sorok között

sorok között

Meddig marad a dollár a világ tartalékvalutája?

2015. március 07. - Politikai Ateista

Az amerikai dollár tartalékvaluta szerepét természetesnek vesszük. Ebbe születtünk, és a mainstream médiában általában megnyilvánuló nézet szerint a dollár tartalékvaluta szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ami jelenleg talán így is van. A kérdés az, hogy meddig.

 

Akik a különböző fórumokon a dollár státuszának kikezdhetetlensége mellett érvelnek, azoknak is észre kell vennie, hogy egyre gyakrabban kell a véleményüket hangoztatni a dollár védelmében.

 

És ez már önmagában is egy jel.

 

Úgy értem, hogy mondjuk 25 évvel ezelőtt sokkal ritkábban, vagy talán, senki nem feszegette a kérdést, soha senkinek nem kellet megmagyarázni, hogy miért nem lehet például a kínai jüan a világ tartalékvalutája.

 

A dollár szerepe egyértelmű, és tényleg megkérdőjelezhetetlen volt.

 

Viszont ha egy kicsit távolábbra tekintük vissza a múltba, kiderül, hogy már jóval az Egyesült Államok létrejötte előtt is léteztek olyan fizetőeszközök, amelyeket a világ tartalékvalutájának tekintettek.

Image

 

És ez a státusz nem tartott örökké.

 

Az Economic Reason oldalán található World Reserve Currencies: What Happened During Previous Periods of Transition? - című elemzés szerint általában annak az országnak a fizetőeszköze vált tartalékvalutává, amely a világkereskedelemben éppen domináns szerepet töltött be.

 

Pesze ehhez nem ártott egy ütőképes haderő sem, ami képes volt biztosítani a domináns szerepet.

 

És ugyan az Egyesült Államok magasan a legtöbbet költi fegyverkezésre, világkereskedelemben már a második helyre csúszott vissza.

Kína tavaly az Egyesült Államokat megelőzve a világ legnagyobb külkereskedelmet folytató országa lett – jelentette be a pekingi kereskedelmi minisztérium a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adataira hivatkozva. - Napi Gazdaság

 

Persze ez önmagában nem jelent semmit, ettől függetlenül még nagyon sokan úgy gondolják, hogy a dollár tartalékvalutasága vitathatatlan és az is marad, a kínai RMB pedig esélytelen.

 

Az 1800-as évek elején valószínűleg Londonban körberöhögték volna azt, aki az USA dollár domináns korszakának eljövetelét jósolja.

 

Ezzel el is érkeztünk a bejegyzés az apropójához.

 

A következő kép néhány napja készül a bankoki repülőtér közelében.

 

China-rmb-world-currency

 

A plakát szövege ennyi: RMB az új alternatíva, the world currency.

A plakátot a kínai kormány állítatta, akik a jelek szerint Ázsiában akitívan kampányolni kezdtek az RMB tartalékvalutává válása mellet.

 

És megértem, ha ezt te esetleg nevetségesnek tartod itt Európában. Ez a mi realitásunk.

 

Thaiföldről, vagy más ázsiai országból nézve azonban nem biztos, hogy ennyire vicces.

 

Kínában pedig biztosan halálosan komolyan gondolják.

 

És már csak az jóval több mint egymilliárd ember.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr127247047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toyoda 2015.03.07. 09:14:02

MNB tanulmány: "A kínai jegybanki swapline megállapodások célja a gazdasági kapcsolatok erősítése, a bilaterális kereskedelem és befektetési aktivitás ösztönzése és a pénzügyi stabilitás megőrzése. Mindez azt is elősegíti, hogy a kínai kereskedelemben a dollár súlya csökkenjen, és így a dollár bankközi piacok esetleges jövőbeli likviditási zavarai kevésbé lesznek károsak a kínai pénzügyi piacok és gazdaság számára."
www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/szakmai_cikkek/Erhart_Szilard_A_kinai_arfolyamrendszer_es_devizgazadalkodas_liberalizaciojanak_elso_lepesei.pdf

zobod 2015.03.07. 18:58:39

A nemzetközi kereskedelmi elszámolások, a nagyobb vállalatok kötvényei, az államok külső adósságai (pl. az USA Kína felé fennálló óriási adóssága) elsöprő részben dollárban vannak denominálva. Ezek gigászi, sok ezer milliárd dolláros volumenek, sokszor évtizedes időtávú szerződések formájában. A dollárpiac likviditásával és méretével aligha veszi fel a versenyt más pénzpiac. Szerintem nem az RMB, hanem az EUR ami valamiféle kihívást jelenthet a dollárnak, bár őszintén szólva meglepne, ha akár csak a közelében lenne a tartalékpénzek közti aránya a dollár arányának. Az RMB aligha lehet nagyobb súlyú, mint a JPY, vagy CHF még talán annyi sem.

Az RMB inkább a jen, angol font, svájci frank pozícióját veszélyeztetheti, velük konkurál, de súlytalan lehet a dollárhoz és eurohoz képest. Jobban meggondolva, belátható időn belül még az euronak sem lehet kihívója, nem hogy a dollárnak.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2015.03.07. 20:09:36

Ki gondolta volna 1985-ben, hogy pár év és soha többet nem lesz Szovjetunió.

Azért érdemes nem elfelejteni, hogy Kína egy diktatúra és az ország erőszakkal van egyben tartva. Bármikor jöhet egy földrengésszerű változás. Ez picit azért befolyásolja a jüan csodálatos jövőjét.

toyoda 2015.03.08. 07:48:40

@zobod: MNB tanulmány BIS táblázata szerint a renminbi onshore (külső) devizapiaci forgalma félév alatt 12 202 mrd USD. a swap megállapodás lényege az lenne h. ezeket a usd-cny devizapárokat megszüntesse. Az évi 24 000 mrd usd forgalom jelentős a mennyiségnek számít.

toyoda 2015.03.08. 08:20:34

jelentős mennyiségnek számít.
süti beállítások módosítása