sorok között

Mennyibe kerül a nemzeti érdek?

2013. október 06. - Politikai Ateista

Nem is olyan régen Orbán Viktor még úgy sejtette, hogy a MOL-INA ügy pusztán üzleti kérdés, amelyet nem szabad politikai szintre emelni

Ezt azonban nehéz elkerülni abban az esetben, ha a magyar kormány jelentős tulajdonrészt birtokol az olajtársaságban.

A MOL magyar, az INA horvát nemzeti érdek. Elkerülhetetlen, hogy a nézeteltérések átpolitizálódjanak. A jelentős részvénytulajdon miatt azonban a magyar állam is érdekelt az ügy gyors, és megnyugtató rendezésében.

A mérgesedő vita ugyanis idegessé teheti a befektetőket, negatív hatással lehet a részvényárfolyamokra, egyúttal az állam vagyonára is. A szócsaták fokozódásával párhuzamosan csökkent az árfolyam a múlt héten, mondjuk a pénteki esést a kereskedési nap végére ledolgozták a MOL papírok.

 

A INA-t viszont rendesen elkenték, ami a MOL-nak sem karácsony:

Az INA árfolyama 2012. augusztus 1-je óta legalacsonyabb szintjén, 3820,28 kunán (1 kuna mintegy 39 forint) zárt a hét utolsó kereskedési napján. Az INA részvényára pénteken a harmadik egymást követő napon zárt csökkenéssel, vesztesége a héten 9,69 százalék volt. - Nagyot esett az INA árfolyama a horvát tőzsdén - Napi Gazdaság

A magyar állam 2011 júliusában az orosz Surgutneftegaz-nak összesen 498,2 milliárd, részvényenként 22463 forintot fizetett a részvénycsomagért.

A pénteki záróárfolyam 15450 forint volt.

A kifizetett osztalék levonása után is még nagyjából 135 milliárd forint bukóban van a magyar állam. Természetesen ez a veszteség csak eladás esetén realizálódna.

De ez még lehet sokkal rosszabb is, például ha elhúzódik a Hernádi-balhé.

 

Az is kérdéses, hogy a befektetőket mi zaklatja fel jobban, a bizonytalanság, az INA eladása, vagy az, hogy a céget ez a fazon vezeti:

hernadi.JPG

 

Ezen a videón két elemző a Mol részvényekről értekezik, ha esetleg érdekel. (És nem nyír ki a gyilkos háttérzene.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr995553225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2013.10.06. 10:53:31

a fontoskodo makogas helyett elorebb lennenk egy unplugged beszelgetessel, ahol repked a sok b+ es tsai, de a tuti hangzik el. szerintem a horvatok vigyek hernadit, es beszelgessenek vele.

dr kíváncsivagyok 2013.10.06. 21:38:26

Akárhogy is nézem,...Én csak egy köztörvényes ( megvesztegetés ) bűnügyet látok , egy első fokon elítélt megvesztegetett személlyel és egy a kihallgatására elmenni nem akaró megvádolt személlyel ...
1.) Ha valaki ártatlan , akkor miért nem hajlandó állni a kihallgatás elé ?
2.) Ha eladná a MOL az INA részvényeket , ...attól még Hernádi nem lenne ártatlan...
Más :
"Nem is olyan régen Orbán Viktor még úgy sejtette, hogy a MOL-INA ügy pusztán üzleti kérdés, amelyet nem szabad politikai szintre emelni. "
Viszont már akkor zajlott a bűnügy és tudvalévő volt a vád Hernádival szemben....
Erre fel Orwbán megvette a 21 % - ot,..mégpedig nagyon drágán !!!!!!

talicskás munkásember 2013.10.06. 22:49:52

Van egy ország, ahol a politikus is lehet gyanúsított, vádlott sőt elítélt is. Mit csináljunk velük? Küldjük oda a békemenetet vagy építsünk nekik is egy stadiont?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.06. 23:08:35

Adjuk ki Hernádit, hadd vallja be 3 hónapi fogvatartás után a vesztegetést, ezenkívül további 12 hónap után a Horvátország elleni felforgató tevékenységet, a többit rábízom a vallatói fantáziájára

A független horvát bíróság majd megítéli kártérítésként a Mol teljes vagyonát, plusz a horvátok igényt tartanak a nemzeti bocsánatkérésre

Zeng is majd idehaza a hálaadó kórus, hogy de jó így, sikerült jól kiszúrni a Zorbánviktorral, ez igazán megérte

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.06. 23:16:22

@dr kíváncsivagyok:
Hallottál valamit a MAORT perről? Julija Timosenko peréről? Csak azért, mert azok is hasonlóan indultak, aztám lám-lám

A dr hogy kerül a neved elé? Mondjuk eléggé meglepne ha tényleg doktori címmel rendelkeznél

zotyesz11 2013.10.07. 00:13:12

Kedves posztolo

És akkor mi lenne a megoldás?

1. A Zorbán Viktor mondja meg az ügyészségnek, hogy fogják el a Hernádit és adják ki?
Gyakoroljon nyomást rá?!

2. Ugyanez, csak azzal módosítással, hogy a MÉDIA gyakoroljon nyomást az Igazságszolgáltatásra és így adják ki.

Ezek láthatóan nem igazán demokratikus vetületek.
A kormány mint jelenleg az állami tulajdon kezelője pedig félti mind a Mol-ban lévő befektetéseit, mind a Molt, mint stratégiai nagy vállalatát.
Az hogy felkérik a Mol vezetését, hogy fontolja meg az INA-ban levő részvényhányadát, egy védhető momentum, közben pedig elég erős üzenet...

Szóval ha javasolhatnám:
3. A horvátoknak meg kell futniuk a kötelező köröket a saját és nemzetközi jogrend szerint is.
Az európai elfogató parancsot egy idő után nem lehet már tovább megtagadni. És akkor ki fogják adni.
Ki lehet vallatni. Lehet csinálni koncepciós pert tanuvallomások alapján, vagy lehet, hogy mégis belátják, hogy kevés a bizonyíték.
Akkor aztán lesz ítélet.
a - b verzió
Bűnös - nem bizonyított

Ha bűnösnek kiáltják ki és elakarják indítani a kártérítési pert, vagy mit, akkor el kell dobni a részvényeket, azt megköszönni az együtt működést...

faszén 2013.10.07. 00:28:14

Minden korrupciós hernyót és támogatóját ki kéne paterolni a közéletből.
Én egy jogállamban szeretnék élni, lehetőleg.
Lehetséges ez Magyarországon?
Ha nem, akkor visszamennék Horvátországba.
Egy biztos:
Horvát-magyar kettős állampolgárként nem hagyom magam, hallgatok a szívemre, nem szavazok a fideszre (de másra sem).

kvp 2013.10.07. 00:43:43

Szerintem a horvat allamnak tenyleg joga van visszavenni allami kezbe a sajat vallalatat. Ezt haromfelekeppen tehetik meg, vagy megveszik a reszvenyeket a magyaroktol, vagy megveszik a reszvenyeket attol a befektetotol aki megveszi a magyaroktol vagy allamositjak a ceget. Az utobbit nem igazan eri meg, mert az eu jobban beragna rajuk mint rank. Az allam reszerol az idealis az lenne, ha kozel 0 szaldoval ki tudna szallni a cegbol, aztan a horvatok azt csinalnak amit akarnak. Az egyetlen gond az, hogy az ina melle jar a vezetekhasznalati jog is az adria fele, az meg kell a mol-nak is. A vadlott/tanu/stb. kiadasa jogos, kiveve ha meggyanusithato a horvat allam, hogy nem tartjak be a nemzetkozi torvenyeket. Mivel ez meg magyarorszag ellen is elfogadott idnok, ezert lehet futni egy kort mint az irek. Ezzel nyer az allam kb. 10 evet mint az irek a ket gyereket elgazolo eseten, mire az eu-s birosag dont, hogy kiadhato-e egyaltalan vagy sem. Addigra meg talan sikerul megallapodni a horvatokkal, hogy mit kapnak vissza az ina-bol es milyen aron.

Shanarey 2013.10.07. 00:45:45

Na igen, ilyenkor kiderül hogy nem az igazság a lényeg, hanem az hogy a "mi kutyánk kölyke nem mehet sittre"

Sanadert lecsukták, de ez még nem jelenti azt hogy ez a pojáca bűnös. Ám az illető és a kormány sem meri bevállalni hogy ha mégis az.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 05:31:26

@kvp: ha eleg penzem van nekem is jogom van megvenni az INA t.

@zengjen a dalunk fajtárs: szerintem a horvat belugyesek elvitetnek Hernadival az osszes eddig nem felderitett bolti lopast Zagrab kornyeken is

Ez POLITIKA. Ahogy van, egy az egyben.

Egyreszt a volt horvat uriember nem ulte le a tiz evet, a tiz millio eurot em latta senki, az ina t eladtak - mert nem tudtak vele mihez kezdeni - a mol faragott belole sok penzbol es sok szakertelemmel egy fain kis lokalis olajceget ( integralva kapacitasait a mol ba persze ) most persze kene a horvatoknak. A mol es az ina egyutt tobbet er. ( persze ahogy a lo es a hangya egyutt tobbet szant )

Nem szivessen adok igazat ov nek de most tenyleg izmozni kell - a horvatok kezet nem fogja senki, veluk egyenlore lehet.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 05:35:51

A horvatok mikor eladtak az ina t : csak semmi politika, eljen a szabad verseny, itt minden elado, csak tessek csak tessek ennyi az ara, mi nem politizalunk bele a dolgokba

A horvatok mikor ertekes az ina de mar nem az ovek: nincs itt szabad verseny, minden azert nem elado, " ha nem megy penzzel majd megy mashogy" na politizaljunk kicsit csak bele....

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 05:39:27

Hernadi amugy megerdemelne vakon ot evet a sitten de nem ezert.

HA tenyleg megvesztegette a horvat felet: en azt mondom ha ez jo Magyarorszagnak akkor oke. Szaladjon az usztasa a tizmillio euroval, futasban ugyis jok ( lasd Jelasics ban esete '48 bol )

2llkedő 2013.10.07. 06:41:34

@visszakettopadlogaz:
Nem jut eszembe, hogy honnan a francból ismerős ez a gondolkodás?

BelAmi 2013.10.07. 07:09:23

Arra azért kíváncsi lennék, hogy sikerült a MOL-nak kisebbségi tulajdonosként megszerezni a menedzsment jogokat az INA-ban?

Link elek 2013.10.07. 07:28:24

Vegre megindult a magyar kozelet tisztulasa.
Csak az a gond, hogy nem a magyar ugyeszseg csinalja, hanem a horvat.

Szolo 2013.10.07. 07:38:32

@BelAmi: Mostanában sok helyen olvashattad volna a választ.
Az INA a tönk szélén egyensúlyozott, és egyik részvényese sem akarta/tudta megmenteni.
A MOL vállalta, hogy helyrerántja az INA működését, de cserébe a menedzsmentjogokat kérte annak kivédésére, hogy a kizárólag MOL-os forrásból történő (súlyos euromilliárdokat igénylő) rendbetételen a MOL veszítsen.
Tiszta üzlet. Ha befektetek több, mint 1 billiárd forintot, akkor a többi részvényes fogadja el, hogy az ő "jóljárásukért" cserébe én még jobban járjak, mert én tettem azért, amit ők is élveznek.

Pamuk 2013.10.07. 07:51:12

Ez egy nagyon ostoba maszatolós poszt lett itt.
Főleg azért, mert összemossa egy cég első számú vezetőjének az ügyét a cégével, holott minden befektető tudja, hogy egy olajipari cég például nem egyenlő hernádival. A másik, hogy mint a taknyot, úgy maszatolja a problémát, hogy ez egy bűnügyi kérdés.

MERT VESZTEGETNI BŰN. A bűnös meg bíróság elé, majd börtönbe kell kerüljön.
A piacok ettől fognak megnyugodni.
De maszatoljatok csak nyugodtan!

Netuddki. 2013.10.07. 08:06:50

Ostoba balfaszok! Először jól leverik az INA részvényárfolyamát, aztán eladják. A kocsimat nem bíznám rájuk, nem egy ország vezetését. Ostoba, mutyizó, tolvaj banda...

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.07. 08:17:44

Ha tiszta Orbán szotyolatársa Hernádi, akkor nem kéne bújtatni! Mikor az OMW nálunk egérkedett, Kim Or Bán hogy kikelt magából. Most a horvátoknál neki bele lehet szólni.

Szegény Puskás Öcsi bácsi hogy szégyelné magát a felcsúti "feltámadás" láttán.
Sorra veszi a meccseit a Felcsút!

Jövőre választások lesznek és hogy nézne az ki, hogy a Kim Or Bán stadionjának nincs NB 1-es csapata. Nosza igazoltak gyorsan játékosokat.
Nem ment a szekér, tutti kieső helyen a csapat, hát veszünk, intézünk meccseket.

A Fradi elnöke a fideszes, listázós Kubatov. Mit tesz Isten a tutti esélyes Fradi simán kikap 3:1 re. Sima ügy.
Most hétvégén Pécsett pár fideszes vezető bejelenti a meccs előtt, hogy 1 milliárdot adnak stadion felújításra. Hogy hogynem 2:1-re kikap a hazai csapat.
A felcsúti Puskás szépen veszi a meccseit a fidesz révén.

Gondoljuk a fideszes MLSZ csak vizsgálódik ez ügyben is.
Ilyen orbáni, sunyi, simlis, álszent csaló "nemzeti" világ az övék.
A Fradi meg a Pécs is szégyellje magát!

Emberek, ti meg gondolkodjatok el...!

ursus artos 2013.10.07. 09:28:02

Nyilván el kell adni a Mol-t!
Mert hát mégiscsak sokba kerül, hogy orbán...

CICMÓK 2013.10.07. 10:01:29

MOL-INA-HERNÁDI-MAGYAR ÁLLAM-HORVÁT ÁLLAM
A MOL teljesen legális üzlet eredményeképpen szerezte meg az INA részvényeket.
A MOL legális szerződéssel szerezte meg az irányítási jogot az INA-ban.
Hogy történt-e vesztegetés azt nem tudjuk, de nem is lényeges.
De......
Az irányítási jog átadása nem szokásos ilyen esetekben. (Példa mindenre van.)
Az várható volt, hogy Sanadert támadni fogja az ellenzéke ezért és hogy nem lesz miniszterelnök örökké.
Az is várható volt, hogy a MOL irányítása rengeteg konfliktust fog okozni (átszervezés, személyi változások, elbocsájtás, stb.)
Az is tudható volt, hogy a MOL-INA konfliktus előbb-utób megjelenik a politika szinterén is, elsősorban a horvátoknál, ami kihat a két ország kapcsolatára.
Tehát az irányítási jog ilyetén történő megszerzése érinti a politikát és a nemzetbiztonságot.
Hernádi Zsolt nem kezdő, nem buta, tehát tisztában volt azzal, hogy egy ilyen döntést állami és politikai jóváhgyás nélkül nem hozhat meg!
Egyeztetni kellett a kormánnyal, az éppen kormányzó párttal és a várhatan győztes ellenzékkel.
Az egyszemélyi (MOL igazgatósági) döntés valószínűsége nulla!
........ 10.000.000 EUR = 3.000.000.000 HUF az nagyon sok pénz!

Szamiz67 2013.10.07. 10:09:02

@visszakettopadlogaz: A horvát ügyészségnek van egy tanúja, aki 5 millió EURO utalását Sanader felé igazolni tudja, mint ahogy azt is, hogy az összeget egy MOL érdekeltség utalta el Sanadernek. A MOL felelős vezetője Hernádi Zsolt.

Nikos Galis 2013.10.07. 10:23:15

@visszakettopadlogaz: A bűn az bűn, legyen bármely oldali. Szentesíted a bűnt? A mi bűnünk nem bűn, csak a másé az? Fura logika.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.07. 12:41:49

@faszén:
Horvátország korrupciómentességi mutatója rosszabb Magyarországénál: Magyarország a rangsorban a 46., Horvátország a 62. helyen áll. Ebből is kiemelkedik a horvát igazságszolgáltatás korrupciója, amiről itt konkrétan szó van

cpi.transparency.org/cpi2012/results/

Akkor most miről beszélsz?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.07. 12:50:56

@Szamiz67:
A Sanader elleni per nem a Mol, hanem egyéb vesztegetési ügyek miatt folyik. Főleg ilyen tanúkra támaszkodik a vád, akik látták hogyan adnak át borítékban több millió eurós kenőpénzeket Sanadernek

A fő tanú olyan személy, aki ellen egy egészen más ügyben folyik ügyészségi eljárás. Ezek után elkezd gondolkodni a zember, hogyan fér bele több millió euró egyetlen borítékba, és hogyan látszik ez kívülről. Mert a tanú pontosan meg tudta mondani mekkora összeg volt benne

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.07. 12:55:02

@Szamiz67:
Mi is adjunk ki nemzetközi elfogatóparancsot a Siemens, az Alstom, a Strabag (és még jónéhány cég) vezérigazgatója ellen?

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 14:30:10

@Nikos Galis: igen, a bun az bun, a politika politika, a nemzet erdek meg nemzet erdek.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 14:34:44

@CICMÓK: na azert vannak olyanok mint te aki tud kicsit gondolkodni es nem egybol fuj orbanozik meg juj ez vesztegetes. Teljessen igazad van amit irtal. Orban nem kedvencem, es Hernadi viselt dolgait is ugy nagyvonalakban el tudom kepzelni ( vadaskodni fogok: tuti nem adozik minden jovedelmeert es kulonben is utalom mert sikeresebb mint en :) de most ezt jol csinajak, eddig ugy nez ki kiallnak az orszag erdekeiert.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.07. 14:37:04

@Puskás forog a sírjában a felcsúti bundák miatt!: gondolkodj el picit... Orban melyik orszag minisztere?

A Ausztria
B Horvatorszag
C Magyarorszag

Masodik kerdes ( nagyon cseles, figyel oda!)

Melyik orszag erdekeiert kell kialljon Orban?

( valaszban segit az egyes feladatra megadott helyes valasz )

A Ausztria
B Horvatorszag
C Magyarorszag

Hm?

von Putri 2013.10.07. 14:45:52

@visszakettopadlogaz:
Egy nagy hibát úgy látszik elkövetetek: nem kenték meg a zágrábi ügyészt. Bár úgy tudom, az USZKOK Amerikából kap instrukciókat (és még ki tudja mit)

Majd meggondolják magukat ha lepadlózik a dollár, hogy belátják hogy jobb ha euroban jön a kenőpénz

von Putri 2013.10.07. 14:49:27

@von Putri: , jav.

Egy nagy hibát úgy látszik elkövettek: nem kenték meg a zágrábi ügyészt. Bár úgy tudom, az USZKOK Amerikából kap instrukciókat (és még ki tudja mit)

Majd meggondolják magukat ha lepadlózik a dollár, és belátják hogy jobb ha euroban jön a kenőpénz

faszén 2013.10.07. 16:01:10

@zengjen a dalunk fajtárs: Nagyon köszönöm ezt az anyagot, erről nem tudtam.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.07. 17:07:42

@faszén:
Van ennél égszaftosabb is a horvát igazságszolgáltatás politikai befolyásoltságáról

www.business-anti-corruption.com/country-profiles/europe-central-asia/croatia/corruption-levels/judicial-system.aspx

Amúgy meg kedvelem a horvátokat, és ahogy látom ott nem lehet megélni a nemzetellenes politizálásból

faszén 2013.10.07. 19:29:18

@zengjen a dalunk fajtárs: Jól tetted, hogy ezt is elküldted nekem. Üdvözletem!
Horvátországban 22 évet dolgoztam, de "véletlenül" ide házasodtam.
Szerbiában születtem, így a délszláv háború folyamán fura helyzetben találtam magam. Én az egyik oldalon, testvérem a másikon, lányom meg a békefenntartó alakulatban. Jó kombináció, mi?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.07. 20:27:34

@faszén:
Fura élettörténetek voltak a Monarchiában, azóta meg pláne. Őseim jelentős része valamikor Horvátországban tanyázott, aztán különféle úton-módon ide került. De a te sztorid izgalmasabb