, keresztény vagyok, de a feltámadást nagy marhaságnak tartom. Gondolkodás okán. Kételkedem mindenfajta racionális magyarázat nélküli tanításban. Ez a kételkedés tetszik Marx-nál is! És mivel csak olyan politikai nézetet fogadok el, amelyik nem hitre, hanem értelemre épít, nem szeretem a jelenlegi kormányt sem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:03:31

@respublikanus:

Nem, nem!

A leninizmus csak nagyon kevés dologban módosít a marxizmuson! S az általam leírtak nem a leninizmusra, hanem a marxizmusra vonatkoznak.

A leninizmus a marxizmushoz képest 3 dologban módosított:
- szükség van egy elitre, a kommunista pártra,
- a kapitalizmus nem a legfejlettebb államokban fog először megdőlni, hanem a fejletlenebbekben.
- a nemzetállamok elfogadása.

Az eredeti marxizmus e 3 kérdésben mást mondott. Minden egyéb kérdésben nincs különbség.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:04:34

@respublikanus:

Ha nem fogadod el a feltámadást, akkor nem vagy keresztény.

is 2013.01.25. 15:06:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "a marxizmus lényegét: a proletárdiktatúrát, a polgári demokrácia megdöntését, s az osztályharcot."

hát, kedves barátom, végülis miért is ne nyilatkozzon valaki akkármiről is, függetlenül attól, hogy ért-e hozzá, ráadásul kioktatva másokat?

a proletárdiktatúra a marxi elmélet szerint átmeneti jellegű, így aztán lényeg semmiképp nem lehet. a diktatúra szó ugyan elég csúnya, és elég véres dolgok kötődnek hozzá egy átlagember fejében, és a sztálinizmus meg a leninizmus jól el is torzította (és se a lininizmust, se a sztálinizmust nem tartom marxizmusnak), de azért engedjük már meg egy filozófusnak, hogy ő azt a szót annak jelentésében, elméletileg és akár szelíden alkalmazza. Marx nem volt provokátor, nem volt szabotőr, nem ölt meg senkit. Közgazdsáz, filozófus, egy másik Darwin volt.

a "polgári demokrácia" nem nagyon értelmezhető Marx vonatkozásában, hiszen az általános választójog, mint a demokrácia lényege, 20. századi találmány, azt Marx meg sem érte. Marx a kapitalista (ezen belül is az akkor uralkodó szabadversenyes kapitalista) _gazdasági_ termelési mód megdöntéséről szól (persze a társadalmi következményeivel együtt, de azok következmények, a lényeg megint más). képzeld, amióta feldarabolták a Standard Oilt (és az már vagy száz éve is megvolt), azóta nincs is az a szabadversenyes kapitalizmus, meg is döntötték, akár akarták ezt a szociáldemokraták, akár nem. azóta már volt imperializmus, és van most szociális piacgazdaság, Svédországban meg -hoppá, hoppá!- megcsinálták a marxi szocializmust kb. 90%-ban (egyébként így is van rendjén, Marx is azt mondta, hoyg a legfeljettebb kapitalista országokban kell eljönnie a szocialist forradalomnak, az orosz bolsevizmus már ezért sem lehetett marxi forradalom, inkább csak olyan, mint amilyen keresztény most a FIDESZ).

az osztályharc nem egy Marx által feltalált vagy követelt valami. Marx csak mint jó lepkegyűjtő összegyűjtött több lepkét, majd megállapította, hogy mindegyiknek szárnya van, azaz minden termelési módban van kizsákmányolás, van kizsákmányoló osztály, és van kizsákmányolt, és a két osztály folyton harcol egymással. ha most azt állítod, hogy a szociáldemokraták nem támogatták a szakszervezeteket, a sztrájkokat, a tüntetéseket (ezek ugye az osztályharc legelemibb megnyilvánulásai), akkor hatalmasat fogunk röhögni.

mi lenne tehát akkor, miután a hármat, amit mondtál, megcáfoltuk, szerinted a marxizmus, meg a szociáldemokrácia lényege?

is 2013.01.25. 15:08:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: meg a bolsevizmus, az sem marxi találmány, és igencsak alapvető mind Lenin, mind Sztálin munkásságában. a bolsevizmust a szovjet kommunista párt 19xx. kongresszusán fektették le, mint működési elvet, bőven Marx halála után.

vakapad 2013.01.25. 15:11:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Én, mondjuk, valami komolyabbra gondoltam, lévén, hogy azzal az ötszáz hülyével nem foglalkoznék olyan sokat. Fenti okból nem egészen értem, hogy a szegény, "indokolatlanul" lefasisztázottak miért veszik ezt annyira zokon. Ha persze:

"A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy a Magyar Szocialista Párt az MSZMP jogutódjaként osztozik elődje minden bűnében.",

az már egy komolyabb dolog.

is 2013.01.25. 15:14:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nézd, a kaszinóban a ruletten a kaszinó nyerési esélye mindösszesen 50%+pár tized százalék (kisebb, mint 51%). hallottál már olyat, hogy egy kaszinó csődbe ment, mert elnyerték a pénzét?

az az 5% (de miért is 5%, te ezt garantálod? inkább tűnik az most 7-8%-nak), figyelemmel arra, hogy legalább 80%-ban egy irányba szavaz (lásd horvát példa), kormányfordító lehet az esetek több, mint 25%-ban. namost azt, hogy minden negyedik kormányt olyanok alakítsanak meg, akik nem viselik ennek következményeit, az kicsit erős.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:16:10

@is:

Bolsevizmus = leninizmus. A különbség az alapokban az a 3 dolog amit leírtam, az eredeti marxi elvekhez képest.

respublikanus 2013.01.25. 15:19:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: azt, hogy én keresztény vagyok-e, nem dogmák és egyes tanítások fogják meghatározni, mert persze azok alapján mindig büszke eretnek leszek. Láthatóan a marxizmus lényegét is rossz szemináriumban tanultad, ajánlom inkább a következő szerzők könyveit (csak nagyképűen most itt a polcon, ahogy vannak) Kant, Sartre, Platón, Marx (nem keverendő össze Marx-Engelsszel) és Galbraith.

Fehér Folt 2013.01.25. 15:19:28

éljen-éljen trianon!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:19:41

@is:

Ebben tévedsz. Évekig az onlájn szerencsejáték iparágban a dolgoztam... :-)

Európai ruletten a kaszinó haszna pontosan a tétek átlag 2,7 %-a.

S egy kaszinó csődben mehet, HA nem korlátozzák a téteket. Ezért manapság már minden kaszinóban tétkorlát van.

Ami a szavazást illeti, mindegy, hogy ki hová szavaz - ez a demokrácia.

is 2013.01.25. 15:20:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mármint hogy? szó szerint benne van, hogy ha van neki lakó vagy tartózkodási helye. mindkettőben benne van. ne haragudj, annyit már tételezzünk fel egymásról, hogy tud olvasni, ne próbáljuk ezen hülyére venni.

szóval ezek tényleg mind járnak egy állampolgárnak lakhellyel. ráadásul a lakhelyet meg mibe kerül eltörölni, lásd választási jog, ugye. nem értem, hogy mi a baj akkor ezzel a szöveggel. eddig csak azt hittem, hogy 2008-ban vesztették el az emberek az agyukat, most már azt kell gondolnom, hogy a posztíró 2004-ben sem volt egészen magánál. egy teljesen helyes szöveget kirakni, mint valami hazugságot, és ujjal mutogatni rá, ez igazán duplagondol.

respublikanus 2013.01.25. 15:21:24

@anyádnak Én tolom: na ez a színvonaltalan komment mintapéldája.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:23:09

@respublikanus:

A marxizmus lényege NEM vitatéma, azaz kár vitázni róla. Marx maga megmondta ezt.

Ha nem fogadod el a kereszténység alapjait, miért mondod magadat kereszténynek?

Ezen az alapon én meg náci vagyok, de nem értek egyet a nacionalizmussal, a fajelmélettel, a totális állammal, az antikapitalizmussal, az egyetlen hivatalos ideológiával. Szóval végsősoron a nácizmus egyetlen alapjával sem értek egyet, de valahogy tetszik ez a divatos szó, hogy "náci"... :-)

respublikanus 2013.01.25. 15:23:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: szerencsére a parlamenti választás még nem szerencsejáték, bár van rá törekvés.

is 2013.01.25. 15:24:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igen ám, de a kaszinós számolásokat is az amcsik cisnálják, az amcsi verzión, ahol valamivel kisebb. és a haszon az természetesen a duplája az 50% feletti résznek (tehát akkor az európai nyerési esély valahol 51,35%-nal van).

a szavazásnál a gerrymandering nem a demokrácia része, ugye? tehát mégiscsak számít, hogy ha tudjuk előre, hogy ki hova szavaz, aztán mégiscsak meghozunk bizonyos szabályokat. bocs, ez az érv nem jött be.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:26:31

@is:

A népszavazási kampány alapja az MSZP részéről magyar nacionalizmus éa az idegenellenesség volt, ez a nagy helyzet. Kár tagadni.

Az MSZP-s propaganda meg nem említett ilyen apróságokat, mint most te, hanem ijesztgette az embereket, hogy kb. "jön a mocskos aljanép, a primitív románok, s elvesznek mindent tőled, igazi magyar embertől".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:27:33

@is:

Igen, az amerikai ruletten a kaszinó nyeresége a duplája az európaihoz képest.

respublikanus 2013.01.25. 15:28:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: majd légy szíves a forrásodat is jelöld meg, hol mondott ilyeneket Marx. Nem is vitatkozom, te hihetsz dolgokról mást, mint én, csak ne gondold, hogy kizárólag neked lehet igazad. Az olvasási ajánlatot komolyan gondoltam! Ugyanezt gondolom a keresztény tanításról is. Hát... a "náci" szótól én libabőrös leszek, mert undorodom, úgyhogy arra még iróniából sem utalnék.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:32:12

@is:

Nem cáfoltál meg semmit:

marxista nézet: osztályharc kell, a polgári államot meg kell dönteni, proletárdiktatúra kell, mely építeni a kommunizmust

szocdem nézet: osztályharc helyett szakszerveztei és politikai harc kell, a polgári államot nem kell megdönteni, hanem a munkámozgalomnak részt kell vennie benne, s nem kell kommunizmust építeni, hanem helyette fenn kell tartani a kapitalizmust, s a kapitalizmuson pl. adópolitikával kell csökkenteni a vagyoni különbségeket

A leninizmus a fenti marxista nézeten SEMMIBEN nem változtatott.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.25. 15:34:31

@respublikanus:

Nem kell ezt túlbonyolítani, nézz meg pl. egy enciklopédiát, hogy mi a marxizmus.

respublikanus 2013.01.25. 15:36:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én nem enciklopedikus címszavakat olvasok, hanem könyveket. Emiatt ÉN tisztában vagyok azzal, hogy miről beszélek. Abba is hagyom, mert a béka szintje alá nem kívánok menni.

von Putri 2013.01.25. 15:43:52

Azt külön oktatják egy Maszoposak hogyan szophatja le saját magát?

Mert akkor úgyis mindegy melyik végén kezdi, ez egy zéró egyenlegű szopás

Mária 2013.01.25. 15:52:08

@Dr.Bio74:

"Sok jó ember elhiszi, hogy a fityiszt a népszeretete vezette abba az irányba, hogy a határon túliakat nyakig bele akarja húzni a magyar polélet posványába?"

Miért ne hinné?

A Fidesz stabil bázisát nem a tudás tartja össze, hanem a masszív, közös hit a pártvezetés pár alapvető tanításában.

Nem tudni akarják, milyen az ország gazdasági helyzete, hanem hinni akarják, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Nem tudni akarják, hol állunk a valós gazdasági teljesítményünk szerint a világban, hanem hinni akarják, hogy Magyarország tündérország, a lakói meg a lágy szellő sodorta szirmok között önfeledten szökdécselő koboldok és manócskák.

Nem tudni akarják, hogy miért él az ország fele nyomorban, hanem hinni akarják, hogy négymillió ember azért nélkülöz, mert lusta, hogy dolgozzon.

Nem tudni akarják, hogy mit gondolnak rólunk a kultúrállamokban, hanem hinni akarják, hogy mindenki irigyel minket, akik meg mégsem, azokat "tudjuk kik" vezetik hazug propagandával az orruknál fogva.

Mókás dolog a fanatizmus...

Akit egyszer elkap a gépszíja, minden erejével azon lesz, hogy tovább hihessen az álomvilágban, és ne kelljen szembesülnie a kiábrándító valósággal.

Gyurcsany F. 2013.01.25. 16:37:35

Biztos vagyok benne, hogy a magyar baloldal véleményét is képviselem, amikor továbbra is azt mondom, hogy TAKARODJANAK VISSZA A SAJÁT ORSZÁGUKBA EZEK SZŐRÖSTALPÚ ROMÁNOK, akik isten tudja miért azt képzelik magukról, hogy magyarok, és hagyják már békén ezt a kurva országot.
Igaza van Mesterházi Attilának, és Szanyi Tibornak, amikor le büdös románozza, ezeket a Magyarországon élösködni akaró senkiháziakat.

szabadság elvtársak! 2013.01.25. 16:38:55

@vakapad:
Bocs hogy winrarban fogalmaztam, arra próbáltam rávilágítani,hogy balról, jobbra történik általában a "lefasisztázás" ami ugye gyűjtőszóként használatos mint rasszizmus és egyéb.Ugyanakkor, köztük is fellelhető a hasonló megnyilvánulás, pl.Zuschlag.
@respublikanus:
Itt meg arról van szó, hogy annak idején minden áron megakadályozzák, hogy a romániai magyarok állampolgárságot kapjanak, most meg szavazatgyűjtő akció keretén belül, amit a FIDESZ szemére vetnek, hogy csak a szavazatuk kell, képesek magukat szemközt köpni. Ez még rendben van nekik ez is belefér.De hogy ez miatt ki tudja hányan tüntetnek, Szanyi elvtárs lebarmolja őket.Ha igaz! Nos nem tudom világos voltam é, de azt hiszem ez azért rávilágít a politika, a Magyar politika aljára.

no successful 2013.01.25. 17:38:51

@respublikanus:

"Úgyhogy mindenki szavazzon ott, ahol az állandó lakhelye van."

Ez nem olyan egyszerű. Tudod van ilyen is, hogy nemzetpolitika. Bizonyára nem mondok újat vele, hogy fogy a Magyarság. Ennek a folyamatnak része a határainkon túl élő Magyarság is, az asszimilációnak köszönhetően. Ha mi, innen leszarjuk azt hogy velük mi van, az asszimiláció felgyorsul. Ha azonban úgy érzik, hogy ők nem csupán Román állampolgárok, hanem a Magyar nemzet részei is, és ez bizonyos jogokban is tárgyiasul, alapvetően jövőképet adhat nekik, tudják, hogy számíthatnak ránk.
Ez tudod amolyan szívügy is.
Ja, nem tudod mi az a szívügy ? Az, ami fontosabb annál, hogy most pár forinttal drágább lesz e a mobiltelefonálás díja, vagy a banki forgalom díja.

no successful 2013.01.25. 17:57:10

@Mária:

Ok elmondom az én verzióm a Szocikról, meg a libsikről.

A Szoclibek stabil szavazói bázisát nem a tudás tartja össze, hanem az oktalan Orbán gyűlölet, és a masszív, közös hit abban, hogy a szocik egyszer majd visszahozzák a régi szép kádári langyos pocsolyát.

Tudták, milyen az ország gazdasági helyzete, mégis letagadták (2006)

Tudták, hol állunk a valós gazdasági teljesítményünk szerint a világban, mégis úgy költekeztek, mintha Magyarország tündérország lenne.

Tudták, hogy miért él az ország fele nyomorban, hiszen a spontán privatizáció kedvezményezettjeiként egy csomó olyan munkahelyet és termelő kapacitást is megszüntettek, ami egyébként fenntartható lett volna, de elhitették a munkanélküliekkel, hogy majd ők megoldják a problémáikat, miközben ők maguk is tudták, hogy ez lehetetlen.

Nem akarják tudni, hogy mit gondolnak rólunk a kultúrállamokban, mert magasról leszarják, alap attitűdjük a szervilizmus.

videki gyerek 2013.01.25. 18:24:28

@no successful:
Ja ezek debil elmebetegek, akik az mszp-re szavaznak, azok kurvara nem tudnak semmit vilagrol, es nem erdekli oket semmi, ok meg mindig a 3 forintos kenyeret, meg a 2 forintos kolbaszt akarjak vissza. Es az mszp elhiteti veluk, hogy ennek legfobb akadalya a fasiszta Orban Viktor. Ezek meg mindig azt hiszik, hogy tart a masodik vilaghaboru. Es ezert az, elmebeteg nosztalgia miatt szavaznak meg mindig a mszp-re, gyulolik az Orbant es a fideszt, mert ok vettek el toluk azt csodalatos bekes vilagot.

DezInf 2013.01.25. 18:38:15

@no successful:

El is olvasod amit írsz?
Komolyan is gondolod?
A privatizációról hallottál,vagy csináltad?
Mert nagyon nem mindegy:)

DezInf 2013.01.25. 18:40:29

@videki gyerek:

Bocsi,de 3,60-as kenyér,2,80-as kolbász :)
3 forint volt a barna kenyér,azt meg a zimperialisták ették:)

DezInf 2013.01.25. 18:44:05

@tovabb a jezsovi uton:

Ugye tudod,a jezsovi út végén egy csúnya bácsi áll,kezében töltött pisztollyal? :)
Ja,és nem fél használni.....

no successful 2013.01.25. 19:07:47

@DezInf:

"A privatizációról hallottál,vagy csináltad?
Mert nagyon nem mindegy:)"

A munkám jellegéből adódóan akkor is, és most is sokat jártam járom az országot, nem a gépem kijelzőjéről szedem az infot. Van persze (igaz kevés) példa arra is, hogy a volt párttitkár egy máig prosperáló céget faragott abból, amit a segge alá toltak, de többségében sajnos nem ez a jellemző.
Gyakran előfordult, hogy a privatizáció előtt szándékosan csődre futtattak egy céget, aztán hugyér szarér hozzájutottak, majd a céget haszonnal továbbadták, az új tulaj persze bezárta a céget, mert neki csak a piac kellett. Gyaníthatóan, az efféle destruktív ügylet előre le volt vajazva.
Ügyes, mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy ennek nyomán 100,000-ek (millió?) kerültek az utcára, és az állam is komoly adóbevételektől esett el.
Ennek hatása ma is elevenen él.

Guillaume sous guillotine 2013.01.25. 19:40:27

Szanyi egy pesti proligyerek tőle ennyi várható. tessék mondani hány erdélyi vette el a nyugdíjadat, kapott ingyenes orvosi ellátást? senki. nem hogy megköszönnénk az (esetleges) áttelepülőknek hogy pótolják az elvándorlókat!

Egy igaz ember 2013.01.25. 19:46:29

Szanyi, a voksturistaszervező, egy abszolút autentikus személyiség, ha komoly és igaz véleményt kell mondani :-)

Bogyó 2 2013.01.25. 19:58:50

@no successful: Korábban is létezett magyar igazolvány. Ezzel is kifejeződhetett a magyarsághoz való tartozásuk. De ettől még miért kellene állampolgároknak lenniük? Az állam az ugyanis egy olyan szervezet amelyik egy bizonyos terület felett gyakorol hatalmat. Ha valaki nem itt él és nem is szándékozik itt élni, miért járna nekik állampolgárság? Az a baj, hogy egyeseknek az etnikumhoz való tartozás egyet jelent az állampolgársággal, de miért kellene egyet jelentenie? A székelyek magyar nemzetiségű román állampolgárok. Miért nem jó ez? ha meg tudjátok változtatni Trianont, jöjjenek, de nem tudjátok. Akkor miért kell úgy tenni, mintha? Ez szánalmas önbecsapás, önáltatás. És a magyar állam, ha már ez a többségi nemzet itt, érezzen értük felelősséget, nincs ezzel baj, támogassa őket, adjon pénzt a kolozsvári szoborra, a vereckei emlékműre, a gyimesi gimnáziumra. De egyenlővé tenni a saját területén élőkkel? Sőt, egyenlőbbé, ugyanis egy szó nem esett a külhoni állampolgárok kötelességeiről. Jár nekik szavazati jog, járnak szociális juttatások stb. De a kötelességek azok már lakóhely hiányában nem kérhetők számon. Pedig azt mondták nincs két fajta állampolgárság. Ha megtámadja Ausztria Magyarországot, engem elvisznek katonának. A gyimesi csángót nem. Ez egyenlőség?
A nemzetiségünk egyezik, az állampolgárságunk nem. Miért kell arra törekedni, hogy minden magyar nemzetiségű vagy magyar anyanyelvű állampolgár legyen? Akkor most Svájc is adjon minden németnek svájci állampolgárságot vagy viszont? Ugyanígy az amerikaiak, ausztrálok, új-zélandiak legyenek brit állampolgárok?
Mire akarja használni az állampolgárságát egy székelyföldi? Jogos, hogy innen akar szociális juttatást, miközben bármilyen anyagi helyzetben is van, akkor sincs kötelezve a terhekhez való hozzájárulásra? Jogos, hogy beleszól annak az OGY-nek az összeállításába, amelyiknek a szuverén hatalma nem terjed ki rá? Amelyik rá nézve nem hoz alapvető jogszabályokat, szemben egy másik állammal? Értem, hogy érzelmileg de sokat jelent, de ezt a jogintézményt tényleg érzelmi és etnikai alapon kell osztogatni? Nem igazságosabb egy nálunk letelepedő, itt élő, a terheket is vállaló, akármilyen idegen földön született állampolgársága, mint azé, aki csak legfeljebb levélben értekezik az országgal egész életében?

Bogyó 2 2013.01.25. 20:07:21

@PhD Guillaume sous guillotine: Hát orvosi ellátást azért kaptak páran, de ez emberségi dolog, ezen nem is problémáznék. Na de szavazati jogot mire föl, ha rájuk nem vonatkoznak a következmények? Ez egyértelműen igazságtalanság, olyan mintha én is szavazhatnék pécsiként a debreceni polgármesterre, aki jó nagy adóemeléseket igér. S mivel a miskolciakkal együtt lenyomnánk a debrecenieket, jót röhögnénk a markunkba. Értem én, hogy kevesen vannak, de ez nem érv. Ez elvi kérdés. Egy szavazat se legyen igazságtalan, mert nekem és neked is
csak egy van és mi a bőrünkön fogjuk érezni, ami utána lesz. Másrészt meg néha kiélezett a helyzet, mint pl. 2002-ben. A kevés is lehet a mérleg nyelve, igazságtalanul.
Semmi bajom, ha idejön egy erdélyi, ha beszáll a Magyarország nevű buliba, jöjjön. De kívülről kibicelni nem korrekt.
Én se választhatom meg, hogy az RMDSZ vagy a Polgári párt képviselje az erdélyi magyarságot. Azt gondolom, ez az ő dolguk. Viszont is ezt várom. Nem jó dolog, hogy nem tartoznak hozzánk, de ettől még ez van. S hiába kapnak szavazati jogot, állampolgárságot, attól ez még így marad.

Dzoltán55 2013.01.25. 20:10:46

Mint azóta bebizonyosodott,teljesen jogos volt a 2004-es népszavazás az állampolgárságról,csak a potya kellett a legtöbbjének.

_most_ 2013.01.25. 20:13:32

Aki nem fizet adót, ne szavazhasson. Se a külföldiek, se a nyugdíjasok, se a diákok, se azok, akik az államtól kapják a fizetésüket.

Bogyó 2 2013.01.25. 20:30:24

@no successful: "A Szoclibek stabil szavazói bázisát nem a tudás tartja össze, hanem az oktalan Orbán gyűlölet, és a masszív, közös hit abban, hogy a szocik egyszer majd visszahozzák a régi szép kádári langyos pocsolyát."

Meg az növeli most, hogy látják mi folyik az országban, miként épül le a demokrácia, a jogállam, micsoda ámokfutás van a gazdaságban. Olyan ami túltesz a szoci posványon is.

Tudták, milyen az ország gazdasági helyzete, mégis letagadták (2006)

:-)) Az évszámot kicserélheted 2010 utánra is. Szerinted valós az a sikerpropaganda ami folyik? Miközben nézzük már meg hova vagyunk besorolva a kulturállamokban. Persze tudom, mindenki más hülye, csak mi vagyunk helikopter. De mégse ezt érezzük a bőrünkön. Számtalan dologban világos, hogy a Kádár-rendszert bizony pont a fideszes ifjúbolsik építik az államosításaikkal, a más vélemények korlátozásával, a szavazati jog csorbítására irányuló törekvéseikkel, demagóg hatósági árakkal,a közszolgálat megfélemlítésével, az elvhűség elvárásával eddig semleges hozzáállást kívánó pályákon. Nézzük csak meg micsoda hazugság folyik a járások, iskolaállamosítások területén. de az emberek nem hülyék. Az a szerencséjük, hogy még azt sem felejtették el, hogy a szocik hazudtak. Viszont most már azt is tudják, hogy ezek is. Ezért nem lehet tudni, mi lesz legközelebb. valószínűleg alacsony részvétel, főleg a legelesettebbeknél, majd a klientúra dönti el a kérdést, ebben pedig az ifjúbolsik a jobbak.

Bogyó 2 2013.01.25. 20:36:44

"mos
Aki nem fizet adót, ne szavazhasson. Se a külföldiek, se a nyugdíjasok, se a diákok, se azok, akik az államtól kapják a fizetésüket. "

Ez rendben is van, ha a tisztelt magánszférában dolgozók, akkor vissza is fizetik az államnak a az óvodai, általános iskolai, egészségügyi ellátásaik teljes költségét, az általuk használt ingyenes vagy kedvezményes és állami részvétellel épített infrastruktúrák rájuk eső költségét, legyen az járda, út vagy vízhálózat.
Ha azt mondod, az óvónő ne szavazzon, akkor fizesd is meg a teljes költségét az alkalmazásának.

Bogyó 2 2013.01.25. 20:42:29

Hogy a másik oldalnak is üzenjek, a közszférában dolgozók pedig fogadják el, hogy átlagfizetésük sose haladhassa meg a versenyszférában dolgozókét. Ide nem számítanám a versenyszférában működő állami tulajdonú cégek vezetőit, vagy egyes különleges szakértelemmel dolgozó alkalmazottakat, akiket muszáj a versenyszféra elszívó hatása ellenében megtartani. De a speciálisan közszféra alkalmazottak, pedagógusok, köztisztviselők stb. bére ne haladja meg a versenyszféráét.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.25. 20:50:20

Váratlan nemzetpolitikai fordulat. 360 fok.

Talán 180 elég lett volna, akkor még értelme is lenne.

_most_ 2013.01.25. 20:51:10

@Bogyó 2: hozzá tenném, hogy a közszférában dolgozó emberek adják meg a kijáró tiszteletet a tényleges adófizetőknek, hiszen tőlük kapják a fizetésüket.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.25. 20:53:51

@_most_: Aha, azok, akik állami megrendeléseket teljesítő vállalkozók, azok szavazhatnak, mert ők is az államon élősködnek ám.

És aki nem akar adózni, az megteheti, ha cserébe lemond a szavazati jogáról? Mert sokan benne lennének ebben a verzióban is.

Aki családi adókedvezményt kap, vagy gyermekei után akármilyen támogatást, az szavazhat?

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.25. 20:59:32

@_most_: Az állami szférában dolgozó is fizet adót: személyi jövedelemadó, jövedéki adó, ÁFA és miegymás.

A vállalkozó meg tud adót csalni, mert ugye a munkáltató nem vonja tőle az adóját... tehát meg is teszi és osztja az észt, hogy ő tartja el a többit.

Hagyjuk már ezt a populista hülyeséget, hogy aki állami alkalmazott, az nem is adózik valójában, meg semmit nem csinál. Ezek szerint orvos, ápoló, rendőr, bíró, rendőr stb semmit nem csinál, pláne nem vonják tőle az személyi jövedelemadót, se ÁFA-t se semmit nem fizet.

_most_ 2013.01.25. 21:11:11

@Wásztákhurwáh: hát a közszférában dolgozó fizet adót, de kevesebbet, mint, amennyi fizetést kap az államtól. És mindenki tudja, hogy azok dolgoznak állami szférában, akik nem tudnak elhelyezkedni a versenyszférában, mert nem értenek semmihez, vagy lusták, vagy korruptak.

Wásztákhurwáh (törölt) 2013.01.25. 21:44:30

@_most_: nem, aki tehetségtelen, semmihez nem ért, nem tanult, nem venné fel a versenyszférás cég, az elmegy kényszervállalkozónak
aztán veri a mellét, hogy ő tartja el az államot

tipikus proli hozzáállás a tied, aki gyűlöli, azt, aki többre viszi, pláne, ha még közszolgálatban is áll

a "mindenki tudja" kitétel nem igazolja, amit állítasz, de neked biztos könnyebb úgy fröcsögni, hogyha azt a látszatot kelted, mintha ez egy köztudomású alapigazság lenne

mellesleg versenyszférában dolgozom, mielőtt azt hinnéd, hogy...

sikertelen életed lehet haver, inkább verd ki magadnak, lenyugszol tőle

Netuddki. 2013.01.25. 21:52:48

@Bogyó 2: "De ettől még miért kellene állampolgároknak lenniük?"

Azért, hogy az orbán és bandája kavarhassa a szart. Bocs határon túliak, de ez a kiábrándító igazság...

kennyking 2013.01.25. 22:47:26

@_most_: Nagyon hülye vagy.Bocs.Az állami dolgozó is fizet adót.Nem is keveset, talán többet is, mint a minimálbérere bejelentett, vagy feketén alkalmazott versenyszférában dolgozó.
Nekem van egy állami cégnél is állásom( konyhapénz, nem nagy, de rendszeres jövedelem), mégsem szavaztam sosem mszp-re, fideszre.
Mégegyszer.Nagyon hülye vagy.

kennyking 2013.01.25. 22:49:27

@_most_: " hát a közszférában dolgozó fizet adót, de kevesebbet, mint, amennyi fizetést kap az államtól."
Módosítok.Elképesztően hülye vagy.

2013.01.25. 23:26:03

@Bogyó 2: "De ettől még miért kellene állampolgároknak lenniük?"
Rosszul teszed fel a kérdést. Miért kellett megfosztani annyi embert a magyar állampolgárságától? Most csak visszakapták. Hacsak nem én értettem rosszul és te kínaiakról, arabokról, norvégokról beszélsz.

Szanyi Tibor 2013.01.25. 23:36:27

Kedves Trompf! Bár szerinted kétbites a világképem, mégis kérlek, hogy egy pár pillantást Te is vessél rá, hiszen nem bonyolult.

Engem az mozgat, hogy a hazámnak jobb legyen az élete. Eddig ez egy bit.

A másik bitet arra fordítom, hogy a Magyar Szocialista Párt vegye át a kormányt, ezáltal a két bit egy megoldást is kiad.

Egy bit erejéig te is igyekeztél eltéríteni az én kétbites világképemtől, de akárhány ilyen-olyan töltetű személlyel kívánsz összetolni, nem a valóság, hanem a te elméd fut lukra ...

Szanyi Tibor 2013.01.25. 23:38:36

Kedves blah!

Nyilván máshogy látunk kérdéseket, minthogy a "pálya" eltérő pontjairól nézzük a folyamatokat, sőt, alighanem az érdekeink is eltérőek. Nekem az az érdekem, hogy a baloldal felé nyitott szavazók minél nagyobb számban menjenek el szavazni, s adják a voksukat a Magyar Szocialista Párt jelöltjeire és listájára. Ez nyilván egy bonyolult játék, de gyakorló motorosként hadd mondjak csak annyit, hogy az idén minden erőmmel a fiatalok és a szegények mozgósításával kívánok foglalkozni. Ebbe nagyon beletartozik a dolgok néven nevezése, még ha ezzel veszítünk is pár szavazatot a képmutatók körében. Máshol viszont búsásan megtérül az őszinte szó. T

Amidazophen 2013.01.25. 23:39:40

@Szanyi Tibor: "...úgy gondoltam, hogy ilyen ne hömpölyögjön a nevem alatt."

Előbb kellett volna gondolkodni, s csak azután hömpölyögni - irásban.

Bizony ez nagy tanulság, már rá lehetett volna jönni régen!

Szanyi Tibor 2013.01.25. 23:40:22

Kedves benoke77! Értem a szavaidat..., és látom, amit láttam. Pár tizen-huszonéves srác a helyi ultrák által terelgetve. Ki lett adva nekik, hogy a kocsival érkező pártelnökre gerjedjenek. Az elnökségünk többi tagjára rá se hederítettek. Fel sem ismertek senkit közülünk. Köszöntünk, s barátságosan visszaköszöntek. Gondolom anno 2004-ben az általános iskola padjaiban, meg otthon legfeljebb a sértettséget oltották beléjük, ami zsigeri reflexként rögzült. Ezek a srácok messze álltak a politikától, ez jött le a pislogásukból, ez látszott a bizonytalan mozdulataikból. Ha ezeknek rámutattak volna egy oszlopra, hogy az a hibás mindenért, akkor annak rontottak volna neki. Ez azért elég közel áll az általam használt jelzőhöz. És nem vagyok hajlandó eljátszani a gügyögő-smúzoló politikust, senki kedvéért. És azt is vegyük tekintetbe, hogy az a Markó Béla, aki mégis csak stabilan maga mögött tudja a leadott erdélyi magyar szavazatok 90 %-át, nos ő se volt rest ezeket az odabolondított suhancokat helyretenni. Akikre te utalsz, azaz a sértettek meg bent ültek a teremben. És kérdeztek, mondtak minden odatartozót...

Ám van még valami. Egy évtized telt el 2004 óta, amelyből kettő év során 300.000 határon túli új magyar állampolgár lett. EU polgárok lettünk mindannyian. Nincs valós felmérés, de egyre többször hallom, hogy - főleg a fiatalok - a friss állampolgárságukkal a zsebükben leléptek Nyugatra. Igaz, az anyaországi fiatalok is. Drámai. Azt is mondják, hogy a korábbi 23 millió román állampolgárból kb. 7 millió külföldre ment. Mára román útlevéllel/állampolgársággal nagyjából annyi a tényleges elhelyezkedési esély Európa nyugati szegleteiben, mint egy magyar cigánynak Magyarországon. Kvázi nulla. Szóval a nemzeti retorika mögött kő kemény érdekek is dolgoznak.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.26. 01:52:43

A politika csak sör és virsli kérdése fiam. Egyes, leülhet.

xvxvxv 2013.01.26. 08:25:37

tényleg meneküljön, aki tud, ebből a szájbabaszott országból.

ezek a fasz kommunisták vagy ez a hortimikit meg csermaneket játszó ostoba cigány a vonulgatós barmaival.

nincs remény, meneküljetek!

webnazi 2013.01.26. 09:04:35

@Physim31419: "a rád szavazók valószínűleg a Sas kabaré törzsközönsége"

Mi következhet mindebből?
Az állítólagos Sas Józsefnek, akit eredetileg csak simán és anyakönyvileg de Polacseknek hívnak, és persze egy 24 karátos karvalyorrú biboldó, és aki még az érettségi bizonyítványát is csupán behazudta, a törzsközönsége sem lehet jobb a "nyócátalánost" végzettek szintjénél.
Mszp-s rajongótábor, akiknek inkább egy igazi munkatábor dukálna ...

én már a fény gyermeke vagyok 2013.01.26. 09:09:40

@A csótány is ember:Kilencven éve azért fosztottak meg annyi embert az állampolgárságától, mert egy másik ország polgárai lettek.
Mit nem értesz ?
Az állampolgárság azt jelenti, hogy egy állam polgára.

Ha a román állam polgára, akkor az, ha az ukrán állam polgára, akkor meg az.

A magyar államhoz annyi a köze, hogy egy cigány adott neki jogokat, hogy rajtunk uraskodjon és élősködjön.

coni 2013.01.26. 09:11:45

@Physim31419:
Sajnálatra méltó, hogy a határon túli magyarok azt hiszik, bármelyik politikai párt barátságból és nem szavazatszerzési célból közeledik hozzájuk.
Ugyanakkor az a tény, hogy 4 millió ember él a létminimum alatt ma Mo-on, és számuk rohamosan nő de milliárdok mennek a határon túlra szavazat szerzési céllal, jogosan háborítja fel azokat a Mo-i magyarokat akiknek se munka-, se megélhetési lehetőségük nincs már.

coni 2013.01.26. 09:15:39

Szanyival csak az áll le vitatkozni bármiben is aki nem látja, hogy vagy hót mák vagy teljesen másnapos. Egyéb variációról nem tudok.

webnazi 2013.01.26. 09:24:57

@is: azért nem egészen "eszik oly forrón a kását" ....
Állampolgár bárki lehet, de ahhoz, hogy valóban felelős döntést is hozhasson, azaz szavazati joga legyen, ahhoz a mai Magyarország területén saját helybenlakós lakóingatlana vagy állandóra bejelentett lakhelye kell legyen, különben soha nem kerülne bele a választói névjegyzékbe.
(Mit gondolsz, az izraeli-magyar kettősöknek miért is van? Mert annyira jó befektetés lenne egy üresen, vagy albérlőkkel tömötten névreszóló lakás? Egy nagy frászt!)

Most, hogy az mszp már megint riogat a hazugságaival - amit már rég megszokhattuk volna, hisz mikor nem hazudtak? (Különben is újra ügyködik az a tróger főhazug ronwerberjük)
Tehát ha egy erdélyi magyarnak magyar állampolgársága van, és ezzel hozzá van magyar útlevele, azzal csak annyira lett jófiú (vagy jóleány), hogy a vilgában esetleg beutazhat olyan országokba is, ahová a román útlevéllel nem! Más előnye viszont egyáltalán nincsen! (Még csak azt se mondanám, hogy húzza zsebet.)

De mindezt az "okos" (mintmár fentebb említettem volt - a nyócelemis) mszp-sek úgysem hiszik el, hisz nekik szanyiparaszt-kapitány, mester/szar/házi meg a több vörös hazudozó úgyis mondja a magáét az országunk ellenében - és az ország külföldről fizetett ellensége-ként.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.01.26. 09:28:57

@no successful:
Az lesz a jövőképük, hogy számíthatnak a magyar állam juttatásaira.
Remek dolog, hogy neked 300 ezer, vagy kétmillió, vagy akárhány külföldön élő eltartott .... a szívügyed.
Ettől lesz jó a nemzetnek...

Hülye vagy.

webnazi 2013.01.26. 09:30:26

@Gyurcsany F.: Óh te ostoba vadbarom.
Már nem egyszer hallottam én olyanról, hogy az idejövő erdélyieket megdicsérték itten, hogy román létükre milyen szépen megtanultak magyarul beszélni.
Nos, amíg itt tart a vörös posványban a szellemi szinvonalad, addig olvasgassál még sokat a magyar történelemről, Tiranonról - ám addig leülhetsz!
Egyes!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.01.26. 09:33:10

@webnazi: Fideszes ne beszéljen nyócelemis emeszpésekről.
Még a miniszterüknek sincs diplomája.
Egy ilyen párt inkább hallgasson, mert takarítónőt gazdasági miniszterré kinevezni már tényleg szánalmas tagságot mutat.

webnazi 2013.01.26. 09:35:34

@DezInf:
- azok az árak már sokkal később voltak!
A 3 forintos kenyeret követte a 3,60-as fehér - aztán a 3 forintos barna szépen elapadt.
A 2- forintos kolbász (fradikolbász) is csak egy áremelés okán lett 2,80-as, mint ahogy az 5 forintos 10 dgk-os teavaj először 6 Ft, aztán már 15, most meg lassan 200! A 40 filléres kifli, zsömle is volt később 50 fillér, aztán 2 Ft, most meg már 15-20 - boltja vállogatja.

webnazi 2013.01.26. 09:42:04

@_most_:
.... akkor viszont a cigányok se nagyon fognak! Te is az vagy talán?
Mert akkor nagy baj lesz - oda az ingyér szocpol támogatás és a segílyke, a családi pótlékok, amiket ezeddig a kocsmába, a játíkgípbe meg a nagy fekete (vagy hófehér) Audi, Mercedes, BMW üzemanyagtartályába lehetett a benzinkútnál szépen bedobálni ...

webnazi 2013.01.26. 09:46:31

@Wásztákhurwáh:
Itt olvasható egy nagyon jó írás a szocik szavazóbázisáról, a tipikus prolikról.
kicsit hosszú, kicsit találó, de nagyon jó:

A proli...
"Tetveinktől ellepetten, elgyengülve várjuk, hogy mit kezd velünk a más népek sorsa."

Németh László

A proletariátus (latin proles „utód” szóból) kifejezést az alsóbb társadalmi osztály megjelölésére használják (tagjai a „proletárok”, röviden „prolik”). Eredeti meghatározásban azok az emberek, akik nem rendelkeznek vagyonnal. /Wikipédia/
És bizony igaz, hogy a tulajdon nélküliség szüli a felelőtlenséget, irigységet és követelőzést. /Dunaújvárosi online/. Az elégedetlenség általános emberi, de a hőbörgés igazi proli tulajdonság.
A meghatározásukra való törekvés célja, hogy rámutasson arra a szociológiai helyzetre, ami a tömegdemokrácián keresztül Magyarország kifosztásának társadalmi bázisát adja. Bizonyos esetekben nem egyszerű a meghatározás, bár vannak vegytiszta prolik, de lehetnek más genetikai-környezeti hatások is, amik nehezíthetik a felismerést. A proli egy olyan személytől elvonatkoztatható jelenség, fogalom, amely jellemzői, tulajdonságai, szokásai, reakciói által leírható. Nézzünk csak körül, a beazonosításra van esély, az önkontroll hiánya miatt a proli önmagát leplezi le.
Karl Marx a munkásosztály szociológiai meghatározására alkalmazta, a kommunista párt, a párt elit hatalmának fenntartására használta őket (és használja ma is). A proletárdiktatúra az egyik legkegyetlenebb (párizsi kommün, Sztálin és Rákosi, Pol Pot, Mao, Kun Béla, Kádár János) forma, lételeme a gerjesztett gyűlölet, az osztályharc (Lenin), eszköze az államterror, a besúgó rendszer (a proli szívesen feljelent), utópiája a kommunizmus, eszméje, hogy minden ember egyenlő (lásd tömegdemokrácia).
Gyakran ipari jellegű városban, annak lakótelepi övezeteiben élő, külső megjelenésében, gondolkodásmódjában, viselkedésében közönséges, igénytelen, szembetűnően műveletlen, mindezek következtében társadalmilag kedvezőtlen megítélésű, alacsony helyzetű személy.
A szó jelentésbővülés révén az ilyen személyekhez társított jellemvonásokkal rendelkező (kínosan igénytelen, faragatlan) cselekvés, fogalom jelzője is lehet. /homar.hu - blog/ A lényeget itt látom, ezen jellemvonások, viselkedési minták alapján határozható meg igazán a proli.
A bunkó proli érzéketlensége, nyerssége karakterizálja az egyént, önmagát magyarázva, tematizálja a fogalmat. A bunkó proliból hiányzik a társas együttélés alapjának tekinthető tolerancia, környezete sokat szenvedhet létezésétől. A proli dühös, önfegyelme nincs, primér ösztönreakciók vezérlik.
A proli számára a munkának nincs becsülete (csak meló), a prolira jellemző a munkakerülés, a lógás. Lumpen elem, élősködő. A proli legfőbb jellemzője, hogy a maslow-i igény kielégítési hierarchia alsó szintjein helyezkedik el. Ebből adódóan képtelen hosszú távon gondolkodni, nem látja át a nemzeti érdekek fontosságát. Mindezek miatt rövidtávú előnyökért cserébe könnyen rávehető, hogy saját (és az ország) hosszú távú érdeke ellen szavazzon. /nepszotar.com/
értsd még: prosztó, pronyó…
A lakótelepi proli a tömegdemokráciában fontos szavazóbázis, nem kizárólag, de legfőképpen a baloldal épít rá. A modoros, öntudatos proli a demokrácia adta térben képződik, álműveltsége könnyen leleplezhető, vitakultúrája nincs, sablonos, közhelyes válaszait a médiából szedi össze. Eszköztárában érvek helyett nem ritka az agresszió (az odamondott frankó), a primer érzésekre épülő, s arra ható hatásvadász félinformáció.
A proli célcsoport, a könnyen manipulálható, kábítható ösztönlény, az olcsón megvehető tömeg egy egysége. A kínai dömping és az olcsó tömegárú közönsége, az igénytelen bóvli vásárlója. Előfordulása így lényegében meghatározható. Nagy számuk miatt iparágak álltak rá kiszolgálásukra (pletykalapok, tévésorozatok, valóságshow-k, nagy áruházak gazdaságos termékei), fenntartásukra és újratermelésükre (balliberális kormányok). A televízió összenőtt a prolival, példaképeit ott találja (celebek), viselkedésmintáit onnan veszi (Dallas, Chuck Norris, Dopeman és Majka). A proli általában nem utazik külföldre (ha igen, az nem kis szégyen…), a tömegközlekedés, esetleg a Trabantot kiváltó Suzuki jellemző rá (Suzuki Swift – proli Jaguár).
A prolinak magas a távhő- és az áramszámlája, viszonylag alacsony a vízfogyasztása.
Vannak államberendezkedések, amelyek segítik a prolisodást (analóg fogalom a földrajzi elsivatagosodás fogalmával), ilyen a gyurcsányizmus is, amely érdekei alapján vonja el az egyén fejlődésnek lehetőségeit. Az elvtársi tőkefelhalmozás hűtlen kezelése akkor végezhető hosszan, ha a tömegek kezelése hatékony manipulációkkal történik.
„A panelproli első vagy második generációs városlakó, gyökértelen, kiszolgáltatott élőlény. Azon a néhány négyzetméteren, amit a magáénak tudhat, nem tud készleteket felhalmozni, nem képes igazán megvédeni territóriuma határait, nem bír közösséggé szerveződni, és nem ismeri fel saját érdekeit. Mint ketrecbe zárt vadállat, elvesztette nemes tulajdonságait, ösztönei szabadulásra ingerelnék, de falakba ütközik, és beletörődött a változatlanba.
Választások idején a panelproli ugyanolyan szavazattal rendelkezik, mint a felelős, történelembe ágyazott, gondolkodó állampolgár. De az ő iksze vagy keresztje nagyon egyszerű módon tömegesen megvehető, meg kell ígérni, hogy csökkenni fog a gázár, lesz fűtéstámogatás, szociális segély” – írja az Új Magyar Szóban Krebsz János.
A proli elvár, a proli a gondoskodó államban hisz (a segély jár neki) és a jogait szívesen hangoztatja. A proli kisstílű, távlatokban nem képes gondolkodni, értékrendje így nem alakulhat ki. A proli nem akar más lenni. Igénye a másolt cd-dvd-n lévő B-kategóriás kínálatából leírható.
A proli szereti a giccset, a Maónika showt, a focit, a kannás bort és a zsírszalonnát.
A proli turkálókból, vöröskeresztes ruhaosztásokból öltözködik, jellemző rá a mackónadrág, a lyukacsos atléta trikó (pörköltszaft díszítéssel), újabban izompóló, hamisított focimezek, idősebb nőknél a nejlon otthonka. A proli szívesen tetováltat magára igénytelen, klisés mintákat, lehetőleg jól látható testrészekre.
A tehetősebb prolik a plázákban vásárolnak, mobiloznak, szlenget használnak és anzágolnak, kérkednek a megvásároltakkal. A proli káromkodik, egyszerű tőmondatokkal és művelt füleket bántó nyelvhasználattal kommunikál (nák-nék, suk-sük stb.), így beszédéről, hangsúlyairól is könnyen azonosítható. A proli szereti a humort (az altesti humort, az egyszerűbb szóvicceket inkább) ami a kiszolgáltatottságának alkalmi oldószere.
A proli vásárol, fogyaszt, így a reklámpiac gyakran szólítja meg, egyszerű üzeneteit gyakran eredményesen sulykolja. A proli, ha nem is tud róla kozmopolita (internacionalista), a globális piac híve, egy dolog fontos számára: az ár. Azzal sodródik…
Ha a proli pénzhez jut, ha hatalmat kap, akkor is csak proli marad. A proli általában lúzer típus, munkahelyét gyakran elveszti (kiszámíthatatlan, fejlődésképtelen munkaerő), könnyen adósságspirálba kerül, egyik napról a másikra él, kölcsönökkel vegetál. A prolit a közvetlen környezete is a proli létben tartja (hatás-visszahatás). A proli a bankok extraprofitos hiteleinek is a célközönsége (lásd személyi hitelek). A proli akaratgyenge, így a szerencsejáték, a dohányzás és az alkoholizmus könnyen megtalálja, ezen kombinációk képi világa egy tipikus proli ábrázolás.
Bizony, a proli nagy barátja az alkohol, az olcsó alkohol (talponálló, kocsmahivatal).
A leggyakoribb proli ital a sör, de nem válogat. A prolinak az alkohol megoldás (mint a gyermeknél, ha eltakarom a szemem, akkor nincs is ott…). "A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan.” – írja Mensáros László 1982-ben a naplójában. A proli nem szívesen tart kapcsolatot más társadalmi csoportbélivel, kisebbségi érzését kompenzálja, ha teheti, bosszulja. Prolival ne barátkozz, nincsenek erkölcsei, nem tartja be a játékszabályokat, a proli, amint lehet, elárul Téged.
„A proli nemcsak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja éppúgy ellensége. Lesi, ügyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli” – írja Mensáros László. A proli a saját anyját eladná.
Vannak jó szándékú, sőt, szerethető prolik is, lehetnek időleges vagy akár tartós megkapaszkodások, lehetnek teljesítmények, de ezek csak akkor jelentenek kilépést a proli létből, ha a korábbi közeget elhagyva, tiszteletet és erkölcsöt tanulva építkezik, s van elég hite és bátorsága ahhoz, hogy új életében otthonra találjon az alsó középosztály értékrendjében.
A valóságban a jólelkű prolinak még nehezebb az élete, hisz környezetéhez nehezen alkalmazkodik, állandó kettősségben él, helyzete majdnem kilátástalan (az ilyenek becsülendő módon gyermekeiket taníttatják…).
Vannak olyanok, akiket a környezet, a genetika determinálna a proli létre, mégis van tartásuk, igyekezetük, becsületük. Olyan tisztességes munkásemberek, akik a lehetőségek hiányában nem tudnak fejlődni. Ők a fenti mérce alapján nem prolik. A belső tisztaságuk a garancia.
Jóna Dávid

webnazi 2013.01.26. 09:50:58

@én már a fény gyermeke vagyok:
Lehet hogy tényleg a fény gyermeke vagy, de a fejedbe sajna nem jutott belőle egy jottányi sem.
Talán elemlámpával még megpróbálkozhatsz - a szádon át .... ám be is kaphatod, ugyanott.

xvxvxv 2013.01.26. 09:55:27

@Mária: el nem lehet egy kívülállónak képzelni, hogy valójában micsoda megnyomorított agyú a fideszzombi. az élet dolgaiban ismerek egy teljesen racionális, nagyon is kritikus korrekt csávót vagy 15 éve, ám amikor ez az ostoba cigány szóba kerül, mintha átkapcsolnának valamit az agyában: mindent elhisz, mindent úgy talál jónak, ahogy ez az ostoba, össze-vissza hazudozó, képmutató, szarkeverő cigány előadja.

csak két példát mondok: 5. kerületi lakos, már-már betegesen természetvédő. amikor kivágták a parlament mellől az összes fát a fideszcigányok (csak azért, hogy a vörös grófot elvigyek onnan) térrendezés örve alatt, bemagyarázta magának, hogy öregek voltak már azok a fák...

a másik: a komcsik alatt egyik nagy szívfájdalma volt, hogy megszüntették a postákat, összevonták őket, mozgó járműről kihordva a leveleket, most, hogy a fideszcigányok tovább folytatták ezt (a vasúti szárnyvonalak további megszüntetésével), bemagyarázta magának, hogy ez így jó, nem is kell annyi posta, pénzt lehet vele megtakarítani stb.

a kifordúlt szemű, a szektás révülettől a szája szélén csorgó nyálú fideszgyülis olyan, mint az illegalitásban lévő kommunista mozgalom aktivistája a '20-es években: bármit elhisz, bármit megtesz az ügyért.

végtelenül szomorú ez az egész. és ezek a szerencsétlenek nem veszik észre, hogy kúrvára átbasszák őket azok a magyarokat megnyomorító, egymásnak úszító, nyugodtan ki lehet mondani: hazaáruló fideszcigányok, akikért rajonganak.

webnazi 2013.01.26. 09:56:08

@coni:
mindez a tipikusan proli irigykedés alapja.
Ha bezzeg a magyarországi zsidó lakóparkokat nézed (és amikből sajnos egyre több van!), ahol még éjjel-nappali portaszolgálat is leend, sorompóval, portással,
hogy oda sima földi halandó, egy magyarországi magyar, a piszkos goj még csak be se mehessen, az ugye nem háborít fel ennyire?
És ezeknek a kettős állampolgárságára nem térsz ki annyira mint gondolom én, mert nekik ugyebár szabad?!

webnazi 2013.01.26. 10:00:15

@én már a fény gyermeke vagyok:
Na nem mintha az a ripacs-bohóc gyurcsányitok már bemutatta volna a lopott szakdolgozatát.
És az ezzel összepalgizált főiskolai diplomáját ... onnan Pécsrűl

salamander 2013.01.26. 10:09:03

@webnazi: Barátom lenyűgöző gyűjtemény... Az, hogy ezek szerint Magyarország 90%a proli egyenesen kétségbeejtő.

Merre tovább elvtársak?
Lassan a kukában sem lesz semmi!

***

webnazi 2013.01.26. 10:14:26

@xvxvxv:
akkor te egy szélsőbalos rasszista náci vagy, ahogy itt elnézem a cigányozó írásodat.
És mellé egy csökött agyú mszp-s, aki elhiszi azt a vörös hazugságot, hogy Orbán a cigány! Naés?! Akkor mi van? István meg a király volt nem?
De ráadásnak még a Mátyás is, aki szerintetek ősi román volt (meg a hülye románok szerint is, csak ott hazaáruló, mert inkább a magyaroknál szolgált) és volt egy "másik Mátyásunk" is szintén - bolsi Rákosi (a zsidó Roth Manó).
Azonban minha említést sem tennél a baloldali híres tolvajokról, Kolompár Orbánnal az élen. Ők persze nem cigányok, hanem mind talpig becsületes fehér, baloldali emberek.
Röhögnöm kell.
Mintha inkább olyanok lennének, mint a néhai Májkel Dzsekszon (Michael Jackson), aki valami oxigénsátorba fehérítgette magát, hogy ne látszódjon annyira boxosnak.
Aztán mi lett vele-belőle?
Először leesett az orra, a füle, később a farka, no
meg odalett igazság, mert meghalt a király ...

webnazi 2013.01.26. 10:19:02

@salamander:
Megmondta egyszer valaki nagyokos:
- vannak a polgárok, ezek többnyire vidéken vagy nagyobb városokban a külső, kertes városrészekben és családi (pógári) házakban laknak,
és vannak a kádárkaptáros panelprolik, akik mindig és mindenkor az mszp-re szavaznak, mert akkor nem kell semmin gondolkodni, hisz ott van a gondoskodó és gondolkodó vörös fűhrer-brigád, és megvan a tévéműsor meg az óccsó sör. A nézéséhez.
Való világ, győzike show, X-faktoriális és a Voice, meg a kőbányai Dreher-ló hugya ...

xvxvxv 2013.01.26. 10:45:44

@webnazi: te meg mi faszról hablatyolsz itt? se, füle, se farka annak, amit írsz, mszp meg valami oxigénsátor..., ennyit értettem az egészből. nem sok eszed lehet.

mér hazudsz magadnak? mondd ki, fideszes vagy, és fáj, hogy egy magyarokat megnyomorító tehénszar-népség vagytok.

xvxvxv 2013.01.26. 10:52:55

na, szanyiék vagy ezek a fideszmajmok!

fidelitas.hu/cikk/egy_szerelem_tortenete

Isten!, meddig vered még ezt a szerencsétlen országot...! :)))

DezInf 2013.01.26. 13:20:15

@xvxvxv:

Szégyeld magad!
Elcseszted a napomat,sosem hittem volna,hogy ennek a nemlétező szervezetnek van weboldala.
Andersen-szerű,fujjjjjjjj.....

DezInf 2013.01.26. 13:23:14

@webnazi:

Te betegesen utálod a saját népedet.
Ez nem fáj néha neked?

webnazi 2013.01.27. 10:31:46

@xvxvxv: ti vörös buzik, ti sokkal rosszabbak vagytok, hisz csak gyűlölködni tudtok, de szöveg-értelmezésetek az nulla.
Ha valóban elolvastad volna kissé részletesebben amit leírtam, esetleg többször is, (mert úgy vettem észre, elsőre nem igazán volt nálad tiszta semmi)
Én az említett oxigénsátorral Michael Jacksonnál beszéltem. Tudom, neked ugyan arról sincs halványlila fingod, hogy ki volt ő egyáltalán, mert nálatok csak 6. lenin van, meg a rákosi pajtás, kádárcsermanekjankó meg a hazudozós-idegbajos gyurcsányi ... jaaa és a libatolvaj bajnai meg a "híres" dopeman ...

webnazi 2013.01.27. 10:33:56

@DezInf:
"Te betegesen utálod a saját népedet.
Ez nem fáj néha neked?"

ezt honnan veszed, te elmebeteg? Talán mondták neked két innyekció és egy erektió között az ápoló-bácsik, hogy most ezt kellene mondani?

DezInf 2013.01.27. 17:14:51

@webnazi:

Cöf cöf cöf , brekegj békuci:D
Jól csinyálod,tényleg....

webnazi 2013.01.30. 17:44:27

@DezInf: ez hülye!

Orvosnak mutasd má meg magadat ...

DezInf 2013.01.30. 18:22:04

@webnazi:

Megmutattam a képed a dokinak,azt mondta menthetetlen vagy:D

DezInf 2013.01.31. 17:54:51

@webnazi:

Ne hari de ismeretlenekkel és ápolandókkal nem barátkozok:)
süti beállítások módosítása