sorok között

Bomba a fedélzeten

2015. november 06. - Politikai Ateista

Egyelőre nincs hivatalos eredménye a lezuhant orosz utasszállítóval kapcsolatos nyomozásnak, viszont ...

"Vlagyimir Putyin pénteken a Szövetségi Biztonsági Szolgálat javaslatára felfüggesztette az orosz légitársaságok Egyiptomba tartó járatait. Alekszandr Bortnyikov szerint „mindaddig, amíg nem állapítjuk meg a történtek valódi okát” fontos volna a járatok felfüggesztése, ami elsősorban a turisztikai ágazatot érinti – idézte a Ria Novosztyi az orosz titkosszolgálat vezetőjét." - Index

Az USA és az Egyesült Királyság korábban titkosszolgálati információkra hivatkozva közölte, hogy szerintük terrorcselekmény történt amit az Iszlám Állam követett el.

A nyomozás nem zárult le, de tegyük fel, hogy ez történt.

Miért éppen orosz gépen robbantott az ISIS?

Az Egyesült Államok, és úgy általában a nyugati politikusok szerint az oroszok ISIS ellenes bombázása csak kamu. 

Ezt többek között az angol védelmi miniszter, és John Kerry is szóvá tette.

Szerintük az orosz bombák 90%-a nem az Iszlám Állam területén landol.

Sőt, vannak akik úgy gondolják, hogy az orosz beavatkozás egyenesen segíti, erősíti az ISIS-t.

 

Ellenben az Egyesült Államok, az ISIS ellenes szövetség vezéralakjaként több mint egy éve bombázza a terroristákat, katonákat képez ki ellenük, az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokat is bőkezűen támogatja, illetve a napokban azt is bejelentették, hogy katonákat is küldenek Szíriába.

 

Ellenben az oroszokkal, akik alig egy hónapja tevékenykednek, és állítólag elsősorban az Iszlám Állam ellenségeit támadják.

Nem értem.

Na mindegy.

 

Természetes egy utasszállító gép lezuhanása mindenképpen tragédia, akármi is legyen az ok.

 

De az ISIS bomba-verzió ha beigazolódik az legalább annyira rosszul jön Putyinnak, mint amennyire jól azoknak, akik nem nézik jó szemmel az oroszok szíriai mozgolódását.

Ide tartoznak azok akik Aszad távozását szeretnék elérni mindenáron, például az USA, Katar, Törökország, Szaúd-Arábia, Izrael.

 

Rosszul érintheti Vlagyimir Putyin szíriai katonai beavatkozását, ha kiderül, hogy az orosz utasszállítót valóban az Iszlám Állam semmisítette meg Egyiptom felett. Moszkva egyelőre spekulációnak nevezi a nyugati gyanút, de azért nem zárja ki teljesen a lehetőséget. Kétségtelen, hogy bármi is történt, Moszkvának a terrorakció tagadása, a Putyin szíriai akcióját kritizáló Nyugatnak a merénylet esélyének hangoztatása az érdeke.- Index

A Spectator szerzője szerint, Oroszország akár kénytelen lehet a Szíria stratégia átgondolására is, mert a gyors és fájdalommentes győzelem reménye elszállt, és talán Aszad feltétlen támogatásáról is le kell mondaniuk.

Azt is írta, ha kiderül, hogy bomba robbant, akkor azért a törökök, az amerikaiak, és az öböl-mentiek privátban azért örülni fognak.

Ez biztos.

 

Szóval kinek, vagy kiknek állhatott érdekében a merénylet?

 

Vagy inkább, kik gondolhatják azt, hogy a legtöbb hasznot húzzák majd belőle?

 

 

Korábban egyszer azt írtam az Iszlám Államról, hogy nyugati, és öböl-menti szempontból akár hasznos idiótának is lehet nevezni őket, mert miközben Aszad ellen harcolnak, rájuk hivatkozva be lehet avatkozni, ha arra van szükség, vagy éppen támogatni és fegyvereket küldeni a mérsékelteknek. (Vagy kurdokat bombázni)

 

Tulajdonképpen ezt használta ki Oroszország is, amikor az ISIS-re hivatkozva sietett Aszad segítségére.

 

Ugyanez igaz merényletekre is. Az ISIS itt is betöltheti a hasznos idióta szerepet.

 

Magánvélemény, de könnyen el tudom képzelni, hogy például a szaúdi titkoszolgálat műve volt a robbantás. Vagy bármelyik érintett országé, amely egy kicsit móresre akarja tanítani Putyint, amiért beleköpött a szíriai levesükbe. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr698055968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaja 2015.11.07. 11:27:12

Előre, tovább az eszkalálódás viharos útján....

fran7 2015.11.07. 11:57:05

Ha okos emberek dolgoznának a titkosszolgálatoknál, amit a Paetreus-ügy óta kétlek, akkor simán megcsinálhatták a merényletet az ISIS-esek a megfelelő titkosszolgálat védernyője alatt. Ha kiderül kirúgják a legkisebb figurát, aki nem vette észre, nem vette komolyan a fenyegetést az általa megfigyelt ISIS-sejt részéről.
Ezt így nem is gondoltam végig. Mindig mosolygok azon, mikor arról beszélnek, hogy a titkosszolgálat jó munkája miatt nincs terrorcselekmény. Nem ellenőrizhető.