sorok között

Versenyképtelen magyarázatok a minisztériumból

2013. szeptember 16. - Politikai Ateista

Azért egy kicsit fáj, hogy ennyire hülyének néznek mindenkit.

Azon már félig-meddig túltettem magam, hogy a korábban a fő csapásirányként kijelölt versenyképesség növelést a Világgazdasági Fórum gyászos jelentése után veszélyes rögeszmeként próbálják megetetni a lakossággal. Paul Krugman után szabadon.

De Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának a 3 helyes lecsúszásra adott hivatalos magyarázata még most is nagyon fáj.

Utalt arra, hogy a World Economic Forum legutóbbi rangsorában Magyarország a 60. helyről a 63. helyre esett vissza, aminek egyetlen oka szerinte, hogy 2011-ben az állami költségvetés többlettel, 2012-ben pedig 1,9 százalékos deficittel rendelkezett. - NGM

 

Ha az idei versenyképességi zuhanást valóban a deficit növekedése okozta volna, akkor az előző évben - az államtitkári logika alapján - előre kellet volna lépnünk a rangsorban. A 2010-es deficitből ugyanis 2011-re költségvetési többletet csinált a kormány - a nyugdíjvagyon segítségével.

 

deficit.jpg

A Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában mégsem előre hanem hátra léptünk tavaly. 12 helyet.

Ez elég egyértelművé teszi, hogy a költségvetési egyenleg változása nem befolyásolja jelentősen a pillanatnyi versenyképességet, doktor Cséfalvay pedig félrebeszél.

 

Persze feltételezhetjük, hogy a Világgazdasági Fórum vizsgálati módszere hibás, szubjektív, esetleg kettős mércét alkalmaznak. Azonban a jelentésükben megvilágított, hazánkra vonatkozó antiversenyképességi tényezőket nehéz lenne vitatni.

Az ország hatékonysági tényezői jók, igaz, gondok vannak az innováció, a korrupció és az intézményrendszer területén, ami miatt Magyarország a unió perifériájára került – állapítják meg. Az elemzés szerint magas az adóelvonás, magasak a kamatok és nem hatékony a kormányzati bürokrácia, amihez az intézkedések instabilitása társul. - Ennyit a tündérmesékről! Romlott a magyar versenyképesség - Tőzsdefórum

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr235512664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.