sorok között

Horváth for President!

2013. december 01. - Politikai Ateista

A Népszabadságnak adott interjú szerint Horváth András politikai pályára készül. Én sok sikert kívánok.


Egyelőre bizonytalan a politikai karrier, pedig Horváth számíthatna a szavazók szimpátiájára. Valaki, aki nem csak pofázik a korrupció ellenes harcról.

Ezeket az embereket nem valami régen értelmét vesztett, homályos ideológia köti össze, hanem az, hogy szembe mernek szállni a démonokkal.

Pontosan ez az, amit a kormány képtelen megtenni. Horváth a saját démonaival állította szembe a kormány tisztviselőit, (meg az előzőét) akik látványos menekülésbe kezdtek.

A bizottság felállításának az akadályozása azt az érzést erősíti még a legnaivabb érdeklődőben is, hogy itt bizony takargatnivaló van.

A második csapás: Selmeczi Gabriella

Selmeczi Gabriella Fidesz szóvivői mivoltában valószínűleg akkor a végzi a legeredményesebben a munkáját, amikor csendben van.

Csípőből figyelmeztette Horváthot, hogy még egy, egyelőre erősen feltételes módban álló bizottság előtt sem beszélhet konkrétumokról, az adótitok a kiemelt adócsalókat is megilleti. Ezzel gyakorlatilag kimondta: vannak kényes nevek a listán.

A politikai támadásokra pedig ők biztosítják a kihagyhatatlan lehetőséget. Ha jól emlékszem Horváth először náluk kopogtatott. Ezt a cirkuszt el lehetett volna kerülni.

A NAV elnökhelyettese sem sokat javított a gazdái helyzetén a rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Konspirációs-teóriák

Leszögezte, hogy a konkrétumok nélküli vádak rongálják az adómorált. (Úgy látszik ő sem figyel Selmeczire) Lehet. Senki sem szeret abban a tudatban adózni, hogy a szabályok alól kivételt képeznek bizonyos kiemelt adócsalók. Szerinte az nem baj, hogy esetleg vannak komoly haveri adókerülők, hanem az, hogy ez a köztudatba ivódik.

Ez a szánalmas hárítás arra a South Park epizódra emlékeztet, amelyben az egyház úgy szeretné elejét venni a pedofil botrányoknak, hogy megpróbálják eltitkolni az eseteket őket a közvélemény elől.

Természetesen nem hiányozhat egy kis a karaktergyilkossági kísérlet sem.

Horváth Andrásról elmondta, hogy a NAV kockázatelemzőjeként dolgozott. Miután távozott a hatóságtól, szekrényét kibontották, és rengeteg, mintegy 60 ezer oldal fénymásolatot találtak. Ez Varga Árpád szerint nagyon sok, mintegy 100 revizor anyaga. Nem volt jogosultsága, mégis összeszedte az összes kollégának az anyagait és összeesküvés-elméleteket gyártott – mondta. - NAV: Horváth András sohasem volt adóellenőr - HVG

Ezek szerint Horváth András tényleg dolgozott valamin.

Összeesküvés-elméleteket gyártott?

Talán.

De ha tényleg minden rendben van, akkor mivel magyarázza a NAV a szlovák fantomcukor exportot?

A nyilvánvaló csalás látszik a statisztikákból, derül ki a cikkekből. A szlovák statisztikai hivatal kimutatása szerint az ország a 2011/2012-es szezonban 128 ezer tonna cukrot termelt, az import pedig 350 ezer tonna volt. A kivitel mértékének 634 ezer tonnája azonban 155 ezer tonnával haladja meg a termelés és a behozatal összegét – világos, hogy ez csak úgy történhetett, hogy az export egy jelentős része fiktív. - A szlovák cukornak is jó a magyar áfacsaló - Index

A NAV egyébként egy sajtótájékoztató háttéranyagot is kiadott az őket ért támadásokkal kapcsolatban. Forradalmi retorikából ez az intézmény sem szenved hiányt:

"A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal."

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr995668205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

istvankah 2013.12.01. 08:09:47

A kúsza-fogú fideszes szarvivő,jól teljesít!Legalább a száját néha megtőrőlhetné a vezéri fekától.Kellemetlen látvány egy fekás segg,ezért tartják!

házelnök 2013.12.01. 15:42:53

@istvankah:
kuszafog kuszaszem
Tetszik, van-e még valami?Gondolkodjunk.

házelnök 2013.12.01. 16:09:46

hírolvasóból kereszténydemokrata képviselővé lett kuszanyelv

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.01. 16:39:27

"Ez a szánalmas hárítás arra a South Park epizódra emlékeztet, amelyben az egyház úgy szeretné elejét venni a pedofil botrányoknak, hogy megpróbálják eltitkolni az eseteket a közvélemény elől."

Megjegyezném, hogy ez nem csak a SP-ben volt, hanem a Valóságban is...

szolgalélek 2013.12.01. 16:53:41

Ha valaki a való világban /Magyarországon/él akkor ezen a híren nem csodálkozik, nyitott szem és fül kell hozzá. Köztudott, hogy minél nagyobb az adóhátraléka valakinek annál nagyobb köztiszteletnek örvend. Ha kevés az adótartozás, addig járnak a nyakára míg /sajnos volt rá példa/ szorul a hurok, vagy fizet.

laci_52 2013.12.01. 17:36:30

Horváthból soha nem lesz politikus és vigyáznia kellene magára, túl sok ellenséget szerzett.

Valószínű, hogy mostani fellépése nem önálló kezdeményezés volt, valakik mozgatják a háttérből.

Konzervatív0 2013.12.01. 18:03:44

Nekem büdös az ügy. MIért akarna valaki politikai pályára lépni ha a politikusokat vádolja bűnözéssel? Vagy csak fideszt? :) A szlovák cukorexport még bajnai idején nem volt magas? :)

Szerintem felfedte magát ez a Horvát.
Bedobott a köztudatba egy hihetőnek tűnő álhirt amire az ellezék le fog csapni és utána közli hogy politikai pályára lép. Meglepne ha nem LMP-ssé válna :)

sivatagi n. 2013.12.01. 18:06:46

Akkor most mégis van szólásszabadság elvtársak?

Kelly és a szexi dög 2013.12.01. 18:28:16

kezd összeállni a kép - talán csak nem a DK tagja ő is?

Gera 2013.12.01. 18:29:20

Engem továbbra sem győzött meg ez a jóember, ami mondjuk nem meglepő, mert még mindig nem mondott semmit. Nem arról van szó, az ezermilliárdos áfacsalást elhiszem, csak épp ez nem újdonság, ezt eddig is mindenki tudta. Amiben ő újat mond, hogy szerinte a teszkó és társai szervezik, ami meg totál hülyeségnek tűnik elsőre, meg másodikra is.

sorstalan gáz 2013.12.01. 18:48:02

Bajai videó után itt van Horváth non-stop gumicsontnak az ellenzék számára. Csak aztán nehogy ebbe is beletörjön a foguk! Még egy akkora fiaskót nehéz lesz talpon elviselni

Pedig nagyon érik a KO, meg a lopásukhoz annak idején bábminiszterként-miniszterelnökként lámpást tartó Gordon csicskájuknak is

tobeor 2013.12.01. 18:50:21

@Konzervatív0: A te sas-szemeid előtt minden szélhámos megsemmisül. érveid elsöprőek.
kár hogy nem szóltál előbb, az ország megúszta volna a fölösleges botrányt, és a becsületes kereskedőkre se vetült volna a gyanú árnyéka...

dr kíváncsivagyok 2013.12.01. 19:03:20

Éppen az ilyen hiteles Horváth -féle politikusok hiányoznak...balról - jobbról egyaránt.

dr kíváncsivagyok 2013.12.01. 19:05:37

@Gera: "
Amiben ő újat mond, hogy szerinte a teszkó és társai szervezik, ami meg totál hülyeségnek tűnik elsőre, meg másodikra is. "

A Tesco-t nem is említette...
itt nem egyes multikról van szó , hanem olyan gazdasági pozíciót betöltő emberek csoportjáról, AKIK DIKTÁLNAK A KORMÁNYNAK !!!!!!!

Gera 2013.12.01. 19:16:22

@dr kíváncsivagyok: Azt mondta ez a figura, hogy azok a láncok szervezik az áfacsalást, akik végül eladják az árut. Nekem ez akkor is hülyeségnek tűnt meg most is. Ezek a cégek nem áfacsalásra alapozzák a bizniszt, hanem arra, hogy iszonytató forgalom mellett legálisan is olcsóbban jutnak áruhoz és a fajlagos költségeik is alacsonyabbak. Semmi szükségük áfacsalásra és azt se nagyon értem, pontosan ki is szervezné azt, ez nem a sarki kisbót, ahol a tulaj irányítja az egész hóbelevancot. Nem tűnik reálisnak ez az elképzelés, inkább a nav szokásos hülyeségére emlékeztet, amikor a jóhiszemű felen vernék le a hiányzó adót, ha már a csalókat nem tudják elkapni. Csak még jobban felturbózva és nyakonöntve egy összeesküvés- elmélettel.

prolee 2013.12.01. 19:20:31

@Konzervatív0: pl. azért, hogy a rossz és korrupt politikusok helyére jó és tisztességes politikusok kerüljenek. hiszen csak 9 millió magyar ember vágyik erre.

prolee 2013.12.01. 19:23:26

@Gera: Ha nem láttál még ilyen ügyet, akkor nem is fogod megérteni. :))))

LallyPop 2013.12.01. 19:25:45

'Horváth számíthatna a szavazók szimpátiájára. Valaki, aki nem csak pofázik a korrupció ellenes harcról.'

Muhaha, ennél az UFÓvárás is jobb vót.

Gera 2013.12.01. 19:26:19

@prolee: Magyarázd már el, mit nem értek.

prolee 2013.12.01. 19:27:30

@Gera: Az általad említett áruházlánc más országokban is ki szokta verni a biztosítékot, jellemzően mindenhol a HELYI zavarosban halászik... Most éppen Nagy-Britanniában volt ügyük, ami miatt szabadkozni kellett. Gondolom, olvastad.

prolee 2013.12.01. 19:29:09

@Gera: Már több fórumon leírtam, hogyan működik a lánc és a finanszírozás!!!!, ti. ez a lényeg.
Nem fogom kétszázadszor leírni.

AntiKorrupt 2013.12.01. 19:29:48

A szlovák példában szereplő 155.000 tonna cukor kb 12 milliárd Ft áfa jogtalan visszaigénylésére ad lehetőséget, (és hasonló összeget a szlovák hatóságtól is ki tudnak csalni), de az import-export mennyiségeket nézve ez duplája-triplája is lehet. És ez egyetlen termék, ha az áfacsalásokkal érintett összes termékcsoportot nézzük, könnyen összejön az ezermilliárd feletti összeg.

A NAV amit bénázik az ügyben az már tragikus. Először azt állították, hogy Horváth nem láthatta ét annyira a rendszert hogy ilyeneket állítson, egy revizor nem férhetett hozzá olyan dokumentumokhoz, amire ilyen állításokat lehet alapozni.
Aztán bedobták a nagy leleplezést, hogy H.A. nem is volt revizor (persze ezt ő sohasem állította magáról, csak egyes portálok írták így le tévesen)
hanem ellenőrzési szakkoordinátor és kockázatelemző volt. Akinek viszont az a feladata, hogy minél jobban átlássa a rendszert és feltárja, hol vannak lehetőségek visszaélésre, adóelkerülésre. Vagyis elismerték, hogy Horváth úr bizony érthet ahhoz, amiről beszélt. Ráadásul azt is beismerték, hogy a nála lévő dokumentumok valódiak.

Ja meg hogy összeesküvés elmélet...
Persze, ez a legjobban bevált hiteltelenítő fegyver, ezt mindig be lehet vetni, ha valaki a háttérhatalom érdekeit piszkálja. Mert ez a valódi háttérhatalom, amit most Horváth András próbál leleplezni, a politika, a gazdaság és a hatóságok felett uralkodó maffia.
Amiről Ángyán is beszél a földmutyik kapcsán: www.youtube.com/watch?v=2FCgGaH45cE
De nem csak az áfacsalással fosztják ki az országot, hanem hasonló összegeket nyúlnak le az állami és önkormányzati közbeszerzéseknél, uniós és hazai támogatási pénzek elosztásánál, járulékcsalásokkal, és egyéb módokon. Hatalmas pénzek, óriási befolyás, és védik magukat, bármilyen eszköz megengedett.

Totof 2013.12.01. 19:33:06

@Konzervatív0: Szerintem is a "korrupcióellenes harc" része ez így. Ha ez komoly magánakció lenne, már úgy járt volna, mint a békési rendőrök az olajügyben. Ez az egész a Fidesz gumicsontja.

LallyPop 2013.12.01. 19:35:42

@sorstalan gáz: 'itt van Horváth non-stop gumicsontnak az ellenzék számára. Csak aztán nehogy ebbe is beletörjön a foguk! Még egy akkora fiaskót nehéz lesz talpon elviselni'

- Rájöttek hogy minden mind1, nem veszithetnek semmit, esélytelenek jelenleg.

És mivel a bizonyítékos balhéban lebuktak, elég hülye dolog elvárni hogy most bizonyítékok nélkül bárki elhisz nekik valamit a hardcore kormányváltókon kívül, akik nincsenek vmi sokan.

LallyPop 2013.12.01. 19:40:56

Elég rossz felhangjai vannak a korrupcióellenes harcnak MO-n.

Ezt már mindenki akarta, főleg a kampányban. Mindenesetre akinek ez volt a fő mondanivalója (SZDSZ) az úgy lopott mintha muszáj lenne, ehehe.

Gera 2013.12.01. 19:42:32

@prolee: Szóval akkor higgyem el, hogy a tesó és társai nagyüzemben csalják az áfát?

Azt nem kell magyarázgatni, hogy működik az áfacsalás, mert itt nem az a kérdés, hanem hogy ki csinálja.

prolee 2013.12.01. 19:51:42

Valaki szólhatna a Népszabaccságnak, hogy a navos "ügykezelő" az nem szakember, és nincs kormánytisztviselői státuszban, mint Horváth.
Az ügykezelő az lényegében iratmozgató betanított munkás.... Ejnye, de geci ez a cikk....

prolee 2013.12.01. 20:11:31

@Gera: Jaj, de unom már... Lengyel gyár becsomagolja a termékét, amin X áruház neve!!!! van feltüntetve. A termék ára darabonként 1 egység.
Megpakolnak vele 3 kamiont, ami elindul és egyenesen X áruház depójába megy, ahol kipakolják. Ez a reálfolyamat.
Papíron viszont a terméket 1 egység/darabáron 1. kft veszi meg, aki eladja 2. kft-nek 1-ért, az tovább adja 3 kft-nek 1 ért, az eladja X áruháznak 1 ért. Természetesen út közben valamelyik láncszem a be nem fizetett áfát visszaigényli.
A láncban lévő, pár hónapig élő, majd eltűnt cégek egyikének sem volt soha annyi pénze, hogy az árut a gyártótól megvásárolja. A lánc egyetlen tagja sem keresett az árun egyetlen fillért sem. Az árut maga a kereskedelmi lánc rendelte (neve már csomagoláskor rákerült az árura), ő finanszírozta a beszerzést, ő finanszírozta a sosem volt cégek papíron törtnő létrehozását és hozzá jutott vissza a visszaigényelt áfa jelentős része is.
Így tud nagykereskedelmi ár alatt beszerezni és olcsón értékesíteni.
De mivel a lánckereskedők eltűnnek, nehéz bizonyítani. Azt az árut, amit eleve neki gyártottak, vajon miért láncon keresztül szerzi be? Hiszen a józan ész azt diktálná, hogy közvetlenül a gyártótól vegyen, hiszen gazdasági erejére tekintettel még tőle is árkedvezményt kaphatna.

De nem, ő se lát, se hall, nem tehet semmiről, "foggalma" sincs, hogy miért tiszavirág-életű láncocskákon keresztül vásárol. Ráadásul nem kaviárt, hanem alapélelmiszert, igen nagy tételben.

Sok barom elhiszi, hogy nem köteles a gyártótól vásárolni, onnan szerez be, ahol olcsó. Én nem bánom, ha a sok hülye ezt elhiszi, de bassza meg, azt nem akarom, hogy az általam befizetett adót kicsalja a költségvetésből. Ha neked így jó, ám legyen, de én rühellem, ha hülyének néznek....

high up! 2013.12.01. 20:13:34

@laci_52: "Valószínű, hogy mostani fellépése nem önálló kezdeményezés volt, valakik mozgatják a háttérből"

Nektek tényleg hihetetlen, hogy a világon nem csak a magatok fajta röghöz (=vezérhez) kötött csordája létezik, hanem vannak önállóan gondolkodó és cselekvő egyének is?

high up! 2013.12.01. 20:20:31

@Gera: "Engem továbbra sem győzött meg ez a jóember,"

Aha, mert téged ugye külön meg kell győzni arról amit mindenki tud (és publikus számítás már vagy 10 éve), miszerint a fekete gazdaság aránya a GDP 20%-a felett van.

Na most mit gondolsz te nagyon kétkedő, ez a 20% abból jön össze, hogy Mari néni amikor a heti egy darab tojását megveszi, akkor nem kap számlát? Vagy abból hogy egyik kormány nem meri a budai meg a vidéki "Csallóköz"-i negyedekben véghezvinni a vagyonosodási vizsgálatokat?
És akkor a nem az EU-ban nyitott bankszámlákról még nem is beszéltünk.

prolee 2013.12.01. 20:22:11

Ha én országos hálózattal rendelkező kiskereskedelmi üzletlánc lennék és a megfelelő minőségű, mennyiségű árukészletet folyamatosan akarnám biztosítani, frászt kapnék attól, hogy háromhavonta kell lecserélnem a beszállítóimat, mert rejtélyes okból köddé szoktak válni a partnereim, az apeh pedig állandóan nálam szaglászik az eltűnt áfa miatt, pedig hát ugye én aztán nem tehetek semmiről... Honnan is tudnám, hogy így csalnak körülöttem? Ugye sosem gondolkodnék el azon, hogy vajon miért ilyen olcsó az a cucc, amit egy incifinci kft. megvett és még ide is szállított nekem?

LallyPop 2013.12.01. 20:22:51

@high up!: 'miszerint a fekete gazdaság aránya a GDP 20%-a felett van.'

- meg a fekete jövedelemé is. Persze ez egyáltalán nem rossz dolog, hanem jó dolog. Mindenki szereti a fekete jövedelmet.

Ha nem lenne fekete jövedelem pampogna a sok okos hogy milyen geci a kúrmány mindent megadóztat.

prolee 2013.12.01. 20:29:44

@high up!: Azért a mai világban egy kis egészséges kételkedés nem árt.
Azt pedig én sem hiszem, hogy a NAV-nál azért hunynak szemet, mert x, vagy y vezető kapott a zsebébe egy kis kenőpénzt.

Itt egy rendszerbe kódolt olyan hiba van, amit a törvényhozásnak kellene korrigálnia. EU szinten.

Gera 2013.12.01. 20:33:17

@prolee: Felvázolni bármit fel lehet, arra is simán felvázolok neked egy sémát, hogy az amerikai elnök hogy lopja a cukrot a reggeli kávéjába. Felőlem igaz is lehet, amit állítasz, csak az van, hogy alapból nehezen hiszem, hogy a tuskó valami nemzetközi bűnszövetkezet lenne, ezért ezt alá is kellene támasztani valamivel és akkor készséggel elhiszem. Ennek a Horváthnak is.

high up! 2013.12.01. 20:33:48

Egyébként köszönjük Varga Árpád NAV alelnöknek a hosszú beismerő vallomkást, miszerint a NAV-ban minden megtörténhet, nincsen semi ellenőrzés, az egész egy disznóól szervezet.

Asszongya Varga, hogy Horváth 10 hónapig ült egy ügyön, amit 3 nap alatt meg lehetett volna oldani.

Ezek szerint:
- a NAV-nál a főnökök le se szarják, hogy mit csinálnak a beosztottjaik (miközben kapják rendesen a fizetésüket)
- a NAV-nál le se szarják, hogy miért nincs a tervezett határidőre elvégezve a munka
- a NAV-nál le se szarják, hogy egy cég viszgálatának a lezárása annyit késlekedhet, hogy a cég közben akár már meg is szünhetett.

Hát ez egy kimerítő vallomás volt a lumpen magyar adóhatóságról.

Az is nagyon teccik, hogy egy távozó dolgozónak nem kell leltárt leadni, hanem csak úgy elmegy. Aztán a lumpen NAV meg csak most nyitotta ki Horváth szekrényét, aztán 60 ezer oldalnyi iratot talált. Mekkora egy szervezetlen lumpen bagázs ez az egész NAV! A saját portájukon fogalmuk sincs, hogy mi a helyzet, mi hol van, de a kisembereknél még a 2 másodperccel elkésett számlaadást is keményen büntetik.
Na ez a disznóól szervezet meg híveik próbálnak itt köztudott tényeket cáfolgatni.

Gera 2013.12.01. 20:35:14

@high up!: Miről beszélsz te szerencsétlen? Pont az ilyen hülyék kedvéért világosan leírtam, hogy nem az áfa hiányt nem hiszem el. De azt nem is Horváth találta ki most hirtelen, ez eddig is közismert volt.

Sírköves Slomó 2013.12.01. 20:41:24

Basszus ha ez se jön be tavaszig akkor mit csinálunk?

A gyünnekafasiszták ebben a kampányban még nem volt elsütve. Most is lerúgták a sihederek a hanuka gyertyát 3 helyen azt semmi. Sehol semmi a blogketrecben. Ezektől a Dunába is lőhetnek ami félek meg is történik hamarosan, hacsak nem váltunk kúrmányt.

high up! 2013.12.01. 20:45:56

@LallyPop: "Ha nem lenne fekete jövedelem pampogna a sok okos hogy milyen geci a kúrmány mindent megadóztat."

Tévedsz, de nagyon. Amikor a szerelő megkérdi hogy Afa-val-e mert akkor drága, akkor nyugodj meg, az Afa nélküli is maga a piaci ár. Csak ekkor át lett mindenki kúrva, mert annak az adótartalma nem a közös kasszába, hanem a "csóró - ha adózni kellene minden után bezárhatnám a bótot" vállalkozó magán zsebébe megy.

A probléma viszont ott van, hogy mivel ez az Álnemzeti Fidióta bagázs is lopja a közös kasszát mint az állat, így nem maradt több reményük az emebereknek már egyetlen kormányban sem, hogy az országot rá lehet vezetni egy európai útra.
Ennek az álomnak vége, ma már midneki tudja, hogy normális ember ott csalja az adót ahol tudja, mert hülye lesz egyszer a maszop másszor meg a fidesz maffia családoknak berakni a 100 milliárdokat a közös kasszába.
Ez van, örökös Balkánság.

high up! 2013.12.01. 20:47:20

@Gera:

Hát akkor miben kétkedsz?

Sírköves Slomó 2013.12.01. 20:50:15

@high up!: Milyen európai útról beszélsz amikor felrúgták a hanukagyertyát?

Elhatárolódsz vagy mi? Mire megyek vele? A Dunába is lőhetnek ezek után, azse érdekel?

SS

high up! 2013.12.01. 20:53:31

@sorstalan gáz:

ennyire szánalmas nem lehestz, hogy nem értetted meg: az adócsalás nem ellenzéki kérdés, ciklusokon átível és mindegyik kormány védi ugyanaszt az oligarchát (akik persze tejelnek nekik ezért).

És ha örvendsz, hogy az ellenzéknek beletörik majd a foga, akkor jó nagy hülye vagy, mert annak örülsz, hogy míg tőled midnen adót bevasalnak, de van egy 10%-nyi elit réteg, amelyik nem csak hogy VILÁGREKORD ALACSONY 16%-od szja-s adóparadicsomban él (meg a cégveik is), hanem még abból is eltitkolnak egy jó adag jövedelmet.

Csigataposó 2013.12.01. 20:55:22

@Gera: Csak hogy egyszerusitsek. Nem a tusko csal. Hanem a nagyker aki tuskonak szallit. tusko csak elvezi hogy olcso a cukor. Es ha nem vak es hulye vezetoseg tudniuk kene, hogy legalisan nem lehet ilyen olcso. A beszallitot meg nem kell cserelgetni mert alt 6-20 kamuceg van kozbeiktatva, igy nagykert sem vizsgalja a nav sose. A nagyker alatal letrehozott fantom ceg altal letrehozott kamuceget vizsgalna, de az alt megszunik mielott vizsganak.

dr kíváncsivagyok 2013.12.01. 20:57:00

Mutasson már valaki egy gumist , fodrászt ,vízszerelőt ,stb. stb. aki ad számlát (ha ismeri a kundsaftot)... , és a többségüket ismeri...

Sírköves Slomó 2013.12.01. 20:57:47

@high up!: Te hülye hanuka van azzal foglalkozzál.

'van egy 10%-nyi elit réteg, amelyik nem csak hogy VILÁGREKORD ALACSONY 16%-od szja-s adóparadicsomban él' - meg a többi 90% ugye
- szja-soknak milyen cégeik vannak
'VILÁGREKORD ALACSONY 16%-od szja' - világrekord alacsony lesz, az orosz 13%

Húzzál vissza a jesivába fogalmatlan sameszka.

Sírköves Slomó 2013.12.01. 20:59:18

@Csigataposó: De mit számít ez amikor Bp-en felrugdalják a hanukagyertyákat?

SS

prolee 2013.12.01. 21:00:41

@Gera: Én láttam ilyen ügyet. Alátámasztani nem neked fogják, tehát kételkedj nyugodtan.
Gondolkozz el azon, hogy áfa csalás ide, vagy oda, mekkora rizikó lenne Légypöcsénpattanás Kft-nek ténylegesen beletolni a lét olyan áruba, amit a multilánc esetleg meg sem vesz tőle.
Nem véletlen, hogy a tisztességes kiskereskedelmi láncoknak (pl. Aldi, Lidl)saját, jól ismert, régi, stabil hálózatuk van, nem attól vásárolnak, aki beszédül hozzájuk valami éppen aktuális, ki tudja honnan származó, ki tudja milyen minőségű szarral. :)))))
És mégis olcsók tudnak lenni. Én már tőlük vásárolok.

De te csak kételkedj nyugodtan.

dr kíváncsivagyok 2013.12.01. 21:01:08

@high up!:
"van egy 10%-nyi elit réteg, amelyik nem csak hogy VILÁGREKORD ALACSONY 16%-od szja-s adóparadicsomban él (meg a cégveik is), hanem még abból is eltitkolnak egy jó adag jövedelmet"

Ők a gazdaság motorja...Orvbán szerint...
( Még valamelyest lehetnének is , ha itthon költenék el "kemény munkával" megszerzett kis milliárdjaikat..., de azok a pénzek - Orvbán "kiszámítható" gazdaságpolitikája miatt jórészt Svájcban vannak ...)

Sírköves Slomó 2013.12.01. 21:01:27

@dr kíváncsivagyok: 'Mutasson már valaki egy gumist , fodrászt ,vízszerelőt ,stb. stb. aki ad számlát'

Olyat mutassál aki nem antiszemita, hanem kósher szolgáltatást nyújt! Órák óta fel vannak rúgva a köztéri hanukagyertyák és még senki se határolódott el!

Mi van itt?

SS

prolee 2013.12.01. 21:05:52

@high up!: Nekem is úgy tűnik, hogy Horváthnak ettől gőzölt be az agya. A navra mutogat, de valójában tudja, hogy magasabb szinten van a probléma gyökere, csak nem meri hangsúlyozni.

Sírköves Slomó 2013.12.01. 21:11:48

@prolee: Ez az hogy ő is csak ezzel foglalkozik, amikor egymást érik az antiszemita támadások.

Múlt 7en a Radnóti szobrot gázolták el brutálisan, most a hanuka gyertyát rúgták fel előre megfontoltan csoportosulva. Meddig türjük még?

Horváth is csak egy antiszemita közömbös.

prolee 2013.12.01. 21:13:02

@Sírköves Slomó: Téged nem lehetne innen kibaszni a halál faszára???? Kurvára unalmas vagy. Gyógyszeredet vedd be és hajcsika.

Sírköves Slomó 2013.12.01. 21:15:58

@prolee: Na csak kibuggyant belőled is az antiszemitizmus te náci!

Bloggazda, vagy a náci vagy én!

laci_52 2013.12.01. 21:24:56

@high up!: "Nektek tényleg hihetetlen, hogy a világon nem csak a magatok fajta röghöz (=vezérhez) kötött csordája létezik, hanem vannak önállóan gondolkodó és cselekvő egyének is?"

Tényleg hihetetlen! Egy ilyen Horváth-kaliberű figura sohasem magától kerül elő, az ilyeneket mindig mozgatják valahonnan, valamilyen érdektől vezéreltetve.

klaus Trofóbia: a német szinész · http://suzuki.pvr.hu/ 2013.12.01. 21:42:53

A kiemelt partnerek nemcsak a NAVnál kapnak VIP elbánást, hanem az egyéb állami szerveknél is fogyasztóvédelem, bíróságok stb. Érdemes lenne a stratégiai partnereket kicsit megkapargatni.

J.László 2013.12.01. 21:50:16

Ez az egész Horváth-ügy kezdettől fogva bűzlik. Most már még inkább.

különvélemény 2013.12.01. 21:56:20

"Horváth András politikai pályára készül"

És ekkor fogyott el horváth úr maradék hitelessége is...

P.Freddy 2013.12.01. 21:58:14

Öröm nézni, ahogy a komcsik be vannak szarva, Selmeczivel az élen:)

Mondjuk őt megértem, hiszen ez a Horváth olyan agresszíven hordja a haját, amitől Selmeczi érthető hogy összefossa magát. Fel is jelenti majd, skandallum az ilyen agresszivitás, egy békés, mosolygós, rendezett fogú szenátorasszonnyal szemben!

különvélemény 2013.12.01. 22:04:47

"De ha tényleg minden rendben van, akkor mivel magyarázza a NAV a szlovák fantomcukor exportot?"

A nav pont azt mondja, hogy ja, ilyen van.
"Mit gondol miből lesz az a sok száz milliárdos adóhiány, amit megállapítunk"
Vagy valami ilyesmit mondott a pali.
No de bizonyítani ezt egy kicsit nehezebb.

Ez nagyjából olyan, mintha azt mondanám, hogy egy csomóan lopnak Magyarországon és a rendőrség nem nyomoz.
És igazam lenne. Ez összeadva sok milliárdos tétel magánemberektől.

És? Akkor mi van?
Állítsunk fel bizottságot?
És? Akkor mi lesz?
Hirtelen nem fognak lopni?

sorstalan gáz 2013.12.01. 22:58:47

@high up!:
"az adócsalás nem ellenzéki kérdés, ciklusokon átível és mindegyik kormány védi ugyanaszt az oligarchát "

Lehet hogy így van, lehet hogy nem, a tényeknek hiszek, ha majd lesznek tények

Mert ez csak gumicsont, ami kilóg a szádból

laci_52 2013.12.01. 23:23:15

"A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal."

Ezt a kijelentést nagyon nem kell komolyan venni, a kormánynak végképp nem érdeke a feketegazdaság felszámolása, ezért a NAV sem fog komoly lépéseket tenni ellene.

Hiszen a feketegazdaságban dolgozó ember csöndben marad, nem lázadozik, nem vonul az utcára kenyeret követelve, hanem teszi a dolgát és csak-csak megél valahogyan.

Emellett sok Fidesz-közeli vállalkozó is komoly hasznot húz a feketegazdaságból akár közvetlenül, akár az alvállalkozóin keresztül.

ARP 2013.12.02. 16:37:28

"Horváth András politikai pályára készül"
Ezt miért kellett? Horváth András háborút indított a háttérhatalmi maffia ellen, és ez a maffia most mindent megtesz hogy besározza, hiteltelenítse ezt az embert. Ez csak egy gumicsont, hogy politikai pályára készül, erre a trollok egyből rá is csapnak, hogy na lám lelepleződött, elvesztette a hitelét, stb.
Miért lelepleződött volna le?
Ez az ember egy lapra tett fel mindent, feladta az egzisztenciáját, a saját maga és családja biztonságát, nekiment az adóhatóságnak, nekiment a hatalomnak, nekiment a legnagyobb cégeknek, ezek után mire számítson? A lehetőségeket elég jól kifejtette, nem kellene félremagyarázni.
"A közigazgatásban nem tudok dolgozni, pedig igazgatásszervező a szakmám, Államigazgatási Főiskolát végeztem. Az adószakmába se mehetek, hiszen az adótanácsadóknak épp azok a cégek az ügyfelei, amelyekkel nekem problémám van. Nem tudom, mi lesz a jövő."
"De nem azért álltam ki, hogy politikus legyek. A kezdetektől tudtuk: csak az jelent védelmet nekem, ha valamilyen szinten megmaradok közszereplőként. De lehet, hogy a civil szférában kell majd ezt megteremteni."

Mi mást tehetne? Dolgozni szeretne valahol, eltartani a családját, de ezek után nyilvánvalóan reflektorfényben kell valamennyire maradnia, hogy a nyilvánosság képes legyen a védelmét biztosítani. Amit tett, azzal a becsületes emberek érdekeit képviseli.
Mindenkinek érdeke lenne ebben az országban (a maffia tagjait kivéve), hogy megtisztítsuk az országot ettől a fojtogató bűnhálózattól. Ezt gátolni valódi hazaárulás.