sorok között

Fegyverszállítmányok egy bukott államnak

2015. március 26. - Politikai Ateista

A Bloomberg szerint Ukrajnából könnyen Failed State is lehet. A gazdaság az összeomlás szélén áll, az ország oligarchái állig felfegyverzett szabadcsapataikkal randalíroznak, az önkéntes zászlóaljak pedig tömve vannak szélsőséges nacionalistákkal.

Elképzelni sem tudok jobb helyet, ahová fegyvereket lehetne szállítani.

348-48 arányban hétfőn megszavazta az Egyesült Államok szenátusa, hogy emberi élet kioltására alkalmas fegyverekkel segítsék az oroszok által támogatott szakadárok elleni harcoló ukránokat, írja az AP hírügynökség. A radikális lépést két hete, kétpárti támogatással vetette fel 11 képviselő, amiért szerintük a minszki fegyverszünet nem hozott megoldást a konfliktusban. - Index

 

Már írtam az ukrán hagyományörző csapatokról, amelyekről a nyugatoni médiában valamiért nem illik beszélni.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a törvényhozók nincsenek tisztában a dolgokkal.

A fegyverszállításokat is lehetővé tevő törvénnyel kapcsolatban Hakeem Jeffries és John Conyers demokrata képviselők benyújtottak egy módosító indítványt.

Szerették volna, ha a fegyverek nem kerülnek szélsőségesek kezébe.

 

Itt a módosító indítvány teljes szövege angolul.

Az indítvány megtiltotta volna a (fegyverekre, egyéb felszerelésre, kiképzésre szánt) források folyósítását olyan biztonsági erők, miliciák, fegyveres csoportok támogatására amelyek dicsőítik a nácizmust, a náci személyeket, náci kollaboránsokat, illetve náci, vagy egyéb fehér felsőbbrendűséget hírdető, vagy azokra hasonlító szimbólumokat viselnek.

Az indítványt leszavazták.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr657303710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.