sorok között

A szállodaigazgatónak nem ízlik a kapitalizmus

2013. április 24. - Politikai Ateista

A szállodaigazgatókat általában arról lehet megismerni, hogy mindig sírnak a kevés vendég miatt.


Az ember azt gondolná, hogy a szállodások örülnek a kuponos akciók virágzásának, mivel egy kis extra életet lehelnek a piacba. Mégsem.

Nyávognak, csődhullámot, és "önpusztító árversenyt" vizionálnak:

Nemrég egy szakmai szervezet élesen támadta a közösségi vásárlási oldalakat, mondván, önpusztító árversenyt generálnak, amely akár csődhullámot is elindíthat.

A kuponos üdülések felpörgésének egyszerű a magyarázata: a fizetőképes kereslet csökkenésével egyidejűleg egy egyre tudatosabb vásárlókör válik meghatározóvá, amely azt a terméket, szolgáltatást választja, amely - szerinte- a legjobb ár-érték aránnyal bír. Éppen ezért a közösségi vásárlási oldalak kínálatában soha nem látott számban jelentek, jelennek meg turisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégek, legyenek azok akár kis panziók, apartmanok, nagy szállodák vagy szállásközvetítők. Egy-egy ilyen oldal kínálata már a komolyabb utazási irodákkal is felveszi a versenyt. - Sorra zárhatnak be a magyar szállodák? A kuponos cégeket vádolják - Pénzcentrum

 

Én azt gondolom, hogy a bizonyos kereslet minden árfekvésű szállodára lesz. Azok akik a megfelelő árat a megfelelő minőséggel párosítják nem fognak tönkremenni. Senki sem kényszeríti őket, hogy ár alatt adják ki a szobáikat, és a ha az árképzés és a szolgáltatások színvonala összhangban áll, akkor lesznek visszatérő vendégeik. Egyébként meg hadd hulljon a férgese. Ha pedig az internet pusztító konkurenciát jelent a klasszikus utazási irodáknak, akkor az annyit jelent, hogy eljárt felettük az idő.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr695244493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pensive · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2013.04.24. 15:25:51

"Én azt gondolom, hogy a bizonyos kereslet minden árfekvésű szállodára lesz." Ebben sajnos távolról sem vagyok biztos. A Malév csődje óta, a céltudatosan idelátogatók megtizedelődtek (a minőséget, és a mennyiséget is rájeneres, hónaljszagú fesztiválozókra cseréltük), a low-cost utasok döntő többsége meg nem azért látogat ide, mert ide szeretne jönni, hanem mert ide volt jegy 99 euróért. Többségében a reptéri viájpi lanzsot (érsd: a terminálon alszanak, hálózsákban) veszik igénybe.

Amúgy igazad vagyon..

NYJetsTD 2013.04.25. 00:18:03

Szerintem osszuk ketté a dolgot. Egyrészt a négy-öt csillagos szállodákat általában sem ez, sem más akciók nem annyira érintik meg, inkább a válság, valamint a gyenge marketing pofozgatja őket. Az ő vendégkörüknek az ár egyet jelent a presztízzsel is.
A két-három csillagos szállodákat már tényleg komoly veszteség éri az alul árazottság illetve a sokszor nyomott áru kuponok miatt, viszont itt a verseny amúgy is sokkal élesebb. Ha valaki ügyes, vendég centrikus, figyel pár alapszolgáltatás minőségre (tisztaság, reggeli, tv, parkolás, foglalás) az meg fog élni ezután is. A többiekért pedig egyáltalán nem kár. Én kb. 120 szállodát ismerek Magyarországon közelebbről is, ebből harmincat-negyvenet nyugodtan beszántanék. Mi a f@sznak nyit olyan szállodát, akinek előtte a vendéglátáshoz annyi köze volt, hogy látott már kotyogó kávéfőzőt, meg kért már színes szívószálat a koktéljába?

WildBear 2013.04.25. 14:49:41

Ha a szállodáknak nem éri meg a kuponos akció, akkor miért csinálják..?

Drago Brutic 2013.04.25. 15:08:03

Egyetértek: nevetséges, álszent nyavalygás.
igazi, ősi dzsentris gondolkodás. Nem kell fejleszteni, bővíteni a repertoárt, húzzuk a régi nótát, aztán mindenki dugja a pénzt a vonóba! Magyar ember nem spórol. Étkezési jegy, üdülési utalvány, kupon? Micsoda sóher dolog! Elő a ropogós bankjegyet!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.25. 15:34:02

Ezek a kuponos rendszerek alapvetően iszonyú károsok a vállalkozók számára, scak veszteséget hoznak.

WildBear 2013.04.25. 15:52:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja, akkor miért mennek bele..? B@szod, ha egyszer nem jó nekik, akkor miért csinálják..? Pisztolyt tart valaki a fejükhöz, hogy adjanak el X db vendégéjszakát a Bónusz Brigádnak ?

Mellesleg itt előre, biztosan megkapják a szolgáltatás árát.

jet set 2013.04.25. 15:53:23

Máltán, Mallorcán 30€-ért (kis szerencsével olcsóbban is) félpanziót kapsz 2 személyre. Nekik megéri, a magyarok meg sírnak?

2013.04.25. 15:56:05

haha. bezzeg akkor nem sírnak a vállalkozók, amikor ugyanezt megcsinálják munkavállalókkal. van egy helyre sok jelentkező és egymás árait nyomják le egyre jobban. míg valaki elvállalja a melót annyiért is, amiből már nem lehet tisztességesen megélni. itt ugyanez megy fordítva.

telkoe 2013.04.25. 15:58:20

@Pensive: A malevon kivul jar meg ide jopar teljes szolgaltatast nyujto legitarsasag, akivel johetnenek a vendegek (ha akarnanak). A olcso utason olcso szallason alszanak a repteren nem nagyon latni ilyen.

A magyar szallodasok meg lemaradtak egy fejezettel, a Penzcentrumnak meg ugyis kotelessege minden heten legalabb egy cikkben obegatni hogy itt a vilagvege.

Fejesrob 2013.04.25. 16:06:26

@jet set: Konkrétan Mallocán kb. 4 éve kora ősszel, ha beestél félpanzióval 10Eurós árat láttam a helyi "Tourinform" irodában.

Lestem is, mert ami a svédasztalon volt, csak az több lehetett személyenként mint 10Euró.

Nálunk szerintem az a gond, hogy a szállodák többségét bérlik és a bérleti díj nem kevés.

szűkebb pátriárka 2013.04.25. 16:19:57

Tök jó, hogy mindenki ennyire keni-vágja a szállodaüzemeltetés rejtelmeit.

- A kuponos akcióban az árból legalább 50-60%-os kedvezményt kell adni, majd abból a kuponos cég még levesz 30% jutalékot. Ezt nem igazán lehet kigazdálkodni. (Illetve ki lehet: trükközni kell a listaárral).
- A tapasztalatok szerint a kuponos vendégek döntő többségéből nem lesz visszatérő vendég. A Kupon Világ és a Bónuszbrigád révén egy kedvezményvadász kört lehet behozni, akik legfeljebb csak egy újabb akció miatt térnek vissza.

- Nem kötelező részt venni, igen! De mindig lesznek olyan kamikaze szállodák, akik végső kétségbeesésükben belemennek ebbe. Ezzel viszont elcseszik a többi szálloda piacát is, hiszen a jómunkásemberek látják a kuponos, bónuszos árakat és abból indulnak ki.
És itt nem extraprofitról van szó (bár furcsa, hogy egy piacgazdaságban a profit miatt kell szégyenkezni) hanem arról, hogy vagy bezár egy szálloda, vagy plusz-mínusz nullán elvegetál, amíg vége lesz a válságnak.

Igazából így a kuponosok miatt szív minden olyan szálloda, amelyik alapvetően a belföldi vendégkörre épít.

zsírmalac 2013.04.25. 16:27:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nekem ez hihetetlennek tűnik. Tudniillik, bár a kuponok lenyomják az árat, több lesz a vendég. Nem hinném, hogy a többszáz magyarországi wellness-szállóban egyébként egymás sarkát taposnák a vendégek.

WildBear 2013.04.25. 16:48:31

@szűkebb pátriárka: Ha nem jó, nem kell részt venni benne !
A "kamikaze" szállodák meg majd csődbe mennek; vagy ha nem, akkor viszont jobban csinálják, mint ti.

Polly Pudli Pötty 2013.04.25. 16:50:58

Az a vicc, hogy a kuponokat teljesen félreértelmezik a szállodások. Ezt marketingköltségként kellene elszámolniuk. Jön a vendég, megtetszik neki a szálloda, visszatérő vendég lesz és hívja a barátokat is.
Ennek ellenére - tisztelet a kivételnek - berakják a legócskább szobába és ha panaszkodik, éreztetik vele, hogy neki itt nincs szava, ő csak kuponos (ld. Homár jópár posztja). Naná, hogy a lábát be nem teszi mégegyszer, sőt még le is beszéli az ismerősöket, megírja neten, stb.

Utána meg lehet sírni, hogy jaj, nem jön a vendég.

Arról nem is beszélve, hogy a szállodában nem nagyon költ az ember, mert horror áron van még egy 2 dl-es ásványvíz is.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.04.25. 16:53:50

@szűkebb pátriárka: Amelyik réteg kuponnal megy, az elmenne akkor is, ha nem lenne kedvezmény? Nem hiszem. Én is mentem már kuponnal wellness hétvégére. Eredeti áron nem mentünk volna. Akkor hol a veszteség? Ezzel a módszerrel éppen hogy veszteséget lehet csökkenteni, mert valamennyi lóvé legalább bejön a 0 helyett.

Caaroy 2013.04.25. 16:55:51

Én a is az egészséges kapitalizmus híve vagyok, de ebből a rövidke, ám annál harapósabbra sikerült postból süt, hogy az illető egy napot nem dolgozott még a szállodaiparban. Már pedig én annak is a híve vagyok, hogy amit nem ismerünk, arról ne okoskodjunk.

Én a marketinges szakmai gyakorlatomat töltöttem egy szálloda menedzsment cégnél, tehát én sem vagyok a téma doktorandusza, de néhány alapvető tárgyi tévedést így is el tudok hessegetni.

Ami talán a legfontosabb, hogy mindenki azt gondolja, azé a szálloda aki futtatja is. A 3-4 csillagos szállodák többségében ez egyszerűen nem igaz. Van egy tulaj, akié az épület, és egy menedzsment cég, aki effektíve üzemeltet. És itt jön a csavar, mert az üzemeltetőket a bevétel után fizetik %-osan, de a tulaj csak a költségek kifizetése utáni profitból láthat pénzt. Ezért a menedzsereknek a minél nagyobb forgalom az érdeke bármi áron, és őket nem feltétlenül érdekli, ha ebbe a tulaj belerokkan. Ezért lehet az, hogy a szálloda önerőből bármilyen árnak aláfekszik, és inkább csökkenti a kiadásokat, hogy a tulaj is lásson valami pénzt, akinek meg csak az számít, hogy a befektetéséért pénzt kapjon. Így a menedzser is megkapja %-os jutalékot a teljes kihasználtság utáni bevételért, és a tulajt is átverték azzal, hogy kapott valamit, a vendég meg majd elviseli azt amit kap. Ennek csak erős tulajdoni háttérrel lehet gátat vetni. A tulajdonosok viszont azért bíztak meg egy menedzser céget, mert ők nem értenek hozzá, így vagy elhitetik velük, hogy ennél drágábban nem is kel el a szoba, vagy szimplán attól félnek, hogy nem marad aki üzemeltesse a szállodát ha elűzik a jelenlegi menedzsert.

A másik, a kuponos oldalak, és "senki nem kényszeríti őket erre az árra". De, pont a kuponos oldalak kényszerítik, hogy maximum ennyiért adhatod, ha meg akarsz náluk jelenni. És ők nem nézik, hogy a te szállodád jobb-e mint a másik, csak azt, hogy ne áruld drágábban, mint a másik, mert még kevesebb éjszakát árulnának el rajtuk keresztül, és nekik is kevesebb lesz a jutalékuk.
A magyar ember pedig szeret kuponokból utazni. És az sem érdekli őket, hogy kamu akciókról van szó. Továbbra sem mondok neveket, de van egy olyan oldal ahol mindegyik akció úgy indul "már csak 5 maradt", majd ha elfogyott ez az 5, akkor újra indul 5-ről...
Tehát van egy kuponos oldal, ami azt mondja add jó olcsón, mi abból is kimarkolunk egy nagy jutalékot, ha meg akarsz nálunk jelenni. Majd jön a menedzser, aki azt mondja neki kell a telt ház bármilyen áron, mert ő is a bevételből kapja a pénzét. Aztán marad a tulaj, aki jobb esetben kap valamit, azon az áron hogy lelakják a szállodáját amire nem figyel oda, vagy pedig benyeli a veszteséget hogy ne a szálloda színvonala vagy a menedzserek által képviselt szakmaismeret lássa kárát, és abban bízik majd később jobb lesz. Vagy csődbe megy. A csődért kvázi felelős kuponoldalak és menedzserek pedig elmorzsolnak érte egy könnycseppet, és egy új tulajjal eljátsszák ugyanezt, vagy ők mennek másik szállodához, a menedzsernek ez teljesen mindegy. Mert ugye egy becsődölt hotelhez olcsón hozzá lehet jutni, tehát tulajdonos mindig lesz.

Mi futtattunk olyan szállodát is, aminek a gyakorlatom alatt a tulajdonosa egy bank volt. Mert a tulaj becsődölt és ők lefoglalták. Elképzelhetitek, egy bank mennyit ért, és mennyit akar érteni egy szálloda futtatásához. Őket is csak az érdekelte, hogy menjen a szálloda, és ha negatívot is hoz ne annyit mintha üresen állna, aztán mielőbb megszabadulni tőle. Hát egy ilyen szállodát a menedzser is 7-8 ezer/fő/éj-ért fog árulni fél panzióval, ha csak így lesz tele, ezzel pedig az ő zsebe is. Hiszen abban se lehet biztos, hogy a következő igazi tulaj nem cseréli le őket, tehát ki kell sajtolni a szállodát amíg még azt ők viszik, a többi az utódok baja...

Szóval van a vendég, aki a fentiből semmit sem lát, ő az adott csillagot minél olcsóbban akarja megúszni. (Miközben a csillag sajnos nem a minőséget, hanem az adott szolgáltatáscsomagot képviselik.) Van a kuponos oldal, aki ezt meglovagolva minél olcsóbb árat követel. Van a menedzser, akinek még így is megfelel, mert a szálloda maga nem az ő gondja. És végül van a tulajdonos, aki a fentiből megint csak részleteket lát, de ő meg csak pénzt akar. És a kuponos oldalak előtt meg is kapták.

szűkebb pátriárka 2013.04.25. 17:16:50

"Ezt marketingköltségként kellene elszámolniuk"
-->Még egy kétcsillagos szállodánál is elég nagy baj, ha az alacsony árat tekintik marketingeszköznek.

"visszatérő vendég lesz" --> ha ki van nyalva a segge, akkor sem lesz belőle visszatérő vendég. Miazmás írta fent, hogy azért ment wellness hétvégére, mert kedvezmény volt. Ha nincs, nem megy.

"valamennyi lóvé legalább bejön a 0 helyett"
--> valamennyi bejön nulla helyett, de milyen áron?
A tényleges árat kifizető, tényleg visszatérő vendég Józsi bácsinak hogy kommunikálja a szálloda azt, hogy amiért ő 100 ezer forintot fizetett, ugyanazt Mari néni megkapta 39 900-ért??
A vége az, hogy senki nem hajlandó teljes árat fizetni. Ha senki nem hajlandó teljes árat fizetni, akkor költséget kell csökkenteni. Ha költséget kell csökkenteni, azt pedig az a vendég is meg fogja érezni, akinek esze ágában sincs kuponoznia.
De leginkább az az alkalmazott érzi meg, aki emiatt lesz elbocsátva.

Pensive · http://ebbenmaradtunk.tumblr.com/ 2013.04.25. 17:17:02

@telkoe: Ők nem ide járnak, hanem innen - az utasaik 90 százaléka átszáll pocsolyát ugrani, vagy egyéb hosszútávra.

magas les 2013.04.25. 17:36:42

Tehát itt mindenki leírja, hogy milyen rossz a szállodások egy résznek a kuponok miatt. Én a magam részéről annak örülök, hogy ennél a számnál nagyságrenddel több ember viszont legalább így megengedhet magának egy-egy nyaralást vagy esetleg egy hosszú hétvégét. Van olyan, aki 10ezret ki tud fizetni egy ilyenre, 20ezret már nem.

Polly Pudli Pötty 2013.04.25. 17:50:42

@szűkebb pátriárka: Az a nagy baj, ha a szálloda nem tartja fontosnak azt, hogy széles körben megismerjék. Az a baj, hogy azt várják, hogy elmenjen az ember, fizessen 100.000-ret, kap valamilyen szobát, valamilyen félpanziót és érezze megtiszteltetve magát, hogy ott lehet.
Fizessen napi parkolási díjat, fizessen ebédet, bort, sört, pálinkát, menjen masszázsra, stb.

Nem, nem ismerem a szállodaipart belülről, csak vendégként. És nem, nincs kinyalva az ember segge, sőt.
Én is voltam wellness hétvégézni meg karácsonyozni, egyszer kuponnal, egyszer kupon nélkül. Egyik helyre sem mennék vissza, de nem ára miatt, hanem mert semmivel sem adott többet, mintha elmennék egy fürdőbe, utána meg egy közepes étterembe. A személyzet kedvetlen, magasról tesznek a vendégekre, a programok a vicc kategóriába tartoznak.

Egyébként a Te hozzászólásodból is látszik, hogy a szálloda hogyan gondolkodik a vendégről (nézd meg milyen szavakat használsz: "ki van nyalva a segge", "Józsi bácsi, Mari néni", "a kuponosok miatt szív", "jómunkásemberek" - csupa pejoratív kifejezés). Talán itt kellene elkezdeni a változtatást: a vendéghez való hozzáállásnál.

Arról van valami infó, hogy miért nincsenek visszatérő vendégek? Lehet, hogy nem voltak elégedettek? Lehet, hogy nem azt kapták a pénzükért, amit vártak?

Ha jól emlékszem a kuponok előtt is léteztek szállodák.

szűkebb pátriárka 2013.04.25. 18:09:19

@Polly Pudli Pötty: az én hozzászólásaimból azért elég meredek dolog következtetést levonni egy szálloda vendégekhez való viszonyához.

Úgyanúgy, ahogy abból sem lehet különösebb következtetést levonni az egész szállodaiparra, hogy te valahol szar kiszolgálást kaptál.

Másrészt azért itt az posztban az volt a kiindulási alap, hogy a hülyegeciszállodások csak sírnak, majd jöttek a bólogató kommentelők.

"Arról van valami infó, hogy miért nincsenek visszatérő vendégek?"
Vannak visszatérő vendégek. Olyannyira vannak, hogy meg merem kockáztatni, azok a szállodák, amelyek még valamennyire a víz felett vannak, a visszatérő vendégekből élnek.

A kuponos-bónuszos irányból érkező vendégekből nincsenek visszatérők, mert őket alapvetően más motiváció mozgatja.

Polly Pudli Pötty 2013.04.25. 18:30:39

@szűkebb pátriárka: Te kezdted azzal a hozzászólásodat, hogy "Tök jó, hogy mindenki ennyire keni-vágja a szállodaüzemeltetés rejtelmeit." - ebből azt feltételeztem, hogy Te kened-vágod. Bocs, ha tévedtem.

Javítok: Te gondolkodsz így a vendégekről.

Én pedig a saját tapasztalataim alapján vontam le a következtetésemet. Meg a jópár Homáron posztolóéból. Meg a szallas.hu-s véleményekből. Meg abból, hogy ismerős egy éjszaka után hazajött a szállodából, mert télen nem volt fűtés. Meg egy másik ismerős a nászútjáról jött haza az első éjszaka után. De mindegy is, biztos mindenki pont rossz szállodába ment.
Ez itt a reklám helye: tudsz olyan szállodát ajánlani, ami ár-érték arányban (kupon nélkül természetesen) kiemelkedő?

Ha vannak visszatérő vendégek, akik a felszínen tartják a szállodákat, akkor miért van ez a kuponhiszti? Akkor nem kell belefogni.
A kamikaze-szállodák majd elbuknak, az arra érdemesek fennmaradnak.

ekat 2013.04.25. 18:44:19

ÉN úgy vagyok ezzel, mint az éttermekkel, a nagyon jóért hajlandó vagyok sokat fizetni, de közepesért nem. Azokból a helyekből, ahol kuponnal voltunk kipróbálni, a MenDan az egyetlen, ahova teljes áron is visszamennék, de egyelőre most inkább Bad Tatzmannsdorfba megyünk legközelebb, ami mág drágább ugyan, de hátha annyival jobb? :_)

Blogtudós 2013.04.25. 19:18:53

Üdv mindenkinek!
Érdekes diskurzusra leltem a kommentek között. Elvileg a "szakma" és a "használó" nézőpontja csapott össze. Jómagam bizonyos esetekben mindkettő táborba tartozom. Nem igazán akarom osztani az észt, de a szállodásokról megvan a véleményem. Az életben maradásukhoz szükséges előrelátás és kockázatvállalás hiányzik a legtöbből. Lehet, hogy a tulajdonos és a management szétválása az oka, de szállodai háttérszolgáltatóként a tulajdonos alapú szállodákkal is nehezen lehet zöldágra vergődni. Ergó; a szállodások nézőpontjával elég nagy bajok vannak. Gyakran - szerintem - a számtannal is. Nem akarok mélyebben belemenni, de azt őszintén nem értem, hogy miért nyavalyognak tényleg a kuponosok miatt. EGY MARKETING ESZKÖZ - ha akarom.
De mi a bánatos fene tartotta/tartja vissza a "szakmát" attól, hogy saját csalirendszere legyen?
A kényelmesség és az ötlettelenség.
Bántóan "szállodások" a jelenlegiek. Szállást adnak, ennit, meg nyitott ezt-azt. A lehetőségeikkel meg szinte csak "kész", sok-sok azonnali vendéget hozó "izéket" akarnak. Pl. tréning - oké! Jó gyerek vagy, de csak akkor, ha azonnal hozod is a 30-150 főt. Az, hogy a szállodának esetleg valami sajátos "blikfangja" legyen, ami "hírétékű", amire esetleg már a kuponos körből is remélhet visszatérő kipróbálót (mert a kipróbálás is lehet a kuponos megjelenés mögött éppen - miközben egyet kell értenem azzal, aki azt írta, hogy a magyar kuponos az egyszeri vendég)
Valahogy úgy tudnám érzékeltetni a jelenlegi hozzáállást - ami a mi éppen terjesztés alatt lévő háttérszolgáltatásunkkal kapcsolatban tendenciózusan előjön -mintha egy olyan szerződött mosodás lennék, aki csak annak a vendégnek az ágyneműjét moshatja ki, akit MAGA SZERVEZETT ODA.
Azaz, ha azonnal szállítom a vendéget, akkor azt csinálok, amit akarok/tudok, de ha az valójában a know-how, vagy csak egy jól kitalált forgalomnövelő eszköz, akkor HUSS!
Ötlettelenek, sótlanok, unalmasak. Nekem gyakrabban tűnnek hivatalnoknak, mint "vállalkozónak".
Nyilván nem szép tőlem, hogy általánosítok, mert hozzá kell tennem, hogy valószínűleg nem találkoztam eddig olyannal, aki pont az ellenkezője annak, amit leírtam, de közel 80 "kapcsolatfelvétel" után egy kicsit szkeptikus vagyok. 3, de inkább 4 csiilagról beszélünk!
Szóval - szerintem - az ötlettelenség és a "lefölözési" személet egységesen okolható inkább, mint a kuponoldalak.

2013.04.25. 19:37:12

@szűkebb pátriárka: pontosan ezért az mint a munkaerő piac, ahol az van, hogy ad meg mennyi fizetést kérsz. mindig lesz aki olcsóbban elvállal egy munkát, így lejjebb mennek a fizetések mindenkinek. itt az volt eddig, hogy nem voltak így versenyeztetve a szállás helyek, most meg aki a legalacsonyabb árat adja oda mennek.