sorok között

sorok között

Orbán utód - A trónörökös megszületett

2012. május 27. - Politikai Ateista

Kicsit talán még korai erről elmélkedni, mert nem hiszem, hogy Orbán Viktor a közeljövőben a visszavonulását tervezné, - esetleg egy csúfos választási vereség után - és a hosszútávú előrejelzésekbe egyébként is csúnyán belerondíthatnak az előre nem látható, váratlan események, de ha fogadnom kellene az Orbán-utódra akkor én Lázár Jánosra tenném a voksomat.

Lázár nem a tipikus zombi-pártkatona, nem átlagos bólogató János, vállalja a konfliktusokat még akkor is ha a saját csapatával kerül szembe, nem fél nemet mondani a Fideszes dinoszaurusz-politbürónak, és a párt ősatyjának sem. Ellentétes véleményét egyeztetés nélkül a nyilvánosság előtt is felvállalja, ami jelenleg okozhat némi felszín alatti feszültséget a pártban, de egy ilyen bevállalós, arrogáns pártvezér igen hatékony lehet a többi párt elleni politikai csatározásokban.

Meredeken felfelé ívelő politikai karriere során, rövid idő alatt meghatározó karakterévé vált a Fidesznek, gyakorlatilag a második erővé lépett elő Lázár a frakcióvezető. Egy-két sallerral már nem lehet rendre utasítani, és minden bizonnyal Orbán Viktor is sejti, hogy komoly politikai kockázatot rejthet magában ha beleköt a radarblokkolós Lázárba, ezért is próbálja egyre közelebb húzni magához, beépíteni a közvetlen csapatba, és ki tudja, titokban talán már a pártelnöki stafétabotot is neki szánja.

Fotó:MTI

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr994548863

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.05.27. 22:57:58

Egy évnyi szociológus szakmai gyakorlata van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegm...

Trackback: Orbán Viktort lebuzizták 2012.05.27. 22:55:25

  Lézerjanit ment kikérni, lebuzizták Orbánt a vásárhelyi polgárok. Mivel “kikérni” a hagyományos népi kultúrában a menyasszonyt szokás, a miniszterelnöknek egy szava se lehet amiatt, hogy az érkezése ellen tüntetők a spin doktorok jav...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Venyigeszu 2012.05.27. 17:33:58

Nem értek veled egyet.
Orbán visszavonulása után a Fidesz meg fog szűnni. A Fidesz egyenlő Orbánnal, akinek nem lehet utódja. ( Nem véletlen, hogy tavaly október 23-án nem volt senki, aki pótolhatta volna őt.)
A Fidesz egy érzelmi, protest párt, amelyiknek az élére egy karizmatikus szónok kell. Lázár pedig sok minden, de semmiképp sem karizmatikus.

blist 2012.05.27. 19:45:12

Szerintem is a fideszt az Orbánba vetett vakhit tartja össze. Ha kiesik a sorból, a párt szétesik a különféle érdekcsoportok mentén.

szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2012.05.27. 20:42:40

Én már két éve mondtam, hogy Lázár lesz a Fidesz Brutusa. Ha kell erővel szerzi meg a pozíciót.
Viszont lehet, hogy a Fidesz-fanok elpártolnak tőle. Nekik Orbán az ISTEN.

Sir Galahad 2012.05.27. 20:49:16

A Fidesz most valóban Orbán pártja, és ha ő váratlanul kiesne a sorból, csakugyan bajban lenne a párt. Ugyanakkor ha van a hatalomban mondjuk még egy ciklusa, akkor igenis fel lehet építeni egy új arcot, aki idővel átveheti a stafétát. A szerzőnek igaza van abban, hogy az erre alkalmas emberek egyike Lázár - a kérdés az, hogy lesz-e idő őt felépíteni, nem húzzák-e keresztül váratlan események ezt a forgatókönyvet.

MasterBlaster 2012.05.27. 21:11:48

A vallások nem szoktak Istent váltani. A FIDESZ pedig egy vallás, se több, se kevesebb.

Antoninus Pius 2012.05.27. 21:23:24

Biztos, hogy el fog tűnni. Talán kiderült, hogy mégsem gyógyítható? Adja Isten, úgy talán megmenekülünk..

sivatagi n. 2012.05.27. 21:39:50

Hogy fognak Orbán után sírni a balliberális takonyférgek, amikor a Jobbik átveszi a hatalmat :)

kacagány 2012.05.27. 21:50:50

Lázár a Medián népszerűségi listáján 21 ponttal az utolsó harmadban kullog. A közelmúltbeli arrogáns fellépései széles tömegek számára tették ellenszenves figurává őt. Nem hiszem, hogy akár középtávon is bölcs dolog volna egy ilyen, pökhendi ember imázsát hordozó politikust előtérbe nyomni.

gerdo 2012.05.27. 22:00:56

@kacagány: Na mert Orban olyan kurva nepszeru szeles korben. A zombi agyu idiotaknak jo lesz, ez a fontos. Ha lenne egy normalis part ebben az orszagban a fidesz a parlamentbe eppen csak hogy bejutna, es ez Lazarral se valtozna.

A szerelő 2012.05.27. 22:22:28

@gerdo: " Ha lenne egy normalis part ebben az orszagban ..."
Nem a pártokkal van a baj, hanem a nem normális emberekkel :)
Ugyanis normális ember ilyet nem tűr el, amit az eddigi pártok műveltek/nek az országgal.

labrabbit 2012.05.27. 22:34:29

@sivatagi n.: Hogy fognak Orbán után sírni a balliberális takonyférgek, amikor a Jobbik átveszi a hatalmat :)

Hogy fognak majd sírni a Jobbik szavazói, mert a többiek tudják, mire számíthatnak. :(

zembertelen 2012.05.27. 22:37:38

Jani lesz a Jánosból!

NA YA! 2012.05.27. 22:46:18

@poszt: "Lázár nem a tipikus zombi-pártkatona, nem átlagos bólogató János"

Nem is, ő egy birodalmi bólogató!;)

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.27. 23:00:09

Lázár "akinek semmije nincs, az annyit is ér" János.

Hát persze.

hungarisztan 2012.05.27. 23:04:23

Nem értek egyet a szerzővel.
Orbán nem tolerálja a rá veszélyes alakokat. Tessék megnézni, akik picit is kiemelkedtek az elmúlt 15 évben mellette, annak mind visszanyomta a fejét a víz alá, lehetőleg az iszapba. Volt, aki eleinte próbálkozott intelligensebb lenni (Szájer, Pokorni, Navrasics) – sehol nincsenek már. Amelyik okosabb volt (Szájer) az jól fizető, önkéntes számüzetést választott, amelyik magától nem ment, annak mennie kellett. Navra: betörése érdekében először egy olyan szerepet osztottak rá, mint ami Szíjjártó állandó karaktere, ezt nyilván rosszul viselte, aztán el is süllyedt. Pokorniról ne is beszéljünk, mert egyetlen kvázi-értelmiségiként az elejétől fogva meg volt pecsételve a sorsa. Orbánnal kölcsönösen utálják egymást, mint a szart, és okkal. Mindketten tudják ugyanis, hogy Pokorni az intelligensebb, és mindketten tudják, hogy ennek ellenére amíg OV a főnök, addig Pokorninak fű nem terem. Emlékeztető gyanánt OV rendszeresen orrba is vágja Pokornit olyasmikkel, mint hogy egy Hoffmant ültet a fejére. Kevés megalázóbb dolgot tehetne vele.

A többi koleszos társ levette a kurzust: hamar megtanulták, hol a helyük. Áder, Kövér, Deutsch versenyeznek hűbéresküik letételében: amikor csak lehet, világossá teszik a vezér számára, hogy se tehetségük, se ambíciójuk, hogy a helyére aspiráljanak. Kósa úr ezt egészen konkrétan le is nyilatkozta preventíve, nehogy véletlenül ő is büntibe kerüljön. A kellő szolgalelkűség meghálálja magát: Áder Savanyújóska idén megkapta 20 éves behódolásának a jutalmát. A ravaszdi Kövér, aki boldogan tolja a gyökér megmondóember szerepét, szintén kegyúri elismerésekben részesül (pl. Országgyűlés elnöke), de még az überprimkó, s a pártnak leginkább csak ártó Deutsch kolesztárs is jól tejelő EU-s állásból égeti magát és az országot, Orbántól tisztes távolból.

Stumpf, a másik kvázi-értelmiségi hamar lederiválta, hogy neki sem fognak sok lapot osztani, ha nagyon ugrál, a Pokorni útja sem volt bejövős, inkább önként háttérbe húzódott. Állandó háttéremberként, századvéges tanácsadások, közvéleménykutatások, felmérések megbízhatóan orbánbarát udvari szállítójaként kapja is szépen a megrendeléseket dögivel.

Lázár... nos, Lázár nagyon gyorsan emelkedett nagyon magasra, meglesz még ennek a böjtje. Innen lehet igazán nagyon perecelni – Mikola bá mutatott be például egy gyönyörű zakót egy hasonlóan magas polcról, amidőn a szokásos arroganciáján is túlmerészkedve, az emlékezetes szinglizős beszédével egymaga elküldött vagy 20%-nyi szavazót a választások véghajrájában. A Párt persze összezárt a magát nem kis beképzeltséggel a „Nemzet Orvosaként” aposztrofáló arroganciabajnok mögött, de hogy a vezér szobájának magányában nem lett megdicsérve, az rozsdás bökő. El is tűnt szépen a balfenéken, akarom mondani, jobbfenéken. Vagy legalábbis TV-képernyő, rádiómikrofon közelébe nem engedik, ami az álomfejtők szerint politikusi karrier vonatkozásában kábé a megszűnéssel egyenértékű.

Lázár „Aki Nem Keres Sokat, Az Annyit Is Ér” János gyakran bontogatja a pofonosdobozt. Saját hatáskörben és napi szinten képes legalább akkora baromságokra, mint amit Mikola doktor legjobb formájában tudott megfutni. Egy-két lézerblokkoló, meg kellőképpen arrogáns megjegyzés a választási hajrában, és mehet vissza a balettbe ugrálni, Mikola doki már várja a tütüvel.

Már csak azért is, mert Orbán még legalább 20 évre elég erőt érez magában. Merthogy nem másnak kaparta ki a gesztenyét, az ziher. Pláne nem egy ilyen nyikhaj senkiházinak. Rezeg alatta a léc, ha okos, tudja ő is.

Orbán pártja arról szól, hogy
1) Orbán
2) Orbán
3) Orbán.
A többiek: futottak még kategória. Pillanatok alatt lecserélhető / lecserélendő pofozózsákok, akiket leginkább akkor tol előtérbe a nagy sakkjátékos, amikor arra van szüksége, hogy ne az ő renoméja sérüljön. Aki ezt átlátja, és zavarja, az önként kiszáll, és elmegy például polgármesternek (Rogán pajti és társai), aki buta és/vagy pojáca, az idióta vigyorral az arcán jelenik meg nap mint nap a médiában (Szíjjártó). Jutalom ezért is jár, csak nem szabad megfeledkezni arról, kinek hol a helye.

billy reed 2012.05.27. 23:09:15

" nem átlagos bólogató János"
Nem, átlagon aluli...

" vállalja a konfliktusokat még akkor is ha a saját csapatával kerül szembe, "

Igen, a végén még kiderül, hogy ő egy igazi népi hős.

"Meredeken felfelé ívelő politikai karriere során, rövid idő alatt meghatározó karakterévé vált a Fidesznek, "

Nem ívelt senki sehová.
1. Azért nem, mert ez egy semmi kis ország, így a vezetői is azok.
2. Előtte már bejárták ezt az utat páran, le is lettek felejtve.
A Fidesznek OVi-n kívül nincs meghatározó karaktere.
A többiek - Hofival szólva- "mikor már valakik voltak, akkor voltak senkik".

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.05.27. 23:21:51

a hitelkövetelő pedig a magyar nép

kétpofára habzsi

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.05.27. 23:42:47

@endike: Endike, álomvilágban élsz, senki nem követel hitelt. Kérlek, ne írd be többé ezt a butaságot az összes poszthoz. Köszi.

bankvezér 2012.05.27. 23:54:01

Ez egy igazi hülye! Mármint Lázár...

balambher 2012.05.27. 23:55:28

A poszttoló téved, de ezt többen leírták már: a Fidesz=Orbán. Ő képes százezreket (embert, nem pénzt) hipnotizálni. Ha majd, de nem most, egyszer lesz egy utód, azzal a Fidesz a mostani MSZP szintre fog visszaesni, ami még mindig elég szép, de a hatalomhoz már kevés lesz.

J.W. Booth 2012.05.28. 00:02:25

@sivatagi n.: Húzd ki a kezd a biliből, pajtás.

A pártod a fidesz egyik csökevénye (a másik a KDNP), akiknek a fidesz bukása után nem osztanak lapot. Egyszerűen azért, mert onnan nincs lejjebb.

Egyébként meg egyetértek azokkal, akik a Fidesz=Orbán képlet alapján a párt széthullását valószínűsítik, ha a kisember valamilyen okból parkolópályára kerül.

Putyilov gyári melós 2012.05.28. 00:08:16

@hungarisztan:

Szerintem is arról szól a történet, hogy Orbán a potenciális konkurenciára kívánja ráfogni a bukást.

Elég mocskos, kádárista módon számolt le Orbán az összes eddigi lehetséges konkurensével az elmúlt 25 évben. Mindenkit vagy zsarolással vagy lekenyerezéssel tart a pártállami kegyencrendszerében.
Ha valaki potenciális trónkövetelő, akkor azt kinyírja.
Lassan nem tudja elfedni a nyaloncmédia sikerpropagandája a padlássöprő népnyúzásokat, ma már mindenki érzi a megszorításokat és Lázár lesz a hibás a kormány összes elqrásáért, Orbán meg majd felette fog lebegni, időnként helyreteszi és megvédi a Zembereket.
Így volt ez kitalálva kormányalakításkor is, csak Navra nem válalta be az áldozati bárányka szerepét.
(Meg is kapta az ezért neki járó megaláztatásokat, párszor leszavazta a saját frakciója)
Amúgy a most kinevezett Baloghal már az első héten éreztette, hogy csak Macskajancsi szerepre szerződtette, még a saját embereit se engedi neki kiválogatni.

A bulvármédiában erősen nyomuló Rogán is ugyanezért lesz frakcióvezető.
Ő és Lázár kell, hogy elvigyék a balhét, a Kárpátok Géniusza helyett.

Orbán soha nem fog visszavonulni, a körülötte kialakított pártállami csicskarendszer, a kontraszelektált nyaloncok hada egyszerűen nem engedi meg neki. Vagy forradalom kergeti el vagy úgy fog kihalni a politikából, mint Kádár.
Ő is vissza akart volna vonulni nyugdíjba már a70es években, csak a nyaloncok mindig meggyőzték, hogy pótolhatatlan. Sőt, nemcsak őt, hanem az egész társadalmat: "Addig lesz itt jó világ, amíg Kádár él"

Makkasz 2012.05.28. 00:09:17

@Sir Galahad: Lázár karrierista. Ennek ellenére frakcióvezetősége előtti politikai karrierje nevetséges, üzleti nem is volt neki.

Szerintem esélytelen hogy utód legyen, ha megpróbálják, nagy égés lesz, ahogy Ford is megmondta.

J.W. Booth 2012.05.28. 00:10:52

@hungarisztan: Ez egy remek összefoglaló, veri a posztot!

JMC 2012.05.28. 00:14:51

Az is lehet, hogy új belső kört épít maga köré, mert a már emlegetett Szájer, Navracsics, Pokorni, Áder és még sorolhatnék pár nevet - látva OV ámokfutását - sorra elfordultak tőle. Nem látványosan, de azért már nem ugranak füttyszóra. Kellenek a talpnyalók - Szíjjártó, Lázár stb...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.05.28. 00:35:06

Nahát, már nem Kósa vagy a Pokorni az? Most ő a legújabb, akit megpróbálnak a külsősök felépíteni? :)

Putyilov gyári melós 2012.05.28. 00:35:07

@JMC:

Lázár, Gulyás, Bánki és az a mangalicaképű(nem jut eszembe a neve Szíjjártó bohócpajtijának) volt az új kör, őket használta fel a régi koleszos ivócimborák, kurvapecérek ellen.

Emlékezz csak vissza, Áder száműzetésére(Schmitt Maria ante portas című mno cikk) ők mind ekkor lettek kiemelve.

Orbán a tavaly novemberi IMFhez való fordulás óta meggyengült, erre Schmitt bukása egy lapáttal még rátett, oda a zseniális Géniusz figurája, a vak is látja, hogy a Vezénylő Tábornok buta mint a Föld és nem tévedhetetlen, ezért bocsájtott meg a Kövér által favorizált Ádernak is és ezért hozta vissza, ezért újra jó ember a 2006 óta szintén háttérbe szorított Kósa.

Nincs új kör, csak a régi sakkfigurák lettek a táblán kicsit átrendezve.
Ezek legtöbbje ráadásul a Pokolba kívánja a Gazdát a megaláztatások miatt és nagyon jól tudják, hogy az UD ZRT mennyi doksit gyűjtött róluk. Viszont azt is tudják, hogy Orbán és az Orbán brand nélkül szart se érnek, mehetnének kapálni.
Egymáshoz vannak kötve, képtelenek szabadulni.

Ott van Fellegi, milliárdos, mégis felmosta vele a padlót.
Martonyi kussban van, Pintérről hónapok óta nem hallani.
Itt mindegyik lapul, mint kutyaszar a fűben és készül a NAGY BUMMRA!

komplikato 2012.05.28. 00:44:56

@kacagány: Emlékeim szerint január elején adott egy interjút, amiben nagyon jó fejnek akart látszani és el akarta hinteni, hogy ő a rossz zsaru - jó zsaru játékból igazából a jó zsaru, csak eddig álcázta magát, de ő a Fidesz lelkiismerete és fő belső ellenállója. Valami szándéka csak volt vele ...

Putyilov gyári melós 2012.05.28. 00:48:56

@Putyilov gyári melós:

Bár belegondolva, valami köröcske talán alakul, a volt szadeszosok mostanában Orbánhoz imádkoznak, hogy mentse meg őket a Jobbiktól:
hvg.hu/itthon/20120525_Gyorgy_Peter_rendszervaltas_eloadas

A volt Megyó és Gyurcsány tanácsadó, szintén szadeszos Gerő is ott nyüzsög, tőlük veszik Orbánék a tekintélyelvű, antidemokratikus faszságaikat, neki Schmitt Mária mostanában az élettársa:
nol.hu/belfold/20120526-a_tabukkal_alaaknazott_terulet

Putyilov gyári melós 2012.05.28. 01:36:14

@endike:
Endike, legalább ne rakj be a nicked mögé egy tarhálásra, közpénzlehúzásra, számlagyárra és hasonló nyalánkságokra alapított kanyhalós-csöves céget.

röhögő 2012.05.28. 04:20:14

@sivatagi n.: Mi szívtál öreg? Király anyag lehet, ha ennyire elvesztetted a realitásérzéked.

röhögő 2012.05.28. 04:24:29

@Putyilov gyári melós: Óh! Csak néz meg ennek az elmebeteg köcsögnek az aktivitását.
Egy ritka gusztustalan féreg.

"endike 2012.05.27 19:51:23
Felháborító! Szerintem hitelt kell még felvenni a problémák megoldására.

Aztán ha az ország csődbe jut, én húzok külföldre. :)

Hajrámatyar, hitelt, kétpofára.
endike 2012.05.27 23:45:08
@Zigomer Trubahin: persze. és a nép élvezi. bár az "előző 8 év" még jobban habzsolta, de a fidesz is menő

hajrámatyar, kétpofára, a nép élvezi

endike 2012.05.27 19:52:25
Felháborító! Szerintem hitelt kell még felvenni a problémák megoldására.

Aztán ha az ország csődbe jut, én húzok külföldre. :)

Hajrámatyar, hitelt, kétpofára.

endike 2012.05.26 14:54:33
akinek nincs diplomállyya az nem is ember!

hajrámatyar értelmisség :D

hajrá nők (akik legjobban elvárják a szarosdiploma meglétét) :D:D:D

endike 2012.05.26 11:41:29
@Dr. Furia: dehogynem képes, csupán még hitelt kell felvenni ahogy eddig is

hajrámatyar!
endike 2012.05.26 11:42:02
@coni: és kádár vett fel sok sok hitelt? naügye

aki hitelt vesz fel aztatat kedveljük

endike 2012.05.26 11:13:36
hehe jó ötlet

de a hitelfelvétel még jobb

endike 2012.05.26 11:13:36
hehe jó ötlet

de a hitelfelvétel még jobb

endike 2012.05.23 23:09:29
igen. a cucilizmusba is ingyér vót minden

hajrámatty, vegyünk fel hitelt ha nem tellik rá

hajrámatty"

@endike:

röhögő 2012.05.28. 04:29:37

@hungarisztan: Egyetértek. Lézer Annyitisér Janit egy mozdulattal a víz alá lehet nyomni ha Polt Pot Péter a Bölcs Vezér utasítására elkezdi vizsgálni a hódmezővásárhelyi ügyeit. Bár lehet ezt nem merik megtenni, mert ha Lézer Annyitisér Jani esetleg elcsiripeli mennyit adott a Fidesz pártkasszába, akkor nagy botrány lesz.

röhögő 2012.05.28. 04:31:35

@Zigomer Trubahin: Hónapok óta ugyanezt okádja be ez a barom mindenhová.

@endike:

Hannibál tanár úr 2012.05.28. 05:25:00

Ha Orbán valamihez ért, az a belső ellenzék kinyírása. Ha kormányozni is úgy tudna, mint uralkodni a pártján, nyugodt lennék.

Bicepsz Elek77 2012.05.28. 05:26:57

@hungarisztan: Ott a pont. Amugy is a "csapat"(az a 150 ember, akik alkotjak a magjat) szamit, akik Orbanra eskudtek.Neki csak ezen belul kell pozicionalnia magat allandoan (de ez az ELET mondenhol. A Gyurcsany tul hulye volt erre az MSZP-ben). Tobbszor is megkuzdott az ellenfeleivel(Fodor ellen, 2002. utan Kosa es Pokorni ellen) es nyert. Orban Viktorra a sajat hulyesege (es az embereie: Deusch, Kover, Mikola, Lazar) jelenti a legnagyobb veszelyt.

xxyati 2012.05.28. 06:09:08

@Bicepsz Elek77: Azért a hülyeség tekintetében Kuszaszemet se felejtsük ki a sorból, aki nem csak a törpediktátorra, hanem az egész magyarságra veszélyes.

mese1 2012.05.28. 06:15:57

@sivatagi n.: Hát igen, tudod ők csak az orrukig látnak... Jobbik jön, mi meg megyünk a levesbe, ha ezeknek odakint (Helleréknek, Konrádoknak és Kertészeknek köszönhetően )Orbán fasiszta, mi lesz a Jobbik győzelemnél?

mese1 2012.05.28. 06:18:02

@Putyilov gyári melós: Szeretnéd Kádárt? Ott van Gyurcsány, emlékszel mit mit mondott? " El lehet menni! Tessék! "

genyamagyar 2012.05.28. 07:18:07

@mese1: El is mentek tavaly 40.000-en Németországba.

2012.05.28. 08:06:18

@röhögő: Igen, Lázár majdnem csődbe vitte a városát, gondolom nem kevés ment Boldizsár fia svájci számlája mellett a pártkasszába is. Most persze Vásárhely szépen ki lett tömve állami pénzzel és jobban áll, mint 2010 előtt. Lézer nagyon elszállt magától az elmúlt két évben és igen, Orbán is tudja, hogy ő az, akinek most le kell törni a szarvát, ezért is vonja be az ordítóan sikertelen kormányzásba.

Mindig elgondolkoztam, hogy az ilyen vidéki Döbrögiket, mint Meggyes, Kósa vagy Lázár miért nem rúgják seggbe. Annyira visszataszítóak, hogy biztosan kimutatható a kár, amit a párt népszerűségének okoznak. De igen, az övék volt a pártfinanszírozás feladata a száműzetés keserű nyolc éve alatt, ezért lehet a városaikban mindent nekik. Mondjuk ez fogja sírba tenni a Fideszt, de az nem is olyan nagy baj, legalább a helyére jön egy igazi konzervatív párt.

xxyati 2012.05.28. 08:20:34

@mese1: Ha már Kádárnál tartunk, alatta nagyobb létbiztonság volt. De nem visszamutogatni kell, te fasz, hanem normálisan kormányozni, amire képtelenek. A jobbik csak akkor rúghat labdába, ha a te idióta kedvenceid továbbra is ezt az ámokfutást csinálják.

jog-ász 2012.05.28. 08:23:20

viktor öregszik, nagypapa lesz lassan, kell neki is aki hiven támogatja..jani meg az a lelkesen támogató fajta, még emlékszünk rá az egyetemi évekről, akkor aktiv politikus volt rapcsák andrás hmvhelyi polg.mester jobb keze, tanulmányaira nem igazán volt ideje..

Alfonse · http://www.ahonapkonyve.hu 2012.05.28. 08:23:55

Nem érdemes a Jobbik-alternatívát emlegetni, mivel a Jobbik egyetlen esetben kerülhet kormánypozícióba. Ha a választási eredmények úgy alakulnak, hogy Orbánnak csak velük lesz parlamenti többsége. Orbán egyszer már eljátszotta Torgyánnal, s újra megpróbálja majd. Vona kap egy mezőgazdasági miniszteri tárcát és miniszterelnök-helyettes lesz.

téridő 2012.05.28. 08:37:57

Orbi pont úgy néz ki, mint Kádár 1957 május 1-én. Úgy is viselkedik, csak a "kommunista eszméket" kerüli, és családi tőkét halmoz föl a
közösből. Neki ezzel ki is merült az ambíciója
(minden más már csak tőkestabilizálásra törekedés). Lázár még ennek előtte van (hisz fiatalabb is), kétség hozzá nem férhet, ő is tőkehalmozásra tör. Neki már Orbi avitt, félre is kívánja állítani hamar. Ezeket a fiúkat majd váltságdíj-követelő gyerekrablók fogják megfékezni (TEK-ből lesz ilyen egy-két ember). Hajrá magyarok, cigányok, románok, szlovákok, oroszok, zsidók, arabok, stb.!

Csetepaté márki 2012.05.28. 08:45:54

@hungarisztan: "amikor csak lehet, világossá teszik a vezér számára, hogy se tehetségük, se ambíciójuk, hogy a helyére aspiráljanak"

Ezt nem értem.Miért kellene Orbán helyére aspirálniuk? A nagy demokraták nem is tudnak elképzelni egy pártot, ahol nem marakodnak folyamatosan a párton belüli hatalomért? Az már nem demokratikus? A fidesz szavazók teljesen elégedettek Orbánnal. Az, hogy a magát "demokratikusnak" nevező ellenzék mit pampog, meg marakodik, arra szerintem a fidesz bázisa magasról tesz.

Hertelendi 2012.05.28. 09:02:55

@Alfonse: Ezzel ki is írjuk magunkat Európából! Elszigetelődünk, mint anno Ausztria Haiderrel...
Persze Orbán már így is eléggé elszigetelt minket, de talán még nem késő...

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.28. 09:08:40

@Alfonse:
Elég ósdi elmélet ez, és mikor még új volt is kocsmaszagú volt. Olyan embereké, akik nem követik az eseményeket, viszont nagyon hangosan tudnak marhaságokat mondani.
A Jobbiknak semmi köze nincs és nem lesz Viktorhoz. Mert onnantól, hogy lenne, gyakorlatilag meg is szűnnek létezni. Vona ennél azért tovább lát.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.05.28. 09:14:11

@Hertelendi:
Sosem írtak minket Európához. Manapság meg főleg nem. Gyarmat, piacként talán. De naiv azt gondolni, h ez másként volt, vagy másképp lesz.

zipe moha 2012.05.28. 09:34:18

...véleményem szerint szó sincs visszavonulási szándékról..épp ellenkezőleg... sakk 5 lépésben...matt!Sok minden arra utal hogy Orbán a 2014-es választás megnyerését követően elnöki rendszert szeretne bevezetni.(természetesen ő az elnök) Ennek az alapjait a meglévő 2/3-os támogatottsága miatt már ebben a ciklusban el kell kezdenie leraknia...mert koránt sem lehet biztos a 2014 utáni választási sikerében.
A recept amit követ egyértelmű horty restauráció,annak minden kellékével...idővel!
Remélem a választók értelmes döntést hoznak majd arról, hogy (m)ilyen országot akarnak-e maguknak

2012.05.28. 09:44:09

A Lázár- stb félék ideoda mozgatása kapcsán kombinálni elég üres dolog. Azt kell megnézni, ki épít valódi hatalmi bázist maga mögé. Pokorny próbálta, de őt az elmúlt két évben lefagyasztották anyagilag. Rogán próbálta, nem is áll rosszuk, de lefoglalja Tarlós kicsinálása, lehet, hogy ez túl sokba kerül majd neki. Áder megpróbálhatja mostantól. Navra gyenge, és egyre gyengítik. Pálinkás nincs a politikai blogok figyelmében,. de jeleleg ő az, aki leginkább megerősödött egy esetleges jobboldali bel-váltáshoz, Orbánnal utálják egymást eléggé, még karrieristább, mint ő, és értelmiségiként léphet fel, egyre erősebb nemzetközi háttérrel. Rajtuk kívül csak a gazdasági emberek (Csányi, Járai) játszanak, de azok nem fognak ilyesmi vállalkozásnak nekiindulni, amíg Simicskáékat máshogy is megfékezhetőnek látják.

lanyi 2012.05.28. 10:13:09

Én azt gondolom leginkább,hogy a FIDESZ egyenlő Orbánnal.
Lázár is egy senki, mint Mikola volt anno.
Egyszer csak elkezdték Mikolát éltetni egy kongresszuson.Még Mikola feliratú papírkezek is voltak.(hogy honnan tudták a papírkezek tulajdonosai,hogy szükség lesz rá azt nem tudom)
Na aztán Mikola ment a levesbe.Lázár is megy majd a levesbe.Mondjuk máshol lenne a helye.

Egyébként mi magyarok teljesen hülyék vagyunk.Megérdemeljük a sorsunkat.

magyar ember teli szájjal 2012.05.28. 10:15:51

Lázár, úristen, egy senki kis kreatúra.

simple observer 1.0 2012.05.28. 10:16:48

@Putyilov gyári melós:

Alapvetoen egyetertek megallapitasaiddal, de azert par dolgot emlitenek, amikkel viszont nem.

"Orbán soha nem fog visszavonulni, a körülötte kialakított pártállami csicskarendszer, a kontraszelektált nyaloncok hada egyszerűen nem engedi meg neki. Vagy forradalom kergeti el vagy úgy fog kihalni a politikából, mint Kádár."

Ez bizony sokkal inkabb huberesi viszony. Orban maga dont, es delegal ki szemelyeket poziciokba (legyen az varosi-, megyei onkormanyzat, parlamenti kepviseloseg, vagy eppen ceges felugyeloi allas), cserebe "pusztan" feltetel nelkuli lojalitast var el. Akinel ez akarcsak megkerdojelezheto, vagy neadjisten durvan megkerdojelezi a rendszer egyes elemeit (pl Angyan), annak vege.

En inkabb egy Csurka-szeru karriert josolnek neki. Ott is a zsirtaltos kezelte a partpenzt, es a part vele sulyedt, esett ki a parlamentbol, majd valt sulytalanna a Jobbikkal szemben.
Orban helyzete azonban annyiban mas, hogy itt mar akkora penzekrol beszelunk, amik komoly garanciat jelentenek Orban szamara, hogy sem kipicsazni nem tudjak, meg ha esetleg akarnak is, sem a part nem fog olyan gyorsan elsullyedni. A legvaloszinubb, hogy vagy allamfove bukik, vagy orokos tiszteletbeli elnok lesz a Fidesznel. Nemi beleszolassal a napi politikaba cserebe a penzhatterert es a szavazatvonzo kepessegeert a partnak.

"Orbán a tavaly novemberi IMFhez való fordulás óta meggyengült, erre Schmitt bukása egy lapáttal még rátett, oda a zseniális Géniusz figurája, a vak is látja, hogy a Vezénylő Tábornok buta mint a Föld és nem tévedhetetlen, ezért bocsájtott meg a Kövér által favorizált Ádernak is és ezért hozta vissza, ezért újra jó ember a 2006 óta szintén háttérbe szorított Kósa."

Orszagosan valoban meggyengult, de a parton belul nem igen. Ugy ertem, nyilvan sokak szemerol esett le a narancssarga halyog, de attol meg nagyon is tudjak, hogy a Fidesz kozeli (Fidesz-kozeli?) penzek folott egyikuknek sem lesz akkora jogkore, mint Orbannak van. Ez pedig az Orban-Simicska evtizedes baratsag-uzleti viszony okan nem igen fog valtozni.
Schmitt ugyevel nem volt szerencses, mert az tul messzire vezetett. Ertelmisegi holdudvarabol sokak integritasat zavarta volna a doktori cimek leertekelodes (pl. Profok Batth. kore).
Kosanak es Adernek pedig mar korabban megbocsattatott.
Kosa a samanos kiszolas miatt pedalozott is rendesen abban a ciklusban, eleg ha csak a Lendvai I. es David I. elleni taplosagat emlitem. Mr 20% pedig mar a ciklus elejetol kezdve eroteljesen dontogeti (na nem a toket) a Forintot.
Adere pedig a megbocsatas iskolapeldaja; nem kivanja maga korul, de egy finom kis EU-s kepviseloseggel megkinalja. Allamfoi kinevezese pedig inkabb kellemetlen Adernek, minthogy kellemes lenne. Egy olyan poziciot vett at, amit a kutya se vallalt (nem tudjuk Orban listajan mennyi jelolt volt, es mennyit kornyekeztek meg). Es bar a szekfoglalojaban sok szepet jot mondott, azert en elegge szkeptikus vagyok, atekintetben, hogy nagyon szembe merne/tudna menni Orbannal. Tovabba ez egy olyan hely, mint a '90-es evek Fradija; sztartemeto. Ki latott mar olyan elnokot, aki a mandatuma lejarta utan(megha a masodik volt is, vagyis nem ejtettek, mint Solyomot) visszament "sima" parlamenti kepviselonek.

"Nincs új kör, csak a régi sakkfigurák lettek a táblán kicsit átrendezve.
Ezek legtöbbje ráadásul a Pokolba kívánja a Gazdát a megaláztatások miatt és nagyon jól tudják, hogy az UD ZRT mennyi doksit gyűjtött róluk. Viszont azt is tudják, hogy Orbán és az Orbán brand nélkül szart se érnek, mehetnének kapálni.
Egymáshoz vannak kötve, képtelenek szabadulni."

Akik vallaltak 2010-re a NER-ben valo egyuttmukodest, azok nagyon is tudtak mit vallaltak, de legalabbis az alcsuti casting utan meg kellett, hogy ertsek.
"Keszen allok a Nemzeti Egyuttmukodesre..." (Schmitt Pal)
Az UD ugy nem a Fideszrol szolt, mint ahogy nagyon kapalozott is ez ellen Kovertol Demeteren at szinte mindenki. Az ugyanis az Elnok Urrol szolt. Az UD kormanyvaltas ota torteno beolvadasa a titkosszolgalatba csak logikus kovetkezmeny. Ebbol a szempontbol sokkal erdekesebb, hogy Kover (volt titokminiszter) milyen infoval rendelkezik egyesekrol.
Nyilvan az Orban brand nagyon fontos szavazoi szempontbol, am legalabb ennyire fontos, hogy a mar emlitett vagyoni hatteret kinek adnak meg.

"Ott van Fellegi, milliárdos, mégis felmosta vele a padlót.
Martonyi kussban van, Pintérről hónapok óta nem hallani.
Itt mindegyik lapul, mint kutyaszar a fűben és készül a NAGY BUMMRA!"

Fellegi ellenzeki idoszakban, a part mediaja koruli sertepertelessel lett milliardos. Vagyis nem annyira oneros selfmade meggazdagodas az ove. Nyilvan o is nagyon jol tudja, hogy ezert a karrierert ezt el kell viselnie. Martonyi es Pinter karrierje gyakorlatilag mar vegetert, csak meg huzzak egy kicsit az idot. Akarcsak Jarait volt penzugy minisztert, jegybankelnokot, a kutya se akarta kulfoldre szerzodtetni. Vajon miert? A CIG most is melyrepulesben.
Ha pedig big bang theory, akkor szerintem ok mar a NAGY RECCS-re varnak.

simple observer 1.0 2012.05.28. 10:46:48

@fortin2:

Pokorni tul liberalis (altaluk keringo szitok szo ra) kiegyezes parti, targyalasra hajlando. Ez mind rossz pont koreikben...

Rogan szerintem kozponti utasitasra (vagy azt megelozendo sajat kezdemenyezesre) bubolja Tarlost. Igy van ok ra miert nem kap a fovaros akkora osszegeket, mint amit a fidesz igert. Max fopolgisag johet ossze belole.

Ader onmagat hiteltelenitene, ha eppen most allamfokent (kepviseli a Nemzet egyszeget) torekedne egy part atvetelere. A Sandor-palotabol nehez is lenne a mindennapi armanykodas.

Navracsics: valaki eveken at tarto amortizalasa keves alkalommal szokott egy szimpatiat feltetelezo pozocio megszerzesehez vezetni. Most pedig valoban be van havazva. Sikere eseten Viktor az asz, hiszen remek embert tett a jo helyre, bukasa eseten onhibajabol eltunik a sullyesztoben.

Palinkas: mar igy is tulteljesitett. Utobbi 15 eves tudomanyos munkassaga nem predesztinalta az akademiai elnoki cimre. Atomfizikuskent a paksi baleset idejen, Illes amokfutasa idejen illett volna inkabb neki megszolalni, plane, hogy az Atomkibol (korabban igazgatta az intezmenyt) rendszeresen jarnak az eromube kulonbozo projektekkel kapcsolatban...
Nyilvan ambicionalja a poziciot, de ketlem, hogy maris vagy valaha is olyan beagyazottsaga volna/lenne a partban.

"amíg Simicskáékat máshogy is megfékezhetőnek látják."

Ez a hajo mar elment. Egyik kedvenc peldam, mert az egyik leglatvanyosabb is egyben, hogy Fialanal orszag-vilag moszerolhatja egy Lazar (ha ki nem is mondva) Csanyit. Ez pedig az ero jele.

Osszessegeben azonban barmelyikuk (vagy akar egy most meg ismeretlen valaki is) lehet Orban utoda, ha azt O IS ugy akarja.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.05.28. 11:00:23

@NA YA!:

"Lázár nem a tipikus zombi-pártkatona, nem átlagos bólogató János"

De, az. Egy "zombi-pártkatona". Ugyanis a Lázár Jani a viktori centrális erőtér által tökéletesen felépített forgatókönyvnek a szerves része.

Lázár Jani nem adhat interjút anélkül, hogy egy (Habony féle) MIHEZTARTÁSI brossúrát előtte át ne nyálazzon. Amely interjú (bár sokszor a fidesztől autonómnak tűnhet) a Párt megrendelésére készül.

Lázár Jani azért tűnik karizmatikusnak, és nem egy bólogató jánosnak, mert a Vezér ezt akarja.

Tehát kérném, ne legyenek illúzióink...

Kutchek (törölt) 2012.05.28. 11:28:01

Tehát lesz legy lézerblokkolós S8-assal furikázó, adósághegyeket maga mögött hagyó vezérünk, aki szerint havi 1 milla alatt semmit sem érünk. De a pénzünket azért beszedné.
Akkor inkább egy ukrán maffiózót keressünk, azok legalább őszinték.

vkaresz6 2012.05.28. 11:42:54

@hungarisztan: Nem hülyeség amit mondasz de nem teljesen értek vele egyet. Orbánnak kell egy B terv is. Annyira nem arrogáns és idióta hogy ne vegye észre vele is bármi megtörténhet. Ha jön egy kis hiteles párt akkor a fidesz szavazói gyorsan elkophatnak hiába van még mindig meg a relatív előnye. Ha vele (mint politikussal) valami történne Lázár nagyon jól fog jönni aki egy pillanat alatt rendet tesz a pártban és Orbán esetleges politikai megsemmisülése után is hű marad hozzá. Ez szerintem a B terv. Lázárt Orbán csinálta és bár jelent rá nézve némi nagyon távoli ködös veszélyt ennél sokkal nagyobb biztonságot nyújt.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.05.28. 12:05:52

@röhögő: Köszi, tudom, régtől ismerem a munkásságát szegénynek (tizenéve trollkodik különböző helyeken), csak gondoltam, szólok hozzá, hátha attól javul az állapota.

kvadrillio 2012.05.28. 12:34:31

HOGY A TRÓNKÖVETELŐ MEGSZÜLETHESSEN AVAGY
NE....

"Hogy például a tabletta – ilyet szól – jóval nagyobb lelki teher egy nőnek, mint amikor belenyúlnak kaszával-kapával."........

"Magánbűnök, közerkölcsök

2012. május 24., csütörtök, 09:13 • Utolsó frissítés: 2012. május 24., csütörtök, 09:44
Tóta W. Árpád Szerző:
Tóta W. Árpád

Címkék: abortusz; abortusztabletta;

kinyomtatomKinyomtatom • ElküldömElküldöm •hozzászólásokHozzászólások (#193) Twitter

Még mindig népszerű a magukat gondolkodó embernek tartó jobbosok körében a kényelmes öncsalás, miszerint az egyházi befolyáson aggódni fölösleges műbalhé, mert olyan nincs is. Ehhez képest tízezrek életébe mélyen belenyúló döntés, az abortusztabletta megtagadása mögül messzire bűzlik a pata: ezt bizony a Bibliából számolták ki. És hát olyan is.
Jessica Harrison kisplasztikája
Eleve meghökkentő, hogy manapság bárkit is érdekel az egyházi vélemény gyerekek dolgában, de a probléma ott kezdődik, amikor a lázálmaikat az állam elkezdi érvényre juttatni. Erről szól a történelem jelentős hányada, és ez történik akkor, amikor az egészségügyi államtitkár bejelenti, hogy nem lesz abortusztabletta, mert csak. WHO-ajánlás ide, EU-regisztráció oda, nálunk ilyen nincs. És hogy egyértelmű legyen, honnan fúj a szél, előmászik egy rakás fontoskodó seggfej, egészen képtelen „érvekkel”. Nem egyszerű a dolguk, hiszen az abortusz eddig is legális volt, így csak az ellen érvelhetnek, hogy a lehető legkorábban és a legkevesebb fájdalommal megoldható legyen. Megoldhatatlan feladat, nem is oldják meg.

Hogy például a tabletta – ilyet szól – jóval nagyobb lelki teher egy nőnek, mint amikor belenyúlnak kaszával-kapával. Ez például látszólag egy manifeszt őrült, érdemes megtekinteni, de csak hülyeálló szemüvegben. Igazából persze ő sem gondolja ezt, csak nem akar előrukkolni azzal a még súlyosabb elmélettel, amit valójában gondol.

Mármint hogy az abortusz bűn, ezért nem szabad megkönnyíteni, hadd szenvedjen az a büdös ribanc. Éspedig azért bűn, mert ez Isten szava. A teória zagyvasága szembetűnő, hiszen ha volna Jóisten, akkor nyilván gondoskodna a férfi résztvevő megbüntetéséről is legalább egy alapos tükrözéssel.

Ezeket az idiótákat a vallásos téveszméik motiválják, ezt próbálják leplezni suta érveikkel. Ennek fényes bizonyítéka, hogy az abortusz leghatékonyabb ellenszeréről, a fogamzásgátlásról konokul hallgatnak. Ha igazán aggódnának a nem kívánt terhességek miatt, akkor azt követelnék, hogy minden tabletta mellé adjanak egy doboz óvszert, és kerítsenek pénzt szexuális felvilágosításra. Vagy akár adakoznának érte. De ők ilyet nem mondanak, ugyanis nem az a céljuk, hogy ne legyen abortusz, hanem hogy rákényszerítsék az istenüket mindenkire. És az az isten a fogamzásgátlásról sincs jó véleménnyel, arra meg talán nem is emlékszik, minek teremtett férfit és nőt. Attól meg végképp nem lesz népszerűbb, ha így küzdenek a nevében.

Ilyeneket hinni egyébként mindenkinek szíve joga. Az is magánügy, ha az istene kedvéért betartja ezt a szabályt. Na de mi közük ehhez a képzelgéshez azoknak, akik nem hisznek benne? Rájuk miért kell kiterjeszteni ilyen szó szerint légből kapott filozófiák előírásait?

A kormányzat pedig ezt jó ötletnek tartja, egyetértésben a Jobbikkal. Mivel róluk tudjuk, hogy alapvetően nem érdekli őket semmilyen erkölcs, nyilván nem a saját hitbuzgalmukból ered a döntés. Hanem elhitték szegények, hogy Magyarország tényleg keresztény ország, és ezzel majd ők népszerűek lesznek. Talán ideje lenne asztalra csapni a népszámlálás vallási meggyőződést leíró adatait, és elmélázni felette. Annyit már most tudunk, hogy van itt ötmillió-kétszázezer nő. Nem túl okos dolog ekkora tömegnek nekimenni néhány elborult holdkóros kedvéért. Kivéve, ha készül már az újabb törvénymódosítás, miszerint a nő ne szavazgasson, hanem szüljön.
"

imádom a TÓTAW-TTTT :)))))

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 12:38:59

jaj istenem :x

mulatságos olvasni, ahogy azok papolnak vakhitről, akik a tökéletes emberekből álló, csodálatos MesePártban hisznek, aminek természetesen az értelmiségi/liberális Dopeman a vezetője, a megváltó

Doubledeceker 2012.05.28. 12:44:39

Ahogy többen is jól látták, a FIDESZ egy vallás....

Kérdés lehet e a hívőket egy másik Isten imádatára betanítani????

Szerintem nemigen, de ahogy látom nem is kell, mert a Viktor sohasem fogja önként átadni a hatalmat, ha kell a Fidesszel együtt pusztul.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 12:47:40

:x

A fidesz, az egyetlen valóságban is létező párt, aminek ténylegesen is van támogatása.

De látom, a magukat felsőbbrendűnek képzelő értelmiségi/ateista/liberális index olvasókat nem zavarják olyan apróságok, mint holmi tények, és továbbra is hisznek a csodálatos MesePártban... igaz, annak is van annyi bizonyíték a létezésére, mint az evolúció elméletre, és azt a mesét is simán bekajálják

vakablak 2012.05.28. 12:50:54

Ami itt megy, az a színtiszta kremlinológia. Hajszálra ugyanaz, csak az elmélkedés tárgya nem a szovjet vezetés a maga átláthatatlanságában, hanem az orbáni hűbérviszony, nem kevésbé találgatásokra és mendemondákra utalva. Mindez beszédes; normális, demokratikus viszonyok között sokadlagos szempont, hogy egy párton belül ki birkózik kivel — döntő a pártok közötti verseny. A puszta tény, hogy a Fideszről szóló közbeszédet a kremlinológiai fejtegetések uralják, azt mutatja, hogy a társadalom többsége elfogadta a Fidesz hegemón hatalmi helyzetét, és lélekben be is rendezkedett arra, hogy ez a helyzet beláthatatlan ideig így is marad. A centrális erőtér apróbb belső ingadozásai veszik át a politika szerepét: innentől az a tétel, hogy mi lesz Kósával, Lázárral, Pokornival, stb.. Ez is egyfajta politikai verseny, bár sajnos nem épp mirólunk, választókról szól.

en.wikipedia.org/wiki/Kremlinology

Oblomov 2012.05.28. 13:01:57

@vakablak: pont. :)

Bennünk álmodik a nyomor. Mert az orbáni fityisz nem éppen demokráciát épít, hanem egy államegyházat, aminek most Vityka ugyan a pápája, de ereje mégis az organizationban van. Csak olyanvalakivel cserélhető le a pápa, aki biztosítani képes az organizáció túlélését. Simán lehet flekkes is az illető, mint Lázár, ha el tudja hitetni a többiekkel, hogy megfelelően gátlástalan, tehát képes átvenni és működtetni a gépezetet. Lázár frakcióvezetőként, és ezáltal fidesz-elnökségi tagként inkább volt kijelölt utód, mint momentán. Számára a miniszterség azt jelenti, hogy szóba sem jöhet Orbán utódnak. Erről nyilván a konklávé döntött, nem Vitya.

Logikailag a kisRogánból lehet Octaviánus. Ő szemmel láthatóan Kövértől Simicskán, Kósán és Csányin át Lezsákig bárkivel képes és hajlandó elhálni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.28. 13:05:29

Erről nekem ilyen huck Norris legendák jutnak eszembe mivel jani is pont olyan pökhendi és arrogáns mint a gazdája,szóval tök egyformák.
De tényleg egyenlőre úgy néz ki hogy fidesz =viktor.
Na szóval volt valami olyan,hogy Chuck Norrist klónozták de az igazi egy körbepörgőrúgással megölte a másolatot.
Meg hogy akarták klónozni de két Chuck Norris olyan energiákat szabadítana fel,hogy elpusztulna a világegyetem.
Valahogy így.Sajnos nem emlékszem pontosan.
De a lényeg,hogy ez a probléma még évtizedekre meg van oldva a fidesznél.Akármi lesz még jó darabig a viktor marad a főnök.

rxtr 2012.05.28. 13:06:05

@sivatagi n.: én is állandóan ezen röhögök :) annyira szép ezt a sok okos kommentet olvasni, ezt az Orbánfóbiát. megkapják majd mind a Jobbikot, hűű, akkor milyen sírás lesz :) veszek majd popconrt és úgy fogok netezni.

TROLL 2012.05.28. 13:09:37

Ez az ember, Lázár János, több embert elüldözött Hódmezővásárhelyről és/vagy anyagilag ellehetetlenített, kapcsolatai segítségével állásából kirúgatott nem csak Vásárhelyen, hanem Csongrád megyében illetve ezekkel fenyegette őket. Tudom ilyet csináltak szocialista és más fideszes potentátok is, de ha ez az ember bármilyen pozicíóba kerülne, az újabb katasztrófa lenne Magyarország számára. Ez nem balos-jobbos hanem emberi kérdés. Bizonyítani sajnos nem tudom, de személyesen ismerek ilyen embert, és ezek az értesülések elég megbízhatóak. Tdk. semmivel nem jobb módszereiben, stb. mint anno Komócsin Mihály volt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.28. 13:21:14

@hungarisztan: Na,ha mindenki megdícsér akkor én is.Ott a pont.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.28. 13:25:13

Hááát fiúk.Vitya még csak 48 éves.Úgyhogy van még úgy 10-20 éve a politikában valószínűleg.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.28. 13:32:35

Bazz!A jani meg pont két évvel idősebb nálam.Egy napon születtünk.:((
Én kérek elnézést!

Doubledeceker 2012.05.28. 13:42:42

@wmiki:

Jaj Istenem, tudjuk, hogy hülye vagy, de azért nem kellene ezt mindennap az orunkra kötnöd.

Igen, tényleg csak a Fidesznek van most megfeleő támogatottsága, ÉS????

Hitler is nagy többséggel jutott be a parlamentbe.

Attól, hogy sokan szeretik Orbánt, még nem bizots, hogy ő a megváltó.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 13:51:20

@Doubledeceker: :x

de akkor mi az alternatíva, elvtársak?
mit tudtok mutatni a képzeletbeli pártotokon kívül?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 13:53:05

...és természetesen a hozzátok mérhető kvalitásokkal rendelkező Dopeman-en túl?

Doubledeceker 2012.05.28. 14:00:18

@wmiki:

Azzal, hogy kéretlenül elvtársazol, megint bizonyítványt állítasz ki képeségeidről.

Alternatíva nincs, én akkor sem szavaznék az MSZP-re és utód formációkra ha fegyverrel kényszerítenének, de részemről ugyanez igaz a FIdeszre is.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 14:06:15

@Doubledeceker: tehát akkor inkább ajvékolsz, és mást hibáztatsz...

ezt valóban sokkal könnyebb, ezt minden szerény képességű ateista tuggya teljesíteni, az egész index erről szól

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.28. 14:15:28

@sivatagi n.: A jobbik támogatottsága felülről korlátos. Amúgy meg Te se fogsz jól járni velük, mert az ország záros határidőn belül tönkremegy, ha azt csinálják, amit hirdetnek, ha meg nem, akkor azért fogsz csalódni.

dean23 2012.05.28. 14:16:33

Két arrogáns bunkó paraszt! Mester és tanítvány! Vajon mit szól ehhez a 10 évet ánuszpolírozással eltöltő SzijjÁrtó!?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.05.28. 14:28:39

@wmiki: Akkor Te hívő vagy? Mert akkor Isten a megfelelő pillanatban el fogja küldeni a Megváltót.
Jelen pillanatban valóban úgy tűnik, hogy isteni sugallat(ok)ra van szükség, hogy felismerjék politikusaink, vagy azok, akikből politikus lehet, hogy mit kell tenni.
Viszont az is világos, hogy a megfelelő pillanatnak elég későn kell lenni ahhoz, hogy ne lehessen a Megváltón karaktergyilkosságot elkövetni (képzeld el, ha Jézus nem támad fel Jeruzsálembe bevonulása után alig több, mint egy hét múlva, hanem elkezdik firtatni viszonyát Magdolnához, vagy hogy melyik konkurens kereskedelmi csoport érdekében verte szét a templomban árulók standjait). Bocs a vulgarizálásért.

Doubledeceker 2012.05.28. 14:32:11

@wmiki:

Nekteke egyszerű emebreknek olyan egyszerű világképetek van, indexes, ateista.

Nem fideszes = zsidó, libancs, komcsi.

Fekete - fehér minden.

Okos vagy, de örülj, mert ez másoknak is lépten nyomon feltűnik....

Tudod, amikor sokan látták, hogy Hitler nem normális, de nem volt más alternatíva, ajvékoltak, az történelem igazolta őket.

Az ajvékolás demokratikus alapjog, ahogy 85-ös IQ-val létezni is, szerencséd van na. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.28. 14:34:01

Lázár egy fasz.
Ha van rosszabb a Vona-Orbán-Metergázy-Ferike vonalnál, akkor ő az.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 14:38:54

@Doubledeceker: ez nagyon jó, hogy néhány kommentből megállapítottad a világképemet, felőlem még hirdetheted is az igét, a kitalált elméletedet, csak ne legyen kötelező benne hinni, mint a tudomány nevű szekta dogmáiban

engem viszont csak a tények érdekelnek...
tehát: mi az alternatíva, ki vezeti majd el az országot a kánaánba?

Doubledeceker 2012.05.28. 14:39:40

@ColT:

Én nem osztom a véleményed, mert Lázár egy törtető, karierista, arogáns, cinikus fasz.

De nem hülye.

A fene sem tudja, lehet ilyen arc rakná rendbe az országot, vagy tazsítaná a sülyeszőbe mindöeökre..... :D

Oblomov 2012.05.28. 14:44:54

@wmiki: Kérdésed mögé oda kellene állítani egy tételt, hogy mihez képest van-e alternatíva. Mert így, ezzel az elvtársazással gyengécske vagyol. Azt feltételezhetni ugyanis, hogy szerinted nincs a fityisznek és Orbán- (elvtárs)nak balos alternatívája. Merthogy egy elvtársiasan jól fungáló rezsimet elvileg is szükségtelen lecserélni, és technikailag is lehetetlen. :)

Doubledeceker 2012.05.28. 14:53:23

@wmiki:

Olvastam már a kommentjeidet vagy ezerszer.

De nem is kell több, tőled, itt jön mindjárt a tudományos dogmák dumád.....

A tudomány csak annyiban különbb a vallásoktól, hogy képes megújulni, ledönteni a saját dogmáit. Ezt fejlődésnek nevezik.....

Nem tudom ki visz el minket a Kánanba, azt láttam, hogy az MSZP nem, azt is látju, hogy a Fidesz nem. A Jobbikról is erősen valószínű, hogy nem.

Melesleg persze nem is kellene nekünk tejjel mézzel folyó, csak egy kicsit élhetőbb, kiszámíthatóbb és hosszútávú jővőképet felvázoló valami. Ebből van hiány 22 éve.

És veled ellentétben, mi nem döltünk be Orbánnak, aki kurvára nem nemzeti érzelmű, kurvára nem is hisz istenben..... Csak egy hatalom mániás tapló, mint elődje volt.

hungarisztan 2012.05.28. 14:54:26

@vkaresz6:
„Annyira nem arrogáns és idióta hogy ne vegye észre vele is bármi megtörténhet.”
Nem idióta, csak elhitte, hogy küldetése van, történelmet csinál. Veszélyes beképzeltség, de nem idiotizmus. Folyamatosan dolgozik azon, hogy vele ne történhessen meg bármi. (Ha úgy tetszik: pártbeli megkérdőjelezhetetlen hatalmán dolgozik ahelyett, hogy az országért dolgozna.) Épp ez a tragédiája: olyan piedesztált épített magának, ahol baromi egyedül van, és ahol nem is lehet másképp, mert mindenki, aki mellé kapaszkodna ellenfél-ellenség. Messiás-tudata van és elhitte, hogy ő valóban nagy vezér. Valóban nagy manipulátor, szemrebbenés nélkül csinál ki bárkit (saját párttársaitól Torgyánon át Dávid Ibolykáig), akiről úgy véli, a babérjaira törhet. Csak abban téved, hogy ez a politika. Matolcsykkal, Bayerekkel és hasonszőrű dilettáns és/vagy talpnyaló udvaroncokkal nem lehet történelmet írni. (Vagy csak olyat, ami a fekete lapokra kerül.)
Így vagy úgy, de Orbánnal nem történik meg valami csak úgy, mert minden energiáját arra fordítja, ő kontrollálja az erőteret.

„Ha jön egy kis hiteles párt akkor a fidesz szavazói gyorsan elkophatnak hiába van még mindig meg a relatív előnye.”
Nem jön kis hiteles párt. Egy kis hiteles pártot ugyanis fel kell építeni. Ehhez kábé ugyanaz kell, mint a háborúhoz (pénz, pénz, pénz), valamint idő, igény, és nemkevésbé fontos: hiteles alakok. Idő tán még akadna, a pénz már komolyabb téma (nemcsak a nagyságrend miatt, hanem a pártfinanszírozási rendszer kódolt korrupciója miatt is – ez már önmagában rombolja a feltételezett hitelességet), de a legnagyobb probléma a hitelesség.
Egyfelől mutass két hiteles embert Magyarországon. Lehetne, mert ez még akad. mondjuk országos mennyiségben már neccesebb, be fognak csúszni hitvány alakok is. De másfelől mutass nekem akár csak egy olyan embert is, akinek a hitelességét ne lehetne 10 perc alatt kicsinálni. A politika ezt karaktergyilkosságnak nevezi, és az eszközök piszkossága csak attól függ, ki alkalmazza. A nagy és zseniális Mark Twain ezt nálam sokkal jobban és szórakoztatóbban megírta:
mek.oszk.hu/04200/04258/04258.htm#11

A karaktergyilkosság különösen egyszerű műfaj itt, K-Európában, ahol eléggé zavarosak a morális viszonyok. A társadalom különböző rétegeinek ugyan, de összességében mindenki számára szitokszó a szocialista, a konzervatív és a liberális is. Hogy melyiknek mennyire van alapja (van, ez nem kérdés), az irreleváns. Lényeg az, hogy ami az egyiknek elfogadható, az a maradéknak nem, és így tovább. Nincs liberális minimum, nincs józan racionálé (ami mondjuk az ésszerű konzervativizmusnak felelne meg a szélsőséges liberalizmus ellen), a szociális érzéket pedig ne is említsük. Mindenki mindenkinek farkasa, valamint dögöljön meg a szomszéd tehene. Erre dob még egy lapáttal a történelem: aki itt él, mert ide született, az szükségszerűen vagy egy náci, vagy egy kommunista diktatúra alatt nőtt fel, legjobb esetben is egy inkább szabados, mint szabad, félreértelmezett és félresikerült demokráciakísérlet produktuma. 10 perc alatt lehet bárkire rásütni, hogy kommunista, náci vagy liberális. (Utóbbi szitokszóként való elterjedését köszönjük meg a szadesznek innen is.)

Nem beszéltem még az igényről, mint követelményről, de evidens, hogy ez legalább annyira nincs meg, mint a hiteles alakok. A magyar társadalom TELJESEN kiábrándult. Nem tudja, mit kéne kezdenie magával, hogyan változtathatna, aki meg tudja, annak nem hisz. Megint csak okkal vagy ok nélkül, mindegy. Lényeg az, hogy mástól várja a sült galambot: „jöjjön valaki, aki rendet tesz”, és nem érti, hogy ennek belülről kell történnie, máskülönben nem rend lesz, hanem elnyomás. Nincs igény a demokráciára, így nem is lesz kis hiteles párt, amelyikre tömegek szavaznak. A kör bezárult.

Hiteles párt tehát nem jön, se kicsi, se nagy. Orbán éppen ezt ismerte föl, ez az, ami miatt bármit megreszkíroz. A szoci-liberális bandát leradírozta az asztalról (hála az égnek), az LMP kicsinek kicsi, de már nem hiteles (igazából soha nem is volt az), a Jobbik meg lehet bármennyire hiteles (nem az persze, még saját magához képest sem), ők inkább ne jöjjenek. Az ő növekvésük alapjaiban zavarja Viktor köreit, úgyhogy abban bizonyos lehetsz, hogy a választás közeledtével – surprise, surprise – elő fognak pattanni jobbikos ügyek. (Hála az égnek, teszem hozzá.) A Milla és a hasonszőrű, alulról történő szervezkedések gyengék, és kábé pont annyira hiteltelenek, mint ahogy arra wmiki minden egyes hozzászólásával próbál rámutatni. Dopeman, megyünk lopni és hitelesség? Hagyjuk. Még ha a csávó tán erőteljesebb demokrácia-tudattal is rendelkezik, mint az összes fidesz-kdnp-jobbik képviselő együttvéve, innen nem lehet nyerni. A Milla Dopemannel a legamatőrebb politikai hibát követte el: mintha csak céltáblát rajzolt volna a mellkasára: ide lőjetek. No, ennyit az új értelmiségről.

Nem, Viktor nagyon is jól tudja, hogy nincs alternatívája, és ezt maximálisan ki is használja. Hatalmát protestszavazók adták, közülük sokan csak fogcsikorgatva, legkisebb rossz alapon. Még ha egy jelentős részük el is marad, máshova pártolni nem tudnak, ők egyszerűen elvesznek a szavazati piacról – annál jobb Viktornak, a Fidesz RELATÍV fölénye
annál nagyobb lesz.
Viktor nagyon okosan lederiválta, hogy egy párt létezik, az övé. Mindent meg is tesz, hogy ezt az állapotot konzerválja: választói kerületek átrajzolásával, előzetes választói regisztráltatással, pártfinanszírozás megvonásával, határon túliaknak adott szavazati joggal, és még nem láttuk az összes lapját.

És a legdurvább: kétharmadosakkal úgy bebetonozta a gazdasági és egyéb agymenéseit, hogy a váltópárt számára garantált a bukta. Eltolcsy, no meg a többi sebtében összehányt törvény öröksége plusz nulla mozgástér – ebből gazdálkodhat az utód. Márpedig ellenzékből a Fidesz inkább viszi csődbe az országot, minthogy akár csak egyetlen pici, ámde „ellenség” által beterjesztett módosítót megszavazzon, nemhogy kompletten új rendszert.

Őszintén szólva hülye az, aki ilyen körülmények között hatalomra akarna jutni, hacsaknem kétharmaddal, na de erre az esély konvergál a nullához.

„Lázárt Orbán csinálta és bár jelent rá nézve némi nagyon távoli ködös veszélyt ennél sokkal nagyobb biztonságot nyújt.”
Megalomán elme számára nincs nagyon távoli, ködös veszély, csak állandó fenyegetettség, paranoia. Minden veszély közeli és instant. Aki hatalmát nemtelen eszközzel szerzi, az megnyugodni sosem tud, mert tudja jól, hogy kieresztette a szellemet a palackból. Sztálin a háború kellős közepén képes volt lefejezni (szó szerint) a hadserege teljes vezérkarát, mert hatalmi magányában elvesztette a realitásérzékét, nem tudott disztingválni. Viktor nem Sztálin (még – a tendenciák azért láthatók), de az őt érő hatások és az erre adott válaszmechanizmusok ugyanazok. Már rég nem a valóságban él. Sajnálni azért nem kell, mert magának csinálta. Sajnálni bennünket kell, de nagyon.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 14:58:11

@Doubledeceker: :x

aham...
hanem ti a csodálatos MesePártnak dőltetek be, ami tökéletes emberekből áll, a mindig tévedhetetlen tudománynak, amiben tilos kételkedni, és az evolúció elméletnek...

valóban... ti sokkal felsőbbrendűek vagytok így, hogy ezekben a mesékben hisztek, mint az általatok lekezelően fideszdroid-nak nevezett egyének, akik mindig az unalmas valóságban élnek :x

Doubledeceker 2012.05.28. 15:21:58

@wmiki:

Az előbb is írtam a tudomány nem tévedhetetlen, folyamatosan korrigálja önmagát ha szükséges.....

Ettől jobb, mint a vallás, bár a Katolikus egyház is korrigálta korábbi téves tanaít értelmezésit.

Egyikkel sincs baj, sőt véleményem szerint az sem baj ah valaki ateiste, kinek mi köze hozzá.

Sajnos hívő és nem hovő emberek között is vannak rossz emberek.

A Fidesz a valódi mesepárt ha már itt tartunk, amelyet csak a Viktorba vetett vakhit tart össze, még ideig óráig.

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.28. 15:34:14

@subrik: "Az, hogy a magát "demokratikusnak" nevező ellenzék mit pampog, meg marakodik, arra szerintem a fidesz bázisa magasról tesz."

Gondolod? Nagyon sokan, akik régen a fidesz bázishoz tartoztak, kezdenek kiábrándulni. ezt azonban a kormány uralta közösségi médiák nem mondják. A Kossuth rádió tegnap azt állította, hogy rengetegen voltak az újra temetésen, közben meg a közzé tett fényképek szerint a rengeteghez képest alig voltak. Persze tudjuk nekik már a matematikájuk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 15:34:30

@Doubledeceker: :x

akkor miért magoltatják a tévedéseket állami intézményekben?

nézd, én szavaznék más, létező pártra, ami tökéletes emberekből áll, de az a baj, hogy ilyen csak a képzeletetekben létezik

addig meg marad a fidesz

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.28. 15:36:43

@zipe moha:
"Orbán a 2014-es választás megnyerését követően elnöki rendszert szeretne bevezetni."

Sárközy havert is kellemetlen meglepetés érte.

déjá vu39 2012.05.28. 15:50:47

@hungarisztan: Egy kiegészítés az értékeléséhez.
Lázár a frakció élén veszélyes lett. Nem azért, mert éjszakánként olyan jó törvényeket álmodott meg (amiket másnap be is terjesztett), hanem mert ezeket a frakció be is vette...
Az új poziciójában nagyobb közvetlen hatalma lesz (utasíthatja pl Navracsicsot is) , de minden mozdulata, minden mondata ellenőrízhető lesz.

Doubledeceker 2012.05.28. 15:52:18

@wmiki:

Melyik tévedésre gondolsz???

Esetleg az evolúcióra. Jelzem, hogy a Vatikán is elfogadja az evolúció létezését, más kérdés, hogy nem az élet kialakulásának forrásaként, hanem az alkalmazkódképesség stb. vonalán.

Talán ez az egyetlen vitatott pontja a tudománynak manapság. Abban egyetértek, hogy korrektek akarnának lenni, ezt egy lehetséges alternatívaként tanítanák és nem egyetlne megoldásként.

Van más kifogásod is a tudománnyal kapcsolatban????

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 15:52:48

@hungarisztan: :0

ez egész jó komment volt egy indexes blogon :x

egy részével vitatkoznék:
"bebetonozta a gazdasági és egyéb agymenéseit, hogy a váltópárt számára garantált a bukta. Eltolcsy, no meg a többi sebtében összehányt törvény öröksége plusz nulla mozgástér "

Mo.-nak mindig is 0 volt a mozgástere bármilyen irányba
ezt a szocik által felvett hitelek még tovább csökkentették
ergo... ha viktor akar visszafizetni a felvett hitelekből... nos.. akkor ő is kényszerpályán van, nem tud mit csinálni, csak pénzt beszedni, ahol csak lehet... + még ott a világgazdasági válság/összeomlás is

szóval... kb annyira szabad, mint smith ügynök... :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 15:54:25

@Doubledeceker: jaj hagyjuk már ezt a mellébeszélést

ha a tudomány NEM tud mindent a világról, akkor logikus, hogy feltételezésekre/tévedésekre épül...
a tudomány története csupa-csupa tévedésből áll

ezért is röhejes, hogy a hazugságait kell magolni állami intézményekben

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.28. 15:57:06

@wmiki: "nézd, én szavaznék más, létező pártra, ami tökéletes emberekből áll, de az a baj, hogy ilyen csak a képzeletetekben létezik"

Nem értem, nem értem. Te nagyon tökéletesnek látszol, miért nem csinálod meg azt a tökéletes pártot?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 15:57:16

@wmiki: ja... és a kényszerkoalíció a kdnp-vel még tovább csökkenti a mozgásterét, ahogy a nyirkai jóslat is írja

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 15:57:54

@látjátok feleim szümtükkel: :x

azt hiszem ezen állításoddal néhány liberális indexes kommentelő, vitatkozna...

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.28. 15:59:40

@wmiki: "azt hiszem ezen állításoddal néhány liberális indexes kommentelő, vitatkozna..."

Na és te?

komplikato 2012.05.28. 16:18:34

@Bicepsz Elek77: "Tobbszor is megkuzdott az ellenfeleivel(Fodor ellen, 2002. utan Kosa es Pokorni ellen) es nyert."

Az attól függ, hogy a hátba szúrás és mérgezett alma az mennyire nagy "megküzdés", mert kb. senkit sem "tisztességes" eszközökkel nyírt ki. Már ha lehet ilyet tisztességes eszközökkel csinálni.

komplikato 2012.05.28. 16:22:50

@subrik: "A fidesz szavazók teljesen elégedettek Orbánnal."
Persze, én meg tudok vízen járni ...

hungarisztan 2012.05.28. 16:23:26

@wmiki:

„Mo.-nak mindig is 0 volt a mozgástere bármilyen irányba”
Ez konkrétan nem igaz, és ráadásul fatalizmus.
Az adósságcsökkentés lehet legitim gazdaságpolitikai cél – csak épp nem úgy és nem akkor, ahogy és amikor a Fidesz meghirdette.
Ne felejtsük el azt se, hogy a Fidesz (Matolcsy) által meghirdetett gazdaságpolitika (és itt most nehezen állom meg röhögés nélkül) szakmaisága zérus („meg nem írt tankönyvekből” érünk el „láthatatlan sikereket” – hogy magát a Nagy Mágust idézzem). A magánnyugdíjvagyon sokéves megtakarítása úgy párolgott el egy pillanat alatt, minden látható eredmény nélkül, hogy már önmagában ez büntetőjogi kategória. Az IMF hitel lebegtetése százmilliárdos bukást jelent. A MOL-részvényvásárlás tankönyvbe illő, szintén százmilliárdos bukta volt. A Malév becsődöltetése látszólag spórolás, helyének be nem töltése azonban felbecsülhetetlen gazdasági károkat okoz. Lehetne sorolni tovább, de minek.

„ha viktor akar visszafizetni a felvett hitelekből... nos.. akkor ő is kényszerpályán van, nem tud mit csinálni, csak pénzt beszedni, ahol csak lehet...”

Kétszeresen is tévedés.

1) A beszedett pénzek egy jelentős része NEM adósságcsökkentésre megy el. Kőkeményen megy ugyanaz a lopás, amit a szocik még Nokiás dobozban csináltak, csak itt már erre sincs szükség: földtámogatás, stadionépítés, TEK-felállítás, Közgép-tenderek, mutyizás minden szinten, a szemünk előtt lopják szét az országot.
A beszedett zsé IDE megy el, nem adósságcsökkentésre.

2) A pénzbeszedés nem produktív. Közgazdasági alapvetés, hogy az adóterhek és egyéb sarcok növelés csak egy bizonyos határig növeli a bevételeket, utána megjelenik az ügyeskedés, adóelkerülés, illetve a befektetők elhagyják a piacot, kivonják a tőkét.
Magyarország ezt a pontot RÉG elhagyta.
Bármennyire is fáj, pénzt termelni befektetésből (hitelből) lehet. Vállalkozás- és iparfejlesztésből, kiemelkedő oktatáspolitikából-oktatásból, tudományból, és kutatás-fejlesztésből. Egy nyersanyagokkal nem rendelkező ország számára kizárólag ez jelenthet kiutat. A sarcolás sarcolás marad, bárminek is próbálják maszkolni: ez az aranytojást tojó tyúk lemészárlásával egyenértékű. Egyszer jól lehet belőle lakni.

Orbánnak minden lehetősége meg lett volna, hogy maradandót alkosson. Eljátszotta. Ez már most látszik. Az egyetlen kérdés az, meddig megy el.

finalNmbr 2012.05.28. 16:24:50

@zipe moha: Óh, bárcsak igaz lenne amit írsz..

Netuddki. 2012.05.28. 17:07:32

Á, ha 2014-ben vesztenek akkor az lesz a sorsuk mint az mdf-nek vagy az szdsz-nek vagy a kisgizdapártnak...

Netuddki. 2012.05.28. 17:11:10

@rxtr: Ritkán szólsz hozzá, akkor is hülyeséget írsz...

"rxtr 0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.05.28. 17:13:23

@Modor Tibi: "Nahát, már nem Kósa vagy a Pokorni az? Most ő a legújabb, akit megpróbálnak a külsősök felépíteni? :) "

Tulajdonképpen tök mindegy, Tibikém, az egész kibaszott pártod és kormányod az alkalmatlanság kirakodóvására, egyik olyan, mint a másik. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.05.28. 17:14:32

@wmiki:

Nem tudtam, mi hiányzik... :DDD

zipe moha 2012.05.28. 17:40:19

...a fenti kommentek számomra is azzal a tanúlsággal járnak amit bárki levonhat, ha szeretné pozitívan befolyásolni ennek a hazának a jövőképét: sem a parttalan polémia,sem a meddő ( cselevő következmények nélküli) vita nem tartható fenn a sokáig közöttünk, potenciális választópolgárok között,akkár az ilyen fórumokon sem a továbbiakban.. büntetés nélkül. Mi a büntetés?
Hogy a magát elitté avanzsáló ( ki tudja honnan leakasztott) értelmiségi ( Mszp, Fidesz mindegy)réteg politikusok holdudvari paraziták gyülekezete, élve a megtévesztésben eleddig megszerzett tapasztalataikkal, jelenlegi hatalmi poziciójával, a fejünk felett viszik az országot ilyen-olyan irányban...mint eddig, ebben sok újdonság nincsen.Nézzük csak... horty restauráció nem kell, kádári szocializmus nem kell,elmúlt 23 év látszatkapitalizmusa nem kell...milyen jó válaszaink maradnak?? Segítsetek!!
A személyes véleményem, hogy nem véletlen az hogy távól tartottak történelmünk során mindenkor a valódi társadalmi szociáldemokráciától ( ami egyébként az irigyelt közálapotokkal rendelkező nyugati államok jóléti modellje VOLT a legutóbbi időkig)Ehhez a mai magyar új pártok palettáján a 4 Köztársaság Mozgalom programja áll legkózelebb, szerintem. Váltani kell nem kérdés mert ez a mai rendszer életképtelen minden szempontból.. már csak az autoriter rendszerfordulatot tudja kínálni s ezt is csak azoknak akik beállnak e sorba kinyújtott tenyérrel.Ennél azért többre érdemes ez a nemzet..vagy nem??

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 17:44:03

@hungarisztan: no... ez viszont már a megszokott indexes mellébeszélés, amit itt levágtál...

de akkor elárulnád, KONKRÉTAN milyen mozgástere volt/van viktornak?

milyen gazdasági konkrét, megvalósítható! lépéseket kéne tennie, hogy elvezesse az országot a kánaánba?

Doubledeceker 2012.05.28. 18:24:49

@wmiki:

"ezért is röhejes, hogy a hazugságait kell magolni állami intézményekben"

Mondjuk te nem is tetted.

Ekkora baromságot leírni..... Régóta nézegetem a hozzászolásaidat, te komolyan beteg vagy.....

Kezeltesd megad.

komplikato 2012.05.28. 18:33:09

@hungarisztan: "A Malév becsődöltetése látszólag spórolás, helyének be nem töltése azonban felbecsülhetetlen gazdasági károkat okoz."

Ja meg becsülték olyan 800-1100 milliárdra a kifizetendő kártérítéseket. Állítólag 240-300 milliárdból lehetett volna szerényebb nemzeti légitársaság amely esetben nem volna szükség fenti kártérítésekre sem.

komplikato 2012.05.28. 18:36:57

@wmiki: "milyen gazdasági konkrét, megvalósítható! lépéseket kéne tennie, hogy elvezesse az országot a kánaánba?"

Lenne hozzá energiám és elég akaratom összeszednék pár száz cikket amikben nem csak leírják Matolcsy féle intézkedések miért és hogyan fognak befuccsolni (melyek sajnos sorra meg is történtek), hanem megoldásokat is írtak. Csak az hülye ortodox közgazdászok írták így nyilván nem kell figyelembe vennie Mekkmesternek.

Én mondjuk nem értek hozzá, de esetleg ha a járulékok olyanok lennének, mint a szomszédos országokban lehet ide áramlana a tőke és vele az új munkahelyek, nem pedig oda? Persze ésszel több lépésben bevezetni, ahogy pl. az "egykulcsos" kétkulcsos adót nem sikerült?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 18:42:18

@komplikato: persze, persze...

az új munkahelyek féle ellenzéki mese...

és mondjátok csak kisgyerekek...

így a válság egyre mélyebb részénél... az összeomlás előtt... mégis milyen munkahelyekre van szükség??

mit képzeltek el a kitalált világotokban, mire van olyan óriási kereslet?

gyártsunk mi is iphone-t, mint kínában, havi 30-ért, hogy a 65-ből élő magyar minden 2 hónapban tudjon venni egyet??

vagy legyen még több autógyár, mert most annyira veszik az autókat, és olyan kevés helyen gyártják őket?

vagy hogy képzelitek?

Doubledeceker 2012.05.28. 18:46:21

@wmiki:

Kedves wmiki te írtad, hogy a tudomány szart sem ér.

Érv nem hangzott el, de most is egy számítógép előtt ülsz, a világhálón osztott az agyalágyult baromságaidat.

A számítógép, az internet szintiszta tudomány, semmi metafizikai nincs benne.

Persze tudom a tudomány mindig téved.

komplikato 2012.05.28. 18:46:36

@wmiki: Szerény véleményem szerint, tévedés jogát fenntartva, régebben írtál olyan posztokat amit érdemesnek véltek mások és én is elolvasni. Mostanában meg két három előregyártott sablont floodolsz és úgy látom van akinek ez már ingerküszöb felett volt. Szerintem ha úgy gondolod igazad van valamiben, akkor fejtsd ki részletesen, akkor is ha szerinted akinek leírod nem akarja érteni vagy nem ért vele egyet. Ha túl fárasztó akkor ne reagálj. De ennek így semmi értelme, hogy valaki nem ért egyet és jön az ateista libsi Dopemanimádó fikázás, amiből lehet, sőt valószínű, hogy egyik sem talált.
Most azon gondolkodom én ezt miért írtam neked, mert nem jellemző, hogy érdemi átgondolt posztokat írjak, de valamiért csak elkezdtem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 18:51:39

@komplikato: :x

no ez a bagoly mondja madárnak tipikus esete

csak mert konkrétumot én sem láttam a hsz.-edben... persze nem vagy ezzel egyedül, csak ez az állandó siránkozás, éppenhogy nálatok jelenik meg...
így nem jó, úgy nem jó, de ha rákérdez valaki, hogy akkor hogy jó, akkor már egyből az a válasz, hogy miért trollkodunk... :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 18:53:06

@Doubledeceker: én ilyet nem írtam, mondtam, hogy te képzelt világban élsz
de ha írtam, akkor linkeld be légyszives, hogy pontosan hol

én csak azt mondtam (többször is), hogy jó lenne, ha nem kéne hazugságokat magolni állami intézményekben...

persze egy szektás szemében, már maga a felvetés is eretnekség

Doubledeceker 2012.05.28. 18:55:55

@wmiki:

Ha konkrétum kellene, akkor írok neked néhányat.

Talán nem most kellene a Közgéppel kitömni a Fideszt.

Talán nem most kellene stadionokat építeni.

De persze ez mind bakfity.

Talán az 1 kulcsos adót nem most kellett volna bevezetni vagy nem így, mosndjuk a felső kulcsot csak 24%-ra vinni.

Nem mellesleg a progreszív adózás, nem ördögtől való.

A társasági adó csökkentése, valójában örvendetes cselekedet volt.

A degélyek megnyírbálása is, az álrokik piszkálása is rendben van, a 40 éves rendőr nyugereké is.

Való igaz, kurva nagy mozgástér itt sosem volt. DE pl. a végtörlesztés ötlete jó volt a kivitelezés katasztrofális.

Talán az irány nem teljesen rossz, de a kivitelezés kicsit döcögös lett.

Doubledeceker 2012.05.28. 18:58:49

@wmiki:

"ha a tudomány NEM tud mindent a világról, akkor logikus, hogy feltételezésekre/tévedésekre épül...
a tudomány története csupa-csupa tévedésből áll

ezért is röhejes, hogy a hazugságait kell magolni állami intézményekben"

Nem tudom, ebből nem az jön le, hogy szerinted a tudomány szar.....

Vannak hibái, de egy csomó területen, megkérdőjelezhetetlen az ereje.

Nekem max csak a világ létrejötte ugrik be, mint problémás terület. De hát ezt normális ember nem is kezeli készpénzként, csak nyított kérdésként.

A tudomány fejlődik, korrigál, míg a vallás csak kevésbé, de azért fejlődik...

komplikato 2012.05.28. 18:59:27

@wmiki: Fordítsuk meg, akkor szerinted SEMMIT nem kell csinálni, mert nem is lehet a majd' egymillió munkanélkülivel és a mélyrepülésben lévő gazdasággal, mert "Úr Isten válság van"? Azt hiszem nem erre gondoltál, mert ha így volna, akkor tök mindegy lenne ki nem csinál(t) semmit vagy ki töketlenkedik a kormányrúdnál.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 18:59:43

@Doubledeceker: az egykulcsos adó úgy látszik szerintetek az ördögtől való... én ezzel nem kívánok vitatkozni, szerintem a célja, az adóelkerülés minimalizálása, és a középréteg megerősítése, de felőlem abban hiszel, amiben akarsz

a pályáztatásokról pedig egy történet jut eszembe, amit az LMP blogon már leírtam, de akkor bemásolom ide, ha te hiszel a hibátlan emberekben, akkor biztos így képzeled el a dolgot:

2014-ben 51%-ot szerez az LMP-MSZP-DK-Jobbik nagykoalíció, és végre hatalomra jut.
Dopeman a köztársasági elnök, ahogy demokratikusan eldöntötték, és az LMP adja a miniszterelnököt, mert a SzentFerenc hajlandó (????) beérni egy kisebb poszttal, mint mondjuk az igazságminisztérium...

szóval Gergő az elnök.... jönnek hozzá a barátja, legyen mondjuk Tibi:
-Te Gergőkém... tudod van a vállalkozásom, a bohóciskola, ahol bohocókat képzünk... elég rosszul megy a szekér mostanában, nehéz elhelyezkedni a bohóc szakmában.... sok volt a kiadás is, amivel a kampányodat támogattam... nem tudnál segíteni?
-Figyelj ide Tibikém... épp most akarunk csinálni egy nagy közbeszerzést, úgy gondoljuk jó lenne, ha még több bohóc lenne az országban, mert az emberek nagyon szomorúak, és a bohócok jobb kedvre derítenék őket. Meg aztán ők ránk szavaznának úgyis... Több milliárdos biznisz...
-Juj de jó lenne Gergő... az én iskolám nagyot szakíthatna....
-No igen, de arra gondoltam, hogy te nem indulhatsz... Mit írnának rólam az index címlapon? Hogy én korrupt vagyok? Hova jutna a világ?
-Igazad van...
-Inkább ara gondoltam, úgy írjuk ki a tendert, hogy egy külföldi multi nyerje meg, egy idegen, akit senki nem ismer. Aztán a külföldi majd éhbérért kiadja a munkát alvállalkozóknak.
-Hú... hát az is valami, bejönne néhány fillér...
-Igen de te ott sem nyerhetsz, mert a barátom vagy. Igaz, hogy te képzed a legjobb bohócokat, ráadásul magyarokkal dolgozol, de ha alvállalkozóként bejutnál, akkor is korruptnak tűnnék. Remélem megérted Tibikém, fő a becsület...
-Igazad van Gergő, a barátság nem számít, nem is értem hogy gondolhattam, hogy segítesz, csak azért mert gyermekkorunk óta ismerjük egymást, és már eddig is több milliót öltem a kampányodba.
- :( Elég szomorú, hogy ilyen korruptnak gondoltál, amikor tudod, hogy rám sose számíthatsz, én olyan barát vagyok.
- Bocsáss meg Gergő...
-Most az egyszer elfelejtem... De legközelebb még több pénzt tolj a kampányomba, mert különben vége a barátságunknak! Onnantól kezdve nálam elvágtad magad, csak korrupt barátaid lehetnek, akiket lefizethetsz!
-Jujj, az rettenetes lenne! Gazemberekkel haverkodni, akik segítenének, ha bajba jutok... nincs is annál rosszabb...
-No azért ám Tibor! Most elmehetsz... sok fontos dolgom van még.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 19:01:13

@komplikato: :x

nos... az mszp bevallottan nem csinált semmit 4 évig (inkább 8) és amikor a felháborodott emberek emiatt (is) az utcára mentek, akkor ők voltak a csürhe, akiknek jogosan lehetett klöni a szemüket... :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 19:02:05

@Doubledeceker: :x

elég baj, ha szerinted vannak olyan méltóságok, amik megkérdőjelezhetetlenek, és ezt pont a tudománnyal kapcsolatban említed.... akár egy szektás... :x

Doubledeceker 2012.05.28. 19:02:55

@wmiki:

Nézd meg mit írtál, ez egy beteg elme képzelgése.

Többször írtam, hányok Ferenctől, és Dopmantől is.

Leírtam ezerszer, hogy szar az MSZP, nem kérünk belőle, de nem akarod megérteni.

Nem írtam, hoyg az kulcsos az ördögtől való.....

Nem vagy te lencsés istván???

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 19:04:34

@komplikato: én azt mondom, hogy nincs mozgástere... és nem is volt...

viktor az adósságtörlesztésben erőlteti, dehát... nos... ez van

Doubledeceker 2012.05.28. 19:05:15

@wmiki:

Baszki beteg állat vagy, kiforgatod az ember szavait, egy értelm,es gondolatod nincs.

Te hogyan kérdőjeleznéd meg a 2x2?????

Gondolatokat adsz nekem, melyek nem sajátjaim, és egy sötét képzeletbeli világból jönnek, a te ostoba fejedből.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 19:05:27

@Doubledeceker: Doubledeceker 2012.05.28. 18:55:55
@wmiki:
....

Talán az 1 kulcsos adót nem most kellett volna bevezetni vagy nem így, mosndjuk a felső kulcsot csak 24%-ra vinni.
...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.28. 19:06:18

@Doubledeceker: akkor mond el TE, hogy gondolod

jó lenne már valami megvalósítható konkrétumot látni

tényleg!

komplikato 2012.05.28. 19:08:35

@Doubledeceker: "A degélyek megnyírbálása is, az álrokik piszkálása is rendben van, a 40 éves rendőr nyugereké is."

Azért talán teljesen még sem. Nyilván valóan költségcsökkentés hegyekre van szükség, igazából mindig is kellett volna, de most tényleg. A probléma itt is azzal van ahogyan nekiálltak ...

Azért teljesen talán nincs rendben, hogy rendőröket és tűzoltókat beetetünk anno, hogy "szar a fizetés, de hamar nyugdíjba mehetsz", aztán amikor ledolgozta a szolgálati időt akkor meg közöljük mint Swarci a Commandoban, hogy "Emlékszel mikor azt ígértem ... hazudtam!" Ráadásul senkinek nem tűnt föl ténylegesen, hogy miközben azt kamuzták visszavezetik a munka világába a nyugdíjas rendőrt és tűzoltókat (miközben másnak sincs meló), szépen ezreket építettek le a szerveknél?
A rokkantak csesztetése meg pont olyan mint minden más hasonló intézkedés az elmúlt 22 évből, pont azok nem fogják megszívni akik csaltak, megveszik az új kamu papírt, az új parkoló cetlit és kész, akinek meg fél lába hiányzik vagy súlyosabb baja van mászkáljon 6 havonta felülvizsgálatra, utána meg cidrizzen 2-4 hónapot(!) mire kiadják a papírt, hogy most akkor rokkantnak számít vagy sem. És már nem egy, nem két esetről tudunk, amikor súlyos 60% körüli rokkantságra megállapították, hogy már nem áll fent. Nyilván a hiányzó vagy nem működő szervek és végtagok visszanőttek vagy mi ...

Doubledeceker 2012.05.28. 19:10:40

@wmiki:

Kiforgattasd a szavaim, olyan gondolatokat adtál a számba, amit nem írtam, bolsizol, libsizel, Dompman-ezel, a tudomyánt leszarotzod.

FEjedben egy beteg kétpolusú világ él, tudomány szemben a vallással, fidesz szemben az mszpvel.

Apám nem vagy százas, ez jön le, ezt bizonyítod minden írásoddal.

Igen olvastam a bolgod, onnan ismerem a gondolataid.

Azt is látom, hogy nem a feltett kérdésre, hanem a beteges téveszméidre válaszolsz.

Igen egy rohadék mocskolodó vagyok bocsánat.

Csá.

Adalberto Gellenzeeri 2012.05.28. 19:17:36

@subrik: Kedves uram!A"fideszbázis" tesz erre az országra, a tisztességre az erkölcsre,és egyáltalán minden értelmes, normális dologra.Hülye szekta az egész. Ha orbanyikov azt mondaná nekik, hogy jön egy űrhajó és elviszi őket a boldogságbolygóra, mind kimenne egy megadott helyre várni a mennyei jólétet.

komplikato 2012.05.28. 19:20:26

@wmiki: "az egykulcsos adó úgy látszik szerintetek az ördögtől való..."

Nem feltétlenül, de sikerült a legidiótább módon bevezetni és ezzel előre megjósolt módon bazi nagy lyukat csinálni a költségvetésbe, aminek foltozása sosem ér véget, mert 500-600 milliárdnyi lyuk foltozására már a harmadik 600 milliárdos kis adó és megszorítás csomag jön ki, vélhetőleg hiába. Azért igen sokan megérezték mikor két egymást követő évben 8-10.000-rel csökkent a fizetésük.

"én ezzel nem kívánok vitatkozni, szerintem a célja, az adóelkerülés minimalizálása,..."

Szerintem nem sikerült, hogy finom legyek.

" és a középréteg megerősítése, ..."

Nekem erős a gyanúm, hogy a valós középréteget pont nem, sőt. Az elmúlt pár évben onnan szakadtak le a legtöbben.

Én abban hiszek ami működik, nem azért mert X vagy Y azt állítja, hanem tényleg. Nem látom, hogy adósságtörlesztés menne, sőt. Azt gondolom a költségvetési hiány okán vagy bedől az egész vagy tovább növelik az adósságállományt, még a vélt vagy valós költségcsökkentő intézkedésekkel együtt is.

De így nem lehet költség csökkenteni, hogy azt mondom, de drága a köztévé és rádió, sok az a 70 milliárd ezért leépítünk pár embert, utána meg fogjuk és felemeljük a költségvetésüket 150 milliárdra. Úgy sem lehet, hogy de drága ez a BKV és erre rászervezünk egy pénznyelő BKK-t. Úgy sem lehet, hogy milyen sokba kerül ez a MALÉV, aztán meg kipengetünk 1100 milliárdot. Mindeközben, szigorúan költségcsökkentő alapon a haldokló EÜ, BKV, stb. mellett meg nekiállunk társadalmilag és gazdaságilag rohadt fontos stadion építkezéseknek ...

A risza lényege az akart lenni, hogy azt látom a kormány bort iszik és vizet prédikál avagy nem működik a Matolcsy féle unortodox gazdaságtan. Kivéve ha a cél a Görögöknél nemsokára szépen megfigyelhető eseményhalmaz hazai megvalósítása. Avagy csőd. (Van értelme, az eddigi privatizációs bulikon százmilliárdos vagyonkákat felhalmozó jó arcok megvehetik gyakorlatilag az országot kilóra.)

komplikato 2012.05.28. 19:28:39

@Adalberto Gellenzeeri: "A"fideszbázis" tesz erre az országra, a tisztességre az erkölcsre,és egyáltalán minden értelmes, normális dologra.Hülye szekta az egész."

Azért ez elég sarkos vélemény. Szerintem meg kéne valamit az ellen tenni, hogy országunk lassan évszázadok óta a jogelkerülésre épül, a mutyizásra, uram-bátyám rendszerre. Szerinted nem gáz, mikor a bármelyik oldal azzal vág vissza a hatalmas "vita" (ez itt pl. veszekedést jelent, a vitának értelme is szokott lenni), hogy de a másik oldal többet lop, csal, hazudik vagy sem? Miért nem ütköznek rajta meg, hogy a saját oldal is lop, csal, hazudik? Miért tartják ezt "normálisnak"? Súlyos morális és mentálhigiéniás válságban vagyunk és ez ellen nem tesz senki semmit.
Tetszik vagy sem az ország teljes lakossága FELELŐS a politikai elitért, mert tetszik vagy sem saját felnagyított tükörképe a választópolgároknak, legalább is jelentős részének.

kacagány 2012.05.29. 10:38:47

Na, erről beszéltem, a legfrissebb adatokból is jól látszik, hogy Lézer Janit csak Matolcsy tudja népszerűségben alulmúlni: www.origo.hu/itthon/20120528-partok-es-politikusok-nepszerusege-felidoben.html
süti beállítások módosítása