sorok között

A nyugati erőfölény olvadása

2013. június 14. - Politikai Ateista

 

1982-ben a fejlett országok a világ gazdasági teljesítményének két harmadát hozták. Az IMF előrejelzései szerint 2017-re ez az arány megfordul, és a fejlődő országok fogják biztosítani a globális GDP 74 százalékát, amíg a fejlett "nyugat" csak a maradék 26%-ot. 

 

 

A gazdasági háttér gyengülésével, a világpolitikai befolyás csökkenése is elkerülhetetlennek látszik. A katonai értelemben vett fölény egyelőre még nyugaton van, azonban kérdéses, hogy a gazdasági kihívásokkal küzdő hátországokkal meddig lehet finanszírozni ezt a bizonyos katonai erőfölényt.

A globális gazdaság 10 élharcosa 1982-2017:

Growthengines2.jpgvia FT - A nagyításért katt ide.

 

Államadósság a GDP százalékában:

Globaldebtclock.JPGvia Economist

A 2001-ben közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Joseph Stiglitz egy friss cikkében egy újabb nevet adott a válságnak, mégpedig egy felettébb találót. Szerinte, amit most élünk, az az „Észak-Atlanti Válság", a „North Atlantic Crisis", ami elsősorban az északi félteke fejlett régióit, azaz az Egyesült Államokat és Európát érinti. És ez sajnos így is van, mert sem Ázsiában, sem Latin-Amerikában nincs krízis - csak itt és a környéken. - Új neve van a válságnak - PSZO blog



A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr455360772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.