A kapitalista társadalom gazdasági anarchiája, abban a formában ahogy ma ismerjük, véleményem szerint, a gonoszság valódi forrása. Láthatjuk magunk előtt a termelők széles közösségét, amelynek tagjai szüntelenül igyekeznek megfosztani egymást a közös munkájuk gyümölcsétől - nem erőszakkal, hanem teljes összhangban a jogilag megalapozott törvényekkel. Ebben a tekintetben fontos, hogy felismerjük, a termelés eszközei, és az egész gyártási kapacitás amely a fogyasztási cikkek, és a termelő eszközök előállításához egyaránt szükséges, legálisan, és nagyrészben magánszemélyek tulajdonában vannak.
Az egyszerűség kedvéért a következő eszmefuttatásban "munkásoknak" fogom nevezni mindazokat akiknek nincs tulajdonrészük a termelési eszközökben - annak ellenére, hogy ez nem teljesen egyezik meg a kifejezés általános használatával.
A termelési eszközök tulajdonosa olyan pozícióban van, hogy megvásárolhatja a munkás munkaerejét. A termelési eszközök használatával a munkás javakat állít elő, amelyek a kapitalista tulajdonát fogják képezni. Lényeges ezzel folyamattal kapcsolatban a munkás által előállított javak és az előállításért kapott fizetés reálértékének aránya. A munkás fizetését nem az előállított javak reálértéke határozza meg, hanem a munkás minimális szükségletei, illetve a kapitalista munkaerőigénye, és a munkahelyekért versengő munkások számának aránya. Fontos megértenünk azt, hogy a munkás fizetését még elméletben sem határozza meg az előállított javak értéke.
A magántőke általában néhány kézben koncentrálódik aminek az oka, részben a kapitalisták közötti verseny, részben pedig az, hogy a technológiai fejlődés, és a növekvő munkamegosztás elősegíti a nagyobb termelési egységek létrejöttét a kisebbek kárára. Ennek a fejlődésnek az eredménye a magántőke oligarchiája, egy olyan óriási hatalom, amit nem lehet eredményesen szabályozni vagy ellenőrizni, még egy demokratikus berendezkedésű társadalomban sem. Ez így van amióta a jogalkotó szervek tagjait a politikai pártok választják, amelyeket finanszírozással és egyéb eszközökkel befolyásolnak a tőkések, akik pusztán gyakorlati okokból éket vágnak a választók és a törvényhozás között. Ennek következtében a képviselők nem védik eredményesen a populáció elnyomott rétegeit. Továbbá a jelenlegi körülmények között a magántőke elkerülhetetlenül közvetve, és közvetlenül kontrolállja az információk fő forrásait (sajtó, rádió, oktatás). Ez rendkívül megnehezíti, sőt a legtöbb esetben lehetetlenné teszi az egyén számára az objektív következtetések levonását, illetve a politikai jogai érvényesítését.
Ez a helyzet egy olyan gazdaságban áll fenn amelynek alapja a magántőke, és ebből kifolyólag két fő alapelv jellemzi: a termelési eszközök magántulajdonban vannak, és a tulajdonosok úgy rendelkeznek velük ahogy jónak látják, a második a "szabad" (egyoldalú, megkötések nélküli, a szabadság a tőkésekre vonatkozik) munkaszerződés. Természetesen ebben az értelemben tisztán kapitalista társadalom nem létezik. Meg kell említeni, hogy a munkások hosszú, és keserves politikai küzdelmek során elérték a "szabad munkaszerződés" valamelyest kedvezőbb változatainak biztosítását bizonyos területeken. De egészében véve napjaink gazdasága nem sokban különbözik a tiszta kapitalizmustól.
A termelés nem a szükség, hanem a profit érdekében folyik. Nincs biztosíték arra, hogy aki dolgozni akar annak állása is lesz, a munkanélküliek serege mindig létezik. A munkás folyamatosan retteg az állása elveszítésétől. Mivel a munkanélküliek, és a rosszul fizetett munkások nem számítanak jövedelmező piacnak, a fogyasztási javak termelése korlátozott, és ez nélkülözést von maga után. A technológiai fejlődés nem a munkakörülményeket javítja, hanem a több munkanélkülit eredményez. A profit elsőrendűsége, és kapitalisták közötti verseny együttesen felelős a tőkefelhalmozás, és hasznosítás instabilitásáért, ami egyre súlyosabb válságokhoz vezet. A korlátlan verseny óriási pazarlást eredményez, és elsorvasztja az egyének szociális érzékenységét.
Az egyének megnyomorítása az én véleményem szerint a kapitalizmus legnagyobb bűne. Az egész oktatási rendszerünk szenved ettől a gonosztól. Az erőltetett versenyszellemet oltják a tanulóba, aki a vagyonszerzés imádatát sajátítja el, miközben a karrierjére készül.
Albert Einstein 1949
Ezt a bejegyzést még a régi blogomról mentettem, részleteket tartalmaz Albert Einstein a Monthly Review, 1949 májusi számában megjelent Why Socialism című írásából. A teljes szöveg angolul itt található.
