sorok között

A kormány kedveli az alkoholistákat

2013. május 30. - Politikai Ateista

Úgy tűnik, hogy a dohányforgalmazás bevételeinek "sikeres" újraosztása után, a kormány egy másik legalizált drog, az alkohol piacára is szemet vetett.


Jöhetnek a nemzeti-kocsmák, és a piamutyi?

A lap szerint a kormányzat most azt fontolgatja, hogy hogyan lehetne állami keretek közé terelni az alkolholkereskedelmet úgy, hogy a fogyasztás visszaesése ne okozzon jelentősebb jövedék adó- és áfabevétel kiesést. A tanulmány szintén felveti, hogy egy nagyon szigorú - skandináv vagy ausztrál - típusú, erősen monopolizált szabályozás azért sem lenne jó, mert sok kisbolt bezárásához és tömeges elbocsátásokhoz vezetne. - Jönnek a nemzeti italboltok? - Reagált az NGM - Napi Gazdaság

Az alkoholisták megkerülhetetlen tényezői a nemzetgazdaságnak.

A dohányárukhoz hasonlóan az alkohol egészségkárosító hatásait is mellékkörülményként kezeli a kormány. A lényeg a bevétel, és a profit. A többi csak púder.

Egy korábbi bejegyzésben már utaltam arra a brit tanulmányra amely a legális és illegális drogokat a fogyasztóra, illetve a társadalomra gyakorolt negatív hatásaik alapján rangsorolta.

Akkor jeleztem, hogy a legalizált drogok piacán bőven van még mozgástér a "reformra". Valaki figyelt.

 

Drugabuse_1.gif

 A kocsmárosok pedig ne keseredjenek el, talán van még idő belépni valamelyik kormánypártba, vagy legalább küldeni az Orbán Viktornak egy láda sört. A politikai hovatartozás egyértelművé tétele érdekében.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr875336041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajon mennyi dohány van a nemzeti alkoholban? 2013.05.30. 22:12:57

Kiszivárgott a szándék - a kormány a nemzeti trafik után az alkoholkereskedelmet is "nemzeti" rabigába hajtaná: "A szeszforgalom új szabályozásának lehetséges módjainak kialakításakor messzemenőkig figyelembe kell venni a kormány azon alapvető célki...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pensive · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2013.05.30. 16:38:59

"A dohányárukhoz hasonlóan az alkohol egészségkárosító hatásait is mellékkörülményként kezeli a kormány."

Szerintem nem. Az alkoholfüggőség okozta átlagéletkor csökkenés, szintén hatalmas bevétel az állam számára.

"A tanulmány szintén felveti, hogy egy nagyon szigorú - skandináv vagy ausztrál - típusú, erősen monopolizált szabályozás azért sem lenne jó, mert sok kisbolt bezárásához és tömeges elbocsátásokhoz vezetne"

Frászt. Ez a zugpiáldák tömeges elterjedéséhez vezetne, ami szintén bevételkiesést okozna - feltételezve persze azt, hogy a zugkocsmákat nem a jókomák üzemeltetik, mint azt tette pl. a Kennedy-klán, a szesztilalom idején.

SzerződésSertés 2013.05.30. 17:18:25

Várom már a Nemzeti Ecstasytrafikokat, hogy ne a "nyóckerben" bujkálva tudjam csak beszerezni, muhaha..

ördöngös pepecselés 2013.05.30. 20:38:06

mandiner.hu/cikk/20130530_ngm_nincs_eloterjesztes_az_alkoholpiac_ujraszabalyozasarol

Már cáfolták a ballib "magyar" narancs hazugságát!!!

Melesleg én örülnék egy ilyen dolognak. Olyan lenne mint a svédeknél. Persze veszélyes játék egy alkesz országban mint Mo., ezt bevezetni! Pedig jo lenne! Csak a társadalmunk tökéletlen ehez!!! És emiatt ezt nem szabadna megkockáztatnia a Fidesz-KDNP-nek!!

anyadmajma 2013.05.30. 20:43:12

@Balibgeczyk: Ja, meg ha olyan lenne, mint a pap haverjaid csináltak, hogy megégették az embereket. Szerinted az is remek lenne, mi gecináci?

docika 2013.05.30. 20:54:01

@Balibgeczyk: Márpedig ha egy ilyen hír felröppen, annak igenis sok valóságalapja van.

ép testben ép lélek 2013.05.30. 20:56:56

Én támogatom az ötletet. A sok drogos szardarab meg nem érdekel.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.30. 22:16:10

lehető legjobb a költségvetésnek, ha a polgára 65 éves koráig fizeti a járulékokat, aztán nyugdíjba vonulása napján meghal ...

a kormánypártnak pedig az a legjobb, ha a támogatóit támogatja, hogy azok tovább támogassák

Fejesrob 2013.05.30. 22:53:52

Annyiban igaza van, ha az állam kezében van a gyógyítás, akkor legyen az ő kezében 100%-an a cigi és a pia kereskedelem. Milyen gáz az, hogy nincs pénz orvosokra, nővérekre, miközben másoknak csorog a méz a kenyerükről.

Nagyon okos ötlet.

Amadeus62 2013.05.30. 23:06:09

@Fejesrob:

Szerintem is okos ötlet. Remélem bevezetik. Ennyit megér az Orbán rezsim bukása. Márpedig ezzel 100% hogy buknának. Az alkohol az itt "szent tehén" Hidd el nekem!

béla a görög (törölt) 2013.05.31. 00:31:05

@Fejesrob: Egy 'apróságra' felhívnám a figyelmed. Az államnak nincs pénze! Az emberek adójából van pénze! Az államnak NINCS a kezébe a gyógyítás. Az állam az ÉN és mások adójából köteles fenntartani az egészségügyet!

Azért mert sokszor elmondjátok a mantrát az államról még NEM IGAZ.

===
Egyébként meg majd nem csak cigiért megyek hó elején a határon túlra. Oszt jónapot.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.05.31. 00:33:00

@Balibgeczyk: olyat te ne akarj mint északon. Az a legnagyobb rohadék fasizmus ezzel a legundorítóbb képmutató szar liberalizmussal leöntve. Mert arrafelé az megy.

P.Freddy 2013.05.31. 01:08:37

@Fejesrob:

"Annyiban igaza van, ha az állam kezében van a gyógyítás, akkor legyen az ő kezében 100%-an a cigi és a pia kereskedelem."

Minél kevesebb éhes száj, annál jobb gazdasági kilátások, világos ez, és teljesen érthető is.

Orbán Viktor ezt már évtizedek óta tudja, alkalmazza: először a Hajdú-BÉT-et nyírta ki a Bábolnának közpénzből odalopott milliárdokkal, ezzel frankón megszabadult több éhes szájtól, hiszen miatta emberek öngyilkosok lettek, felakasztották magukat.

Most pedig a trafikmutyiban Fideszmengele módra korrektül leosztotta Orbán Viktor és zseniális csapata, hogy a kardiológusok árulhatják a cigit, aztán aki hozzájuk kerül emiatt, azzal majd lesz valami. Kérdés, hogy mi a motiválóbb ebben a felállásban: Orbán Viktor, vagy Hippokratész?

esferenc 2013.05.31. 05:26:04

@P.Freddy: A libajnait valahogy kifelejtetted a Hajdú-Bét történetéből, "elvtárs"!

felcsutisuttyo 2013.05.31. 06:00:22

Föld,? Trafikmutyi,? italmutyi, ?Már megint itt vannak a KULÁKOK Magyarországon.
Ezek a Földesurak ugyanúgy fognak járni,mint a régiek. A Nép fellázad, elzavarja és vagy leöli őket, és elveszi mindenüket és felosztja a Nép szegény fiai között. A Történelem megismétli önmagát. Csak nem szocializmusnak fogják hívni, hanem vissza a demokratizmust!

felcsutisuttyo 2013.05.31. 06:00:55

@esferenc: meg anyádat, aki szarni ment és te estél ki belőle:)

regress 2013.05.31. 06:29:34

@esferenc: bajnai már unalmas.számold össze ,hány családot tettek tönkre viktorodék,akik a földből,trafikból éltek

citrix 2013.05.31. 07:35:00

A fidesz legjobb húzása lenne,ha létrehozná a Nemzeti Italbolt Hálózatot.Felvirágoznának a bögrecsárdák,a Gorenje-turizmus mintájára konyakturizmus éledne mint ősi magyar hagyomány.Ráadásul a nyertes cimbik és anyapártjuk bukna egy hatalmasat.Ez nekem mindent megérne!

Silent Bob 2013.05.31. 07:51:09

@Balibgeczyk: Eddig még mindig bevezették, amit cáfoltak. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.31. 08:20:42

Legalább kiderül, hogy magukon és a barátaikon kívül kedvelnek még valakiket, nem?!

dolgozni kék 2013.05.31. 08:35:02

nemezeti designer-drog mutyi is lesz?

Pensive · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2013.05.31. 23:34:14

www.origo.hu/nagyvilag/20130527-jose-pepe-mujica-uruguayi-elnok-portreja.html

"A pazarlás elleni logika húzódik meg a marihuána legalizálását célzó törekvései mögött is. Az általa támogatott javaslat szerint állami monopóliumként termelnék és terjesztenék a könnyűdrogot. Ezzel az évi 75 millió dollárra becsült, jelenleg illegális forgalom utáni haszon a drogbárók helyett a kincstárat gyarapítaná."