sorok között

sorok között

Süket duma az államadósság

2013. augusztus 08. - Politikai Ateista

Varga Mihály szerint felesleges az államadósság növekedésén havi szinten kiakadni. Ha csökken, ők majd úgyis szólnak. Ha nő, akkor félre vagyunk vezetve. Vigyázat, a számok csalnak!

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium tisztában van az államadósság jelenlegi szintjével, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az adósság hullámzik, így nem érdemes a havi adatokat nézni, mert ezek félrevezethetik a közvéleményt. Az államadósság alakulását csak hosszabb távon és csak GDP arányosan vizsgálva kaphatunk objektív képet.

Az adósságállományt a magas forint állampapír-kibocsátások növelték, mivel az év első hónapjaiban az időarányos tervet meghaladó bruttó forint kibocsátások valósultak meg, ezáltal stabilabbá válik az adósság finanszírozása az év hátralévő részében. A nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is meg tud felelni az ország a hátralévő törlesztési kötelezettségeinek, ha egyfajta tartalékot képez az Államadósság Kezelő Központ. Ennek tükrében az átmeneti állománynövekedés kedvező helyzetként és az Adósságkezelő előrelátásaként értékelhető.

- Jelentős finanszírozási tartalékok állnak az átmenetileg megnövekedett államadósság hátterében - Nemzetgazdasági Minisztérium

 

A növekvő adósság hátterében a bölcs előrelátás és a tartalékképzés áll. Az Adósságkezelő felkészült a befektetői hangulat romlására, és/vagy az IMF előtörlesztésre. Van némi ellentmondás a dologban, de én mindent elhiszek.

 

És ha már a tartalékoknál tartunk...

 

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatokból kiderül, hogy a most elrendelt kifizetések közül a legtöbb pénzt, 13,5 milliárd forintot a pénztárgépek cseréjével összefüggésben biztosítja a kormány a tartalékból, de támogatást nyújtanak például a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítésére és a cserkészszövetségnek is. - Tovább fogy a tartalék - újabb osztogatásról döntött a kormány - Napi Gazdaság

Júliusban 595 millió euróval csökkent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka és 33,734 milliárd eurót tett ki a hónap végén – derül ki a jegybank szerdán közzétett előzetes adataiból. A tartalékok szintje harmadik hónapja apadt az áprilisi 35,894 milliárd euróról. - Tovább apadt a devizatartalék - Tőzsdefórum

Májusban a megmaradt nyugdíjvagyon részvényeiből történhetett értékesítés, júniusban pedig ismét milliárdokat fordítottak adósságcsökkentésre. - Még tovább apasztották a nyugdíjvagyont - Menedzsment Fórum

Az előrelátó tartalékolás pedig dübörög tovább ...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr355449979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2013.08.08. 16:15:11

"Az államadósság alakulását csak hosszabb távon és csak GDP arányosan vizsgálva kaphatunk objektív képet." Ez pontosan így van, aki ezt nem érti, az buta.

Blogger Géza 2013.08.08. 16:18:21

@s: Itt: államadósság-csökkentés, MOL, Rába, elkülönített alap...

Mr. Waszabi 2013.08.08. 16:21:58

Háát, lehet hogy szólnak, de addigra már nem lesz miért, meg nem lesz kinek. Mert ezt nem ők fogják bejelenteni, mint ügyeletes kormány. Emlékeim szerint az elődkormány földbetaposásának stratégiai gerince az államadósság csökkentése volt. Most meg "ne törődjünk vele napi szinten,majd szólnak, ha csökkent" ? Arról nem beszélve, hogy a kutyát nem érdekelné, ha nem vetnének ki ezzel az indokkal negyedévente 2 új megszorító csomagot. Ugyan már.

Hertelendi 2013.08.08. 16:23:27

@Blogger Géza: " Ez pontosan így van, aki ezt nem érti, az buta."
Hát igen, ez a fidesz mentalitás. Ti vagytok az okosak, de ettől még szívni fogtok jövőre.

Cs 2013.08.08. 16:23:47

@Ándi bácsi: Ez egyáltalán nem biztos, sőt.
Ez az egész rohadt egyszerű matematika.

2010 óta is az államháztartás hiánya nagyobb, mint a gazdasági növekedés. Ezt az eredményezni, hogy az államadósság mind nominálisan, mind GDP arányosan konstans nő. Annyi történt, hogy visszafogták az államháztartás hiányát így lassabban nő az adósság + a Manyup pénzeket beleöntötték.

Gazdasági növekedés nélkül nincs tartós GDP arányos csökkenés.

s 2013.08.08. 16:28:32

@Blogger Géza: Eltőzsdézték volna? Azt a kurva . . . Pedig pont arról volt szó, hogy azt nem kellene. No, most már mindegy, ott egye meg a fene.

s 2013.08.08. 16:30:04

@Blogger Géza: Három év nem elég hosszú táv? Akkor nem tudom mi az, mert egy ciklus nény év.

toportyánzsóti 2013.08.08. 16:30:25

@Mitzimackó: Annyival olcsóbb volt hogy még 280-as eurónál betárazták a rávalót,ők is tudták hogy kuszaszem jegybankelnökké kinevezése elqrja a forintot rendesen!

Blogger Géza 2013.08.08. 16:31:50

@s: És biza a 2010 2. negyedévi 85%-hoz képest a 2013. 2. negyedévi 83% bizony csökkenés.

toportyánzsóti 2013.08.08. 16:32:31

@Blogger Géza: Könnyű téged megmajmolni,akár a többi narancsost.Skiccplagi mesélhetne róla...

M_R 2013.08.08. 16:33:45

@Blogger Géza:
"Ez pontosan így van, aki ezt nem érti, az buta. "

Vagy csak nem elégségesekkel bukdácsolt át matekból elsőtől az esti egyetemig, mint a fideszes miniszter urak és miniszterasszonyok...

toportyánzsóti 2013.08.08. 16:35:00

@Hertelendi: Már most szívnak a négyszertákolók,évvégén lehet visszaesnek a túzottdeficit alá ezzel a lyukas vágyvezérelt bevételekre alapozott kőccségvetéssel...

s 2013.08.08. 16:35:58

Ja, ja. GDP 10%-a. Mennyit kerestek ti egy évben? Nem úgy értem! Nem kell ide kiírni. Ekkora paraszt még én sem vagyok. Hát sacc/köbgyök az lenne a te GDP-d. Ennek a 10%-ával, tehát több mint egy havi bevételeddel bántak hitvány módon. Csak úgy viszonyítás képpen.

toportyánzsóti 2013.08.08. 16:36:38

@Blogger Géza: Emlékszel mennyit jósoltatok ezév végire?!Bukta lesz szokás szerint,még semmi nem sikerült.

M_R 2013.08.08. 16:38:38

@Blogger Géza:
"És biza a 2010 2. negyedévi 85%-hoz képest a 2013. 2. negyedévi 83% bizony csökkenés. "

A 204 2 negyedévi meg több lett mint a 2010 2 negyedévi. Bár a tények téged mindig összezavarnak - ne is figyelj rájuk..

Blogger Géza 2013.08.08. 16:39:35

@toportyánzsóti: Nem igazán foglalkozom jóslásokkal, engem a tények érdekelnek. És ezek bizony azt mutatják, hogy 2002 és 2010 között kb 30%ponttal emelkedett ez a ráta, azóta viszont egy enyhe csökkenésbe kezdett. Ez nagyon nagy szó tekintve azt is, hogy az EU-ban tovább emelkedik.

Blogger Géza 2013.08.08. 16:41:13

@M_R: Hogy jön ide a római birodalapm??? :D 204-es államdósság, ejnye-bejnye, és te akarsz matekból kioktatni bárkit is? :) Hanyadikba jársz?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.08.08. 16:44:17

@Blogger Géza: Nem, aki ezt nem érti, Selmeczy Gabriella, vagy Szíjjártó Péter.

index.hu/chart/2012/01/04/akkor_hat_hany_alma_is_a_magyar_adossag/

Tavaly ilyenkor még az volt a félrevezető a kormány szerint, ha valaki a GDP %-ban arányosat nézte.. most meg az a jó, és a nominális adósság vezet félre...

Ugye, mindig is hadban álltunk Eurázsiával..

Blogger Géza 2013.08.08. 16:46:30

@stark: "Tavaly ilyenkor még az volt a félrevezető a kormány szerint, ha valaki a GDP %-ban arányosat nézte." Ezt ki is mondta pontosan?

s 2013.08.08. 16:55:12

@Blogger Géza: Közben eltűnt a GDP 10%-ának megfelelő megtakarítás, mint említettem.

Blogger Géza 2013.08.08. 17:00:54

@s: Nem tűnt el, mint már említettem. Vagy a te logikád alapján ha a MOL részvény a manyupban van, akkor az "van", ha meg közvetlenül az állam tulajdonában van, akkor "nincs"? Marhaság. Egyébkét is az a döntő, hogy mi után kell kamatot fizetni, az terheli meg az államháztartást, az pedig csökkent, tudjuk, hogy ebben benne van nyugdíjreform is. Bajnaiék is próbálkoztak ezzel, de nem volt érezhető hatása. Hja kérem, van, aki próbálkozik, van, aki meg is csinálja.

Hertelendi 2013.08.08. 17:12:48

Én csak azt nem értem, hogy ez a sok kis fideszgyökér (blogger, ándi bácsi stb..) miből gondolja, hogy bárki is elhiszi nekik a sok-sok hazugságot, amit orbán tanított nekik...
Miért nem az MNO-n hazudoznak????

Hertelendi 2013.08.08. 17:16:27

Most olvastam egy Harrach nyilatkozatot a KDNP választási esélyeiről. Azt mondta ha jövőre önállóan indulnának a választáson simán 7%-ot elérnének, mert több 10.000 tagjuk van és többszáz szervezetük. Na ennyit a kormányoldal igazmondásáról...
Blogger??? Vélemény???

Hertelendi 2013.08.08. 17:18:43

@Blogger Géza: "Hja kérem, van, aki próbálkozik, van, aki meg is csinálja." Veled is csak próbálkoztak, aztán így sikerültél...:D

toportyánzsóti 2013.08.08. 17:33:33

@Blogger Géza: Hazug cigányokra emlékeztetel,akik fényes nappal kilopták az üveg szemem.

Jhonnyq 2013.08.08. 17:33:59

@Blogger Géza: Az összes fizetett vagy ostobasàga révén Orbàn seggèt nyaló fidesztrollnak üzenem,hogy rohadjatok meg....

komplikato 2013.08.08. 17:34:15

@Blogger Géza: Mennyit buktak a MOl részvényeken? Nem, nem érdekel, hogy "biztos befektetés", pláne most nem amikor lehet a horvátok lecsukatnak pár MOl arcot ...

s 2013.08.08. 17:37:37

@Blogger Géza: "Vagy a te logikád alapján ha a MOL részvény a manyupban van, akkor az "van", ha meg közvetlenül az állam tulajdonában van, akkor "nincs"?"
Rátapintottál a lényegre. Ugyanezt elmondhatnánk így is: Vagy a te logikád alapján ha a devizád a saját bankszámládon van, akkor az "van", ha meg közvetlenül az állam tulajdonában van, akkor "nincs"? Hát igen. Mondtam én, rápacsáltál. Okos gyerek vagy te, bloggergéza.

A másik: nem sikerült olyan kurva jól ez a mai forrásbebonás, nem tudom hallotad -e hírét. Ha lenne manyup, persze ez is másként alakulhatna. Azoknak ugyanis muszáj vásárolni valamennyit. Így mennek a dolgok. Most kiveszik az eho alól az állampapír megtakarítást, de szerintem még így is eszement idiótának kell ahhoz lenni, hogy valaki vegyen belőle. Szerintem a bankból is vedd ki a pénzt. (Ne legyél már devizahiteles iq bajnok. Amit orbán papa ellop, azt sosem látod viszont.)

Jhonnyq 2013.08.08. 17:37:58

@Blogger Géza: Napról-napra kevesebben vagytok fidesz suttyók...Jövőre pedig szépen kikoptok a kormànyzàsból mint 2002-ben.

s 2013.08.08. 17:39:33

@toportyánzsóti: Te volnál matolcsy? Aztakurva . . . :-D

komplikato 2013.08.08. 17:40:14

@Hertelendi: "Miért nem az MNO-n hazudoznak????"

Ki mondta neked, hogy nem ott vannak félállásban? :D
Bár szoktak ide a Századvégtől is járni.

toportyánzsóti 2013.08.08. 17:42:29

@s: Ez egyáltalán nem vicces,hehe.

Hertelendi 2013.08.08. 17:43:43

@komplikato: És ott egymást hülyítik????

komplikato 2013.08.08. 17:55:30

@Hertelendi: Na. most vizualizáltam amikor ezek egymást közt, egymást akarják meggyőzni milyen jól megy minden ... :D

T.Jani 2013.08.08. 17:57:32

Én azt nem értem milyen adósságcsökkentés?
Az adósság nem csökkent csak kifizettünk egy Bankot (IMF) úgy hogy másiktól (kis/nagy befektetők) veszünk fel olyan hitet amit elég 5-10 év múlva törleszteni.
De mi van ha akkor is majd nekünk kell törleszteni??

Jhonnyq 2013.08.08. 17:59:51

@komplikato: Szerintem mikor ezek egymàs között vannak,akkor beérik azzal,hogy A GyurcsànymegaBajnai...Szerintem mit sem foglalkoznak a tényekkel...

VadMacs 2013.08.08. 18:05:54

@Blogger Géza:
Manyup & MOL részvények...?
Hát a gonosz zájemeff' hiteléből bevásárlás az smafu? Előtte jól felbaszcsizni az árfolyamot a balfasz kurmánykommunikéjsönnel, hogy minél többe kerüljön a birka adófizetőknek...?

Ne tőzsdézzék el a 'zemberek nyugdíját, mi...?

Blogger Géza 2013.08.08. 18:11:36

@Jhonnyq: "A biztos pártválasztók körében a Fidesz 50 százalékot ért el, az MSZP 27 százalékot. "

index.hu/belfold/2013/07/16/ipsos_fidesz_25_mszp_15/

Blogger Géza 2013.08.08. 18:13:40

@komplikato: Semennyit. Majd ha eladják, akkor lehet ilyet megállapítani. (Egyáltalán nem biztos, hogy el lesz az adva belátható időn belül...)

komplikato 2013.08.08. 18:21:24

@Blogger Géza: Amúgy ha jól értelmezem az egész MOL "megmentése", nehogy a gonosz ÖMV vagy Lukoil megvegye, csak azért volt, hogy Csányi mesternél maradjon a botkormány? Most viszont valamiért ő nem annyira jó elvtárs és most rugdossák? Akkor nem volt egy nagy biznic.

VadMacs 2013.08.08. 18:27:49

@Blogger Géza:
>"A biztos pártválasztók körében a Fidesz 50 százalékot ért el, az MSZP 27 százalékot. "

Abban én sem hiszek, hogy itt jövőre kurmánybuktatás lesz, a Nemzeti Dohányisztán és Mutyisztán jövőre is épülni fog (a lakosság meg leépülni, gondolom a kövi hullám ismét a választások után indul meg).
Azt azért jegyezzük meg, hogy az "árpádsáv népe" az, aki rohadtul büszke a nagy nemzeti cigó(ego)jára, és be is vallja ha kérdezik. Viszont nem kevesen vannak azok, akik nem nyilatkoztak...

Viszont a kétharmad tuti nem lesz meg neki, anélkül viszont egyedül max a saját szarukba fognak belefulladni a kövi 4 évben, amit a mostani kétharmaddal megástak, majd bebetonoztak. Remélem 5 év múlva akkorát, vagy még orbitálisabbat fognak bukni, mint az "elmútnyóccév", és remélem akkor ez a párt is a történelem szemétdombjára kerül - végre.

Blogger Géza 2013.08.08. 18:37:46

@VadMacs: "Viszont a kétharmad tuti nem lesz meg neki" Nos, én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ha már a szocialista kötődésű Levendel Ádám Ipsosa 50%-ot hoz ki nekik, könnyen meglehet az akár 52% is jövőre, azzel meg simán meglehet. Akárcsak 2010-ben. Ne feledjük, a munkanélküliség 4 éves mélyponton, sok év óta először látszik növedekés a belföldi fogyasztásban, az infláció sok évtizedes mélyponton, szeptembertől jön az extra pedagógus-béremelés, a rezsicsökkentés mindenkinél érződik, egyre többen látják úgy, hogy nem is mennek rossz irányba dolgok.

NYJetsTD 2013.08.08. 18:48:46

@Blogger Géza: ...és tapsolj, skandálj is hozzá:
tündérország, tündérország!

na most már feküdj vissza Géza az ágyba, mindjárt jön a vizit...

VadMacs 2013.08.08. 18:53:32

@Blogger Géza:
>Ne feledjük, a munkanélküliség 4 éves mélyponton

Aha. Azért látok egyre több munkanélkülit, lassan nekem is lejár a 3 hónap. El is felejtettem, majd megköszönöm nekik a csökkentést a szavazófülkében...
Aztán azt is látom, hogy jóformán minden második velem egykorú ismerősöm úgy 10 évre visszamenően, már mind külföldön él. Él, és nem is óhajtanak hazatelepülni, tudom Te ezzel jönnél. Lesz*rják a túróruditokat, és hálát adnak azért, hogy ők már nem itt élnek. Gondolom nektek meg nem jön rosszul ha pont ez a réteg megy el, mert arányaiban több megvezethető birka marad a nyájatokban...

>sok év óta először látszik növedekés a belföldi fogyasztásban

A sok munkanélküli körülöttem egyre többet költ. Ez is furcsa. Akinek állása van még, az sem költ, mert egyrészt nem mer költeni, nem is nagyon van miből, de legalább azon retteghet, hogy a balfasz haverjaid holnap milyen adócsökkentést varrnak a nyakukba megint.

>az infláció sok évtizedes mélyponton

Na, az erőszakosan, nem a piac által előidézett csökkenéssel ki vagyunk segítve. Rögtön jól is laktam vele...

>szeptembertől jön az extra pedagógus-béremelés

...amiről az érintettek már legalább tudják, hogy semmivel sem fognak többet keresni mint most, csak többet dolgozhatnak legalább érte...

>a rezsicsökkentés mindenkinél érződik

Mint azokon a helyeken, ahol előtte felbaszcsizták a szemétdíjat a narancsosok több mint 10% -al, hogy aztán abból nagy kegyesen majd engedjenek...?
2010 óta mennyit is emelkedtek az energiaárak? A benzin adótartalma mennyit is csökkent? Tudod, itt van az a pont, amikor az imádottjaid ellenzékben eltöltött parlamenti ámokfutásait kellene belinkelni... (már amikor bementek egyáltalán, mi meg fizettük hogy b*sznak bejárni a "munkahelyükre").

> egyre többen látják úgy, hogy nem is mennek rossz irányba dolgok.

Max egyre több a birka. Értelmes ember, pláne ha egyszeri melós, pláne minimálbérrel, az csak a sok új adót látja, amit adócsökkentésnek akarja lenyomni a kurmány a torkukon. Ti meg vagytok akkora orbitális hülyék, hogy még meg is magyarázzátok az egészet - miközben nem veszitek észre, hogy röhögnek a magadfajtán.

csárlszbrunzol 2013.08.08. 19:11:45

@T.Jani: "De mi van ha akkor is majd nekünk kell törleszteni?? "

Mé', kinek kéne? Szerinted most ki fizet(i a kamatokat csak; mert a tőkéből nem ment le semmi)?

csárlszbrunzol 2013.08.08. 19:16:03

@Blogger Géza: "...a rezsicsökkentés mindenkinél érződik..."

Nem gondolnám, hogy 10% akkora csökkenés ilyen tételen, hogy _mindenki_ _megérezze_.
Majd akkor fogják érezni, amikor szopóka lesz a szolgáltatóknál. A semmiért.

_most_ 2013.08.08. 19:16:16

@Blogger Géza: haha, gyakorlatilag havonta jelentenek be újabb megszorításokat, szerinted ebből tényleg azt vonják le az emberek, hogy jó irányba mennek a dolgok :D

csárlszbrunzol 2013.08.08. 19:22:04

@VadMacs: "Na, az erőszakosan, nem a piac által előidézett csökkenéssel ki vagyunk segítve."

Pont hogy a piac miatt csökken és azért, mert zuhan vissza a fogyasztás. És naná hogy nem az ő érdemük, hanem a válságé. Ehhez a kormánynak semmi köze, csak úgy csinál, mintha. Sőt, az állam pont, hogy imádná az inflációt. Nem véletlen, hogy a devizahitelezést annyira meg szeretnék oldani*. Elég nagy kerékkötő az nekik.

________________________________________
* Már ha tényleg meg szeretnék, nem csak a Jobbik vitorlájából szeretnék ismét kifogni a szelet és ezzel tematizálni hosszú időre a közvéleményt, mint anno a csiki-csuki az IMF-fel

"...amiről az érintettek már legalább tudják, hogy semmivel sem fognak többet keresni mint most, csak többet dolgozhatnak legalább érte..."
Mondjuk gyerek sincs már annyi, szóval mire fel a változatlan mennyiségű tanár?

regress 2013.08.08. 19:25:03

@Blogger Géza: gejza, aki meg úgy tesz mintha értené, az meg nagyon hülye

_most_ 2013.08.08. 19:25:52

@Blogger Géza: ez nem áll teljesen össze, addig világos, hogy Bajnai csak megpróbálta ellopni az emberek pénzét, de Orbán meg is csinálta :D Viszont hova tűnt a 3000 milliárdos nyugdíjvagyon, hiszen annak jó része magyar állampapírban volt, mégse csökkent az államadósság. Másrészt az államadósság kamatkiadási évről évre nőttek, így nem tűnk helytállónak, hogy kevesebb kamatot kell fizetni.

Le_Penseur 2013.08.08. 19:27:44

Az államdósság, a GDP csak ellenzékben fontos, kormányon nem érdekes.

@Blogger Géza:
Lapszemle:

"Kirívóan rosszul gazdálkodott idén júliusban a kormány. A költségvetésben a múlt hónapban 130 milliárd forint hiány jött össze.

Július rendszerint pluszos hónap, 2004 óta szinte minden évben így volt"

"Júniusban az export euróban számított értéke 3 százalékkal csökkent, az importé 0,3 százalékkal esett vissza tavaly júniushoz képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal."

"Az első hat hónapban érkezett adóbevételek alapján az Orbán-kormánynak az idén lesz még tennivalója. A részletes adatok szerint nagy különbségek vannak ugyanis a tervek és a tények között, s az idő előrehaladtával sem látszik javulás."

Fantasztikus hírek egytől-egyig!

VadMacs 2013.08.08. 19:45:10

@csárlszbrunzol:
>Pont hogy a piac miatt csökken és azért, mert zuhan vissza a fogyasztás.

Pedig épp B.Gejza írta (erre válaszoltam), hogy nem zuhan, hanem bővül a fogyasztás. Bakker, lassan azt sem tudom kinek higgyek... :)

Gondolom az energiaárak is ezért estek. :)

>Mondjuk gyerek sincs már annyi, szóval mire fel a változatlan mennyiségű tanár?

Nem is volt szó semmi leépítésről sem, igaz...? Szegín' tanarak is csak bérrettegnek emiatt (is)...

Blogger Géza 2013.08.08. 19:51:32

@Le_Penseur: Az első hathavi összesített külker egyenleg éppolyan kedvező, mint ahogy teljesen normális az első héthavi kumulált hiány is.

"2013. január–júniusban
–előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 40,4 milliárd euró (11 955 mil-
liárd forint), a behozatalé 36,7 milliárd
euró (10 857 milliárd forint) volt.
A kivitel és a behozatal euróban
számított értéke – azonos mértékben – 0,9%-kal nőtt. A külkereskedelmi mérleg az I. félévet 3,7 milliárd eurós aktívummal zárta, ami 61 millió euróval (34 milliárd forinttal) több a 2012. január–júniusinál ."

Blogger Géza 2013.08.08. 19:57:31

@VadMacs: " lassan nekem is lejár a 3 hónap." Igen, a beírásaid alapján is egy negatív kisugárzású, lúzer típus vagy, ezeknek nehezebb az élet.

"jóformán minden második velem egykorú ismerősöm úgy 10 évre visszamenően, már mind külföldön él. " Nekem is az MSZP-SZDSZ alatt ment ki a legtöbb ismerősöm. Egy részük hazajött, a többi meg tervezi. De ha valaki kinn marad, az se baj, ilyenek a nyitott határok, inkább legyen kinn, minthogy én fizessem itthon a segélyét.

"...amiről az érintettek már legalább tudják, hogy semmivel sem fognak többet keresni mint most,"

Ez hülyeség. Ki áklít ilyen baromságot?

Röhögés? :) Szerintem az olyan lúzereken röhögnek mint te, nem rajtam. :)

fehérfarkas 2013.08.08. 19:59:24

@Blogger Géza: "Ne feledjük, a munkanélküliség 4 éves mélyponton, sok év óta először látszik növedekés a belföldi fogyasztásban, az infláció sok évtizedes mélyponton, szeptembertől jön az extra pedagógus-béremelés, a rezsicsökkentés mindenkinél érződik, egyre többen látják úgy, hogy nem is mennek rossz irányba dolgok."

Ezt melyik országról írod? Mert megyek odaköltözni mingyá :D :D :D LOL
Voltaképpen sem te, sem a Fidesz nem hazudtok a sikerpropagandában, csak Magyarország helyett egy másik ország eredményeiről számoltok be :)

_most_ 2013.08.08. 20:10:43

@Blogger Géza: szóval szerinted, aki rosszabbul él a fidesz alatt az lúzer, remélem ez már a hivatalos kampány része :D Néha az az érzésem neked az a célod, hogy a fidesz ellen fordítsd az embereket :D

VadMacs 2013.08.08. 20:14:12

@Blogger Géza:
Gondolom lúzer a 8000 kollégám is, akikkel együtt kivágtak ugyanattól a cégtől, igaz?

Blogger Géza 2013.08.08. 20:16:16

@_most_: Nem az a lúzer, aki roszabbul él, hanem aki lúzer típus, az gyakrabban szív.

Blogger Géza 2013.08.08. 20:17:24

@VadMacs: Nem hinném. A többség gondolom már elhelyezkedett, vagy aktívan törekszik rá, és nem itt sopánkodik.

_most_ 2013.08.08. 20:24:20

@Blogger Géza: ja, tényleg egymillió új munkahely várja a munkába állókat, abszolút fogalmad sincs a valóságról, beszippantott a fidesz propaganda kreálta álomvilág :D

VadMacs 2013.08.08. 20:27:35

@Blogger Géza:
>Nem hinném. A többség gondolom már elhelyezkedett, vagy aktívan törekszik rá, és nem itt sopánkodik.

A többség ugyanúgy vegetál mint én. Mivel az első hullámokban küldték el a legtöbb embert, azok a kollégáim hónapok óta segélyen tengődnek, nagy részüknek ott van legalább két gyerek is. Gondolom ők is lúzerek, a te fideszista felfogásod szerint.
Tudom, most jönne a közmunkás faszságod, de elkeserítelek: itt a városban ami van, azért is kuncsorogni kell. Nem is tudok olyan egykori kollégámról, akinek sikerült...

Megmondom ki helyezkedett el a kirúgás óta: pár ember. Ők is csak hónapokig, mert valamiért itt divat lett a városban a 3 hónap lejárta előtt kidobni az embereket, és felvenni másokat. Tudom, ők is lúzerek...

És még kik helyezkedtek el, de hosszú távra? 2-3 kollégára emlékszem, akik kaptak annyi végkielégítést, hogy belefogtak a kamionozásba. Tudom, én vagyok a lúzer, mert nem kaptam végkielégítést. Ők nem lúzerek ezt a cigány életet bevállalni, a gyerek meg majd felnő valahogy, megtanulja az évek alatt, hogy az apját jó ha 4-5 hetente egyszer láthatja.

Tudod mit kívánok? Hogy fordulna fel az összes ilyen lenéző, f*sszopó fideszes barom, aki magasról lesz*rja az egyszerű proli népet. Tudom mik vagyunk, nem kell mondanod, idézem a mesteredet: annyit érünk, amennyink van...

high up! 2013.08.08. 20:41:22

@Blogger Géza: ""Az államadósság alakulását csak hosszabb távon és csak GDP arányosan vizsgálva kaphatunk objektív képet." Ez pontosan így van, aki ezt nem érti, az buta. "

na akkor te vagy itt a legfőbb buta. Fidiótáscska, hányszor is tetted érvelésként be az adathamísító NGM-es maffiád májusi államadósság számításait? Hatvenezerszer? (gy.k.: hivatalos szervektől ilyen adat nincs is)

Ezt szeretem a te aranyos kis fidióta troll fajtádban: minden nap azt hazudod, amit akkor éppen jobban áll.
Na de azért még sokat kell tanulnod, hogy Orbanescu párt főtitkár elvtársdat utolérd.

2013.08.08. 20:42:07

@_most_: @VadMacs: @fehérfarkas:

Be kellene már fejezni a troll etetést!

high up! 2013.08.08. 20:44:45

Ja és az örök kérdés: 5000 milliárd ft lett Orbanescu által lenyúlva a lakosságtól (3000 md manyup + 2000 md megszorítás), s erre fel még nőtt is az államadósság, 83%-ra.

Akkor most ki fogja és miből kifizetni Orbanescu nagy álmát, az 50%-os államadósságot?

(megfejtés: minden lúzer, aki nem tagja a 10%-os elit társadalmi rétegnek. Tehát a 2 millió fidesz birka is!!)

Blogger Géza 2013.08.08. 20:49:56

@high up!: He? Miféle májusi adatról beszélsz? Szerinten te semmit nem értesz az egészből, add fel...

zrobasé 2013.08.08. 20:51:03

@Blogger Géza: "De ha valaki kinn marad, az se baj, ilyenek a nyitott határok, inkább legyen kinn, minthogy én fizessem itthon a segélyét."

muhaha...mi is kijöttünk, rohadtul nem segélyen éltem otthon, sőt te, vidéki,agricola,nyugdijas tanár,enrico, meg a többi századvéges, minisztériumi troll fizetését is én/mi fizettük be adó gyanánt...igaz, itt kint mindig leesik az álluk, ha megemlitem, hogy otthon drágább a dizel, magasabb az áfa, az adók, a járulékok, nem irom le, hogy miként reagálják le, de nem ódákat zengenek, az tuti...na mindegy, nincs semmi baj azzal amit te csinálsz, valakinek ez jutott, te segget nyalsz, más meg értelmes munkát végez, hogy te tudj segget nyalni...ugye, ki miben tehetséges, neked ezt dobta a gép.
Na, pá, üdvözlöm a pártot :)

VadMacs 2013.08.08. 20:54:16

@MikeBoy:
Tudod azért van az a határ, ahol nem fogom be a számat, ha egy ilyen bértollnok nekiáll itt oktatni arról, hogy én tehetek mindenről. Én büszke vagyok a szüleimre, akik úgy neveltek minket, hogy tisztában vagyunk a "dolgozni" szó értelmével, és soha nem próbáltunk meg élősködni emiatt az államon.

Adná az ég egyszer, hogy ez a kb 8000 ember összegyűlne egy helyen, és ezt a barmot bedobnák közéjük. Szerintem nem tartana ki sokáig - minél többet tündérmesézne és lúzerezne, annál kevesebbet szenvedne...

VadMacs 2013.08.08. 21:07:12

Nem mondom ki a nevét, mert a fészbúktörvényre hivatkozva befenyítettek anno minket (gondolom Gejza szerint ezért is mi vagyunk a lúzerek, nem a fasz vezére), pénzem meg nincs pereskedni. Nyugaton egy elektronikai cég.
Hírek közt ne keress 8000 embert - időnként párszázat csipegettek, a nagy része meg vállalkozós volt. Ez utóbbi ugye nem a hivatalos állomány része, így a kirúgásokkor soha nem is voltak számszerűsítve. Kevesebb mint egy év alatt a majd 10000 emberből kevesebb mint 2000 maradt. Lehúztam ott 13 évet 3 felvonásban, napi 100Km -t utaztam, mert ott legalább jó bért kaptam (ez is relatív fogalom: 130k nettó).

Blogger Géza 2013.08.08. 21:09:05

@zrobasé: Akkor viszont valaki betöltötte a helyedet, mert a munkanélküliség csökkent. A végeredmnéy ugyanaz. Ja, és egyszer szóljál már bérmelyik minisztériumnak, hogy utaljanak már nekem valami fizetést, mert tőlük még sosem kaptam, egész életemben a versenyszférából éltem meg.

anyadmajma 2013.08.08. 21:09:15

@VadMacs: Csak nem a filips? Ami később ligthoff lett?

anyadmajma 2013.08.08. 21:13:19

@VadMacs: vagy esetleg a komáromi ipari park? Fehérvár?

2013.08.08. 21:15:03

@VadMacs:

Kemény...
Ettől függetlenül ne foglalkozz Gézával.
Ő "politikus" nem több....

Blogger Géza 2013.08.08. 21:15:04

@VadMacs: Mondom, hogy lúzer vagy. :) Mi most veszünk majd fel valakit, nettó 200 felett, 1 éve fejezte be a tanulmányait. És nő, és nem informatikus, és nem mérnök. 100 km-t utazni nettó 130-ért... Persze nálunk is voltak ilyen lúzerkék, már ahogy bejött, láttam, hogy milyen fajta. Nem baj, kellenek ilyenek is... Valamire. Mi az hogy "fészbúktörvény???" :D

anyadmajma 2013.08.08. 21:16:22

@Blogger Géza: Az bazdmeg, hogy az apád faszát, te kis fasszopó buzi.

Blogger Géza 2013.08.08. 21:17:40

@anyadmajma: A székesfehérvári Philpsnél még 2000-en sem dolgoztak, nem hogy 10 ezren. Komáromi Nokia vagy Pécs (ELCOTEQ) lesz az, esetleg Flextronics... Talán több telephelyet összead? Mindegy is.

Blogger Géza 2013.08.08. 21:19:17

@anyadmajma: Ne aggódj, téged sem veszünk fel, hiába udvarolsz. :)

VadMacs 2013.08.08. 21:20:42

@anyadmajma:
>vagy esetleg a komáromi ipari park? Fehérvár?

Nem.
Indulj el onnan szlovénia felé...

@Blogger Géza:
Persze, én vagyok a lúzer, mert 130 -ért utaztam napi 100Km -t, mert ugyanazért itt helyben (fideszista matematikával) még többet, kb hatvanpárat kaptam volna.

Mondd csak, tisztában vagy azzal, hogy az ország szélei (nem osztrák) felé milyen fizetések vannak...?

zrobasé 2013.08.08. 21:26:07

@Blogger Géza: muhaha, géza, mellé lőttél. Senki nem töltötte be a helyemet, nekem kellett magamat, és még máaik két embert elküldenem, sajnos. Te melőzol a minisztériumba, nem én, és ezért még pénzt se kapsz ? Lúzerbajnok vagy, Géza, gratula ! Ingyért nyalsz segget, bravó, neked aztán jól megy. A héten megyek haza, jól betankolok Bécsnél, majd gondolok rád, mikor átlépem a határt, hogy na, itt vagyok, itt kell ingyért segget nyalnia Gézának, a Lúzerbajnoknak :D

Blogger Géza 2013.08.08. 21:27:43

@VadMacs: Jó, akkor tényleg csak ez marad:

"Az MTI úgy tudja, hogy az éveken át 3-4 ezer fős törzsállomány - amelyet hasonló létszámú kölcsönzött munkaerő egészített ki - Zalaegerszegen mintegy 2 ezerre csökken, tavaly decemberben ezer dolgozót küldtek el."

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121130-ezeregyszaz-embert-bocsat-el-a-flextronics-zalaegerszegen.html

Látod, ennyire ismerem a magyar munkaerőpiacot, már korábban bedobtam a Felxtronics nevét. Meg azt is tudom, hogy a sok lúzer, ha rosszul megy a cégének, akkor rögtön a kormányt kezdi el okolni. (Legkényelmesebb.) Pedig itt sem sok köze volt hozzá - miként a Nokiánál vagy ELCOTEQ-nél sem. Ilyen a piac, picinyem, de aki jó, az mindig feltalálja magát. Attól, hogy itt sopánkodsz, nem jutsz ötről a hatra.

anyadmajma 2013.08.08. 21:28:06

@VadMacs: Hagyjad, nincs. Ez egy önelégült ostoba barom, valami idióta multinál melózhat, fogalma sincs a való életről, életében nem járt még a Nagyköruton túl...
Azt hiszi a kis tinédzsere, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Tipikus fideszes jellemvonásai vannak, ne foglalkozz vele, mert egyszerűen van kb 60-as IQja. Csak felidegesíted magad rajta, semmit sem fog máshogy gondolni, ő tud mindent a legjobban, ő csinál mindent a legjobban típus.
Egyszerűen nem éri meg a ráfordított időt.
Az ilyenek az én szememben nem emberek, nem érdekel mit gondolnak.

Blogger Géza 2013.08.08. 21:28:42

@zrobasé: Hogyne, mert te nyilván pótolhatatlan vagy a piacon. :D

VadMacs 2013.08.08. 21:30:26

@Blogger Géza:
Arra gondolsz, hogy a cégnek teszem azt van több városban is telephelye, és ezeket adtam össze? Egy városra korlátozódik a 8 ezres létszám. Egy részük természetesen nem odavalósi, de azok olyan helyről is érkeztek - ahol amúgy sem volt semmi munka. Gondolom ők a legnagyobb lúzerek a szemedben, közben ők sokszor a családot hagyták otthon, hogy az ország másik végéből pénzt küldjenek haza...

anyadmajma 2013.08.08. 21:35:23

@VadMacs: Mint írtam, ennek a fasznak egyszerűen nincs annyi esze, hogy belássa, hogy ebben a kis országban bizony vannak olyan területek, ahol nem azért nem dolgoznak az emberek, mert nem akarnak, hanem mert egyszerűen nincs munka. Szerinte az az igaz, amit hazudnak neki a tv-ben, hogy nincs is munkanélküliség, és a közmunkások dőzsölnek a fizetésükből.
AMúgy ez egy ismert fideszttroll, és csak az áll vele szóba, akinek éppen kötekedni van kedve.:)

zrobasé 2013.08.08. 21:41:12

@Blogger Géza: muhaha, egyre viccesebb vagy. Nem irtam ilyet, hogy pótolhatatlan vagyok. Csak a munka, amit csináltam, hozzám kötödött, most ugyanazt csinálom, úgymond magammal hoztam a munkát, vagy inkább helybe mentem a munkáért, és már nem távolból dolgozok, és adózok jó sokat a magyar trafikköztársaságnak. De mindegy is, te kis állami csecsszopó lúzerbajnok, ezt sose fogod megérteni, de ez már a te bajod, csak röhögök rajtad te kis tajgetosz-szökevény :D

VadMacs 2013.08.08. 21:42:24

@Blogger Géza:
Akármelyik cégről is írtam: ha bármilyen okból is ennyi embert szabadítasz egy városra (ahol ezen kívül nem is nagyon volt előtte sem más munkahely, ahova csak úgy bekerülhetett a mezei halandó), akkor mennyire lúzer az, aki ennyi munkanélkülivé vált ember között nem tud bekerülni arra az 1-2 szabad állásra?

Plusz amit kifelejtettem: munkanélkülieknek alig van képzés, az a kevés is csak EU -s forrásból. A stadionista kurmánynak nincs erre pénze, mert akkor mi a f*szból fizetnék ki a jócskán megemelt fizetéseiket, a talpnyalók prémiumait (ami önmagában röhej, azért vannak ott hogy jól dolgozzanak), meg a közmasinát?

Le_Penseur 2013.08.08. 22:11:57

@Blogger Géza:
"előzetes adatok szerint...A kivitel és a behozatal euróban számított értéke – azonos mértékben – 0,9%-kal nőtt"

Most komolyan a becsült 0,9%-al akarod az általam írtakat lereagálni?

Állunk mint a szeg. Az összes makrogazdasági adatunk jó esetben stagnál, rosszabb esetben romlik. Ha tovább tart az aszály, akkor oda a GDP is, a mezőgazdaság sem fogja hozni a remélt számokat.

Peterpapo 2013.08.08. 22:19:43

@Blogger Géza:

Így van Géza! Én nem röhögök rajtad! Én sírok b+! Nem tudom elhinni, hogy tényleg létezik ember, aki mindent elhisz és ténynek veszi, amit a hőn szeretett kis gyökér és kormány mond.

Amadeus62 2013.08.08. 22:43:19

@Blogger Géza:

Lehet személyeskedésnek tűnik, de én néha elgondolkodom az írásaidon, hogy te tényleg ennyire naív, sötét barom vagy, vagy pedig trollkodsz és direkt csinálod a hülyét? Melyik?
Mert a hazudozás sem megy valami jól. Persze Selmeczinek sem, de őtt legalább búsásan megfizetik a hazug faszságaiért. És mielőtt te, vagy valamelyik netes haverod le mszps-ezne, megjegyzem, mindegyik oldal hazugságait undorítónak, szánalmasnak tartom.

Blogger Géza 2013.08.08. 22:46:27

@Le_Penseur: Ez nem becslés, hanem tényszámokon alapuéó előzetes adat. És valójában az összes fontos gazdasági mutaó kedvező vagy javuló tendenciát mutat (külker egyenleg, költségvetési egyenleg, adósság, infláció, munkanélküliség, foglalkoztatottság, ipari termelés, tőkebeáramlás stb.)

Butuska 2013.08.08. 23:11:40

@MikeBoy: Rájöttem, azért eteti mindenki a trollokat, mert így a valós infó is felületet kaphat, nem csak a hazugság.

Amúgy sok mindent írtam volna menet közben, de úgy érzem, nagy vonalakban összefoglalta a társaság, amit gondolok az egészről.

Nincs kedvem újra megkeresni a beírásokat, így is fáj fizikailag, hogy olyan ügyben okos valaki, aminek még csak a közelében sem volt...

Sajna demagóg leszek: Orbán a büdös életben nem dolgozott, színtiszta politikus, akik mint tudjuk, köszönő viszonyban sincsenek a "nép"-el. Mit is várunk akkor?

ne válaszolj géza, nem érdekel, úgyse értem amit mondasz, mert nem vagy hajlandó a nyelved kivenni a főnököd valagából.

agyamputáltak 2013.08.08. 23:27:42

@Blogger Géza: már megint ide jöttél hazudozni és belebuktál? ejj vadász, vadász :D
na vezesd le szépen linkekkel, hogy hol is van az a 3000mrd (kerekítheted az EUR árfolyamot 300-ra), ja nem tudod? látod mondtam hazudsz.

agyamputáltak 2013.08.08. 23:28:24

@Amadeus62: tényleg ilyen sötét barom, hidd csak el :-)

fepe 2013.08.09. 08:22:24

@Cs: Szép elmélet. Kár, hogy nettó hülyeség.

2010 81,8%
2011 81,4%
2012 79,2%

"az államadósság ...GDP arányosan konstans nő."

Tudom, nem érted, de nekem ez konstans csökkenésnek tűnik. Szóval kell gyorsan egy másik elmélet.

NYJetsTD 2013.08.09. 09:45:39

A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága 2013. március végén az Eurostat adatai szerint 23 339 milliárd forint, a GDP 82,4 százaléka volt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.08.09. 15:06:59

@Blogger Géza: Én is ilyen lúzer voltam Magyarországon, több hónapig állás nélkül, ezer elutasítás, felvenni sehova nem vettek volna fel, mert ilyen-olyan papírjaim nincsenek. Lúzernak is éreztem magam, főleg a nagyképű fasszopók miatt, akik azt hitték, hogy az ember hobbiból állástalan, és ennek hangot is adtak...

Aztán az első angliai munkára felvettek, amire jelentkeztem (nyilván nagy lúzer nép ez az angol) a második munkahelyemen meg már a felvételinél (tesztet töltettek ki gyári munkához) azt mondták, hogy lehet inkább gépkezelőnek használnának olyan évi 20.000-es fizuval a 12.000-es minimálbér helyett, csak mert kevesen írnak 100%-os tesztet...

Nagy lúzerság na. Van még tanulni mit, hisz párthűséget nem is kérdeztek, és az sem érdekelte őket, hogy mi a véleményem a főnök kedvenc politikusáról. Ezek a rohadékok csak a képességeimre voltak kíváncsiak.

Bezzeg maradtam volna a győztesek országában, Magyarországon, most lehet kereshetnék negyedennyit is, már ha felvesznek engem, a lúzert.

Blogger Géza 2013.08.09. 15:12:24

@stark: Én beleolvastam, csakhogy ott nem szerepelt olyan nyilatkozat, amit állítottál. Nem a GDP-vel, hanem különböző devizanemekben kifejezett összeggel kapcsolatos a jogos probléma. Ha ugyanis e HUF gyengébb lesz az EUR-hoz képest, akkor az adósságunk EUR-ban kifejezve CSÖKKEN, ugyanakkor ezt hagyományosan Ft-ra osztják vissza, és ott meg nő. Egy finomabb elemzésnél ezekte a hatásokat illene kiszűrni.

Blogger Géza 2013.08.09. 15:16:29

@stark: "Én is ilyen lúzer voltam Magyarországon" Igen, beírásaid alapján ezen abszolút nem csodálkozom: Sőt, megsúgom: Nagy-Britanniában is egy lúzer vagy, csak kevésbé tűnik fel. Felvesznek alja munkára, ami a született briteknek büdös, illetve annyiért nem hajlandóak elvégezni. És persze közben lenéznek (max nem mutatják.)

"párthűséget nem is kérdeztek, " Tőlem sem, sosem.

"az sem érdekelte őket, hogy mi a véleményem a főnök kedvenc politikusáról." Ez itt is így van, annál is nehezebb lenne, mivel gőzöm sincs arról, ki a főnök kedvenc politikusa.

Cs 2013.08.09. 20:15:28

@fepe: Kár, hogy nem nettó hülyeség. Magyarázd már meg nekem, hogy mitől csökkenne az államadósság, ha GDP arányos hiány nagyobb, mint GDP növekedése. Ja, hogy a Manyup pénzeket felhasználták! Na abból, Kár hogy ilyen szelektíven olvasol és idézel tőlem. Valami olyat írtam, hogy tartós csökkenés csak gazdasági növekedés mellett érthető el GDP arányosan. Igazán nem nehéz belátni, de a te kedvedért egy kis számpélda: Legyen a kezdő év GDP-je 100% az államdósság 80%, gazdasági növekedés 1%, a hiány 3%.
Mennyi lesz év végre az államdósság?: 82,2%, s ha tartósan nagyon alacsony a növekedés, akkor tovább nő. Fogj egy számológépet vagy excel-t és számolj.
süti beállítások módosítása