sorok között

Minden hamis ami kínai?

2013. augusztus 02. - Politikai Ateista

Nike melegítőt, karórát, és okostelefont is előszeretettel hamisítanak Kínában. Miért éppen a gazdasági mutatók számítanának kivételnek?

Amikor június végén elkezdett terjedni a hír, hogy valami nem stimmel Kínában, több emailt is kaptam a kérdéssel kapcsolatban. Igyekeztem mindenkinek udvariasan válaszolni, hogy a kínai hivatalos adatok finoman szólva kozmetikázottak. Kamu statisztikákból nehéz konkrét következtetéseket levonni, csak találgatni lehet.

A kínai adatmanipulálásról eddig nem volt divat a mainstream médiában beszélni, legalább ez megváltozott.

Azt régóta sejti a világ, hogy a kínai statisztikai hivatal által szolgáltatott gazdasági adatok nem mindig felelnek meg a valóságnak, 2012 előtt azonban ez néhány bloggeren kívül látszólag senkit nem zavart. - A 220 000 000 000 000 forintos hazugság - Origo

Továbbra is nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy valójában merre tart a kínai feldolgozóipar. A hivatalos, kormányzati index szerint folyamatosan javulnak, az HSBC indexe szerint viszont folyamatosan romlanak a kilátások. - Merre tart a kínai feldolgozóipar? - Napi Gazdaság

Évek, vagy akár hónapok múlva talán arról is olvashatunk majd, hogy hogyan manipulálják az amerikai adatokat. Néhány bloggeren kívül, ez egyelőre senkit sem zavar.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr545438767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.