sorok között

A sablon

2013. június 28. - Politikai Ateista

Hosszú vajúdást követően az európai döntéshozóknak végül sikerült megegyezniük a kontinens látszólag legégetőbb problémájának kezelésében. Hogyan mentsük meg a bankokat?

A hétórás tárgyalás után Brüsszelben létrejött megállapodás fő célja, hogy levegye a mentőcsomagok finanszírozásának terhét az adófizetőkről, és a támogatások feladatát a banktulajdonosokra, a magánhitelezőikre és a nagybetétesekre helyezze át. Ennek értelmében a bankok megmentésében a részvényeseknek és a 100 ezer eurónál nagyobb betéttel rendelkezőknek kell játszaniuk a főszerepet. - Itt az uniós megállapodás a bankmentések finanszírozásáról - Napi Gazdaság

Ízlésesen körül van írva, de ez bizony a ciprusi sablon.

Az a ciprusi sablon amely Draghi szerint nem minta, Dijsselbloem "nem mondta, hogy ez egy minta lenne, vagy, hogy annak kellene lennie",  és egyébként is szigorúan egyszeri eset.

Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a szigorúan egyszeri esetből sablon lesz.

Most persze a seggemet a plafonba verve kellene örvendeznem, hogy a pénzügyi szektor megmentésének a terhe lekerült az adófizetők válláról. A helyzet azonban az, hogy, a kérdésnek tulajdonított súly azt jelenti, hogy az európai bankszektor még koránt sincs megmentve, és soha nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, ha a bankmentések eleve nem váltak volna általános gyakorlattá.

Ezek után lesz még olyan hülye aki 100000 eurónál többet fog egy európai betétszámlán tartani? Megéri a kockázatot az az elenyésző kamat? Kétségtelen, hogy szűkülnek a lehetőségek, de aki ennyit tart a számláján még találhat biztonságosabb helyet a pénzének.

A 100000 euró alatti betétekről pedig annyit, hogy azok vállalnak garanciát érte, akik esetleg a sarcoltatásáról hozhatnak döntést ha úgy alakul...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr145380437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.