sorok között

Óvatosan demokratizálódó oligarchák

2015. március 25. - Politikai Ateista

Azt mondják, hogy annak idején azért vonult utcára az ukrán lakosság, mert már elegük volt a korrupcióból, és az országot uraló oligarchákból. Ami érthető.

 

A oligarchák azóta is a törvények felett állnak, de az érdekérvényesítésben legalább már a több ezer fős magánhadseregeikre is támaszkodhatnak.

Igor Kolomojszkij Dnyepropetrovszk megyei kormányzónak nem tetszett, hogy a kormány le akarta váltani a spanját az állam többségi tulajdonában lévő Ukrtransznafta éléről.

A szakadárok ellen létrehozott szabadcsapatai segítségével próbálta tisztázni a félreértést.

Az új ember hozta magával a saját őrző-védőit, eközben az előző igazgató elbarikádozta magát. Később azonban elhagyta az épületet, hogy végül helyszínre saját fegyvereseivel érkező Kolomojszkij visszajuttassa. A vezetőváltás végül meghiúsult, Kolomojszkij a még este beszélt a helyszínre kiérkező energetikai miniszterrel és a kijevi rendőrfőnökkel is. 

Kolomojszkij erejét mutatja, hogy érdekeinek a jogilag vitatható úton biztosított megvédése egyelőre semmilyen jogi lépést, nem vont maga után. - Index

Egyébként felvilágosult demokratának látszik. Igazi európai polgár.

 

 

Nagyon naív gondolat, hogy a Kolomoszkij, és a hozzá hasonló oligarchák valaha is lemondanak a kezükben összpontosuló gazdasági hatalomról Ukrajnában.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr317291953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaja 2015.03.25. 19:23:44

"Igor Kolomojszkij Dnyepropetrovszk megyei kormányzónak" - nos, én úgy értesültem, hogy mai hatállyal Porosenko leváltotta Benyát, és helyette Valentyin Reznyicsenkot nevezte ki. Ez frontális támadásnak néz ki Kolomojszkijjal szemben. Lehet, hogy Ukrajna felbomlik?

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2015.03.26. 16:45:59

@Shaja: Gondolom a főnökeik a tengerentúlról szóltak, hogy erre most igazán nincs szükség.