sorok között

sorok között

A Bilderberg-lista

2013. június 06. - Politikai Ateista

Ezen a héten zajlik a Bilderberg-találkozó az angliai Watford közelében, és már annyira nem titkos, hogy a résztvevők teljes listáját a Telegraph is lehozta.


Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso természetesen nem hiányozhat, és Christine Lagarde sem. Lesz ott még egy csomó pénzügyminiszter, bankok, biztosítók, és egyéb multik első emberei.

Nem is olyan régen derült ki, hogy mégiscsak a félőrült összeesküvés-mániásoknak van igazuk. Az internetes információáramlásnak köszönhetően egyre kényelmetlenebbé vált letagadni a döntéshozók és a befolyásos emberek titkos randevúit.

Az Economist végül 2011-ben hozta le a találkozókat "hivatalos" szintre emelő Davignon interjút. Akkor az írtam, hogy ezentúl nem azokat kell  hülyének nézni akik hisznek a Bilderbergek létezésében, hanem azokat akik azt feltételezik, hogy valami rosszban sántikálnak a zárt ajtók mögött.

Richard Hoolbrooke, a 90-es évek egyik legbefolyásosabb diplomatája korábban úgy nyilatkozott lapunknak az eseményről, hogy "nincs benne semmi különös. Amerikaiak és európaiak jönnek el, két napig ülnek és beszélgetnek. Soha nem hoznak döntést semmiről és egy csomó mindenben nem értenek egyet. Viccesen azt mondanám, hogy közel sem olyan fontosak, mint amennyire magukat képzelik. És természetesen egyáltalán nem olyan fontosak, mint ahogy azt az összeesküvés-elméletek kedvelői gondolják. Ha eljönne egy Bilderberg-találkozóra, nagyon unatkozna. - Újra ülésezik a 130 fős háttérhatalom - Index

Pedig erről szó sincs, ők csak a javadat akarják. Pontosabban a javaidat.

De ha egyszer már úgyis négyszemközt unatkoznak a politikusok a cégvezetőkkel, akkor igazán megvitathatnák az adóelkerüléssel kapcsolatos problémákat. Ez mostanában úgyis trendi téma Brüsszelben és a G-találkozókon is.

Charlie Skelton volt az, aki mainstream újságíróként először kezdte feszegetni a Bilderberg kérdést, a Guardian hasábjain. Szerinte sincs szó konspirációról, csak a világ legbefolyásosabb lobbicsoportjáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr615344554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Összeesküvők 2013.06.19. 23:30:14

Vannak köztünk nemzetárulók, Polgártársak, Barátaim!   Az egyik legjelentősebb uniós állam, Magyarország egyik ellenzéki pártocskája hatalomtól duzzadó erejében zsebre vágta és dróton rángatja az Európai Unió egyik vezető politikusát.   E...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.19. 18:00:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arpi62 2013.06.06. 11:49:44

Ezek csak a bábuk. Az őket rángatók mindig arctalanok. Hosszú pájesszel.

Fejesrob 2013.06.07. 12:14:05

Összeülnek a sameszok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.07. 12:27:10

ha nem olyan fontos akkor minek tartják meg??

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.07. 12:45:35

Semmi különös nincs ebben. Ez csak egy kongresszus. Nagy arcok dumálnak, mások okoskodnak, pusztítják a svédasztalt és baromi fontosnak látszanak. Ennyi.

vakapad 2013.06.07. 12:55:55

@Lord_Valdez:

Ugyan már, olyan mindegy, hogy mit írsz, akik lihegve keresik az érveket arra, hogy nem is mi vagyunk a hülyék, hanem pajeszosan nyomnak el minket (Krahácsot) nemzetközileg, azok nem kíváncsiak rá.

átlátó 2013.06.07. 13:02:39

Bakondi téltábornok?

kifordított nagyanyó 2013.06.07. 13:03:15

Vajon mi a kapcsolatuk a többi hasonló szervezettel?

átlátó 2013.06.07. 13:04:53

Jut eszembe...nekem nem a pajeszom nem rövid. Előre szóltam.

Köves D. Gábor 2013.06.07. 13:22:05

Nincs itt kérem semmi látnivaló, tessék továbbhaladni!

The Seer (törölt) 2013.06.07. 13:42:18

Sok idióta aki mindent belelát ezekbe.

Nem is olyan rég még a szabadköműveseket kellett utálni, pedig ha utána olvasnál, hogy kik is voltak ők valójában, akkor arra jutnál, hogy a kereszténység egykori legnagyobb ellenségei, mert racionalitást kerestek a kereszténységben és megtagadták azt. Azaz a rendszer ellenségei lettek a rendszer kellős közepén, és hogy ki lehessen "írtani" őket, a kedves kereszténység elkezdett különböző mítoszokat felépíteni köréjük, hogy a népet ellenük fordítsák.

kifordított nagyanyó 2013.06.07. 13:54:46

@The Seer: Persze bagatellizáld csak!
Isnmét a kereszténységet kell támadni ugye.
Minden erre mutat.
Melegházasság,bevándorlók.
Le kell rombolni a keresztény világot ugye?
Vajon kik,vajon honnan irányítanak?

Ez csak olyan féligvicces megjegyzés volt.
Na csá.

wkdsogkr 2013.06.07. 14:11:01

@kifordított nagyanyó: Oy vey! Ez eléggé antiszemita volt.

@The Seer: Good goy.

kela-bá 2013.06.07. 14:47:33

" Csak unatkoznak " Kit érdekelnek ?
A gátakon viszont nem unatkoznak , várnak még sok segítő "legényt". Az most fontosabb. Nem igaz ?

Adj gázt! 2013.06.07. 15:11:03

Hihető, hogy összeül a világ párszáz legnagyobb hatalmú embere napokra, és nem történik semmi, nem döntenek semmiről, csak pogácsáznak egy jót.

IdomitottFoka 2013.06.07. 15:32:42

Nyilván nem tegnapi babgulyásról beszélnek, de azért nem is a világkormány (akik kilóra eladnak minket az ufóknak) ülése ez. Fontos emberek, fontos dolgokról döntenek és beszélnek, nyilván nem úgy hogy nekik rossz legyen. De ilyen ez a felső tízezer. Nem kritizálni kell őket, hanem közéjük kerülni.

vomit 2013.06.07. 15:54:51

@Adj gázt!: majdnem 40 (negyven) eve megallapitotta ezt egy angol ujsagiro, es kisvartatva nem volt rovata, ahova irkalhatott volna.
The Banned Articles of C. Gordon Tether
www.bilderberg.org/bilder.htm#banned

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.06.07. 16:23:25

@Adj gázt!:
Csak 130.
Nem döntenek, csak beszélnek.

Itt az idei konferencia témája:
www.bilderbergmeetings.org/meeting_2013.html

A nagy döntések soha nem ilyen nagy összeröffenéseken történnek, hanem a kis párfős találkozókon. Ahol sok ember összegyűlik ott csak szájtépés van.

a_tom 2013.06.07. 16:32:26

A feleséged rendszeresen találkozik az exbarátjával és ott is "alszik" nála. Sok év után lebukik, így kénytelen megmagyarázni:

Nincs benne semmi különös. Csak összejönnek, ülnek és beszélgetnek. Soha nem csinálnak semmit. Viccesen azt mondanám, hogy közel sem olyan fontos ez az egész mint hiszed, ugye nem akarsz paranoiásnak látszani. Ha eljönnél egy találkozóra, nagyon unatkoznál.
(Persze a következőre megint nem hívunk meg, mert fő a bizalom)

HgGina 2013.06.07. 17:17:23

Kőmíves Kelemen példáján okulva javaslom ezeknek a nagyon fontos, embernek látszó organizmusoknak beépítését a gátakba.

kifordított nagyanyó 2013.06.08. 11:21:05

@wkdsogkr: Ez is egy félig vicces megjegyzés volt?

vomit 2013.06.09. 12:55:03

UKIP & EU Parliament Member Gerard Batten Calls For Investigation
www.youtube.com/watch?v=iBfrf-qqE3w

sztd 2013.06.20. 21:29:13

Ha a fent leírt lista valódi, akkor ez azért elég gyenge globális hatalomnak.
A Microsoft és a Google ugyan jelen van, de a Facebook már nincs, olajiparból Shell van, de Exxon sehol.
Samsung és Apple szintén hiányzik, így talán még le is hallgatták őket bosszúból.

Nem akarom őket lebecsülni, de azért nem tőlük kellene rettegni. A gyanúmat az élesztgeti, hogy Rotschild és Rockefeller is hiányzik. Tényleg teljes a lista?
süti beállítások módosítása