sorok között

Kikből áll a mérsékelt ellenzék Szíriában?

2015. október 07. - Politikai Ateista

 

"Eddig még senki sem tudta elmagyarázni nekem, hogy mi is az a mérsékelt ellenzék" - mondta Putyin, aki francia és a német államfőtől próbálta megtudni pénteken, a párizsi találkozó során, hogy mi a különbség a szíriai mérsékelt, és a nem mérsékelt ellenzék között.

Lavrov ugyanerre a kérdésre John Kerry-től várta a választ.

"Nehéz kérkedni a mérsékelt ellenzék valamifajta sikereivel, senki se tud semmit róluk, de tulajdonképpen a mérsékelt ellenzékről különösképpen senki nem is hallott. Beszéltek a Szabad Szíriai Hadseregről, de ez mára egy fantom képződmény. Legalábbis arra kértem John Kerry amerikai külügyminisztert, küldjenek nekünk információkat arról, hogy hol van ez a hadsereg, és ki irányítja" - mondta Lavrov. - HVG

A nyugati vezetők azzal vádolják az oroszokat, hogy az ISIS helyett a mérsékelt ellenzék állásait bombázzák, érthető, hogy szeretnék tudni kiket küldenek a másvilágra.

 

A Land Destroyer blogon, március 23-án jelent meg egy bejegyzés Rebranding AlQaeda's Jabhat Al Nusra as "Moderates".

Az írás kábé arról szól, hogy miután az Egyesült Államok által támogatott Harakat Hazm mozgalom fegyveresei átálltak az al-Nuszrához, nem nagyon maradt olyan ütőképes erő amit támogatni lehetne Aszad ellen, ezért a mainstream média segítségével lassan meggyőzik a közvéleményt, hogy az al-Kaida leányvállalata, az al-Nuszra nem is annyira terrorista mint ahogy korábban gondolták.

A szerző egy csomó linket is mellékel, ahol már akkor elkezdődött az al-Nuszra óvatos mosdatása a Reuters, a BBC, és az IBtimes jóvoltából.

De van érdekes cikk az al-Nuszráról a Kitekintőn is.

 

Augusztus végén az USA egykori tábornoka Petreaus dobta fel, hogy akár az al-Nuszra harcosait is lehetne támogatni az ISIS ellen.

Ez megerősíti azokat a véleményeket, hogy nem igazán maradt vállalható erő, vagy ha úgy tetszik mársékelt ellenzék amit támogatni lehetne.

Mert ha létezne ilyen, akkor minek is dobott volna ki az Egyesült Államok 500 millió dollárt 4-5 lázadó kiképzésére.

Igazából évente körülbelül 6000 kiképzéséről volt szó, de miután megtámadták őket, illetve átálltak az al-Nuszrához az ellátmányukkal együtt, ennyien maradtak.

 

 

Az Egyesült Államok kétségbeesetten próbált valamiféle szalonképes ellenzéket találni, (vagy kreálni) és már az al-Nuszra szövetség gondolata is felmerült, azonban most úgy látszik, az oroszok képtelenek ledobni egy bombát anélkül, hogy ne a mérsékelt ellenzék tagjait találják el.

A New York Times orosz bombázásokat követő oldalán az al-Nuszra összemosódott a lázadókkal. Csak a kurdok, a kormány, az Iszlám Állam, és a lázadók által ellenőrzött területeket különböztetik meg.

syria2.jpg

 

A BBC-nél ugyanez a helyzet. Az al-Nuszra megszűnt létezni, vagy egyszerűen ők is mérsékelt lázadókká váltak, egyik pillanatról a másikra?

85881226_russian_airstrikes_syria_624_v8.png

 

Az ausztrál ABC news egyelőre megkülönbözteti őket a térképén.

A Washington Post az első orosz légicsapások után azonnal méltatlankodni kezdett, hogy a rakoncátlan ruszkik az ISIS helyett a mérsékelt felkelők, az iszlamista Ahrar al-Sham, illetve az al-Kaida span Nusra Front embereit porlasztják.

A szíriai mérsékelt ellenzék meghatározásában Joe Biden segített, amikor azt találta mondani, hogy a törökök, szaúdiak, és egyéb öböl mentiek bárkit hajlandóak támogatni aki Aszad ellen fegyvert fog. Beleértve az al-Kaidát, és az al-Nuszrát is.

Akárki, aki pénzért hajlandó harcolni Aszad ellen.

 

 

Vagy megkérdezhetet magát a mérsékelt ellenzéket:

És amikor az USA, majd nyomában számos más állam és az ENSZ 2012 decemberében feltette az an-Núszra Frontot a terrorszervezetek listájára, akkor az Egyesült Államok által szponzorált szíriai ellenzék petícióban tiltakozott, és nagy egységben nyilvánította ki, hogy:

mi mindannyian az al-Núszra vagyunk! - Index

 

Ha az oroszok esetleg kifüstölik a "mérsékelt" terroristákat, a nyugati sajtó megpróbálja majd jó színben feltűntetni az Iszlám Államot, mint az egyetlen erőt, ami elmozdíthatja a "mészáros" Aszadot?

 

Mondjuk nevezhetnénk őket radikális demokratáknak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr647894728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaja 2015.10.07. 23:12:39

Igen, tegnap még terroristák voltak, ma már ellenzéki milíciák, holnap talán már demokraták lesznek...... Az Index új szösszenete az "ellenzéki milíciák", akiket bombáznak az oroszok.
De, az új főkedvencem ez a cikk: index.hu/kulfold/2015/10/07/sziria_terrorszervezetek_aszad/
A cikk címe: Aszad szándékosan erősítette meg legvállalhatatlanabb ellenfeleit
Ezek szerint Aszad kvázi finanszírozta - valami egészen hihetetlen stratégia mentén - a szélsőséges iszlamistákat. Miközben a mérsékelteket kegyetlenül irtotta. Apropó, Politikai ateista, nem az látszik az általad belinkelt térképeken, hogy az ún. mérsékeltek pozíciói vannak a kormányerők mellett közvetlen?(közben ránéztem, igen) Akik ellen, ha minden igaz épp offenzíva készül? Mert akkor eleddig Aszad oly kegyetlenül írtotta őket, hogy majdnem belebukott:) A cikkben két országról szó sem esik (ők természetesen nagyon távol vannak ettől a konfliktustól): USA és Izrael.

♔bаtyu♔ 2015.10.08. 09:40:59

@Shaja: "Larry Johnson, volt CIA-tiszt szerint az Egyesült Államok fel kell függessze a szíriai ellenzéki erők katonai képzését és támogatását, mert amellett, hogy illegális, ez egy különösen veszélyes nemzetközi környezet kialakulásához vezethet. Chris Murphy amerikai szenátor kedden az orosz sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a “mérsékelt ellenzék” amerikai kiképzési programja “akaratlanul is” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásához vezet."

"A cikkben két országról szó sem esik (ők természetesen nagyon távol vannak ettől a konfliktustól): USA és Izrael. "

Csak megzavarná ez az olvasókat.

Shaja 2015.10.08. 09:47:32

@♔bаtyu♔: ööööööö...... akkor kifejteném konkrétan: egy szó sem esik arról, hogy milyen forrásokból és mennyit áldozott be az USA ebbe a szarkeverésbe. Remélem, így már megfelel.

kvadrillio 2015.10.08. 10:07:31

hidfo.ru 2015.10.07. 16:51 Világpolitika
Volt CIA-tiszt: az orosz légierő beavatkozása legális

Larry Johnson, volt CIA-tiszt szerint az Egyesült Államok fel kell függessze a szíriai ellenzéki erők katonai képzését és támogatását, mert amellett, hogy illegális, ez egy különösen veszélyes nemzetközi környezet kialakulásához vezethet.

Johnsont a Szputnyik hírügynökség kérdezte arról, hogy az Egyesült Államok az orosz légicsapások ellenére is folytatni fogja-e a lázadó csoportok támogatását. A volt CIA-tiszt szerint azonban ez Washington részéről felelőtlen lépés lenne, különösen azt követően, hogy nyilvánosságra jutott a “mérsékelt ellenzék” és a terrorszervezetek közti átjárhatóság. Chris Murphy amerikai szenátor kedden az orosz sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a “mérsékelt ellenzék” amerikai kiképzési programja “akaratlanul is” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásához vezet. Térségi sajtó ilyen fejleményekről többnyire nem számol be, de a történtek annál nagyobb port kavarnak a nemzetközi médiában. A fentiek ismeretében az Egyesült Államok nem csak Oroszországgal szemben, hanem egy terrorszervezet oldalán pozicionálná magát a nemzetközi politikában, ha továbbra is folytatja a “mérsékelt ellenzék” kiképzését és fegyverzését.

Johnson szerint az Egyesült Államok jelen helyzetben le kellene állítsa a Szabad Szíriai Hadsereg kiképzési programját is, emellett le kell állítsa a fegyverszállítmányokat, mert azok közvetlen a terrorszervezethez kerülnek, és csak idő kérdése, hogy ezzel kapcsolatos információk mennyire gyorsan válnak globálisan ismertté. Amennyiben tovább folytatják a fegyveres ellenzéki csoportok támogatását, azzal a Pentagon azt kockáztatja, hogy az Egyesült Államok megítélése tovább romolhat nem csak Oroszországban és egyes közel-keleti országokban, hanem európai, térségi országokban is.

Johnson az orosz sajtónak nyilatkozva maga is elismerte, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg a valóságban nem létezik, mindössze egy a CIA által létrehozott konstrukció, amit pszichológiai hadviselés céljából, a közvélemény formálására használnak. Ahhoz ugyanis, hogy az emberek elfogadják a szíriai beavatkozást, létre kellett hozni egy olyan konstrukciót, amit a “demokraták hadseregeként” lehet felmutatni a nyilvánosság számára.

A volt CIA-tiszt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok 2011 óta fegyverzi és támogatja a kormányellenes erőket, ami a nemzetközi jog súlyos sértése, és ebből a szempontból éles ellentétben áll az orosz beavatkozással, ami a szíriai kormány kérésére kezdődött meg. Johnson kifejtette, hogy “a nemzetközi jog szerint Oroszország legálisan van jelen Szíriában, az ország szuverén hatóságának kérésére, ami az ENSZ szervezetében még mindig saját székkel rendelkezik, tehát legitim erőtényezőként van elismerve. Eközben az Egyesült Államok a nemzetközi jog szerint illegális katonai beavatkozásokat hajt végre”.

Oroszország szeptember 30-a óta hajt végre légicsapásokat Szíriában, melynek során eddig a terrorszervezet parancsnoki központjaira, logisztikai központjaira, rakétarendszereire, páncélozott harcjárműveire mértek csapást, hogy megakadályozzák a terrorszervezet további előrenyomulását. Az értékelések szerint a beavatkozás első három napja megsemmisítő csapást mért a terrorszervezet gazdasági hátterére, és megkezdődött a tömeges dezertálás, a fegyveres ellenzéki csoportok széthullása.

nemértem...nemértem....van Szíriában sok MEGBÍZHATATLAN HARCOLÓ CSAPATOCSKA ÉS VAN , AMELYIK EZEK KÖZÜL MA A LEGMEGBÍZHATÓBB CSAPAT ASZAD !!! A ZUSA A MEGBÍZHATATLAN CSOPORTOCSKÁKKAL ÜGYKÖDIK, AKIK A KIKÉPZÉSÜK UTÁN A FEGYVEREKET IS ÁTADTÁK A NUSZRÁNAK, ISIS-NEK ÉS ÁT IS ÁLLTAK HOZZÁJUK, MÍG AZ OROSZOK A MEGBÍZHATÓ ASZAD CSAPATÁVAL MŰKÖDNEK EGYÜTT ! HOGY LEHETNEK AZ AMCSIK ILYEN BALFASZOK ???????

Józsi01 2015.10.08. 10:20:26

Nagyon jó kis írás. Gratula. Csomó kérdés, de válasz egy sem. :-)))

Remélem azért majd a liberált és legfőképp civil szervezetek és a nagy nyugati demokratúrák mint valami tűzoszlop irányt mutatnak az ilyen megtévedt báránykáknak. :-DDDD

Mr. Rustical 2015.10.08. 10:24:21

Én nem látom ezt annyira érthetetlennek.
Az USA-t kevéssé fenyegeti az Al-Núszra, az ISIS sem igazán gond neki - sőt rengeteg félbolond hozzájuk sereglik Amerikából, annyival is kevesebben lövöldöznek egyetemistákra otthon.
Ezzel szemben egy Irán-Aszad-Hezbollah tengely komoly fenyegetés az USA szövetségeseinek (SzaúdA és Töröko), sőt Izraelnek is. Utóbbinak a szunnita terrorszervezetek is elég veszélyesek, de azért mégsem valódi hadseregek, meg potenciális atomhatalmak.

Ezért logikus lépés az USA-tól, hogy inkább a szakállas bolondokat támogatja. Persze ez Európának szívás, de az USA egyre kevésbé van tekintettel az európai érdekekre (lásd Ukrajnát).

Én igazából azt nem értem azóta se, hogy miért kellett Szaddám Irakját tönkretenni, amikor pedig kellőképpen le volt gyengítve az első öböl-háborúban, ugyanakkor mégiscsak útját állta Iránnak.

fran7 2015.10.08. 10:28:18

@kvadrillio: Nem olyan bonyolult, azt a kérdést tedd fel, ki az USA elszámú baráti országa. Aki kihúzta az USÁ-t a recesszióból. S milyen üzleti mozgással tette mindezt.
Kedvencem: valamelyik híroldal közli, hogy Európa nem elég innovatív. Ja az amerikai ipari kémkedés ellehetetlenítette.

kvadrillio 2015.10.08. 10:29:02

"Az Egyesült Államok és a NATO-országok térségi logisztikája mostanra nem alkalmas arra, hogy ellenőrzés alá vonhassa Szíria légterét. Július 8-án az orosz Szputnyik hírügynökség beszámolt arról, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a Törökországba telepített Patriot rendszerek felett. A támadás július 7-én történt, és a NATO-erők magát a behatolást sem vették észre. A forrás szerint a támadók gyenge pontokat találtak a vezérlő rendszeren, és átvették az ellenőrzést a rakétaindítások felett. A beavatkozásra akkor derült fény, amikor a Patriot rendszerek “megmagyarázhatatlan”, ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani. A támadás kiindulópontja felderítetlen maradt, a NATO-erők nem tudták visszafejteni a támadók kilétét és elhelyezkedését."

EZ NEKEM FÉLELMETES HÍR !!! MI VAN, HA EZEK A HACKEREK ÁLTAL MEGBUHERÁLT RAKÉTÁK, EGÉSZ MÁS CÉLPONTOKAT KEZDENEK EL PUSZTÍTANI ???

Balt 2015.10.08. 10:58:04

@Shaja: Jaja, egészen elképesztő, amit a zindex (főleg Tóth és Földes) művel a kérdésben. Már az objektivitás látszatára sem ügyelnek (régóta). De csak hajrá, látszik az eredménye a közvéleményben! (A közvélemény-kutatások alapján.)

Balt 2015.10.08. 10:59:53

@♔bаtyu♔: Dehogynem: 500 millió dollárt ők maguk is beismernek.

Balt 2015.10.08. 11:06:14

@Shaja: Bocs, előbbi mellé ment.

@kvadrillio: Nem balfaszok, ez kifejezetten szándékos. Volt. Valszeg át kell(ene) értékelni.
Szokás szerint újabb málnaszőr-kavarásba kezdtek, aztán kénytelenek lesznek otthagyni, mint eb a szaharát (Irakot, Afganisztánt stb. Koreát, Vietnamot). Mi - Európában - meg még a szokásosnál is jobban megszívjuk a pisztolyharcos westernhős akcióit.

Balt 2015.10.08. 11:07:56

@Mr. Rustical: Jó kérdés. Igen, valahol itt van a deg elásva, bár egy Oszamát már megszívtak. Ha igaz...

Balt 2015.10.08. 11:10:22

@kvadrillio: Ha a hír igaz, ezek légvédelmi rakéták, földi célpontok ellen alkalmatlanok. Viszont remekül le lehet szedni velük polgári gépeket.

Balt 2015.10.08. 11:14:27

@kvadrillio: Egyébként nem hiszem, hogy "az irányítást" egy zárt katonai IT rendszerben csak úgy át lehet venni. Ezek mégsem wifin meg BT-on kommunikálnak default "root" jelszóval.

Ajtony 2015.10.08. 11:18:21

@kvadrillio: a patriot légvédelmi rendszer, így földi célpontok ellen szinte hatástalan.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.08. 12:20:01

Hiánypótló cikk, a sok indexes hazudozás után.

Teljesen egyértelmű, hogy a mérsékelt ellenzék, az a legnagyobb jóindulattal is alig mérsékelt ISIS-es, vagy an-Núszra Front.os terrorista.

Az Oroszok remélem rendet raknak és kipicsázzák Szíriábóll, az Amerikaiak által pénzelt, és erőforrásokkal ellátott terrorista bandát.

Máshogy nem szűnik meg ugyanis az illegális bevándorló áradat.

fehérfarkas 2015.10.12. 00:45:59

@Shaja: Én is olvastam ezt a cikket. Mondjuk azért az számomra az index.hu cikkéből nem derült ki, hogy Assad akkor most az Kongresszusát meggyőzve erősítette az ő ellene harcolókat úgy, hogy meggyőzte az amerikai kongresszusi képviselőket, hogy évente 500 millió dollárral támogassák őket?

fehérfarkas 2015.10.12. 00:54:20

@Mr. Rustical: "Én igazából azt nem értem azóta se, hogy miért kellett Szaddám Irakját tönkretenni, amikor pedig kellőképpen le volt gyengítve az első öböl-háborúban, ugyanakkor mégiscsak útját állta Iránnak. "

Az USA iraki politikája a saját öngólja. Nem is kicsi öngól. Voltaképpen Irakot most játszák át Iránnak.
Az ellenkezőjét akarták, csak pont fordítva sült el. A hidegháború után az USA súlyos szereptévesztésbe került, és a realitásokkal nem törődött. Azt hiszi, hogy nem a realitások van rá hatással, hanem ő van hatással a realitásokra (a történelemben erre van számos példa az emberiség több ezer éves történelméből - és a múlt hibáiból úgy látszik a magát a demokrácia fellegvárának képzelő nagyhatalom sem tudott tanulni).
Az arrogancia, beképzeltség, agresszió általában pont az ellenkezőjét éri el, mint amit akar.

fehérfarkas 2015.10.12. 01:01:25

@Balt: "Jaja, egészen elképesztő, amit a zindex (főleg Tóth és Földes) művel a kérdésben. Már az objektivitás látszatára sem ügyelnek (régóta). De csak hajrá, látszik az eredménye a közvéleményben! (A közvélemény-kutatások alapján.) "

Az index.hu a nyugati mainstream médiának a része, amely Szíriával kapcsolatban a hivatalos nyugati katonai és politikai érdekeket propagálja. A Nyugat érdeke pedig Assad bukása, hogy Oroszorszgnak ne lehessen katonai támaszpontja ott, mint az egyetlen orosz Földközi-tengeri katonai bázis, hanem helyette amerikai és NATO bázisok létesüljenek az országban. Továbbá Szíriát ne orosz, kínai és iráni barát rezsim vezesse, hanem nyugat-barát bábdiktátor. Valamint megépülhessen Katar és Európa közt (Törökországon keresztül menve) a szárazföldi földgázvezeték, amire 2009-ban Assad nemet mondott, mondván az a szövetségese Oroszországnak a gazdasági érdekeit sérti. Vagyis geopiltikailag érthető, hogy a Nyugat az ördöggel is szövetkezik Assad megdöntésére, mégha az ez Szíria teljes földdel való egyenlővétételét, és az összes lakosságának kiírtását vagy elüldözését jelenti is (voltaképpen a Nyugat csinált már ilyet az amerikai és az ausztrál kontinenseken).