sorok között

sorok között

Az USA több vegyitámadást hajtott végre, mint a világ többi országa együttvéve

2013. szeptember 11. - Politikai Ateista

Vietnám és a "narancssárga hatóanyag":

A vietnami háborúban 1962. és 1971. között az amerikai haderők 77 millió liter lombirtó vegyületet permeteztek Dél-Vietnamra. A permetezés fő célja a sűrű dzsungellombozat ritkítása volt, hogy az ellenséges, kommunista erők ott ne találjanak fedezéket és ne termeszthessenek élelmiszert.

Agento1.jpg

A második cél katonai szempontból érzékeny területek, például támaszpontok peremterületeinek megtisztítása volt. A lombirtás további célja az volt, hogy a polgári lakosságot a dél-vietnamiak által ellenőrzött területekre tereljék.

 

A vietnami külügyminisztérium szerint 4,8 millió vietnami volt kitéve az Agent Orange hatásainak, amely 400 000 ember halálát és 500 000 torzszülött gyermek születését okozta.

 

agento2.jpg

A legérintettebb területek közé tartozik a Troung Song vidéke, valamint a vietnami-kambodzsai határvidék. Az érintett lakosok komfort nélküli körülmények között élnek, számos örökletes betegséget hordozva. Vietnam lakosai a mai napig érzik az Agent Orange hatásait: a szer bekerült a táplálékláncba, amelynek az emberi következményei aggasztóak. A vegyszer súlyos bőrbetegségeket, valamint tüdő-, gége- és prosztata-rákot okozhat. Az Agent Orange permetezési területein született gyermekek számos egészségügyi gonddal küzdenek, többek között nyúlszájúsággal, értelmi fogyatékossággal, sérvekkel valamint sokujjúsággal. - wikipédia

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr595506588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rebekka 1 2013.09.11. 09:19:29

Az USA a világ legnagyobb terroristája. Ahova eddig betette a lábát (inkább a fegyvereit) szenvedés, halál és nyomor volt a következmény. A mai napig is ezt a politikát folytatja. A nemzetközi közösségeknek inkább ellenük kellene egységesen fellépniük.

calabria007 (törölt) 2013.09.11. 09:29:29

@rebekka 1:

az indokínai kalandban úgy 8-9 millió ember halt meg összesen

Koreában meg úgy durván 4 millió...

emberbarát 2013.09.11. 10:24:41

USA és Izrael a világ terrorállamai.Ahová egy zsidó is bedugja az orrát,ott megindul a fertő,a rothadás.

2013.09.11. 11:23:08

@emberbarát: Így van. Erre a legjobb példa Izrael, NZ és OZ mellett, talán az egyetlen élhető ország ezen a sárgolyón. Eichmannak, hálistennek volt alkalma látnia a "zsidókérdés végső megoldását", mielőtt megszorult a hurok a nyakán. ;)

vomit 2013.09.11. 12:02:42

@Pensive: IL elheto, persze, ha a boldogabb vegen ulsz a bunkosbotnak az apartheid rendszerben, ES a mit sem sejto amerikaiak a sajat nyomoruk aran is tovabb penzelik csilliardokkal a fennmaradasat.

hiroshima is teljesen elheto volt, egyetlen nyamvadt bombat se dobtak ra a haboru alatt, aztan jott az atomholokauszt. es ugyanezek a tettesek megint eljatszhatjak ezt a trukkot. a haverjaikat kihoznak es egy perc alatt odadobnak izraelt, ha megfelelo feljajdulas tamad, es ezzel egy centivel kozelebb kerul az nwo.
The Secret History Of The Atomic Bomb
www.whale.to/b/mullins8.html

Only four cities had not been destroyed;
Hiroshima, Kokura, Niigata, and Nagasaki.
Their inhabitants had no inkling that they
had been saved as target cities for the
experimental atomic bomb. Maj. Gen. Leslie
Groves, at Bernard Baruch's insistence, had
demanded that Kyoto be the initial target of
the bomb. Secretary of War Stimson objected,
saying that as the ancient capital of Japan,
the city of Kyoto had hundreds of historic
wooden temples, and no military targets.

2013.09.11. 12:41:39

@vomit: Az apartheid az egyik legprímább rendszere volt az ismert világnak. Ahogy a gyarmatosításé, az apartheid célja is ugyanaz volt: elvinni, és meghonosítani a nyugati civilizációt a dzsungelben. Aztán jöttek a komik, később az emberjogi zsarolás, a menekültügyi zsarolás, a megszálló muzlimok, a buzeráns és feminista zsarolás, akiknek a mai napig az egyetlen céljuk: a klasszikus értelemben vett nyugat elpusztítása. Már majdnem sikerrel jártak. Ezze párhuzamosan persze azt is érdemes megnézni, hol tart ma Dél-Afrika, kevesebb e a nyomor, és a bűnözés Mandela óta. Und so Weiter...

www.lifesitenews.com/news/portland-bar-owner-must-pay-400000-for-kicking-transgender-patrons-out-of-b?utm_source=LifeSiteNews.com+Daily+Newsletter&utm_campaign=8358c62bc0-LifeSiteNews_com_Canada_Headlines_06_19_2013&utm_medium=email&utm_term=0_0caba610ac-8358c62bc0-326190498

Mineközben Putyin persze nem akar buzikat látni a tanyáján.

Izrael (és OZ is) ebből hálistennek kimaradt - ők egy zárt, és sokkal élhetőbb világ, a nyugathoz képest (is). Hogy temérdek US zsidó pénzeli őket? Hát hogyne tennék, nagyon jól teszik. Hogy -többek közt- a hadiköltségvetés miatt, a világ messze legmagasabb adóterheit viselik az izraelben élők? Ez sem vitás. Hogy akinek nincs, fáj, az hogy másnak van? Ez is többezeréves "érve" az antiszemitizmusnak.

mrZ (törölt) 2013.09.11. 12:50:24

@Pensive:
>>Erre a legjobb példa Izrael, NZ és OZ mellett,
>>talán az egyetlen élhető ország ezen a sárgolyón
Nézőpont kérdése.
Az elvándorlás mértéke kicsit megszaladt, ők a lábukkal szavaznak. Az újonnan érkező nyagyszámú nyugdíjas szépen ferdíti az amúgy is megbízhatatlan izraeli statisztikákat.
A valóság itt:
www1.internationalliving.com/qofl2011/?field=final
vagy itt:
www.theatlantic.com/business/archive/2012/01/the-23-best-countries-for-work-life-balance-we-are-number-23/250830/#slide1

Egyébként rendes tőled hogy offolod a topikot, olyan zsiványos.

2013.09.11. 13:23:46

@rebekka 1: Igen, például Buchenwaldba is.

Démonmac1 2013.09.11. 13:24:25

Nem értem a hőbörgést.
A kalandozó magyarok meg rablógyilkosok voltak, rendszeresen.
Azóta született pár megállapodás a tömegpusztító fegyverek korlátozásáról.
Nincs hidegáború sem (amibe beleroppant a szovjetúnió -és aminek köszönhetjük, végső soron, hogy a ruszkik eltakarodtak innen végre.
Az amerikai/nyugati jóval élhetőbb, mint a másik változatok. Ahol akkora "demokraták" vannak, mint Putsin, aki az ellenlábasát koholt vádakkal bebörtönözteti, vagy éppen kinyíratja:)Diszóság persze majd mindenütt akad. És mindig van kit gyűlölni is, bőrszín, vallás, sapka van a fején.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.09.11. 13:28:11

de akkor még az usa nem volt ilyen felvilágosult! most már az, most már bármit kritizálhat

amúgy nem vagyok usa ellenes

ugyanez megy akkor is amikor az emberek a kínaiakat kritizálják, hogy környezetromboló az iparuk, miközben a mi nyugati államaink is ugyanilyeneken nőttek fel. a kínaiaknak meg megtiltsuk?

nagy álszent a nyugati világ, de az is aki az usa-t kritizálja :D

Démonmac1 2013.09.11. 13:29:02

És akkor még nem beszéltünk az országok gazdasági fejlődése, miatt történő mérgezésekről, szmogról, satöbbi satöbbi.

(Kínában kicsit észhez tértek már és foglalkoznak a környezetvédelemmel)

Amatőr 2013.09.11. 13:30:39

"A vietnami háborúban 1962. és 1971. között az amerikai haderők 77 millió liter lombirtó vegyületet permeteztek Dél-Vietnamra. "

Azért permeteztek, mert volt permetező szerük!
És mivel volt rengeteg, ezért csak akkor rendelhettek új készletet, ha a készlet már elfogyott. És ugyanez vonatkozott a többi hadianyagra is. Ezért aztán el kellett pufogtatni, ki kellett permetezni a készletet.

Ma is ez történik; van készlet, tele a raktár, ki kell tehát azt üríteni.
Meg aztán itt vannak a drónok is, ki k'ék őket nagyban, valós harci körülmények között próbálni. Aztán lehet gondoskodni a pótlásukról.

Démonmac1 2013.09.11. 13:33:03

@Amatőr: A drónok köszönik jól vannak, nem a drón esik az illető fejére, hanem az arról indított raksi:)

[megmondoember] 2013.09.11. 13:42:20

A vietnami háború a legkevesebb, mert X évtizeddel ezelőtt volt, más elnök alatt. De Obamának meg Kerry-nek van pofája arra hivatkoznia, hogy a vegyi fegyverek azért nem engedhetők meg, mert nem válogatnak katona és civil, férfi, nő és gyerek között.

Persze ezt az amerikaiak által használt kazettás bombák sem teszik, mint ahogy a drónjaik, sőt, a katonáik sem. Amik és akik szintén lőttek, lőnek akár esküvői menetre is, vagy a sérülteket mentő civilekre, mint azt a kiszivárgott információkból és videókból tudjuk.

Amerika egy velejéig hazug, álszent, romlott nemzet, és sajnos összeomlásáig az is fog maradni, mert a lakossága minden szinten túl ignoráns, és annyira buta, hogy még a saját propagandáját is kritika nélkül beveszi. Ez pedig teljesen kizárja, hogy demokratikus módon, önmagától megtisztuljon közélete, valamint kül- és belpolitikája ezektől a mára mindent felülíróvá vált negatív vonatkozásoktól.

sztrugackij 2013.09.11. 13:45:03

Szóval ezentúl a mindenkori német és orosz kormány nem ítélheti el többé a népirtásokat, nem is tehetnek ellene, az Egyesült Államokban ne legyen büntethető a rabszolgatartás, a katolikus országokban pedig a kínzás.
Svédek, norvégok nem szólalhatnak fel semmilyen kalózkodás ellen innentől kezdve.

Gratulálok a cikkírónak az éleselméjűségéért!

inebhedj - szerintem 2013.09.11. 13:45:17

@Démonmac1:

Ő... Az érintett egyezmények részben elég rugalmasak ahhoz, hogy megkerülhetőek legyenek (meg is szokás őket kerülni), továbbá teszem azt az iraki invázióra az efféle egyezmények aláírása után került sor.

De összeségében a helyzet az, hogy a háború az háború, és jaj a legyőzötteknek. A többi csak marketing (minden fél részéről) - békeidőben is.

Totof 2013.09.11. 13:50:22

Németország meg az első gáztámadást hajtotta végre. Mi is a célja akkor ennek a cikknek? Tájékoztató a gáztámadásokról? Rövid összefoglaló az USA hadi berendezkedéséről? Tényfeltárás a vietnami háborúról?
Mindenképpen vagy rövid és semmi újat nem tartalmaz.
Ja igen, egyféleképpen mégiscsak értelmezhető. Böffentünk egyet, hogy az Tal-Aviv New York tengely mentén lehessen zsidózni egyet.

Démonmac1 2013.09.11. 13:51:16

@inebhedj - szerintem: Meg nem is írta alá mindenki.

Mostanában, nem ez a céljuk, hanem inkább a piacszerzés. Minek kinyírni az esetleges vásárlókat?:)
-- -- -- -- -- -- -- -- -- --
Gondolom Szíria kapcsán született ez a méltatlankodó poszt, az emberiség folyamatosan próbálgatja a határait.
A nyugati megpróbál leszámolni az ellenségeivel, a keleti szintúgy - én mindenképpen a nyugatnak drukkolok.

mim 2013.09.11. 13:53:01

Nem a vegyi fegyverekről van szó igazából. Az csak ürügy.
Az igazi ok a petro-dollár hegemónia fentartása. Ugyanis több arab ország - köztük Irán - szakítana az olajat dollárért egyezménnyel. Ez gyakorlatilag kicsinálná a teljes USA gazdaságot, ami a végtelen dollár nyomtatáson alapul - amit megtehetett eddig a végtelen igény miatt, amit az olaj kereskedelem generál.
Szíria semmi más, mint ütközőpont az USA és a kínaiak valamint az oroszok között.
A vicc, hogy az amcsik nagy része nem ismeri a témát, valamint az ENSZ miatt is mindig a vegyi/ nukleáris fegyver veszélyt használták fedősztorinak. Alaptalanul.. és ráadásul hipokrataként, mivel napjainkig ők rendelkeznek a legtöbb fehérfoszfor alapú fegyverrel. Amit nem engednek felmérni ^_^.

Ha USA nem avatkozik közbe, akkor a gazdaságuk hatalmas veszélybe kerül.
A dollár nyomtatás - vagy digitális létrehozásának - folytatása alapkövetelmény ugyanis számukra. Főleg mivel olyan közleményekkel rukkolt elő a FED, amik alapján fel akarják pörgetni a dollár generálást. Nincs sok választásuk persze, mivel trilliókkal (dollárban!) nő az USA tartozása évek óta.

Amatőr 2013.09.11. 13:56:08

@Démonmac1: Egészen addig vannak jól, amíg meg nem semmisítik őket. Mint a tankot, a repülőt és a kezelőiket.

Démonmac1 2013.09.11. 13:59:27

@mim: Nem csinálná ki, most bukták el az arabok a "lehetőséget" a palagáz "feltalálása" miatt.

Démonmac1 2013.09.11. 14:05:42

@Amatőr: Azok általában jól védett bázisokon vannak:) az én apukámnak nagyobb a hasa elv?:)

fehérfarkas 2013.09.11. 14:06:19

@Pensive: " Ezze párhuzamosan persze azt is érdemes megnézni, hol tart ma Dél-Afrika, kevesebb e a nyomor, és a bűnözés Mandela óta. Und so Weiter..."

Ezen nincs mit csodálkozni: az Apartheid rendszerben a négerek 90%-a csupán olcsó biorobotnak kellett a bányákba és gyárakba, ezért az oktatásukra szinte alig költött a kormány. Az Apartheid rendszer bukása után, most ezek a félanalfabéta, alulműveltek vették át az irányítást. Évtizedek álltak rendelkezésére a fehér briteknek és leszármazottaiknak a taníttatásukra, az oktatási rendszer rájuk való kiterjesztésére (a bányák és ipari gyárak bőven megtermelték rá a pénzt). Most ez bosszúlja meg magát.

Örök évrényű szabály, hogy ha egy rezsim tömegesen képzi a csőcseléket, akkor egy idő idát a csőcselék eléri a kritikus tömeget és megdönti a rezsimet, és mivel csőcselék, ezért csőcselékként fog viselkedni.
Az olcsó "biorobot rabszolgamunkaerőnek" ez lett az ára: megdönötték a "biorobotrabszolga-tartóikat". Nem most kell sírni, hanem évtizedeken keresztül a beszedett pénzekből az ott élő négerek oktatására is kellett volna költeni.

mim 2013.09.11. 14:06:21

@Démonmac1: nem váltja ki teljesen. Ugyanis gáz. Valamint vannak a kinyerésével bizonyos technológiai problémák - vízigény és talajszerkezet felbomlása.
De abban igazad van, hogy komoly tényező lehet ha megoldják a problémákat. Ha elkeserednek, akkor persze a problémáktól függetlenül is simán használhatják :/

Charlie Brown 2013.09.11. 14:06:55

Az USA nem az agent orange miatt képmutató, hipokrita latorállam, hanem (többek között) azért, mert a mai napig nem volt hajlandó megsemmisíteni a saját vegyi fegyvereit, holott már lassan 10 éve meg kellett volna tegye. Ezzel párhuzamosan mindent elkövet, hogy a nemzetközi ellenőrzés ne működhessen náluk, és geopolitikai érdekből éppenséggel gátolják a vegyi fegyverek máshol történő felszámolását is, hogy az később remek ürügy legyen a háborúra. Washinton legalább annyira megérdemele egy kis nemzetközi légicsapást, mint Damaszkusz.
A Guardian ide vágó írása:
www.theguardian.com/commentisfree/2013/sep/09/obama-rogue-state-tramples-every-law

Démonmac1 2013.09.11. 14:16:30

@mim: Igaz. Olajfüggőség még megvan, de lényegesen kisebb.
Az olajéhség még Kína és Indiát érinti, a tőzsdei összefonódások miatt (és részben azért mert igen nagy népességről/vásárlóerőről van szó)nem egyszerű a történet:)

Azoknak akik, Amerikát akarják a stukker rossz oldalán látni, elmondondanám: a tőzsde miatt, Magyarország is a szopóágra kerül, de akkorára, hogy abból 1000 db klónozott Orbán Viktor sem ránt ki minket.
Mondjuk az az egy se.

Erő e-meló 2013.09.11. 14:25:15

Usák bácsi időnként saját polgárait se kímélte:

"1953: a 20 éves Ronald Maddison, a Royal Air Force a Durham megyei Consettből származó mérnök, meghalt a szarin emberen végzett vizsgálata során a Porton Down vegyi hadviselés vizsgáló létesítményben, Wiltshireben. Maddisonnak azt mondták, hogy egy olyan tesztben fog részt venni, amelynek célja a „nátha meggyógyítása”. Tíz nappal a halála után titokban nyomozást tartottak, amely balesetet állapított meg. 2004-ben az ügyet újranyitották, és a 64 napos nyomozati meghallgatások után, a bírálóbizottság úgy döntött, hogy Maddisont jogellenesen „nem-terápiás kísérlet során idegméreg alkalmazásával” megölték"

hu.wikipedia.org/wiki/Szarin

harcsapaprikás 2013.09.11. 14:26:39

Kedves blogger. Én is támogatom a vegyi fegyverek használatát ásziában, afrikában, dél-amrikában.

Netuddki. 2013.09.11. 14:29:31

Mint az ovodások a homokozóban. De ti tudjátok...

fehérfarkas 2013.09.11. 14:31:47

@mrZ:
Ezt a táblázatot nem értem, még akkor sem, ha elolvasom az értékelési szempontot.
Vegyük Szaúd Arábiát ami ugye jogosan kap a Freedom kategóriában 8 pontot, mivel egy abszolútista monarchia, egy igazi királyság demokrácia nélkül. Na de a Risk&Safety kategórában a világ egyik legbiztonságosabb országa, a világ egyik legalacsonyabb bűnözési rátájával, ahol még sötétedés után meg hajnalban is biztonságban sétálhat egyedül az ember az utcákon. És erre csupán 50 pontot kap, míg az USA aminek több városa is benne van a világ 50 legveszélyesebb városa között (New Orleans, Detroit, St Louis, Baltimore) meg 100 pontot.
Az Environmentre 38 pontot kap, amikor minden állampolgárának ingyenes az egészségügyi ellátások, és jobb színvonalú mint pl. a mostani angol (ebből a szempontból indifferens, hogy a szaúdi kórhazáak többségében amerikai, európai és ázsiai orvosok dolgoznak jó magas fizukért, és a szaúdi orvosok csak kisebbségben vannak). Ezzel szemben az USA 51 pontot kap, ahol a lakosság 1/3-nak nincsen biztosítása, és így kórházi elltást sem kaphat.
Ráadásul az Infrastucture kategóriában is Szaúd Arábia 42 pontot kap, miközben infrastruktúrálisan jóval fejlettebb bármely közép-európai országnál, és csak kevés nyugati ország hagyja le (a lakott területekre gondolok, és nem a lakatlan sivatagiakra). Magyarország pl. 57 pontot kap, pedig infrastruktúrálisan a fővárosunk Budapest is elmaradott Rijádhoz, Dzsiddához, Mekkához, Medinához, Al-Khobarhoz képest.
A Freedom kategória 8 pontja érthető, ahogyan a Culture and Leisure 68 pontja is (hiszen a mai fiatal generáció írástudása már 100%, és többségü egyetemet is elvégez, de nincsenek olyan nagy kulturális és szórakozási lehetőségek mint Dubaiban, Bejrútban, Kairóban, Budapesten, Isztambulban, Prágában, így ez lerontja ennek a kategóriának az értkét). A másik kategóriában nagyon alulpontozott az ország. Ránéztem még néhány más ázsiai országra, amelyeket valamennyire ismerek és van összehasonlítási alapon, és azok is alulpontozottak, míg az európai és nyugati országok meg felülpontozottak.

Mitzimackó 2013.09.11. 14:34:29

Azám! És Amerikában verik a négereket!

Démonmac1 2013.09.11. 14:36:18

@kovi1970: Milyen színű kislapátot szeretnél?:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.09.11. 14:38:33

@calabria007: Öööö, mindkét helyen úgy kezdödött a töténet, hogy a kocsmi észak nekinem délnek. Koreában meg amúgy ENSZ erők voltak...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.11. 14:39:28

ezért is vannak felháborodva, ez az ő kiváltságuk!
:S

mim 2013.09.11. 14:46:50

@Démonmac1: Igen. A tőzsde és rajta keresztül a függő gazdaságok - köztünk a miénk - kártyavárként omlanának össze.

heliox 2013.09.11. 14:47:12

Milyen érdekes látni, hogy milyen kommentek születtek a bejegyzéshez amíg nem volt kint, és csak a szorosan követő olvasók olvasták és kommentelték. Amikor kikerült az index-re azonnal jöttek a másmilyen kommentek.

Engem ez megnyugtat, mert láthatom belőle, hogy ha kevés ember készít sok kommentet, azért az még nem a többség véleménye.

Amúgy azt hiszem Mitzimackó foglalta legjobban össze a lényeget.

blaubner 2013.09.11. 14:47:34

azért én jobban örülök, hogy az usa őrködik felettünk, mintha a ruszkik vagy valami iszlamista bagázs tenné.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.11. 14:57:59

Kedves blogger. Az ilyen érvelés nem visz sehova. Igen bammeg, az USA háborodik fel miatta. Az USA nem egy személy. A mai vezetésnek miért nem lehet más a véleménye, mint a vietnámi háború alatti vezetésnek? Az már nagyobb gond, amikor a mai kormány hoz olyan intézkedéseket, amiket pár éve ellenzékben még elítélt.

Démonmac1 2013.09.11. 14:58:06

@heliox: A poszt hiányos. Csak egy gondolatot indít el, de nem fejti ki, és nincs se magyarázat, se ok okozati kifejtés.
A wikipédiában vannak még további információk is, pl, csökkent a szennyezés, az usa pénzzt áldoz arra, hogy helyreállítson, saját embereiknek sem mondták meg hogy mérgező stb stb. - ezt pedig azért elvártam volna:)
vagy legalább ezt a cikket
hu.wikipedia.org/wiki/Vegyi_fegyver

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.09.11. 15:01:27

@fehérfarkas:
Az amerikaiak Leisure & Culture 87-e viszont nagyon kevéssé, ha a miénk is 87. Ha nagyon jóindulatú vagyok, akkor úgy tudom ezt a kettőt arányosítani hogy mondjuk 3 vs 100.

Pamuk 2013.09.11. 15:04:40

Igazad van okoska.

Bár a helyedben nem írnék egy ideig. Nem azért, mintha nem lenne igaz az állításod első fele, de sajna igaz a második is. Márpedig úgy látszik, logikából nem nagyon készültél fel.

Megöltek embereket 40 éve is, és most is. Nem tudom érted-e a szavak súlyát.
Szóval tedd le a tollat, billentyűzetet, és egy ideig kérlek ne írj semmit.

travis 2013.09.11. 15:15:59

@mutymurutty: Gondolom, akkor Hitler bukása után a német államnak sem kellett volna súlyos jóvátételt fizetnie, mert hát nincs jogfolytonosság.

átlátó 2013.09.11. 15:19:44

Mindenki artatlan, meg is baszhatja az anyjat mind. Amugy amerika a jo kurva anyjanak mondja azt, hogy nagy a fejed bagoly... tehat a csipas kurva anyjanak.

2013.09.11. 15:25:01

@fehérfarkas: Ebben kétségtelen van némi igazság, ámde tessen csak megnézni, mi zajlik pl. hazánkban a cigányság un. felzárkóztatása kapcsán. Kidobott pénz, elfecsérelt energia. Integrálhatatlanok bármely civilizáció számára. Ellenben remek gumicsont a liberálisoknak.

2013.09.11. 15:26:56

@mrZ: Statisztikák kapcsán kizárólag Churchill szavai igazak, minden egyéb: süket duma.

sanyix 2013.09.11. 15:31:24

@Pensive: ahhoz képest te is egy statisztikára hivatkoztál. Ja persze a te statisztikád az jó, ami mást mond az süket duma... Az említett nép/ország is valahogy így nyomja.

♔batyu♔ 2013.09.11. 15:41:13

Ráadásul szerencsétlen vietnamiaknak esélyük sincs a kárpótlásra. Nem zsidók.

l_andras 2013.09.11. 15:42:00

@Pensive: A gyarmatosításról Eddie Izzard örökbecsűje jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=UTduy7Qkvk8
az eleje. kb ez:
Építettünk birodalmakat. A zászlókat használtuk arra, hogy ellopjuk mások országát és birodalmat építsünk. Körbehajóztuk a földet és mindenhova leszúrtuk a zászlónk:
- India mostantól Angliáé!
- De hát mi már itt lakunk (indiaiak) 500 millióan!
- Van zászlód?
- Nincs szükségünk francos zászlóra, ez a országunk te nyomorult.
- Nincs zászló, nincs ország. Ha, rábasztál. Ezt a törvényt most találtam ki. És alátámasztom ezzel a puskával amit a Nemzeti Lőegylet adott kölcsön..........
Európai kultúra..... a japánok keleti barbároknak hívták a büdös, mocskos, tetves európaiakat.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.11. 15:45:04

@travis: Ferdítesz. De nincs időm most szarakodni értelmetlen vitákkal, bocs.

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.11. 15:48:20

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

Patreides · patreides.blog.hu 2013.09.11. 15:49:01

A németek meg sok millió embert öltek meg koncentrációs táborokban alig húsz évvel a vietnami háború előtt, ma meg ők a legnagyobb ellenségei a nácizmusnak, rasszizmusnak.
És nem annak ellenére, hanem pont éppen azért.
Mert tanultak belőle.
Remélhetőleg az USA is tanult a múltjából. Remélhetőleg.
Csak mi nem tanulunk semmiből, sajnos.

bunkocska 2013.09.11. 15:52:11

Érdekes Ruandánál nem játszottak közre, de még az a kurva ENSZ sem, pedig legyilkoltak ENSZ katonákat is, akkor most hogy is van ez. Persze, hogy érdekük. A baj inkább akkor lesz, ha valami ellentétes Putyin és a kinaiak véleményéel, akkor megbaszhatja a drónjait....de akkor sajnos mi is cseszhetjük. Irak is élhető volt, persze Szaddam egy kurva nagy diktátor és aki ellene fordult az szevasz, de jólét volt.....jöttek az amik és vége lett....

ramirez7788 2013.09.11. 15:52:30

A poszter vagy buta mind a főd, vagy szándékosan eteti a jószágot.
Az USA, meg a nyugati államok meg olyanok, mint a jó nők lábai, lehet fikázni őket, vagy megpróbálni bekerülni közéjük.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.09.11. 15:52:35

@l_andras: "Európai kultúra..... a japánok keleti barbároknak hívták a büdös, mocskos, tetves európaiakat."

Aztán csak kérdezd meg pl. a kínaiakat, milyen kulturáltan irtották őket a japán megszállók a második vh-ban.
Mindenkinek sötét a múltja, csak van, aki tanul belőle, van a ki nem.

CauseNoFuckGiven · http://sexysfwgirls.com 2013.09.11. 16:03:11

Internetes marketing, nem HIYP, nem kattingatás! YouTube, Weboldalas módszerek egyszerű magyarázása: penztazinternetrol.blogspot.com

sanyix 2013.09.11. 16:03:19

@Patreides: A németek azért a "rászizmus" ellenségei, mert ezt várják el tőlük, és mellesleg menő manapság.

Az amcsik pedig nem tanulnak, mert újra és újra ugyan azokat a hibákat követik el. Pont leszarják. A lényeg hogy az adott pillanatban nagyobb haszon legyen elérhető.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.11. 16:05:41

igazatok van: mivel a múltja miatt egyik nemzet sem kérhet számon semmit egy másik nemzeten, legegyszerűbb, ha hagyjuk, máshol bármi is történik.

Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Afrikában bárhol.

valamint Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában, Szerbiában, stb.

leginkább pedig Magyarországon. senkinek semmi köze hozzá...

komplikato 2013.09.11. 16:06:23

Azért az igazsághoz tartozik, hogy akik leszórták az Orange Agentet azok jó része is meggyőződése volt, hogy emberre ártalmatlan. Az másik kérdés, hogy a főnökeik mit tudtak erről?
De nekem rémlik, hogy nem csak a vietkongok és a civil lakosság szívta meg (szó szerint) a vegyszert, hanem rengeteg amerikai katona is, hiszen jó pár éve volt egy per, amit a vegyszertől károsodott egészségű amerikai veteránok, illetve azok folytattak az állam ellen, akik ott szolgáltak és súlyosan beteg gyerekeik lettek ezen okból. Még akkor is próbálták tagadni, hogy az Orange Agent okozta volna.

Én meg sokat filóztam rajta, hogy a vietnamiaknak lesz valaha elég pénzük, hogy az érintett területeken a termőföldet lecseréljék vagy megtisztítsák? Lehet tudni elbomlik e ez a szemét és ha igen mennyi idő?

travis 2013.09.11. 16:07:07

@Patreides: A németek meghasonultak, szakítottak a náci múltjukkal igen látványosan. Amerika mikor óhajt szakítani az ötvenes évek óta folyamatosan zajló háborús külpolitikával, a Pax Americana-val és stratégiailag fontos térségek titkosszolgálatok általi mesterséges destabilizálásával?

l_andras 2013.09.11. 16:07:13

Egyetértek. De a gyarmatosítás fő célja nem a kultúra odavitele volt. Erre reagáltam gúnyosan Pensive szemellenzős, fajtatiszta fehér európai gondolkozására.

Démonmac1 2013.09.11. 16:08:10

@bunkocska: "zaddam egy kurva nagy diktátor és aki ellene fordult az szevasz, de jólét volt."
Jólét? Kérdezd meg a kurdokat.
mármint azokat akik túlélték.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.11. 16:09:44

@bunkocska: "Irak is élhető volt, persze Szaddam egy kurva nagy diktátor és aki ellene fordult az szevasz, de jólét volt.....jöttek az amik és vége lett...."

Magyarország is élhető volt, persze Rákosi (Kádár) kurva nagy diktátor(ok) volt(ak) és aki ellene(-ük) fordult az szevasz, de viszonylagos jólét volt.....jöttek az amik és vége lett....

legyen benne részed.

Démonmac1 2013.09.11. 16:10:10

@komplikato: "A kanadai The Hatfield Group több mint egy évtizeden át végzett tanulmányokat az Agent Orange hosszútávú környezeti hatásairól. A csoport kutatása azt állapította meg, hogy a háború alatt Agent Orange-dzsel lepermetezett területek napjainkra már nem tartalmaznak mérhető koncentrációjú dioxint, és nem veszélyesek az egészségre. A Vietnam területén találhatói volt amerikai katonai bázisok esetén azonban még mindig magas szintű dioxin-szennyezés mérhető, ahol a defóliáns vegyszereket tárolták illetve repülőgépekbe töltötték. Ezek a „dioxin hotspotok” továbbra is egészségügyi kockázatot jelentenek a szomszédos települések számára."
hu.wikipedia.org/wiki/Agent_Orange

Amatőr 2013.09.11. 16:11:03

@Patreides: "A németek meg sok millió embert öltek meg koncentrációs táborokban...."

Az oroszok is, csakhogy ők győztek. És azt mint tudjuk; a történelmet a győztesek írják.

A zsidó holokauszt csak gyermekcsíny a szovjetek "munkálkodásához" képest!
Csak 7 millió ukránt pusztított el segítségükkel az éhhalál.
És a zsidókat is szorgalmasan irtották. De erről nem illik beszélni mostanság.

Démonmac1 2013.09.11. 16:11:43

@idelle: Hozzánk, lehet hogy az amik, jöttek, de az oroszok maradtak itt.
Ha az amik maradtak volna, nem az a nyomor lenne.

smartdrive 2013.09.11. 16:14:42

de ott nem a civileket támadták, hanem a harcmezőt. ja hogy az ugyanaz volt? hát ezt a vietnamiakon kell számonkérni, nem az amerikaiak akartak gerillaháborút a dzsungelben

travis 2013.09.11. 16:17:00

@smartdrive: Igen, ez a Kuncze-féle "minek mentek oda?" érvelés.

sztrugackij 2013.09.11. 16:20:11

Remélem, hogy helyeslitek azt is, hogy 56-ban a kutya nem avatkozott közbe Magyarországon.

2013.09.11. 16:21:17

@sanyix: Én, statisztikára? Hol?

travis 2013.09.11. 16:24:55

@sztrugackij: Nem a beavatkozással van baj, hanem az indokkal. Hogy hülyének nézik az embert. Azt kell mondani, érdekeinket figyelembe véve szükségesnek tartjuk a rezsim meggyengítését, slussz. Nem kell mesét mondani.

hopptarisznya 2013.09.11. 16:25:49

Aki szerint az USA tanult a hibáiból, annak itt a legújabb mocsokság: a személyes adatok semmibevétele, az internetes forgalom megfigyelése. És ezek adnak ki évente egy statisztikát, hogy a világ mely részén hogyan áll a demokrácia. Az agyam eldobom.

alfacharlybravo 2013.09.11. 16:27:52

@Démonmac1: Hát ízlés kérdése, ki hol élne szívesen, én nem láttam Amerikát csak azt látom amit csinálnak és láttam pár dokumentum filmet a bennszülött amerikai nyomoráról, most a fehér amerikaikról van szó akik nem egy multinak dolgoznak jó pénzért. Lásd HBO Állás vadászok film. Két Amerika létezik a domesztik és a globalista imperialista gyarmatosító élősködő uzsorás. Ehhez képes tavaly jártam Oroszországban és szerintem hülyeségeket írsz itten. Csukott szemmel habozás nélkül Oroszországot választanám. Még a ZDF német tévé riport filmjéből is kiderül, hogy szuper élhető ország. Minden erőfeszítésük ellenére csak a hajléktalan kérdésbe sikerült belekötni, de az is eléggé sántított. Mert a szeretet szolgálat buszai egész éjjel járőröznek és senkit nem hagynak az utcán megfagyni. Szóval barátom neked Amerika nekem Oroszország nem veszünk össze rajta. Egy teherautó sofőr vagy egy taxis fizetéséből jól meg lehet élni, csak egy kicsit többet kell dolgozni. És van rengeteg rétege a szolgáltatásoknak az abszolút luxus és a régi szocialista ár szintvonalúig. A németek igen csak sok pozitívumot és rengeteg egyedül álló kreativitást tapasztaltak. Oroszország a jövő a züllött Amerika meg a múlt. Nincs az stressz az emberek bíznak a jövőben és nem aggódnak a munkahelyükért és van hitük és birodalmi öntudatuk. Mi egy kommunális hostelben szálltunk meg szinte ingyen 10 percre a Vörös tértől a Maroszejka utcában (zsidó negyed), de volt zuhany angol WC jól felszerelt konyha és kedves barátságos érdeklődő szoba társak. Meséltem nekik az EU és Mo. szabadság harcáról, hát el voltak képedve, hogy itt mi folyik, ajánlották a keleti nyitás politikáját. Mondtam, hogy próbálkozunk lásd OTP és még pár egyéb cég kölcsönösen, hogy ez a cionistáknak nem tetszik? Hát húzzanak el a redvásba.

Petitprince 2013.09.11. 16:35:57

A szíriai történet ugyanolyan zavaros, mint az összes többi. A fenti blogbejegyzésnek, persze, inkább csak hangulati értéke van, hisz a mai Németország sem a a hitleri birodalom, és a Szovjetunió is kicsit más most, mint a Sztálin érában volt (annyiban mindenképpen, hogy akkor létezett, most meg nem létezik), viszont ettől még igaz, és arra azért figyelmeztethet minket, hogy semmi sem olyan gömbölyű, mint amilyennek látszik, és ez már önmagában is épp elég tanulság. Sajnos a civilizált országokban az emberek 80%-ával gyakorlatilag bármit el lehet hitetni, csak tálalás kérdése az egész, a maradék 20% pedig - a demokrácia többségi elvéből kiindulva - könnyedén elhanyagolható tényező. Szókratész, szólítalak! Jó tudom, hogy Te nem tehetsz róla, hiszen napnál világosabb, hogy Te nem ezt akartad, csak akkor az a kérdés, hogy mit. Hogy beszélgessünk a démonainkkal? Felejtsd el! Egyrészt annyi fontosabb dolgunk van (???), hogy arra már nem jut idő, másrészt a beszélgetés, mint olyan, eleve kiment a divatból (a démonokkal való beszélgetés pláne!), de a legnagyobb baj az, hogy félünk. A végén még olyat mond az a démon, amilyet egyik porcikánk sem kíván. Mi következik ez után? A bennünk lévő jó szándék majd keres egy vasat, nyilván azt, amelyik leginkább a keze ügyébe esik, és addig fogja ütni, amíg ketté nem reped. Mármint a vas. Vagy ő maga. Tulajdonképpen mindegy. Aztán, ha szerencsénk lesz, jön majd valaki, aki össze fogja hegeszteni azt, amit mi szétvertünk. Ha még nagyobb szerencsénk lesz, akkor utána még minket is össze fog rakni. Szerintem, bizakodjunk!

Anyátok picsája! 2013.09.11. 16:39:19

Amcsik jó arcok. Fasznak az a sok tetves a Földre?!
Kár, hogy a rabszolgaságot is így átalakították.
Jobb volt míg a nigger melózott a fehér meg ment szörfözni, mint én is.
Meg is van az eredménye elég csak Detroitot megnézni, de az egész ország száguld a III. VH felé.
Köszönjük a liberális/cionista patkányoknak!!

weinmaker 2013.09.11. 16:45:01

Az a legszebb, hogy az ilyen és hasonló USA megmozdulások után is több millió ember tapsol az USA baromságaihoz... Ráadásul állva.

alfacharlybravo 2013.09.11. 16:47:24

@travis: Mit mondott Nixon nemzetbiztonsági tanács adója Brezinszki, ma már könnyebb megölnünk 1000 embert, mint meggyőzni a hazugságainkról. A hiszékenység magyar betegség az amerikaiak már kezdenek ébredezni. Ezért van szükség a 400 000 fös illegális hadseregre és az alkotmány részleges felfüggesztésére, hogy ha túl sokan feleszmélnének és kitörne a leszámolás a globalista Amerikával legyen aki megvédi és biztonságos helyre menekítse Soros Gyuri féléket. Regisztráltam magam a Washington Post ra és comment teket nézve elég sok a normális nem ilyen elvakult magyar cionista Zsindex jelegű.

weinmaker 2013.09.11. 16:51:22

Mondjuk a zsidózó barmokat nem igazán értem, mert még mindig nem a zsidókkal van a gond, hanem a cionista hatalmon lévő szarkupacokkal, akiket a zsidók nagyon nagy része is szívből gyűlöl, mivel miattuk utálják őket is.

Robyyy 2013.09.11. 17:02:49

Meglehetett volna emliteni a foszforbombakat es az uranium ( depleted uranium) bombakat is amiket Irakban vetettek be es meg ki tudja hol....

Robyyy 2013.09.11. 17:09:31

@smartdrive: Es a vietnamiak szerinted akartak, hogy az amerikaiak tonkretegyek az orszagukat es legyilkoljak oket? Mert ehhez ertenek, ahol megjennnek, a halal, pusztitas , anarchia, mnekultek millioi kovetik az USA hadsereget. Vagy kozvetlenul tamadnak vagy pedig terrorista bomlasztokkal anarchiat teremtenek utana hoskent bevonulnak " rendet rakni". Ok az igazi terroristak a vilagban.Persze demokracia helyreallitasa meg minden...veletlenul sem onos penzugyi , politikai, gazdasagi es strategiai erdekek miatt gyilkolnak es szallnak meg orszagokat ugye?idiota...

Robyyy 2013.09.11. 17:11:32

@weinmaker: Ez igaz,ilyen pl a Neturei Karta ortodox zsido ANTICIONISTA mozgalom.

weinmaker 2013.09.11. 17:19:01

@Robyyy: Konkrétan vannak Izraelt tagadó rabbik[!], nem is kevés. Csak Izrael nem ismeri el őket sem, mert az a nézetük, hogy Izrael valóban a zsidóké, de csak akkor ha kiérdemlik. Nem "alanyi" jogon jár, és még nem érdemelték ki.

2013.09.11. 17:19:51

Valaki magyarázza el nekem, legyen szíves: mi az a cionizmus? Röviden, érthetően, mint apa a hülye fiának.

pucros 2013.09.11. 17:37:46

Én is nem értek valamit. Miről szól a poszt?

Senki nem gondolta, hogy a vegyi fegyverek fasza dolog.
Tehát akkor helyes, ha ellenezzük a használatukat például Szíriában is.

Globetrotter2014 2013.09.11. 17:41:29

Látom itt is elszabadult a jobbikus hülyeségbrigád.

Gondolkodni derogál...

Patreides · patreides.blog.hu 2013.09.11. 17:42:11

@travis: "és stratégiailag fontos térségek titkosszolgálatok általi mesterséges destabilizálásával?"

A nagy-, és közepes hatalmak ezt csinálják.
Ezt csinálta a KGB maradványa is Grúziában a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Az abbház és a dél-oszét elszakadás... (Valójában a területek orosz irányítás alá vonása).
Cél volt: Grúzia szétdarabolása, meggyengítése, szétzilálása, és a hatalom megszerzése az olaj-, és gázvezetékek kaukázusi útvonala felett.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.09.11. 17:44:32

A témát érintő gyönyörű film (a vietnami bombázásokat vezénylő apának szembesülnie kell azzal, hogy az említett Agent Orange a fiát is mérgezte, aki ettől leukémiás lett,...)

www.port.hu/apa_es_fia_my_father,_my_son/pls/w/films.film_page?i_film_id=131466

Patreides · patreides.blog.hu 2013.09.11. 17:44:48

@Amatőr: "@Patreides: "A németek meg sok millió embert öltek meg koncentrációs táborokban...."
Az oroszok is, csakhogy ők győztek. És azt mint tudjuk; a történelmet a győztesek írják."

Csakhogy az oroszok nem tanultak semmit.
A németek igen.
Mi meg persze éppen keletre nyitunk...
Hát igen, mindig tudtunk jól választani.

kúrórudi 2013.09.11. 18:13:24

1. a más is lopott nem érv az én lopásom mellett...
2. ez 50 éve volt... nem összehasonlítható a mai rendszerekkel és viszonyokkal... a hidegháborúnak is vége... a komcsi diktatúráknak is (2-3 féldiktatúrát kivéve)...

kúrórudi 2013.09.11. 18:14:44

3. 70 éves a németek romba döntötték európát és megöltek jó néhány millió embert... ma pedig mintaország... mintagazdasággal.

gondolkozni is kéne nem csak agyatlan fröcsögni...

kúrórudi 2013.09.11. 18:16:40

4. micsoda felfedezés... az amcsik atomot is dobtak a japcsikra közel 70 éve... attól még ma hitelesen képviselhetik a közelkeleti terrorista országokkal szemben az emberi jogokat meg a demokráciát...

capor_ 2013.09.11. 18:18:24

Én is néztem nagyot amikor halgattam Kerry beszédét miszerint ez volt minden idők legnagyobb civilek ellen elkövetett vegyi támadás...

Amikor az amcsik vietnámban teljes erdőket és falvakat pusztítottak ki vegyi fegyverrel és rengeteg embert és utódaikat tettek nyomorékká..

Köztük a saját embereiket katonáikat is többek közöt..

kúrórudi 2013.09.11. 18:18:24

5. mi is a poszt célja? hogy helyes a vegyifegyver? nem az... se akkor... se most. de most kicsit fejlettebb tapasztaltabb és felelősségteljesebb is azóta a világ...

mokkaczuka 2013.09.11. 18:30:15

Poszter keveri a szezont a fazonnal. Bolsi Észak-Vietnamnak nem kellett volna folyamatosan provokálni a Délt és a bolsevizálásával kísérletezni. A kommunizmust meg minden eszközzel vissza kellett szorítani. Én atomot basztam volna rájuk is meg Észak-Koreára is.

2013.09.11. 18:47:33

@mokkaczuka: Valahogy így. Akkoriban az emlékezetes Truman doktrínákat még komolyan gondolták. Ami pedig a végeredményt illeti: mindenki azt gondolja, a US elvesztette a vietnámi háborút, pedig nem; a békét veszítette el. Tovább kellett volna maradni. Úgy nagyjából '91-ig.

Žďárský 2013.09.11. 18:49:54

Magyar csendőrök 1907-ben agyonlőttek több, mint egytucat szlovákot, akik a papjuk védelmében tüntettek. Ezek szerint, ha ma szlovák rendőrök agyonlőnek néhány magyart egy tüntetésen, akkor semmilyen jogalapunk nem lenne tiltakozni?

Hihetetlen, hogy a fél magyar internet bármilyen sötét diktátorral és félhülyével összeborulna, csak lehessen utálni az Egyesült Államokat.

weinmaker 2013.09.11. 18:51:51

@Pensive: hu.wikipedia.org/wiki/Cionizmus

Más szavakkal szélsőséges (radikális) zsidó. Ha úgy tetszik a zsidó Jobbik, csak keményebben.

zobod 2013.09.11. 18:57:17

Engem már tényleg érdekel, végül melyik oldal vetette be vegyi fegyvert, és egyenlő mérce szerint lesz-e megítélve bármelyik anyaszomorító is volt.

2013.09.11. 19:13:14

@weinmaker: Csak részben igaz. Szélsőséges, és radikális - szerte a világon képviseli a zsidóság érdekeit. Ámde nem uszít senki ellen, senki elpusztítását nem szorgalmazza, semely náció/népcsoport kiűzetését Izraelből, értelemszerűen nem kívánja, sőt, épp ellenkezőleg, ellenzi az asszimilációt. Mi sem lehet kedvezőbb a fröcsögő antiszemiták számára, mint egy szervezet, amely szorgalmazza, szerte a diaszpórában, a zsidók, kifejezetten e célból alapított hazájukba való visszatérését?

lyia (törölt) 2013.09.11. 19:49:23

Tényleg nem értem, miért nem élnek békében az emberek.

Először is, ugye, nem kell elvenni a másikét.

Ha pl. Róma megelégszik az olasz csizma közepével, még mindig lenne Etruszk Népköztársaság,

ha Attila nem akarja legyilkolni Rómát, még mindig hunok lehetnénk,

ha a tatárok megelégedtek volna a mongol sivataggal (és Mándoki Laci sem születik meg), még ma sem tudnánk arról, hogy ki az a Dzsingisz Kán,

ha a török otthon maradt volna, és a Habsburg sem akar Budán lakást,

és a magyarok nem kezdik el üldözni a zsidókat,

ma nem tudnánk, hogy mi az a maghasadás,

sőt, ha a hajót nem találja ki Noé,

Vietnamról se tudnánk.

Hülyék ...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.09.11. 19:53:02

@Robyyy: Látom még mindig van olyan, akinek gőze nincs, hogy ez mit is jelent és mi az az anyag...

lyia (törölt) 2013.09.11. 19:56:35

Éljenek a forradalmárok?

Kubát egy Castro "szabadította fel",

Chilét egy Pinochet,

Németországot Hitler,

Ugandát Idi Amin,

Vietnamot Ho Shi Minh,

Kínát Mao,

Kambodzsát Pol Pot,

a komcsik által mélybe taszított Magyarországot pedig Orbán Viktor.

fehérfarkas 2013.09.11. 19:59:11

@Kurtz ezredes:
Igazad van :)
Bár itt a kulturális értékek is beleszámítanak, és ha jól nézem az értékelést, akkor a táblázat készíti nem veszik figyelembe, hogy az adott ország mennyire használja ki a kulturális örökségét.
De az valóban igaz, szórakozási, kikapcsolódási és kulturális (beleértve a múzeumok színvonalát/minőségét) lehetőségek az USÁ-ban jóval nagyobbak (ráadásul ott valóban pezsgő kulturális élet van). Vagyis az egyenlő pontszám nagyon megtévesztő és félrevezető.

Klaci55 2013.09.11. 19:59:24

Nem egészen világos a dolog! Szerintem Észak-Vietnamra permeteztek, a Dél-Vietnami rezsim a szövetségesük volt.

lyia (törölt) 2013.09.11. 20:06:22

Sok rosszat el lehet mondani az USA-ról, vagy a Kádár-rendszerről.

A vietnami háború poklát mégis leginkább amerikai filmekből ismerjük, és nem vietnamiakból,

a Tanú c. filmre sem az Orbán-kormány adott pénzt,

a Ruanda Hotel is amerikai pénzből készült és nem oroszból,

az evolúciót is Spencer Tracy védte meg és nem Balázs Péter.

Tudom, összehordok hetet-havat, mentségemre szolgáljon, hogy ingyen teszem, nem szóvivői fizetésért.

lyia (törölt) 2013.09.11. 20:08:40

@Klaci55:

Minket vajon lepermeteznének-e,

avagy Észak vagyunk-e, vagy Dél?

superfrog 2013.09.11. 20:19:27

@Patreides: utánna kéne nézni a dolgoknak. ha az auswitzi múzeumot hitelesnek tekintjuk, akkor a hajdani 1x millió már "csak" 1.1 millió és áldozat, nem pedig a megöltek száma. az kevesebb 1 milliónál. félre ne érts, az sem kevés, de érzek kb 1 magyarországnyi diferenciát, ami sztem kissé sok. szóval ne terjeszd a butaságot, így is sokan teszik, nem kevesen konkrétan abból élnek.

lyia (törölt) 2013.09.11. 20:24:27

"A vietnami háborúban 1962. és 1971. között az amerikai haderők 77 millió liter lombirtó vegyületet permeteztek Dél-Vietnamra. A permetezés fő célja a sűrű dzsungellombozat ritkítása volt, hogy az ellenséges, kommunista erők ott ne találjanak fedezéket és ne termeszthessenek élelmiszert."

Most akkor ebből mi következik?

Hogy a komcsikat sajnálni kell, és az USA a rossz, vagy, hogy az Asszad rezsim komcsikra támadt a vegyi fegyverekkel?

De akkor mi ki mellett állunk?

lyia (törölt) 2013.09.11. 20:30:41

@superfrog:

Hát,Te biztosan nem konkrétan élsz a butaságból, csak úgy általában ...

genyamagyar 2013.09.11. 20:32:37

"A permetezés fő célja a sűrű dzsungellombozat ritkítása volt, hogy az ellenséges, kommunista erők ott ne találjanak fedezéket és ne termeszthessenek élelmiszert."

Tehát nem az emberek ellen vetették be mint Szíriában.

Szóval a poszt egy ostoba, primitív, hangulatkeltő faszság!

Köszönöm a figyelmet!

superfrog 2013.09.11. 20:36:18

@lyia: nyugodtan oda lehet utazni, és lehet olvasni.mert ki van ám írva. gondolom tudsz olvasni, mert elolvastad amit írtam. ennyi. ha meg nem tekinted hitelesnek a múzeumot, akkor írd azt, de ahhoz nekem semmi közöm. én elolvastam amit ott írtak, hitelesnek gondolnám, mert elég emblematikus hely, nem is arról szól hogy lekicsinyeljék az ott töténteket. tehát ha nem értesz valamihez, akkor vagy hallgass vagy nyugodtan nézz utánna. lengyelország nem a világ végén van, oda lehet menni, meg lehet mindent nézni. nem bo nyolult dolog ez.

weinmaker 2013.09.11. 20:37:46

@genyamagyar: Nem-e? Értem. Végülis lehet úgy fogalmazni, hogy Szíriában sem emberek ellen vetették be hanem a méhek ellen, csak volt járulékos veszteség.
Az USA sosem a lombkorona miatt vetette be, mivel kb mindenre alkalmas volt, csak arra nem.

sztrugackij 2013.09.11. 20:48:56

@travis: Miért, már a vegyi támadások előtt is be akartak avatkozni?
Nem hinném.

fehérfarkas 2013.09.11. 20:54:31

@smartdrive: "de ott nem a civileket támadták, hanem a harcmezőt. ja hogy az ugyanaz volt? hát ezt a vietnamiakon kell számonkérni, nem az amerikaiak akartak gerillaháborút a dzsungelben"

De nem a vietnámiak repültek az Amerikai kontinensre, hogy az USA-t teliszorják Agent Orange-dzsel.
Ha a szovjeteket elítéljük azért, amiket más országokban és más népekkel tettek, akkor az egyenlő mérce alapján ez az USÁ-ra is igaz.

kekegsm 2013.09.11. 20:59:55

Akkor a magyar gazdákat is be lehet perelni, nem? Ugyanis az Agent Orange egyik utóda, a Reglone mai napig használatos permetezőszer, ezzel szárítják le a gabonát aratás elött...

fehérfarkas 2013.09.11. 21:11:28

@sztrugackij: "Remélem, hogy helyeslitek azt is, hogy 56-ban a kutya nem avatkozott közbe Magyarországon."

Attól függ mit értünk özbeavatkozáson. Ha azt, hogy a vörös hadseregtől megvédjen minket, akkor tényleg kár. De ha azt, amit Vietnámban, Afganisztánban, Irakban, Líbiában csinált, akkor meg jó. Utólag könnyű okosnak lenni, de én azért örülök, hogy a vörös hadsereg mellett nem bombázta szét az országot az amcsi hadsereg is (sőt, mivel akkoriban még nem volt vegyifegyver ellenes, ezért a bomákon kívül még azt is simán bevethetett volna nálunk).
Ráadásul a hitegetés, hogy szálljunk csak szembe a vörös hadsereggel, mert majd jönnek és megmentenek minket sem túl erkölcsös dolog. De ez még mindig jobb, mintha belőlünk is Vietnámot, Afganisztáőnt vagy Irakot csináltak volna.
A proxy háborúkról nem is beszélve, amikor terrositákat küldenek be az adott országba a rezsimet megdönteni, aztán a rezsim megdöntése után a terroristák meg nem akarnak hazamenni, hanem ott akarnak maradni és a hatalmat átvenni. Ne is tudom melyik a rosszabb: ez vagy a bombázás?
Az USA bűneit nem mentik fel a Szovjetunió bűnei, ahogy a boltban sem érvelhetsz azzal, ha lopásért rajta kaptak, hogy "de hát más is lopott".

Pikkelő 2013.09.11. 21:16:48

Azért illene tudni különbséget tenni egy permetszer dioxin szennyezettsége és egy harci ideggáz között. Hitler például nem merte bevetni, Aszad megtette. Tömeggyilkosok és pártfogóik talán ne hivatkozzanak előző nemzedékek balfogásaira. A háborúval kapcsolatban az elmúlt száz évben radikálisan szigorodott a megítélés, valamit azért csak tanultak az emberek pár tízmillió áldozatból. Viszont létezik egy határ amit átlépve már nem elkerülni hanem csak elhalasztani lehet a konfliktust.

weinmaker 2013.09.11. 21:25:32

@fehérfarkas: Szóval akkor fain lenne, ha kitört volna a 3.vh egy ilyen jelentéktelen putri ország miatt mint mi. Mert az lett volna belőle.

fehérfarkas 2013.09.11. 21:35:25

@Pensive: "Valaki magyarázza el nekem, legyen szíves: mi az a cionizmus? Röviden, érthetően, mint apa a hülye fiának."

Egy 19. sz-i európai ideológia, amit európai állampolgárok hoztak létre.
A 19. sz. végén a magyar származású Herzl Tivadar által megalapított ideológia ("a zsidó állam megálmodója", ahogyan az a Dohány utcai zsinagóga emléktábláján szerepel), amely Svájcban alakult meg, és ott tartotta első kongresszusát is Bázelben (1897), és ott alkották meg hivatalosan is a cionista ideológiát a bibliai izrael földjére való átköltözésről, és a Cionista Világszervezet (World Zionist Organisation = WZO) létrehozták.
Az európai antiszemitizmus miatt saját országot alapítani akaró cionistáknak a 19. sz végén és a 20. sz. elején több országban is ajánlottak fel területet, hogy ott a saját államukat létrehozhatják (Angola, Vietnám, Oroszország), de a cionisták egyiket sem fogadták el, nekik az akkor már 1300 éve folyamatosan az arabok által lakott közel-keleti terület kellett.
Nem véletlen, hogy izrael zsidósításához 1948/49-ben 700ezer, 1967-ben meg 300ezer palesztin arabot üldöztek el a szülőföldjükról a cionisták (1948-ban Izrael úgy alakult meg, hogy a terület 7%-a volt zsidók kezében, és a lakosság 34%-a volt zsidó, és 66%-a nem zsidó, a 20. század eleji Európából való tömeges zsidóbevándorlás ellenére)

És azt sem szabad elfelejteni, hogy izrael zsidó lakosságának kb. 90%-a 1. (= ő maga vándorolt be), 2. (= a szülei vándoroltak be) vagy 3. generációs (= nagyaszülei vándoroltak be) bevándorló; és az 1. generációs bevándorlók aránya kb 60%
(az 5,9 milliós zsidó lakosságból több mint 3 millió 1990 után vándorolt be, és több mint 1/3-uk a volt Szovjetunió területéről - a Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) adatai szerint).

Nézzük kikből is álltak a korai cinosta mozgalmak és csoportok vezetői és kik is alapították a földrajzi Palesztina területén az első terrorcsoportokat, mint a Stern-csoport, Irgun, Lehi, Etzel (de a Haganah is nyugodtan ide tartozhat, mert Ben Gurion hivatalosan beleegyezett az Irgunnal való együttműködésbe, Izrael állam megalapítása után pedig a Haganah átvette a terrorcsoportok terroristáit)? Honnan is származnak ezeknek az alapítói? (akiket a britek is hivatalosan terroristaként tartottak nyilván!!!)
Moshe Dayan: 2. generációs ukrán bevándorló - később Izrael mezőgazdaság, majd védelmi minisztere;
Manacheim Begin: 1. generációs bevándorló Oroszországból (a szülővárosa ma Oroszország helyett Lengyelországhoz tartozik) - később Izrael miniszterelnöke 1977-83 között;
Ytzak Shamir: 1. generációs bevándorló Oroszországból (a szülővárosa ma Fehéroroszországhoz tartozik) -később Izrael miniszterelnöke 1986-92 között;
Avraham Stern: 1. generációs lengyel bevándorló (a britek lőttk le menekülése közben);
Golda Meir: 1. generációs bevándorló Oroszországból (ma a szülővárosa Ukrajnához tartozik), pontosabban az USÁ-ból, Milwaukee-ből (mert a családja először oda emigrált, és onnan vándoroltak be Palesztinába) - később Izrael miniszterelnöke 1969-74 között;
és végül izrael alapítóatyja, ben gurion: 1. generációs lengyel származású bevándorló (akkoriban a szülővárosa oroszországhoz tartozott, de ő maga lengyel etnikumú volt);
+ 1 ráadásnak a modern conizmus alapítóatyja, a "a zsidó állam megálmodója" (ahogyan az a Dohány utcai zsinagóga emléktábláján szerepel): Theodor Herzl vagy más néven Herzl Ttivadar; - ahogy már a neve is elárulja, egy magyar (származású) emberről van szó;
+ a jelenlegi kormánypárt, Likud pedig nem más, mint az Irgun terrorcsoport politikai szervezetének, a Manacheim Begin által alapított Herut pártnak a jogutódja (1977-ben változott meg a név Herutról Likudra).

Ezek tények, és mint a tények alapján látod az egész Izrael-Palesztin konfliktus nem másról szól, mint az Európából bevándorolt cionista zsidók agressziója, akik az ázsiai földrész egy mezőgazdaságilag értékes darabját (gyk. a Földközi-tenger és a Jordán folyó közti szakasza, ami miatt Izrael nem akar kivonulni Ciszjordániából, és a telepépítéseket (=kolonizáció) sem akarja leállítani) egy több ezer éves vallási papirra hivatkozva kisajátították maguknak, és az ott lakó őslakosok közül több mint 1 milliót elüldöztek (1948/49-es háború alatt, illetve az 1967-ben további 300ezret), és ma is katonai megszállás alatt tartanak több millió palesztin arabot.

Mint látod őslakos közel-keleti zsidó nincs köztük, a vezetők mindegyike európai bevándorlolt cionista zsidó volt
(az őslakos zsidók több mint 1000 éven keresztül békében együtt tudtak élni a muszlimokkal, a feszültséget, a megosztást, az ellentétet, a gyűlöletet az Európából bevándorolt cionista zsidók csinálták, és csinálják a mai napig).

Hány éves is a zsidó vallás a judaizmus? Hány éves a cionizmus? Hol születtek a zsidó próféták? Hol születtek a cionista vezetők (akiket ők "pioneer"-oknak neveznek)? Hány évezred választje el a prófétákat a cionistáktól? És benne van-e a tórában a cionizmus?

fehérfarkas 2013.09.11. 21:46:25

@pucros: "Senki nem gondolta, hogy a vegyi fegyverek fasza dolog.
Tehát akkor helyes, ha ellenezzük a használatukat például Szíriában is."

Ellenezni is kell. Csak majd nem kell meglepődni, ha kiderül, hogy a vegyifegyvereket a Szaúd Arábia-Katar-USA által támogatott és kiképzett és fegyverzett "lázadók" (valójában a többségük már külföldről odaimportált terrorista) vetették be. Többször is. Az augusztusi vegyifegyver támadás pont akkor történt, amikor az ENSZ vegyifegyver szakértői már 3 napja Damaszkuszban tartozkodtak Assad meghívására, hogy vizsgálják ki a tavasszal Aleppo mellett használt vegyifegyvert (amivel a nyugati sajtó s politikusok szintén Assadot vádolták).
Mennyire életszerű, hogy Assad behíjva az ENSZ vegyifegyver vizsgálóit, majd pont akkor veti be amikor ott vannak pár km-re a szállodájuktól? És aztán amikor elmennek a helyszre vizsgálódni, akkor meg rakétát lő ki rájuk? És ezek után az ENSZ vizsgálók nem a lázadókhoz menekülnek, hanem vissza a szállodájukba (amely Assad által uralt területen van), és még csak fegyveres ENSZ beavatkozást vagy akár csak fegyveres ENSZ őrizetet sem követelnek maguknak. Ugye mennyire életszerű? Vagy a nyugati média és néhány warmonger nyugati politikus átver minket?

fehérfarkas 2013.09.11. 21:59:19

@kúrórudi: "micsoda felfedezés... az amcsik atomot is dobtak a japcsikra közel 70 éve... attól még ma hitelesen képviselhetik a közelkeleti terrorista országokkal szemben az emberi jogokat meg a demokráciát..."

LOL :D :D :D
Az USA fő szövetségesei a Közel-keleten:
Szaúd Arábia: királyság
Egyesült Arab Emírség: monarchia
Kuvait: monarchia
Katar: monarchia (bár itt valóban vannak demokratikus intézményrendeszerek, de ettől ez még egy örökletes emírség)
Bahrain: monarchia - ráadusul 2 éve folyamatosan a hadsereget vetik be a tüntetők ellen, és ha kell akkor a szaúdi hadsereg megy át segíteni a bahraini emirnek (az USA tudtával, és az USÁ-tól vásárolt tankokkal).
Omán - szultanátus
Az arab tavasz előtt még ide tartott a diktátor egyiptomi Mubarak és a tunéziai Ben Ali is.
Izrael ugyan nem arab ország, de közel-keleti - parlamentális demokrácia, de katonai megszállás alatt tart közel 5 millió ember és 3 területet (Ciszjordániát, Gázát, és a szíriai Golán fennsíkot; de korábban 22 évig Libanon déli részét, és 15 évig az egyiptomi Sinai-félszigetet is katonai megszállás alatt tartotta).
Milyen demokráciáról és emberi jogokról is beszélünk? Ezek az USA legnagyobb szövetségesei a Közel-keleten.

Nem mintha a monarchia intézménye negatívum lenne, hiszen az is működhet sikeresen, jól, és az ott élőknek magas életszínvonalat biztosítva - csak éppen a demokrcáiához semmi köze. És egy monarchiákat katonailag és politikailag védelmező országot (=USA) ne nevezzünk már a demokrácia védelmezőjének, mert az logikai ellentmondás.
(és akkor nem beszéltem a bukott diktátorokkal és a katonailag más területeket megszálló országgal való szövetségről)

Nem azt mondom, hogy Oroszország vagy Kína a demokrácia védelmezői. Erről szó sincsen. Csakhogy sem Oroszország, sem Kína nem hazudja ezt magáról. Az USA viszont ezt hazudja magáról, és elvárja, hogy mindenki ennek tartsa: a demokrácia s az emberi jogok védelmezőjének.

fehérfarkas 2013.09.11. 22:19:01

@Pensive: "Mi sem lehet kedvezőbb a fröcsögő antiszemiták számára, mint egy szervezet, amely szorgalmazza, szerte a diaszpórában, a zsidók, kifejezetten e célból alapított hazájukba való visszatérését?"

Már kifejtettem bővebben a cionizmussal kapcsolatos legfontosabbakat (fehérfarkas 2013.09.11. 21:35:25), ezért a hozzászólásod elejére nem reagálok, hanem csak a végére:
én a helyedben erre nem lennék olyan büszke, és ezzel nem dicsekednék, ugyanis egy több ezer éves zsidó diaszpóra tünt el az elmúlt hetekben végleg. Az utolsó 50 etióp zsidót a Moszad Izraelbe vitte (hivatalosan "kimenekítette Etiópiából"). Ezzel a több ezer éves etiópiai zsidó diaszpóra megszünt. Game Over. Amit nem tudtak más birodalmak és népek több ezer év alatt megcsinálni a zsidókkal szemben Etiópiában, azt Izrael és annak titkosszolgálta a Moszad néhány évtized alatt elvégezte. Na ennek örülsz? Erre büszke vagy?

Nem kell másokat leantiszemitázni, lenácizni, mert a Moszadhoz és a cionistákhoz képest még a nácik is semmik. Teljes zsidó diaszpórát még a nácik sem tudtak eltüntetni, pedig ők igencsak igyekeztek.

Etiópiáról sokan csak mai poszt-gyarmati időszakról tudnak alig pár dolgot. De Etiópia több ezer éves civilizáció. És a kereszténység felvételében is megelőzte Európát, és az örmény, szír, kopt és a bizánci keresztények mellett az etiópok is a legelső keresztények közé tartoznak. És jelentős számú zsidó élt ott az ókorban (saját maqgukat meg a 10 elveszett zsidó törzs egyikének tartják).
azt is kevesen tudják, hogy az ie. 3. sz-tól már nem Jeurzsálemben, hanem az egyiptomi Alexandriában lakott a legtöbb zsidó: kb 200 ezer. És őket az i.sz. 70. után kezdődő Római Birodalombeli zsidóüldözések elkerülték (az ugyanis főleg a mai Palesztina területére zajlott le). És azt is kevesen tudják, hogy a legtöbb őskalos zsidó a Közel-keleten nem Izraelben, hanem Iránban él. És azt is kevesen tudják, de a Moszad az iráni zsidókat is "ki akarta menekíteni", de az iráni zsidók jelentős része inkább maradt Iránban, más részük meg inkább az USÁ-ba meg Európába ment és nem Izraelbe.
Ezek tények. Még akkor is, ha a cionista propagandával és hazug mítoszokkal ellentétesek.

mokkaczuka 2013.09.11. 22:48:11

@fehérfarkas: "Avraham Stern: 1. generációs lengyel bevándorló (a britek lőttk le menekülése közben);" - Elnézést, ez nem így van. Stern fejére az angolok vérdíjat tűztek ki. Egyik konspiratív lakásból a másikba vándorolt Tel-Avivban, poggyászában összecsukható kempingággyal. Mikor a búvóhelyek elfogytak, lépcsőházakban, kapualjakban húzta meg magát. Végül egy lakásban kötött ki, amit a Lechi két tagja, Mose és Tova Szvoráj bérelt. Mosét elkapták az angol detektívek egy másik lakásban tartott razzia alkalmával, amikor két Lechi-tagot lőttek agyon; Szvoráj és egy bajtársa sérülten kórházba került.

Stern Lechi-kapcsolata, Hiszia Sapiro egy reggel azt hitte, követik, így nem kereste többé a parancsnokot, nehogy ő legyen az, aki nyomra vezette a kopókat. Az utolsó üzenetet 1942. február 12-én vitte el a Haganától, amely menedéket ajánlott neki arra az esetre, ha abbahagyja a harcot a britek ellen. Stern válaszlevelében elutasította az ajánlatot, közös harcra szólította fel viszont a Haganát.

Néhány órára rá érkeztek meg a lakásra a detektívek Geoffrey G. Morton főfelügyelő-helyettes vezetésével, aki később, visszaemlékezéseiben azt írta, Stern éppen pokolgépet akart felrobbantani, azért kellett agyonlőni. Emellett mindvégig kitartott, és mindenkit beperelt, aki mást állított; a pereket meg is nyerte, miután senki nem akadt, aki tanúskodhatott volna Morton ellen. Beperelte a The Revolt címen megjelent mű angol kiadóját, amely kiegyezett vele, mégpedig a szerző, Menáchem Begin tudta nélkül; pedig Begin szívesen ment volna a bíróságra.

Binjamin Gepner Lechi-tag jóval a történtek után, 1980-ban tudott beszélni egy Stewart nevű rendőrrel, aki jelen volt Stern elfogásakor, és megerősítette, amit mindenki sejtett: a szabadságharcost meggyilkolták. De Tova Szvoráj is látta, amint – már megbilincselve – az ágyra ültették.

A nemhivatalos parancs az volt, hogy öljék meg. Tova Szvorájt leparancsolták az utcára, azután több golyót eresztettek a fogoly hátába. A brit sajtó másnap és azután még sokáig arról cikkezett, hogy menekülés közben lőtték agyon. Testét szőnyegbe csavarva vitték el. A Lechi több más harcosát is levadászták, sokan börtönbe kerültek, másokat megöltek.

mokkaczuka 2013.09.11. 22:54:10

@fehérfarkas: "És benne van-e a tórában a cionizmus?" Benne bizony. Nagyon pontos leírást ad a Machpéla barlangjáról, arról, hol található és miként került Ábrahám birtokába, mint azt 1Mózes 23-ból tudjuk. Hét fiai – azaz a hittiták – igen tisztelték Ábrahámot, no meg jó üzletet is akartak kötni a gazdag törzsfőnökkel, így a „legszebb sírhelyüket” ajánlották fel neki eladásra. Az ősatya választása az Efron tulajdonában lévő Machpélára esett. Efron igazi keleti udvariaskodás közepette nem csak a barlangot, de az egész telket, amelyen a barlang volt, oda akarta ajándékozni Ábrahámnak, ő viszont erre azt felelte: nem addig van az, legyen inkább adásvétel, és cseréljen pénz gazdát. S noha Efron látszólag tiltakozott, azért csak kibökte az árat – ugyan, ember, miért kéne fizetned, hát mi az a négyszáz sekel, köztem és közted, érdemes ilyesmiről beszélni, te bizonyára viccelsz.

Ma négyszáz új sekel nagyjából 18 ezer forint, akkoriban azonban bődületes összeg volt, ha valós értékén akarnánk kiszámolni, legalább ötvenmillió forint jönne ki, vagy még annál is több. Ábrahám azonban nem alkudozik, leméri a négyszáz ezüst sekelt egy sereg tanú jelenlétében, majd eltemeti a barlangban feleségét, Sárát.

Cionista szempontból a bibliai elbeszélés talán legfontosabb részét tekintettük át. Tanúi vagyunk annak, hogy a zsidó honfoglalás nem tűzzel-vassal és gyilkolással, hanem adásvétel útján zajlik. Zsidó nép még nincs, jelen van viszont már az első ivri – héber –, Ábrahám, aki földet vásárol, így szerezve elidegeníthetetlen jogcímet arra a területre, amit később így nevezünk: Erec Jiszráél.

Ugyanezt az utat követték a korai cionisták – már Herzl előtt is –, akik elszánták magukat arra, hogy visszavásárolják az elmúlt közel kétezer évben számos idegen kézen átment hazát. Az ottomán-török birodalomhoz tartozó Palesztinában már az 1850-es években zajlottak ilyen jellegű adásvételek – jelenlegi ismereteink szerint konkrétan Sir Moses Montefiore (1784-1885) volt az, aki 1855-ben földet vett: tíz hektárnyi narancsültetvényt Jafón, és mintegy három évtizeden belül már több mint kétezer hektár volt zsidó kézen Erec Jiszráélben. Ezekre a földekre épültek az első szövetkezeti falvak, az úgynevezett mosávok.

Noha Jehuda Alkalai rabbi, a modern cionizmus egyik legfontosabb előfutára, már 1847-ben javasolta, hozzanak létre a földvásárlásokhoz alapot, erre csak 1901-ben került sor. Akkor viszont megalakult a Keren Kájemet LeJiszráél (KKL), amelynek már kimondottan az volt a célja, hogy zsidó letelepülők számára földet vegyen a majdani állam területén. Sok évtizeden át folyt a gyűjtőmunka, nagyszüleink közt talán még vannak, akik emlékeznek a kék színű KKL-perselyekbe, amelyekbe ki-ki lehetőségei és szíve szerint annyi pénzt dobott, amennyit akart. A KKL először 1903-ban vett földet, nyolcszáz hektárt Hadera mellett, majd Alsó-Galilea, Júdea, a Kineret környéke következett. A KKL-földeken további mosávok és kibucok jöttek létre. Izrael Állam 1948. évi kikiáltásakor a KKL jogi értelemben 12 és fél százalékot birtokolt Izrael Földjéből, éspedig azokon a területeken, amelyeken ma az izraeli lakosság nyolcvan százaléka él.

fehérfarkas 2013.09.11. 22:59:35

@fehérfarkas:
És van még egy nagyon fontos dolog: amikor az iszlám elkzdett kialakulni a 7. sz-ban Arábiában, akkor a lakosság többsége pogány/többistenhívő beduin arab volt. De elvétve laktak ott zsidók és keresztények is (ezek főleg letepedett kereskedők és családjaik voltak). A keresztények Bizáncot képviselték, amelynek a területéhez tartozott Palesztina (= Szent Föld, Ígéret földje, Edom és Philistia/Philistine és Izrael és Judea földje) is. A zsidók pedig a Szasszanida Perzsa Birodalmat képviselték (ami ugye a mai Irán egyik ókori elődje). Ugyanis zsidók az "Ígéret földjét" már évszázadokkal a Római Birodalom zsidóüldözései előtt elkezdték tömegesen elhagyni. Az iráni zsidók egészen az ie. 6. sz-ig vezetik ezt vissza a babilóni időszakig (azon zsidók leszármazottainak tartják magukat, akiknek a Babilónia-i fogság elől sikerült elmenekülniük, és az akkori Perzsiában telepedtek). Jelenleg a Közel-keleten ők alkotják a legnépesebb őslakos zsidó csoportot.
A korábban leírtakon túl ez is közrejátszik abba, hogy a közel-keletiek (mindegy, hogy zsidók vagy nem zsidók) miért is nem tudják elfogadni az európai cionisták történelemhamisítását. Ugyanis az a közel-keleti népek több vezredes történelmének, a saját a történelmüknek a meghamisítását jelenti.

És ne is várjuk el tőlük, hogy egy 19./20. sz-i európai történelemszemléletet el fognak fogadni. Olyan országokról van szó, ahol a mai napig van olyan település, ahol beszélik a Jézus nyelvét az Arámit (vagy ha nem is pontosan Jézus nyelvét, de egy ahhoz nagyon közel álló dialektust): Maaloula Szíriában. Szintén Szíriában van a 4. században épült Szt. Simeon bazilika, ami ott épült, ahol állítólag Szt Simeon remete (más néven oszlopos simeon) 42 évet töltött egy oszlop tetején.
Egyiptomban ma már a koptok ugyan hétkoznapi nyelvként az arabot beszélik, de a liturgiák még mindig az eredeti kopt nyelven folnyak. És a Vatikán utáni legnagyobb keresztény könyvtár Egyiptomban van (a Sínai-félszigeten levő Szt. Katalin kolostorban, és az ottani iratok régebbiek a Vatikánban levőknél, és sem a keresztesek, sem a gyarmatosítók nem tudták kirabolni a kolostor könyvtárát). Az első keresztény szerzetesnek a felső-egyiptomi Szt Antalt tartják, és a világ legrégebbi kolostorai a 4. századból maradtak fent (pl. Szt Antal és Szt Pál kolostorok Egyiptomban). Mózes a sínai félsziget egyik hegyén megkapta a Tízparancsolatot, ahol az égő csipkebokorraltalálkozott, és ahol a 6. század óta keresztény kolostor működik (előtte a 4. században kápolna épült oda). Vagy szintén Egyiptomban a 17. századi Szt Mihály templom, amiben egy Szűz Mária ikon látható, amit állítólag Szt. Lukács készített még isz. 40-ben. Felső-Egyiptomban a régészek ókori zsidó kézművességre és házak romjai bukkantak, amik alapján megkérdőjelehető, hogy a zsidók rabszolgák lettek volna egyiptomban, és nem pedig inkább szabad kereskedők és kézművesek.
Jordániában szó szerint átélheted a Bibliát:
Jordániában ma is megnézhető Keresztelő Szt János keresztelésének helyszíne Bethabaránál, hogy szó szerint átélheted mit érezhetett Mózes, amikor a Nébó hegyről meglátta az "Ígéret földjét" (tiszta időben mezei kézi távcsővel Jeruzsálem és Betlehem háztetőit is látni – ma itt egy 5. században építetett, később többször bővített és átépített bizánci templom áll); hogy Saiban megtekintheted Lót szentélyének romjait; hogy Nagy Herodes király korából származó emlékeket/romokat láthatsz; hogy megnézheted a Bibliában szereplő Szt. János kivégzésének helyét; hogy az egykori Szt György templom romjainak mozaikpadlóján megtaláltak egy mozaikból kirakott térképet, amely feltünteti Jeruzsálemet, Gázát, Madabát, Cesarát és további 26 települést (amelyek ma Izraelben, Ciszjordániában és Egyiptomban vannak); hogy láthatsz emlékeket a Moabitáktól is, akik héberül beszélő zsidó rokonnép voltak.
vagy ott van Törökországban Ephesos, ami egyike volt annak a hét városnak, melyeket megemlítenek a Bibliában a Jelenések könyvében. És János evangélista az 1. század végén itt írta meg Evangéliumát, Pál apostol pedig itt írta meg első levelét a Korintosziakhoz. És itt építették meg az első templomot, amelyet Szűz Máriának szenteltek (a 4. században egy 2. században épült bazilika helyére). Állítólag itt található Szűz Mária háza (ma falmaradvány vannak már csak meg belőle), ahol i.sz. 37-től i.sz. 48-ig élt (a 20. században 3 pápa is meglátogatta); és itt tartották meg a harmadik ökumenikus zsinatot.

És még hosszan lehetne sorolni, hogy milyen helyeken, milyen történelmi emlékek között laknak/élnek a közel-keleti emberek, és mi európaiak akarjuk nekik megmondani a történelmüket. Mi nyugatiak, azon nyugatiak, akik nemcsak a gyarmatosításkor kifosztottuk őket és tárgyaikat elraboltuk a múzeumaink számára, hanem az iraki háborúban felbecsülhetetlen jelentőségű ókori emlékeket bombáztunk le.

fehérfarkas 2013.09.11. 23:01:46

@mokkaczuka: "Néhány órára rá érkeztek meg a lakásra a detektívek Geoffrey G. Morton főfelügyelő-helyettes vezetésével, aki később, visszaemlékezéseiben azt írta, Stern éppen pokolgépet akart felrobbantani, azért kellett agyonlőni. Emellett mindvégig kitartott, és mindenkit beperelt, aki mást állított; a pereket meg is nyerte, miután senki nem akadt, aki tanúskodhatott volna Morton ellen. Beperelte a The Revolt címen megjelent mű angol kiadóját, amely kiegyezett vele, mégpedig a szerző, Menáchem Begin tudta nélkül; pedig Begin szívesen ment volna a bíróságra."

Erkölcsileg semmivel sem teszi jobbá Sternt és a cionistákat, hogy nem meneküls közben, hanem pokolgép készítés közben lőtték le britek.

2013.09.11. 23:02:48

@fehérfarkas: Elismerésemet fejezném ki monstre kommented kapcsán - ennyit gépelni önmagában is szép teljesítmény, de mivel ezt a sok ordas marhaságot részben a kuruc.info, részben a mária országa nevű, megkérdőjelezhetetlen szavahihetőségű portálokról másoltad ide, inkább csendben meggyőződöm ismét arról, amit már a cionizmussal kapcsolatos kérdés feltevése előtt is tudtam; vagyis hogy halvány fogalmatok sincs róla. De így is van ez rendjén.

fehérfarkas 2013.09.11. 23:11:46

@mokkaczuka: ""És benne van-e a tórában a cionizmus?" Benne bizony. Nagyon pontos leírást ad a Machpéla barlangjáról, arról, hol található és miként került Ábrahám birtokába, mint azt 1Mózes 23-ból tudjuk."

LOL :D :D :D
Bocsi, de én nem látom azt a részt a Tórában/Bibliában, hogy a 19. sz. végén az európaiak antiszemitimusának idején jőni fog vala egy Herzl Tivadar Magyarországról vala, ki a svájci Bázelben a Cionista Világszervezet (World Zionist Organisation = WZO) létrehozá vala, hogy az európai zsidók, kik már a hébert elfejeltették vala és sokan közülük a germán nyelvcsaládba tartozó mesterséges jiddis nyelvre lecserélték vala, Ázsiába visszamenjenek és az ott élő népeket Manacheim Begin, Ben Gurion, Ytzak Shamir, Moshe Dayan, Golda Meir vezetésével elüldözzék, és katonailag megszállják vala.
Akárhogy keresem, de ilyen részleteket a Tórában/Bibliában sehogyan sem találok. És a zsidó prófétáknál sem találok Herzl Tivadar, Avraham Stern, Manacheim Begin, Ben Gurion, Ytzak Shamir, Moshe Dayan, Golda Meir nevűeket.
LOL :D :D :D

fehérfarkas 2013.09.11. 23:28:40

@Pensive: "Elismerésemet fejezném ki monstre kommented kapcsán - ennyit gépelni önmagában is szép teljesítmény, de mivel ezt a sok ordas marhaságot részben a kuruc.info, részben a mária országa nevű, megkérdőjelezhetetlen szavahihetőségű portálokról másoltad ide, inkább csendben meggyőződöm ismét arról, amit már a cionizmussal kapcsolatos kérdés feltevése előtt is tudtam; vagyis hogy halvány fogalmatok sincs róla. De így is van ez rendjén."

Nem onnan másoltam be. A fenti oldalakat pedig nem szoktam olvasgatni.
Csak tudod, a Közel-kelet történelmét jobban ismerem mint te meg a cionista haverjaid és propagandisták. Meglepődnél azon, hogy az elmúlt évezredekben azon a területen hány civilizáció élt és virágzott, és azon belül a zsidóké csak egy sok közül. Ráadásul a Dávidi királyság kb 3 évszázadot élt, és belső harcok miatt esett szét. És utána jöttek a többi birodalmak arra a területre (de a dávidi előtt is voltak már ott más régebbi civilizációk).

Raádásul azon népeken álltatok Bosszút a 20. szában, akik nektek nemhogy nem árottak, hanem évszázadokon keresztül befogadtak, amikor az európaiak (hol a keresztesek, hol a Vatikán, ol a nácik, hol a komcsik) üldöztek titeket. Ráadásul még a történelmüket is meg akarjátok hamisítani. Miért nem tudtok békében élni úgy, mint a közel-keleti őslakos zsidók?
Mert Európában ezt tanultátok? És mivel az európaiak erősebbek nálatok, ezért a gyengébbeken álltok bosszút? Persze azt is csak valamely nagyhatalommal a hátatok mögött, mert anélkül nem tudnátok.
Mert a cionizmus azt érte el, hogy nemcsak az összes közel-keletivel megutáltatták magatokat (akik évszázadokon keresztül befogadtak titeket, amikor itt Európában üldöztek és elnyomtak titeket), legyenek azok keresztények, zoroasztrók, vagy muszlimok, hanem Ázsia és Afrika más népeivel is. Ugyanis egy agressziv, másokat katonailag megszálló és elnyomó népet látnak bennetek.
Tudod milyen érzés az igazi őslakos zsidóknak, hogy miattatok állandóan szégyenkezniük és magyarázkodniuk kell, hogy ők igazi zsidók és a judaizmusban hisznek, az egy igazi isten parancsait követik és semmi közük a cionistákhoz? Persze egyre kevesebb helyen, mert intézkedtek róla az aliyapénzekkel és a Moszaddal, hogy egyre jobban fogyjon a zsidó diaszpóra. Etiópiában már nem kell miattatok a zsidóknak szégyenkezniük, mert hete már egy zsidó csincs ott. Zsidó diaszpóra az ókor óta élt Etiópiában egészen 2013 augusztusáig. Gratulálhatsz magadnak meg a cionistáknak. Ha ilyen ütemben folytatjátok, akkor lassan már csak Izraelben, Iránban, New Yorkban és Hollywoodban fognak zsidók élni (persze ez túlzás, hiszen több millió zsidó világszerte az aliyapénzek és a Moszad "kimenekítési programja" ellenére sem akarja a szülőhazáját elhagyni).

Patreides · patreides.blog.hu 2013.09.11. 23:36:24

@superfrog: Te valamiért azonnal leszűkítetted Auschwitz-Birkenaura, de sajnos ott volt még Treblinka, meg legalább négy másik olyan tábor, ahol jelentős (százezres nagyságrendű) volt a halottak száma. Összesen pedig kb. hárommillió halottról beszélnek még ma is (zsidók, cigányok, egyebek, hadifoglyok, politikai foglyok), ami a fele az eredetileg túlbecsült hatmilliós számnak.
Ez nekem "sok", de természetesen tudok róla, hogy akadnak ma is, akiknek nem az.
De mivel én nem vagyok történész, szívesebben számolok KWh-ban, CSE-ben, parszekban, kilogramban, centiméterben, lux-ban, és bármiben, de a halottakkal végzett könyvelési feladatokat és matematikai varázslásokat inkább a megfelelő, képzett (és persze "be nem nácult") szakemberekre hagyom.

2013.09.11. 23:39:10

@mokkaczuka: Még nincs minden veszve. Úgy látom, akad még kevésszámú honfitársam(?), akiknek vallási/történelmi ismeretei, tájékozottsága túlmutatnak a magyaros felszínességen és szűklátókörőségen.

2013.09.11. 23:46:59

@fehérfarkas: Nincs kizárva, hogy a kedvedért fogok írni a közeljövőben egy posztot, amelyben állításról állításra haladva, tényekkel (hivatkozásokkal) alátámasztva fogom megcáfolni minden szavadat. Csak hogy lásd, kivel van dolgod. Ehhez persze idő és hangulat kell - így a türelmedet kérem.

fehérfarkas 2013.09.11. 23:47:52

@mokkaczuka:

Ha már Ábrahámot említetted: ugye tudod, hogy Ábrahám mely területeken járt/fordult meg élete során?
Ja, el is felejtettem, az 1930/40/50-es évek cionista plakátjai azokat a területeket Nagy-Izrael részeként tüntetik fel a Nílustól az Eufráteszig. Csak sajnos azt elfelejted, hogy babílóniak úgy levertek titeket mint a sicc, ahogyan a rómaiak is. Nagy Sándor hellén seregei csak azért nem tesznek rólatok említést, mert akkor ott azon a területen egy teljesen más birodalom volt, akit le kellett győzniük. Titeket pedig a görög krónikások Nagy Sándor korában perzsa alattvalóként jegyeztek fel (de mivel katonaságotok sem volt akkoriban és csatázni sem kellett emiatt veletek, így csupán lábjegyzetként voltatok fontosak számukra, hogy az akkori Perzsa Birodalomban a görögök számára milyen különös vallások is megtalálhatóak voltak).
De ez csak egy történelmi kitérő volt, mivel az Ábrahám dolgot azért nem erőltetném a helyedben, mert akkoriban a zsidók még nomád vándor törzsek voltak, és letelepedett városi civilizációt majd csak Mózes ideje után fogtok alkotni (és ugye Mózes is mennyi idővel van Noé után), amikor Dávid megalapítja az első zsidó királyságot és letelepti a nomád vándorló népet és felépíti az első igazi uránus zsidó városokat. Vagyis Ábrahám és Dávid király között több ezer év különbség van.

Az pedig, hogy Betlehemet, Jerchot, Hebront és más ősi várost 8m magas betonfallal körbefalaztük és IDF katonai ellenőrzőpontokon keresztül mehetnek csak ki/be az ott élők még a szomszédos városbeli rokonaikhoz is, arra sok minden elmondható csak a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása nem.

fehérfarkas 2013.09.11. 23:58:29

@Pensive:
Cáfoljad, de egy kérdésem van hozzád: Herzl Tivadar járt-e Palesztinában vagy sem? És Herzl Tivadar mit akart Palesztinával? Mit akart milyen terület legyen és kihez tartozzon? Került-e ellentétbe bármely Rothschilddal? És, ha igen, akkor melyikkel és miért?
A valóságra vagyok kíváncsi, hogy ezt tudod-e és nem pedig a cinosta mítoszra vagyok kíváncsi.
Ez nagyon szépen dokumentálva van. És nem véletlenül kérdezem ezeket. Mert rávilgítanak, hogy a forrásaidat hiteles történészi dokumentumokból meríted-e, és ha igen akkor a valódit írod le, vagy manipulálod a leírtakat, vagy esetleg a netto cionista propagandát nyomatod.
A másik nickról kiderült, hogy a Miért Cion? nevő blogból copyzta a válaszait, mégpedig a következő cikkből:
miertcion.blogspot.hu/2011/12/jair-halal-angyala-iv.html
Csak azt a netikett szabályt elfeljetette, hogy a forrást illik megnevezni. A schmittelés nálunk nem divat. :)

fehérfarkas 2013.09.12. 00:00:37

@mokkaczuka:

A forrást illik megnevezni:
miertcion.blogspot.hu/2011/12/jair-halal-angyala-iv.html
Miért Cion? blog : 2011. DECEMBER 14., SZERDA
Jáir, a Halál Angyala – IV. c. cikke

Ha már copyzol, akkor legalább add meg azt is honnan idézed, vagy talán szégyelled a forrást? Vagy ez csak a törzsanyag volt - tudod, schmittelni nem szép dolog :D :D :D

fehérfarkas 2013.09.12. 00:06:02

@Pensive: "Nincs kizárva, hogy a kedvedért fogok írni a közeljövőben egy posztot, amelyben állításról állításra haladva, tényekkel (hivatkozásokkal) alátámasztva fogom megcáfolni minden szavadat. Csak hogy lásd, kivel van dolgod. Ehhez persze idő és hangulat kell - így a türelmedet kérem."

A Miért Cion? egyik szerkesztőjét üdvözülhetem a személyedben? Azért kérdezem, mert akinek gratuláltál, hogy mennyire egyet értesz vele, ő a Miért Cion? blogból copyzta a hozzászólásait, csak a forrását "elfelejtette" megadni. Az a blog szokott állandoan cionista cikkeket írni és a cionizmust védeni.

fehérfarkas 2013.09.12. 00:24:03

@Pensive:

Azt mond meg, hogy miért jó nektek, ha a zsidó diaszpórt felszámoljátok, vagy minimálisra csökkentitek (az aliyzásokkal, és a Moszad "kimenekítési akcióval")?
A zsidó nép az egyetlen olyan ókori nép, amely több kontinensen is a töbségi társadalmak mellett a mai napig meg tudta őrizni a saját kultúráját. Más ókori népek, amelyek túlélták az évezredeket is csupán 1-1 földrajzilag jól behatárolt területen élnek (szírek, koptok). És amelyek egykor nagy birodalmak voltak és nem tüntek el, azok is ma az ókori virágkorszakunknak csak a töredékét uralják (pl. perzsák, görögök, hinduk, kínaiak). Egyedül a zsidók tudták a kulturális területeiket kibővíteni a szétszóródással - igaz nem összefüggő terület, hanem egymástól földrajzilag elkülönülő, de ennek révén zsidó kultúra van nemcsak Közel-keleten, hanem Kínában, Amerikában, Afrikában, Európában is. Miért jó nektek, ha ezeket fokozatosan felszámoljátok?
Más népek/kulturák a diaszpóra felszámolását vagy akár csak a csökkenését is tragédiaként élik meg, ti meg örömtáncot jártok és a Jerusalem Post győzelmi hangvételű cikkben ünnepli az eseményt (pl. az etióp zsidó diaszpóra vgleges felszámolása 2013. augusztusában, amikor az utolsó etióp zsidókat is Izraelbe aliyáztatta a Moszad).
Ez egy öngyilkos mentalitás amit ti cionisták képviseltek.

2013.09.12. 08:39:57

@fehérfarkas: Azért, mert az elmúlt kétezer év legnagyobb tanulsága az, hogy az asszimiláció megbukott. Mert a holokauszt után végleg bebizonyosodott, hogy a felvilágosodott, és (akkor még) szabad Amerikán kívül, nincs más hely ezen a földön, ahol zsidó ember biztonságban lehet. Mert szerte a világon, teszés szerinti vallású/származású ember, a saját sikertelensége, tehetségelensége okozta nyomorának okát kizárólag a zsidókban látja. Így van ez a mai napig, elég csak kimenni az utcára akárhol az országban.

sztrugackij 2013.09.12. 10:40:12

@fehérfarkas: Talán érdemes lett volna azt is megemlítened, hogyan és milyen alkalomkor fogant meg a cionizmus, az önálló zsidó állam megalakulásának gondolata Herzl Tivadar fejében, ahogy azt is következetesen kihagyod a szövegedből, hogy mi oka volt a zsidók tömeges kivándorlásának a Szovjetunióból majd később egész Európából.Hosszú szövegedben egyszer és szinte mellékesen hangzik el az "antiszemitizmus" szó, a "pogrom" szó viszont egyszer sem.
Utalsz a zsidó-arab háborúra, de azt elfelejted megemlíteni, hogy azt 6 arab állam szövetsége indította a frissen megalakult Izrael állam ellen, nem mellesleg balga módon ezzel adva lehetőséget a zsidó államnak fegyverrel történő területszerzésre is.
Megemlíthetted volna azt is, hogy mi miatt hiúsult meg az ún.Flushing Meadow-i határozatban foglalt tervezet, amelyet bizonyára jól ismersz zsidószakértő voltodnál fogva.
Ha esetleg nem, akkor szívesen mesélek neked róla.
Szándékosan és következetesen összemosod a különböző izraeli militarista alakulatokat, azokat terrorista szervezetként beállítva.
Nem tudsz vagy nem akarsz különbséget tenni a Hagana, az Irgun és a Stern-csoport között.

Minden szavad hiányos ismeretekről és elfogultságról tanúskodik.
Sajnos nekem sincs annyi időm, hogy ezt a ferdítéshalmazt ízekre szedjem, csak jelezni akartam, hogy nem mindenkit tudsz meghülyíteni a blogon a terjedelmessége okán szakértelemre utaló, ám tévedésekkel és csúsztatásokkal teli szövegeddel.
Amit ráadásul korábbi kommentjeidből emelsz át egy az egyben.

2013.09.12. 11:03:18

@sztrugackij: Így van. Ahogy kimarad az "elemzésből" az is, hogy Alia első hullámaiban, az Arab földtualjdonosoktól és a Török kormánytól szabályosan, nem kevés pénzért megvásárolt (tehát nem elfoglalt) földekre, frissen érkezettek, állandó, arab fegyveres támadásoknak voltak kitéve, így tehát mind a Hagana, mind a belőlük kivált Irgut, és Lehit, alapvetően a telepesek védelmének ellátására születtek. Más kérdés az, hogy a Lehitből alakult Stern csoport nem osztotta azt a véleményt, hogy az ő feladatuk kizárólag defenzív, így számos fegyveres támadást intéztek az arabok, és a britek ellen is (hangúlyozom, a saját földjükön), amit utólag terrorcselekményeknek bélyegeztek. Hozzátartozik a dologhoz, hogy ezeket a támadásokat a Hagana is elítélte.

Aztán említést érdemel az is, hogy a frissen alakult Izraelt megtámadó arab államok, micsoda pocsék, és alkalmatlan hadseregeket vonultattak fel. Lásd pl. a hatnapos háborút, ahol a nagypofájú Nasszer, óriási számbeli fölényben lévő hadseregét, és légierejét úgy tiporta el Izrael, mintha ott sem lettek volna, három nap alatt elfoglalták Egyiptomot, és újabb három nap alatt elfoglalták volna Szíriát is, ha azok nem hullanak térdre, és kérnek tűzszünetet. Így válhatott volna Izrael, mindösszesen hat nap alatt, a teljes, közel-keleti térség urává, mégsem tette, nem kevés önmérsékletet tanúsítva. No ezt persze nem igazán emlegeti senki, csak a gázai megszállást.

sztrugackij 2013.09.12. 11:31:29

@Pensive: Köszönöm a kiegészítést.
Én is utálom, ha hülyítenek.
Barátunk szörnyen okosnak képzeli magát néhány, a szemináriumon kiosztott A4-es lap birtokában.

sztrugackij 2013.09.12. 11:41:53

@fehérfarkas:
Ha már terrorista szervezeteknél tartunk, miért nem mesélsz nekünk Mohamed Szaíd Háddzs Amínról, Jeruzsálem muzulmán lakosságának akkori szellemi vezetőjéről, aki élete küldetésének tekintette a zsidók kiűzését Palesztinából és ezért a nácik szövetségese lett?
Aranyos ember volt, 1943-ban személyesen járt közbe Ribbentropnál, hogy mintegy 4000 zsidó gyermek kivándorlását megakadályozza Bulgáriából Palesztinába.

fehérfarkas 2013.09.12. 13:54:09

@Pensive: "Azért, mert az elmúlt kétezer év legnagyobb tanulsága az, hogy az asszimiláció megbukott. Mert a holokauszt után végleg bebizonyosodott, hogy a felvilágosodott, és (akkor még) szabad Amerikán kívül, nincs más hely ezen a földön, ahol zsidó ember biztonságban lehet. Mert szerte a világon, teszés szerinti vallású/származású ember, a saját sikertelensége, tehetségelensége okozta nyomorának okát kizárólag a zsidókban látja. Így van ez a mai napig, elég csak kimenni az utcára akárhol az országban."

Na látod, ebben tévedsz. Ugyanis Európában bukott meg a zsidó asszimiláció. Ázsiában sikeresen integrálódtatok. Nem véletlen, hogy a sok ázsiai és afrikai szegény országból csupán gazdasági, pénzbeli ösztönzővel (a 90-es éveik 50.000 Dollár/fő letelepedési támogatás aliyapénz), propagandával (még ma is folyamatosan jelennek meg aliyára felhívó reklámok/hirdetések különböző országokban) és Moszad révén aliyáztak a zsidók. És az sem véletlen, hogy a 20. sz. elejének nagy bevándorlási hulláma Palesztínába szinte kizárólag az európai zsidókat jelentette és nem az ázsia meg afrikai zsidókat.
Hitler pedig nem csinált mást, mint a brit s francia gyarmatosítók a gyarmataikon. Csak Hitler Európában az európában élő emberekkel csinálta ugyanazt. A franciák Algériában 1 millió embert megöltek a 20. sz. közepén a függetlenségi háborúban (és nem azért hagyták függetlenedni Algériát mert olyan humánusak voltak, hanem mert olyan nagyra megnőtt a franciák katonai vesztesége, hogy odahaza Franciaországban már folyamatossá vált a lakosság háború elleni tüntetése). A britek Indiában vagy fekete Afrikában az ellenük fellázadt parasztokat simán lemészárolták a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül. Csupán annyi történt, hogy Hitler szemében ti voltatok a franciák algírjai és a britek négerei/indiai parasztjai. Igazságtalan? Persze, hogy igazságtalan Ahogyan az is igazságtalan, ahogy a britek és franciák bántak a gyarmatosított ázsiai és afrikai népekkel.
És ekkor jönnek a képbe a cionisták, akik mit is csináltak? Pontosan ugyanazt amit a brit s francia gyarmatbirodalmak, meg Hitler: katonailag megszálltak területeket, terrorizálták az ott élőket, népírtásoat végeztek (több arab falvat ki is írtottak, ha kell felsorlom az etnikai tisztogatásaiknak a katonai elnevezéseit), és elüldözték az ott élők egy részét.
Ártottak nektek az ott élő őslakokos? Egy fenét ártottak! Évszázadokig békében éltek ott az arabok és zsidók. Sőt, ők fogadták be a korábbi évszázadokban Európából elüldözött zsidókat is. És mi volt a hála? Jöttek a cionisták a 20. sz-ban, s elüldözték a korábbi évszázadokban a zsidókat befogadó arabok egy részét (1 millió embert), más részét (4,5 millió embert) meg mai napig katonai megszállás alatt tarják.

fehérfarkas 2013.09.12. 14:10:17

@sztrugackij: "Ha már terrorista szervezeteknél tartunk, miért nem mesélsz nekünk Mohamed Szaíd Háddzs Amínról, Jeruzsálem muzulmán lakosságának akkori szellemi vezetőjéről, aki élete küldetésének tekintette a zsidók kiűzését Palesztinából és ezért a nácik szövetségese lett?
Aranyos ember volt, 1943-ban személyesen járt közbe Ribbentropnál, hogy mintegy 4000 zsidó gyermek kivándorlását megakadályozza Bulgáriából Palesztinába."

Nagyon szívesen. Az illetőt a britek nevezték ki Jeruzsálem vallási vezetőjének a helyi muszlim vallási vezetők tiltakozása ellenére!!!
A sors iróniája, hogy Mohamed Szaíd Háddzs Amín az "ellenségem ellensége a barátom" elv jegyében a gyarmatostó britek, és terrorcsoportokat működtető (Irgun, Lehi, Etzel, Stern csoport) és a lakosságot terrorizáló európai bevándorló zsidók ellen Németországban találta meg a szövetségest.
A britek rosszúl kivitelezett "oszd meg és uralkodj" politikája visszafelé, ellenük sült el. A britekkel, és a betolakodód európai terroristákkal szemben a szovjetek nem jöhettek szóba, mert azok kommunista materialista ideológiája vallásellenes volt, és a vallásos arabok (a keresztény arabok is ugyanúgy mint a muszlimok) számára a vallásokat üldöző komcsi ideológia szóba sem jöhetett szövetségesként.

Ja, és ne felejtsd el azt sem, hogy a közelkeleten soha, de soha nem létezett antiszemitizmus!!! Számukra Hitler annyival volt jobb a brit és francia gyarmatosítóknál, hogy Hitler nem akarta őket gyarmatosítani, és így az "ellenségem ellensége a barátom" (=a gyarmatosítóim és az engem terrorizálók ellensége a barátom) elv jegyében őket támogatta.
Abban meg mi a gond, hogy nem akarták az ottani őslakosok az évenkénti több tízezer európai betolakodót/bevándorlót, és vissza akarták küldeni őket a saját hazájukba? Ahogyan Kanada is visszaküldi a magyar és szlovák cigányokat Magyarországra és Szlovákiába.
Ja, hogy akkoriban a Brit Birodalom volt a nagyahatalom (a franciákkal együtt), amelyik legyőzte az Ottomán Török Birodalmat és annak területt feldarabolta, és egy rszét nektek adta? Az ottani őslakosokat meg le sem x@rta.
A sors iróniája, hogy a britek távozását végül ti gyorsítottátok meg, és nem az őslakosok: mert a briteket is folyamatosan gyilkoltátok és terrorizáltátok, nemcsak az őslakosokat (szállodákat, magánépületeket, boltokat, teherszállítókat, olajvezetéket ugyanúgy robbantgattatok, mint katonai laktanyákat és katonai konvojokat). Miután a britek elmentek, már csak az őslakosok maradak, akikek közül 1 milliót elüldöztetek, és 4,5 milliót (Gáza, Ciszjordánia) a mai napig katonai megszállás alatt tartotok.

fehérfarkas 2013.09.12. 14:18:05

@sztrugackij: "Talán érdemes lett volna azt is megemlítened, hogyan és milyen alkalomkor fogant meg a cionizmus, az önálló zsidó állam megalakulásának gondolata Herzl Tivadar fejében, ahogy azt is következetesen kihagyod a szövegedből, hogy mi oka volt a zsidók tömeges kivándorlásának a Szovjetunióból majd később egész Európából.Hosszú szövegedben egyszer és szinte mellékesen hangzik el az "antiszemitizmus" szó, a "pogrom" szó viszont egyszer sem."

Többször megemlítettem, hogy az európai helyzet miatt. Az, hogy az antiszemitizmus szót ányszor írtam le nem száőmoltam, de azt, hogy Európában többször is üldöztek titeket azt az antiszemitizmus szó nélkül is leírtam. Aki tud szöveget értelmezni az tud, aki meg nem tud, az nem tud. Erről ennyit.
A másik pedig az, hogy azt is leírtam, hogy az európaiak zsidóüldözései elől pont a muszlim birodalma fogadták be a zsidókat. Ezt is leírtam. Ebbe sincs benne az antiszemitizmus szó, de aki tud szöveget értelmezni, az megérti miről van szó.

A másik pedig az, hogy nemcsak sok sok évszázadon keresztül a kalifátusok idejében, de még az utolsó kalifátus bukása után is befogadtak titeket: még a 2. világháború alatt is Törökország több tízezer zsidót, de még Irán is több mint 5000 nácik elől menekülő zsidót fogadott be, azoban az időben, amikor pl. Svájc lezárta a határait a menekülő zsidók elől (neogy egyetlen zsidó is hozzájuk meneküljön át).

fehérfarkas 2013.09.12. 14:36:37

@Pensive: "Aztán említést érdemel az is, hogy a frissen alakult Izraelt megtámadó arab államok, micsoda pocsék, és alkalmatlan hadseregeket vonultattak fel. "

És honnan lett volna nekik rendes katonaságuk, amikor az 1. világháborúig az Ottomán Török Birodalom része voltak (és a birodalomnak volt hadserege és nem az araboknak;
az arab hadseregeket Lawrence és Philby brit titkosügynökök szervezték meg a törökök ellen, elhitetve az arabokkal, hogy ha sikeresen harcolnak a törökök ellen, akkor függetlenné válhatnak. Az arabok meg elhitték ezt, de britek és a franciák a Török Birodalom legyőzése után egyből gyarmatosították az arabokat). Erős és ütős saját hadsereggel nem rendelkeztek, mert ugyan a britek és franciák képeztek ki helyi hadseregeket, de arra azért vigyáztak, hogy ne legyenek olyan erősek, hogy legyőzhessék a gyarmaosítóikat. Ráadásul közben a zsidó csapatok egy része a terrorista szervezetekből állt és gerillaháborút folytatott, a másik része a Haganah pedig külföldről kapott fegyvereket, sőt a kommunista Csehszlovákiától még repülőket is.
Ugyanis Izrael létrejöttét akkoriban még a Szovjetunió is támogatta, mivel azt hitte, hogy ha már úgyis a Szovjetunió területéről származnak a cionista vezetők, akkor majd az újonnan létrejött Izrael a Szovjetunió közel-keleti vazallusa lehet (főleg, hogy a britek távozását igencsak meggyorsították a cionista terrorista szervezetek terrorcselekményei). Ebben szovjetek tévedtek, mert a cionista vezetők az USÁ-val paktáltak le a háború megnyerse után.

(persze tudom, az akkori komcsi szovjet és KGST országokbeli katonai támogatást étizedeken keresztül próbálta letagadni a cionista vezetés - ez a Putyin érában változott meg, amikor Oroszország és Izrael újra közeledett egymáshoz, és ilyenkor elő kellett venni a "de hát mi már évtizedekkel ezelőtt az államalapításnál jól együttműködtünk" politikai kártyát;
meg hát ugye az orosz-izraeli jó viszony ápolásában az is közrejátszik, hogy az elmúlt 25 év aliyázóinak többsége Oroszországból és a FÁK államokból érkezett)

fehérfarkas 2013.09.12. 14:54:05

@sztrugackij: "Amit ráadásul korábbi kommentjeidből emelsz át egy az egyben."

Ugyanazon tartalmú hozzászólásokra ugyanazon válaszokat tudom adni, függetlenül attl, háby blog hány posztjban látom viszont a kommenteket. A történelem nem változik blogonként :)

Érdékes, hogy az ellen egyetlen árva szavad sincsen, aki az uszító, háborús propagandát folytató Miért Cion? blogból a forrás megadása nélkül schmittelt be részleteket. Az a blog (amely magát nyiltan cionistának nevezi és a cionizmus támogatására szólt fel a bannerjaiban és a cikkeiben) egy 6000 éves civilizációval szembeni háborúra uszításokkal van teli (még az oldalán levő bannereken is ezt reklámozza), a vezetőjét pedig sátánként, örögként ábrázolja.
Egy olyan ország ellen folytat háborús propagandát, amely az utóbbi 200 évben egyetlen egy orszgot sem támadott meg (őt viszont megtámadták többször is a 200 év alatt, gyarmatosítani is megpróbálták, demokratikus kormányát a CIA és MI6 puccsolta meg, és 3 évtizede a nyugat szankciókat alkalmaz ellene).
Ezzel neked semmi bajod, egy árva szót emiatt nem szóltál.

A Miért Cion? bloggal is onnan ide copyzgató nickekkel ellentétben én nem folytatok háborús propagandt Izrael és a zsidók ellen. Nem akarom Izrael és a zsidókat megsemmisíteni. Hanem csupán azt akarom, hogy végre kerüljön a cionista ideológia is oda, ahová megérdemli: a szemétdombra a nácizmus, fasizmus, komminizmus ideológiák mellé. És Izrael végre egy békés, a szomszédaival együtt élni akaró (ha már egyszer oda vándoroltak be Európából, Afrikából és Ázsia más részeiről a 20. sz-ban), a katonai megszállást, elnyomást és kolonizálást abbahagyó, az ENSZ határozatait betartó (jelenleg több mint 60 Izraelt elitélő ENSZ határozat létezik) ország legyen, amelyik az emberi jogokat tiszteletben tartja (akkor is, ha őslakos palesztinokról/arabokról van szó).
Ugye érzed a különbséget a háborús uszító propaganda, és egy katonailag megszálló és elnyomó ideológiát békésre lecserélő között?
:)

Ne felejtsd el az örök mondást: míg vannak elnyomottak, addig mindig lesznek az elnyomók ellen lázadók is. Ahogyan ti is fellázadtatok annak idején rómaiak ellen, vagy megszöktetek az egyiptomiak és babilóniak elől, úgy veletek szemben is ugyanezt csinálják az általatok elnyomottak.

2013.09.12. 15:26:36

@fehérfarkas: "Hitler pedig nem csinált mást, mint a brit s francia gyarmatosítók a gyarmataikon."

"Ugyanis Izrael létrejöttét akkoriban még a Szovjetunió is támogatta, mivel azt hitte, hogy ha már úgyis a Szovjetunió területéről származnak a cionista vezetők, akkor majd az újonnan létrejött Izrael a Szovjetunió közel-keleti vazallusa lehet"

Te szimplán nem vagy normális. Én meg szintén egy hülye, hogy komolyan vettelek, és azt hittem, beszélgetünk...

fehérfarkas 2013.09.12. 15:33:39

@Pensive:

Persze, mert Sztálin csak úgy véletlenségből, vagy csúpa jószív barátságból szavazta meg az Izraelt létrehozó ENSZ 181-es határozatot, ugye? Had ne érzékenyüljek el Sztálin elvtárstól, okés? :D :D :D
És had gondoljam azt, hogy támogatása mögött politikai motiváció volt.
És Csehszlovákiáról sem gondolom, hogy csak úgy brahiból adott volna a frissen létrejött Izraelnek repülőket az arab-izreli háború alatt. Az országok nem szoktak csak úgy egy másik országnak poénból fegyvereket adni. Ezenek mindig van valamilyen politikai célja is.
Vagy ha te ennyire naív vagy, akkor nem csodálom, hogy beveszel mindent amit a cionista propaganda eléd tesz :D :D :D

sztrugackij 2013.09.12. 15:55:23

@fehérfarkas:

"Abban meg mi a gond, hogy nem akarták az ottani őslakosok az évenkénti több tízezer európai betolakodót/bevándorlót, és vissza akarták küldeni őket a saját hazájukba?"

Mondjuk, mindössze annyi, hogy tudták, ezzel gyakorlatilag haláltáborokba küldik vissza a gyerekeket.

"a britek távozását végül ti gyorsítottátok meg, és nem az őslakosok: mert a briteket is folyamatosan gyilkoltátok "

Nem tagadom, gyilkos merényletek tényleg történtek radikális zsidó egységek szervezésében, soha nem állítottam az ellenkezőjét.Egyébiránt felhívnám a figyelmedet, hogy nem vagyok zsidó.Semmilyen zsidó felmenővel nem rendelkezem.Ezt csak azért szögezem le, hogy végre felfoghassátok, vannak olyanok, akik egyáltalán nem nemzetiségi, vallási vagy nacionalista alapon elkötelezettek politikai vagy akár erkölcsi kérdésekben.
Jellemző a gondolkodásmódodra és eszmerendszeredre, hogy azt hiszed, így csak egy zsidó érvelhet ebben a kérdésben.Nos, tévedsz!

"Ahogyan Kanada is visszaküldi a magyar és szlovák cigányokat Magyarországra és Szlovákiába. "

Nyugodt lehetsz, hogy nem küldenék vissza, ha Magyarországon marhavagonokban szállítanák őket újból az emberi vágóhídra.
Milyen lehetetlen párhuzamokat bírsz felállítani!

"Az illetőt a britek nevezték ki Jeruzsálem vallási vezetőjének a helyi muszlim vallási vezetők tiltakozása ellenére!!!"

A kinevezés elleni tiltakozásról nem tudok, arról viszont igen, hogy meglehetősen népszerű volt a jeruzsálemi arab nacionalisták között, valamint úgy tudom, hogy jeruzsálemi főmuftivá E.T Richmond, a mandátumi terület kormányzatának főtitkára nevezte ki, aki ádáz anticionistának számított.
A főbiztos, Herbert Samuel(aki maga is zsidó volt)szerette volna pártatlanságát megőrizni, ezért bólintott rá a kinevezésre, gondolván, hogy felelős tisztségben felelősségteljesen fog irányítani.
/Ez a fránya antiszemitizmus mindenütt felbukkan, igaz?/

"Érdékes, hogy az ellen egyetlen árva szavad sincsen, aki az uszító, háborús propagandát folytató Miért Cion? blogból a forrás megadása nélkül schmittelt be részleteket."

Talán mert veled vitatkozom, a csúsztatásaid, ferdítéseid miatt.

sztrugackij 2013.09.12. 16:01:40

@fehérfarkas:

A cionista ideológia megszületéséhez semmi más nem kellett, mint a hozzád hasonlók ténykedése ezer éveken keresztül.

Az pedig, hogy összemosod a náci és kommunista ideológiákkal újfent csak a hozzá nem értésedről és a tudatlanságodról tanúskodik.

fehérfarkas 2013.09.12. 16:21:18

@sztrugackij: "Mondjuk, mindössze annyi, hogy tudták, ezzel gyakorlatilag haláltáborokba küldik vissza a gyerekeket."

1943-ban a brit gyarmat Palesztinában? Hivatalosan még angliai közvélemény sem tudott a haláltáborokról, pedig Németország és Anglia egymással közvetlenül is harcolt, és brit repülők folyamatosan repültek Németország felett a német városokat és katonai létesítményeket bombázni.
A palesztinok annyit tudtak, hogy pár évtizede tömegesen érkeznek hozzájuk (vagyis jóval a 2. vh előtt, rádásul jelentős részük a Szovjetunió területéről, a mai Ukrajna, Fehéroroszország, Oroszország, Litvánia stb területről, ahol nem voltak náci haláltáborok - akkoriban a 20/30-as években a német, magyar, cseh zsidók inkább az USÁ-ba vándoroltak ki) Európából zsidók, és ott a palesztin/arab őslakosságot terrorizálják, földjeiket kisajátítják.
Az akkori viszonyok között a gyarmatosító britek és az őket terrorizáló betelepült európai zsidók ellen pont Hitler volt. Ha franciák lettek volna, akkor azzal szövetkeztek volna. Az "ellenségem ellensége a barátom" elvet már z ókorban is alkalmazták, nem kell játszani az álnaívot. (főleg úgy nem, hogy az egész Közel-kelet brit és francia gyarmatosítói pont ugyanezt a taktikát folytatták a lakosság megosztására az "oszd meg és uralkodj" elvhez)

"Jellemző a gondolkodásmódodra és eszmerendszeredre, hogy azt hiszed, így csak egy zsidó érvelhet ebben a kérdésben.Nos, tévedsz!"

Annyira védted a cionistákat, és annyira egybemostad a cionistákat a zsidókkal, és a Miért Cion? blogból schmittelővel értettél egyet, hogy az alapján mire gondolhat az ember?
Nézd, aki a komcsikat védi, a komcsi ideológiát terjeszti, arról az ember jogosan gondolja, hogy komcsi. Ugyanez a helyzet a cionizmussal is: aki a cionizmust védi, a cionista ideológiát terjeszti, arról az ember jogosan gondolja, hogy cionista.

"Nyugodt lehetsz, hogy nem küldenék vissza, ha Magyarországon marhavagonokban szállítanák őket újból az emberi vágóhídra.
Milyen lehetetlen párhuzamokat bírsz felállítani!"

Megint felhívom a figyelmedet, hogy nem Magyarországon vagy Lengyelországban, hanem Ázsiában a Közel-keleten járunk 1943-ban egy brit gyarmati uralom alatti területen. Ha hivatalosan a britek sem tudtak a koncentrációs táborokról sé marhavagonokról, akkor Ázsiában ezekről miért kellett volna tudniuk az ottaniaknak? Nekik elé volt annyi, hogy Hitler az őket gyarmatosító brtitek és az őket terrorizáló és a földjeiket elvenni akaró európai zsidók ellen harcolt.

Törökország és Irán földjét nem akarták elvenni a zsidók, és őket nem terrorizálták (mert a cionistáknak az ún. Szent föld kellett), ezért Törökország és Irán befogadta a menekülő zsidókat.
Látod, ahová békében mennek a zsidók muszlim országokba, ott befogadják őket - ahová viszont erőszakkal, terrorista szervezetekkel, katonai agresszióval, ott meg harcolnak ellenük.
Ennyire egyszerű az egész.

fehérfarkas 2013.09.12. 16:24:54

@sztrugackij: "A cionista ideológia megszületéséhez semmi más nem kellett, mint a hozzád hasonlók ténykedése ezer éveken keresztül.
Az pedig, hogy összemosod a náci és kommunista ideológiákkal újfent csak a hozzá nem értésedről és a tudatlanságodról tanúskodik."

Hát ebben tévedsz. Én ugyanis folyamatosan a zsidók mellett állok ki. A hozzám hasonlók fogadták be a zsidókat akkor amikor a középkorban a Rajna mentén több mint 10ezer zsidót mészároltak le, vagy amikor a spanyol katolikus királyság az Ibériai-fészigetről elüldözte őket, vagy amikor a 2. vh-ban Törökország és Irán zsidók tízezreit fogadta be.

Csak megismételni tudom, amit korábban írtam, hogy ahová békében mennek a zsidók muszlim országokba, ott befogadják őket - ahová viszont erőszakkal, terrorista szervezetekkel, katonai agresszióval, ott meg harcolnak ellenük.
Ennyire egyszerű az egész.

fehérfarkas 2013.09.12. 16:30:43

@sztrugackij: "A cionista ideológia megszületéséhez semmi más nem kellett, mint a hozzád hasonlók ténykedése ezer éveken keresztül.
Az pedig, hogy összemosod a náci és kommunista ideológiákkal újfent csak a hozzá nem értésedről és a tudatlanságodról tanúskodik."

És amit az előbb írtam amellett saját családom (nagyszüleim), akik miközben a Benes dekrétumok miatt el kellett hagyniuk a szülőföldjüket, aközben egy auschwitzi menekült párnak segítettek az újrakezdésben. Ennek az Auschwitzet túlélt zsidó párnak a nagyobbik gyermeke lett később az első fönököm az első munkahelyemen. A te családod hány koncentrációs táborbelinek segített? Hánynak? Vagy csak vádaskodsz és személyeskedsz? Erkölcsleg most kimutattad a valódi énedet: erkölcsi hulla vagy. Egy personal non grata.
Lehet, hogy azért vagyok ennyire empatikus a szülőföldjükről elüldözött palesztinokkal, és a szülőföldjükön elnyomott és katonailag megszállt palesztinokkal, mert a saját családom a Felvidéken pontosan ugyanezt élte át.
Csak ott Benes csinálta azt a magyarokkal, amit a cionisták a palesztinokkal.

2013.09.12. 17:07:09

A tisztánlátás, és azok kedvéért, akik esetleg még olvassák e sorokat kell megjegyezzem: Az úgynevezett palesztina nem létezik. Sosem létezett. Sosem volt olyan, hogy palesztin nép, se múltjuk, se jövőjük, se kultúrájuk, se nyelvük, sem semmi egyebük nincs. Palesztinát az arabok találták ki, kizárólag azt a célt tűzve nemlétező zászlajukra, hogy Izraelt elpusztítsák. Nem sikerült. Nem is fog.

weinmaker 2013.09.12. 19:41:07

@Pensive: LOOL!
Azért beszarok, befosok hogy ilyen elmebetegek mint te szabadon vannak.

"Hérodotosz a tengerparti és az azon túli területeket is Palesztina néven jegyzi. Hadrianus császár, az utolsó zsidó nemzeti szabadságharc, a Bar Kohba felkelés leverését követően (i. sz. 135), hogy még a Júdea nevet és a zsidó királyság emlékét is eltörölje, újra Palesztina néven jegyzi a területet. Al-Quds város (Jeruzsálem) a császár családi nevéről az Aelia Capitolina (isteni Aelius) nevet kapta.[4]
A területet az első ezredforduló illetve a keresztes háborúk korától Szentföldnek is nevezik.
Palesztina 1516-tól az Oszmán Birodalom része volt. Az I. világháború és 1947-között angol gyarmat volt. Ekkor indult meg a cionista mozgalom hatására a zsidók szervezett betelepülése ,hazatérés(alija). 1947-ben zsidók tulajdonában 1850 km² volt, Palesztina területének 7,04%-a. Közbirtok, vagy a „korona birtoka”, amit a mandátumterület kormánya kezelt, a teljes terület 70%-a volt, főleg a Negev-sivatag. A többi volt arabok, keresztények vagy bárki más kezén."

Barom..

sztrugackij 2013.09.12. 21:30:24

@fehérfarkas:

"Lehet, hogy azért vagyok ennyire empatikus a szülőföldjükről elüldözött palesztinokkal, és a szülőföldjükön elnyomott és katonailag megszállt palesztinokkal,"

Azokkal vagy empatikus,akik szándékosan óvodák, iskolák, lakóházak udvaráról lövik rakétákkal a zsidó civil lakosságot.
Azokkal vagy, akik gyermekeket vetnek alá agymosásnak, hogy később öngyilkos merénylőkként robbantsanak forgalmas helyeken, akikben engesztelhetetlen gyűlölet lakozik a zsidók iránt.
Azokat pártolod, akik évtizedek óta a világ össznemzeti antiszemitizmusából élnek, akiknek vezetői csak addig kapnak az anticionistáktól anyagi támogatást, amíg harcolnak, pusztítanak és ölnek.
Látszólagos törekvéseik a megegyezésre és az önálló Palesztina megalakítására pusztán szemfényvesztés.A pénzcsap addig van nyitva, amíg ölik a zsidókat.
Nem a zsidó állam támadott először, nem ő viselkedett agresszorként.A földeket önként adták el neki jó pénzért anyagiasabb testvéreid.
Az angolok kivonulása előtt az araboknak megvolt a lehetőségük, hogy megállítsák a zsidó állam terjeszkedését, de ők a gyűlöletükre hallgattak.
A te barátaid közönséges orgyilkosok.A zsidó légierő az ellenséges rakétaállás bemérése után szórólapokkal figyelmezteti a civil lakosságot a légitámadásra.Ha nem akarja, hogy halomra lőjétek őket egy óvoda udvaráról, kénytelen megsemmisíteni a lőállást.
Gyáva, gyűlölettől vezérelt orgyilkosokkal szimpatizálsz és én vagyok erkölcsileg hulla?

Nem empatikus vagy te, hanem egy ócska antiszemita.
Nagyon messze kerültél ilyen szempontból a nagyszüleidtől.

fehérfarkas 2013.09.12. 21:34:49

@Pensive: "A tisztánlátás, és azok kedvéért, akik esetleg még olvassák e sorokat kell megjegyezzem: Az úgynevezett palesztina nem létezik. Sosem létezett. Sosem volt olyan, hogy palesztin nép, se múltjuk, se jövőjük, se kultúrájuk, se nyelvük, sem semmi egyebük nincs. Palesztinát az arabok találták ki, kizárólag azt a célt tűzve nemlétező zászlajukra, hogy Izraelt elpusztítsák. Nem sikerült. Nem is fog."

A tények kedvéért: a 19. század közepén a földrajzi Palesztinában a zsidó lakosság 2% volt,
1906-ban 4%,
1948-ban (izrael állam megalakulásakor) 34%
szerinted a fennmaradó nem zsidó lakosság kik voltak? Talán marslakók?

A palesztin arabok lakossága 3 részből tevődött össze:
1. a városlakókból
2. a fellahokból (= földműves, ezt azért írom le, mert egyes nickek a topicban a fellahokat külön népcsoportnak tartják, pedig a fellah jelentése földművelő arabul)
3. a beduinokból (=sivataglakók)

A városlakók az iszlám kalifátusok alatt virágzó kereskedő várossá tették Haifát, Jaffot(keresztény-arab vegyes lakosság), Rafát, Ramlát (ennek nem is volt ókori elődje, mert ezt a várost már eleve az arabok alapították, és a keresztes hadjáratok után az 1948-as etnikai tisztogatásig arab-keresztény vegyes lakosságú város volt), Gázát (a brit gyarmatosításig egy fontos tengeri kikötőváros; itt született a középkori híres történetíró, filozófus, jogtudós al-Shafi'i), Hebront, Jerichot (bár ezt a várost a kereszteshadjárat után az arabok már nem virágoztatták fel újra), vagy Jeruzsálemet, amely végig megtartotta vegyes lakosságát (egy rövid időszak kivételével, amikor a keresztesek 1096-ban lemészárolták a város teljes zsidó és arab lakosságát).
692-ben építették fel a Sziklamecsetet, amelyet építészeti és építőművészeti jelentőségét a Taj Mahal, Eiffel torony, Empire States Building, Szent Péter bazilikával egy lapon említik - és 1300 évnél régebb óta meghatározza Jeruzsálem látképét - még most a 21. században is.
A szintén a 7. században épült al-Aqsa mecsetet, amely a muszlimok számára a 3. legszentebb helyük Mekka és Medina után.
Habár Hebronban elég későn épült meg az első madrasza (gyk: középkori iszlám középfokú bentlakásos iskola), viszont a hebroni madrasza más madraszák alapjául szolgált, de az üvegipara is messze földön híres volt a középkorban. Vagyis a középkorban virágzó kultúra, ipar és kereskedelem volt palesztínában.
Ma is látható pl. Akkóban egy középkori karavánszeráj - tudod, a karavánszerájok voltak a későbbi hotelok, szállodák elődei;
ez abban az Akkóban (Acre) van, ahol a cionista mítosz szerint a zsidók 20. századi letelepedéséig nem volt semmilyen kultúra, csak elmaradott primitív, nomád sivataglakók.
Az Ottomán török uralom végén a hijaz vasút olyan városokat érintett mint: Haifa, Akko (Acre), Nablus, Muyairid, Baysan, Afula - ezek a városok mind a mai Izrael és Ciszjordánia területén vannak.
A törökök vajon kiknek építették a vasútat Palesztinában a vasútállomásokkal együtt?
Hiszen a sivataglakó beduinoknak nincsen szüksége vasútra
- ráadásul a hijaz vasút Haifa/Akko szakasza egy leágazás a Damaszkusz-Medina főszakaszról - de kinek ágazik le, ha nem lakik ott senki néhány nomád sivataglakón kívül?

Egy kicsit furcsa az a történelemfelfogás, hogy az arabok a 7. században meghódítják a(földrajzi éeretelmben vett) Palesztinát, virágzó kultúrát hoznak létre, mecsetekkel, iskolákkal kórházakkal, fürdőkkel, palotákkal, virágzó kereskedővárosokkal, majd nyom nélkül felszívódnak maguk után, hogy a 20. század elején betelepülő zsidók már csak egy elnéptelenedett üres sivatagot találjanak ott, anélkül, hogy bárki is megmondaná hogyan és hová tüntek onnan az arabok
(ha így lett volna, akkor nem lett volna szükség a palesztinok elüldözésére 1948/49-ben, és a briteknek sem kellett volna a 30-as években 3 évig tartó véres megtorlásban leverniük a tömeges zsidó betelepülés ellen lázadó palesztinokat). És akkor a keresztény közösségekről egy árva szót sem említettem - pedig azok is igencsak akítvak voltak a Szent földön, és a mai napig ott vannak az építészeti és kulturális nyomaik. :)

Mahatma Gandi az 1930-as évekbeli betelepülésekkel kapcsolatban mondta, miután 1935-ben a britek leverték a lázadó arabokat, aminek az előzménye évi több tízezer zsidó bevándorló volt - 33-ban még "csak" 30ezer, 36-ban már 60ezer bevándorló érkezett: "Palasztina az araboké ugyanúgy, ahogy Anglia az angoloké, vagy Franciaország a franciáké. Azt ami ma Palesztinában történik, semmiféle erkölcsi kódex nem igazolhatja"

sztrugackij 2013.09.12. 21:47:57

@fehérfarkas: "Az akkori viszonyok között a gyarmatosító britek és az őket terrorizáló betelepült európai zsidók ellen pont Hitler volt."

Áldhatta is a szerencséjét Háddzs Amin, hogy talált egy, a zsidók szisztematikus kiirtásában érdekelt őrültet maga mellé.
Csak azt nem értem, hogy ez mire mentség?

"A palesztinok annyit tudtak, hogy pár évtizede tömegesen érkeznek hozzájuk (vagyis jóval a 2. vh előtt, rádásul jelentős részük a Szovjetunió területéről, a mai Ukrajna, Fehéroroszország, Oroszország, Litvánia stb területről, ahol nem voltak náci haláltáborok - akkoriban a 20/30-as években a német, magyar, cseh zsidók inkább az USÁ-ba vándoroltak ki)"

Ja, senki nem hallott az orosz pogromokról, Hitler hatalomra jutásáról, zsidógyűlöletéről, a Kristályéjszakáról.
El nem tudták képzelni, miért menekül ez a temérdek zsidó Európából.
Te már megint hülyének nézel mindenkit!

"Ha hivatalosan a britek sem tudtak a koncentrációs táborokról sé marhavagonokról, akkor Ázsiában ezekről miért kellett volna tudniuk az ottaniaknak?"

Szánalmas szerecsenmosdatás.
Kezdesz komolytalanná válni az ilyen érvekkel.

2013.09.12. 21:49:31

Hadd idézzem, autentikus forrásként Zahir Muhseint,

en.wikipedia.org/wiki/Zuheir_Mohsen

aki a PFSZ(!) vezetője volt, '79-ig:

en.wikiquote.org/wiki/Zuheir_Mohsen

"The Palestinian people does not exist. The creation of a Palestinian state is only a means for continuing our struggle against the state of Israel for our Arab unity. In reality today there is no difference between Jordanians, Palestinians, Syrians and Lebanese. Only for political and tactical reasons do we speak today about the existence of a Palestinian people, since Arab national interests demand that we posit the existence of a distinct "Palestinian people" to oppose Zionism. For tactical reasons, Jordan, which is a sovereign state with defined borders, cannot raise claims to Haifa and Jaffa, while as a Palestinian, I can undoubtedly demand Haifa, Jaffa, Beer-Sheva and Jerusalem. However, the moment we reclaim our right to all of Palestine, we will not wait even a minute to unite Palestine and Jordan."

sztrugackij 2013.09.12. 21:53:46

@weinmaker: "újra Palesztina néven jegyzi a területet. "

Helyesen írtad:területet.
Palesztina, mint önálló állam, palesztin, mint nemzet, soha nem létezett.

Nagyon úgy néz ki, hogy nem is fog.

fehérfarkas 2013.09.12. 21:56:47

@fehérfarkas:
Ha már megemlítettem Muyairod, Haifát, Akkot, akkor nézzük meg mik is történtek a nem létező palesztin lakosságukkal. Hogy nem létező emberek ellen miért is kell etnikai tisztogatásokat végrehajtani? Nem önellentmondás ez?
Nézzük meg a tényeket:

Vajon kinek mond valamit a Haganah vagy az Irgun mészárolása DeirYassinban, Eeilabunban vagy Ramláhban?
És azért voltak ott már korábban a bevándorló zsidók által létrehozott terrorszervezetek, mint a Haganah, Irgun, Lehi, Etzel, Stern-csoport.
Illetve Deir Yassin és Tantura etnikai megtiszítása (=népírtás = mindenki lemészárlása = még az időseket, nőket, és gyermekeket is lemészárolták) még a hivatalos 1948-as Izrael állam megalapítása előtt (1948. ápr. 23, operation misparayim, parancsnok: Moshre Carmel, csapat: Haganah carmeli brigádja)
(és a Haganah-ra nem lehet azt mondnani, hogy csak egy szélsőséges kis szervezet, amelyhez Izraelnek mint államnak semmi köze, hiszen abból lett 1948 után a hivatalos izraeli hadsereg az IDF)

De nézzük tovább, mert nem csak 3 településen volt népírtás, hanem többön. Ramlah és még számos más település etnikai tisztogatása már a 48-as háború kirobbanása után történt:
Muyairid azon települések özé tartozik, amit 1948/49-ben nemcsak elpusztított az izraeli hadsereg, hanem még a térképről is törölte.
Baysant az Operation Gideon keretében a Golani brigade (Haganah 36. diviziója) és az Irgun terrorcsoport közösen támadott meg, és üldözte el a lakosságát 1948-ban.
Eilabunt az Operation Hiram keretében tisztították meg etnikailag (az Eilaboun-i mészárlásról 2007-ben díjnyertes doumentumfilm is készült Sons of Eilaboun címmel).
Akkót az Operation Ben'ami keretében tisztították meg az arab lakosságától.
Haifa arab lakosságát meg az Operation Bi'ur Hametz keretében üldözték el.
Jeruzsálem újvárosát az Operation Kilshon keretében tisztitották meg az őslakosságától.
Jaffa lakosságát az Operation Hametz keretében üldözték el.
A Tiberias és Galileia térséget az Operation Matateh keretében tisztították meg az araboktól.
A Tel Aviv és Jeruzsálem közti corridor településeit pedig az Operation Nachshon keretében kellett az arab lakosságtól megtisztítani.
Az Operation Gideon, az Operation Bi'ur Hametz és az Operation Ben'ami, Operation Matateh, Opareation Kilshon, Operation Nachshon a Plan Dalet vagy Plan D (D terv) részei voltak volt, ami arról szólt, hogy annyi palesztint kell elüldözni palesztinából, amennyit csak tudnak.
A Plan Dalet keretében 450 palesztin falvat és várost ürítettek ki cionisták, és a többségüket szó szerint lerombolták. Az 1948/49-es háború alatt 700ezer palesztint üldöztek el a cionista izraeli alakulatok.

Ezek tények, a neten is utánanézhetőek, még a wikipedia angol nyelvű változata sem hallgatja el ezeket (sőt, a sikertelen etnikai tisztogatás terveket is felsorolja, ahol a cionistáknak nem sikerült az adott településről az arabokat elüldözniük).
Aa cionista mítosznak arról a logikai önellentmondásáról nem is beszélve, hogy mi szükség volt a D tervre, ha nem lakott ott senki néhány nomád sivataglakón kívül, és nem is hozott létre civilizációt és városokat senki a zsidók 20. sz-i betelepüléséig?

fehérfarkas 2013.09.12. 22:10:51

@sztrugackij: "Azokkal vagy empatikus,akik szándékosan óvodák, iskolák, lakóházak udvaráról lövik rakétákkal a zsidó civil lakosságot.
Azokkal vagy, akik gyermekeket vetnek alá agymosásnak, hogy később öngyilkos merénylőkként robbantsanak forgalmas helyeken, akikben engesztelhetetlen gyűlölet lakozik a zsidók iránt.
Azokat pártolod, akik évtizedek óta a világ össznemzeti antiszemitizmusából élnek, akiknek vezetői csak addig kapnak az anticionistáktól anyagi támogatást, amíg harcolnak, pusztítanak és ölnek.
Látszólagos törekvéseik a megegyezésre és az önálló Palesztina megalakítására pusztán szemfényvesztés.A pénzcsap addig van nyitva, amíg ölik a zsidókat."

Tévedsz. Csak nem mosom össze a 12 millió palesztint néhány tízezer terroristával. Akik érdekes módon az elnyomott, körbefalazott és katonailag megszállt terülekről érkeznek csak és kizárólag.
Kb. 12 millió palesztin él világszerte akik egy jelentős része, a cionisták által elüldözöttek leszármazottjai. Izrael és a megszállt területek után a legtöbb palesztin Jordániában él, de a 3. helyen Chile van (több mint félmillió palesztin él Chilében), megelőzve a többi arab országot, ahova a palesztinok elmenekültek
(pontosabban a sorrend, ha Izraelt és a megszállt területeket különállónak vesszük: 1. Ciszjordánia, 2 . Jordánia, 3. Izrael ensz határokon belüli területe, 4. Gáza, 5. Chile, és utána jön csak a többi ország - persze én Izraelt és a megszállt területeket az előbb egynek számítottam, és ezért a 3. hely Chile).

Nem minden palesztin hamaszos vagy terrorista. A palesztin kultúra magas színvonalát jellemzi, hogy amikor a szülőhazájukat el kellett hagyniuk Izrael állam megalakulása után, akkor a palesztinok jelentős része más arab országokban tanároknak mentek el (pl. Katarban és Kuvaitban a tanárok nagy részét ma is a palesztinok adják), de az Európába és az USÁba menekült palesztinok is nagyon gyorsan beilleszkedtek a többségi társadalomba, és ma is rengeteg palesztin orvos, mérnök, fodrász, vendéglátós, zenész, művész, (de van ott még palesztin atomfizikust is) stb van nyugaton
(meg persze az építőipari munkás palesztinokról se feledkezzünk meg).

Azt is kevesen tudják, hogy pl. El Salvator elnöke 2004-2009 között egy palesztin keresztény bevándorló/menekült család sarja volt (ugyanis Izrael nemcsak a muszlim, hanem a keresztény palesztinokat is elüldözte - mivel legábbis 1 millió palesztint üldözött el: 700ezret 1948-ban, és 300ezret 1967-ben).
Vagy Belize miniszterelnöke (1998-2008 között) is palesztin bevándorló/menekült család sarja volt,
Vagy Honduras elnöke (1998-2002 között) is palesztin bevándorló/menekült család sarja volt.
De palesztin bevándorló/menekült családok sarjai ülnek a következő országok parlamentjeiben is képviselőként: Ausztrália, Kanada, Dánia, El Salvator,
vagy azt csak nagyon kevesen tudják, hogy az idősebb George H. Bush sajtófőnöke is palesztin bevádnorló/menekült család sarja volt, aki a sajtófőnöki poszt előtt New Hampshire kormányzója volt.

Számos palesztin kabott különböző béke-díjakat (és most nem Jasszer Arafatra gonolok, hanem arra, hogy pl. az EU által adományozott Szaharov díjat többször is kaptak palesztinok, de van még sok más béke-díj, amiket számos palesztin is kapott).
Ilyenek a palesztinok akkor, amikor nem katonai megszállás és elnyomás alatt kell élniük. Gázában és Ciszjordániában is ilyenek lennének, ha a megszállásnak, elnyomásnak, körbefalazásnak vége lenne :)
Az elnyomásra ugyanis etnikumtól függetlenül minden ember ugyanúgy reagál (mert már a rómaiak is megmondták, hogy cirkuszt és kenyeret a népnek - de ahol a kenyér hiányzik, ott az arénában a nézőtér is küzdőtérré változik).
Nem lehet, hogy a palesztin arabok mai elmaradottsága és fejletlensége a megszállásnak és elnyomásnak köszönhető?
És a szomszédos libanoni arabok és jordán arabok azért tudnak gyorsabban és jobban fejlődni, mert nincsenek megszállva és elnyomva idegen hadsereg által?

2013.09.12. 22:17:04

@sztrugackij: Szerintem hagyjuk. Biztos, hogy később fogy ki a hülyeségből, mint mi az érvekből (vagy a béketűrésből), amelyek, nem mellesleg, nem akaródznak fogást találni rajta. Arról nem is beszélve, hogy ilyen tempóban gépelni képtelenség, az ordas, antiszemita marhaságot pedig, gyakorlatilag vég nélkül lehet másolni a szittya szakportálokról.

fehérfarkas 2013.09.12. 22:28:56

@sztrugackij:

A kettős mércédről: az téged egyáltalán nem zavar, amikor izraeli fegyveres katonák razziáznak békés palesztin családoknál, hogy izraeli fegyveres katonák blokádolják el a megszállt Ciszjordánia útjat és azt engednek át akit akarnak, vagy hogy a telepesek fegyvert tarthatnak maguknál, míg a palesztinok számára tilos (én speciel mindkét félnek egyformán megtiltanám a fegyverviselést), stb...

Vagy 1994-ben Bauch Goldstein 29 civilt ölt meg Hebronban (sírja fölé szetélyt épített a cionisták egy csoportja, és 1999-ig zarándokhelyként látogatták).
Vagy még Izrael állam megalapítása előtt az Irgun, Lehi, Etzel, Stern csoportok terrormerényletei, ahol 1000-nél több embert öltek meg, és nem katonákat, hanem civileket és diplomatákat - a terrorakciók egyik csúcspontja a Deir Yassini mészárlás volt, ahol egy komlpett falu civil lakosságát ölték meg/mészárolták le.
A Likud nem más mint az Irgun terrorcsoport 1948 után politikai csoporttá átalakult jogutódja (1988-ig Herut pártként működött, és akkor nevezték át Likuddá), egyik alapítója pedig a britek által terroristának tartott Irgun terrorszervezet vezetője, Manachem Begin, aki 1977-83 között volt miniszterelnöke, a másik alapítója pedig a szintén a britek által terroristának tartott Lehi terrorcsoport vezetője, Ytzak Shamir, aki pedig 1986-92 között volt miniszterelnök, és az ő miniszterelnöksége idején változott meg a Herut párt neve Likuddá).
És 1948 után is vannak még szélsőséges cionista szervezetek és terrorsita szervezetek, mint a Gush Emunim Underground, Temple Mount and Eretz Yisrael (Land of Israel) Faithful Movement, Jewish Defense League (JDL), stb...
Vagy ott van a Meir Kahane rabbi alapította Kach párt, ami 1994-ig izrael egyik parlamenti pártja volt(!!!), jelenleg Izrael, Kanada, az USA és az EU hivatalosan a terrorista szervezetek közé sorolta (ennek ellenére tagjai a mai napig még a Facebookon is saját oldalon reklámozzák magukat).
Vagy érdekességként egy csak kevesek által ismert tény, hogy egy keresztény szélsőséges csoport egyik tagjai pedig 1961-ben felgyújtotta az al-Aqsa mecsetet, amiért a zsidó hatóságot először a Fatahot hibáztatták, mondván ezzel akart konfliktust provokálni a zsidók és az arabok között, aztán kiderült, hogy egy ausztrál állampolgár Denis Michael Rohan volt az, a Grace Communion International (GCI), (korábban Worldwide Church of God (WCG)) tagja.
Vagy Izrael egyetlen merényletben megölt miniszterelnökét Rabint egy cionista szélsőséges gyilkolta meg.

Így hirtelen ennyit szedtem össze a netről (sajnos ebben a témában magyar nyelvű források alig vannak, ezért angol nyelvűeket használtam), de további keresgéléssel biztos találnék még többet is :)

fehérfarkas 2013.09.12. 23:12:11

@fehérfarkas:

Egy kis kiegézítés a keresztény részhez. A muszlim kalifátusok alatt a keresztények és a zsidók szabadon gyakorolhatták a vallásukat (az őrült al-Hakim kalifa az egy extrém kivétel volt - de ő amúgy is orvosi eset volt; saját magát Isten inkarnációjának képzelte;
egyébként egy baromi nagy tudású művelt ember, csak éppen elmebeteg - ma úgy mondanánk, hogy klinikai eset, egy szó szerint őrült zseni).

Az Ottomán Birodalomban Jeruzsálemben még a Sziklamecsetbe is bemehettek a keresztények és a zsidók. Liturgiát nem tarthattak benne (arra ott volt mindegyik keresztény egyháznak és felekezetnek a saját temploma), de mint zarándok megnézhették benne a követ, amin Ábrahám a fiát próbálta feláldozni /a keresztények és zsdók szerint Izsákot, a muszlimok szerint Iszmáelt/). Akkoriban a szentföldi turisták főleg zarándokok voltak vagy kereskedők.
Habsburg és német császár is volt Szentföldi zarándoklaton. Meg ment a különböző európai uralkodók között a verseny, hogy melyik tud Jeruzsálem minél jobb helyére építeni temlomot vagy kápolnát. Persze az már politika volt, hogy a szultán melyiknek hova engedélyezte (pl. amikor a Habsburg birodalom volt az ellenség, akkor a franciák építhettek a jobb helyekre, amikor szövetségesek voltak a Habsburgok, akkor meg ők épthettek a jobb helyekre).
Bár Ferenc József, Rudolf herceg és II. Vilmos leírásaiból az derül ki, hogy a 19. sz. végén, 20 sz. elején Jeruzsálemben az oroszok domináltak (a lírásaok szerint a város orosz zarándokokkal volt teli - pedig mindhárman más-más évtizedben voltak).

De nekünk magyaroknak is van közvetlenül közünk Jeruzsálemhez. Ugyanis II. András felvette a Jeruzsálem királya címet, és ezt elismerte a pápa, a német császár, az angol és a francia király, a burgundok, flamandok, normannok, de a Szentföldön uralkodó lovagrendek is.

Vagyis a Szentföldön igencsak aktív politikai élet folyt, és folyamatosan lakott volt, nem volt egyetlen olyan év sem, amikor elnéptelenedett volna. Volt a Dávidi zsidó királyság megszűnése után babiloni, asszír, egyiptomi, perzsa, hellén, római, bizánci (ortodox keresztény), arab kalifátusi, keresztéshadjáratok miatti római katolikus keresztény, török uralom és brit megszállás. De a cionista mítosszal ellentétben a terület végig lakott.

Az a cionista mítosz is hamis, hogy hát a 20. sz. első felében milyen kevés volt a földrajzi Palesztina lakossága. Persze, hogy kevés volt, hiszen az egész világ népessége is jóval kevesebb volt: 7 milliárd fő helyett csak 1,7 milliárd. 1900-ban a szomszédos Egyiptom, ami most a legnépesebb arab ország 80 millió lakossal is csupán 8 milliós volt. Az akkori India (aminek akkoriban még a része volt a mai Pakisztán és Banglades is) volt 270 milliós - ma 1,3 milliárd fős. Vagy az akkori kína volt alig többmint 400 milliós - ma ez is 1,3 milliárd fős. És a francia gyarmatbirodalomnak összesen volt 76 milliós lakossága. A brit gyarmatbirodalomnak pedig 420 millió fő. Az Osztrák-Magyar Monarchiának 51 millió fő. Az Ottomán török birodalomnak meg 30 millió fő (hiszen a 19. sz-ban már több terület is függetlenedett tőle) - a mai Törökország a töredéke területen 70 milliós. Marokkó volt 4 millió fős - ma 35 millió fős. Perzsia volt 7 millió fős - a mai Irán (valamivel kisebb területen) 75 millió fős. Brazília 17 millió fős - ma 200 millió fős. Mexikó 12 millió fős - ma 150 millió fős. Vagy Ázsia legnépesebb keresztény országa a Fülöp-szigetek ma 90 milliós - de 1900-ban csupán 8 millió fős volt. Vagy ma Indonézia a legnépesebb muszlim ország 240 millió fővel - de 1900-ban Holland Kelet-India néven 42 millió fős volt. Csak hogy tudjunk mihez viszonyítani annak a törpe területnek (amit földrajzilag Palesztinának nevezünk a vaskorszak óta) a lakosságát a századfordulókor: 600ezer fő.

fehérfarkas 2013.09.12. 23:37:24

@Pensive: "Szerintem hagyjuk. Biztos, hogy később fogy ki a hülyeségből, mint mi az érvekből (vagy a béketűrésből), amelyek, nem mellesleg, nem akaródznak fogást találni rajta. Arról nem is beszélve, hogy ilyen tempóban gépelni képtelenség, az ordas, antiszemita marhaságot pedig, gyakorlatilag vég nélkül lehet másolni a szittya szakportálokról."

Mutasd meg konkrétan mi az antiszemita a hozzászólásaimban!
Anticinistának lehet mondani, ahogy antináci és antikomcsi is vagyok :)

Ezeket az infókat így a duruginfón és társain nem találod meg. 90%-uk angol nyelvű forrásokból van. Az egyik blogba megpróbáltam a forrásaimat betenni - csak a nyomtatott könyvbelieket, de az egymás alatti felsorolásuk 4x is kimertette a maximális begépelhető karakterszámot, ezért csak 4 részletben tudtam betenni. Ezt annak a blognak a gazdája kimoderálta topicrombolás címen. Azóta nem próbálkozom a forrásaim listáját betenni (pedig azok csak a könyvek voltak, és az újságcikkek, netes cikkek, doksifilmek fel sem voltak sorolva).
És azért megy ilyen gyorsan az írás, mert számos adatot és tényt az évek során már máshová is leírtam a netes iták során, és a tények nem változtak meg. Így a tényeket a google segítségével a korábbi hozzászólásaimból könnyen elő tudom szedni - és nem kell minden egyes alkalommal külön tanulmányokat folytatni (meg ugye az ember fejében is ott van benne az, amiről sokat olvas, és aminek egyszer vagy többször már utánajárt).

De látom az érveid kimerülnek a vitapartner leantiszemitázásában. Tipikus. A hosszú évek sora alatt ezt már megszoktam, hogy ha nem a hivatalos mainstream dolgot nyomatom, hanem a másik oldalról is beszámoló információkat közlök (= őslakosok + az adott tágabb régióban élők forrásai + a propagandával ellentétben hivatásos történészi munkák/források), akkor antiszemitának neveznek.

Nem tehetek arról, hogy amikor lakatlan sivatagosnak hazudnak olyan helyeket, ahol folyamatosan lakott civilizáció van, és ennek a nyomai bizonyíthatóak, akkor a hazugságot hazugságnak fogom nevezni.
Ahogy az etnikai tisztogatásokat és népüldözéseket is a nevükön fogom nevezni, mindegy az, hogy az imperialista britek és franciák, a komcsi szovjetek, a náci németek, vagy a japánok, vagy éppen a cionisták követték el.

És a zsidóságot meg a judaizmust kéreik nem összemosni a cionizmussal!!!
Ezt korábban már írtam, de úgy látszik ezt néhny nick folyon negligálja, és állandóan összemossa a cionizmust a zsidósággal és a judaizmussal.

fehérfarkas 2013.09.12. 23:48:11

@fehérfarkas:

Ha itt lenne az ortodox keresztény Maxvel nicknevű ember, akkor ő meg a Krisztus utáni Római Birodalom és a Bizánci Császárság korszakában írná le pontosan mi volt a helyzet a földrajzi Palesztina területén.
Az én hozzászólásaimból az az időszak hiányzik, de az a terület akkor sem volt lakatlan, és az abból a korszakból származó keresztény emlékek ma is nemcsak láthatóak, hanem számos izraeli és ciszjordániai város fő túrisztikai vonzerejét adják. :)

Amatőr 2013.09.13. 08:46:07

@Patreides: "Csakhogy az oroszok nem tanultak semmit."

Mit kellett volna tanulniuk?

Amatőr 2013.09.13. 09:34:34

@sztrugackij: "Ja, senki nem hallott az orosz pogromokról, Hitler hatalomra jutásáról, zsidógyűlöletéről, a Kristályéjszakáról.
El nem tudták képzelni, miért menekül ez a temérdek zsidó Európából."

Mint azt több helyütt is olvashattuk; a magyarországi zsidó elit időben kapott információt/figyelmeztetést a haláltáborokról és a gyilkolászásokról. Ám úgy vélte, helytelen volna a menekülés, ezért nem is továbbították a híreket hitsorsosaiknak.

fehérfarkas 2013.09.13. 11:05:17

@fehérfarkas:

Még néhány adat a jobb összehasonlítás érdekében, hogy a 600ezer fős Palesztina lakosságát jobban el tudjuk helyezni a századforduló idején:
A 2 millió főt csupán 4 város haladta meg, de az 1 millió főt is az egész világon kb. 20 város. Köztük az egyik az Ottomán Birodalom fővárosa Isztambul. Az Ottomán birodalom 3. legnépesebb városa Aleppo akkoriban csak 110ezres volt.
Az 1 millió főt olyan városok haladták meg mint az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa, a császárvárosi Bécs. A Német Császárság fővárosa Berlin. A brit és francia gyarmatbirodalmak fővárosai London és Párizs. Az ipari forradalom nagy gazdasági központjai: Manchester vagy az amerikai Chicagó, New York és Philadelphia. A cári Oroszországban pedig Szentpétervár.
Egyébként pedig 1900-ban már 100ezer fő felett nagyvárosnak számított minden város. És 10ezer fő felett már közepes nagyságú városnak számítottak. A kisvárosnak pedig az 500-10ezer fő közöttieket tartották (pl. a mediterrán térségben Olaszországban vagy Horvátországban ma is látható számos 500-2000 fő közötti kisváros).
Tehát az 1900-ban 600ezer fős Palesztina egy 50ezres és több 5-20ezer fő közti várost tartalmazotttöbb, és több mint 750 mezőgazdasági falut.

1900-ban a földrajzi Palesztina területén élő lakosság (politikai egységként Szíria része, amely az Ottomán török birodalomhoz tartozott az 1. világháború végéig, amikor brit gyarmatterületté vált) 4%-a volt zsidó.
1948-ban, izrael állam megalapításakor a más kontinensekről bevándoroltakkal együtt is csupán a lakosság 34%-a volt zsidó (vagyis a lakosság többsége muszlim és keresztény arab volt).
1948-ban a városok közül (a kibutzukat nem számítva, amik ugye a mi tanyáinknak felelnek meg) egyedül jeruzsálem lakosságában érte el a zsidók aránya az 50%-ot, még a 2. legnépesebb zsidó lakássú városban is 30% körül volt az arányuk.
1948-ban a városok többségében 5-10% között volt a zsidók aránya, és csak néhány városban érte el az arányuk a 10-30% közti értéket
(1949-re, a kétéves háború végére az arány drámaian megváltozott a népírtások és az üldözések miatt: 700ezer palesztin arab hagyta el a szülőföldjét, és több tízezret mészároltak le az Irgun, Lehi, Etzel terrorcsoportok + a Haganah alakulatai)

Most nézzük közvetlenül a háború előtti sé utáni éveket:
1946-ban a földrajzi Palesztin terület lakossága:
1,076,783 (58.34%) muszlim;
145,063 (7.86%) keresztény;
15,488 (0.84%) egyéb vallású;
608,225 (32.96%) zsidó;

1950-ben a 2 éves háború, az arabok elüldözése és a népírtások, és a zsidók még nagyobb arányú betelepülése után a lakosságarány a következőre változott:
116,100 muszlim;
1,203,000 zsidó;
(keresztényekről nincs pontos adatom)

A számok és tényadatok magukért beszélnek. Emberek nem tűnnek el a semmibe, ahogy nem is jönnek létre a semmiből. Főleg pár év alatt nem történik magától ilyen drámai változás a lakosság összetételében.

Itt pedig pár kép a cionista mítosz szerint nem létező palesztinokról és településeikről. Állítólag a cionisták szerint ott csak üres sivatag volt néhány sivataglakó beduinnal:

Az egykori zsidó-arab Ttiberias város 6000 arab lakosságát 48-ban üldözték el:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/01.htm

Az egykori 14ezres Akkó (Acre), amely arab-zsidó-keresztény vegyes lakosságú volt, lakosságának a 90%-át a zsidók elüldözték:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/03.htm

A 10ezres Safad város, aminek a 99%át a zsidók elüldözték:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/02.htm

A beduinok nem építenek tégla és kőházakat, mecseteket, templomokat, iskolákat, piacokat, hoteleket, irodaházakat, villákat, vasútállomásokat, stb...
A beduinok ugyanis sivatagi sátrakban laknak és nomád vándorló életmódot folytatnak, és nincsenek letelepedve.
A képek pedig nem beduin sátorokat mutatni, hanem sok évszázados urbánus városi civilizációt.

fehérfarkas 2013.09.13. 11:06:18

@fehérfarkas:

Itt a 75ezres Haifa, amikor a zsidók csupán a lakosság 5%át tették ki (a képen a város északi része látható):
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/04.htm
www.palestineremembered.com/Haifa/Haifa/Picture14089.jpg
Haifa vasútállomás, amit a törökök építettek:
www.palestineremembered.com/Haifa/Haifa/Picture14115.jpg
(vajon kiknek? mert a sátorlakónomád beduinoknak nincs szükségük vasútra)

fehérfarkas 2013.09.13. 11:08:37

@fehérfarkas:

Jaffa 1920 előtt (1917-ig a Török birodalom része):
www.palestineremembered.com/Jaffa/Jaffa/Picture14131.jpg
www.palestineremembered.com/Jaffa/Jaffa/Picture14152.jpg

Jeruzsálemi századfordulós (=az Ottomán török birodalom idejében) irodaházak, amiket a zsidók kisajátíttak:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/17.htm
A jeruzsálemi Jaffa road arab házai, amelyet a zsidók kisajátítottak:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/11.htm
A jeruzsálemi Palace Hotel, aminek a tulajdonosa egy ún. iszlám kegyes alapítvány (=waqf) volt, és a zsidók ezt is kisajátították:
www.palestine-encyclopedia.com/EPP/Photos_Volume1/pages/12.htm

A cionista mítosz szerint nem létező palesztinok, ahol a zsidók 20. sz-i bevándorlásáig nem volt semmi más csak üres sivatag néhány nomád sivataglakó beduinnal.

fehérfarkas 2013.09.13. 11:18:29

@fehérfarkas:

Idézek két részletet Benamy Sándor (erdélyi műfordító, újságíró és világutazó) a Kalandozás a nagyvilágban című könyvéből:

" Most még csak a telep kicsinyeit néztem meg. Külön pavilonban élnek.
Csinos hálóterem, tanuló- és játszószoba rejti őket a felnőttek elől. Tanítójuk az ország elgondolásaira jellemző, újszerű módszerrel végzi feladatát: teljesen kivonja őket a szülők befolyása alól.
- A szülők még sok rettenetes jelenetet őriznek odaátról - mondotta, és Európa irányába intett. - Azt akarom, hogy azok a képek elmosódjanak.
A pavilon kerítése előtt néhány férfi és nő ágaskodott, óvatosan bepillantottak, majd ragyogó arccal távoztak.
- Semmi olyanra, ami a régi életünket ébresztené fel bennük, nem tanítjuk.
- Népük történetére sem?
- Csak a szétszóratásig. A hányódtatás, üldöztetés kétezer évét úgy tekintjük, mintha nem is lett volna. - Kissé megnyitotta szomszédos terem ajtaját. - Nézze csak meg őket! Hát nem az első nemzedék-e ez azóta?"
(Ain Charod, 1922)

" A sztrájk másnap is tartott. A testes emberek még kíméletlenebbek voltak mint Európában:
- Arab munkásokat fogadunk!...Arabokat!...Ez három piaszter haszon naponta!
Egy proletárköltő sietve a nép elé, rögtönzött dobogóra állt, és megvillantotta a lényeget:
- Hát úgy látszik, mindegy. Egyes tőkéseknek Palesztina sem egyéb, mint vállalkozási lehetőség.
- Az! Konjunktúra! - kiabálták a napszámosok. - Pfuj!
- ilyen nagyszerű kísérletet...el-ron-tanak! - rikoltott szenvelgőn egy ráncos kis öreg. - Egy hon-alapítást!...A hazááát!
Ínyem, fogam fájt az indlattól. Kezemet kezdtem harapni. Egy "gedudnyik" - kőtörő - gúnyosan unszolt:
- Na ezt írja meg!...Egy falatot sem ettem ma még...Maga "író"...!"
(Tel Aviv, 1922)

Vagy egy másik Benamy Sándor: kis pénzzel nagy utakon c. könyv, amelynek egyik fejezete az 1920-as évek Palesztináját (akkoriban Brit Mandátumterület) írja le, megemlítve és lefotózva az ottani évente tízezres nagyságrendben bevándorló zsidó telepesek életkörülményét is
(persze nem csak ezt, mert zsidó értelmiségieket is meglátogatott, köztük Ady Endre verseinek héberre fordítóját is, akinek nagy barátja volt).

sztrugackij 2013.09.13. 16:41:09

@fehérfarkas

" Csak nem mosom össze a 12 millió palesztint néhány tízezer terroristával.2

Kérhetnélek, hogy ugyanezt az elvet kissé következetesebben használd?
Sajnos úgy látom, ezt kizárólag az arabokra-muszlimokra alkalmazod.Megtehetnéd a zsidókkal is.
Én nem fogom neked kigyűjteni az összes palesztin merénylet listáját.
A muszlim vallás mellett tanulmányozhattad volna a történelmet is, a zsidó állam megalakulásának körülményeit és az utat, amely idáig vezetett, de úgy látszik teológiai búvárkodásaid mellett már nem igen jutott rá idő.
Látom, ugyanis, hogy te afféle főmufti lehetsz a magyarországi muszlim közösségben.
Kár, hogy egy alapvetően kirekesztő vallást követsz, így soha nem leszel képes elfogadni egy másik nemzet szempontjait.

sztrugackij 2013.09.13. 16:51:17

@Amatőr: "Mint azt több helyütt is olvashattuk; a magyarországi zsidó elit időben kapott információt/figyelmeztetést a haláltáborokról és a gyilkolászásokról. Ám úgy vélte, helytelen volna a menekülés, ezért nem is továbbították a híreket hitsorsosaiknak."

Mellébeszélsz.
Ha elolvastad a korábbi kommenteket, arra reagáltam, hogy tanult kollégád szerint senkinek fogalma sem volt az akkori Palesztina területén, hogy miért menekülnek a zsidók Európából.
Nem tudtak a zsidótörvényekről, Hitler agressziójáról, a zsidók üldözéséről.
Innen tűnik elő a tudatlanságotok, az álnaivitásotokból pedig az antiszemitizmusotok, még ha burkolt formában is.

fehérfarkas 2013.09.13. 21:30:41

@sztrugackij: "Kérhetnélek, hogy ugyanezt az elvet kissé következetesebben használd?
Sajnos úgy látom, ezt kizárólag az arabokra-muszlimokra alkalmazod.Megtehetnéd a zsidókkal is."

Olvasd el a hozzászólásaimat rendesen. Szöveget értelmezve.
És akkor látod, hogy egyáltalán nem mosom össze a zsidókat. Sőt, veled meg néhány nickkel ellentétben pont én teszek különbséget (és már sokszor ki is hangsúlyoztam!!!) a cionizmus és a judaizmus/zsidóság között.

"A muszlim vallás mellett tanulmányozhattad volna a történelmet is, a zsidó állam megalakulásának körülményeit és az utat, amely idáig vezetett, de úgy látszik teológiai búvárkodásaid mellett már nem igen jutott rá idő."

Ha már ezt így felhoztad, akkor mi közük volt az araboknak a zsidó állam megalakításához (azon kívül, hogy ők voltak a szenvedő fél)?
Nem Európában volt az antiszemitizmus? Nem Európában volt a holokauszt?
Ha jól tudom, a 19. sz-ban és a 20. sz. első felében az arabok Ázsiában és Afrikában éltek és nem Európában. Mégis az Ázsiában élő arabok egy csoportjának földjét vették el, és adták oda európai embereknek. Csak azt nem tudom, hogy miért kell azon csodálkozni, ha ez az ázsiai őslakosoknak nem tetszett?
Vagy az a gondod, hogy az amerikai kontinens indiánjaival ellentétben a palesztinok/arabok nem adják olyan könnyen a bőrüket/földjüket?
Fordított esetben vajon hogyan érvelnél, ha a te családod földjét akarná egy másik kontinensen élő elvenni? Te talán tálcán kínálnád neki? Vagy megpróbálnád megvédeni?

Ráadásul a tényadataimat nem cáfoltad. A terelés nem egyenlő a cáfolattal :)

fehérfarkas 2013.09.13. 21:41:17

@sztrugackij: "Ha elolvastad a korábbi kommenteket, arra reagáltam, hogy tanult kollégád szerint senkinek fogalma sem volt az akkori Palesztina területén, hogy miért menekülnek a zsidók Európából.
Nem tudtak a zsidótörvényekről, Hitler agressziójáról, a zsidók üldözéséről."

Te ennyire agymosott hülyének nézel mindenkit?
már az 1920-as években évi több tízezer európai ember vándorolt be Palesztinába. A 30- években ez a szám évi 60ezer bevándorló fölé ment. Hol volt ekkor még a náci holokauszt!!! És a tömeges bevándorlás ellen tiltakozó palesztinokat a britek 1935-ben nagyon kegyetlenül és véresen verték le.
A 30-as években már javában múködött az Irgun, Lehi, Etzel, Stern csoport, Haganah, és javában mészárolta és terrorizálta a civileket.
De látom te ezt tagadod, és a holokauszttal jössz, ami csak a 2. világháború alatt kezdődött.

"Innen tűnik elő a tudatlanságotok, az álnaivitásotokból pedig az antiszemitizmusotok, még ha burkolt formában is."

Pont erről beszéltem nem rég, hogy érvek és tények helyett csak a vitapartnert antiszemitázzátok le.

És nagyon nem akarod megérteni, hogy nem a zsidókkal van a baj. Évszázadokig a zsidók és muszlimok és keresztények a termékeny félhold területén (aminek része Palesztina is) békében élte egymással. Az Ottomán birodalom idején ők fogadták be az Európából elüldözött zsidókat is.
Az ellenségeskedés a 20. sz. első felében kezdődött, amikor a cionisták tömegesen vándoroltak be, és terrorszervezeteket hoztak létre, és az őslakosok földjeit elvették, és népírtásokat csináltak (konkrétan fel is soroltam néhányat), és mai napig katonai megszállás alatt tartanak területeket (az ENSZ elítélő határozatai ellenére!!!). Ez a mai ellenségeskedés oka: a katonai megszállás és elnyomás.
Nem a vallás, nem az etnikai származás. Csak ti mossátok össze, hogy ellenségképest gyártsatok és a vitapartnereitekkel ne kelljen érvelnetek, hanem leantiszemitázhassátok.

fehérfarkas 2013.09.13. 21:53:40

@fehérfarkas:

Ahogy a cionisták, úgy a wahhabik is a Brit birodalomnak köszönhetük az országukat. Csak a wahhabita Abdul Aziz bin al-Saud aki nem hódolt be neki azt elüldözte, aki meg nem menekült el előle, azt lemészároltatta. Így a későbbi évtizedekben az őslakossággal már nem volt konfliktusa. A királysága megalapítása után, amit saját magáról nevezett el Szaúd Arábinak, a hódításokban, területfoglalásokban s népírtásokban részt vevő seregét kivégeztette/lemészároltatta. Mégpedig azért, mert akikkel meg lehet hódítani egy területet, azokkal nem lehet békésen működtetni egy államot.

Igaz, a cionisták is népírtottak (fel is soroltam több települést is, ahol népírtást végeztek), de gyengébb hatásfokkal, és túl sok őslakos maradt meg. Abdul Azizzal szemben Ben Gurion nem végeztette ki/nem mészároltatta le a cionista terrorista csoportokat, hanem a tagjaiból hozta létre az izraeli hadsereget az IDF-et, a vezetőből pedig Izrael későbbi miniszterelnökei és miniszterei lettek (Moshe Dayan Izrael mezőgazdasági, majd védelmi minisztere; Manacheim Begin Izrael miniszterelnöke 1977-83 között; Ytzak Shamir Izrael miniszterelnöke 1986-92 között; Golda Meir Izrael miniszterelnöke 1969-74 között). Ben Gurion Adbul Azizzal szemben azokkal hozta létre az új államot, és azokat tette meg katonáinak és politikai vezetőinek, akik a területfoglalásban és a népírtásokban részt vettek - míg Abdul Aziz ezektől megszabadult (kivégeztette/lemészároltatta őket). Emiatt az egyik országnak a mai napig konfliktusa van az őslakossággal, a másiknak meg nincsen.

2013.09.14. 05:19:21

Mint ahogy az Izraeli hadsereg is megteszi azt a szívességet az ellenségeinek, hogy a folyamatos rakétatámadások ellenére SEM bombázza a p@csába porig fél gázát (vannak ezek a "szabadságharcosok" olyan bátrak, hogy pl. ovódák területéről indítják a támadásokat), hanem a saját katonáit áldozza fel azért, hogy sebészi pontossággal vagdalja ki a gennyes keléseket, megkímélve ezzel a civil lakosságot (meg is kapja méltó büntetését ezért), én is teszek egy gesztust a fröcsögő antiszemitáknak, ahogy ígértem:

ebbenmaradtunk.blog.hu/2013/09/13/a_nem_letezo_palesztina

Előre bocsátom, az én blogomat nem fogja senki széttrollkodni.

fehérfarkas 2013.09.14. 09:10:46

@Pensive:

Látom megírtad a PR cikkeked az itt is előadott csúsztatásokkal. Pl. a zsidó diaszpórával kapcsolatban a New York-i zsidó közösségekkel jössz elő, miközben teljesen ignorálod azt a tényt, hogy a Moszad pár hete aliyáztatta Izraelbe az utolsó etióp zsidókat. Ezzel Etiópa több ezer éves zsidó közössége megszünt. És, ha ennek leírása antiszemitizmus a szemedben, akkor a Haretz és a Jerusalem Post is antiszemták, amelyek a hírről beszámoltak.
Az pedig, hogy nem minden zsidó akar aliyázni, és nem minden zsidónak kell az aliyapénz (pl. az iráni zsidók, akik a Közel-kelet legnagyobb őslakos zsidó közösségét képviselik elutasítják és a zsidóság számára megelázónak tartják az aliyapénzt). Vannak zsidók akik aliyáznak és vannak akik nem. De nehogy már a nem aliyázó zsidókat, vagy az Izrael helyett USÁ-ba vagy Európába költöző zsidókat a cionizmus érdemének tüntesd fel - amikor azok a cionizmus és Izrael államának megalapítása ellenére sem akarnak odaköltözni.

A Zahir Mohsein ugyanígy csusztatásokkal van teli. Ő ugyanis egy Nagy-Szíria párti ember volt, és azt képviselte, hogy Nagy-Szíriát vissza kellene állítani, és azon belül nincsenek külön szírek, palesztinok, jordánok (meg teszem hozzá: izraeliek sem), hanem csak szírek, és vallástól és etnikumtól függetlenül mindenki szír. Gondolom te lennél az egyik legkevesbé örvendő, ha a terve sikerült volna, és Izrael most nem létezne, és az Európából oda aliyázott zsidók most mind Nagy-Szíria állampolgárai lennének. Arról nem is beszélve, hogy ezt a Nagy-Szíriát a szocialista Ba'ath párt irányítaná. Tudod, az a párt, amelyik Szaddam Husszeint és Hafez és Bashar Assadot is adta a világnak.

De én is tudok idézeteket betenni, ráadásul olyanoktól, akikről le sem tagadhatod, hogy cionisták (sőt, egyenesen a cionista vezetők közé tartoznak):

Yosef Wetz, a Zsidó Nemzeti Alap (Jewish National Fund) igazgatója azt mondta 1948 áprilisban:
"Az egyetlen megoldás, hogy az arabokat a szomszédos országokba kell költöztetni. Egyetlen falujuk vagy törzsük sem maradhat."
(The only solution is to transfer the Arabs from here to neighboring countries. Not a single village or a single tribe must be left off)
"Felirtam egy listát az arab falvakról, amelyeket a véleményem szerint meg kell tisztítani, hogy létrejöhessen a zsidó terület"
(I have drawn up a list of Arab villages which in my opinion must be cleared out in order to complete Jewish regions)
és már 1941-ben így nyilatkozott:
"Izrael földje egyáltalán nem kicsit, ha az arabokat elköltöztetjük, és a határokat kitoljuk egy kicsit északon a Litani-ig, keleten a Golan síkságig...
...az arabokat Szíriába és Irakba költöztetjük... nem fogunk itt együtt élni az arabokkal."
(The land of Israel is not small at all, if only the Arabs were removed, and its frontiers enlarged a little, to the north up to the Litani, and to the east including the Golan Heights...with the Arabs transferred to northern Syria and Iraq...Today we have no other alternative...We will not live here with Arabs)

És itt van néhány idézet Ben Guriontól, izrael alapítójától:
Tel-Avivban összehívott sajtókonferencián elmondta: „Mi fogunk Palesztina sorsáról dönteni. Semmiféle gyámságot nem fogadunk el, sem ideiglenest, sem állandót. A zsidó állam létezik, mert mi megvédjük."

vagy egy másikidézet:
"Ben-Gurion stated: "Why should the Arabs make peace? If I was an Arab leader I would never make terms with Israel. That is natural: we have taken their country ... There has been anti-Semitism, the Nazis, Hitler, Auschwitz, but was that their fault? They only see one thing: we have come here and stolen their country. Why should they accept that? They may perhaps forget in one or two generations' time, but for the moment there is no chance. So it is simple: we have to stay strong and maintain a powerful army.""
"Miért kellene az araboknak békét kötniük? Ha én arab vezető volnék, soha nem kötnék békét Izraellel. Ez teljesen természetes: idejöttünk elvenni a füldjüket... Volt antiszemitizmus, nácik, Hitler, Auschwitz, de vajon az ő hibájuk volt ez? Ők csak egyetlen dolgot látnak: mi idejöttünk és elloptuk az országukat.Miért kellene ezt elfogadniuk? Talán elfelejtik egy vagy két generáció múlva, de most erre semmi esély nincsen. Tehát ez nagyonis egyszerű: erősnek kell lennünk és egy erős hadsereget fenntartanunk."

Golda Mmeir (Izrael 3. miniszterelnöke):
"Az ENSZ határozatok csak közönséges papírok, nem tankok"
"Izrael nem más, mint maga az Úristen által tett ígéret beteljesedése. Ezért egyszerűen nevetséges bármilyen nemzetközi jogról, törvényről és jogszerűségről elszámoltatni Izraelt"
De ilyet is mondott Golda Meir: „ A palesztinok nem léteznek.”

Ugye a nem létező palesztinokról szólnak. Ha nem élt ott senki néhány sivatagi beduinon kívül, akkor a fentieket vajon Ben Gurion, Golda Meir vagy Yosef Wetz kikre értette? Talán marslakókra?
(persze azt is ignoráltad a cikkedben, hogy azon a területen 5000-30ezer fő közötti létező városok voltak)

sztrugackij 2013.09.14. 10:00:44

@fehérfarkas:

Te tudsz szöveget értelmezni?
Már másodjára jössz itt a cionizmus és judaizmus közti különbséggel.
Arra hívtam fel a figyelmedet, hogy ha helyteleníted a "néhány tízezer"palesztin terrorista összemosását a palesztin néppel, akkor a zsidó szélsőségeseket se azonosítsd a zsidó hadsereggel, néppel vagy állammal.

"Fordított esetben vajon hogyan érvelnél, ha a te családod földjét akarná egy másik kontinensen élő elvenni? Te talán tálcán kínálnád neki? Vagy megpróbálnád megvédeni?"

Fordított esetben te hogyan járnál el, ha terroristák rakétákkal lőnék a lakóházaitokat, piactereiteken robbantanának, megölve asszonyaitokat és gyerekeiteket?
Nem próbálnád őket megvédeni?
Fogd már fel, hogy Izrael a fél országát megvásárolta tőletek, a másik felét pedig egy olyan háborúban szerezte, amelyet ti indítottatok ellene és csúfosan elbuktatok.
Innentől kezdve pedig meg fogja védeni, amit megszerzett.

sztrugackij 2013.09.14. 10:22:11

@fehérfarkas: "Ha már ezt így felhoztad, akkor mi közük volt az araboknak a zsidó állam megalakításához (azon kívül, hogy ők voltak a szenvedő fél)?"

Mindössze annyi, hogy elutasították az eredetileg egy zsidó és egy arab állam(az igazi Palesztina) létrejöttét célzó angol tervezetet, hogy nemzeti büszkeségüket félretéve zsebelték be földjeikért a pénzt, hogy a katonai agresszióban látták az egyetlen megoldást, hogy háborút indítottak Izrael ellen, hogy mérhetetlen önhittségükben alábecsülték az ellenfél erejét, hogy vezetőik nagyobb hangsúlyt helyeztek a személyes céljaik elérésére, hogy a közös zsidógyűlöletük sem volt elég a szövetségbeli széthúzások megakadályozásához, hogy nem ismerték fel azt a tényt, hogy a közvélemény nem igazán szokott az agresszor, az elsőnek támadó pártjára állni.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.

Szenvedő fél?
Volt egy frissen megalakult ország, az ENSZ tagországok által elismert határokkal.
Őt támadta meg 6 arab ország szövetsége.
Nehogy már honvédő háborúnak állítsd be az arabok részéről!
Az volt, de akkor már Izraelé.
Ezért mondtam, hogy tájékozatlan és tudatlan vagy.

Amatőr 2013.09.14. 13:40:13

@sztrugackij: "Mellébeszélsz."
Már miért beszélnék mellé? Amit közöltem, az egy cáfolhatatlan tény. A magyar zsidó elit jó szándékúan ugyan, de tévedett. Mint tudjuk a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

"Ha elolvastad a korábbi kommenteket, arra reagáltam, hogy tanult kollégád szerint senkinek fogalma sem volt az akkori Palesztina területén, hogy miért menekülnek a zsidók Európából."

Nem arra reagálva írtam.

"Nem tudtak a zsidótörvényekről, Hitler agressziójáról, a zsidók üldözéséről.
Innen tűnik elő a tudatlanságotok, az álnaivitásotokból pedig az antiszemitizmusotok, még ha burkolt formában is."

Sajnálom Barátom, hogy ennyire frusztrálódtál! Kár engem beszuszakolni bárhová is, mert én belga vagyok, már ha egyáltalán megérted! És az is szeretnék maradni. Már ha még egyáltalán comme il faut kishazánkban.
És ahogy elnézem a zsidók és a nácik fröcsögését; én már csak egy kisfröccsöt kérek.

fehérfarkas 2013.09.14. 14:25:16

@sztrugackij: "Már másodjára jössz itt a cionizmus és judaizmus közti különbséggel."

Persze, hogy jövök vele, mert a kettő között nagy a különbség. Ahogyan a németeket sem mosom össze a nácikkal, az olaszokat fasisztákkal, az oroszokat a komcsikkal, úgy a zsidókat sem a cionistákkal. Mint írtam, a cionizmus egy 19. sz. végi Európában, európaiak által létrehozott politikai motgalom, és a vezetői is európaiak voltak. A zsidóság és judaizmus több ezer évvel idősebb a cionizmusnál. Kár egy modern politikai mozgalmat összekeverni egy ősi, az ókorba visszanyúló néppel és vallással.

"Fogd már fel, hogy Izrael a fél országát megvásárolta tőletek, a másik felét pedig egy olyan háborúban szerezte, amelyet ti indítottatok ellene és csúfosan elbuktatok.
Innentől kezdve pedig meg fogja védeni, amit megszerzett."

Egyrészt én nem indítottam senki ellen háborút.
Másrészt, 1948-ban a földrajzi Palesztina területeinek 7%-a volt zsidó tulajdonban. Vagyis 93%-a más tulajdonban volt.
Egyébként pedig elég érdekes, hogy az antiszemitizmus és holokauszt miatt Európában öldözött zsidóknak van annyi pénzük, hogy egy teljes országot meg tudjanak vásárolni. Ja ismerem a cionista mítoszt, az amerikai zsidóknak volt pénzük, és ők vették meg az európai zsidók számára (de érdekes módon az amerikai zsidók valahogy mégsem gondolták, hogy tömegesen átköltözzenek az új hazába) LOL :D :D :D

"Volt egy frissen megalakult ország, az ENSZ tagországok által elismert határokkal."

De az ENSZ határozatokat be is kellene tartanotok. Ugyanis ENSZ 242-es határozata felszólítja Izraelt, hogy térjen vissza az 1947-es határok mögé és vonuljon ki a megszállt területekről, és azokat adja vissza a palesztinoknak. Egy másik ENSZ határozat meg a megszállt területeken való kolonizálást ítéli el, és kolonizálás megszüntetésére szólít fel. Több mint 60 ENSZ határozat van, amely elítéli Izrael megszálló és kolonizáló politikáját. Tehát az ENSZ határozatokra való hivatkozás akkor lenne etikus és erkölcsös, ha be is tartanátok azokat.
Az én bírálatom is pontosan ez: Izraelnek be kellene tartani a nemzetközi jogszabályokat, megszüntetnie a katonai megszállást, az elnyomást és a kolonizálást (megszállt területeken való telepépítéseket). Több mint 120 zsidó telep (amelyek valójában kisvárosok) épült Ciszjordániában. Ez több százezer embert jelent, és etelepbővítésekkel folyamatosan növekszik a számuk.

"Őt támadta meg 6 arab ország szövetsége.
Nehogy már honvédő háborúnak állítsd be az arabok részéről!
Az volt, de akkor már Izraelé.
Ezért mondtam, hogy tájékozatlan és tudatlan vagy."

Hogy is volt valójában? A földrajzi Palesztina úgye Szíria része volt egészen 1917-ig, amíg az Ottomán Török Birodalom uralma alá tartozott. Az arabok segítettek az Antant hatalmaknak legyőzni a törököket - sikeresen, és győztek. Ezért cserébe függetlenné válás helyett a britek és franciák egyből gyarmatosították őket, és feldarabolták a területeiket (pl.Szíriából lett a mai Szíria, Libanon, Jordánia, a mai Izrael, a mai Ciszjordánia). Izrael 1917-48 között hivatalos Brit Palesztin Mandátumterületként létezett. Ebben az időszakban britek tömegesen engedték az európaiak (azon belül a zsidóknak) bevándorlását a területre. Majd végül megigérték az európaiaknak (azon belül a zsidóknak), hogy Palesztina területét megkaphatják. És meg is kapták. Az őslakosság akarata ellenére. Nem azért segítették az arabok a briteket a törökök ellen, hogy a területük egy részét elvegye tőlük és odaadja másoknak. És amikor a nagyhatalmak az ENSZ-ben megszavazták Izrael létrejöttét, akkor az arabok úgy gondolták, hogy diplomáciailag kifogytak a lehetőségekből és már csakis fegyveresen tudják megvédeni a területet. És vesztettek, mert Izrael mögött ott álltak a nagyhatalmak, akkoriban még a komcsi Szovjetunió is (és a friss szovjet csatlósállam Csehszlovákia adott repülőket Izraelnek).

Az arabok/palesztinok olyan fontos kikötő- és kereskedővárosaikat, kulturális és oktatási központjakat vesztették el, mint Haifa, Akkó, Jaffo, Ashkelon (1967 után már Gázát is), és a Vörös tengeri kikötő Eilat. A tengertől távolabbi városok közül Názáretet és Tiberiast. 1967 után pedig katonai megszállás alá került: Hebron, Jericho, Betlehem, Nablus.
Mondanak neked ezek a városok valamit? Ismered a történelmüket? Vagy te is elhitted a cionista mítoszt arról, hogy ott az európaiak (azon belül a zsidók) 20. sz-i bevándorlássáig nem volt más csak üres sivatag és néhány kósza sivataglakó beduin?
És csodálkozol azon, ha az őslakosok ezeket meg akarták védeni az idegen kontinensről jöttekkel szemben?
Fordított esetben te mit csinálnál, ha Fehérvárat, Pécset, Budapestet akarná egy másik kontinensen élő nép elvenni tőlünk?

És hagyd ezt az antiszemitázást és nácizást, nem áll jól neked. Ezzel csak azt bizonyítod, hogy nincseket érveid, és a tényadatokat nem tudod cáfolni.

fehérfarkas 2013.09.14. 15:18:01

@sztrugackij: "Fordított esetben te hogyan járnál el, ha terroristák rakétákkal lőnék a lakóházaitokat, piactereiteken robbantanának, megölve asszonyaitokat és gyerekeiteket?
Nem próbálnád őket megvédeni?"

Elítlem a terrorizmust. De a terrorizmus mindig csak okozat, és van annak egy oka.
Szerinted ránk magyarokra miért nem rakétázik senki? Tán csak nem azért, mert mi nem tartunk senkit megszállás alatt, nem nyomunk el senkit, nem blokádolunk senkit?

És most vissza a terrorizmushoz: kik is támogatják Szíriában az ún. lázadókat, akiknek a többsége külföldi szélsőséges és terrorista? Nemhogy nem szír állampolgárok, de jelentős részük még csak nem is arab, és arabul sem tud. Pakisztántól Csecsenföldön át Boszniáig mindenhonnan vannak ott a szélsőségesek.
Miközben az USA és Európa azt mondja, hogy ők csak szír ellenzéket fegyverzik és támogatják, aközben a valóságban a lázadók legnagyobb és legerősesebb(és a legszervezettebb és a lázadó szervezeteket is koordináló) csoportja az al-Nustra Front, amelyik az al-Kaida egyik leányszervezete. Innentől kezdve miről beszélünk?

Elítélem a Hamasz módszereit, de az 1986-ban jött létre, 19 évvel Gáza izraeli katonai megszállása után, és kifejezetten a megszálló ország ellen. Szíriában viszont nem a helyi lakosságból álló szeparatista terroristák vannak (mint a Hamasz,IRA, ETA), hanem nemzetközi szalafi/wahhabi ideológiával átitatott vallási fanatikus terrorista csoportok, mint az-Kaida sejtjei (az al-Nusra Front is ilyen). Olyanok, amelyek csak gyilkolni és rombolni tudnak (a Hamasznak a nem fegyveres szárnya működtet kórházakat, iskolákat, szociális boltokat és élelmiszerpiacokat, a blokád ellenére megszervezi az alapvető élelmiszerek és építőanyagok bejuttatását Gázába, stb). De a Szíriában a nyugat által támogatott terroristák csak rombolnak és gyilkolnak: keresztények és muszlimokat egyaránt a nyilt utcán lemészárolnak, templomokat és mecseteket egyaránt robbantanak. És nem házikészítésű rakétákkal lövöldöznek, amelyek még egy falusi épületet sem tudnak rendesen lerombolni, hanem komoly drága fegyverekkel vannak ellátva.

Tudod, nem szép dolog a kettős mérce. Nem szép dolog elítélni az egyik terrorszervezetet, és közben egy 1000x olyan veszélyeset meg támogatni.
Még akkor sem, ha a terrorista definíciója (a nagyhatalmak értelmezése szerint) valójában ez: "a mi terroristánk (aki értünk harcol) szabadságharcos, a ti szabadságharcosotok (aki ellenünk harcol) pedig terrorista".

Egyébként pedig, ha Szíriában nyernek a lázadók, akkor a mai cionista izraeli vezetés rájön arra, hogy neki is hiba volt Assaddal szemben a lázadókat támogatnia. Mint írtam, a Szíriában levő szélsőségesek nem a Hamasz, és nem lehet őket 8m magas betonfallal meg az IDF razziáival és terrorbombázásaival sakkban tartani. Azok ott Szíriában akiket Izrael is támogat a nyugattal együtt, azok Pakisztántól Csecsenföldön át Boszniáig a legrosszabb fajta fanatikus örültek (14 éves gyereket a nyilt utcán fejbelövő, halottak szerveit kivágó és nyersen megevő, stb), akik valóban utálják a zsidókat. Assad után a következő célpontjuk Izrael lesz.
(ugyanúgy, ahogy Líbiából is Kaddhafi megdöntése után sokan átmentek Maliba és Nigériába rombolni és gyilkolni - mert Algériába és Egyiptomba az ottani hadsereg ereje miatt inkább nem próbálkoztak,
itt viszont szomszédos országként és zsidógyülöletü miatt adva van a következő cépont;
de hát ha Netanyahu és Lieberman ennyire vakok, hogy ezeket támogatják az arab és palesztingyűlöletük miatt, meg a Nagy-Izraelről való álmodozásuk miatt - csak mint írtam, ez a pisztoly visszafelé fog elsűlni, ha Szíriában a szlsőségesek nyernek, mert nem lehet őket úgy sakkban tartani mint a Hamaszt)
Egy megoldás van: mindenféle terrorizmust el kell ítélni, és egyiket sem szabad támogatni.

sztrugackij 2013.09.14. 18:26:01

@fehérfarkas: "Ebben az időszakban britek tömegesen engedték az európaiak (azon belül a zsidóknak) bevándorlását a területre."

És mi oka volt a zsidók tömeges bevándorlásának?
Miért nem toloncolták vissza az angolok a menekülteket?
Mi elől menekültek?
Csak szajkózod továbbra is a hülyeségedet oldalakon keresztül.
Konkrét tényeket cionista mítoszként aposztrofálsz.Gőzöd sincs semmiről.
Golda Meir 10 dollárral a zsebében érkezett meg New-Yorkba, két nappal később már beszédet mondott Chicagóban.Akarod, hogy idézzek belőle?Dokumentálva van, te szerencsétlen!
Az előadás alatt összegyűlt olyan egymillió dollár.
Országos körútja végén ötvenmillió dollárral tért haza.
Hihetetlen, igaz?
Csak a hozzád hasonló gondolkodásúaknak.
Nagyon egyszerű az érvrendszered:mítosz és hazugság, ami nem fér bele a világról alkotott elképzelésedbe, agresszor és terrorista az, akit te annak nevezel, ha pedig szembesítenek a védenceid öldökléseivel, akkor szerinted az csak védekezés és sajnálatos következménye a másik fél agressziójának.
"

Hiába irkálsz baromi hosszan a történelmi-politikai összefüggésekről, attól az még nem lesz igaz.

A terrorizmus csak egy okozat"-írod.
Egy ilyen egyszerű legyintéssel elintézni ezt a fogalmat még soha nem hallottam.
Viszont lezárhatja a köztünk lévő vitát.
Lássuk, ki alkalmaz kettős mércét:

Izrael véres létrejötte, erőszakos terjeszkedése csak egy okozat.(fehérfarkas után szabadon.)

Köszönöm, hogy megkönnyítetted a dolgomat.
Befejeztem a veled való beszélgetést.

sztrugackij 2013.09.14. 18:34:10

@Amatőr: "Nem arra reagálva írtam."

Ennyi is elég lett volna.
Nem, nem tudom mit jelent a belgának lenni kifejezés, a komilfót sem értem.
Írni, olvasni sem tudok.

fehérfarkas 2013.09.14. 19:19:28

@sztrugackij: "És mi oka volt a zsidók tömeges bevándorlásának?
Miért nem toloncolták vissza az angolok a menekülteket?
Mi elől menekültek?"

Leírtam a választ: az európaiak antiszemitizmusa (a holokausztot az 1920/30-as évekbeli tömeges bevándorlásával még nem moshatod össze - hacsak a zsidó nem képesek az időutazásra, de szvsz inkább arról van szó, hogy bizonyos dolgokban csúsztatsz, hogy a saját nézőpontodat alátámaszthassad).
De ehhez az Ázsiában lő arabok és azon belül a palesztinoknak mi közük van?

Te mindenáron bele akarod erőltetni a vitapartneredet abba, hogy valami antiszemita dolgot írjon le. De ez nem fog sikerülni, mert a vitapartnered nem antiszemita. A cionizmussal van bajom és nem a zsidósággal meg a vallásukkal.

"Golda Meir 10 dollárral a zsebében érkezett meg New-Yorkba, két nappal később már beszédet mondott Chicagóban.Akarod, hogy idézzek belőle?Dokumentálva van, te szerencsétlen!
Az előadás alatt összegyűlt olyan egymillió dollár.
Országos körútja végén ötvenmillió dollárral tért haza.
Hihetetlen, igaz?"

És ebből a pénzből megvette Palesztinát, ugye? Meg vannak az adásvételi szerződések?
A törökök korszakban is a szerződésekről írásos dokumentumok készültek, és a britek alatt is. Valahol nyilván meg van 20ezer km2 adás-vételi szerződése, nem? Ekkora területet csak úgy aláírás nélül senki nem ad el - még részletekben sem (megnyugtatlan, a cionista hazug propagandával ellentétben a török adminisztráció nagyon bürokrata volt és nem pedig írástudatlan analfabéta; a brit adminisztráció szintén a precíz nyilvántartásairól hír. Úgyhogy ekkora területet sem a török, sem a brit időkben nem lehetett feketén átjátszani senkinek a kezére - ami meg legílis, aról meg készültek szerződések).
Meg írtam azt is, hogy 1948-ban a zsidók a terület 7%-át tudták tulajdonukban. Ez tény. Ennek utána lehet nézni.
A maradék 93%-kal mi van? Na, azzal mi van?

Szaúd Arábia első királya Rooseveltnek ezzel kapcsolatban azt mondta:
"Amit Hitler tett a zsidókkal, az a legrosszabb, amit ember tehet emberrel. Nem értem miért arról beszélsz, hogy tőlünk araboktól veszitek el a földet és adjátok a zsidóknak. Mi semmit nem csináltunk a zsidókkal. Ha valamit adni akartok a zsidóknak, akkor miért nem Németország legjobb területét adjátok nekik? "
"Mr. President, what Hitler did to the Jews was a terrible thing. It really was the worst thing that man can do to man. I don't understand why you're talking about taking land away from us, the Arabs, and giving it to the Jews. We didn't do anything to the Jews. If you want to do something for the Jews, why don't you give them the best part of Germany?"

Mahatma Gandi az 1930-as évekbeli betelepülésekkel kapcsolatban mondta, miután 1935-ben a britek leverték a lázadó arabokat, aminek az előzménye évi több tízezer zsidó bevándorló volt - 1933-ban még "csak" 30ezer, 36-ban már 60ezer bevándorló érkezett: "Palasztina az araboké ugyanúgy, ahogy Anglia az angoloké, vagy Franciaország a franciáké. Azt ami ma Palesztinában történik, semmiféle erkölcsi kódex nem igazolhatja"

Egyébként pedig egyetlen egy tényadatomat nem cáfoltad. Az, hogy te azokat nem fogadod el, az még nem cáfolat. Csupán tged minősít, hogy a tények helyet egy hazug propagandnak hiszel. Azzal, hogy a vitapaertenered konrtét tényadatok helyett leantiszemitázod szintén csak téged minősít.
Nem akarod megérteni, hogy a vitapartnered nem tagadja sem az akkori európaiak antiszemitizmusát, sem a holokausztot. Látszik nem tudsz ezzel mit kezdeni, mert ahhoz szoktál hozzá, hogy aki Izraelt bírálja az biztos náci és antiszemita.

fehérfarkas 2013.09.14. 19:45:49

@Pensive:
Köszi, látom folytatod a csúsztatásaid. Az nagyon tetszik, hogy "valós területi követelései egyik arab állammal szemben sem voltak, az összes megszállt területről kivonult volna, cserébe mindössze annyit kért, hogy az arab államok ismerjék el Izraelt, valamint megfelelő garanciákat, arra vonatkozóan, hogy ezen arab államok nem indítanak további támadásokat ellenük".

Ja, és érdekes módon a mai napig nem sikerült kivonulnia sem Ciszjordániából, sem a Golánról. Sőt, Ciszjordániában továbbra is folytatja a telepépítéseket (több mint 120 telepet épített a megszállás óta).

Az egyiptomi Sinai-félszigetet pedig a 73-as Jom kippuri háború után az amerikai nyomására adta vissza 80-as években (Begin kapott is érte cserébe egy béke Nobel-díjat). Miért is indította Egyiptom a Jom kippuri háborút? Na miért? A Sínai-félsziget visszaszerzéséért (az más kérdés, hogy nem volt katonailag elég erős, de ez volt a kiváltó oka, hogy saját területét ami már a legelső fáraók óta hozzá tartozik több mint 4500 éve, azt visszaszerezze).
Majd utána jött a libanoni polgárháború, amikor megszállta Dél-Libanont és 22 évig megszállás alatt tartotta. Onnét sem magától önszántából vonult ki, hanem 1997-ben az ún. "Négy anya mozgalma" a kivonulásért tüntetések megkezdődött, majd 98-ban 1000 izraeli nyugdjas főtiszt a feltétel nélküli libanoni kivonulásért demonstrált. 1998. ápr. 1-én Izrael az USA nyomására (az USA hadügyminisztere, Cohen a feltétel nélküli izraeli kivonulás mellett van) elfogadja az ENSZ BT 425. sz. határozatát a Dél-Libanonból való kivonulásra. Majd 2000-ben végül az utolsó izraeli katona is elhagyja Libanont (egy kis tábor Sebaa kivételével, ami miatt 2001-ben a Hezbollahhal összecsapások voltak).
Azért csak úgy önvédelemből nem szoktak 3 ország (Egyiptomét: Sínai-félsziget, Szíriáét: Golán-fennsík, Libanonét: Dél-Libanon) területét + Ciszjordániát is megszállni.

Egyébként érdekes, hogy mind a törökök, mind a franciák, mind a britek a hódításaikat hódításoknak nevezik és nem önvédelemnek. Talán jobb lenne itt is a nevén nevezni a dolgokat.

fehérfarkas 2013.09.14. 20:18:31

@Pensive:

Egy dolgot ne felejts ki a cikkedből: ha T.E. Lawrence és Philby brit titkosügynökök az arab törzseket nem szervezik össze a törökkel szembeni gerillaháborúra annak fejében, hogy a török uralom után függetlenek lehetnek, ha kivívták a függetlenségüket. És az arabok meg is tették. Ők harcolták ki Szíria függetlenségét, beleértve a Palesztin terület függetlenségét is.

Nem a cionisták. A cionisták egy pisztolyt sem sütöttek el a törökök ellen. Ha a cionisták "hősisességén" múlott volna, akkor most nem létezne Izrael, mert Palesztina még mindig török uralom alatt állna. És a britek nem tudták volna odaadni a zsidóknak (miután az arabokat becsapták, mert hiába harcolták ki az arabok a függetlenségüket a törökökkel szemben, a britek és franciák azonnal gyarmatosították őket).

De nem akarok igazságtalan lenni mert akkor, 1917 előtt a cionisták még Európában éltek (és a török birodalomban alig pár tízezer zsidó vándorolt be a 20. sz. elején - akkoriban a zsidók ugyanis inkább a korlátlan lehetőségek hazájának tartott USÁ-ba szoktak menni, ahogy pl. az olaszok és írek is) és leginkább Svájcban tartották a tanácskozásaikat.

fehérfarkas 2013.09.14. 21:45:01

@Pensive: ezt írod a blogodban - ezzel zárod le az itteni hozzászólásokra adott válaszodat:
"A helyzet hasonló a mai napig, Amerika lakosságának közel egyharmada zsidó, vagy zsidó származású, tőlük Izrael komoly anyagi és erkölcsi támogatást kap (ez szintén egy mocskosul fájó pont a zsidógyűlölők szemében)."

Nem csak a vitapartnereid leantiszemitázása a baj, és nem csak a csúsztatásaid, hanem az írásodat teljesen hiteltelenné teszed az általános iskolás matematikai ismereted hiányában.
Miért is? Mert ha "Amerika lakosságának közel egyharmada zsidó, vagy zsidó származású", akkor az = 104 millió amerikai zsidóval. (feltételezve, hogy nem az Amerikai kontinensre gondoltál, hanem csupán az USÁ-ra: 314 millió/3=104,6 millió; mert ha a kontinenst értenéd alatta akkor: 972 millió/3=324 millió)

Az USA lakosságának a 72%-át a fehérek adják, akik legnagyobb részt német, angol, ír leszármazottak, utána jönnek a hollandok, csehek, lengyelek, oroszok, olaszok, ukránok, belorusszok (ezek adják a fehérek 83%-át; 17%-át meg a latinajkúak).
A hivatalos adatok szerint az amerikai zsidók kb. 6,5 millióan között vannak. Ebből 5,2 millió aki vallásosnak mondja magát. Akárhogy is számolom, ez az USA lakosságának a 2%-a Nagyon messze van ez az 1/3-adtól (ami ugye 33,3%). Asszem az általános iskolai matekkönyveket újra elő kellene venned
LOL :D :D :D

Ja, és egy kis érdekesség: az amerikai zsidók vallásos közösségei voltak leginkábbaz iraki háború ellen, és ők vannak leginkább Irán megtámadásának terve és a szankciózása ellen is. Még az amerikai muszlim közösségek is jobban megosztottak Irak és Irán kérdésében, mint a vallásos zsidók, akik minden más vallásos csoportnál többször mentek ki az iraki háború ellen, és Irán szankciózása ellen tüntetni. Ahogyan az amerikai ortodox zsidók az izraeli ortodox zsidókkal együtt hajlandóak voltak Iránba is elmenni találkozni Ahmadinezsáddal (és ő is hajlandó volt fogadni őket), míg erre sem az USA, sem Izrael elnökei nem voltak képesek. Ha én antiszemita és náci vagyok, akkor a jeruzsálemi és new yorki ortodox vallásos zsidók is azok. Ugye kezded már kapizsgálni, hogy konkrét és HITELES tények helyett miért vérciki leantiszemitázni a vitapartnereidet?
LOL :D :D :D

fehérfarkas 2013.09.15. 02:30:52

@fehérfarkas: "A helyzet hasonló a mai napig, Amerika lakosságának közel egyharmada zsidó, vagy zsidó származású, tőlük Izrael komoly anyagi és erkölcsi támogatást kap (ez szintén egy mocskosul fájó pont a zsidógyűlölők szemében)."

Ehhez most megint összehasonlító adatokat fogok megtenni mint korábban országok és városok lakosságával már megtettem, csak most népcsoportokéval.

Tehát csak az USÁ-ban él kb. 100 millió zsidó (a leszármazott is zsidó etnikum - hivatalosan az anyai gon öröklődik, függetlenül attól, hogy az utód megtartj-e a vallását, attér egy másikra, vagy ateista lesz: USA lakossága 314 millió/3=104,6 millió).
Hogy mennyi a 100 millió ember?
Nos, mi magyarok vagyunk 15 millióan világszerte.
A perzsák vannak kb 80 millióan. 1 országban vannak többségben: Iránban, ahol a lakosságnak kb 60%-a perzsa, de kisebbségben perzsák élnek Irakban, Afganisztánban, Tadzsikisztánban, Üzbegisztánban, Irakban néhány arab olajmonarchiában, meg a 20. sz-i bevándolróként több nyugati országban is.
Vagyis Pensive szerint a zsidók csak az USÁ-ban többen vannak, mint a perzsák világszerte összesen.
De nézzük más közel-keleti népekhez:
A török/turk/türk etnikum pedig kb 200 millió világszerte és 7 országban ők a többségi etnikum és további 5 országban vannak 5% felett, emellett még számos más országban 5% alatti kisebbségknt élnek.
Az arabok összesen vannak 360 millióan 16 országban többségben és még több más országban kisebbségben.
Most nézzünk néhány nyugati népet:
A germánok vannak kb 150 millióan. Főleg Észak- és Nyugat-Európában, a legtöbben 65 millióan Németországban. Az USÁ-ban 50 millió ember származik germán bevándorló ősöktől (prsze ma már csupán 5 millióan beszélnek közülük németül). Vagyis kevesebben vannak mint az ottani zsidók (vagy zsidó származásúak) - legalábbis Pensive szerint.
A szlávok kb 350 millióan vannak. Közülük az oroszok, lengyelek és ukránok vannak a legtöbben.

Összefoglalva: Pensive szerint a zsidók csak az USÁ-ban több élnek, mint ahány perzsa világszerte. Fele annyian mint a törökök világszerte, majdnem harmad annyian mint az arabok vagy a szlávok világszerte; és 3/4 annyian, mint a germánok világszerte.
Tehát Pensive szerint csak az USÁ-ban harmad annyi zsidó él, mint ahány szláv világszerte összesen. Úgy látszik akkor a világ demográfiai és etnikai térképeit át kell írni, mert azokban a zsidók világszerte kb 12-15 millióan vannak.

Vagyis kb annyian (vagy alig többen) mint a palesztinok. A palesztinok is kb 12 millióan élnek világszerte korábban le is írtam, hogy Izrael és a megszállt terület (Ciszjordánia, Gáza) és Jordána után Chile következik.
Míg a zsidóknál a bevándorlások miatt Izraelben élnek (kb 6 millióan) a legtöbben és utána az USA következik 2. helyként (kb 6 millióan), addig a palesztinok a szülőföldjük után a szomszédos Jordániában, majd a dél-amerikai Chilében élnek a legtöbben. És az USÁ-t több arab ország is megelőzi. És Latin-Amerikában messze több palesztin él mint zsidó. Ez alól Argentína a kivétel, mert a zsidók létszáma a több. De Braziliában vagy Mexikóban már a palesztinok vannak többen. De nem eze követik közvetlenül Chilét a latin-amerikai országok közül, hanem Honduras, amelynek elnököt is adtak a palesztinok (1998-2002 között). Ezt követi El Salvator, szintén adta elnököt (2004-2009 között).
Érdekességként említem meg, hogy Japánban ugyan nagyon minimális a palesztin bevándorlók száma, de ennek ellenére Japán 2007-től már palesztin nemzetiségüként és nem izraeliként tartja nyilván őket (korábban izraeli igazgatás alatt az állampolgárságuk szerint izraelinek lettek besorolva - de 2007-től Japán már palesztin nemzetiségüként jegyzi be őket).

Nem az a gond Pensiv cikkével és hozzászólásaival, hogy apró tévedések vannak benne, hanem az, hogy több esetben a valósággal köszönő viszonyban sincsen.

vomit 2013.09.15. 09:31:43

tessek valasztani
Putin: Russia doesn't defend Assad, we defend international law
www.youtube.com/watch?v=ntkkJwl8TNY

VS
Bomb Syria, Even if It Is Illegal
www.nytimes.com/2013/08/28/opinion/bomb-syria-even-if-it-is-illegal.html?_r=0

2013.09.15. 11:48:52

@vomit: youtu.be/1hTCyPAEzMI

Egy Reagan, vagy méginkább egy Nixon kellene most. Soha az életben nem lesz béke a közel-keleten, amíg muzlimok dirigálják (a fehér házat is).

fehérfarkas 2013.09.15. 15:02:08

@Pensive:

Le vagy maradva, mert most már a The Guardian, Washington Times, Independent, de még a nagy kormányzati warmonger proganda TV Fox is sorra jelentet meg olyan cikkeket, véleményeket, elemzőket, akik szerint nem Assad vetette be a vegyifegyvereket, hanem a lázadók, akiknek a legerősebb szervezete az al-Kaidia egyik sejtjéből kinőtt al-Nusra Front. És igen erőteljesen bírálják az amerikai kormányt, amiért az al-Kaidához köthető csoportokat pénzügyileg, titkosszolgálati információkkal, logisztikailag és fegyverekkel támogatja. Ez egy proxy háború Assad rendszere ellen.
A magyar sajtóban nagyon ritkán jelenik meg ilyen cik, és azok is csak az underground és a social media világában, a magyar mainstream média ezeket nem közli. De aki tud angolul, az számos cikket el tud olvasni, hogy a nyugati újságírók és szaértők nem oszták a saját politikusaik álláspontját, sőt hevesen ellenzik azt, és nem akarnak egy 2. Irakot (amit hamisított bizonyítékkal támadott meg a nyugat).

fehérfarkas 2013.09.15. 15:43:50

@Pensive:

Nem kell a háborús proganda. Elég volt a warmongerekből. A blogodon a cikkedben is a háborút, katonai megszállást, elnyomást, blokádolást támogatod:
"A jelen pillanatban az izraeli hadsereg irányítása alatt lévő ciszjordániai területek, valamint a gázai övezet légterének, szárazföldi határainak, valamint felségvizeinek ellenőrzés alatt tartása az egyetlen, kényszerűen fenntartott garancia Izrael számára a Hamasz azonnali, nagyerejű támadása ellen."

És ahogy a demográfia adatokkal kapcsolatban hazudtál reggel, délben, este, úgy a földrajziakkal kapcsolatban is.
Csak a tények kedvéért:
Ciszjodrániában él a legtöbb palesztin (2,9 millió), és az a legnagyobb területű. Olyan városok vannak itt mint Hebron, Betlehem, Jericho, Nablus, Ramallah, Jenin. És az 1947-es ENSZ 181-es határozata alapján Jeruzsálem az akkori Berlinhez hsonló külön egységet képezett volna: nyugati rész izraelé, keleti palesztinoké, de a körülötte levé rész Palesztina területe - jelenleg az most Izrael része az ENSZ szerint is illegális telepekkel körbeépítve. Ciszjordániában több mint 120 illegális zsidó telep épült (az ENSZ szerint is illegálisak, mert katonailag megszállt területet tilos kolonizálni, hogy az etnikai viszonyokat az őslakosság rovására, a gyarmatosítók javára módosítsák). Ezek az illegális telepek fizikailag vágják el egymástól a ciszjordániai városokat. Közúton csak a telepek igazgatási területén lehet a palesztin városokat megközelítani, amelyeket az izraeli hadsereg őriz, és ők döntik el, hogy tmehetnek-e vagy sem rajta a palesztinok. Nagyon sokszor még betegeet szállító mentőket is visszafordítanak. A gazdasági/kereskedelmi tevékenységet végző teheratókat több sokszor vagy visszafordítják, vagy akár napokig is várakoztatják. A ciszjordán nagyobb városok 8m magas betonfallal vannak körbefalzva, ahol a ki/bejárást az izraeli hadsereg ellenőrzi, és sokszor még a másik településről származó rokonokat sem endegik be, vagy akár napokat várakoztatják ki a fal előtt. Ezzel is akadályozva a normális gazdasági élet működését.
Ciszjordániát a Palesztin Hatóság ellenőrzi. Ez a ciszjordánia terület kérte az ENSZ-től a felvételét, és ez az amit Izrael és az USA elutasított.
A Palesztin Hatóság területéről a 2. intifáda (=az elnyomás elleni felkelés) óta egy rakétát sem indítottak, és egy öngyilkos merénylő sem robbantott - inkább fordítva: szélsőséges zsidó telepesek és az IDF katonák szoktak randalírozni, razziázni és palesztinok házait ledózerolni.

Gáza földrajzilag teljesen külön áll Ciszjordániától. Fizikailag nincs semmilyen kapcsolat Gáza és Ciszjordánia között. Ez valójában Gáza és az agglomerációjának nyugati részét jelenti. Itt 1,7 millió ember él. Ezt a területet uralja 2006 óta a Hamasz, amit egyébként az izraeli kormány segített hatalomra a Fatah-hal szemben (az oszd meg és uralkodj elv jegyében).
Ezen a területen van több terrorista csoport is. Nagyon sokszor az Iszlám Dzsihád nevű terrorcsoport akcióit a médiában a cionisták a Hamaszra kenik (mert a Hamasz látja el a közigazgatást, és ezzel lehet a Hamaszt démonizálni, ellenségnek beállítani).
Gázából sziktak átrakétázni a terroristák, de a rakétáik egyébként csak a város környéki, az ENSZ szerint illegális zsidó telepek távolságáig ér el. Már a legközelebbi izraeli város Ashkelon belvárosában sem kell tartani a rakétáktól. Ezzel szemben Izrael rendszeresen bombázza Gáza belvárosát a legmodernebb vadászbombázóival. Azért egy házi barkácsolású rakéta, meg egy dollár milliókba kerülő amerikai vadászbombázó között óriási a különbség.

Gáza és Ciszjordánia között nincsen semmilyen fizikai, közúti kapcsolat. A két terület között ugyanis Izrael található, ahová a ciszjordániai és gázai palesztinok csak ülönleges engedéllyel tehetik be a lábukat (amit rendszerint nem kapnak meg, még akkor sem, ha rokonuk lakik ott).
Tehát a Hamasz irányította Gáza, a Palesztin Hatóság irnyította Palesztin Hatóság összemosása már csak ezért is hazugság, manipuláció, démonizálás kategóriába esik.

A Golán fennsík Szíriához tartozik, de Izrael azt is katonailag megszállás alatt tartja.Ott kb 30ezer arab él.

Izraelben kb 1,7 millió palesztin él, azoknak a leszármazottai, akik nem menekültek el sem a 1948/49-es háború etnikai tisztogatási elől (700ezer palesztint üldöztek el), sem az 1967-es háborúban (akkor 300ezer palesztint üldöztek el). Nekik van a legjobb sorsuk a szülőföldjökön, mert velük reklámozza kirakatknt a cionista rezsim, hogy milyen demokratikus és humánus (azt pedig mélyen elhallgatja, hogy a megszállt területeken élőkkel hogyan bánik).

Azt tudni kell, hogy sem Ciszjordániában, sem Gázában nincsen hivatalos hadsereg és nincsen titkosszolgálat sem. Az egyetlen hivatalos hadsereg és titkosszolgálat ami ott működik, az az őket katonailag megszállva tartó Izrael hadserege (IDF) és titkosszolgálata (Moszad).
Ennek fényében kell megnézni mennyire hiteles a palesztinoktól való rettegés és démonizálásuk.

2013.09.15. 16:22:22

@fehérfarkas:

ebbenmaradtunk.blog.hu/2013/09/14/sharia_aleppoban

Ezt talán még nem láttad. Én, jelen pillanatban nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb: A komik által állig felfegyverzett, az országát gondolkodás nélkül porig romboló, a liberális nemzetközi porond zsírpacáin vitorlázó, muzlim diktátor, vagy a saria éllovasai, az ún. szabadságharcos, véreskezű, radikális muzlim terroristák.

Nagyjából ugyanerre számíthat minden ország, ahol az iszlám jut hatalomhoz.

Reagan egy percig sem gondolkodott volna ami a katonai beavatkozást illeti, pláne nem adott volna fegyvert a lázadók kezébe (igaz, akkor a fehérházat még nem lepték el a muzlim brotherhood ügynökei). Rendet tett volna, és fenntartotta volna békét. Most is erre lenne szükség.

2013.09.15. 16:35:28

@fehérfarkas: "a Palesztin Hatóság irnyította Palesztin Hatóság összemosása"

Szoktad néha olvasni, mit írsz? Nem habzik a szád véletlen?

fehérfarkas 2013.09.15. 17:10:27

@Pensive:

Megnyugtatlak: Reagen is támogatta a terroristákat és muszlim szélsőségeseket. Az ő kormányzása alatt képezte ki a CIA az al-Kaidát és a Talibánt Pakisztánban, akiket az afgán-szovjet háború idején a szovjetek ellen vetettek be. A neten meg lehet nézni Oszama bin Ladenről készült képeket, amelyek a pakisztáni CIA kiképzőközpontjaiban készültek.
A cionista és iszlamofób propaganda ezt elhallgatta előled, amikor erről könyvek és cikkek is megjelentek és a világháló is teli van ezzel? Lehet, hogy a cionista és iszlamofób propaganda helyett más dolgokat is el kellene olvasnod? LOL :D :D :D

Ja, és jelenleg ki támogatja a szír lázadokat, amelynek a legerősebb szervezete az al-Kaidához kapcsolható al-Nusra front? Tán csak nem az USA (Szaúd Arábiával és Katarral együtt)?
De erről már írtam korábban is, és el is ítéltem a szélsőségesek és terroristák támogatásáért az USÁ-t. Proxy és gerilla háborúkra jól ezek a szélsőségesek az USÁ-nak, hogy ne közvetlenül az amerikai hadseregnek kelljen ott harcolni (pl. diplomáciailag az USA így elmondhatja magáról, hogy közvetlenül mégsem támadott meg senkit, mégsem lépett harcba senkivel).

A másik pedig az, hogy ezek nem igazi muszlimok, és nem igazi sháriát akarnak bevezetni, hanem a saját szélsőséges elmebeteggüket. A muszlimokat is ugyanúgy gyilkolják mint a keresztényeket, és a mecseteket is ugyanúgy rombolják mint a templomokat. Csak a cionista és iszlamofób propahantáidból ezek a tények kimaradtak.

Ahogyan azon is elgondolkodhatnál, hogy a nagy "demokrácia védelmezője" USÁ-nak miért a legkonzervatívabb, ráadásul wahhabita Szaúd Arábia és a kis olajmonarchiák a legnagyobb muszlim szövetségesei, a jóval demokratikusabb berendezkedésű muszlim országok helyett.
Na ennyit arról a mítoszról, hogy az USA a demokrácia védelmezője.
Bahrainban miért nem akar demokráciát exportálni az USA? Ja, mert ott az USA szövetséges emír a szaúdi hadsereg behívásával tankokkal (nem vízágyúkal, hanem tankokkal!!!) nyomja el az ellene demonstrálókat (szaúdi tankokkal, amelyeket az USÁ-tól vásároltak), és az USA-nak ez ellen egy árva rossz szava nincsen. Ezzel szemben Szíriában Assad ellen már a 2. éve folytatja a proxy háborúját az USA. Már rég béke lehetne Szíriában, ha nem mennenék oda külföldről (Pakisztántól Csecsenföldön át Boszniáig) a felfegyverzett szélsőségesek (akiknek a többsége még arabul sem).
De korábban erről is írtam, és ezt is negligáltad, mert a cionista és iszlamofób sztereótípiáidba nem fér bele.

"Szoktad néha olvasni, mit írsz? Nem habzik a szád véletlen?"

Én úgy vettem észre, hogy te vagy aki háborús propagandát folytatsz etnikai és vallási alapon (etnikailag a palesztinok és arabok ellen, vallásilag meg az Iszlám ellen). A blogod az írásaid simán a Miért Cion? Napi Dzsihád, Dzsihádfigyelő és egyéb cionista és iszlamofób blogokra is simán felkerülhetnének (sőt, néhány információd egyenesen az ilyen oldalakról származik).

fehérfarkas 2013.09.15. 17:34:10

@Pensive:
Ja, és a mai Oroszország már rég nem komminista. Valóban nem skandináv demokrácia, de a kommunizmustól politikailag és gazdaságilag is fényévekre van.

Oroszország a Közel-kelettel és Közép-Ázsiával földrajzilag szomszodés, míg az USA a világ túlfelén egy teljesen másik kontinensen van. Így oroszország egy kicst több köze van ahhoz, hogy a közvetlen szomszédjában mi történik (hiszen az közvetlenül érinthető Oroszországot is), mint egy másik kontinensen levő országnak. Ráadásul Oroszország nem avatkozik bele katonailag az Amerikai kontinens országaiba, míg az USA folyamatosan beleavatkozik az ázsiai kontines országaiéba.

Meg hát Oroszország a világ legnagyobb területű országa 17 millió km2 (9 időzóna megy keresztül rajta), és lakossága alapján az 9. legnagyobb: 145 millió fő. És az oroszon kívül még 27 hivatalos nyelv van érvényben (az ország különböző régióiban). 2 kontinensen terül el (Európa és Ázsia), és ebből Európa területének majdnem 1/3-át Oroszország teszi ki. De a Bering szoros révén az Amerikai kontinenstől csupán 1600 km választja el (vagyis szinte szomszédos vele, így akár az Amerikai kontinens országaiba is beleszólhatna).

Gazdaságilag ugyan csak a 8. legnagyobb gazdaság a világon (IMF nomimal GDP számításai alapján), de nem Ororszország szorul rá Kína, Japán és Brazília hiteleire, hogy a költségvetése össze ne omoljon, mert annyira eladósodott. A világ 10. legnagyobb exportőre, és a 17. legnagyobb felvevőpiaca (importőre).
Ráadásul a BRIC országok tagja, amelyek a világ lakosságának 40%-át adják, a területének pedig a 1/4-ét. És az egymással való háborúskodásnál a békés gazdasági együttmőködést többre értékelik. Az egypólusú világ helyett a többpólusú mellett teszik le a voksukat.
Vége a hidegháború utáni egyetlen egy szuperhatalom és világcsendőrség idejének, és újra több nagyhatalom van a világon, vagyis a világ több pólusú (és az egy pólusú USA dominálta világ eltűnőben van)

Akik leszólják Oroszországot azt nem fogják fel, hogy K-Ny irányban Finnországtól vagy Lengyelországtól a Bering szorosig (csupán 1600km Alaszka, messze túlnyúlva Japánon). É-D irányban pedig az Északi sarkkörön túltól egészen a Fekete- és a Kaszpi tengerekig ér el (a legdélebbi pontja Bulgáriával egy magasságban van a Fekete-tenger túloldalán; a legészakibb pontja pedig messze északabbra Skandinávia legészakabbi pontjánál Grönland 2/3-a magasságában, vagyis messze északabbra mint Alaszka legészakibb pontja).
Ez a google térkép nagyon jó: a legkisebb nagyításon nem tudod úgy mozgatni a térképet K-Ny irányba, hogy Oroszország valamelyik része ne lenne benne
maps.google.hu/maps?bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.48293060,d.bGE&biw=1440&bih=837&q=russia&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=0x453c569a896724fb:0x1409fdf86611f613,Russia&gl=hu&sa=X&ei=3wrKUca0FMWHOMDsgfgH&ved=0CIcBELYD

Szerinted ez nem egy nagyhatalom, és nincs joga beleszólnia abba, hogy mi történik a saját kontinensén a közvetlen szomszédságában. De az USA egy másik kontinensen bezzeg beleszólhat Oroszország közvetlen szomszédságába. Ez aztán ám az egyenlő mérce.

Ez a fészbúkon jelent meg és azt copyzom most ide be:

"Néhány érdekesség az újra hidegháborút vívó két nagyhatalomról:
-Az Egyesült Államok GDP arányos adóssága 101%, míg Oroszország esetében ez a szám 8%.
-Az Egyesült Államok kereskedelmi mérleghiánya 2012-ben meghaladta az 500 milliárd dollárt. Oroszország ezzel szemben rendre hatalmas kereskedelmi többletet termel.
-A hivatalos munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban jelenleg 7,4%, Oroszországban pedig 5,4%.
-Oroszország 570 tonnával növelte aranytartalékát az elmúlt tíz év során. Az Egyesült Államok esetében senki sem tudja, hogy a Federal Reserve mennyi arannyal rendelkezik valójában.
-Oroszország jelenleg a világ legnagyobb olajtermelője. Az Egyesült Államok csupán a harmadik helyen áll.
-Oroszország a világ első számú olaj exportőre. Az Egyesült Államok minden országnál több olajat kénytelen importálni.
-Oroszország a világ első számú földgáztermelője. Az Egyesült Államok a második helyen áll.
-Oroszország nemrégiben mutatta be új „szinte teljesen hangtalan” tengeralattjáróját, ami sokkal halkabb, mint az USA tengeralattjárói.
-Miközben Barack Obama azon ügyködik, hogy semlegesítse az Egyesült Államok stratégiai nukleáris arzenálját, Vlagyimir Putyin komoly erőfeszítéseket tesz az orosz atomfegyverek modernizálása érdekében.
-A becslések szerint ma több orosz kém tartózkodik az Egyesült Államokban, mint bármikor a történelem folyamán.
-Oroszországnak a hivatalos adatok szerint 21 060 darab harckocsija van, legnagyobb részük T72 és T90, illetve ezek változatai. Az USÁ-nak kb 8000 tankja van, nagy részük M1A1 Abrams, ami nagyjából a T72-vel áll egy szinten. Oroszország emellett 2 újabb harckocsit is megalkotott, a Чёрный орёл-t, és az Армата-t, utóbbit 2015-ben rendszeresítik. Az USÁ-nak 30 éve nincs új tankja."

2013.09.15. 17:55:47

@fehérfarkas: Támogatta a terroristákat, akik afgán szabadságharcosoknak vallották magukat, akik eszköztelenül harcoltak a megszálló kommunista Szovjetúnió ellen. Akkor még dübörgött a hidegháború, és mivel annak a f@szkalap Jimmy Carternek az egyetlen "válaszlépése" az volt, hogy bojkottálták a moszkvai olimpiát (párhuzamosan az iráni követség dolgozói épp túszokként tengették napjaikat), valamit lépni kellett. Nyílt háborút indítani a Szovjetek ellen, egyenlő lett volna a harmadik vh. kirobbantásával, amit épeszű ember nem kockáztat, ezért Reagan, de legfőképp Wilson és Avrokatos, eljátszották (sikerrel) azt a trükköt, amit a komik eljátszottak sikertelenül Vietnámban.

Hogy miután kiűzték a Szovjet hadsereget, a tőlük kapott fegyvereket ellenük fordították? Igen. Hiba volt hinni nekik? Hiba. Másra nem számíthatsz egy muzlimtól ha támogatod, lévén ők nem tisztelnek semmit, csak az erőszakot. Bármely más engedményt, támogatást gyengeségnek gondolnak, és azonnal el akarnak pusztítani. Hagyni kellett volna ott pusztulni az összeset, jobban járt volna mindenki - más kérdés, hogy balról, a liberális emberjogi bullshit, jobbról pedig a republikánus szavazói készítették volna ki, ez tehát nyilván nem volt opció.

Golda Meir '73-ban tudta, hogy egy megelőző légicsapással elejét vehette volna a Jóm Kippúri aljas támadásnak, temérdek honfitársa életét mentve ezzel meg, de mivel azt is tudta, hogy akkor megint Ő lesz az, akit agresszornak titulálnak a nyugati liberálisok a karosszékből, hogy Ő lesz az, akinek majd utólag magyarázkodnia kell, továbbá mivel Nixon jóelőre kijelentette, hogy nem támogatja a megelőző csapást, és mivel nyilvánvaló volt, hogy rajta kívül senki másra nem számíthat ha baj van - ezért legjobb meggyőződése ellenére lefújta. Szadat ki is használta ezt.

Hiba volt. Porig kellett volna őket bombázni. Ma sokkal jobban tisztelnék Izraelt, ha az nem tenne folyamatos engedményeket terroristáknak.

Tudom, hogy most majd ismét hosszasan írsz arról, amit már leírtál ötször; ne fáradj, nem érdekel. Befejeztem én is, a veled való szájtépést. Beszélgess magaddal. Ezen, és a koránon kívül, jó társaságra, aligha találsz.

fehérfarkas 2013.09.15. 18:06:39

@fehérfarkas:

Yosef Wetz, a Zsidó Nemzeti Alap (Jewish National Fund) igazgatója, Ben Gurion a Haganah vezetője, Izrael állam megalapítója és első miniszterelönek, és Golda Meir 3. miniszterlnök után nézzünk egy mostani nyilatkozatot:

Benny Morrissal az ismert izraeli történészel, a Beer Sheva-i Egyetem professzorával készített interjú a The Guardianben:
"A hétszázezer palesztin elüldözése nélkül nem jöhetett volna létre Izrael. Nem volt más választás: meg kellett tisztítani a hátországot, az utakat, a határterületeket és minden települést, ahonnan jármuveinket és telepeinket támadták.
- Morális szempontból sincs semmi baja a történtekkel?
- Nincs. Még az amerikai demokrácia sem jöhetett volna létre az indiánok megsemmisítése nélkül. Ezekben az esetekben a magasabb végso cél igazolja az elérésükhöz szükséges kegyetlen eszközöket.
(...)
Kutatásaiban ön előbb kritikusan értékelte Ben-Guriont és a cionistákat, majd azonosult velük. Ma ugyanolyan kemény szavaiban, mint ők voltak tetteikben.
- Nagyon elmélyültem a konfliktus kutatásában és a problémákban, amikkel azoknak az embereknek meg kellett küzdeniük. Részben talán a gondolkodásukat is magamévá tettem. De nem azonosulok Ben-Gurionnal. 1948-ban szerintem súlyos történelmi hibát követett el. Értette a demográfiai folyamatokat, és azt, hogy Izraelt számottevo arab kisebbség nélkül kell létrehozni. De a háború folyamán megingott."

Yosef Wetz, Ben Gurion, Golda Mier, Benny Morris és társaik nem tagadják azt, amit te folyton tagadsz ("A hétszázezer palesztin elüldözése nélkül nem jöhetett volna létre Izrael.", "Még az amerikai demokrácia sem jöhetett volna létre az indiánok megsemmisítése nélkül. Ezekben az esetekben a magasabb végso cél igazolja az elérésükhöz szükséges kegyetlen eszközöket", "Izraelt számottevo arab kisebbség nélkül kell létrehozni"). Elhiszem, hogy kényelmetlen a történelmi múlt és egy másik kontinensen való új állam megalapítása, de hazugsgokra alapozva nem lehet békés jövöt építeni.
Németország és Franciaország pont azért tud békésen együtt élni, mert a múltjukkal szembenéztek. A cionisták a francia s német példától még fényévekre vannak. Sajnos.

fehérfarkas 2013.09.15. 18:15:17

@fehérfarkas:

De Benny Morris interjú a The Guardianban másik része is igencsak figyelemre méltó:

"- Túl kevés arabot száműztek?
- Ha már az elüldözés mellett döntött, akkor teljes munkára lett volna szükség. Tudom, hogy ez az arabokat, liberálisokat és a politikai korrektség követőit is megdöbbenti. De ma ez a hely sokkal nyugodtabb, Izrael sokkal biztonságosabb lenne.
- Komolyan mondja mindezt?
- Ha a történet rosszul végzodik a zsidók számára, azt Ben-Gurionnak köszönhetjük, aki meghagyott egy nagy és mozgékony demográfiai tartalékot a Nyugati-parton, Gázában és magában Izraelben.
- Ön mindenkit elüldözött volna?
- Nem vagyok államférfi. Történészként viszont megállapítom, hogy hiba történt.
- És ma? Ma is az etnikai tisztogatás híve?
- Ma nem szeretném, ha elüldöznék az arabokat a Nyugati-partról, Gázából vagy Galileából. Én ebben nem lennék partner. Ma az ilyesmi morális és gyakorlati okokkal sem lenne igazolható. A világ és az arabok is elfogadhatatlannak tartanák, és a döntés belülrol robbantaná szét a zsidó társadalmat. De öt vagy tíz év múlva könnyen bekövetkezhet egy olyan apokaliptikus helyzet, amikor talán helyeselni fogom a dolgot. Ha atomfegyverekkel és ránk támadó, ellenséges arab államokkal körülvéve, a hátországból is veszélyek leselkednek ránk, akkor könnyen felmerülhet a tisztogatás szükségessége.
- Akár az izraeli araboké is?
- Az izraeli arabok idozített bombát jelentenek, demográfiai és biztonsági okokból egyaránt. Egy újabb, létünket fenyegeto válsághelyzetben, amilyen 1948-ban is volt, lehet, hogy keményen fel kell lépni velük szemben. Képzeljük el, hogy háborút indít ellenünk Egyiptom (egy kairói iszlám forradalom után lennénk) és Szíria, vegyi és biológiai fegyverekkel támadnak városainkra, miközben az izraeli palesztinok is akciókba kezdenek.
(...)
- Tényleg azt hiszi, hogy Arafat be akar szorítani bennünket a tengerbe?
- Vissza a tenger felé, Európába, ahonnan jöttünk. A keresztesek újabb államát látja bennünk, és olyan véget kíván nekünk, amilyen a régi kereszteseké volt. Biztos vagyok benne, hogy magánbeszélgetésekben Arafat az Izrael megsemmisítéséhez vezeto lépésekrol társalog. És az egész palesztin elit is így gondolkodik. Ezért nem hajlandók oszintén lemondani a visszatérés jogáról. Eszköznek látják a visszatérést, ami megfelelo idoben elovéve alkalmas lehet a zsidó állam felszámolásához. Egyszeruen képtelenek elviselni a zsidó államot, legyen szó a terület nyolcvan, harminc vagy akárhány százalékáról."

Itt nyiltan ki van mondva, hogy a katonai megszállás, etnikai tisztogatások, elüldözések célja az, hogy a bevándorlók, az új telepesek, a kolonizálók az őslakosságban ellenséget látnak. Tegyük hozzá, hogy jogosak a félelmei, mert a világtörténelemben az elnyomottak és megszálltak, ha elég erősek voltak az önszerveződéshez, akkor a megszállók és elnyomók ellen mindig fellázadtak.
A gond az erkölcsi oldallal van:
az indiánok kiírtásával való példálozás ("Még az amerikai demokrácia sem jöhetett volna létre az indiánok megsemmisítése nélkül. Ezekben az esetekben a magasabb végső cél igazolja az elérésükhöz szükséges kegyetlen eszközöket.") a modern 21. sz-i nyugaton nem pozitív, hanem negatív előjelű. És a nyugat pont azzal indokolja az erkölcsiségét, hogy a 2. vh. borzalmai után képes volt túllépni a hborús agresszor korszakán. De úgy látszik a cionisták még az évszázadokkal ezelőtti spanyol és brit gyarmatosítók színtján állnak.

sztrugackij 2013.09.15. 18:26:13

@fehérfarkas:

Az eredeti forrást már nem merted megjelölni?
Ilyen elmebeteg oldalakról tájékozódsz?

idokjelei.hu/2011/12/oroszorszag-szerepe-a-vegso-idokben-ezekiel-38/

idokjelei.hu/2013/08/az-orosz-medve-tovabb-erosodik/

Neked amúgy vannak saját gondolataid is, vagy csak kopizol ész nélkül statisztikákat, földrajzi adatokat, évszámokat és mások által leírt mondatokat?
Szerinted belinkelt Google-térkép nélkül fogalmunk sincs Oroszország kiterjedéséről?
Mit akarsz kompenzálni ezzel a rengeteg triviális adattal?
Mi jelentősége van annak, hogy az Egyesült Államokban hány zsidó él?Egyáltalán kiket sorolhatunk közéjük?Akik zsidónak vallják magukat és gyakorolják a vallást, vagy a rossz hírű magyar módszer után azokat is, akinél az egyik nagyszülő zsidó volt?

Mikor próbálsz már meg önállóan megfogalmazni egy gondolatot?

fehérfarkas 2013.09.15. 19:04:58

@sztrugackij:

Én a becopyzott rszt a fészbúkon láttam, és onnan copyztam be.
A hozzászólásom másik részét pedig tényadatok alapján írtam, aminek te is utána nézhetsz. Bár csodálnám ha más tényadatokat látnál azzal kapcsolatban, mert az azt jelenteni, hogy az összes hivatalos földrajzkönyvet ki kellene dobni a kukába, és az IMF, Világbank és Világgazdaság Fórum is csupán megbízhatatlan gittegyletek (hiszen a gazdasági adatokat az ő jelentéseikből és statisztikáikból vettem) LOL :D :D :D

Egyébként köszi, hogy belinkelted a fészbúkra kiposztolt szöveg eredetijét, mert abban a forrásaik is megtalálhatóak: az angol nyelvű wikipediára, a tradeeconomics.com-ra, a Bloombergre, businessinsider.com-ra, nypost.com-ra, Reutersre és hasonlókra hivatkozik az adatok forrásainál.
Ezt te is simán lecsekkolhattad volna, ha az URL-ekre ránéztél volna LOL :D :D :D

Az Ezkieles cikket meg most látom életemben először. Indirekt módon te vagy a legnagyobb reklámozója az általad lenézett és megvetett oldalnak LOL :D :D :D

"Mit akarsz kompenzálni ezzel a rengeteg triviális adattal?"

Ahogy elnézem a különböző blogokat, fórumokat és hozzászólókat, ezek egyáltalán nem triviálisok. Sőt, sokak számára inkább meglepőek, akik Oroszorszgot fikázzák, és hangyhatalmi státuszát megkérdőjelezik, és még most 2013-ban is lekomcsizzák. A hozzászólásom konkrétan az egyik ilyen lekomcsizónak született válaszul, hogy mik is a vakós tények.
:)

"Mi jelentősége van annak, hogy az Egyesült Államokban hány zsidó él?Egyáltalán kiket sorolhatunk közéjük?Akik zsidónak vallják magukat és gyakorolják a vallást, vagy a rossz hírű magyar módszer után azokat is, akinél az egyik nagyszülő zsidó volt?"

A jelentősége csupán az, hogy a valóságnak megfelelően kommentelnek-e iitt egyesek, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodott hazugságokat terjesztenek. Ezen kívül az égadta világon semmi más jelentősége nincsen. :)
De érdekes, hogy te a hazigságot írót veszed védelmedbe, az őt a tényadatokkal szembesítőt meg támadod.

Egyébként pedig a hozzászólásomban ott volt benne, hogy a hivatalos adatok szerint az amerikai zsidók kb. 6,5 millióan között vannak. Ebből 5,2 millió aki vallásosnak mondja magát. Innentől kezdve ne velem vitázz, hanem az amerikai statisztikai adatokat készítő szervezetekkel, a népességnyilvántartást és demográfiai adatokat feldolgozó hivatalokkal és szervezetekkel. Egyébként ezt az adatot használja az angol nyelvű wikipedia is. Vagyis nincs szükség semmiféle szélsőjobbos oldalra felmenni ezért (hacsak a wikipdiát nem tekintetd antiszemita szélsőjobbosnak) LOL :D :D :D

fehérfarkas 2013.09.15. 19:20:09

@Pensive: "Támogatta a terroristákat, akik afgán szabadságharcosoknak vallották magukat, akik eszköztelenül harcoltak a megszálló kommunista Szovjetúnió ellen. Akkor még dübörgött a hidegháború, és mivel annak a f@szkalap Jimmy Carternek az egyetlen "válaszlépése" az volt, hogy bojkottálták a moszkvai olimpiát "

Tök mindegy, hogy a sajtóban ki minek vallja magát, hiszen a CIA-na nagyon pontosan kellett tudia, hogy honnan származnak. Gondolom ezek szerint az "afgán arabok" vagy "arab afgánok" kifejezések semmit nem mondanak neked. Pedig abból az időből származnak, és onnan kapták ezt a becenevet, hogy valójában olajmonarchiákból harcolni odament fiatalok voltak. Az egyik ilyen volt Oszama bin Laden is, és az al-Kaida is részben belőlük jött létre, és a CIA képezte ki őket gerillaharcokra a pakisztáni kiképzőtáborokban. De nemcsak arabok voltak köztük, hanem pakisztáni pastuk is. Meg a Szovjetunió területén élő közép-ázsiai és kaukázusi muszlimok, akik így Afganisztán oldalán gerillaként próbáltak harcolni az őket megszálló Szovjetinió ellen (hiszen azt hitték, hogy Afganisztán a Szovjetuniót legyőzik, akkor utána majd a saját hazájukat is fel tudják szabadtani a szovjetek alól). Vagyis egy nagyon vegyes társaság volt akiket a CIA Pakisztánban kiképzett, és afgán volt köztük a legkevesebb.

Ne feledjük el, hogy Afganisztánnak a háború előtt volt hivatásos hadserege. Az afgán hadsereg a kormánnyal és az államigazgatási intézményrendszerrel együtt semmisült meg a 10 éves háborúsorán. Ezért tudták a háború után a (CIA-tól gerillakkiképzést és fegyvereket kapó) szélsőségesek az ország irányítását megkaparintani.

Ne játszad el az álnaivat, hogy szegény Reagen elnök ideje alatt a CIA nem tudta kiket képez ki Pakisztánban.
Ez az ellenséggel szembeni győzelem bármi áron elvéről szólt. Közvetlenül az USA nem kockáztatta meg a beavatkozást, mert az a Szovjetunióval való közvetlen háborút jelentette volna, aminek messzemenő következményei lettek volna (vagyis az már nem helyi háború lett volna, hanem a 3. vh. kirobbanását indította volna el), ezért proxy háborút folytatott, amihez szélsőségeseket használt fel harcosokként. És nagyon pontosan tudta a CIA és az USA katonai vezetése, hogy kiket is képeztek ki és fegyvereztek fel. Csak éppen a cél szentesíti az eszközt elvébe ez számukra belefért.

fehérfarkas 2013.09.15. 19:43:48

@Pensive: "Hiba volt. Porig kellett volna őket bombázni. Ma sokkal jobban tisztelnék Izraelt, ha az nem tenne folyamatos engedményeket terroristáknak."

Itt a lehetőség: Szíriában lehetne bombázni a terroristákat. Sem Assad, sem a mezei civil szír emberek, sem az oroszok, sem Kína nem ellenezné :)
De valamiért Izrael (eddig legalább 3x bombázott ebben a polgárháborúban) eddig csak az al-Kaidához köthető al-Nusra Front ellen harcoló Assad katonai objetumait bombázta (illetve a szokásos civil lakónegyedeket és infrastruktúrát járulékos veszteségnek nevezve, mondván a célpontjuk búvóhelye ott volt).
Ha Izrael valóban a terrorizmus/terroristák ellen folytatna harcot, akkor az al-Kaidához köthető al-Nusra Frontot bombázná és nem az ellene harcoló szír hadsereg objektumait.
Tudod, nem lehet úgy a terroristák/terrizmus ellen harcolni, hogy közben őket segíted, és az ellenük harcolókat bombázod (és az USÁ-t is azért sürgeted, hogy minél hamarabb bombázza meg az al-Nusra Front ellen harocoló kormányt).

Nézd, Szaúd Arábia és Katar is ugyanúgy az al-Nusra Frontot támogatja Assad ellen, mint az USa és Izrael, csak őket azért nem b@xtattja ezért senki, mert ők nem állítják be magukat a demokrácia védelmezőinek és a terrorizmus/terroristák elleni harc éllovasainak. Ők nyiltan megmondják, hogy nálunk nem lesz demokrácia, hanem marad a királyság/emírség, és Assad politikája az ő gazdasági és politikai érdekeiket sérti és ezért kell eltávolítani.
Ugye érzed miről van itt szó? A kettős mércéről s képmutatásról. Mert aki a demokrácia és a terrorizmus elleni harc éllovasának állítja be magát, az ne támogasson terroristákat. Még proxy háború célszából sem.

Amatőr 2013.09.16. 09:17:37

Az angolok már rég rájöttek, hogy Izrael egy tévedés, de sem belátni, sem abból kimászni képtelenek. (A többi győztesről már ne is beszéljünk.)

Izrael egy apró testidegen góc az arab világban, létezéséig a konfrontáció örök forrása.

Ne legyen igazam, de egy új binláden pár hordó olajon vett bombájával porig égeti a tenyérnyi Izraelt; az ártatlan lakossággal együtt. Amit aztán nem lehet visszacsinálni.

A nagyhatalmak majd sajnálkoznak egy kicsit, esetleg szankciókat alkalmaznak, aztán beletörődnek. Mert azért az olaj fontosabb!
(A háttérben pedig koccintanak; na, egy gonddal kevesebb és olcsón megúsztuk.)

2013.09.16. 10:09:27

@Amatőr: Testidegennek lenni az arab világban, csak büszkeségére válhat bárkinek. Érdemes körülnézni Tel-Avivban, és mondjuk Kairóban vagy Damaszkuszban, ahol bőven akad konfrontáció, Izrael nélkül is. Az arab világ Amerikán, és Izraelen kívül, legfőképp saját magát kívánja elpusztítani, és ez az egyetlen, nemes cél, amihez minden támogatást meg kell adni nekik.

Hogy Izrael elpusztításán csak sajnálkoznának? Ezt kétlem. Putyin nem hiszem hogy különösebben sajnálkozna. Az oroszok antiszemitizmusának gyökerei egy tőről származnak a magyaréval (ok és magyarázat nélkül beleneveljük a gyerekeinkbe, hogy a zsidók büdösek, meghamisítjuk a történelmet, örülünk saját feljebbvalóságunk látszatának, köpünk egyet, és dagonyászunk a mocsárban tovább). A nyugati világ, Amerika talán sajnálkozna, de nem sokáig.

A baj csak az, hogy Izrael elpusztíthatatlan. Ezt számos alkalommal bizonyította a közelmúltban - a véres csatákon edződött nemzet pedig csak egyre erősebb, a technika egyre szofisztikáltabb lett. Ezt amúgy tudják jól az arabok is, nem véletlen, hogy mostanában csak a pofájuk nagy.

fehérfarkas 2013.09.16. 11:09:20

@Pensive: "Testidegennek lenni az arab világban, csak büszkeségére válhat bárkinek. Érdemes körülnézni Tel-Avivban, és mondjuk Kairóban vagy Damaszkuszban, ahol bőven akad konfrontáció, Izrael nélkül is. Az arab világ Amerikán, és Izraelen kívül, legfőképp saját magát kívánja elpusztítani, és ez az egyetlen, nemes cél, amihez minden támogatást meg kell adni nekik."

Ez így nem igaz. Az arab tavasz előtt Kairó és Damaszkusz a legbiztonságosabb városok között voltak a világon. Damaszkuszban még a lakások ajtaját sem zárták az emberek. De a 20 milliós Kairóban is este is biztonságban sétálhattál az utcákon.
Jelenleg is külföldi szélsőséges csoportok csinálják a balhét, amelyeket külföldi országok támogatnak a saját politikai céljaikért. Köztük a legerősebbek a Szaúd Arábia által támogatott szelefi/wahhabi csoportok (de az USÁ-t sem kell félteni, amely ellátja őket fegyverekkel s katonai kiképzéssel). Szaúd Arábia célja érthető: megdönteni az aktuális rezsimet, és a helyére egy wahhabita rezsimet felállítani, amelyik Szaúd Arábia bábjaként fog viselkedni. Ami pedig jó a szaúdi királyi családnak, az jó az USÁ-nak is (hiszen a szaúdi királyi család az USA egyik legfőbb szövetségese, és a létrejeövő szaúdi bábkormányok is így USA szövetségesek lesznek).

Érdemes elolvasnod ezt a cikket: www.fathersmanifesto.net/muslim.htm
kimásolok most belőle egy részletet (a szerzője amerikai, a "miénk" alatt ő az USÁ-t érti):
"...If we had had a crime rate equivalent to Turkey's, just last year we would have had 543,860 fewer assaults, 116,440 fewer rapes, 670,808 fewer robberies, 14,806,908 fewer thefts, 305,300 fewer frauds, 648,372 fewer drug arrests, and 2,599,736 fewer juvenile delinquents, and the resulting lower demands on our justice system would have meant that 29,820 fewer judges and 41,180 fewer prosecutors would have been necessary to run our legal system.
...
Qatar's crime rate in 1994 was half what it was in 1980. This suggests that they (like many other Muslim countries) have their crime problems under control, particularly since their 1994 crime rate was one seventh of ours. Syria's rate in 1994 was 1/11th of their rate in 1980, and 1/316th of our 1994 rate. India's crime rate decreased dramatically between 1980 and 1997, from 575 to 179, which is a 69% decrease, and which was 1/30th of ours. The only years reported for Iraq show that their trend is downward, too, by 41% between 1990 and 1994, to a crime rate that's 1/46th of ours. The crime rate in Indonesia in 1994 was 1/67th of ours.
Are there any Muslim nations whose crime rates come even close to ours? No. Why would we,the country called "the great satan" by Muslim nations, have a crime rate 316 TIMES higher than Syria's? Could there be any truth to their claims?..."

Ez egy kicsit régebbi tanulmány, az 1980-as helyzetről van benne statisztika:

www.lancs.ac.uk/jais/volume/docs/vol4/4_111-131serajzade1.pdf

Average crime rate per 100,000 population of three groups of countries in 1980

Type of offence Islamic Non-Islamic Developed Countries

Rape 5.2 7.8 9.2
Assault 36.3 132.6 183.3
Intentional homicide 3.2 7.0 4.5

folyt köv a frisebb adatokkal, de jó megnézni, hogy pár évtizeddel ezelőtt is milyen volt a helyzet.

Amatőr 2013.09.16. 11:13:21

@Pensive:"Az arab világ Amerikán, és Izraelen kívül, legfőképp saját magát kívánja elpusztítani, és ez az egyetlen, nemes cél, amihez minden támogatást meg kell adni nekik."

Tőlem aztán.... Persze ez még nem zárja ki azt, hogy Izrael egy pattanás az arab világ farkán.

"Az oroszok antiszemitizmusának gyökerei egy tőről származnak a magyaréval (ok és magyarázat nélkül beleneveljük a gyerekeinkbe, hogy a zsidók büdösek, meghamisítjuk a történelmet, örülünk saját feljebbvalóságunk látszatának, köpünk egyet, és dagonyászunk a mocsárban tovább)."

Tudtommal a Szentföldre napjainkban is jobbára az orosz származású zsidók vándorolnak ki.(alijázás) Van is baj velük jócskán. Magyarországról meg igen kevesen. Sőt. És bár jelentős számú zsidó honfitársunk van, azok egyáltalán nem vágynak a Szentföldre. Pedig még pénzt is kapnának a letelepedéshez. De itt jobb. Érti ezt valaki akkor?

"A baj csak az, hogy Izrael elpusztíthatatlan."

Azért erre ne vegyél mérget.

"Ezt számos alkalommal bizonyította a közelmúltban - a véres csatákon edződött nemzet pedig csak egyre erősebb, a technika egyre szofisztikáltabb lett. Ezt amúgy tudják jól az arabok is, nem véletlen, hogy mostanában csak a pofájuk nagy."

Szerintem csak a nagyon hülye húzogatja az oroszlán bajszát! És ha még dicsekszik is vele.....

fehérfarkas 2013.09.16. 11:20:36

@fehérfarkas: @fehérfarkas: foly köv a frisebb adatokkal, az ezredforduló utáni évtizedben még a 2010-es arab tavasz előtti éveben:

1. itt van egy statisztika, amely a világ 106 országának rablási adatai alapján történt:
az 1. helyen Chile van (1275/100ezer fő), Belgium a 11. (211/100ezer fő), USA a 18. (146/100ezer fő),
a legtöbb rablás az iszlám országok közül a turistaparadicsomnak számító Maldív-szigeten történik, amely így a 16. helyen van (162/100ezer fő), ők követi Kazakhsztán a 35. helyen (89/100ezer fő), 38-39. helyen Marokkó és Malaysia (82-83/100ezer fő), Algéria a 42. (72/100ezer fő), Kírgizisztán az 55. (45/100ezer fő), Bahrain a 66. (31/100ezer fő), a legnépesebb iszlám ország Indonézia a 67. hely (30/100ezer fő), Törökország a 71. (28/100ezer fő), Jordánia és az Emírségek a 82-83. hely (13-14/100ezer fő), Tunézia és Kuvait a 85-86. hely (11/100ezer fő), Omán a 92. (6/100ezer fő), Libanon, Szaúd Arábia, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Tádzsikisztán, Qatar, valamint a polgárháború előtti Szíria a 91-101. hely között vannak (3-7/100ezer fő), Banglades, Brunei szultanátus és Pakisztán a 104-106. helyen zárják a sort
(forrás: www.nationmaster.com/graph/cri_rob-crime-robberies
- 2006-os adatok, a nationmasteren nem volt frisebb statisztika
persze az adatokat torzítja, hogy ezek a hivatalos adatok, de egy körülbeli tájékoztatást a nagyságrendekről)

2. a közbiztonsággal foglalkozó mexikói civil szervezet (CCSP) által összeállított dokumentum szerint éveken keresztül Ciudad Juarez (mexikói-amerikai határon fekszik) a világ legveszélyesebb városa: 130 gyilkosság/100ezer lakos, de ezt most megelőzte a hondurasi San Pedro Sula 159 gyilkosság/100 lakossal.
Bagdad "csak" 10. volt a listán 2008-ban (40/100ezer lakos - és olyan városok előzik meg mint: New Orleans (95/100ezer), Baltimore, Fokváros, Caracas, Bogota), 2009-ben már nem volt benne a top 10 legveszélyesebben.
(forrás: hvg.hu/vilag/20090827_Ciudad_Juarez_mexiko_legveszelyesebb_varo
hvg.hu/vilag/20120113_varosok_gyilkossagok
www.huffingtonpost.com/2012/01/13/most-violent-cities-world-mexico-latin-america_n_1205527.html)

A világ tíz legveszélyesebb városa között (a (CCSP) statisztikája szerint 2008-ban) Bagdad volt az egyedüli muszlim város, és a dél-afrikai Fokváros kivételével mindegyik az Amerikai kontinensen fekszik
(persze vannak még Bagdadon kívül is veszélyes iszlám városok pl. Afganisztánban, pPakisztánban, a polgárháborús Szíriában vagy a fekete-afrikai polgárháborús országokban - de a mérleg másik nyelvét ugyanakkor elfelejtik megemlíteni, hogy pl. a 20 milliós Kairó a világ egyik legbiztonságosabb városa volt az arab tavasznak nevezett forradalom előtt, de még a forradalommal sem tudott még veszélyes városok top 20-ba sem bekerülni; illetve az arab öböl államai is a világ legbiztonságosabbjai közé tartoznak).

3. itt van egy statisztika, amely a világ 62 országában elkövetett gyilkosságok alapján készült
legelső helyen Kolumbia áll, a másodikon Dél-afrika van, Oroszország az 5., Mexikó a 6. hely, az USA a 24.;
az iszlám országok közül Kirgizisztán a vezető amelyeik a 13. helyen szerepel, őt követi Jemen a 27. hellyel, Malájzia a 34. hely, Macedónia az 35., majd Tunézia 50. és Indonézia a 57., Azerbajdzsán a 64. és a hírhedt Szaúd Arábia lista utolsó előtti helyen, a 61. helyen áll, legutolsó helyen pedig Qatar a 62.
(forrás: www.nationmaster.com/graph/cri_mur_percap-crime-murders-per-capita - 2006-ra vonatkozó adatokat tettem be, mert a legfrisebből kimaradtak olyan országok, mint az USA vagy Mexikó
persze az adatokat torzítja, hogy ezek a hivatalos adatok, de egy körülbeli tájékoztatást a nagyságrendekről)

folyt köv.

fehérfarkas 2013.09.16. 11:29:51

@fehérfarkas: folyt köv.

4. vagy itt van egy statistika a betörésekről, amely a világ 88 országának betörési adatai alapján történt,
az USA a 14. hely (680/100ezer fő), Németország a 17. (659/100ezer fő),
az iszlám (többségű vagy jelentős iszlám lakosságú) országok közül Macedóniában a legtöbb a betőrések aránya (443/100.000 fő), amely a így a 17. helyen van, Törökország a 39. hely (217/100ezer fő), Brunei a 45. (146/100ezer fő), Bosznia a 49. (106/100ezer fő), Malaysia az 50. (104/100ezer fő), Tunézia az 58. hely (83/100ezer fő), a 61-61-63. helyeken az Emírségek, Bahrain és Qatar van (50-53/100ezer lakos), Marokkó a 71. (23/100ezer fő), Banglades, Pakisztán és Szaúd Arábia pedig a 83. és 85-86. helyeken állnak (1-2/100ezer lakos).

5. itt van egy statisztika, amely a világ 65 országának megerőszakolás adatai alapján történt
legelső helyen Dél-Afrika van, az USA a 10.
az iszlám országok közül Kirgizisztán a vezető amelyeik a 28. helyen szerepel, őt követi Malájzia a 38. hellyel, majd Tunézia 48. és Törökország 53. hellyel, Qatar az 58., Macedónia az 59., a legnépesebb iszlám ország Indonézia a 62., Jemen a 63., Azerbajdzsán a 64. és a hírhedt Szaud Arábia lista utolsó helyén, a 65. helyen áll (vagyis a közhiedelemmel ellentétben a hivatalos statisztikák alapján itt történik a legkevesebb megerőszakolás)
(forrás: www.nationmaster.com/graph/cri_rap_percap-crime-rapes-per-capita - 2006-ra vonatkozó adatokat tettem be, mert a legfrisebből kimaradtak olyan országok, mint az usa vagy mexikó, valamint 65 helyett már csak 50 országot vizsgált
persze az adatokat torzítja, hogy ezek a hivatalos adatok, de ad egy körülbeli tájékoztatást a nagyságrendekről)
(forrás: www.nationmaster.com/graph/cri_bur-crime-burglaries - 2006-os adatok, a nationmasteren nem volt frisebb statisztika
persze az adatokat torzítja, hogy ezek a hivatalos adatok, de egy körülbeli tájékoztatást a nagyságrendekről)

6. vagy itt van egy másik statisztika, amely a világ 106 országának támadásai (assault) adatai alapján történt:
az USA a 7. hely (787/100ezer fő), Kanada a 10. (737/100ezer fő), Németország a 12. (620/100ezer fő)
az iszlám országok közül Bahrain vezet és a 16. helyen van (465/100ezer fő), utána jön Tunézia a 22. helyen (371/100ezer fő), Jordánia a 30. (273/100ezer fő), a Maldív-szigetek a 34. (212/100ezer fő), Törökország a 36 (192/100ezer fő), Marokkó a 37. (186/100ezer fő), Brunei szultanátus a 45. (119/100ezer fő), Algéria a 47. (108/100ezer fő), Kuvait az 52. (86/100ezer fő), Szaúd Arábia a 60. (63/100ezer fő), az Emírségek a 64. (54/100ezer fő), Bosznia a 72. (39/100ezer fő), Qatar a 74. (37/100ezer fő), Omán a 80. (29/100ezer fő), a polgárháború előtti Szíria a 81. helyen állt 28 erőszakos cselekmény/100ezer lakos eredménnyel 2006-ban, Malaysia a 86. (22/100ezer fő), Albánia a 89. (18/100ezer fő), Libanon a 96. (19/100ezer fő), a legnépesebb iszlám ország Indonézia a 97. (9/100ezer fő), Jemen a 98. (6/100ezer fő), a 104-105-106. helyen Banglades, Pakisztán és az arab tavasznak nevezett forradalom előtti Egyitom állnak + ázsia legnépesebb keresztény országa, a Fülöp-szigetek.
(forrás: www.nationmaster.com/graph/cri_ass-crime-assaults - 2006-os adatok, a nationmasteren nem volt frisebb statisztika
persze az adatokat torzítja, hogy ezek a hivatalos adatok, de egy körülbeli tájékoztatást a nagyságrendekről)

A fenti statisztikákban nem az a lényeg, hogy egyesével kikeressed hátha találsz olyan nem muszlim országot, amelynél van rosszabb közbiztonságú muszlim ország - mert persze, hogy találni olyat is,
hanem a tendenciát és az arányokat megnézni, hogy az iszlám országok többsége (kivéve, ahol forradalmak vagy polgárháborúk vannak - viszont ezeknek nem a vallás, hanem a politika az oka) a világ legbiztonságosabb országai közé tartozik, ahol a legkevesebb bűncselekmény történik.

Persze ismerem azt a ferde érvelést, hogy ha egy iszlám országban rossz a közbiztonság, akkor azért a vallás a hibás, de ha jó a közbiztonság, akkor ahhoz meg semmi köze a vallásnak - csakhogy a statisztikai adatok alapján az iszlám országok többsége a jó közbiztonságú országokhoz tartozik és messze megelőz számos nem muszlim országot (pl. USA , vagy itt Európában: Ausztria, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, stb)

fehérfarkas 2013.09.16. 12:02:15

@Pensive: "z oroszok antiszemitizmusának gyökerei egy tőről származnak a magyaréval (ok és magyarázat nélkül beleneveljük a gyerekeinkbe, hogy a zsidók büdösek, meghamisítjuk a történelmet, örülünk saját feljebbvalóságunk látszatának, köpünk egyet, és dagonyászunk a mocsárban tovább). "

Az előbb csak több részletben tudtam betenni a statisztikákat arról, hogy a muszlim országok a legbiztonságosabbak közé tartoznak békeidőben - persze háború és polgárhábrú az más, de olyankor a nem muszlim országok sem békések.
Egyébként sokat elmond az is, hogy az arab tavasz és arab forradalmak alatt a turisták ugyanolyan biztonságban érezhették magukat a muszlim országok turistaközpontjaiban mint előtte. Szíria és Líbia ez alól a 2 kivétel, ahol az egész országra kiterjedő véres harcok folytak/folynak. Egyiptomban pedig csak idén júliustól lett a katonai puccs után a Vörös tengerpart üdülőhelyei a turisták számára veszélyesnek mondható (bár ennek ellenére azért még mindig mennek oda turisták).
De Jordánia, Tunézia, Emírségek, Libanon, Marokkó és a nem arab Törökország, Indonézia, Malajzia, Maldív-szigetek most is teli vannak turistákkal. Algéria pedig mostanában nyit a külföldi idegenforgalom felé.

Egyébként önmagában nem azzal van a baj, hogy a a zsidók saját hazát akartak, hanem a hogyanjával, de ez már 1000x le lett írva (mások földjének elvétele, illegális telepépítések, katonai megszállás és elnyomás, más népe települései köré betonfalak építése, kereskedelmi blokádok, stb),
ha csak hazát akartak volna, akkor az európai zsidók miért nem európában harcoltak ki maguknak egy saját hazát (nem feltétlenül fegvyeres harcra gondolok, diplomáciai úton is kiharcolhatták volna), miért ázsiában egy arabok és muszlimok által többségben lakott területen kellett? De ha már mindenáron ázsiában akartak az európai zsidók saját hazát, akkor miért nem fogadták el a Vietnám által felajánlott területet? vagy miért nem a Szovjetunióban, ahol egy autonóm zsidó terület már amúgy is létezett (és a mai napig létezik Birobidzsán nevű fővárossal)? A 20. században egy 3000 éves vallási iratra való hivatkozás miatt?

Ha már szóba került Birobidzsán fővárossal az orosz autonóm zsidó terület (magyarul: Zsidó Autonóm Szövetségi Állam; oroszul: Евре́йская автоно́мная о́бласть; jiddisül: ייִדישע אווטאָנאָמע געגנט = yidishe avtonome gegnt; angolul: Jewish Autonomous Oblast), akkor arról csak annyit, hogy ott a zsidó többség a keresztény és muszlim kisebbséggel teljes békében tud élni :)
Az orosz zsidók új hazájukként építettek a 20. század első felében (hamarabb mint Izraelt: 1934. május 7.-ben jött hivatalosan létre) Birobidzsánt (az orosz mellet a másik hivatalos nyelv a jiddis; és a boltokon meg a táblákon is jiddisül vannak a feliratok), és ahol zsidók, keresztények és muszlimok a mai napig békében tudnak élni - ja, és mindezt a cionizmus nélkül építették meg az orosz zsidók.
Ráadásul az oroszországi zsidó állam területe nagyobb mint Izraelé: 36,000 km2.
(Izrael = 20,770km2 - vagyos az Orosz Zsidó Autonóm Szövetsgi Állam területe 1,7x akkora mint Izrael)
És a mai 21. sz-i világpolitikában még előnyös is, hogy Kína közelében van, de Japántól sincsen messze.

Na ennyit az oroszok antiszemitizmusáról.
Ennyit tudsz, leantiszemitázni mindenki mást, aki nem a cionista poprahantát nyomatja, meg akit zsigerből gyűlölsz, mert észérveid nincsenek. Semmit mást nem csináltál eddig a hozzászólásaidban meg a blogodon, mind bizonyos népeket fikázol, warmonger háborús propagandád nyomatsz ellenük és a cionista oldalakról összeszedett propagandát nyomatod.

fehérfarkas 2013.09.16. 12:33:12

@Pensive: "Az arab világ Amerikán, és Izraelen kívül, legfőképp saját magát kívánja elpusztítani, és ez az egyetlen, nemes cél, amihez minden támogatást meg kell adni nekik."
Illetve egy másik hozzászólásod:
"Nagyjából ugyanerre számíthat minden ország, ahol az iszlám jut hatalomhoz."

Akkor most nézzük a legkonzervatívabb, legortodoxabb iszlám országok, a wahhabita Szaúd Arábiát. Az előbb betettem különböző muszlim országokkal kapcsolatos statisztikákat az arab tavasz előtti időszakról. De ha már annyira az iszlámra hegyezed ki a hangsúlyt, hogy szerinted az minden rossznak a forrása, akkor most külön csak a legkonzervatívabb, legbigottab muszlim országot nézzük, Szaúd Arábiát.

Nézzük a számok nyelvén a bűnügyi adatokat:
100.000 lakosra jutó gyilkosság (murders) WHO adatai alapján:
Szaúd Arábia: 1
Izrael: 2,6
USA: 5,6
Magyarország: 2,1
Kolumbia: 45,5
Brazília: 26,2

100.000 főre jutó szándékos emberölés (homicide):
Szaúd Arábia: 1
Izrael: 2
USA: 4,8
Magyarország: 1,5
Kolumbia: 33,4
Brazília: 21

100.000 főre jutó súlyos támadások (serious assaults):
Szaúd Arábia: 7,2
Izrael: 50,3
USA: 281,6
Magyarország: 80,7

100.000 főre jutó mindenféle támadások (assaults):
Szaúd Arábia: 63,2
USA: 786,7
Magyarország: 127

100.000 lakosra jutó betörések (burglaries)
Szaúd Arábia: 0,1
USA: 714,4
Magyarország: 442,2

100.000 főre jutó rablások (robberies):
Szaúd Arábia: 2,9
USA: 146,4
Magyarország: 31,9

(források: www.nationmaster.com
www.nationmaster.com/graph/cri_ser_ass-crime-serious-assaults
www.unodc.org/unodc/en/data-and-analysis/homicide.html)

A számok magukért beszélnek.
Ha igazad lenne, akkor legkonzervatívabb muszlim országnak kellene a legveszélyesebbnek és legerőszakosabbnak lennie a világon. De a valóságban ez nem így van.
A valóságban a világ egyik legnagyobb közbiztonsága, legnagyobb tisztasága, és legalacsonyabb bűnözése ott van.
(a külpolitikát és regionális hatalmi terveket és ehez felhasznált eszközöket ne keverjük össze a belpolitikával;
ráadásul Szaúd Arábia pont ugyanazokat a szélsőségeseket támogatja Szíriában Assad ellen, akiket az USA és Izrael is;
vagy mind hármat elítéled ezért vagy egyik sem,
olyat nem lehet csinálni, hogy Izralet meg az USÁ-t erkölcsileg felmagasztalod, míg Szaúdot meg elítéled, miközben mind a 3 ország pontosan ugyanazokat támogatja, ugyanazon célért;
én mind 3 ország külpolitikáját elítélem,
de a külpolitikát nem keverem össze sem a belpolitikával, sem a vallással;
és veled ellentétben nem uszítok egyik ország, nép, vallás ellen sem)

fehérfarkas 2013.09.16. 15:39:33

@Amatőr: "Az angolok már rég rájöttek, hogy Izrael egy tévedés, de sem belátni, sem abból kimászni képtelenek. (A többi győztesről már ne is beszéljünk.)"

Nem csupán Izraelről van szó, hanem az egész gyarmatpolitikáról, ami évszázados, vagy évezredes kulturális-gazdasági területeket darabolt fel, és határokkal választotta el egymástól. Ahol korábban Aleppótól Damaszkuszon át Jeruzsálemig vagy Bagdadig szabadon mehettek az áruk, emberek, tudás, információ, ott a 20. sz-ban mesterséges határokat húztak a britek és franciák. Az oszd meg és uralkodj alapján.
Az anglikán briteknek kapóra is jött egy zsidó állam, és ezzel a Vatikán befolyását csökkenthetik a Szentföldre. Az Ottomán Birodalom ugyanis szabadon hagyta templomokat és rendházakat építkezni a Vatikánt, és a papjait odaküldeni. Persze nem a Vatikáné volt a legnagyobb kersztény befolyás, hanem az ortodox keresztényeké - de a britek ugye évszázadok óta a Vatikánnal vannak ellentétben, és őket az érdekelte, hogy a Vatikán befolyását csökkentsék. Az 1920/30-as években a Vatikán kifejezetten rossz szemmel nézte a tömeges zsidó betelepítéseket a Szentföldre, és főleg Jeruzsálem elzsidósítása ellen még tiltakozott is. (szerintem az anglikán britek ezt még kéjes örömmel is fogadták, hogy a Vatikán hiába tiltakozik, de nem tud semmit tenni ellene)

Az arabokat pedig nem ekkor árulták el a britek, hanem korábban 1916-ban a Sykes-Picot egyezménnyel, ami az arab területek francia-brit gyarmati felosztásáról szólt.
A britek ugyanis azzal lázították fel az arabokat a törökök ellen, hogy ha legyőzik a törököket a saját területeiken, akkor utána megalapíthatják a saját államaikat (a briteknek azért volt ez fontos, hogy a török seregek meg legyenek osztva, és míg keleten az arabokkal harcolnak, addig ők meg nyugatról tudják támadni a franciákkal együtt). Az arabok ezt meg is tették, és sikeresen kiűzték a törököket az arab területekről - csakhogy szabadság helyett brit és francia gyarmattá váltak.

Nagy Szíria, vagy a Levant vagy a terméken félhold területéről korábban már írtam:
fehérfarkas 2013.09.11. 22:59:35
fehérfarkas 2013.09.12. 23:12:11
Számomra egy civilizáció fejlettsége nemcsak technológiai, hanem mentalitásbeli. Hiába fejleszt ki egy civilizáció atomtechnológiát, ha azt arra használja 2x is civil lakosságra domja le, vagy az emberi civiliáció történelmi leleteire szórja le a bombáit, akkor az ugyanolyan fejletlen, mint amikor még az őslakosságot puskákkal írtotta ki.
Viszont, ha egy civilizáció az elődeinek a tudását táveszi, a hagyományait meg tiszteletben tartja, és megbecsüli, akkor az mentálisan sokkal fejlettebb - még akkor is, ha nem képes atombomba kifejlesztésére.

Nos, a közel-keleti népekre ez jellemző, hogy saját magukat több ezer éves civilizációk utódainak tartják. Elismerik az előttük ott élt civilizációkat, és büszkék arra, hogy annak az örökösei lehetnek. Iránban, Irakban, Szíriában, Libanonban, Egyiptomban vagy Palesztinában ez a helyzet.
Főleg, hogy a világ legídősebb folyamatosan lakott településeiből jó pár ott azon a helyen található, és régebbi településekről van szó, mint az 1. zsidó királyság (az ún. Dávidi királyság ie. 11.-8. sz. között).
Nekem, akinek művészet történelemből vizsgáznom is kellett csak a Római Birodalmat feldúló, és könyvtáraikat elégető, épületeiket leromboló barbár germán törzsekhez tudom azt hasonlítani, amit a cionisták a Szentföld (=Levant, =Termékeny félhold) történelmének a meghamisításával tesznek. A nyugati civilizáció bölcsőjének történelmét hamisítják meg a politikai ideológiájuk nevében, amikor azt mondják, hogy az a föld az övéké, és rajtuk kívül más nem alkotott ott civilizációt, és miután ők elmentek onnan, azitán egészen a 20 sz. elejéig, a visszaköltözésükig lakatlan terület volt.

Olyan városok történelmét hamisítják meg mint:
(ezek folyamatosan lakott települések, és az ókor után a középkorban is végig lakottak voltak, meg az újkorban is!!! - ezek a számok nem az alapítást mutatják, hanem azt, hogy mióta lakottak folyamatosan; az alapításuk ennél régebbi is lehet):
pl. Ammant ie. 7500-ban alapították, de a középkorban a földrengések elpusztították és akkor elnéptelenedett, és csak 1878-tól népesítették be újra)
Mai Izrael és a megszállt palesztin területeken:
Jericho: ie. 3000 óta (de ie. 9000 körül alapították)
Jeruzsálem: ie. 2800 óta folyamatosan lakott (még pogány vallási emlékeket is feltártak a területén)
Jenin: ie. 2500 óta
Jaffa: ie. 2000 óta (de ie. 7500 körül alapították)
Hebron: ie. 1500 óta (de ie. 3500 körül alapították)
Gáza: ie. 1000 óta
Nablus: isz. 100 óta (de ie. 4000 körül alapították)
Mai Szíria és Libanon területén:
Damaszkusz: ie. 9000 óta
Byblos: ie. 5000 óta (de ie. 7000 körül alapították)
Sidon: ie. 4000 óta (de ie. 6000 körül alapították)
Bejrút: ie. 3000 óta
Tyre: ie 2750 óta
Aleppo: ie. 2000 óta (de ie. 5000 körül alapították)

Na ennyit a cionista mítosz szerinti lakatlan területekről, ahol a 20. sz-i bevándorlásukig csak puszta sivatag volt és nomád beduinok

sztrugackij 2013.09.16. 16:37:34

@fehérfarkas:

Te nagyon elvarázsolt lehetsz!Teljsen rögeszméddé vált az anticionizmus!
Kit akarsz meggyőzni?A félművelteknél talán lenne esélyed, de azok általában már helyből antiszemiták, mert otthon csak a büdös zsidókról hallottak.Aki kicsit is tájékozottabb a történelmi, politikai-gazdasági téren, az nem vevő a szerecsenmosdató szövegedre, ugyanis akárhogy csűrjük-csavarjuk a palesztinoknál már mindenki a "terrorista" szóra asszociál.
Nem állítom, hogy ez helyes, de vajon miért alakult így?
Reménytelen harcot folytatsz.
Akárcsak palesztin harcostársaid.
Ugyan ők ebből élnek.
Vajon te is?

sztrugackij 2013.09.16. 17:19:11

@sztrugackij:

"Jeruzsálem: ie. 2800 óta folyamatosan lakott (még pogány vallási emlékeket is feltártak a területén)"

Így igaz.Bár a lakosság összetételét is megemlíthetted volna, mondjuk közvetlenül a cionista mozgalom létrejötte előtt.
1860-ban Sir Moses Montefiore az Óvároson kívül megépítette az első zsidó lakónegyedet.
1895-ben Jeruzsálem ötvenezer lakója közül harmincezer már zsidó volt.
Ezután a bevándorlók új hulláma érkezett, részben az oroszországi pogromok elől menekülve, részben pedig Herzl mozgalmának köszönhetően.

Azt állította valaki, hogy Palesztina lakatlan terület volt?
Kis zsidó közösségek a száműzetés évei alatt is fennmaradtak Szafedben, Tiberiásban és Galileában.

De ezek tényleg mindenki által ismert tények.Mit akarsz ezekből kihozni?
Hogy kié végső jogon az ősi föld?
Tegyük fel, hogy az araboké.
Ez esetben is tény, hogy a legrosszabb módszert választották a visszaszerzésre.
Kísértetiesen emlékeztet egy másik nemzet terület visszaszerzési akciójára, ami dicstelen véget ért, és rengeteg áldozattal járt.

sztrugackij 2013.09.16. 17:20:08

@fehérfarkas: Bocs, az előzőt neked címeztem, csak félrement.

Anyátok picsája! 2013.09.16. 18:26:38

Én a zsidó szóról asszociálok a terroristákra.

fehérfarkas 2013.09.16. 19:45:23

@sztrugackij:

Nemakarom ismételni magamat, ezért olvasd el a következő hozzászólásaimat, azokban számokat is és más egyéb tényadatokat is megtalálsz:
fehérfarkas 2013.09.12. 23:12:11
fehérfarkas 2013.09.12. 21:56:47
fehérfarkas 2013.09.12. 21:34:49
fehérfarkas 2013.09.13. 11:05:17
fehérfarkas 2013.09.13. 11:06:18
fehérfarkas 2013.09.13. 11:08:37
fehérfarkas 2013.09.14. 14:25:16

A bennük leírt tényadatokat eddig sem te, sem Pensive nem cáfoltátok. Pensive a saját blogján írt egy több részes cikket, ami teli van csúsztatásokkal. Néhanyat közülük szóvá is tettem.

"Így igaz.Bár a lakosság összetételét is megemlíthetted volna, mondjuk közvetlenül a cionista mozgalom létrejötte előtt.
1860-ban Sir Moses Montefiore az Óvároson kívül megépítette az első zsidó lakónegyedet.
1895-ben Jeruzsálem ötvenezer lakója közül harmincezer már zsidó volt.
Ezután a bevándorlók új hulláma érkezett, részben az oroszországi pogromok elől menekülve, részben pedig Herzl mozgalmának köszönhetően."

Nagyon jó, hogy ezt leírod. 1860-ban a terület az Ottomán Török Birodalomhoz tartozott, akik az Európában üldözött zsidóknak megengedték a letelepedést. A 19. sz. végi bevándorlókkal még nem is voltak bajok. Majd a 20. sz. elején lesznek a bajok a Ben Gurion, Manacheim Begin, Yitzak Shamir, Mose Dayan, Golda Meir, Avraham Stern félékkel (Stern kivételével mindegyik miniszterelnöki vagy miniszteri funkciót töltött be Izrael állam megalapítása után - Stern azért nem, mert az angolok lelőtték), akik olyan terrorszervezetek keretében gyilkolták a brit és palesztin/arab civileket mint a Haganah, Irgun, Lehi, Etzel, Stern-csoport. Ez volt a hálájuk azért, amiért a muszlim törökök és arabok befogaták őket az európai üldözőik elől.
És ezek után csodálkozol, ha ilyen "hálából" nem kért az őslakosság?

Mit szólnál ahhoz, ha te egy menekülőt befogadsz, az meg cserébe kinyírja a fél családod, a másik fele meg elmenekül, és így a befogadottad elfoglalja teljes házadat? Szó nélkül hagynád, mi?
De mégegyszer: nagyon jó, hogy leírtad, hogy az Ottomán Birodalom befogadta az Európában üldözött zsidókat. Ezt mondtam én is korábban. :)

fehérfarkas 2013.09.16. 20:03:34

@sztrugackij: "Kis zsidó közösségek a száműzetés évei alatt is fennmaradtak Szafedben, Tiberiásban és Galileában."

Persze, hogy fennmaradtak, mert a muszlimok nem üldözték őket. Sőt, a keresztes hadjáratok idején, amikor Szaladin visszafoglalja Jeruzsálemet, ő engedi meg újra a zsidóknak, hogy először csak imádkozni és zarándoklatra menjenek a városban, később az újra letelepedésüket is már megengedi.
Mert azt ugye tudod, hogy Jeruzsálemben a muszlimokkal együtt zsidó lakosságot is (meg a keleti keresztnyeket is) lemészárolták 1099-ben a keresztesek?

Azért vicces, hogy a kedvenc országod fővárosának a jelképe egy 1321 éves mecset arany kupolája, és a legnagyobb területű történelmi műemlékegyüttese a két 7. századi, a két több mint 1300 éves mecset (al-Aksza mecset és a Sziklatemplom).
Ezeken kívül Jeruzsálem legjelentősebb építészeti alkotásai még a keresztény Szent Sír bazilika (az egyik legszentebb keresztény zarándokhely, nemcsak a római katolikusoké, hanem a keleti keresztényeké is), az ie. 1. századi építészeti emléket felmutató Örmény Negyed, Nagy Szulejmán által építtetett Damaszkuszi kapu, a török korszakban épült városfal. Ami az ókori zsidó városból megmaradt, az a siratófal, de a mai formájában úgy látható, hogy a 20. század elején arab muszlim és keresztény épületeket romboltak le hozzá (de a falnak csak a legalsó része az ókori zsidóké, a többé része már a későbbi birodalmak által hozzáépített részek), mivel az évezredek során a városlakók beépítették.

fehérfarkas 2013.09.16. 20:13:26

@sztrugackij:

Kár leterroristáznod a palesztinokat. Már válaszoltam korábban neked, hogy hány palesztin él hol: fehérfarkas 2013.09.12. 22:10:51

12 millió palesztint terroristázol le, köztük Hunduras, Belize és El Salvator volt elnökeit, és idősebb Bush elnök sajtófőnökét, kanadai, dán, ausztrál parlamenti képviselőket, meg zenészeket, művészeket, tudósokat. azt is leírtam, hogy miután kedvenc országod és néped elüldözte a palesztinokat, akkor mely országokba menekültek leginkább.
Persze mindenkit nem tudtak a cionisták elüldözni, és úgy látom neked és az eszmetársaidnak még mindig fájó pont.
Elhiszem, hogy x@r nektek, hogy a palesztinokat nem tudták a cionisták úgy kírtani mint a spanyolok és britek az indiánokat meg az aboriginálokat (az életbenmaradtakat és utódakat meg rezevtátumokba zárni). Ebbe bele kell törődnöd neked is, és az eszmetársaidnak is

2013.09.16. 20:23:52

"Nemakarom ismételni magamat" Ajvé, mi lenne ha akarnád?

"olyan terrorszervezetek keretében gyilkolták a brit és palesztin/arab civileket mint a Haganah, Irgun, Lehi, Etzel, Stern-csoport"

Ezt az marhaságot is vagy tizedszerre írod. Nos, Irgun=Etzel. "The Irgun is also referred to as Etzel (אצ"ל), an acronym of the Hebrew initials, or by the abbreviation IZL."

Lehi=Stern Gang "Lohamei Herut Israel - Lehi, "Fighters for the Freedom of Israel - Lehi"), commonly referred to in English as the Stern Gang,"

en.wikipedia.org/wiki/Irgun

en.wikipedia.org/wiki/Lehi_(group)

Csanád pajtásod már tanul Héberül...

fehérfarkas 2013.09.16. 20:59:59

@Pensive:
Akkor gondolom olvastad azt is, hogy nem egy Teréz anya féle humanitárius szervezetről van szó, és azt is, hogy a vezetői közül többen is képviselők lettek az állam megalapítása után, de voltak akikből miniszterelnök lett. :)
Most láthatod milyen szervezetek terrorizáltá a zsidókat befogadó őslakosokat. Ezek után megértheted miért is nem komálják az ottani őslakosok a terrorista csoportokat létrehozó bevándorlókat, akiknek vezetőiből a megszálló ország politikusai lettek.

sztrugackij 2013.09.17. 08:23:12

@Anyátok picsája!:
Nincs ezzel semmi gond.
Az emberi természet nem mentes a különféle aberrációktól.Van akiben egy kecske is képes nemi vonzalmat ébreszteni.
A te esetedben kísérőjelenségként Nagy-Magyarország térkép által kiváltott szexuális izgalom szokott fellépni.

sztrugackij 2013.09.17. 09:48:52

@fehérfarkas:
Sajnos, ahogy egyre jobban beleásom magam a témába, úgy tudatosul bennem, hogy védenceid sorsának alakulása egyfajta történelmi szükségszerűség, következmény, mint írtad te is a terrorizmus kapcsán.
Ha nincs a kétszeri szétszóratás, a Templom lerombolása, az üldöztetés és kirekesztés kétezer esztendeje, ha Herzl nem lett volna ott a Dreyfuss kapitány nyilvános megszégyenítésére összegyűlt tömegben, ha egy őrült diktátor nem irt ki hatmillió zsidót, ha az arabok nem lettek volna ötven évvel elmaradva a zsidók mögött nemzeti öntudat tekintetében, ha gazdaságilag, társadalmilag fejlettebbek lettek volna, ha vezetőik fanatizmusa miatt nem szalasztották volna el a lehetőségeket( tényleg, hol volt a kritikus időszakban az általad annyit hangoztatott arab-iszlám tolerancia és bölcsesség?), ha nem a realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó megállapodással és egy nácibarát vezető személyével állnak elő, nos akkor talán másként alakult volna a beszélgetésünk.
A " kinek szar" kérdését azért árnyalnám a helyedben, ugyanis a jelen pillanatban teljesen hatástalan taktikát alkalmaztok a céljaitok elérésére.
Talán mozgósítani kellene az általad agyonidézett, a világban szétszórt hittestvéreidet, vegyék ők a kezükbe az irányítást.
Tudod, ahogy a zsidók tették annak idején.
Egyébként nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a barátaidnak ez az állapot tökéletesen megfelelő.
Megélnek pusztán a világ zsidógyűlöletéből.
Államot alapítani amúgy is nagyon macerás.

2013.09.17. 10:17:55

@sztrugackij: Nagymagyar, szittya öntudat. Jézus is magyar volt, mint az köztudott.

index.hu/napirajz/2013/09/09/szimbolizalja/

Amatőr 2013.09.17. 11:28:11

"Számomra egy civilizáció fejlettsége nemcsak technológiai, hanem mentalitásbeli. Hiába fejleszt ki egy civilizáció atomtechnológiát, ha azt arra használja 2x is civil lakosságra domja le,..."

Ez esetben alaposan eltér a véleményünk!
Bár az igazságot sohasem fogjuk megtudni, de a jelen ismereteim szerint Japánnak nem állt szándékában megadnia magát, még jó ideig elháborúzgattak volna. Ezrek és tízezrek élete árán, pro és kontra. Az a két bomba tudj' Isten hány amerikai életet mentett meg sokkalta több japán civil élete árán. Ami pedig ugye másodlagos!?

" A nyugati civilizáció bölcsőjének történelmét hamisítják meg a politikai ideológiájuk nevében, amikor..."

A történelemhamisítás természetes folyamat. Minden új adminisztráció az identitásáért küzd, keres és talál kontinuitást! Hajánál fogva előrángatottat? Na és? Csak sokat kell ismételgetni és a végén maga is igaznak hiszi.

A közel keleten addig nem lesz béke, amíg Izrael létezik. Minden szomszédja gyűlöli,megveti, maguk közül kirekeszti. Szűk határok közé zárva éli zaklatott életét örök fenyegetettségben. Már az u.n. barátainak is csak egy púp a háton.
A világ zsidósága se nagyon vágyakozik oda, mert bár lehet, hogy az ígéret földje, de eléggé puskaporos. Fél évszázada.

Létezése a történelem negatív példája; igen érdekes lenne, ha egyszer a törökök a németeknél,esetleg nálunk, vagy a cigányok fene tudja hol szeretnének államot alapítani az ott élők rovására. Bármire hivatkozva. Mert indok lenne bőven. És támogató is! A demokrácia és a tolerancia nagyobb dicsőségére.

sztrugackij 2013.09.17. 12:01:18

@fehérfarkas:

Bűnözési statisztikákat nem azonos berendezkedésű országok között összevetni nem túl bölcs dolog.
Különben Észak-Korea simán ver benneteket.
Az a baj veled, hogy az írásaid tele vannak pontatlanságokkal, szándékos csúsztatásokkal, hajuknál fogva előrángatott következtetésekkel, hibás általánosítással.A kettős mérce állandó alkalmazásáról nem is beszélve.
Kikéred magadnak, ha a palesztinokat terroristákkal azonosítjuk, de te következetesen összemosod továbbra is a Haganát az Irgunnal, pedig kértük, hogy ne tedd.Ez utóbbi szervezettől a legtöbb zsidó elhatárolódott annak idején.
Soha nem vitattam az olyan megállapításaidat, amelyek helytállóak és itt-ott felbukkannak a terjedelmes szövegben, de ezek sajnos baromi kevesek ahhoz, hogy szabadságharcosokként tekintsek ezentúl a palesztinokra.
Ateista vagyok, véleményem kialakításában csakis racionális és reálpolitikai szempontok játszanak szerepet megfűszerezve egy csipetnyi, évtizedek alatt kialakított, jó-rossz erkölcsi igazságérzettel.
Elhiszem neked, hogy a palesztin erőszak csak egy következmény, de a mozgatórugója sajnos mégis a gyűlölet, a másik oldalé pedig a védelme valaminek, amit kétezer év után kivívtak maguknak.
Egyszerűen nem tudom erkölcsileg elfogadni az igazság(legyen valós vagy vélt) piactereken való robbantásokkal történő kiharcolását.
Azokat sem vagyok képes megérteni, akik ezt megpróbálják megmagyarázni.

2013.09.17. 12:02:04

@Amatőr: A háború, az ilyen. A megtámadja B-t, utána hiába reklamál, hogy B eltiporja. Hazardíroztál, vesztettél. Viseld méltósággal. Ami azt illeti, Japán azzal is viselte, szerintem példamutató módon. Aki a katonai támadást követő vereség után áldozatként, és mártírként kívánja beállítani magát, aki kiprovokál egy konfliktust, és utána felháborodik azon, hogy helyre teszik - nos ilyen csak egy van: a muzlimok. Ami pedig a közel keletet illeti: időzített bomba volt mindig is. Tán bizony az Irak-Iráni konfliktusról, a bahreini, a Szír, a líbiai, az egyiptomi, a tunéziai polgárháborúról is a zsidók tehetnek? (Hogy csak a közelmúlt eseményit említsem.) Izrael egy kifejezett pozitív példa, hogy a térség állandósult forrongása ellenére is meg tudott szilárdítani egy, a nyugatiakkal minden szempontből egyenértékű, civilizált demokráciát - a nyugati, önpusztító, general PC bullshit, muzlim, bangladeshi, szomáliai, pakisztáni és egyéb moslék, élősködő, megszálló bevándorlóhadak, kötelező buzeráns, feminista és egyéb, elvetemült, ballib ideológiák nélkül.

Ami pedig azt illeti, az efféle fröcskölődő antiszemitizmus is csak a zsidóság előnyére válik - nemzeti öntudatot, társadalmi összetartást erősítő ereje révén. A zsidóságnak már nem lehet ártani, akármilyen elkeseredetten zsidóztok, csak a hasznukra válik.

Amatőr 2013.09.17. 13:53:32

@Pensive: "A háború, az ilyen. A megtámadja B-t, utána hiába reklamál, hogy B eltiporja. Hazardíroztál, vesztettél. Viseld méltósággal. Ami azt illeti, Japán azzal is viselte, szerintem példamutató módon."

Betűre egyetértek!

"Ami pedig azt illeti, az efféle fröcskölődő antiszemitizmus is csak a zsidóság előnyére válik - nemzeti öntudatot, társadalmi összetartást erősítő ereje révén. A zsidóságnak már nem lehet ártani, akármilyen elkeseredetten zsidóztok, csak a hasznukra válik. "

09.14. 13.40-kor írtam:
"Sajnálom Barátom, hogy ennyire frusztrálódtál! Kár engem beszuszakolni bárhová is, mert én belga vagyok, már ha egyáltalán megérted! És az is szeretnék maradni. Már ha még egyáltalán comme il faut kishazánkban.
És ahogy elnézem a zsidók és a nácik fröcsögését; én már csak egy kisfröccsöt kérek. "
Tehát, ha lehet, velem ne próbáld növelni az antiszemiták számát. Van így is elég belőlük. Sőt. De Neked, úgy látszik kevés, mert mindent megteszel a szaporításukra. Kár.
Ami pedig a fröcsögést illet; az nem keverendő össze a tárgyilagos érveléssel, tények sorakoztatásával. Ez utóbbit fogadom el, a fröcsögéssel nem élek.
És ami még szerintem lényeges, nem minősítelek. Mert én csak vitázom és nem vagdalkozom.

2013.09.17. 14:25:17

@Amatőr: Idézhetek tőled?

"Izrael egy pattanás az arab világ farkán."

"Izrael egy apró testidegen góc az arab világban..."

"Ne legyen igazam, de egy új binláden pár hordó olajon vett bombájával porig égeti a tenyérnyi Izraelt..."

"A közel keleten addig nem lesz béke, amíg Izrael létezik. Minden szomszédja gyűlöli,megveti, maguk közül kirekeszti..."

"Létezése a történelem negatív példája..."

Ebből következően tehát:

"Tehát, ha lehet, velem ne próbáld növelni az antiszemiták számát..."

Minden világos. Én sem vagdalkozom, ellenben minősítelek, mégpedig antiszemitának, persze azt simán el tudom képzelni, hogy magad sem tudsz róla. Hogy Belga lennél? Épp az imént írtam egy szösszenetet Belgium kapcsán, talán magadra ismersz:

ebbenmaradtunk.blog.hu/2013/09/17/innen-onnan_617

fehérfarkas 2013.09.17. 14:28:32

@Amatőr: "A közel keleten addig nem lesz béke, amíg Izrael létezik. Minden szomszédja gyűlöli,megveti, maguk közül kirekeszti. Szűk határok közé zárva éli zaklatott életét örök fenyegetettségben. Már az u.n. barátainak is csak egy púp a háton.
A világ zsidósága se nagyon vágyakozik oda, mert bár lehet, hogy az ígéret földje, de eléggé puskaporos. Fél évszázada."

Ezt máshogy látom. Szerintem lehetne béke. A Közel-kelet legerősebb regionális hatalmai közül Törökország Izrael barát - mégha a békés segélyflottilájuk megtámadása óta sokat romlott is köztük a viszony. De a török-szaúdi ellentéthez képest puszipalytások.
Török szempontból az ellenük fellázadt arabok megérdemelték, hogy lázadásuk "jutalma" az európaiak gyarmatosítása legyen. Nem kellett nekik a török kalifátus, hát kaptak helyette európai kizsákmányolást, területi felosztást, sőt még a területükből is elvettek egy részt.
A wahhabita Sazúd Arábia más mint Izrael. A az al-Szaúd törzs igencsak keményen és brutálisan lépett fel a törökökkel szemben, és ahová betette a lábát, ott népírtásokat követett el. Aztán a királyságuk megelapítása után a 2 szent várost Mekkát és Medinát lerombolta. Kb 20 ház maradt meg a régi Mekkából. Meg lehet nézni régi fényképeken hogyan is nézett ki a régi Mekka és Medina. Az egykoron a törökök által épített vár helyén most egy 20 emeletes Hilton Hotel áll az aljában bevásárlóközponttal. Az egyik török kulturális miniszter ezt kulturális barbarizmusnak nevezte. Törökország követelte a vár újraépítését, de Szaúd Arábia a mai napig nem építette újjá (ahogy más lerombolt történelmi épületet sem).
Iránnak sem a zsidókkal van a baja, hiszen ott él a legtöbb őslakos zsidó, és alanyi jogon jár nekik a parlamenti képviselet. És ráadásul míg Iránban nagyon szigorú alkoholtilalom van, aközben a zsidók a vallási rítuáléikhoz használhatják az alkoholt. Iránnak a cionizmussal van baja, azzal, hogy megszállva tart más közel-keleti népeket. A cionista Pr által déminozált Ahmadinezsád new yorki és izraeli ortodox zsidó rabbikkal is többször találkozott - míg az izraeli politikusok közül mindegyik visszautasította a találkozásokat.

Izraelben egyébként nagyon sok zsidó és arab/palesztin békében él egymással. Közös munkahelyen dolgoznak, közös focicsapataik is vannak, közös zenekaraik. Az átlagember nem cionista és nem rasszista ott sem, és csupán békében akar élni, és a családját békében s jó fizetéssel felnevelni. :)

Az itteni néhány cionista nethuszár csupán a politikai gyűlöletpropagandát folytatja. Pont az ilyen gyűlölködő politikusok miatt nincsen béke a Közel-keleten (meg a világ más részein sem). Nem láttak még élőben hús-vér palesztint (beszélni meg nem is beszéltek velük), és csak a süket propagandát nyomatjá.
A jelenlegi cionista politika garnítúrát kellene lecserélni, ahogy a rendszerváltás után néhány volt szoci ország rendesen meg is tette a saját komcsi vezetőivel (és azok lettek a sikeresek - ahol meg a régi garnítúra átmentette magát, azokon meg meg is látszik az eredmény).

fehérfarkas 2013.09.17. 14:42:09

@sztrugackij: "A kettős mérce állandó alkalmazásáról nem is beszélve.
Kikéred magadnak, ha a palesztinokat terroristákkal azonosítjuk, de te következetesen összemosod továbbra is a Haganát az Irgunnal, pedig kértük, hogy ne tedd.Ez utóbbi szervezettől a legtöbb zsidó elhatárolódott annak idején."

Akkor az elhatárolódás alatt nem ugyanazt értjük. Mert elég furcsa elhatárolódás az, ha a Haganah és az Irgun vezetőiből Izrael miniszterelnökei, miniszterei, parlamenti képviselői, a mezei tagokból pedig az izareli hadsereg katonái lettek.
Az eltahárolódás az nyiugati civilizációs kulturkörben teljesen mást jelent.

fehérfarkas 2013.09.17. 14:48:14

@sztrugackij: "Bűnözési statisztikákat nem azonos berendezkedésű országok között összevetni nem túl bölcs dolog."

Azért tettem be, hogy cáfoljaim az iszlamofób hazugságaiatokat Ha igazatok lenne az az iszlámmal kapcsolatban, akkor mindegyik ország muszlim országban tombolnia kellene az erőszakban, bűnözésnek, megerőszakolásoknak, csalásoknak, stb...
Ehelyett teljesen mást látunk. Ehelyett azt látjuk, hogy azokban a muszlim országokban van sok erőszak, káosz, bűnözés, stb..., amelyeket vagy közvetlenül támadott meg az USA (esetleg a Szovjetunió még a hidegháborúban) vagy proxy háborút folytat ellene, hogy destabilizálja és megdöntse a rezsimjét.
Úgy látszik, hogy külső beavatkozás nélkül a muszlim országok nem akarnak erőszakosak lenni. Vagyis az erőszaknak akkor mégsem a valláshoz, hanem nagyhatalmak globális politikai játszadozásaohoz van köze.

Amatőr 2013.09.17. 14:56:18

@Pensive: II. vh-s vicc;
A németek bevonulnak egy kis belga faluba. A lakosságot a főtérre terelik. Az őrmester elüvölti magát:
- Flamandok jobbra, vallonok balra!
Két csoportra oszlanak, csak Kohn marad egyedül középen.
-Hát maga?
-Tessék mondani - kérdi Kohn - a BELGÁK hová álljanak?

Hát így vagyok én is, egyleten kívüli. De mégis mindig besorolnak valahová; hol judeofasisztának , hol nácinak. Pedig én egyikből sem kérek.

Amatőr 2013.09.17. 15:24:48

@fehérfarkas: Ha felületesen fogalmaztam, úgy elnézést kérek, de emlékezetem szerint mindenhol kihangsúlyoztam; Izrael állam születése és létezése minden konfliktus forrása.

A muszlim vallási tolerancia közismert; megférnek zsidókkal, keresztényekkel egyaránt.
A vallási türelmetlenség a keresztényekre volt mindig jellemző. A vallási intoleranciának, az erőszakos térítéseknek egész népek estek áldozatul, Róma örök dicsőségére.

Eddigi életem során pedig jobbára azt tapasztaltam, hogy a plebsz jól megfér egymással, tekintet nélkül a nemzetiségre, vallásra, stb. De a hatalom - a maga jól körülhatárolható érdekében - hosszabb-rövidebb időre sikeresen egymásnak ugrasztja őket. Mert oszd meg és uralkodj!

Mint azt már többször leírtam; elvagyunk itt Európa közepén vagy tízmillióan. Őseink a világ négy sarkából jöttek, a származást kibogozni egyre nehezebb. A többség asszimilálódott kedve, tehetsége, lehetősége, stb szerint. Ki-ki őrizheti anyanyelvét, vallását, történelmét, népszokásait kedve szerint. Illetve amíg azzal a többséget nem irritálja, törvényeit nem szegi.

Béke van. Nincs robbantgatás, gyilkolászás, félelemkeltés.
Ami ellenben van, az a szarkeverés, az uszítás. Amiről kizárólag a politika tehet!
Mert mint az fentebb írtam; oszd meg és uralkodj!

És ugrani kész idióta barmok mindig lesznek.

fehérfarkas 2013.09.17. 15:49:42

@Amatőr:

Így ebben a formában igazad van, és korábban én is ezt írtam, csak részletesebben kifejtve :)

Amire én válaszoltam az a jelenlegi helyzet, hogy már évtizedek óta béks együttélés lehetne ott, ha a politikusok nem gerjeszteni a feszültségeket.
A nagyhatalmak oszd meg és uralkodj politikáját megértem, mert ez arról szól, hogy a helyi lakosság ne tudjon meg ellenük összefogni.
Ami számomra furcsa, ha a helyi politikusok ezt 6 évtized után sem veszik észre, és a mai napig a nagyhatlmak oszd meg és uralkodj politikájához nemcsak asszisztálnak, hanem egyenes túlteljesítenek.

Egymásik blogon pont arról megy az értekezés, hogy újra a kelet lesz a világ központja, és azon belül is Dél-Kelet és Dél-Ázsia.
fotelkalandor.blog.hu/2013/09/15/terkepek_amikbol_megerted_a_vilagot_1_az_ezermilliard_dollaros_kerdes#comment-form
A Közel-keletnek nincs más esélye hosszú távon, mint összefognia: a törtelmi múltban is akkor volt sikeres, amikor a terület egy nagy gazdasági egységet alkotott. Előbb-utóbb talán a helyi vezetőknek is leesik, hogy a nagyhatlmak érdekeinek szolgai kiszolgálása helyett a saját népeik érdekeit kellene végre szolgálniuk. És ezt csak összefogással lehet, mert külön-külön gyengék a nagyhatlamk erejével szemben,

2013.09.17. 15:50:18

"Izrael állam születése és létezése minden konfliktus forrása." Ha most feltételezem is a naiv jóindulatot (nem könnyű) akkor is meg kell érsd, hogy az ilyen kijelentésekkel több millió zsidót bántasz meg, sértesz vérig, akikkel amúgy, (álszent pislogások közepette) azt állítod, nincs bajod. Ne csodálkozz, hogy antiszemitának fognak tartani, egyszerűen azért, mert ez egy antiszemita kijelentés. Ettől még az is jobb, ha valaki aszondja hogy mocskos zsidók, pföjj, utálom őket - mert az legalább egy őszinte megnyilvánulás.

Ami pedig a toleráns, asszimilálódott muzlimokat illeti, erről például érdemes lenne megkérdezni azt a pár ezer, megerőszakolt Norvég, Svéd és Brit nőt (köztül százszámra kislányokat), akik, az iszlám szerint szabad prédának számítanak.

www.barenakedislam.com/2013/08/10/wow-sweden-might-beat-norway-and-the-uk-for-the-largest-number-of-rapes-by-muslims/#comment-201446

islamversuseurope.blogspot.hu/2013/08/muslim-paedophile-rape-wave-1000-rapes.html

Persze erről a mainstreamben nem fogsz olvasni.

fehérfarkas 2013.09.17. 17:02:36

@Pensive:
Egyre jobban kimutaod a fogad fehérjét. Nyiltan iszlamofób oldalakat adsz meg.

Vannak pedofilok és nemi erőszakolók a muszlimok között is sajnos. De azt azért már nem teszed hozzá, hogy az iszlám országokban ezért milyen büntetés jár. Pl. a korábban általam emltett legortodoxabb muszlim országban Szaúd Arábiában pedofiliáért és nemi erőszakért halálbüntetés jár: nyílt téren való lefejezés. Nem pár év bünti, amit jó magaviseletért harmadolnak, hanem kivégzés.

Egyébként pedig a google segítségével tömgesen tudnék betenni Európában európaiak által elkövetett pedofiliáról és nemi erőszakról szóló cikkeket.

De azért annak örülök, hogy az érvekből annyira kifogytál, hogy a vitapartnered lenácizása, és leantiszemitázása után már a pedofil és nemi erőszak kártyához nyúlsz. Ezzel csak magadról állítod ki a bizonyítványt.

sztrugackij 2013.09.17. 17:04:57

@fehérfarkas: "Ehelyett azt látjuk, hogy azokban a muszlim országokban van sok erőszak, káosz, bűnözés, stb..., amelyeket vagy közvetlenül támadott meg az USA (esetleg a Szovjetunió még a hidegháborúban) vagy proxy háborút folytat ellene, hogy destabilizálja és megdöntse a rezsimjét."

Erről beszéltem az előbb, de nem gondoltam, hogy sikerül önmagadat felülmúlnod hülyeségben.
Tehát az iszlám erőszakért és gyűlöletért csakis más nagyhatalmak tehetők felelőssé.
Ti nem gyűlöltök senkit, de a proxyháború az sajnos proxyháború.
Eszem megáll!

Sajnálom, hogy egyáltalán időt pazaroltam rád.
A vallásába kövült, magát tévedhetetlennek gondoló és tisztának hirdető, fanatikus iszlamista vagy.
Veletek tényleg reménytelen a párbeszéd.

Amatőr 2013.09.17. 17:11:27

""Izrael állam születése és létezése minden konfliktus forrása." Ha most feltételezem is a naiv jóindulatot (nem könnyű) akkor is meg kell érsd, hogy az ilyen kijelentésekkel több millió zsidót bántasz meg, sértesz vérig, akikkel amúgy, (álszent pislogások közepette) azt állítod, nincs bajod."

Több millió vérig sértett zsidó kedvéért sem fogok hazudni. Ez a véleményem és amivel szemben észérveket nem sorakoztattál. Más sem. Ne tételezz fel rólam naiv jóindulatot. Olyanom nincs. Realitásom van.

Ez az "álszent pislogás" viszont igen plasztikus!Gratula.

Nem, nem szégyenlem a véleményemet. Az általam elért információk és tapasztalatok alapján alakítottam ki.

Hál' Istennek, Izrael messze van ide és remélem, hogy csak lassan gyűrűzik be hozzánk a baj.

Ami pedig a hazai antiszemitizmust illeti; azokat a mocskos szájú szaralakokat ott a stadionokban, akik szurkolóknak képzelik magukat, megvetem, de az izraeli nemzeti tizenegy sok jóra nem számíthatott!
Csak egyek a sorban! Mint a csehek, vagy a szlovákok, vagy a fene tudja épp kik.
Tehát az izraeliek túl sokat képzelnek magukról, egyáltalán nem kivételezettek!

"Ami pedig a toleráns, asszimilálódott muszlimokat illeti, erről például érdemes lenne megkérdezni azt a pár ezer, megerőszakolt Norvég, Svéd és Brit nőt (köztül százszámra kislányokat), akik, az iszlám szerint szabad prédának számítanak."

Ugyan-ugyan Barátom!
Én ilyesmiről , mint toleráns, asszimilálódott muszlimok, sohasem írtam!
Én a MUSZLIM VALLÁSI TOLERANCIÁRÓL írtam, ami egy egészen más történet.

És engedd meg nekem, hogy hazám és házam biztonságában lehessen önálló véleményem. Legfeljebb ha ezért esetleg máshol nem látnak szívesen, hát oda nem költözöm.
És törődj bele, hogy nincs a markodban a bölcsek köve.Az enyémben sincs. És különbözik a véleményünk, de hidd el, sok igazság van.

Az emberiség egyik legokosabbja mondta: minden relatív. Nos, én ehhez tartom magam.

Amatőr 2013.09.17. 17:17:05

@fehérfarkas: Az ellentéteket komoly erők gerjesztik, kontrollálatlanul.

A levét pedig a plebsz issza szerte a világon. Legyen az zsidó, arab, magyar, vagy egyéb.

fehérfarkas 2013.09.17. 17:30:51

@Pensive: "Ha most feltételezem is a naiv jóindulatot (nem könnyű) akkor is meg kell érsd, hogy az ilyen kijelentésekkel több millió zsidót bántasz meg, sértesz vérig, akikkel amúgy, (álszent pislogások közepette) azt állítod, nincs bajod. Ne csodálkozz, hogy antiszemitának fognak tartani, egyszerűen azért, mert ez egy antiszemita kijelentés."

Semmi antiszemita nem volt a kijelentésemben.
Ahhoz képest, hogy leantiszemitázod a vitapartneredet, a google segtsége nélkül azt sem tudod hol él jelentősebb zsidó diaszpóra. Azt sem tudod, hogy az ie. 3. sz-tól az egyiptomi Alexandriában élt a legnagyobb zsidó közösség. De Isztambulban is jelentős zsidó közössége volt a kalifátus bukásáig. Vagy Bukharában is jelentős zsidó közösség élt az Iszlám civilizáció hőskorában is (egészen a 20. sz. közepééig). A 20. sz-ban a Szovjetunióban jött létre először zsidó állam Birobidzsán nevű fővárossal. 14 évvel hamarabb létrejött mint Izrael (1934-ben) és 1,5x akkora területen (36.000 km2).

Ahogyan azt meg folyamatosan negligálod, hogy a legtöbb őslakos zsidó a Közel-keleten Iránban lakik. abban az Iránban, amelyiket ti démonizáltok, mocskoltok, és évek óta meg akartok támadni, és az USA vezetését arra sürgetitek, hogy minél hamarabb támadják meg (mert tudjátok, hogy az USA nélkül egyedül megtámadva úgy a földbe lennétek döngölve, hogy még az ortdox iránbarát rabbiaitok könyörgése sem hatná meg az iráni hadsereget - ujjat lehet húzni a perzsákkal, csak aztán utána ne rohanjatok ide hozzánk európaiakhoz siránkozni, hogy már megint mentsünk meg titeket és küldjünk pénzt meg fegyvereket számotokra mint 1948/49-ben az arabokkal szemben). Ugye azt tudod, hogy az általaton nagy sátánnak tartott Iránban a zsidó közösségnek alanyi jogon jár a parlamenti képviselet? És, hogy az általaton sátánnak és ördögnek tartott Ahmadinezsád new yorki és izraeli ortodox rabbikkal szokott találkozni? Míg az izraeli politikusok visszautasították Ahmedinezsáddal való találkozásokat és párbeszédet, addig az ortodox rabbik elfogadták azt. Ugye hozzám hasonlóan az ortodox rabbik is mind antiszemiták?
A cionista propagandán kívül semmit nem tudsz a zsidóságró, azt sem tudod hol éltek, hol voltak a legnagyobb zsidó közöségek a történelem során, hol hogyan fogadták be őket - semmit nem tudsz, csak az európai antiszemitizmus és holokausztot nyomatod folyton. A zsidók Kínától Marokkóig vándoroltak szét az ókorban és a középkorban.

Az újkorban pedig az Amerikai kontinensre is átvándoroltak. És ekkora területre szétszórt zsidók közül csupán az európában élőkkel szemben volt antiszemitizmus. Az Ázsiában, Afrikában és Amerikában élő zsidók azt sem tudják mit jelent az a kifejezés, hogy antiszemitizmus és a zsidó holokauszt.
(magát a holokausztot értik, mert ázsiában számos zsarnok uralkodó írtott ki népeket és városokat, amelyek ellenkeztek vele - Hitlernél kegyetlenebb módszerekkel;
Dzsingisz Khánhoz képest Hitler egy amatőr kezdő volt - mégsem csinálnak az üzbégek, perzsák, tádzsikok, arabok, stb népeket holobizniszt Dzsingisz Khan pusztításaiból és mészárlásaiból).
Nem csak unalmas, hanem undorító is, hogy állandóan semmi mást nem tudsz, mint leantiszemitázni, lenácizni a vitapartneredet, a tényadatokat negligálni, csúsztatni, és mindezek után még holokasuzt-tagadónak hazudni a vitapartneredet. Azt a vitapartneredet, akinek a nagyszülei auschwitzi haláltábort túlélő zsidó házaspárnak segítettek az újrakezdésben (és ennek a zsidó házaspárnak az egyik fia lett később az első főnököm az első munkahelyemen).
Az ő emléküket és tiszteletüket gyalázod meg, amikor a holokausztból bizniszt csinálsz, és cionista PR célokra használod fel!!!

fehérfarkas 2013.09.17. 17:32:50

@Amatőr: "Az ellentéteket komoly erők gerjesztik, kontrollálatlanul.
A levét pedig a plebsz issza szerte a világon. Legyen az zsidó, arab, magyar, vagy egyéb."

Ez így van, teljesen egyetértek veled.
Sajnos ezen a blogon is van néhány nick, amelyik ezt folyamatosan tagadja, és beáll az ellentéteket gerjesztő propagandisták közé.

2013.09.17. 17:37:38

@Amatőr: Mondom: ha valóban őszintén formálnál véleményt, megmondanád hogy szimplán utálod a zsidókat és kész. Én sem alakoskodom amikor véleményt nyilvánítok, számtalan posztot írtam már arról, hogy az iszlám a jelenkor legveszélyesebb, pusztító fegyvere, ami egy lépésre van attól, hogy lecsapjon Európára. Te viszont a huncut diplomáciai képességeiddel, a megjátszott, vonalas európai egyenlősdije, a political correctness álcája mögé bújtatod a véleményedet, mert azt gondolod, így konform. Így kell ezt ma. Holott ez nem más, mint szimpla álszentség. Még akkor is, ha időnként csapsz egyet az ostorral máshová is.

És persze ne engem hibáztass azért, mert átlátok rajtad.

2013.09.17. 17:55:45

@sztrugackij: Nem ez a baj. Hanem:

"Twelve years after 9/11, the USA has a pro-Islamic President who supports the Muslim Brotherhood. That’s more than bad enough."

gatesofvienna.net/2013/09/fjordman-911-twelve-years-on/#more-30610

fehérfarkas 2013.09.17. 18:12:35

@Pensive:
Mielőtt leálszentezed Amatőrt, azelőtt őt meg kell védenem, mert te nem úgy jöttil ide a blogra hozzászólni a kommentjeidben, hogy te egy nagy cionista és iszlamofób propagandista vagy, aki a saját blogodon cionista és iszlamofób cikkeket irogatsz, hanem eljátszottad a teljesen ártatlan álnaívat, aki nem érti mik a Közel-keleti konfliktusok okai, és mik történtek a 20. sz-ban a Közel-keleten. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem erről van szó, csak lépésről lépésre adtad elő az igazi énedet, hogy te valójában egy nethuszár propagandista vagy saját bloggal a cionizmus mellett és a muszlimok ellen. Ezek után a vitapartnereidet álszentséggel vádolni igencsak nagy cinizmusnak számít.

De ha már Izraellel kapcsolatban leantiszemitázod a vitapartnereidet, akkor azon gondokozz el, hogy miért is nem a 14 évvel korábban 1,5x akkora területú oroszországi Zsidó Autonóm Szövetségi Államot bírálják itt sokan, hanem a Közel-keleten 14 évvel később 2/3 akkora területen léttrejöttet?

És miért nem utálja senki pl. az iráni zsidókat, akik a legnagyobb közel-keleti őslakosságnak számítanak?
Ha valaki antiszemita, akkor neki birodizsáni, iráni zsidókat is ugyanúgy utálnia kellenne mint az izraelieket. Nem csak a politikájukat és politikusaikat bírálni, hanem kifejezetten utálnia még az átlag civil zsidót is. Ugye tudsz differenciálni? :)

Amatőr 2013.09.17. 22:11:54

@Pensive: "ha valóban őszintén formálnál véleményt, megmondanád hogy szimplán utálod a zsidókat és kész."

Tévedsz Barátom, a zsidókat sem és más népcsoportokat sem utálok. Túl öreg vagyok és túl sok a barátom, ismerősöm. Így aztán tudom, hogy nem a népcsoport megvetendő, csak egyes tagjai. Az izraeli embereket pedig szánom. Jó, hogy nem ott és úgy kell élnem. Mert a többségük csak belekényszerült. Megszokta és így is éli le az életét.

"Te viszont a huncut diplomáciai képességeiddel, a megjátszott, vonalas európai egyenlősdije, a political correctness álcája mögé bújtatod a véleményedet, mert azt gondolod, így konform. "

Hízelgő ez rám nézvést, de többet feltételezel rólam, mint amennyi vagyok. Amúgy pedig elhiheted; tojok a politikai korrektségre és az egyenlősdire, mert nekem saját mércém van és aszerint igyekszem élni, gondolkodni.
És mint azt már írtam, nem tartozom egyik akolba sem, azokat meghagyom a birkáknak.
Mivel van szabadidőm és grafomán is vagyok, ezért jócskán írtam a témával kapcsolatban.
(azért annyira nem jók, hogy érdemes lenne átnyálaznod) Ezért aztán kapok jócskán hideget-meleget.
Ne nyugtalankodj, sokan vagytok. De szerencsére nem elegen. Remélem, hogy már nem érem meg, amikor egymásnak estek.

"És persze ne engem hibáztass azért, mert átlátok rajtad."

Én, Barátom, nem hibáztatlak semmiért. Csak önmagadnak tartozol elszámolással. Te is csak emberből vagy, jogodban áll tévedni.
Én meg majd csak elbirkózgatok a lelkiismeretemmel.

Amatőr 2013.09.17. 22:13:28

@fehérfarkas: Tudod Barátom, istentelenül nagy az a kalap, ami alá válogatás nélkül szuszakolják be az embert.

2013.09.18. 05:30:42

@Amatőr: "Az izraeli embereket pedig szánom. Jó, hogy nem ott és úgy kell élnem." Nyilván nem ismersz egyet sem, de ez persze nem akadályoz meg abban hogy véleményt alkoss. Hidd el, nekik sokkal több okuk van szánni téged, akár Brüsszelben, akár Budapesten élsz. Lévén egy kontrolláltan zárt világ, részben biztonsági, részben racionális okokból (ebből a szempontból OZre hasonlít leginkább). Akárhol a világon főleg Európán belül és Kanadában, ha le akarsz telepedni, szinte csak elhatározás kérdése. Ha eljátszod az elnyomott menekült szerepét, akkor pláne. Egész iparágak, és politikai csoportok élnek ebből a zsarolásból, nem is rosszul. Mi itt a balkán segglukában, ezt, mindezidáig megúsztuk, jóllehet ezer egyéb más tényező miatt szar itt az élet. Izrael ellenben gondolkodás nélkül toloncolt, nemrégiben vissza, pár ezer, ugandai menekültet. OZ, a Magyar, Román, Bolgár, cigány színjátszó csoportokat úgy penderíti ki (pár hónap bekóterezés után), hogy öröm nézni. Abban viszont igazad van, hogy jó, hogy nem kell ott élned. Mármint hogy az izrael, és az izraeliek számára jó. Nem mintha volna esélyed bekerülni.

"Mert a többségük csak belekényszerült. Megszokta és így is éli le az életét."

Hm. :) Ephraim Kishon (korábban Kishont, még korábban Hoffmann Ferenc, magyar származású, amúgy világhírű, izraeli humorista, filmrendező) írta az önéletrajzában, hogy ha '49-ben, azt az egyetlen esélyét, ami Rákosi kommunista diktatúrája elől elmenekülnie volt, akkor nem használja ki, annak ellenére, hogy a legroszabb pillanatban jött, valószínűleg egy ismeretlen, szegény, és meghasonlott, magyar humoristaként halt volna meg, társaihoz, Tabihoz, Királyhegyihez hasonlóan. Így viszont boldog, és teljes életet élt az övéi között, három gyereke született izraelben, mellesleg világhírű, és gazdag lett. Szánja is mindenki.

Ami pedig a rideg számokat illeti, messze többen emigrálnak Izraelbe, mint onnan máshová.

en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Israel

Amatőr 2013.09.18. 09:55:16

@Pensive: "Nyilván nem ismersz egyet sem,..."

Csak egyet, azt is csak felületesen.

" Hidd el, nekik sokkal több okuk van szánni téged, akár Brüsszelben, akár Budapesten élsz..."

Ha csak úgy nem..?

"Mi itt a balkán segglukában, ezt, mindezidáig megúsztuk, jóllehet ezer egyéb más tényező miatt szar itt az élet. "

Emlékezetem szerint a komcsi érában zártak voltak a határaink, de most már mindenki mehet, amerre a szem ellát - akár Izraelbe is - illetve ahol befogadják. Mint azt már írtam, mi már több mint egy évezrede elvagyunk itt - a Balkán segglyukában - száz és száz nép, nemzet leszármazottai, magyar nemzet néven.Többé-kevésbé békésen egymás mellett, egymással.Üss csak fel egy Bp-i telefonkönyvet,több az idegen származék, mint a magyar eredetű név.

Eddig is jöttek, ezután is jönnek, akik itt szeretnének élni. Nálunk ez az u.n. "kipenderítés" nem divat. De hát - mint azt Te is bizonyára tudod - sok háború, baj,politika és egyéb tragédia kergette szerte a világban honfitársainkat. Aztán jól esett, hogy befogadták őket. Talán ezért nem szoktunk penderíteni. De azt elvárjuk, hogy a később érkező a szokásait, törvényeit igazítsa az itt élőkéihez, a többségéhez. A békesség kedvéért.

Hogy a Rákosi-éra idején mi és hogy történt Ephraim Kishon-nal, ahhoz nincs mit hozzátenni. Isten nyugosztalja. Valahol Svájcban.

"Ami pedig a rideg számokat illeti, messze többen emigrálnak Izraelbe, mint onnan máshová."

Tőlem aztán... Ez már az ő gondjuk.

Ez a balkáni segglyuk meg a miénk. Magyaroké. Akik jász, kun, cigány, néger, zsidó, szász, szláv, kínai és még a jófene tudja miféle származékok.
És köszönjük, itt elvagyunk. Egymással. Évezrede. Már ha békén hagynak. És ha lehet, kéretik is békén hagyni.

Hogy ne kelljen penderíteni!

sztrugackij 2013.09.18. 09:56:49

@Amatőr:

"a BELGÁK hová álljanak?"

Én is tudok egy példabeszédet:

„Amikor elvitték a kommunistákat, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Amikor
elvitték a szakszervezetiseket, nem szóltam, mert nem voltam tagja a szakszervezetnek. Amikor
elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Amikor elvitték a katolikusokat nem
szóltam, mert protestáns vagyok. Aztán eljöttek értem, de már nem maradt senki, aki
szólhatott volna.”
/Niemöller/

Tudod, hiába nem állsz te sehova, egyszer még a belgákért is eljöhetnek.

Amatőr 2013.09.18. 10:19:28

@sztrugackij: Szép példabeszéd, de leszarom.
Az én életem nem a folyamatos rettegésről szól.
Bár nem vagyok fatalista, de aminek jönnie kell, hát eljön. De addig nem kívánok besz@rni. Csak majd akkor.

Egyébként köszi a figyelmeztetést, jól vagyok.

2013.09.18. 10:32:40

@Amatőr: A kipenderítés nálunk csak addíg nem divat, amíg a kutya nem akar idejönni (eltekintve attól az évi pár száz/ezer menekülttől, akik csak az EU és Schengen tagságunkat akarják ugródeszkának használni, lévén erre őket otthon, gondosan kioktatták). Aztán megnézném, mit szólnának a xenofób magyarok egy menekültáradathoz, azok, akik a Pirézeket is kiutálták.

"De azt elvárjuk, hogy a később érkező a szokásait, törvényeit igazítsa az itt élőkéihez, a többségéhez."

Maximálisan egyetértek. Ez az, amire a muzlimok nem képesek. Erőszakosak, szegregálódnak, követelőznek, lefölözik a szociális juttatásokat, mert "nekik az jár", mecseteket építenek, saria negyedeket hoznak létre, és általában kívánják a halálát azoknak, köpik szembe azokat, akik befogadták őket.

static.guim.co.uk/sys-images/Observer/Columnist/Columnists/2012/9/22/1348316462814/Muslim-protesters-006.jpg

i.dailymail.co.uk/i/pix/2006/08/muslim220806_228x266.jpg

"És köszönjük, itt elvagyunk. Egymással."

Távolról sincs ez így, kevés széthúzóbb, depresszíveb, irigyebb házmesternemzet van a világon mint a Magyar, de ez aztán engem tényleg nem érdekel.

fehérfarkas 2013.09.18. 13:15:35

@Pensive: "Maximálisan egyetértek. Ez az, amire a muzlimok nem képesek. Erőszakosak, szegregálódnak, követelőznek, lefölözik a szociális juttatásokat, mert "nekik az jár", mecseteket építenek, saria negyedeket hoznak létre, és általában kívánják a halálát azoknak, köpik szembe azokat, akik befogadták őket."

Hülyék, szélsőségesek és mások ellen uszítók mindenhol vannak. Eme blog hozzászólói között is, pedig te nem is vagy muszlim. Ha ez a tulajdonság szerinted a muszlimokra jellemző, akkor te miért csinálod ezt? Mert a hozzászólásaiddal pont a saját állításaidat cáfolod LOL :D :D :D

Ha világszerte végignézünk, akkor láthatjuk, hogy szinte minden országban találni intoleránsokat, szélsőségeseket. És mindig vannak akik 1-1 csoportot érzelmileg felfűtenek a saját politikai céljaikért. Ez az ide bevándorolt muszlimok esetében is így van. De szerencsére ezek kisebbségben vannak. Elég nagy baj lenne, ha az 50 millió Európában élő muszlim többsége ilyen lenne. Akkor Európa már rég áoszba sűllyedt volna, mert 50 millió az 50 millió. És ha pár tízezer ilyen gondot okoz Európának, akkor mi lenne, ha mind az 50 millió ilyen lenne?
De a valóságban az 50 millió európai muszlim többsége nem ilyen. Sőt, az átlag európai a többségükről észre sem veszi, hogy muszlim. A nők esetében is max a fejkendőjük miatt.
Rengeteg muszlimot ismerek, dolgoznak közülük minisztériumokban ugyanúgy mint gyárakban és éttermekben. Vannak köztük vállalkozók, cégvezetők és alkalmazottak egyaránt. És vannak köztük segélyen élők is.
De nem azért vannak segélyen mert nem akarnak dolgozni, hanem azért mert nincs elég munkahely (sajnos a nem muszlimok számára is egyre kevesebb a munkahely).
Az 1960/70/80-as években, amikor tömegvel jöttek ide a volt gyarmati területekről a muszlimok olcsó munkaerőnek (amit az egyre gazdagodó európaiaknak már büdös volt elvállalnia) akkor éppen szárnyalt az európai gazdaság és annyi új munkahely létesült, hogy csak import munkaerővel bírták a gyárakat feltölteni. Csakhogy a 90-es évek eleje óta főleg ezek az olcsó munkahelyek átmentek Ázsiába és Dél-Amerikába meg Afrikába. A bevándorolt munkaerő jelentős része meg ott maradt munka nélkül. Most meg már az őslakos nem muszlimok között is nő a munkanélküliek száma. Ez pedig feszültséget okoz a trsadalomban. Sok politikus pedig a gazdaság menedzselése és munkahelyek teremtése helyett inkább egymásnak ugrasztja az őslakosságot és a bevándorlókat (pl. Geert Wilders és politikai eszmetársai).

fehérfarkas 2013.09.18. 14:26:55

@Pensive: "Távolról sincs ez így, kevés széthúzóbb, depresszíveb, irigyebb házmesternemzet van a világon mint a Magyar, de ez aztán engem tényleg nem érdekel."

Ez micsoda? Magyargyalázás? A saját szülőhazádat gyalázod?
Miközben egy ázsiai országot ajnározol s istenítesz, aközben a saját szülőhazádat mocskolod. Ezt tanították need otthon? Erre neveltek téged? Kicsodák taníttak téged erre? Vagy magadtól vagy ilyen?

sztrugackij 2013.09.18. 14:28:45

@Amatőr:
Azt látom, hogy nem vagy egy Wallenberg.
És le tudsz élni úgy egy életet, hogy nem állsz ki soha senkiért és semmiért?

Amatőr 2013.09.18. 14:31:25

@Pensive: " Aztán megnézném, mit szólnának a xenofób magyarok egy menekültáradathoz, azok, akik a Pirézeket is kiutálták."

Nekem sem hiányzik a menekültáradat - minden bizonnyal xenofób vagyok - és különösen nem ké'k Budapesten egy esetleges kínai, arab, zsidó, orosz, netán piréz negyed. Ezek ellen foggal-körömmel tiltakoznék, sőt, tüntetnék.

"Ez az, amire a muzlimok nem képesek."

Nem érdekel. Vagy elfogadja az írott és íratlan szabályokat, vagy menjen amerre lát.
Lett légyen muszlim, buddhista, zsidó, vagy más egyéb. Korra, nemre, nemzetre, vallásra, stb tekintet nélkül.

"Távolról sincs ez így, kevés széthúzóbb, depresszíveb, irigyebb házmesternemzet van a világon mint a Magyar, de ez aztán engem tényleg nem érdekel. "

De azért jól érzed itt magad?

sztrugackij 2013.09.18. 14:34:17

@fehérfarkas:
Mondd csak, Jemenben is csak a szélsőségesek hágnak halálra nyolcéves kislányokat?
Természetesen a proxyháború miatt, az USA hatására.

sztrugackij 2013.09.18. 14:56:46

Jajj, már megint a magyarokat bánccsák!
Isten kedvenc nemzetét, a szíriusziak leszármazottait, a világ legrokonszenvesebb népét!
Ugyan már!
Azt hiszitek csak más népekre lehet sztereotípiákat aggatni?
Amúgy egyetértek kommentelőtársammal.
Néha én sem vagyok büszke arra, hogy ugyanazt a nyelvet beszélem néhányukkal.

Amatőr 2013.09.18. 15:03:00

@fehérfarkas: "Most meg már az őslakos nem muszlimok között is nő a munkanélküliek száma. Ez pedig feszültséget okoz a trsadalomban. Sok politikus pedig a gazdaság menedzselése és munkahelyek teremtése helyett inkább egymásnak ugrasztja az őslakosságot és a bevándorlókat (pl. Geert Wilders és politikai eszmetársai)."

Már sokadszor ismétlem magam; a magyarság befogadó nemzet. Évezrede elvan itt boldog-boldogtalan. Jobbára integrálódtak, kedvük, lehetőségük szerint és betagozódtak a nemzetbe. De közben megmaradtak, svábnak, románnak, tótnak, bolgárnak, görögnek és még a Jóisten tudja, mi mindenkinek.
Nekem nem fáj. Éljék kedvükre az életüket, őrizzék anyanyelvüket, tartsák meg szokásaikat, vallásukat és éljék kedvükre az életüket. Mindezt úgy, hogy másokat ne zavarjanak vele (szívesen látjuk dajak felebarátainkat, de nálunk a fejvadászatot ne gyakorolják).

Nincs is sváb, román, szlovák, szerb vagy egyéb nemzetiségi probléma. Éldegélünk egymás mellett fene tudja kivel mióta. Egyedül a cigány népesség jelentős része képtelenek a
beilleszkedésre, de ez világjelenség és nem magyar specifikum. Az pedig, hogy néhányan keverik a sz@rt, majd csak elviseljük.

Az ismert adatok szerint jócskán vannak zsidó honfitársaink, többen, mint máshol Európában. Mehetnének máshová ha annyira rossz itt - Izraelben még fizetnének is nekik - de inkább maradnak. És ez így jó.
Hogy a szarkeverők is maradnak? Pro és kontra. Na bumm! Kevesek ahhoz, egymásnak ugrasszanak. Legalábbis remélem, hisz eddig sem sikerült nekik.

Amatőr 2013.09.18. 15:19:03

@sztrugackij: "Azt látom, hogy nem vagy egy Wallenberg."

Nem vagyok és nem is akarok az lenni mindenáron.

"És le tudsz élni úgy egy életet, hogy nem állsz ki soha senkiért és semmiért?"

Na, ez eléggé sommás ítélet, gondolom mély ismeretekre alapszik.
Per pillanat kikért is nem állok ki, akikért pedig kellene?

Amatőr 2013.09.18. 15:37:18

@fehérfarkas:
"Ez micsoda? Magyargyalázás? A saját szülőhazádat gyalázod?"

Ki-ki hogyan szocializálódott! Otthonról hozzuk az egónk lényegét, ki mit kapott szüleitől, közvetlen környezetétől.
Aztán van e öröme az életben, vagy csak frusztrálódott? Kötődik e valamihez, valakikhez?

Tudod jó néha felejteni. Az egészséges szervezet képes erre, a beteg elme nem.
Aztán csak gyűlik a baj, a rossz és egyszer csak kiborul. Valahogy így.

2013.09.18. 15:51:01

@Amatőr: "De azért jól érzed itt magad?" Nem. De nincs hová menni. US, Kanada és Európa szóba sem jöhet (legfeljebb Svájc, de az a magunkfajta balkáni csőcseléknek esélytelen), OZ/NZ kapui vészes tempóban záródnak, most hogy kormányra került ez a tökös, konzervatív Abott (aminek rettentőmód örülök - OZ az egészséges társadalmak utolsó mentsvára), az eddigi, erősen kontrollált, tisztán szakmai alapú bevándorlásnak is véget fog vetni. Izraelbe pedig nem mehetek, mert nem vagyok zsidó.

Remélhetőleg nyugdíjas éveimre összekaparok annyit, hogy meglépjek valami csendes és meleg helyre, és vásároljak pár jó évet magamnak, mielőtt elásnak. Erre számítok, semmi többre.

2013.09.18. 15:53:24

@Amatőr: Ugye mennyire tud fájni, ha szidnak egy országot/nemzetet? Pláne ha tömegesen, intézményesítve teszik mindezt. Pedig ti az objektivitás, és az egyenlő mérce bajnokai vagytok.

Amatőr 2013.09.18. 15:59:36

@Pensive: "Nem. De nincs hová menni...."

Sajnálom Barátom, akkor tényleg nagy a baj!

"Erre számítok, semmi többre. "

Adja Isten!

sztrugackij 2013.09.18. 16:07:40

@Amatőr:

Csak úgy általánosságban értettem, hogyan tudsz minden körülmények között "belga" maradni.
Teljesen hidegen hagy, hogy ki kormányoz az országban, milyen intézkedéseket hoz?
Tágabb értelemben az általad megszavazott kurzus képviselte értékrend mellett állsz ki.
Ha nem szavazol senkire, abból is lehet következtetni bizonyos erkölcsi irányultságra.
Azt akarom ezzel mondani, hogy nem lehetsz egész életedben csak belga.

2013.09.18. 16:14:29

@sztrugackij: Nem hát. De jól adja nem? Ha így lenne, valószínűleg nem a blogkommentek/fórumok közt töltené a mindennapjait (fokozott jelenléttel azon megnyilvánulásoknál, ahol zsidóznak/zsidózni lehet - bár aláírom, nálunk szinte mind ilyen.)

Amatőr 2013.09.18. 16:15:53

@Pensive: "Ugye mennyire tud fájni, ha szidnak egy országot/nemzetet?"

Nos, az attól függ! Ki, mikor és hol!
Hogy itt, most és Te?
Nagy ügy. Ha az Neked úgy jó, hát tedd!
Azért olyan sokat ne képzelj magadról, hogy a hazát Tőled kellene védelmezni.

"Pláne ha tömegesen, intézményesítve teszik mindezt."

Vitatkozunk, eszmét cserélünk, érveket ütköztetünk valamiről, amiről eltér a véleményünk. Most történetesen Izraelről. Ennyi és nem több.
Ha ezt Izraelben, vendégként tenném, akkor az pofátlanság lenne, mert nem tartom tiszteletben a vendéglátóm ez irányú érzéseit.
De most itthon vagyok és a honfitársaimmal vitatkozom. Más körülmények, más határok.
És az eltérő véleményem miánt nem fogok Tőled elnézést kérni.

"Pedig ti az objektivitás, és az egyenlő mérce bajnokai vagytok."

Nem, nem vagyok, de törekszem rá! Több-kevesebb sikerrel.

Amatőr 2013.09.18. 16:33:50

@sztrugackij: "Azt akarom ezzel mondani, hogy nem lehetsz egész életedben csak belga."

Mivel már elég öreg vagyok, ezért olyan szánalmasan primitív lózunggal, minthogy; "az ellenségem ellensége a barátom", már nem lehet manipulálni.

Hogy bár az orbánékat megvetem, még nem jelenti azt, hogy a komcsikra, vagy a szadeszre szavazzak. Hogy a többi ilyen-olyan sittesről már ne is beszéljünk!
Választok a legjobb belátásom szerint. De semmi esetre sem batyuzok össze levitézlett bűnözőkkel! Már ha szabad.

És számomra nem a legfontosabb kérdés az életben a napi politika, az állásfoglalás kérdése, netán Izrael léte, vagy nemléte.

Lényegtelen, mondhatni pitiáner kérdések.

Van számtalan fontosabb! Pl a családom, vagy az egészségem, vagy az a pár kifizetetlen csekk.
Nos számomra ezek az igazán fontos dolgok.
Ezért aztán nincs is ingerenciám Wallenbergnek lenni!

sztrugackij 2013.09.18. 16:44:55

@Amatőr: :

Értem.
Vagyis nem, de elfogadom a választ.

sztrugackij 2013.09.18. 17:05:14

@Pensive: Sok témához hozzászóltam kommentelő pályafutásom során, és már megszoktam, hogy a magyar emberek a legkülönfélébb téma kapcsán képesek zsidózni.
Bár ezen témák nagy többségére jellemző, hogy különböző összesküvés-elméletek kedvelt célpontjai;a legtöbb primitív zsidózó
pedig összeesküvés fan is egyben.

2013.09.18. 17:07:40

@Amatőr: Arra próbálok rávilágítani, hogy az Izraelt, és ebből következően a zsidóságot gyalázó megjegyzéseid (amivel meglovagolod az általános Magyar antiszemita közhangulatot, és csatlakozol az ország szinte egyetlen csoportjához ahol egyetértés van) ugyanazt a köphetnéket váltják ki, adott esetben másokból, mint belőled az, ha a hazádat, és hőn szeretett nemzetedet ócsárolják. Ennek adtad az imént példajelét, egy visszafogott úriember, szolidan a kést a zsigerkben forgató stílusában - párhuzamosan mindezt azzal az állításal, hogy Belga vagy, jóllehet az ország legnépesebb táborát gazdagítod. Zseniális színész vagy.

sztrugackij 2013.09.18. 17:16:33

@Pensive: Sok témához hozzászóltam kommentelő pályafutásom során, és már megszoktam, hogy a magyar emberek a legkülönfélébb téma kapcsán képesek zsidózni.
Bár ezen témák nagy többségére jellemző, hogy különböző összesküvés-elméletek kedvelt célpontjai;a legtöbb primitív zsidózó
pedig összeesküvés fan is egyben.

2013.09.18. 17:16:56

@sztrugackij: Csak nem a New York-Tel Aviv tengelyre gondolsz, vagy a a neoliberális judeobolsevista karvalytőkére, akinek a keze betette a lábát? Esetleg azokra a cionista gyarmatosítókra akiknek a vízkészletünk kell?

Nos, egy kurta szót az egész nem érdemelne. Ami bosszant az az, hogy a zsidózást, az intellektuális européer, pc egyenlősdi cukormázába próbálják nekem mártogatni - hogy igazából nincs is semmi bajuk a zsidókkal, csak...

Ez sérti az intelligenciámat.

Amatőr 2013.09.18. 17:29:45

@Pensive: "Arra próbálok rávilágítani, hogy az Izraelt, és ebből következően a zsidóságot gyalázó megjegyzéseid ..."

Sem a zsidóságot, sem annak bármely tagját sohasem gyaláztam. Ha írásaimban bármi ilyent is találsz; megkövetlek érte!

"Ennek adtad az imént példajelét, egy visszafogott úriember, szolidan a kést a zsigerkben forgató stílusában .."

Bocs, de én ilyet nem találok. Idéznél?

sztrugackij 2013.09.18. 17:38:32

@Pensive:
Sajnálatos módon a közös gyűlölet sem bírta megtörni az évszázados magyar átkot, és mára már két szövetsége van az őrületnek.
Az új formáció neve Magyar Hajnal.
Szerintem rossz napszakot választottak névadóul.

2013.09.18. 17:57:56

@sztrugackij: Áhh. Gyáva, és buta szájcézárok. A biztonságos távolság védelmében növelik a kattintásszámot.

@Amatőr: Azokat a kijelentéseket, miszerint "Izrael egy pattanás az arab világ pöcsén" ill. a "egy binláden pár hordó olajért kapott pénzén berobbantja egész Izraelt a tengerbe" minek szántad?

Amatőr 2013.09.18. 18:20:57

@Pensive: "Azokat a kijelentéseket, miszerint "Izrael egy pattanás az arab világ pöcsén" ill. a "egy binláden pár hordó olajért kapott pénzén berobbantja egész Izraelt a tengerbe" minek szántad? "

A fentieket és az egyéb, Izraelre vonatkozó megjegyzéseimet tartom. És azt is, hogy a világ zsidósága és Izrael állam az két különböző dolog. Nem összekeverendő!

2013.09.18. 19:14:41

@Amatőr: Értem. Ebben az esetben a neoantiszemiták büszke táborát gazdagítod. "New antisemitism is the concept that a new form of antisemitism has developed in the late 20th and early 21st centuries, emanating simultaneously from the far-left, radical Islam, and the far-right, and tending to manifest itself as opposition to Zionism and the State of Israel."

en.wikipedia.org/wiki/New_antisemitism

Húsz év múlva kötelező lesz.

Amatőr 2013.09.18. 20:03:54

@Pensive: Elfáradtam, feladom.
Abban azért még reménykedem, hogy a világ bölcsebbik fele a magyar embereket nem szálasi, rákosi, stb Magyarországa alapján ítélte/ítéli meg.

Mert a plebsz csak a politika játékszere.
Még ha ordít is az egér.
Na, szép álmokat!

fehérfarkas 2013.09.18. 21:36:21

@Pensive: "rtem. Ebben az esetben a neoantiszemiták büszke táborát gazdagítod. "New antisemitism is the concept that a new form of antisemitism has developed in the late 20th and early 21st centuries, emanating simultaneously from the far-left, radical Islam, and the far-right, and tending to manifest itself as opposition to Zionism and the State of Israel."
en.wikipedia.org/wiki/New_antisemitism"

Akkor ebbe számítsd bele a cionizmus ellen az utcákra tüntetni kimenő és neten anticionista cikkeket irogató izraeli és new yorki zsidókat (ortodoxot ugyanúgy mint a mai fitalok közül sokakat), meg azokat az iráni és ázsiai zsidókat a cionizmust annak tartják ami: a 19. sz. végén európai zsidók által Európában, európai körülmények között kitalált politikai ideológia, ami teljesen idegen az ázsiai őslakos zsidóktól.
Ugye tudod, hogy most a zsidók egy jelentős csoportját is leantiszemitáztad?

fehérfarkas 2013.09.18. 21:45:10

@Amatőr: "Éljék kedvükre az életüket, őrizzék anyanyelvüket, tartsák meg szokásaikat, vallásukat és éljék kedvükre az életüket. Mindezt úgy, hogy másokat ne zavarjanak vele (szívesen látjuk dajak felebarátainkat, de nálunk a fejvadászatot ne gyakorolják). "

Egyetértek :)

fehérfarkas 2013.09.18. 21:56:14

@sztrugackij:
Már vártam mikor hozza fel valamelyőtök ezt Más fórumokon az iszlamofóbok már rég betették a cikket :D :D :D

De ha az ilyen pedofil állatokra vagy ráizgulva, akkor nem kell Jemenig elmenned, itthon is találhatsz hasonló állatokat. Csak míg én veled ellentétben nem ezekkel azonosítom a magyarokat, de te a muszlimokat ezekkel azonosítod.

Nem is olyan régi, egy hónapos cikk:

"MEGERŐSZAKOLTA SAJÁT BARÁTNŐJE LÁNYÁT
2013.08.10. 22:00
Kétszer is fajtalankodott saját barátnője 9 éves lányával egy 39 éves férfi Dunaföldváron – a gyanú szerint. B. Richárdot a kislány anyja rajtakapta a második próbálkozásnál, a zsaruk őrizetbe vették a férfit."
www.borsonline.hu/20130810_megeroszakolta_sajat_baratnoje_lanyat

Vagy:
"Kitetoválta és megerőszakolta a lányát
MTI2013. 05. 22. 15:11
Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította a Győri Ítélőtábla szerdán annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint évekig molesztálta, megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát."
www.origo.hu/itthon/20130522-kitetovalta-es-megeroszakolta-a-lanyat.html#

vagy:

"Megerőszakolta, ütötte-verte a nevelt lányát
2013-07-15 13:13:47
vádlott 200 óta élt élettársi kapcsolatban, párjával közösen nevelték a közös gyermeküket, valamint a nő két gyermekét. A férfi több éve rendszeresen fogyasztott szeszes italt, ami az egyébként is hirtelen haragú, agresszív viselkedését negatívan befolyásolta. Ilyenkor élettársa gyermekeit tenyérrel és ököllel testszerte ütlegelte, valamint meg is rúgta. A nőt is verte, sőt olyan is előfordult, hogy térdéhez egy kalapácsot vágott. Az édesanyjuk bántalmazása többnyire a gyermekek jelenlétében történt. Az apa tavaly januártól többnyire napi rendszerességgel éjszakánként, amikor az élettársa elaludt, zaklatta a nevelt lányát, hogy nemi vágyát felkeltse és kielégítse. Lemeztelenítette a gyermeket, és közösülési pozícióba kényszerítve a nemi szervét a sértett altestéhez dörzsölte. Emellett rendszeresen a pizsamája alatt fogdosta a lány melleit, valamint nemi szervébe nyúlt. Veréssel és a megölésével fenyegetette, így vette rá a fajtalanság eltűrésére."
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2013-07-15/megeroszakolta_utotte-verte_a_nevelt_lanyat_.html

Ez itt nem messze tőlük Európában:

"Megerőszakolta lányát Klaus Kinski
MTI
2013. január 9., szerda 18:11 |
Szexuális zaklatással vádolja az 1991-ben elhunyt világhírű színészt, Klaus Kinskit legidősebb lánya, Pola, aki hamarosan megjelenő könyvében tárja fel családjának titkait."

Szerintem ennyi bőven elég az abberáltakból. Csupán azért tettem a google által kidobottak közül néhányat, hogy lásd azt, hogy amivel más népeket vádolsz, azt sajnos itthon is elkövetik. Mert az abberáltság nem vallás függvénye.

sztrugackij 2013.09.19. 09:08:04

@fehérfarkas:

Te miről beszélsz?
Ez a kultúrátok része.Hallgatólagosan elfogadott, az egész országban általános, bevett szokás.

"2009 februárjában egy törvényjavaslat 17 éves korban húzta volna meg a házasságkötés alsó korhatárát, de a terv nem ment át a törvényhozáson, a konzervatív többség az iszlám szellemiségével ellentétesnek nyilvánította."

"Jemenben a lányok több mint negyede már 15 éves koruk előtt férjhez megy, ezeket a házasságokat a család kényszeríti rájuk. Jogvédő szervezetek szerint az ilyen lányok jellemzően fizikai, lelki és szexuális erőszak tárgyává válnak, és esélyük sincs nem hogy a kitörésre, de általában az oktatásra és az egészségügyi ellátásra sem."

Ez az a kultúra, amit egy hete népszerűsítesz itt.

sztrugackij 2013.09.19. 09:39:18

@fehérfarkas:

"A jemeni Szociális Minisztérium adatai szerint az ország házasságainak negyede azelőtt köttetik meg, hogy az ara betöltené a 15. életévét (egy ideig ez volt a törvényi minimum, de később törölték a jogszabályt). Az okok között olyan hiedelmek is szerepelnek, hogy egy fiatal feleség később több gyereket szül majd és hűségesebb lesz."

/Forrás:Index/

Ne nézz már minket hülyének!
Milyen szellemiségű az a kultúra, amelyik megtűri az ilyesmit?
Szívesen élnél ott a kiskorú lányaiddal?
Mit éreznél az esküvőn, ahol a tízéves lányod a menyasszony?

Amatőr 2013.09.19. 09:44:51

@sztrugackij: ""Jemenben a lányok több mint negyede már 15 éves koruk előtt férjhez megy,..."

Nagy ez a világ, a négy sarka nem csak térben, de időben is különböző.
Itt Európában 2013-at írunk, máshol meg az idő fogalma is tisztázatlan. Más törvények, más szokások. Többnejűség, többférjűség! Nem európai kategóriák. De azért létezőek.

Van, ahol a tojásból épp hogy kikelteket adják össze össze,a házasság elhálásra meg majd sort kerítenek később.

Nálunk a nők jobbára 18 éves koruk után szülnek, a cigány honfitársainknál ez inkább 15-16 éves kor körülire tehető.

Hol, hogyan szocializálódtak. Ennyi.
Nincs morális alapom meg- és elítélni.

sztrugackij 2013.09.19. 10:18:42

@Amatőr: "Nincs morális alapom meg- és elítélni."

Az már elég baj.

Az áldozatok is bizonyára egykedvűen veszik tudomásul, hogy ez a szokás, hát nincs mit tenni.

fotelkalandor.blog.hu/2013/09/17/az_orszag_ahol_nepbetegseg_a_nemi_eroszak

sztrugackij 2013.09.19. 10:32:10

@Amatőr: "Hol, hogyan szocializálódtak. Ennyi.
Nincs morális alapom meg- és elítélni. "

Tehát gyakorlatilag a világ összes bűnözőjét felmented, nem ítélkezel a világ erőszakos cselekményei fölött, hiszen a fenti kijelentésed ezek mindegyikére érvényes, nem igaz?
A zsidók ölhetnek palesztinokat, a palesztinok zsidókat, Afrikában gyereklányokat csonkíthatnak, Jemenben nyolcéveseket dughatnak, a pápuáknál lehet nemzeti sport a nők erőszakolása, nálunk a cigányok időseket rabolhatnak ki, nemzeti érzelműek cigányokat lőhetnek halomra a saját ágyukban, hiszen ez mind csak szocializálódás függvényei, és mi nem ítélkezhetünk eme tettek fölött.
Jól értettem?
Remélem, hogy nem.

fehérfarkas 2013.09.19. 10:51:16

@sztrugackij: "Te miről beszélsz?
Ez a kultúrátok része.Hallgatólagosan elfogadott, az egész országban általános, bevett szokás."

Jól iválasztottad az Arab-félsziget legelmaradottabb országát. De nézzük egy kicsit nagyobb összefüggésben a dolgokat konkrét tényadatok alapján.
Itt egy táblázat arról melyik országban mikortól lehet törvényesen házasodni:

Male 15, Female 13 Iran
Male 16, Female 14 Paraguay
Male 16, Female 16 Jordan
Puberty Sudan, Yemen
Both 16 Kenya, Maldives, Scotland,
Male 17, Female 14 Madgascar
Male 18, Female 14 Afghanistan
Male 18, Female 15 Tanzania, Georgia, Hawai, Missouri

Male 18, Female 16 Pakistan, Egypt, South Africa, Argentina, Brazil, Canada, Mexico, Alabama, Alaska, Arkansas, Colorado, Connecticut, District of Columbia, Delaware, Florida, Idaho, Illinois, Iowa, Kansas, Kentucky, Louisiana, Maine, Maryland, Michigan, Minnesota, Montana, Ohio, Indonesia, Poland, Portugal, England and Wales, Jersey, Australia, New Zealand,

Male 18, Female 17 Indiana, Armenia, Azerbaijan, Israel, Lebanon, Syria, Uzbekistan, Northern Ireland,

Both 18 Ethiopia, Morocco, Chile, Peru, Nevada, New Hampshire, New Jersey, New Mexico, New York, North Carolina, North Dakota, Oklahoma, Oregon, Pennsylvania, South Carolina, South Dakota, Tennessee, Texas, Utah, Vermont, Virginia, Washington, West Virginia, Wisconsin, Wyoming, Venezuela, Iraq, Kazakhstan, Sri Lanka, Austria, Belgium, Croatia, Czech Republic, Denmark, Estonia, Finland, France, Germany, Hungary, Republic of Ireland, Italy, Lithuania, Netherland, Norway, Romania, Russia, Spain, Sweden, Switzerland, Turkey, Ukraine

Male 19, Female 17 Nebraska
Male 20, Female 15 Thailand
Male 20, Female 17 Tunisia
Both 20 Senegal, Japan, South Korea, Taiwan, Thailand,
Male 16, Female 16 Hong Kong (without parent consent it is 21 for both genders), SAR of China
Male 21, Female 17 Mississippi
Male 21, Female 18 Algeria, Bangladesh, India,
Both 21 Puerto Rico, Philippines, Signapore
Male 22, Female 20 China (PRC),
(forrás: www.muslim-marriage-guide.com/marriage-age.html)

Mint látod Angliában 16 év a korhatár, de szülői beleegyezéssel már 12 évesen is lehet házasodni - de ez nem azt jelenti, hogy az angolok 16 évesen házasodnának, vagy hogy a szülők sorban egyeznének bele 12 éves egyerekeik házasságába.
Iránban a tövény szerinti legalacsonyabb a házassági korhatár. Azonban Iránban is hasonlóan van ez, mint Angliában, hogy a törvényes korhatár és a valós házasodási kor nem egyezik meg egymással - sőt, az iráni nagyvárosokban is ma már egyre jobban tolódik ki a házasságkötés ideje. Ráadásul Iránban nehezíti a házasságot, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya magasabb mint a legtöbb nyugati országban, és nekik ezért vannak igényeik a jövendőbeli férjeikkel kapcsolatban. Meg egyébként is Iránban (ahogyan sok más muszlim országban is) nagyon erős az a szokás, hogy azonos társadalmi osztályból házasodnak, és alacsonyabb osztálybelihez a szülők nem szívesen adják hozzá a gyermeküket.

Jemenben pedig mint látod a pubertás kor jelenti a házasság legalacsonyabb korhatárát. A korábban hivatkzott cikkedben a 8 éves lányok még pubertás kor alatt vannak, vagyis még a jemeni törvények szerint is törvénytelenséget követett el a pedofil állat.

"Az áldozatok is bizonyára egykedvűen veszik tudomásul, hogy ez a szokás, hát nincs mit tenni.
fotelkalandor.blog.hu/2013/09/17/az_orszag_ahol_nepbetegseg_a_nemi_eroszak"

Pápua Új-Guinea nem muszlim állam, hanem keresztény. A muszlim Indonéziához a sziget másik fele tartozik (a gyarmatosítók így húzták meg a határokat). Bár azon is keresztények térítik a bennszülötteket. A sziget lakossága, ahogy a képeken is látod nem maláj etnikumú, és 60 ével ezelőtt még kannibálok voltak.
Pápua Új-Guineában működött az ún. Fekete Jézus (a fotelkalandoron róla külön cikk is van). Persze tetteiért az ottani evangélikus egyház nem felelős - csupán azt jelzi, hogy keresztény kulturbe tartozó országról van szó.
Ezt jól benézted öcsém, a muszlimokat akartad gylázni, de a keresztényeket találtad el.

Még örülhetsz, hogy egy mélyen vallásos keresztény blogodon hoztad ezt elő, mert olyan kaptál volna a fejdre még az IDF meg a Moszad sem tudna megmenteni a vallásukat a mocsokolódásaidtól védelemző keresztényektől. LOL :D :D :D

fehérfarkas 2013.09.19. 11:28:05

@sztrugackij:
Felismered a listából a muszlim országokat? Vagy segítsek neked, mert magadtól még azt sem tudnád?

Male 15, Female 13 Iran
Male 16, Female 16 Jordan
Puberty Sudan, Yemen
Both 16 Maldives
Male 17, Female 15 Kuwait
Male 18, Female 14 Afghanistan
Male 18, Female 15 Tanzania
Male 18, Female 16 Pakistan, Egypt, Indonesia
Male 18, Female 17 Azerbaijan, Israel, Lebanon, Syria, Uzbekistan - a nagy kedvenc és védenc Izraeled is ide tartozik Azerbajdzsánnal, Üzbegisztánnal, Libanonnal, és Szíriával együtt (aminek a megbombázást sürgeted az izraeli cionista politikusokkal együtt)
Both 18 Ethiopia, Morocco, Iraq, Kazakhstan, Turkey, United Arab Emirates, Oman
Male 20, Female 17 Tunisia
Both 20 Senegal
Male 21, Female 18 Algeria, Bangladesh

Az Emirátusokban külön bírósági kérvényezésre 18 évnél fiatalabban is lehet házasodni, de 17 éves koráig a gyereknek az édesanyjával kell együtt élni, és akkor eldönhtei, hogy a családi házat elhagyja és a házastársáaihoz költözik, vagy elválik. Vagyis külön bírósághoz fordulva lehet kérvényezni, hogy egy a bíróság járuljon hozzá, hogy egy férfi elvegyen egy 9 éves lányt, de a lánynak 17 éves koráig a saját édesanyjával kell együtt laknia, és csak azután költözhet össze a férjével - vagy dönthet a válás mellett.
Vagy is ez egy névleges házasság, ahol a házasság 17 éves kornál előbb nem kerül elhálásra.

Szaúd Arábiában nincsen törvényes korhatár megállapítva a házassághoz, de a Korán értelmében pubertás kor előtt ott is tilos lenne. Néhány pedofil állat miatt a szaúdi vezetés felvetette a minimum korhatár szükségességét, de még nem vezették be. Ugyanis nincsen rá társadalmi nyomás, mert nagyon minimális az ilyen esetek száma. A korábban betett statisztikákból is kiderült, hogy a nemi erőszakok száma a világon Szaúd Arábiában a legkvesebb (arról a néhányról mega nyugati sajtó amúgy is címlapokon számol be és évekig azokon csámcsog)

Amatőr 2013.09.19. 11:41:41

@sztrugackij: "Jól értettem?
Remélem, hogy nem. "

Rosszul érted és már nem először!
Javaslom, a megértésre törekedj és ne a félreértelmezésre! Azt próbáld értelmezni, amit írok és ne azt, amit mögötte szeretnél látni, sőt, látni vélsz!

Nem fog fájni.

sztrugackij 2013.09.19. 12:20:14

@fehérfarkas: "Pápua Új-Guinea nem muszlim állam, hanem keresztény."

A Föld pedig egy év alatt kerüli meg a Napot.
Köszönjük,Emese.
Nem neked írtam, és nem az általad felfogott értelemben.
A statisztikáid kitűnőek.
És mégis, ha választanom kellene, hogy hol legyek gyereklány, a te muszlim paradicsomaid lennének az utolsók.Az meg nem érv, hogy van egy keresztény ország a világ végén, a kőkorszaktól éppen hogy innen, ahol még rosszabb.
Nagyon messze álltok még a modern, a nemeknek egyenlő jogot biztosító, felvilágosult kultúráktól.

sztrugackij 2013.09.19. 12:27:51

@Amatőr: "Azt próbáld értelmezni, amit írok és ne azt, amit mögötte szeretnél látni, sőt, látni vélsz!"

Azt próbáld megfogalmazni, amit gondolsz és ki akarsz fejezni, és lehetőleg úgy, hogy félreérthetetlen legyen.

Miért nincs erkölcsi alapod elítélni egy barbár, embertelen szokásjogot?
A bármilyen háttérből fakadó erőszakot?

Amatőr 2013.09.19. 12:33:56

"@sztrugackij: "Miért nincs erkölcsi alapod elítélni egy barbár, embertelen szokásjogot?"

Konkrétan hol és melyikre gondolsz?

2013.09.19. 12:45:18

Tegyük fel (elég vad, de tegyük fel), hogy Jemenben, sötét közép-Afrika egyes államaiban, valamint az arab világban, társadalmilag elfogadott a (kiskorúak ellen is) elkövetett nemi erőszak.

Az nyilvánvaló, hogy ny-Európában ez nincs így. Vajon mivel magyarázható, a muzlimok által elkövetett, többezer nemi erőszak? Mivel magyarázható az, hogy 100-ból, 98 ilyen erőszakot muzlimok követnek el? Megmondom: ők így szocializálódtak, ez a standard, különben is, ha hitetlen, pláne nő az illető, senkit nem érdekel - allah szemében ez nem bűn.

Hogyan egyeztethető ez össze azzal a korábbi kijelentessel, miszerint jöjjenek bátran a bevándorlók bárhonnan, csak alkalmazkodjanak a helyi normákhoz?

Integrálhatatlan, barbár állatok. Ennyi. Ez most rasszizmus? Én is vagyok olyan fifikás, hogy hosszasan megmagyarázzam -ha akarom- hogy miért nem az, úgy, ahogy a tisztelt olvtársak magyarázzák a zsidó és Izraelellenes kirohanásaikat.

Amatőr 2013.09.19. 13:01:53

@Pensive: ".. ahogy a tisztelt olvtársak magyarázzák a zsidó és Izraelellenes kirohanásaikat. "

Olvastál tőlem akár 1, azaz egy zsidóellenes kirohanást? Mert én olyat nem írtam!

fehérfarkas 2013.09.19. 13:40:48

@sztrugackij:

Ott élsz, ahol akarsz vagy tudsz. A vita itt nem erről megy, hogy te hol élsz vagy akarsz élni.
Hanem amit te és Pensive állítotok hamís sztereótípiákat bizonyos népekről és vallásokról, azoknak a cáfolatai. Illetve egy
Valamint amit védetek egy 20. sz-ban Ázsiában létrejött ország és annak politikusainak politikai ideológiájával kapcsolatos dolgok.

Mint a látod a muszlim országok között hatalmas különbségek vannak, ugyanúgy mint a keresztény vagy az ateista országok között is.
A muszlim országok történelme sem egyenletesen fejlődött. Etnikailag is sokszínűek. Indonéziában a legnépesebb muszlim országban több népcsoport lakik mint Európában összesen (leszámítva az elmúlt pár évtized ázsiai és afrikai bevándorlóit).
És ennek megfelelően az életmódjuk is eltérő. Egy falsi vagy nagyvárosi pakisztáni pándzsábi nem tudna egy szintén pakisztáni pastu törzsi nomád életmódját élni.
De az arabok sem egyformák, és őket sem lehet homogenizálni. Már az öltözékük alapján messziről föl lehet ismerni egy Arab-félszigetit és megkülönböztetni mondjuk egy maghrebitől vagy egy levanteitől (mint amilyenek a szírek vagy a palesztinok). De ugyanez visszafelé is igaz, hogy az Arab-félsziget országaiban is emiatt könnyű felismerni az őslakosokat és a bevándorló vendégmunkásokat (expatokat).

Egyébként a muszlim országokban is ugyanúgy meg van a bevándorlók és őslakosok közti feszültség, mint Európában és az USÁ-ban (ott a latin-ajkúak felelnek meg az Európába Afrikából bevándoroltak okozta prolémáknak).
Szaúd Arábia bűnügyi statisztikáját a fekete-afrikai bevándorlók rontják (persze még így is a világ egyik legbiztonságosabb országa, ahol a pénztárcádat kint hagyhatod az utcai padon vagy a kocsid ülésén és másnap is ott lesz).
Az 5 milliós Dzsidda (Jeddah) óvárosa most már fekete-afrikaiak által lakott rész (mivel az őslakosok kiköltöztek a modern külvárosi apartmanokba és villákba), és szaúdi mércével ez már veszélyesnek számít - pedig hol van az a pesti Blahától vagy Nyugati alúljárójától.
De ez csak szaúdi mércével rossz közbiztonságú (Európában vagy az USÁ-ban ez a legbiztonságosabb helyeknek számítana), azonban Dzsiddának is meg van a saját "párizsi vagy stockholmi bevándorló külvárosi gettója": ez egy illegális fekete-afrikai bevándorlók által lakott rész (akik zarándoklat címén mentek az országba, de aztán eszük ágába sem volt visszamenni a hazájukba), ahová még a szaúdi rendőrség sem mer bemenni (sőt, még a wahhabita vallási rendőrség sem oda bemenni). Azért elképzelheted milyen lehet ott, ahová még hírhedt wahhabita vallásrendőrség sem mer bemenni rendet tartani (hiába illegálisan tartózkodnak ott, de a hatóságok csak a gettó széléig mernek csak menni, így kipaterolni sem tudják őket).
De persze nem a dzsiddai gettó az általános eset, mert Szaúd Arábiában kb. 15 millió bevándorló él, ami lakosságban kb. a fele. És azok elfogadják az ország törvényeit és tiszteletben tartjk a szokásait.

Ezt csak azért írtam le, mert a bevándorlók a világ minden országában vallástól függetlenül tudnak problémákat okozni. De általánosítani a balhés és beilleszkedni bevándorlókból nem szabad. A bevándorlók többsége ugyanis alkalmazkodik, beilleszkedik. Csak ezekről a sajtó nem ír, mert ezek (a többség) nem csinál balhét és botrányt. Így ők a sajtó számára érdektelenek, unalmasak. A sajtó inkább a balhékat, botrányokat csinálókról ír (mert azzal lehet növelni az olvasottságot/nézettséget).

fehérfarkas 2013.09.19. 13:57:32

@Pensive: "Tegyük fel (elég vad, de tegyük fel), hogy Jemenben, sötét közép-Afrika egyes államaiban, valamint az arab világban, társadalmilag elfogadott a (kiskorúak ellen is) elkövetett nemi erőszak. "

Ne tegyük fel, mert nem elfogadott.
Próbálnál meg Szaúd Arábiában nemi erőszakot elkövetni akár kiskorú ellen, akár felnőtt nő ellen, az ítélet halál lenne. Csupán abban lenne különbség, hogy nincs általán bírói joggyakorlat, és ha szerencséd van, akkor a börtön udvarán fejeznének le. Ha peched van, akkor nyilvános fejznenének le valamely város főterén, amit a TV is közvetítene, hogy ne csak lefejezve legyél, hanem nyilvánosan is megszégyenítve (és a családod is, aki egy aberrált állatot nevelt belőled).
Ja, hogy erről a nyugati sajtó nem számol be, csak arról a néhány nemi erőszakoló abberált állatról, mert abból lehet címlapra tehető botrányt csinálni?

Egyébként tudod, hogy Szaúd Arábiában mi jár a "vak komondorokat" tartó férfiaknak? Nem parlamenti képviselőhely, mint egyes nyugati országokban, hanem régebben börtön, de az új jogszabályok alapján a börtönt ugyanolyan súlyosságú sérélést okozó verés váltja ki, mint amilyet ő okozott a családtagjának (bár ez csak elméletben van így, mert az ítéletet végrehajtó hatósági személy/hóhér/smasszer sokkal nagyobb és erősebb ütéseket szokott adni, és nem igazán szokott az orvosi látleletekhez igazodni).

Szóval én a helyedben nem próbálnék meg ott sem pedofilkodni, sem nemi erőszakolni, sem családon belül erőszakoskodni. Vagy, ha igen, akkor a helyedben a legbuzgóbb vallásossággal azon imádkoznék, hogy ez ne derüljön ki, és elkerüljed a lebukást.

fehérfarkas 2013.09.19. 14:03:08

@Pensive:
Olasd el a sztrugackij-nak adott válaszomat is (fehérfarkas 2013.09.19. 13:40:48)

Amatőr 2013.09.19. 14:05:10

@fehérfarkas: "Hanem amit te és Pensive állítotok hamís sztereótípiákat bizonyos népekről és vallásokról, azoknak a cáfolatai. Illetve egy
Valamint amit védetek egy 20. sz-ban Ázsiában létrejött ország és annak politikusainak politikai ideológiájával kapcsolatos dolgok."

A vita messze nem a zsidókról, illetve a perzsákról, vagy muszlimokról szól, hanem Izrael létrejöttéről, létjogosultságáról, a létezése gerjesztette ellentétekről szólna.

Ha szólhatna. Ám hiába hangzik el , hogy a világ zsidósága és Izrael állam nem egy és ugyanaz, az érvelés süket fülekre talál.
Minden Izraelt ért kritika egyenlő az antiszemitizmussal.

Kár. Pedig a higgadt hangvételű vita/viták esetleg közelebb vihetnének a megoldáshoz. Mert a vagdalkozás, a háború nemigen szokott jó megoldásokat hozni. Gondoljunk csak az elmúlt egy-két évszázadra.

Gyakran kételkedem a magam vélt igazában, mert nincs a birtokomban a bölcsek köve.
Szerintem ez jó kiindulásnak!

sztrugackij 2013.09.19. 14:54:02

@fehérfarkas: Hatalmas különbségek?
A nőket erintő seregnyi hátrányos megkülönböztetésekben viszont meglepően egysegesek.
És mit akarsz azzal, hogy az életmódjaik különbözőek?
Milyen hülyeseg ez már megint?
Ez mire mentség?
Soroljam fel neked az arab-iszlám kultúra nőket érintő korlátozásait?
Te is előírod otthon, hogyan léphet ki a feleséged az utcára?
(Ha nő vagy, akkor sajnállak.)

sztrugackij 2013.09.19. 15:10:45

@Amatőr: A jemeni kislány esetére gondolok, amihez később azt fűzted hozzá, hogy máshol más népek, más szokások vannak, az emberek másként szocializálódtak.
Ez így van, csak azt nem értettem, miért nem ítélhetem én el ezeket a cselekedeteket, szokásokat.

Amatőr 2013.09.19. 15:43:55

@sztrugackij: 11.41-kor már egyszer írtam; félreértesz!
Szándékosan, vagy akaratlanul, de tendenciózusan!

Idézem:
09.44
""Jemenben a lányok több mint negyede már 15 éves koruk előtt férjhez megy,..."

Nagy ez a világ, a négy sarka nem csak térben, de időben is különböző.
Itt Európában 2013-at írunk, máshol meg az idő fogalma is tisztázatlan. Más törvények, más szokások. Többnejűség, többférjűség! Nem európai kategóriák. De azért létezőek.

Van, ahol a tojásból épp hogy kikelteket adják össze össze,a házasság elhálásra meg majd sort kerítenek később.

Nálunk a nők jobbára 18 éves koruk után szülnek, a cigány honfitársainknál ez inkább 15-16 éves kor körülire tehető.

Hol, hogyan szocializálódtak. Ennyi.
Nincs morális alapom meg- és elítélni.""

Tehát nem a pedofíliát, esetleg a nőcsonkítást (egyes afrikai törzseknél ma is létezik) helyeslem! Mélyen ellenzem és megvetem a művelőit!

Találj ki jobbat!

sztrugackij 2013.09.19. 15:44:26

@fehérfarkas: Arra is magyarázatot adhatnál, hogy ha a nyugati turistaktól elvárják, hogy tartsák tiszteletben az idejétmúlt, megkövesedett szokásaikat viselkedésben és öltözködésben, akkor ők, bevándoroltként miért élnek vissza a befogadó ország demokratikus berendezkedésével ,miért hoznak magukkal és miért terjesztenek egy olyan értékrendet, ami már rég elfogadhatatlan egy ott élő, felvilágosult demokrata számára, hiszen elődei pont ez ellen(is) harcoltak.
Ha pedig ez az újkori értékrend nem az ő szájízüknek megfelelő, akkor mi a búbánatot keresnek a párizsi egyetemen?

sztrugackij 2013.09.19. 15:57:17

@Amatőr: Félreértesz.Nem a szándékos kötözködés a célom, és troll sem vagyok.
Ha az általam kifogásolt kommented végére az utóbbit is odabiggyeszted, akkor vilagosabb lett volna szamomra.

2013.09.19. 16:40:51

Akkor összegezzük a hallottakat: Mindenki elítéli a nemi erőszakot, de hát nagy a világ, meg négy sarka van, kultúrák jönnek mennek, többnejűség van, meg minden - legyünk toleránsak, és persze jöjjenek csak a bevándorlók, hiszen a mi őseink is ki tudja honnan származnak, legfeljebb majd csendben erőszakolnak, amikor nem látja senki.

Nincs semmi baj a zsidókkal, senki nem bántja őket, de Izraelnek pusztulnia kell, mert másképp sosem lesz béke az arab világban. A cionisták pedig terroristák. Azt persze nem tisztáztuk, hogy Izraelnek azzal a 7,5 millió zsidóval együtt kell e pusztulnia, vagy ők mehetnek amerre látnak?

Amatőr 2013.09.19. 17:16:28

@Pensive: "Azt persze nem tisztáztuk, hogy Izraelnek azzal a 7,5 millió zsidóval együtt kell e pusztulnia, vagy ők mehetnek amerre látnak? "

Látod Barátom, megfogtad a lényeget. Ebben az egy mondatodban minden benne van.

Az elmúlt két nap minden egyéb megnyilvánulása - muszlimok, antiszemitizmus,esetleg neo, - csak a fölösleges rizsa.
Igen, ez a lényeg. És ez az egy kérdés foglal magába száz egyebet;
- Mi lesz az ott élő zsidókkal?
- Meddig támogatja az USA Izraelt?
- Kinek/kiknek áll az érdekében fenntartani a térségben a feszültséget?
- Mi belőle a hasznuk?
stb, stb

És ami a legfontosabb; egyáltalán van e a békés megoldásra valami esély? Merre keresendő?

2013.09.19. 17:41:08

@Amatőr: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudom a választ a kérdéseidre:

"- Mi lesz az ott élő zsidókkal?"

Maradnak. Gyermekeket nemzenek, dolgoznak, adót fizetnek, boldogan élnek, míg meg nem halnak.

"- Meddig támogatja az USA Izraelt?"

Ameddig az USA lakosságának majd egyharmada zsidó v. zsidó származású, és ameddig az USA gazdaságának, bank és pénzügyi szektorának zsidók a mozgatórugói, addig mindenképp. Tekintve, hogy Izrael gazdaságilag viszonylag stabil, az USA ellenben romokban, és a csőd szélén (a destruktív, szoci, muzlim elnöküknek köszönhetően), egészen biztosra vehető, hogy utóbbi fog hamarabb megborulni, méghozzá jóval. Hogy utána mi lesz? Azt nem tudom. Baj.

"- Kinek/kiknek áll az érdekében fenntartani a térségben a feszültséget?"

Nyilvánvalóan az arab-ligának, a muzlim brotherhoodnak. Szembeköpnek, aztán rohannak a liberális nyugati sajtóhoz, az ENSZhez, és panaszkodnak, hogy Izrael visszaköp. Ennek a tempónak amúgy hamarosan vége, apránként ki lehetett fejleszteni erre is az ellenszert.

"- Mi belőle a hasznuk?"

Eljátszhatják a pacifista világ közvéleménye előtt a mártírt, erre hivatkozva olyanokkal (legfőképp az oroszokkal) szövetkezhetnek, akiktől anyagi támogatást, és fegyvereket kapnak.

"És ami a legfontosabb; egyáltalán van e a békés megoldásra valami esély?"

Nincs.

"Merre keresendő?"

Az arabokat vissza kell kergetni a saját határaik mögé, és kizárólag abban kell őket támogatni, hogy saját magukat elpusztítsák.

Amatőr 2013.09.19. 17:48:43

@Pensive: " Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudom a választ a kérdéseidre:..."

Hát gratulálok!
És ha még mondanál öt számot egytől kilencvenig....

2013.09.19. 18:17:14

@Amatőr: Te nyilván azt gondolod, hogy nem így lesz, és Izrael a gyehenna tüzében fog elégni - maradjunk annyiban, hogy, mondjuk húsz év múlva, negyed hétkor itt találkozunk, és meglátjuk kinek lett igaza.

Amatőr 2013.09.19. 18:43:11

@Pensive: "Te nyilván azt gondolod,hogy..."

Nos, ez fantasztikus!
Be kell, hogy valljam, nekem bizony még nemigazán fogalmazódtak meg az ez irányú gondolataim. Sőt, úgy sejtem, egyes kérdésekre sohasem fogok tudni reagálni.
De Te már most is ismered a válaszaimat? Zseniális!
Meghajlok a tudásod előtt.
De a húsz évet köszönöm, bár már tízzel is boldogan kiegyeznék!

sztrugackij 2013.09.19. 18:46:01

@Amatőr:
Te is könnyen rájöhetnél a válaszra, ha megnéznéd, mire is jutott az anticionista tömb, az arab világ Izrael ellen az első háború óta.
Sikerült-e erőszakkal meggyengíteniük, területet visszaszerezni tőlük fegyverekkel?
Sikerült-e világhatalmi befolyását mérsékelni?
Közelebb van már az önálló palesztin állam ábrándja?
Egy darabig még számolhatunk velük, szerintem.

sztrugackij 2013.09.19. 19:03:31

Én sokkal jobban aggódnék az arab országok jövője miatt.
Belső ellentétek gyengítik őket, az a fránya olaj meg csak fogy.Az USA csökkenti olajfüggőségét, továbbra is szelektíven képzeli el a katonai támogatást, a pénz meg csak kéne.
Ideje lenne felébredni.

2013.09.19. 19:10:01

@sztrugackij: Arról nem is beszélve, hogy mind Egyiptommal, mind Jordániával kiegyeztek, tehát egy újabb, esetleges arab támadás esetén, velük már nem lehet számolni. Együtt is kevesek voltak, így meg már...

Kasszámokat lövöldözni ovodákból, kövekkel dobálni a katonai teherautókat, aztán eljátszani a kamerák előtt a halálos sérülést - mennyivel egyszerűbb, nem igaz? Néha persze elcseszik, és felkel a halott, de hát senki sem tökéletes.

youtu.be/lefyxgcxQ1c

sztrugackij 2013.09.19. 21:41:33

@Pensive:

Ez a megélhetésük.Semmi máshoz nem értenek.
Ha a zsidók otthagynák nekik egész Izraelt, éhen halnának.

fehérfarkas 2013.09.20. 07:19:00

@sztrugackij: "atalmas különbségek?
A nőket erintő seregnyi hátrányos megkülönböztetésekben viszont meglepően egysegesek.
És mit akarsz azzal, hogy az életmódjaik különbözőek?
Milyen hülyeseg ez már megint?
Ez mire mentség?
Soroljam fel neked az arab-iszlám kultúra nőket érintő korlátozásait?
Te is előírod otthon, hogyan léphet ki a feleséged az utcára?
(Ha nő vagy, akkor sajnállak.)"

Soroljad, aztán majd legálább pontosan fogom tudni, hogy milyen sztereótípiákkal rendelkezel.

Vannak bizonyos különbségek a mai nyigatias életmód és a muszlim nők között, de az 1950/60-as évek Európája erkölcsi felfogásában nem nagyon különböztetté volna meg egy nagyvéros európait egy nagyvárosi muszlimtól, aogyan egy vidéki falusi muszlim és vidéki falusi európai életmódja is akkoriban nagyon asonló volt még. Hogy az USA konzervatív mélyen vallásos keresztény kisvárosairól és falvairól ne is beszéljek (bár azok ma is pont ugyanolyanok, mint az 1950/60-as években).

A törtzsi területek meg teljesen más tészta. Az ő életmódjuk teljesen eltér nemcsak a nagyvárosi muszlimokétól, hanem még a falusiakétól is.
Elítélni mondjuk én nem ítélem el őket. Egy teljesen más fajta élet, ahol mindenkinek, még a férfiaknak is meg van a maguk szerepe a túléléshez. Aki nem nomád tözsbe született az nem tudna hosszabb idejig velük élni - teljesen mindegy, hogy muszlim vagy nem muszlim az illető. Márcsak ezért sem jó, ha egybemossuk a törzsi életet élőket a falusi és városi életet élőkkel.

fehérfarkas 2013.09.20. 07:42:19

@sztrugackij: "Arra is magyarázatot adhatnál, hogy ha a nyugati turistaktól elvárják, hogy tartsák tiszteletben az idejétmúlt, megkövesedett szokásaikat viselkedésben és öltözködésben"

Ami valójában azt jelenti, hogy úgy öltözködsz, mintha Brüsszelben a belvárosban vagy a diplomata negyedben lennél, vagy akár Budapesten az 1970-es években. Tudod, az az idősza, amikor az emberek még nem keverték össze az éjszakai szórakozóhelyet a nyilvános utcákkal, és ennek megfelelően tudtak öltözködni. :)
Ez téged bánt? Akkor elárulom, hogy van utcai dress-code nem muszlim orzágokban is :)
A Kajmán-szigetek nem muszlim, hanem keresztény, de ha fürdőruhában hagyod el a tengerparti strandot és úgy mész ki a város (George Town) utcáira, akkor jól megbírásgolnak; a boltokban pedig ott atábla, hogy fürdőruhában belépni tilos. A normális utcai öltözéket ott is elvárják.

A mecsetekben a dress-code szigorúbb, de ugyanez van Görögországban is a templomokban (még a túristalátványosság Meterorákba sem léphetsz be lenge öltözékben), vagy Indiában a hindu templomokban, vagy sok délkelet-ázsiai országban a buddhista templomokban is. :)

De nincsen egséges dress-code az iszlám világban. Az előírás, hogy az intim testrészeket takarni kell a nyilvánosság elől.
De ez teljesen más jelent a sivatagi beduinoknál, a fekete-afrikai törzsenél, a hagyományos falusi életet élőknél, meg a modern nagyvárosiaknál.

Az arc eltkarása nem vallási előírás. Általában a beduin törzseknél szokás - és a 20. sz-ban történt letelepedésük/elvárosasodásuk ellenére is ezt a szokást több helyen megtartották. Ezzel szemben az afrikai tuaregeknél a férfi takarja el az arcát. De egy dologban a beduin (származású) nő és a tuareg férfi megegyezik: önszántából takarja el az arcát, és ha te le akarod venni róla, akkor azért haragudni fog rád.

Volt egy csaj ismerősöm, aki éveken keresztül a nyugati médiának bedőlve azt hitte, hogy a muszlim nők a férjeik ráerőltetése miatt hordnak kendőt (illetve némelyik emiatt takarja el az arcát), aztán amikor egy muszlim társasággal vittem ki egy muszlim országba, akkor rá kellett jönnie, hogy a muszlim nők a saját szabad akaratukból akarnak úgy öltözködni. Sőt, arra is rá kellett jönnie, hogy a muszlim nők sokkal szigorúbbak az öltözködésben mint a férfiak (és em a férfiak szotak a nőkre szólni, hanem pont fordítva: a muszlim nők szoktak a férfiakra szemrehányóan szólni, hogy nem tudnak rendesen felöltözni). Persze az ismerősöm megmaradt a saját öltözködésénl, de azóta nem hiszi el róluk amit a nyugati média mond, és nem hiszi azt róluk, hogy a férjeik kényszerítik őket úgy öltözködni.

Persze, ako folyamatosan az iszlamofób oldalakat olvassa, és a google-t pedig arra használja, hogy csak a különféle negatívumokat gyűjtse össze róluk, attól mit is várhat az ember?
Azért tettem be a te cikkedre válaszul, hogy pedofil állatok itt nyugaton is vannak - sajnos. Mi rólunk is lehetne olyan negatív képet beállítani, ha csak az ilyen emberekról szóló híreket mutatnánk be a világ más részein.

fehérfarkas 2013.09.20. 07:50:57

@sztrugackij: "Ez a megélhetésük.Semmi máshoz nem értenek.
Ha a zsidók otthagynák nekik egész Izraelt, éhen halnának"

Végül is 1300 évig ott éltek, amíg el nem vették tőlük a területet és 1 milliót (1948/49-ben 700ezret, 1967-ben pedig 300ezret) közülök el nem üldöztek (több tízezret meg le nem mészáoltak az etnikai tisztogatások során). Valahogy mégsem haltak éhen, mert különben nem kellett volna erőszakkal elvenni tülök a szülőföldjüket :)

Meg hát ugye ott van a közvetlen szomszédban Szíria, Líbanon, Jordánia, Egyiptom - a tágabb szomszédban Irak, az Arab-félszigeti öbölmonarchiák, Törökország, Irán. A jelenben is a Izrael és a zsidók támogatása nélkül léteznek, sőt évszázadok, meg évezredek óta léteznek, és nem haltak éhen a zsidók támogatása nélkül.
Vagyis már megint egy hazug cionista mítoszt meséltél - csak éppen a valóság más mint a cionista hazugság.

Amatőr 2013.09.20. 08:47:16

@fehérfarkas: Bocs, Barátom, de én felhagyok a vitával! Ebben a bibliai homályban egy atomvillanás is kevés volna.
Egyébként pedig köszönöm a lelkesedésedet,türelmedet, rengeteg érdekes anyagot osztottál meg velünk.
Én biztosan vevő voltam rá.
Ne add fel!

2013.09.20. 09:54:22

@sztrugackij: A nyugati etno/kulturmazochista baloldal ezt eszi:

shoebat.com/2013/08/09/propaganda-101-
pallywood-training-in-egypt/

Sőt, pénzeli (segélyek, felzárkóztatás, etc...). Izrael ehhez mindössze annyiban asszisztál, hogy pl. megépítette, aranyárban a vaskupolát, ami automatikusan, sebészi precizitással vadássza le a kasszámokat. Kvázi berendezkedtek az állandó rakétatámadásokra. Ma, egy Jitzak Shamir, vagy egy Golda Meir, már rég annektálta volna Gázát és a nyugati partot, és kikergette volna az arabokat.

sztrugackij 2013.09.20. 11:31:49

@fehérfarkas:
Olvasd el a Koránt, vajon egyenjogúnak írja-e le a nőt a férfival, és ne szórakozz itt velem.
Egy férfi tanúvallomása hány nőével ér fel, megütheti-e egy férj büntetlenül a feleségét?
Megengedett-e a házasság előtti szex, szabad párválasztás, ismerkedés?Kimehet egy nő kíséret nélkül az utcára,?
Egy igazhitű férfi hogy vélekedik az európai nőkről?Hogyan kezeli őket?
Hagyd már ezt az iszlám propagandát!Mondd azt becsületesen, hogy ez egy ilyen vallási közösség, ilyen tradíciókkal, de hadd ne kelljen már elájulnom tőletek!
Mondtam már, engem nem tudsz megvezetni a többoldalnyi bekopizott adatrengeteggel!
Mindent tudok Izrael megalakulásának körülményeiröl, csak veled ellentétben a saját szavaimmal fogalmazok, és jóval rövidebben.
Még egyszer, dióhéjban, közérthetően:
Elcsesztétek, mivel kompromisszumképtelenek, elutasítóak, önhittek, kapzsik és balfaszok voltatok.
Ezen nem változtat, ha a teljes iszlám történelmet és irodalmat bekopizod ide, bűnözési statisztikákkal együtt.
Merülj el inkább az iszlám és zsidó irodalomban, olvasgasd Dzseláleddin Rúmi sorait (beválogatták a világirodalom legszebb szerelmes versei közé), de ne hagyd ki Isaac Bashevis Singer gyönyörű történetét, A rabszolgát sem.
A reálpolitikát pedig hanyagold, mert elfogult vagy és nem is értesz hozzá.

fehérfarkas 2013.09.20. 16:56:35

@sztrugackij:

Ha tényleg elolvastad és tanulmányoztad a Koránt, akkor tudtahod, hogy a férfi és nő egyforma rangú. És azt is tudhatnád, hogy a jogokban és kötelezettségek mindig párban járnak. A nők és férfiak jogai és ktelezettségei a biológiai és pszichológiai nemi szerepekhez vannak igazítva. Lehet, hogy neked nem tetszi, de 40-50 évvel ezelőtt ez még Európában is így volt. Sőt, a Kaukázus keresztény országaiban is a mai napig így van. De az ortodox zsidók körében is így van. De a vallásukat betartó hindú és buddhista közösségek esetében is ugyanígy van.

"Mindent tudok Izrael megalakulásának körülményeiröl, csak veled ellentétben a saját szavaimmal fogalmazok, és jóval rövidebben."

Ahhoz képest a tényeket negligálod és meghamisítod.

"Még egyszer, dióhéjban, közérthetően:
Elcsesztétek, mivel kompromisszumképtelenek, elutasítóak, önhittek, kapzsik és balfaszok voltatok."

Ha britek nem lázítják fel az arabokat a Török Birodalom ellen, akkor ma az egyetlen zsidó állam Oroszországban lenne Birobidzsán fővárossal a Zsidó Autonóm Szövetségi Állam. És az a mai Izrael területe ma is török közigazgatás alatt állna.
Így fikázzad az arabokat, hogy nélkül soha nem jöhetett volna létre a mai Izrael.

"A reálpolitikát pedig hanyagold, mert elfogult vagy és nem is értesz hozzá."

Ezt a tanácsodat jó lenne saját magadnak megfolni és betartani.

2013.09.20. 20:00:26

"A férfiak fölötte állnak a nőknek"

"A jóravaló asszonyok engedelmesek, és vigyáznak arra, ami rejtve van" (Korán 4,34)

"Az asszonyokat ugyanaz a jog szerinti bánásmód illeti meg, mint amivel ők tartoznak, a férfiak azonban egy fokkal fölöttük állanak." (Korán 2,228)

fehérfarkas 2013.09.21. 00:43:19

@Pensive:
Bárcsak így lenne 5ösöm a lottón, hogy ezzel a két idézettel jöttök elő! LOL :D :D :D

Az egészet nézzed, ne csak egy részletet emelj ki.
Ha megnézed, akkor azt látod, hogy Koránban az ember mindig párban van említve: a férfi és a nő. Még a bűnbeesés és a Paradicsomból való kiüzetéskor is. Nem Éva egyedül a bűnös (mert ő adta az almát Ádámnak, és ő hagyta magát megkísérteni a kégyó képében eljött Sátán által), mint a Bibliában, hanem közösen: Ádám is osztozik a bűnben.
A másik, nézd meg, hogy a korabeli pogány araboknál milyen szokások voltak a nőkkel szemben. A nőket az állatoknál is alacsonyabbrendőnek tartották (mert az állatok legalább tudtak nagy tereket cipelni), és szabadon adhattű vehették őket. Ha kislány született, akkor meg élve eltemették őket (vagy legalábbis nagyon sokakat). Egy ilyen korszakban jött Mohamed, aki azt mondta, hogy a nők a férfiakkal egyenlőek, tilos a kislányokat megölni, tilos adni-venni a nőket, feleségből is max 4 lehet (odáig bármennyi lehetett), de csak akkor, ha egyformán(!!!) tud velük bánni a férj.
A nő feladata a családi fésze melegen tartása és a gyerek felnevelése. A férfié pedig a család fizikai és anyagi biztonságának a megteremtése/biztosítása. Az iszlám világ a család a társadalom alapja, és a család szentségét tiszteletben tartják a mai napig. Ha egy nő dolgozik, akkor a jövedelme csak az övé, és a férjének ahhoz semmi köze. A férjnek viszont kötelessége a jövedelméből a feleségéről rendesen gondoskodnia.
A válás megengedett és a feleség is kezdeményheti (elvileg váló oknak számít, ha a férj nem teljesíti a férji kötelezettségeit). Csúnya dolognak tartja az iszlám a válást, de megengedi, mert inkább váljanak el (ha már annyira elmérgesedett köztük a viszony), mintsem egész hátralevő életükben egymást gyűlölve éljék le.
Visszatrve a családi fészek melegen tartására és a gyereknevelésre: több nyugat-európai országban terjed az a trend, hogy a feleségek házimunkáit és a gyereknevelést teljes állású 8 órás munkaidővel egyenétékűnek ismerjék (pl. a nyugdíjszámításnál, TB-nél, stb-nél). És ne munkanélkülinek, és ne részfoglalkoztatottnak, és ne cselédmunkának. Vagyis a nyugat most kezdi megbecsülni a nők házi munkáit és a gyereknevelést, amit az iszlám 14 évszázada a társadalom alapjának tart, mert anélkül nincsen egészséges társadalom.

Persze ez az elmélet, mert a gyakorlatban a falvakban a szegény muszlim családokban a nők is ugyanúgy be voltak fogva a kemény fizikai munkát végezni a megélhetésért, mint a nem muszlim családok esetében. A városi muszlim nőknek még szegényként is jobb volt a soruk, mert a férjüknek nagyobb esélye volt olyan jövedelemre szert tennie, ahol ha szegnyesen is, de el tudta tartani a családját.
(A beduinok teljesen más tészta - de a nők ott végezték a legkeményebb munkákat. Mondjuk a beduinoknál mindenki keményen dolgozik és végzi a törzsben betöltött szerepének megfelelő munkát. A beduinok élete a túlélésről szól. A sivatag nem viccel. A sivatag nem ismer tréfát. És hibázást sem ismer. Ha valaki nem végzi jól a dolgát, akkor azzal az egész családod vagy akár az egész törzset is veszélyeztetheti.)

Nagyon röviden ennyi a lényeg.
Nem véletlen, hogy Kanadában és az USÁ-ban 4x annyi nő tér át az iszlámra, mint férfi. Senkinek nem kötelező áttérnie, senkit nem kényszerítenek az áttérésre, de mégis inkább a nők veszik fel az Iszlám vallást. Európában is valamivel a nők térnek át többen (bár itt sokkal kiegyenlítettebb a helyzet).

Anyátok picsája! 2013.09.21. 01:46:58

@sztrugackij: Az miaz a nagymorgorgyorómország?
Te arra izgulsz? A perverz zsidók mindenre képesek.
Csak emberként viselkedni nemigen...

2013.09.21. 09:12:03

Bullshit. As always.

Legalizált nemi erőszak:

"Women are your fields: go, then, into your fields whence you please." Quran 2,223

Legalizált verés:

"...As for those from whom you fear disobedience, admonish them and forsake them in beds apart, and beat them" Quran 4,34

Az imám el is magyarázza, miért jó megverni a nőket:

youtu.be/H754R9tX2UY

A teljes "anyag", ha valakit érdekel:

freethoughtnation.com/contributing-writers/63-acharya-s/574-what-does-the-koran-say-about-women.html

fehérfarkas 2013.09.22. 14:44:17

@Pensive:
Ha már beidézted a 4:34 áját, akkor értelmezzed is lécci :)
Ugyanis ez pont korlátozza a verést. Tágabb szövegkörnyezetet és megfelelő értelmezést nézzed. Ja, hogy ehhez nem csupán agyatlanul copyzgatni kellene az iszlamofób oldalakról, hanem az észt és logikát is használni, és egy kicsit utánaolvasni a vallásukat jól ismeró muszlim vallástudósoktól? Az internet korszakában ez már nemm egy nagy ügy. Persze annak aki tényleg utána akar olvasni.

A 2:223 ájával kapcsolatban is csak azt tudom mondani, mint a fentivel. Tudod mit mondott Mohamed próféta? Az mondta, hogy "Azok a legjobb muszlimok, akik a legjobban bánnak a feleségükkel." :)

Egyébként ahhoz képest, hogy szerinted a Korán a nők verését engedélyezi, ahhoz képest a rendőrségi statisztikák alapján a nyugati országokban messze többet bántalmazzák a nőket a nyugati országokban, mint a muszlim országokban. (és akkor Latin-Amerikáról még egy szót sem szóltam)
Nézd, abberált beteg állatok sajnos mindehol vannak - csak míg a nyugatot senki nem azokkal mossa össsze, addig te és a hozzád hasonló gyűlölködők folyamatosan az abberált beteg állatokkalmossátok össze a muszlimokat. ÉS te nemcsak összemosod őket, hanem még a saját blogoddon, meg más blogokon és fórumokon is ezt a propagandát nyomatod.

2013.09.22. 15:37:39

"Azok a legjobb muszlimok, akik a legjobban bánnak a feleségükkel."

Mit jelent a jó bánásmód? Az imám elmagyarázta: megfelelő méretű bottal kell őket elverni úgy, hogy ne maradjon nyoma.

"... a nyugati országokban messze többet bántalmazzák a nőket"

Így van, legfőképp a muzlim bevándorlók.

Ez a szimpatikus úriember itten, a muzlimok által legalizált pedofíliáról magyaráz:

youtu.be/Q5t9U9r9Kfs

Van ez a vicc, ami nem is igazán vicc:

- Name?
- Abdul Al Razhib.
- Sex?
- Three to five times a week.
- No, no, I mean: male or female?
- Yes... male, female, sometimes camel.
- Holly cow!
- Yes... cow, dog, even sheep.
- But isn't that hostile?
- Horse style, doggy style, any style!
- Oh, dear!
- No, no... deer run to fast!

sztrugackij 2013.09.23. 16:47:48

@Anyátok picsája!:

"Az miaz a nagymorgorgyorómország?"

Te beszéled a nyelvünket?

sztrugackij 2013.09.23. 17:32:39

@fehérfarkas: "Lehet, hogy neked nem tetszi, de 40-50 évvel ezelőtt ez még Európában is így volt. "

Értem.
És nektek még nem szólt senki ezek szerint, hogy 2013 van.
Világos.

"Ha britek nem lázítják fel az arabokat a Török Birodalom ellen, akkor ma az egyetlen zsidó állam Oroszországban lenne Birobidzsán fővárossal a Zsidó Autonóm Szövetségi Állam. És az a mai Izrael területe ma is török közigazgatás alatt állna."

Sőt, ha 65 millió éve nem csapódik be be egy aszteroida, akkor végképp nem lenne zsidókérdés.
Mekkora hülyeségekkel jössz?
Tudtad, hogy a történelemmel kapcsolatban feltehető legfeleslegesebb kérdés a "mi lett volna ha...?

Az összes mondatod egy merő hazugság, csúsztatáshalmaz.
Állításaid alapján vagy nem ismered a Koránt vagy megtagadod.
Te afféle olcsó, műanyag iszlamista lehetsz.
A vallásból igyekszel kivágni a rothadt részeket, vagy bebizonyítani róla, hogy ehetőek, az antiszemita-anticionista részeket pedig élvezettel forgatod a szádban.
Neked láthatóan azért van szükséged erre a hitre, hogy kedvedre ostorozhasd azokat, akiket utálsz.
Nekem nincs hitem, és képzeld, nem gyűlölök senkit.Választott népedet csak sajnálni tudom, hiszen senki sem születik öngyilkos terroristának.
Ti évszázadok óta adjátok át a gyűlölet képességét a következő generációnak.
Vallásotok (vagy annak szigorúsága))megakadályozza, hogy kérdéseket tegyetek fel, kételkedjetek, hogy nyitottak, érdeklődők és befogadóak legyetek.A fentiek ugyanis már az ateizmus kérdését vetik fel, amit nem nagyon díjaznak nálatok.
Ugyanúgy öltöztök, ugyanúgy viselkedtek századok óta, ugyanazokat a szokásokat követitek.Képtelenek vagytok fejlődni, változni, és nem ismeritek az alkalmazkodás fogalmát.
Kissé eltúlzott példát felhozva, olyan ez, mintha a norvégoknál ma is dívna a többnejűség, meg a kalózkodás.
Sokan vagytok, zárt közösséget alkottok, ezért nincs sok esély egyelőre a változásra.
Sajnos, így nem vagytok túl rokonszenvesek a világ másik fele számára.

fehérfarkas 2013.09.23. 17:42:37

@Pensive: "Mit jelent a jó bánásmód? Az imám elmagyarázta: megfelelő méretű bottal kell őket elverni úgy, hogy ne maradjon nyoma."

Most használd a józan eszedet: tudod mit jelent ez? Tudod, hogy mi az az erősségű ütés, amitól már a női bőrön meglátszik az ütés nyoma? Már egy erősebb pofon is órákig meglátszik. Pedig az még nem is igazi ütés, mint ahogy pl. a fiúk szoktak egymással verekedni a suliudvaron. Akkor ez alapján a józan ésszel gondold végig, hogy max a gyengéd suhintás a megengedett.
De nem akarok anatómia-biológia órát tartani (orvos családból származom), csupán a józan észre kérlek, hogy hallgassál :)

Most abban nem megyek bele, hogy az eredeti arab kifejezés nem ütést jelent, hanem ez már a különböző európai fordításokba került így át.

fehérfarkas 2013.09.23. 17:46:15

@Pensive:
Olvasd el mi van a cikkben és ne csak eszetlenül copyzd a linket: "A robbantásokat a vasárnapi mise után követték el, a felelősséget pakisztáni tálibok vállalták magukra. A Dzsandullah nevű szervezet azért követte el a támadást, hogy megtorolja az amerikai robotrepülők bombázásait, amelyekkel az északnyugaton élő törzseket támadják."
www.origo.hu/nagyvilag/20130922-75-keresztenyt-oltek-meg-pakisztanban.html?sec-1

1. Tálibok követték el ("a felelősséget pakisztáni tálibok vállalták magukra")
2. megtorlásul az amerikai drónok támadásaira ("megtorolja az amerikai robotrepülők bombázásait")

Nem értek egyet a Tálibokkal és elítélem őket, de veled ellentétben nem mosom össze őket a normális muszlimokkal.

fehérfarkas 2013.09.23. 17:52:21

@Pensive:

Miért nem lepődöm meg, hogy az iszlamofób és cionista Memri TV a forrásod? LOL :D :D :D
Ez a TV és még néhány hasonló iszlamofób adó a legjobb reklám a muszlim szélsőségeseknek. nélkülük a szélsőségesek üzenetei max pár ezer emberhez jutnának el, de a Memri TV és társai összegyűjtk ezeket és felteszik a vlághálóra, hogy bárki megnézhesse. Indirekt módon ők adják a legjobb reklámot a szélsőségeseknek.

Tudom, hogy eredetileg az a célja a Memrinek és társainak, hogy az Iszlám vallást a szélsőségesekkel mossák össze, ezzel a módszerrel mégiscsak ők a legjobb reklámozóik.

A pedofíliáról: ez a legszánalmasabb érv, és általában azok a puhapöcsű abberált pasik érvelnek ezzel, akiknek normális felnőtt nőre nem áll fel a frakuk, hanem csak a gyerekekére.
Egyébként pedig korábban betettem melyik muszlim országban hol van a házasság alsó korhatára. Az iszlám szerint a házasságon kívüli szex tilos. Azok a tények.

fehérfarkas 2013.09.23. 17:58:08

@sztrugackij: "Választott népedet csak sajnálni tudom, hiszen senki sem születik öngyilkos terroristának.
Ti évszázadok óta adjátok át a gyűlölet képességét a következő generációnak."

Na és melyik a választott népem? Az arab? A török? Az újgur? A maláj? A bosnyák? A pándzsábi? A pastu? A bengáli? A perzsa?

A hozzászólásod többi részére reagálni is fölösleges, mert annyira demagógak és csak a hamis prekoncepciókat puffogtatod bennük.

sztrugackij 2013.09.23. 18:07:20

@Pensive: Köszönöm a Koránból vett idézeteket.
Én csak az emlékezetemre hagyatkoztam.
Barátunk zseniális abban, ahogy tudja "magyarázni, ami nincs, és tagadni, ami van."

sztrugackij 2013.09.23. 18:14:48

@fehérfarkas: "a hamis prekoncepciókat puffogtatod bennük."

A hamis prekoncepciókról én inkább hallgatnék a helyedben.
Minden vallás alapjáról beszélünk, ugyanis.
A te egész világnézeted arra épül.

Nem is kell válaszolnod.Szörnyen fárasztó veled a társalgás.
Én vagyok a hülye, hiszen egyszer már abbahagytam, de néha akkora baromságot bírsz leírni, hogy muszáj volt reagálnom rá.

fehérfarkas 2013.09.23. 18:42:32

@sztrugackij: "Köszönöm a Koránból vett idézeteket.
Én csak az emlékezetemre hagyatkoztam.
Barátunk zseniális abban, ahogy tudja "magyarázni, ami nincs, és tagadni, ami van." "

Ha ti ketten ilyen tájékozottak vagytok Iszlám ügyben, akkor biztos mondanak nektek valamit az olyan vallásudósok nevei mint a legnépesebb arab országnak Egyiptomnak a nagymuftija Ali Gomaa, vagy Osman Nuri Topbas, Bediüzzaman Said Nursi (a 20. sz. legnagyobb muszlim vallástudósának tartják, legfőbb műve a Risale-i Nur (A fény üzenete) egy 6000 oldalas monumentális Korán-magyarázat), Fethullah Gülen, Habib Ali Zain al-Abideen al-Jifri (a családfáját egészen mohamed unokatestvéréig és vejéig, a 4. kalifáig Alihoz vezeti vissza), Tantavi sejk (az al-Azhar korábbi vallási vezetője, 2010-ben meghalt), Mohamed Ahmed el-Tayeb (az al-Azhar jelenlegi vezetője vallási vezetője), Ahmed Cevdet Pasa, stb...
Ezek a 20-21- sz-i vallási vezetők, de korábban ott voltak az olyanok is mint Sejkh Abdul Kadir Geilani, Abu Hamid Muhammed al-Ghazali, Ibn Arabi, al-Kalábáđí, as-Sabbák, Ibn al-Farid, Sejk Naqsibend (az egyik legelterjedtebb szúfi rend alapítója), Jalal ad-Din Rumi (az egyik legnagyobb szúfi tanító, a táncoló dervisek rendjének alapítója), Yunus Emre, Aziz Mahmut Hudeyi, Abu Hanafi (a Hanafita iskola alapítója), Abu al-Hassan Asha'ri (az Ashari iskola megalapítója - valójában nem új iskolának számít, hanem a Hanafita iskola továbbfejlesztésének, ezért nem szerepel 5.-ként a szunnita iskolák között), Málik Ibn Anasz (a Malikita iskola alapítója), al-Shafi (a Sháfi iskola alapítója), stb...

Gondolom nemcsak hallottál róluk, hanem ismered is a tanításaikat és a Korán értelmezéseiket is, ha ennyire tudod Pensive-vel osztani az észt az Iszlámról és a Koránról.

Akár hiszed akár nem, de a muszlimok többsége az ő tanításaik alapján ismeri meg az iszlámot és nem pedig a vallási egyetemet soha el nem végzett Oszama Bin Láden és társaié alapján.
Gondolom nem tudod, ezért elárulom neked, hogy az iszlám világban vallástudósnak csak azt mondják, akiknek erről vallási egyetemen szerzett diplomája van.
Oszama Bin Láden és társai soha nem jártak vallási egyetemre. Ahogyan az USA és Izrael által Szíriában támogatott muszlim szélsőségesek sem. A CIA és Moszad gerillaharcos kiképzőközpontjai nem azonosak a vallási egyetemekkel - ha ezt nem tudtad volna :)

sztrugackij 2013.09.23. 19:11:20

@fehérfarkas:
Kedves barátom!
Az élet túl rövid ahhoz, hogy huszadik századi iszlám vallási vezetők neveinek kimondását gyakoroljam egész nap, kettétört nyelvvel.
Az iszlám irodalom, az már más.
Az egyik legszebb történet, amit valaha is olvastam, az Dzseláleddín Rúmi alkotása.
Te hogy állsz a zsidó irodalommal?

Nem hinném különben, hogy túl sok ateista-cionistával találkoztál eddig, aki olvasott Dzseláleddín Rúmitól(ha megengeded, én maradok a fonetikus írásmódnál).
Jobban is megbecsülhettél volna.

A Korán értelmezéseit pedig hagyjuk.
Az egész iszlám-muszlim világban a mai napig is korlátozva vannak a nők jogai.
Mi az hogy tilos a házasságon kívüli szex?
Államilag, egyházilag üldözik és büntetik?
Mi a büntetési tétele?
A tiltás melyik félre vonatkozik?
Ugyanúgy büntetik a férfi félrelépőt is, mint a nőt?
Szerinted ez helyes?

Már saját magadnak is ellentmondasz.
Mi szükség erre?
Minden vallás egy szar, csak a tied hígabb, ezért a többinél is undort keltőbb.

fehérfarkas 2013.09.23. 19:25:31

@sztrugackij: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy huszadik századi iszlám vallási vezetők neveinek kimondását gyakoroljam egész nap, kettétört nyelvvel.
Az iszlám irodalom, az már más."

Azt hittem ismered őket és a tanításaikat?
ezek szerint úgy beszéltél valamiről, hogy legfontosabb tanítóikat, vallástudósaikat és tanításaikat, értelmezéseiket nem is ismered?
Vajon miért nem lepődöm meg? LOL :D :D :D

"Az iszlám irodalom, az már más.
Az egyik legszebb történet, amit valaha is olvastam, az Dzseláleddín Rúmi alkotása."

Pedig az egyik legnagyobb vallástudósnak és vallási tanítónak is tartják. Kár, hogy azt az oldalát egyáltalán nem ismered. Mert ha ismernéd, akkor nem írtál volna mindenféle hülyeséget az Iszlámról és a Korán értelmezéséről.

"Mi az hogy tilos a házasságon kívüli szex?
Államilag, egyházilag üldözik és büntetik?
Mi a büntetési tétele?"

Ughyanúgy, ahogyan a Biblia és a Tóra is tiltja. Nagy izraelfilként és cionista propagátorként illene ismerned a Judaizmus vallási szent iratait, és mit tartalmaz.

"Ugyanúgy büntetik a férfi félrelépőt is, mint a nőt?"

Igen, beleértik.

"Minden vallás egy szar, csak a tied hígabb, ezért a többinél is undort keltőbb. "

Elég furcsa ezt egy cionista propagátortól hallani, aki folyton a zsidókat és Izraelt védi.
De legalább nyilvánvaló vált általad is, hogy a cionisták judaizmus ellenesek.

2013.09.23. 19:25:58

"orvos családból származom"

Ajjjvéé!! :) Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba.

sztrugackij 2013.09.23. 20:14:27

@fehérfarkas: "ezek szerint úgy beszéltél valamiről, hogy legfontosabb tanítóikat, vallástudósaikat és tanításaikat, értelmezéseiket nem is ismered?"

Ezek szerint úgy beszéltél valamiről, hogy sem a cionizmus és Izrael történelmi hátterével, sem a tényekkel, de még a saját vallásod szent könyvében leírtakkal sem vagy tisztában?

"Elég furcsa ezt egy cionista propagátortól hallani, aki folyton a zsidókat és Izraelt védi.
De legalább nyilvánvaló vált általad is, hogy a cionisták judaizmus ellenesek. "

Tömény hazugság már megint.
Te még véletlenül sem tudsz egyetlen helytálló kijelentést leírni.
Ti, úgy látszik nagyon kreatívok vagytok az "értelmezésekben".

1.Nem vagyok "propagátor".Egyszerűen ebben a vitás kérdésben a zsidóknak adok igazat.
2.Nem "folyton" védem a zsidókat sem.Lásd. az 1.pont második mondatát.
3.Nem judaizmusellenes vagyok, hanem ateista.
Ezen belül inkább nevezhetnél keresztényellenesnek, vagy iszlámellenesnek, mivel ezeket jobban elítélem a nevükben elkövetett tömeggyilkosságok miatt.
A judaizmus áldozatairól nincsenek adataim.

Nem tudsz te semmit, még szöveget értelmezni sem.

Egy ócska hazudozó vagy.
Azzal pedig, hogy iszlám rajongó létedre fogalmad sincs Dzseláleddín Rúmi művészetéről, végképp elvágtad magad nálam.
A vallás lassan mindent kilúgoz belőled.
Egy üres, saját gondolatok nélküli bábu vagy, akinek a szerkezetét felhúzták, és most darálja a beleépített szöveget.
Ha megakad, újrakezdi.

fehérfarkas 2013.09.23. 20:28:13

@sztrugackij: "Azzal pedig, hogy iszlám rajongó létedre fogalmad sincs Dzseláleddín Rúmi művészetéről, végképp elvágtad magad nálam."

Nézd, a személyeskedő megjegyzéseidre egy ideje már nem reagálok, csupán a tartalmi dolgokra koncentrálok. Van egy olyan érzésem, hogy Rúmiból nem sokat értesz meg, ha a vallásától, az Iszlámtól elszakítod és attól külön veszed a művészetét.

Nézd, van a világban egy csoport, akik a szúfikat és ezen belül Rúmit az Iszlámmal szembe állítják - te pont ugyanúgy viselkedsz mint ők.
A másik hasonlóság azon csoport és közted, hogy ők is Izraelt és a cionizmust védik. Ők is az Iszlám vallást meg a muszlimokat (azon belül is leginkább az arabokat és palesztinokat) gyalázzák és ellene uszítanak.
Véletlen egybeesés lenne?

sztrugackij 2013.09.23. 20:57:36

@fehérfarkas: "Van egy olyan érzésem, hogy Rúmiból nem sokat értesz meg, ha a vallásától, az Iszlámtól elszakítod és attól külön veszed a művészetét. "

Sajnos, ezt te, mint kívülálló, már nem ítélheted meg.
Egyébként tévedsz.

"te pont ugyanúgy viselkedsz mint ők.
Véletlen egybeesés lenne? "

Igen.
Én ugyanis pontosan úgy viselkedem, mint egy ember, aki rajong az irodalomért,valamelyest többet olvas az átlagnál és nem vallási alapon választ olvasnivalót.
Ezt ajánlottam már neked is korábban.

Teljesen felesleges ideológiát belemagyaráznod az ízlésembe.
Nem vagyok én te!

fehérfarkas 2013.09.24. 14:11:00

@sztrugackij:

Itt most nem általánosságban az irodalomról és költészetről van szó, hanem Rúmiról. Ha te az Ő költészetéből csupán annyit értettél meg, hogy szép szerelmes verseket ír, akkor csak nagyon tudlak sajnálni.

sztrugackij 2013.09.24. 15:36:12

Kíváncsian várom elemzésedet Rúmi költészetének többrétűségéről, különös tekintettel az iszlám vallás meghatározó szerepéről a műveiben.
Mit véltél felfedezni a misztikum, a vágyódás és a szerelem kifejeződése mögött?
Az általa képviselt szúfizmus, bár az iszlámhoz köthető, inkább nevezhető filozófiai irányzatnak, szemléletnek, mint vallásnak;nem véletlen, hogy az iszlám eretneknek, szektásnak minősíti a szúfikat.

Lehet, hogy irodalomtörténeti mérföldkőhöz érkeztünk?
Nézzük, mit tudsz!

fehérfarkas 2013.09.24. 19:04:49

@sztrugackij: "Kíváncsian várom elemzésedet Rúmi költészetének többrétűségéről, különös tekintettel az iszlám vallás meghatározó szerepéről a műveiben.
Mit véltél felfedezni a misztikum, a vágyódás és a szerelem kifejeződése mögött?
Az általa képviselt szúfizmus, bár az iszlámhoz köthető, inkább nevezhető filozófiai irányzatnak, szemléletnek, mint vallásnak;nem véletlen, hogy az iszlám eretneknek, szektásnak minősíti a szúfikat."

Ezt kimondta neked? Egy wahhabi? Egy muszlim szélsőséges? Egy Oszama bin Laden vagy annak követője? Vagy valamelyik alkaidás vagy Muszlim Testvériség tag? LOL :D :D :D
Ezzel a hozzászólásoddal és érveléseddel csak azt támasztottad alá, amit korábban írtam :)

fehérfarkas 2013.09.24. 19:29:02

@sztrugackij:

Itt egy részlet Rúmitól:

"...Today I have seen
the charm, the beauty,
the unfathomable grace
of the face
that I was looking for...

...I am bewildered by the magnificence
of your beauty
and wish to see you
with a hundred eyes

My heart has burned with passion
and has searched forever
for this wondrous beauty
that I now behold

I am ashamed
to call this love human
and afraid of God
to call it divine...

...My arrow of love
has arrived at the target
I am in the house of mercy
and my heart
is a place of prayer" (Rumi)

Dzsalaladdin Rumi nem egyszerűen istenhívő volt mint a vallásosak többsége, hanem egyenesen szerelmes volt Istenbe. Sok istenhívő a büntetéstől félve tartja be az isteni törvényeket, mert fél a pokoltól. Rúminál ez szóba sem jöhet, mert ő nem a pokol tüzétől való félelem miatt cselekszik jókat, hanem Istenbe való szerelme miatt. Ő azért élt és cselekedett, hogy a túlvilágon Istennel találkozhasson, azzal, akibe egész életében szerelmes volt.
Ez így leírva furcsán hangzik, de a verseit olvasva az emberek többségének a szíve egyből felfogja miről van szó (persze aki tagadja Istent, és Rúmi verseiből kivonja Rúmi Istenben való hitét, attól nem csodálkozom, ha a verseinek spirituális oldalát nem tudja felfogni).
Rúminak sok versét az évszázadok alatt (nem véletlenül) szerelmes versnek használták fel a férfiak a női szíveket meghódítani, de Rúmi azokat a valóságban nem nőknek írta, hanem Istennek.
Ne felejtsük el, hogy az egyik legnagyobb szúfi mesterről, a kerengő dervisek rendjét megalapító mesterről van szó. Amely rendet hiába tiltott be a szekuláris világ államot erőltető Atatürk, mégis Rúm vált Törökország egyik jelképévé, Konyaban levő sérját pedig a mai napig zarándokok tömege keresi fel.

Osman Nuri Topbas egyik könyvéből idézek Rúmival kapcsolatban:
"A szolgálat értéke az áldozat mértékétől függ, és attól, hogy mennyire tekintjük istenszolgálatnak. Mások szolgálatával az legyen a célunk, hogy a Legmagasztosabb Allah megelégedését elnyerjük, és úgy kell szolgálnunk, hogy ne bántsuk meg azoknak az érzéseit, akiket szolgálunk.
Ezt a gondolatot gyönyörűen fogalmazza meg Mewlana Rumi:
>>Az evilági tőke az arany, a Túlvilágé pedig a szeretet, és a könnyek a szemedben. Aki tőke nélkül megy a piacra, annak hiába múlt el az élete, és kiábrándultan tér haza.
A Teremtő megelégedéséért szolgálj – mit érdekel téged, hogy az emberek elutasítanak vagy elfogadnak-e?<<
Vagyis Rumi azt tanácsolja nekünk, hogy Allahtól várjuk a jutalmat, ne pedig a szolgáitól. Az Ő ajándékaihoz viszonyítva minden más ajándék semmi."

sztrugackij 2013.09.24. 23:14:10

@fehérfarkas:
Bizonyos értelemben igazad van.
A szúfizmus tulajdonképpen Isten keresése, Isten személyes, közvetlen megtapasztalása.
Követői ehhez általában valamilyen extatikus állapot elérését érezték szükségesnek, amit különböző meditációs eszközöket(zene, tánc)használtak segítségül.
Rúmi minden bizonnyal Isten szeretetét vélte átélni először
Samsz ad-Dínnel, majd Száláh ad-Dín Zarkúbbal való lelki kapcsolatából.

"de Rúmi azokat a valóságban nem nőknek írta, hanem Istennek."

Vagyis inkább az isteni szeretet földi hordozóinak.
Ugyanis nem Allah, vagy Isten nevét írta költeményei legvégére, hanem Szamszét.
Attól hogy Isten lényét kereste mindegyikükben, költeményeit nyugodtan lehet szerelmes verseknek tekinteni.

"Ő azért élt és cselekedett, hogy a túlvilágon Istennel találkozhasson"

Nem nagyon érted a szúfizmus lényegét.

fehérfarkas 2013.09.25. 01:45:03

@sztrugackij:

Szamsz a nagy tanítója volt, aki bevezette a szúfizmusba. De nem őt imádta, nem őt istenitette, hanem Istent.

A szúfizmus nem szekta, hanem Iszlámnak a legmélyebb, legspirituálisabb értelmezése, amikor az ember nem elgszik meg a Korán szó szerinti értelmezésével, hanem lelkileg is minél jobban meg akar felelni az isteni törvényekben, hogy a Paradicsomba kerülhessen.

"Nem nagyon érted a szúfizmus lényegét."

Ezt mondod te.
A szúfizmus lényegét nem tudod megérteni a próféták tanításai, és a Korán ismerete (ami a muszlimok és így a szúfik szerint is Isten szava) nélkül. Hogyan ismered meg mit akar Isten, ha prófétáira nem hallgatsz, és a kinyilatkoztatásait nem olvasod el?
Saját magad vágyait akarod megnenni a saját Istenednek? Szerinted a szúfik ezt az utat követik, vagy a Koránban lírt utat?
Ne feledd, hogy most a szúfikról van szó, és nem a hindukról, nem a keresztényekről, nem a buddhistákról, nem a zoroasztrókról, nem az ateistákról.

Egyébként hány szúfi mester könyvét olvastad, ha ennyire osztod az észt?
Ja, hogy amikor az előbb felsoroltam pár szúfi mestert, akkor az volt a válaszod: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy huszadik századi iszlám vallási vezetők neveinek kimondását gyakoroljam egész nap, kettétört nyelvvel."

Ráadásul abban régi nagy mesterek neveit is megemlítettem, de ezekt te úgy látszik képtelen voltál felismerni.
Tudod, akiket megemlítettem muszlim nagy vallástudósokat, azok olyanok az iszlám világban, mint a kereszténységben Aquinói Szent Tamás vagy Assziszi Szent Ferenc és társaik. :)

sztrugackij 2013.09.25. 08:55:34

@fehérfarkas:
Nem vagyok szúfista, és nem az iszlám vallás tölti ki az egész életemet, mint neked.Amit tudok róla, azt Rúmin keresztül tudom.
Azt azonban nem látom be, miért kellene nekem csakis a spirituális oldaláról szemlélnem és felfognom a költő művészetét.
Talán Coleridge verseihez ópiumfüggőség szükséges?Poe-hoz alkoholistává kell válnom?
Az Ezeregyéjszaka meséihez hinnem kell a dzsinnekben, míg Gogolnál kötelező az ördögben való hit?
Szépen vagyunk!Hajíthatom ki a fél világirodalmat!
Ti mindent a vallás szűrőjén keresztül néztek, és az égvilágon mindent annak rendeltek alá.
A szépséget sem önmagáért keresitek és kedvelitek, hanem igazolást és megerősítést szeretnétek általuk kapni a hitetekhez.
Az irodalomban és főleg a költészetben a tartalom mindig másodlagos, annál is inkább mert ez általában minden versben hasonló vagy éppen ugyanaz.
A versekben a vágyakozás és a szerelem művészi kifejezése az ami gyönyörködtet, teljesen mindegy, hogy a tanítómestered vagy a megholt kedvesed után epekedsz.

sztrugackij 2013.09.25. 10:49:12

@fehérfarkas:
Ahogy javasoltad, elolvastam a kommenteket, de csak egy tipikus vallásfilozófiai vitának tűnt számomra, ami ugyanúgy kialakulhatna egy katolikus és egy református között is.
Ateistaként teljesen érdektelenül állok az ilyenhez, hiszen az én felfogásom szerint már a vita kiindulási alapja is teljes képtelenség.
A hangnem előtt viszont le a kalappal.

fehérfarkas 2013.09.25. 12:43:15

@sztrugackij: "Nem vagyok szúfista, és nem az iszlám vallás tölti ki az egész életemet,"

Persze, hogy nem az tölti ki az éltetedet. Furcsáltam is volna, ha úgy lenne, hiszen szinte az összes hozzászóláosd ehez a poszthoz a cionisták/Izrael védelméről, és a muszlimok/Iszlám gyalázásáról szól.

Másrészt pedig birom azokat, akik nagy szájjal osztjk az észt, de még az alap fogalmakkal sincsenek tisztában.
Olyan nincsen, hogy szúfista. Ezt a hibás kifejezst azok használják, akiknek fogalmuk sincsen mi az a szúfizmus, és kiket neveznek annak.

"Ahogy javasoltad, elolvastam a kommenteket, de csak egy tipikus vallásfilozófiai vitának tűnt számomra"

Akkor ezek szerint neked nem esett le (a kommnentek olvasásából), hogy a szúfizmus mennyire elválaszthatatlan az Iszlámtól, a Korántól, és a próféták tanításaitól. Pedig a kommentelők között volt pár szúfi is.
(az egyik kommentelő az egyik tariqának a követője - ő már csak tudja miben hisz és mit követ, és miről szól az;
egyébként tartott előadásokat is a témában - ingyenes bárki elmehetett volna rá;
te is elmehetnél ilyen előadásokra és akkor nem szemetelnéd teli a netet mindenféle dolgokkal, amiknek a valóságoz semmi közük)

"Ti mindent a vallás szűrőjén keresztül néztek, és az égvilágon mindent annak rendeltek alá."

Ez nem így van, de a szúfi mesterek költészetét elválasztani a vallásuktól és az Istenhitüktől nem szabad. A spiritualitásuk, a világra való rátekintésük, az erkölcsi életük és tanításaik mind az Istenben való nagyon mély hitükből ered.

Mondik egy példát: egy sima mezei muszlim felfoghatja úgy a dolgot, hogy lop egy almát, aztán Isten majd megobácstja neki miután a tettét megbánta.
Egy szúfinál ez ki van zárva. A szúfi szerint a lopás bűn, és egy megbánással nem lehet meg nem történté tenni. Ezért a szúfi nem fog lopni - kivéve, ha éhenhalás esete forog fent, és hiába kért bárkitől is élelmet, senki nem adott neki. De utána az ellopott étel értékét a tulajdonosának visszaadja. Mert a lopást bűnnek találja, amit jóvá kell tennie (aktív konkrét cselekedettel). Ugyanis a szúfik nagyon mélyen hisznek abban, hogy csak akkor jutnak be a Paradicsomba, ha erényesen, erkölcsösen, másokon segítve, önfeláldozóan, a saját alsóbb énjüket legyőzve élnek.
Olyan nincsen, hogy a szúfi ennyire mélyen hisz Istenben, de az írásaiban pedig ez ne tökröződne. Mert akkor az illető nem igazi szúfi: mert akkor képmutató lenne - a szúfik pedig a képmutatást az egyik legutálatosabb bűnnek tartják.
Csakhogy Rumiról tudjuk, hogy ő igazi szúfi volt. Sőt, az egyik legnagyobb szúfi mesterként emlegetik, és a sírjához a mai napig tömegek zarándokolna el a tiszteletüket és szeretetüket leróni.

sztrugackij 2013.09.25. 16:31:26

@fehérfarkas:

"szúfi mesterek költészetét elválasztani a vallásuktól és az Istenhitüktől nem szabad. "

A helyzet az, hogy te elsősorban a szúfit látod Rúmiban, én pedig a költőt.Bármennyire is helyteleníted.
Sőt, ezzel gyakorlatilag így van az egész világ.
Inkább örülnöd kellene, hiszen csak szúfiként sokkal kevesebben ismernék.

"Akkor ezek szerint neked nem esett le (a kommnentek olvasásából), hogy a szúfizmus mennyire elválaszthatatlan az Iszlámtól, a Korántól, és a próféták tanításaitól."

Képzeld, észrevettem.Ahhoz képest eléggé meg tudja osztani a véleményeket az iszlám valláson belül.
Viszont engem ez a rész nem érdekel.
Rúmi verseit olvasom, és hit nélkül is tudom csodálni.
Ezt persze te nem értheted.
süti beállítások módosítása