sorok között

A magyar korrupciós kultúra

2013. szeptember 27. - Politikai Ateista

Egy, a visegrádi országok korrupciós helyzetével kapcsolatos felmérés eredményének az összefoglalója jelent meg kedden a Privátbankáron:

Nem a kultúrában, hanem feltehetően inkább az intézményi és a jogszabályi környezet hiányosságaiban keresendők a korrupció okai a visegrádi országokban. Erre a következtetésre jutott az a felmérés, amelynek célja egyrészt az volt, hogy feltárja az egyes közép-európai országok vezetőinek kulturális sajátosságait, másrészt hogy megvizsgálja, mennyire épült be az etikus viselkedés a vezetői kultúrába. - Nem vagyunk eredendően korruptak, a rendszer a hibás - Privátbankár

Szintén kedden került nyilvánosságra az a hangfelvétel is, amelyen a XIV. kerület alpolgármestere meg még valaki Papcsák Ferenc fideszes polgármester viselt dolgairól társalognak, miközben alkalmanként egy kártékony rágcsálóval azonosítják.

Szerencsére azóta kiderült, hogy mindössze egy összeesküvésről van szó, az egészet megrendezték, annak érdekében, hogy lejárassák a tiszteletre méltó polgármester urat.

Attól függetlenül, hogy nyilvánvalóan fikcióról van szó, a felvétel remekül illusztrálja a magyar korrupciós kultúrát, és valamivel életszerűbb képet fest, mint akármilyen, a vezetők megkérdezésével készült felmérés.

Amelyből például ezeket a messzemenő következtetéseket szűrték le :

"A vezetői kvalitások és a korrupció megítélését összevetve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a pozitív viselkedési normákat – vagyis a korrupció elítélését – támogató vezetői magatartásformák igenis részei a vezetői kultúránknak."

Kivétel nélkül, - pártállástól függetlenül - minden vezető elítéli a korrupciót, ez nem nagy produkció. Látott már valaki olyan vezetőt aki a nyilvánosság előtt támogatta a korrupciót? Mindenki a kenőpénz esküdt ellensége, ennek ellenére a korrupció ellenes küzdelem eredménytelen.

 

corruption.jpg

 

"A korrupció okai tehát nem a kultúrában, hanem valószínűleg sokkal inkább az intézményrendszer és a jogi környezet hiányosságaiban keresendők."

Azoknak állna módjában az intézményrendszer, illetve a jogi környezet hiányosságainak kiküszöbölése,  akik a korrupció über haszonévezői.

Miért is akarnának változtatni a dolgon?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr805533141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor ragozza a lop igét 2013.09.27. 12:19:34

ÉN: lopok, az helyes;   TE: lopsz, megbüntetünk; Ő: lop, becsukjuk a szemünket; MI: lopunk, az természetes; TI; loptok, az nemérdekes; ŐK: lopnak, az sem érdekes

Trackback: KormányErkölcs 2013.09.27. 12:17:11

Papcsák Frenc az F.MPSZ-KDNP kormány volt elszámoltatási kormánybiztosa kib@szottul megbukott közerkölcstanból. Vele együtt a kormány is, ha nem teszik gyosan lapátra. Ja és nem csak a F.MPSZ, becézve gyerekkori nevénFidesz, lenyú...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pensive · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2013.09.27. 08:21:44

Ezt hívják intézményesített korrupciónak. Kész szerencse, hogy nincs korrupcióügyi minisztérium, de legalább egy kenőpénz-biztos és/vagy egy megvesztegetési államtitkár, fejléces levélpapírral, ahogy kell.

Boka1 2013.09.27. 12:09:40

A korrupciót hagyni kellene. Az legalább működik. Én hálás vagyok érte. Inkább önismereti problémákat látok a korrupciót elítélő embereknél. Az meg inkább pszichológusra tartozik.

Kakimaki0123456789 2013.09.27. 12:12:14

Egy nyilvanvalo, szeles korben korrupcionak velt ugyrol - mint peldaul a trafikmutyi vagy a foldmutyi - halgani nem mas mint a korrupcio nyilt tamogatasa, es a kormanypartiak melyen hallgatnak... Talan abban biznak hogy egy egesz orszagot meg tudnak felemliteni vagy felre tudnak vezetni, ha eleg hangosan rezsicsokkentenek.
Hat majd meglatjuk.

Kakimaki0123456789 2013.09.27. 12:13:41

@Boka1: Ja peldaul a trafikosoknak is onismereti problemaik voltak :) az ujaknak meg nincsenek ugye. Lelkiismereti gondjaik biztos nincsenek.

Lencsés István 2013.09.27. 12:16:29

MAGYARORSZÁG - on a korrupciónak nincs kultúrája merthogy korrupció sincs . " .... Látott már valaki olyan vezetőt aki
a nyilvánosság előtt támogatta a korrupciót? .... " . Nem volt ilyen személy .

campobaszo 2013.09.27. 12:16:48

"Látott már valaki olyan vezetőt aki a nyilvánosság előtt támogatta a korrupciót?"

Az ingyenes készpénzfelvétel visszaállítása például azért merült fel,mert rájöttek,hogy banki átutalással nem lehet a kenőpénzeket intézni.Ez egyértelműen a korrupció melletti nyílt,bátor kiállás!

Recs Kázmér 2013.09.27. 12:21:57

Igen a rencer a hibás a sok mocsadék mind! Mer nekem senki nem fizet ezér rosz a rencer megyek fel jelenteni mindet!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.27. 13:42:54

Le a korrupcióval és a libsibolsizmussal! A kettő párban jár.

Amit 45+4+8 év alatt elrontottak, azt hogy lehetne 3,5 év alatt helyrehozni?

mrZ (törölt) 2013.09.27. 14:08:53

@Kara kán:
Igazad van.
Vissza a kamenistákkal. Akkor max egy üveg konyak volt ami ma tízmillió.

Netuddki. 2013.09.27. 14:10:06

@Kara kán: A fideszesek korruptságánál csak a pofájuk nagyobb. Ezt bizonyítottad is a hozzászólásoddal. Ostoba, mutyizó, tolvaj banda...

Netuddki. 2013.09.27. 14:11:56

@mrZ: A komenisták már itt vannak. Ők vezetik éppen az országot. Ugyan tagadják, de mint tudjuk aki komenistaként viselkedik, beszél, cselekszik, az komenista. Bárhogy is tagadja...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.27. 14:12:23

@kovi1970:
Az agyvelőtökig romlottak vagytok, lipsibilsik!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.27. 14:27:30

@kovi1970:
Ne a felmenőimmel foglalkozz, én sem teszem.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.27. 14:38:37

Elgondolkodtam a poszton. Nettó hülyeség. Nem a jogrendszeren múlik ez, hanem sokkal inkább a jog kierőszakolásán. Persze, ha nem lenne vesztegetés, nem kellene harcolni ellene, tehát mégiscsak a kultúra lesz a hunyó. Ha affektálós lennék, azt mondanám: All is in your mind!
Magyarán: a tudat határozza meg a létet, de ezt az antimarxista tézist mostanában mind gyakrabban kell leírnom.

mrZ (törölt) 2013.09.27. 14:53:38

@kovi1970:
Ezek nem kommunisták csak ideológia nélküli gengszterek. Aki összemossa a két rendszert az tévedésben van, vagy csak terel a valós problémákról.

tükörfúró 2013.09.27. 17:06:20

A magyar korrupció oka egyszerű mint a 2*2.

Egy egész országot kellett ellopni 90után, a politikai hatalmat anyagi javakra, tőkére, kapitális hatalomra változtatni.

Ezek a bűncselekmények a legfelső körökben történtek, már a változás előtt 5, de akár 10 évvel előkészítve, levajazva.

Az akkor megteremtett mechanizmusok és módszerek azóta is folyamatosan működnek.

Valamivel távolabbi nézőpont, de nem tul elvont teória az sem, hogy ebben az elmaradott országban, ami egy posztfeudalista állapotban menetelt a háborúba majd a kommunizmusba, sosem alakult ki a termelő, javakat teremtő, felhalmozó kapitalista gondolkodás össztársadalmi szinten.

A magyar néplélek összessége maradt egy pusztai szittya, egy nyakas kisnemes, aki ugy szerez hogy lop, a másiktól, erővel, ravaszsággal, kifosztással, korruptan, összesugva, sikkasztva kizsákmányolva,..mindegy.

Szúrófény 2013.09.27. 17:11:51

Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.
Aljasabbnak látszunk Szerbiánál. Szerbiában lemészárolták a királyi családot. Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja az országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferáljak (lenézik), a népet, a nép jogait, a hazát.(Akkor a Habsburg, ma az Európa Birodalomba) Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk Európa testén. Lesz- e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez. Panama és anarchia Nagyváradi Napló: