sorok között

Gazdasági menekültek, és az írás a falon

2015. október 11. - Politikai Ateista

Ukrajna, a görög politikai válság, menekültek, most pedig Szíria.

Talán kihagytam valamit, de nagyjából ezek voltak a nagy dolgok, amik foglalkoztatták az európaiakat az idén. (Legalábbis azokat, akik nem az X-faktorra vannak ráhangolódva.)

 

Valamiről közben megfeledkeztünk.

Ma ugyanis a német statisztikai hivatal azt jelezte, hogy augusztusban havi alapon 5,2%-kal esett az export a várt 0,9%-os csökkenéssel szemben, míg az import 3,1%-kal mérséklődött.

Az export ilyen mértékű visszaesésére a 2009-es nagy recesszió tetőfokán volt utoljára példa és mint emlékezhetünk rá, az augusztus a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon is igen nagy nyugtalanságot okozott elsősorban a kínai lassulás miatt. - Portfolio

Ez csak egy hír, kereshettem volna másikat ha nem lennék lusta, akár 25 hasonlót, amivel a mondanivalóm illusztrálható.

Az európai hitelválság nem ért véget, legfeljebb a menekültek és az egyéb dolgok leszorították a címlapokról.

 

Ja persze, és Görögország hivatalosan megmenekült.

Ami jól hangzik, csak nem igaz. Ismét egy olyan megoldás született, ami ideiglenesen orvosolja a problémát. Időhúzás.

A görög betegséget 2010 óta kezelik.

Közben az államadósság Görögországban:

 


source: tradingeconomics.com

 

 A már "meggyógyított" Olaszországban és Portugáliában...

 


source: tradingeconomics.com

 

Spanyolországban és Franciaországban ...

 

 


source: tradingeconomics.com

 

illetve az eurózónában:

 

 


source: tradingeconomics.com

 

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az Európai Központi Bank beavatkozása miatt, az európai kormányok soha nem látott feltételek mellett kérhetnek kölcsön, rekordalacsony kamatra.

Erre jön még a menekülthullám, aminek pozitív gazdasági következményeivel kapcsolatban sok elemzés megjelent (jónéhány a valósággal köszönőviszonyban sincs, pusztán propaganda célból született), viszont még a legoptimistábbak is a kiadások növekedésével számolnak a közeljövőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr227951242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaja 2015.10.11. 22:00:50

Igen. Az export visszaesésről már lehetett olvasni a DWN-en, köszönhetően az Oroszország elleni szankcióknak. És persze itt a mostani VW botrány. A mai nap híre viszont: hvg.hu/gazdasag/20151011_Levertek_a_kinaiakat_az_IMF_kozgyulesen#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default
Úgy olvastam, hogy a kínaiak már nem várnak nagy türelemmel, és maguk kívánják az eseményeket alakítani. Tudsz erről valamit Politikai Ateista?