sorok között

sorok között

4.4%-os munkanélküliség abban az országban, ahol seggberúgták a bankárokat

2014. január 28. - Politikai Ateista

Igen kitaláltad, Izland.

iceland2.jpg

Így néz ki az a sziget, ahol hagyták bedőlni a bankokat, ahol a bankárok sem mentesülnek a felelősségrevonás alól, ahol illegálisnak nyilvánították a devizahiteleket, és a kormány a közelmúltban egy újabb hiteles mentő ötlettel ijesztett rá a nemzetközi pénzügyesekre.

Ugyanezen a szigeten 4.4%-os munkanélküliség tombolt decemberben, 0.5%-kal kevesebb mint két hónappal korábban.

Izlandnak bejött az a hat évvel ezelőtti döntés, hogy hagyták csődbe menni az ország három nagybankját. A pénzintézetek megmentése helyett a jóléti rendszer megóvására, oktatásra költötték az adófizetők pénzét, és ma négy százalék a munkanélküliségi ráta. - Így lehet okosan odacsapni a bankoknak - Napi Gazdaság

isstatistic.pngForrás:Statistics Iceland

Van közvetlen összefüggés a pénzügyi intézményekkel történő mostoha bánásmód, és az alacsony munkanélküliség között?

Az izlandi elnök szerint igen.

De látszólag erre utal az is, hogy azokban az országokban ahol euró tízmilliárdokat költöttek a pénzintézeteik feltőkésítésére, (például Spanyolország, vagy Írország) az izlandi munkanélküliségi adatok duplájának is nagyon örülnének.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr45786705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzerződésSertés 2014.01.28. 20:32:25

"Van közvetlen összefüggés a pénzügyi intézményekkel történő mostoha bánásmód, és az alacsony munkanélküliség között?

Az izlandi elnök szerint igen."

Aha. Nézzetek már utána a svájci munkanélküliségi rátának: alacsonyabb, mint Izlandé.

toyoda 2014.01.28. 20:42:18

Következésképpen csak kétféle! megközelítési módról esik szó a gazdasági jelenségek vizsgálata kapcsán: az állományi és az áramlási megközelítésről. A harmadikról!!! amely az eltérő állományok birtokosai' és így az áramlások kezdő és végpontjai közötti tartós viszonyokra vonatkozó relációs megközelítést jelenti, NEM ILLIK BESZÉLNI. Világgazdasági viszonyok (alá-, és felé rendeltség) helyett inkább a "nemzetközi kapcsolatok" az illedelmes kifejezés.

istvankah 2014.01.28. 23:56:52

Akkor,most miért baj,hogy "magyarország"jobbal teljesít?A bal nem jár egyedül!Izland nem értékeli a magyaros virtust!A harcait megvívta akit kivertünk,azt sikeresen a hátsó ajtón behívtuk!Bocsi nem én voltam!

Szúrófény 2014.01.29. 02:37:37

Regisztrálás

Széchenyi aranyköpése:
„Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső: A nemzeti egység fogalma, határai, feltételei.

Ennyit tudni kéne majomkáim, meg nagykorúnak tekinteni az olvasót! Orosz mese: a TASSZ jelenti, vége: aki nem hiszi, annak utána járunk! No ezért, előre tudni kívánjuk ki vagy!

zsaruvér 2014.01.29. 08:41:21

Nálunk először keresni kellene olyan politikusokat akik végre tudnák ezt hajtani anélkül hogy elsőként a saját és a haverok zsebére gondolnának és azt tömnék meg.

medozka 2014.01.29. 14:37:35

Egy - nem is jelentéktelen - különbség van az izlandi és a magyar bankok prtfóliója közt: ott főleg külföldi (főleg brit) betétesek pénzét hagyták elúszni! Tehát - hogy érhető legyen - ha az OTP-t hagyták volna bedőlni, lehet, hogy néhányan nem tapsikolnának itthon. Bezzeg, ha - mondjuk - izlandiak pénze úszna el, akkor leszarjuk, ugyebár? (Amúgy meg, ha jól tudom ,egyedül az OTP kapott segítséget, a többi magyarországi bankot a külföldi tulajok tőkésítettek fel. Mi is nagyjából annyit fordítttunk bankkonszolidációra, mint a bezzegizlandiak.:-)

Schütii 2014.01.29. 14:42:04

Lehet hogy ott még több a közmunkás...

Ironpen 2014.01.29. 16:58:18

@SzerződésSertés: Svájcban korábban regulázták már a bankokat és ott a bankok nem is csődőltek és hiteleztek agyatlanul...

Nagykörúton túli magyar 2014.01.30. 12:35:23

Tehát a válság előtti kb. 2,5%-ról 4,4%-ra emelkedett mostanra a munkanélküliség.
Magyarország esetében a kb. 7,5%-ról 10,5%-ra.
A mienk még mindig jobb arány, igaz sok seprűt kellett hozzá beszerezni.

Zsolt Nemes 2014.04.25. 23:28:28

.....ez legyen a CÈL Magyarorszàgon is !!!!!

szürkefarkas 2014.04.28. 12:42:46

amit Európában a bankokba öltek át lehetett volna strukturálni a munkaerőpiacot

Yasashi Tanuki 2014.05.04. 10:43:44

@SzerződésSertés: Svájcban közvetlen demokrácia van azaz a nemzet sordöntő kérdéseire népszavazást kell kiírni, és szabad a fegyvertartás így a munkakerülők és bűnözők kikopnak a társadalomból.
süti beállítások módosítása