sorok között

Kitörölhetitek a kötvényeitekkel

2013. október 13. - Politikai Ateista

Nem egészen két hete, a Kínaiak megesznek bennünket című bejegyzésben arra célozgattam, hogy a kínaiak már nem feltétlenül bíznak a nyugat-európai, és az amerikai fizetési ígérvényekben.

Legalábbis erre utal, hogy az állami alapkezelők egyre nyilvánvalóbban diverzifikálják a befektetéseiket, az állampapírok vásárlása helyett, inkább az alternatív befektetési lehetőségek kerülnek előtérbe.

Végre megjött a hivatalos verzió is, ha még nem tetted meg olvasd el, érdemes:

A kínai tőke globális expanziója újabb iparágban válik egyre láthatóbbá: az ázsiai óriás az ingatlanszektorban is egyre komolyabb hadállásokat épít ki magának. Kínai magánemberek vásárolják fel az amerikaiak lakásait és állami vagyonalapok az európai irodaházakat. Ma még csak a kezdeteknél járunk, ám valószínűleg elsöprő erővel állunk szemben. - Újabb trófeákra vetett szemet a kínai sárkány - Portfolio


Az amerikai adósságplafon viták, és a csődveszély árnyékában érthető a fokozódó óvatosság.

Kína mint az Egyesült Államok legnagyobb külföldi hitelezője, természetesen aggódik a csőddel fenyegető "pénzügyi szakadék" miatt, és aggodalma egyértelmű Washington számára is, mivel a felek a kérdésben rendszeres kapcsolatban állnak – mondta Csu Kuang-jao. - Aggódnak Kínában az USA becsődölése miatt - HVG

Egy esetleges fizetésképtelenség, vagy pénzügyi káosz esetén az ingatlanok, vállalatok, és egyéb produktív eszközök értékállóbbak, mint az állami pecsétekkel ellátott papírdarabok.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr795563860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.13. 07:56:13

Ezek egészen biztos hogy össze fognak ugrani előbb utóbb.

mackensen 2013.10.13. 15:17:21

Nem hibáztatom őket...

mrZ (törölt) 2013.10.13. 20:50:21

Természetes hogy megjelenik a kinai tőke, kapitalizmus volna vagy mi a franc. Az hogy a kereskedelmi ingatlan nagyon rossz befektetés mi sem mutatja jobban minthogy a gazdasági bajok esetén mindig azok ára esik a várható adónövekedés és bevételkiesés miatt. Ez a kinaiakat jelenleg nem zavarja, de lesz ez még igy sem. Ha esetleg a kinaiak a kiváncsiskodók elől tömörülnek saját tulajdonú épületekbe szintén nem lenne meglepő:
www.youtube.com/watch?v=NzSB1__vHoM

Marengoo 2013.10.13. 22:44:00

10 év múlva a kínai cégek úgy fogják felvásárolni a rosszul működő nyugat-európai cégeket, mint ahogy a nyugat-európai cégek vásárolták föl a rendszerváltás után a magyar cégeket.

Sírköves Slomó 2013.10.13. 22:48:55

@Marengoo: Ez már az elmmúlt10 évben is így volt (Volvo pl.).

Spiro 2013.10.14. 02:20:27

Ha csőd lesz, Alaskában, vagy Hawaii-n elkezdhetik az intenzív kínai nyelvtanfolyamot a rezidensek, mert a tartozásért cserébe ott is felhúzzák a hat sárga csillagos vörös zászlót.

Nikos Galis 2013.10.14. 05:43:42

Lesz-e magyar béke-kölcsön?

midnight coder 2013.10.14. 06:04:18

Ez kb. várható volt. Tetszettek volna nem kínába költöztetni a nyugati cégeket.

midnight coder 2013.10.14. 06:28:51

Amúgy valaki egyszer kiszámolhatná, hogy vajon hogyan alakulna ma a magyar államadósság, ha nem lennénk folyamatosan a béka segge alá minősítve a kedves amerikai hitelminősítők által - akik amúgy mélyen kussoltak a jelenlegi válságot kirobbantó amcsi ingatlanlufival kapcsolatban.

béla a görög (törölt) 2013.10.14. 08:34:48

Hát attól még hogy a kínaiak nem bíznak az usákokba - attól még Magyarország hamarabb tönkremegy.
Úgyhogy, kösz, nem finanszírozom a magyar államot.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 10:42:26

@Marengoo: És ugyanúgy be is zárják őket? Akkor sokat érnek velük :)

nyomasek 2013.10.14. 11:02:51

@Online Távmunkás: Hogy mi vár az EU meg az Amcsi cégekre, nagyjából lemérhető a magyar történések kapcsán. Piacvásárlás, konkurencia felvásárlása, ha érdemes valamiért megtartani a nevet mert van még számottevő értéke akkor maradhat, ha nem, akkor zúzda az egész. És igen, a kínai főnök fog Jean, Pierre és Hans hátán ugrálni. Kell még hozzá mondjuk 20 év. Persze egy háború nagyban változtathat a dolgon, de az jelenleg még nem érdeke senkinek.