sorok között

sorok között

Teljes vagyonelkobzás

2013. március 31. - Politikai Ateista

Egy olyan vicc terjed az interneten, amely szerint a ciprusi tőkekorlátozások csak egy hétig tartanak majd. LOL.


Ha a Reuters értesülései helyesek, akkor a 100000 euró feletti, biztosítatlan betétek tulajdonosai sokkal nagyobb veszteséggel számolhatnak mint az korábban lebegtették.

A betétek összegének 37.5 százalékát átváltják a Bank of Cyprus részvényeire, (WC papír) 22.5 százalék egyenesen megy a levesbe, a maradék 40 százalék után állítólag még valamennyi kamatot fizetni fognak, de jó eséllyel azt sem fogják viszontlátni a betétesek. A nyilatkozatok szerint esetleg majd akkor, ha banknak egyszer megint jól megy.

Lehet, hogy egy hete még úgy tudtad, hogy van 200000 euród Cipruson...

20120103130553!Banconota_da_0_euro.jpg

Az unió törvényhozói és központi bankárai sem gondolhatják komolyan, hogy a ciprusi alku, és a betétesek sarcolása nem fogja a megrendíteni a bizalmat az európai bankrendszerrel kapcsolatban. Mondjuk amíg olyan arcok ülnek az Európai Parlamentben mint a @dajcstomi, addig semmi nem fog meglepni.

A bizalom megrendülésének az egyik következménye, hogy az óvatos befektetők igyekeznek biztonságba helyezni a tőkéjüket, lehetőleg az eurózóna bankrendszerén kívülre.


A független pénzügyi tanácsadó deVere Group még kedden jelentette, hogy a kellemesebb éghajlat miatt a mediterrán országokba áttelepült brit állampolgárok részéről jelentősen megugrott a megkeresések száma. Az aggódó angolok a megtakarításaik biztonságosabb elhelyezésének lehetőségeiről érdeklődnek.


De Európa legnagyobb gazdaságának az állampolgárai sem teljesen nyugodtak:

Angela Merkel a ciprusi válság kirobbanásakor szóvivője útján azt tudatta a németekkel, hogy betéteik biztonságát a kormány garantálja. A Forsa közvéleménykutató intézet kedden ismertetett felmérése szerint a megkérdezett németek 54 százaléka mondta azt, hogy nem érzik biztonságban bankbetéteiket, és csak a válaszadók 41 százaléka bízik a kormánygaranciában. A felmérésből az is kiderül, hogy a németek 67 százaléka aggódik többé-kevésbé megtakarításai jövőjét illetően. - Bankot robbantottak Cipruson - Index

Az aggodalom nem alaptalan.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr535176028

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobboldali többség IX.: Angela Merkel régen és most 2013.04.02. 17:38:16

Retro pucér fotó a német kancellárról. Éljen és virágozzék az NDK nudizmus!

Trackback: Ki a rosszfiú Cipruson? 2013.04.01. 16:31:37

Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, azt követeli, hogy minden ciprusi elsőszülöttet adjanak el adósrabszolgaságba, hogy a szigetország törleszteni tudja a nemzetközi hitelezők felé fennálló tartozásait. Amilyen mostanában az Unió PR-ja, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2013.03.31. 15:07:49

a menthetetlen hulyek az egyertelmu beszedbol sem ertenek
My bank account's got robbed by European Commission. Over 700k is lost.
bitcointalk.org/index.php?topic=160292
kingworldnews.com/kingworldnews/KWN_DailyWeb/Entries/2013/3/31_Cyprus_Changed_Everything,_How_To_Safeguard_Your_Money.html

egy nemet arrol panaszkodott, hogy a mutterja jelentos osszegu eurot tarol a bankban, es evente realerteken legalabb 5 szazalekot bukik. a ciprusi elkobzas sem zavarja az oreglanyt. szerinte a bank a megfelelo pillanatban ugyis aranyra valtja at az egeszet, hogy elkerulje a penz elveszteset.
ekkora elhetetlen fassagot b+ kitalalni sem tudsz.

incze 2013.03.31. 17:22:51

Továbbra sem értem a blogger nézőpontját. Bankcsőd van, és a megegyezés, amit leírt, az egy bankcsődnek igen szoft kezelése (kisbetétesenk nem esnek el, nagybetétesek egy elengedett bankcsődhöz képest még így is NAGYON puhára esnek).

Nagybetétes nézze meg, hogy teszi a pénzét. Extra jó kondíciók a pénzügyeknél MINDIG extra kockázatot jelentenek (1X1=1), akinek sok pénze van, tudjon ennyit (mert ha nem tud, akkor így is úgy is elveszti).

Putyilov gyári melós 2013.04.01. 10:18:20

"A bizalom megrendülésének az egyik következménye, hogy az óvatos befektetők igyekeznek biztonságba helyezni a tőkéjüket, lehetőleg az eurózóna bankrendszerén kívülre."

Aztán hova?
Az USAban lófasz kamat, Japánban detto, Kínában lassan esélyes egy rendszerváltás, Oroszországban sok megy el megvesztegetésre, Dél Amerikában divat az államcsőd, stabil bejáratott évtizedes diktatúra kevés van, azok is rizikósak, puccsveszély, forradalom, stb.
Ráadásul egy távoli országban nem nagyon ismeri senki a helyi viszonyokat, jó eséllyel lehúzzák a pénzes mukit.

Ahogy Fülig James mentőssapkájának felirata is mondta: "Mindenkit érhet baleset!"

Akinek sok pénze van, tanuljon meg vele bánni.

Putyilov gyári melós 2013.04.01. 10:26:02

@vomit:

Amíg lószar van, addig veréb is van!

"Magas kamatra vágysz? Irány Mongólia!"
kiszamolo.hu/magas-kamatra-vagysz-irany-mongolia/

"Végezetül emlékeztek még a KISS elvre: Keep It Simple, Stupid. Azaz ha valami annyira összetett, hogy nem látod át, vagy nem érted meg annyira, hogy el tudd magyarázni egy 12 éves gyereknek, akkor inkább maradj ki belőle. Ha magas kamatot igérnek, akkor a rizikó is legalább olyan magas és ha nem érted, miben áll a rizikó, akkor inkább felejtsd el a dolgot."

Foxtrotty 2013.04.01. 14:14:48

De most tényleg, dájcstominak mi köze van a ciprusi bankbetétek einstandolásához? Ő másba fektette a tőkéjét, meg is sokasodott szépen

Inkább érdekes lenne tudni, mit gondol erről Simor - aki ha igaz a pénzecskéje hazahozatalát kikényszerítő mostani kormánynak köszönheti, hogy megúszta épségben - vagy a Bajnai család (papa, volt feleség, és persze maga Gordonka, mind tapasztalt ciprióták)?

Khonsu 2013.04.01. 15:45:00

Szerintem is aggódjon az, akinek 100000 euró feletti betéte van bankban. Akinek meg ennyire jól megy, az járjon utána hova teszi a pénzét, esetleg tartsa aranyban, ha nagyon pánikol. Ha simán csak hagynák bedőlni a bankot mint Izlandon, akkor mindent elvesztenének, így legalább egy része megmarad. Aki csőd közeli ország csőd közeli bankjában nagy összeget tartott még hálás is lehet, hogy ennyivel megúszta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.01. 15:48:42

de nem ám, ha egyszer elfogadtak egy ilyet, most már bármit lehet. :S

Pan Modry 2013.04.01. 15:57:15

@incze:
Egyetertek, akinak magas a hozamelvarasa az szuksegszeruen magasabb kockazatot is kell vallaljon, a magas kockazat viszont idonkent bukoval jar.

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 16:44:21

@Putyilov gyári melós: Ez egy szuper jó helyzet.A mocskos burzsoá nem tudja hova tenni a felhalmozott tőkéjét.Kénytelen lesz vagy elkölteni,vagy pedig kénytelen lesz munkát adó dolgokba invesztálni.:)

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 16:46:20

Továbbá nagyon jó húzás volt kiugrasztani a pénzes nyulakat a bokrokból végre.
A bankok túlzottan előtérbe kerültek mint biztos befektetési lehetőség,ezzel minden más értelmes,termelő,embereknek munkát biztosító dolgot elnyomtak.

Blanka99 2013.04.01. 17:13:43

@hot-spot:
Magyarországon azért volt "rendszerváltás", mert a termelő szocializmus csődbe ment.
Olaszországban például Maseratit, Ferrarit, Paganit, Lamborghinit és talán még Bugattit is termelnek, de Olaszország csődbe megy (egy év alatt 120-ról 130% fölé nőtt az államadósságuk).
Spanyolországban olyan magas a mezőgazdaság színvonala, hogy a spanyol üvegházak csillogása szabad szemmel látszik a Holdról, de attól még Spanyolország is csődbe megy.
Oroszország korábban már csődbe ment, pedig ott van a talpuk alatt a teljes Mengyelejevi periódosos rendszer, bányásszák is nagy ütemben.
Szóval hagyd ezt a termelő emberes, munkát biztosító dumát, mert a munkától is csődbe lehet menni.
Tisztelettel: Tóth Attila

Khonsu 2013.04.01. 17:24:39

@hot-spot: Valamit nálunk is lépniük kéne, hogy az egykulcsos SZJA nyerteseinek ne a bankszámlája gyarapodjon, hanem valahogy beáramoljon a pénz a gazdaságba, ha már papíron ez volt a terv.

duggongg 2013.04.01. 17:27:19

Csak kerdezem. Ugye ez ugy van hogy a nagyobb beteteknek csak a 100ezer euro feletti resze bukik? Vagyis ha valakinek van egy 110ezer euros betetje akkor 100ezerig ervenyes ra a garancia, nem az egeszet zaroljak. A masik kerdes hogy ha valaki szetosztja a megtakaritasat sok 100ezer alatti betetre az ugy mukodik? Marminthogy a garancia szempontjabol (tudom, sok millipnal ez kicsit munkas). Vagyis ha valakinek tobb betetje van, mindegyik 100ezer alatti, akkor ervenyes e mindegyikra a garancia? (nem mintha nekem lenne csak kivancsi vagyok)

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 17:30:00

@Blanka1: Legfőképp akkor,ha egyetlen ország mindent legyárt az egész világnak.Kína,ugye.
Kíváncsian várom a drasztikus lépéseket a kínai áredömping ellenében,úgy is rákényszerülnek hamarosan minden országban!

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 17:31:57

@Khonsu: A rohadt komcsiknak legalább voltak üzletik erre arra és egyéb (termelő,munkát adó) befektetéseik.

Mindenesetre lényegesen sokkal több volt a szociknak az ilyen irányú befektetése,mint a mostaniaknak,akik csak max a tőzsdéig vagy Svájcba viszik a lóvéjukat.
Mert nem értenek semmihez ami munkát adna az embereknek.

Khonsu 2013.04.01. 17:35:02

@duggongg: Valami olyasmit olvastam, hogy az EU-ban az államok 100ezer euroig vállalnak garanciát a betétekre, szerintem ez azt jelenti, hogy a 100ezerig megmarad, a többivel bármi lesz ígyjárás. Azt nem tudom, hogy ha szétosztod a pénzt akkor azt hogy számolják, tippre bankonként nézik. Ha több bankban van 100k az megmarad, ha egyben van többször 100k abból csak az egyik marad szerintem, de ez engem is érdekelne. (nem mintha érintene a dolog)

Khonsu 2013.04.01. 17:41:09

@hot-spot: Kína belülről fog összeomlani, ha így folytatja. Egyrészt a növekedést egyre inkább már csak állami beavatkozással tudják szinten tartani, másrészt az emberek szó szerint megfulladnak az utcán a környezetszennyezéstől.

hot-spot (törölt) 2013.04.01. 17:45:30

@Khonsu: Én valami gyorsabb dologban reménykedem mint hogy arra várjak,mikor omlik össze vagy fullad meg.
Például egy olyanba,hogy az EU-n belül csak az EU-ban gyártott könnyűipari cuccok lehetnek,illetve olyan törvényekben,ami arra kényszeríti a gyártókat,hogy ami megtermelhető az EU-n belül,azt itt is kelljen megtermelni.Ha kínai a gyártulajdonos,az sem bíj,de ITT kell legyen a gyár!
És nem Kínában vagy Indiában!
Ilyen törvényt várok méghozzá nagyon gyorsan.
Az sem lesz baj,ha 3x annyiba fog kerülni egy mosógép vagy egy babakocsi,csak ITT legyen gyártva!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.01. 18:13:52

@hot-spot:

Remélem, hogy a következő bebukó pénzmosodák Szingapúr és London lesznek.

Ha ezek a globális pénzmosodák is bebuknak(vagy legalább szabályzott és adózó keretek közé kényszerítik őket), akkor a tőke a spekuláció helyett tényleg csak termelésbe, fogyasztásba tud menekülni.

Khonsu 2013.04.01. 18:35:08

@hot-spot: Az kéne, de szerintem erre hiába várunk. Ha lenne rá szándék a vezetőkben, akkor már rég meglépték volna.

Khonsu 2013.04.01. 18:37:45

@Anyád, a szúnyogok!!!: Itt igazából a globális pénzrendszernek kéne bebuknia, mert a hiba rendszer szinten van, minden egyéb csak ennek következménye.

TóthAttila 2013.04.01. 19:13:51

@Khonsu:
Meg is fog bukni. Sok helyen le fogom még írni, ez az első alkalom.
Véleményem szerint (diktatúrában így kezdjük) 3 éven belül :
Olaszország csődbe megy,
Portugália csődbe megy,
Spanyolország csődbe megy,
az Európai Monetáris Unió felbomlik,
Spanyolország felbomlik (kiválnak a katalánok),
Nagy-Britannia felbomlik (kiválnak talán a walesiek),
a sok kis, gazdaságilag fajsúlytalan országból több, mint féltucat csődbe megy
mindettől Franciaország is csődbe megy.
Remélhetőleg mindez EU-s belügy marad (nem marad az), mert, ha a nyakig eladósodott USA is fizetésképtelenné válik az EU-s cirkusz miatt és elnyeli azt a sok hitelt, amit Kína belepumpált 20 év alatt, az Kínának meg fog érni egy atombombázást. Ez pedig a harmadik világháború. "Szerencsére" Kínában is fújtak egy ingatlanlufit, ami kb 3 év múlva fog kipukkadni, olyan bankhitelezéstől társadalmi válságig tartó válságot kirobbantva Kínában, ami miatt a kínai hadsereg nem az USÁval lesz elfoglalva, hanem a sok százmillió elégedetlen kínaival.
Szóval nem biztos, hogy a globális pénzrendszer bukása jó lesz bárkinek is.
Az ismerőseim szerint pesszimista vagyok, szerintem meg a 3 év miatt optimista.
Tisztelettel.

nyisz 2013.04.01. 19:28:18

@duggongg: @Khonsu: itt a szabály a betétbiztosításra www.oba.hu/hu/betetvedelem
bankonként és betétesenként értendő.

nyisz 2013.04.01. 19:28:19

@duggongg: @Khonsu: itt a szabály a betétbiztosításra www.oba.hu/hu/betetvedelem
bankonként és betétesenként értendő.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.04.01. 19:29:17

@hot-spot:
"Például egy olyanba,hogy az EU-n belül csak az EU-ban gyártott könnyűipari cuccok lehetnek,illetve olyan törvényekben,ami arra kényszeríti a gyártókat,hogy ami megtermelhető az EU-n belül,azt itt is kelljen megtermelni.Ha kínai a gyártulajdonos,az sem bíj,de ITT kell legyen a gyár!
És nem Kínában vagy Indiában!"
Ad1: Ez az EU-ban 180 fokos változást jelentene a retorikában. Magyarország ugyanezt akarta kicsiben: amit lehet azt gyártsuk itthon, ha valamit meg kell vennünk, akkor meg gyártsunk valami olyat is, amit meg mi adunk el másoknak. Az EU rövidtávon ránk dörrentett, hogy ezt nem lehet, ez nyílt nacionalizmus, nem értjük a kapitalizmus lényegét, etc.

Tehát azt a látszatot már nem lehetne elkerülni, hogy egy rendszer szembemenve az addigi legerősebb elveivel küzd a túlélésért.

Ad2: Ehhez kicsit (úgy 10-15 évvel) korábban kellett volna gondolkozni, és a cégeknek nem csak a pillanatnyi érdektől vezérelve tolni kin mindent mondván, hogy ott olcsóbb. Majd a piac megoldja! Hát megoldotta! Magyarországon már a '90-es években többen jelezték, hogy az olcsó és korlátlan kínai import tönkreteszi a magyar textilipart. Akkor persze le lettek hurrogva, hogy jó ez, majd a piac, a kapitalizmus ilyen, veszteséges állami vállalatok tönkremennek, az csak jó stb stb...

De ezen kár keseregni, többek közt ennek a felelőtlen és a pillanatnyi magánérdektől vezérelt politikának az eredménye, hogy Kína olyan befolyásra és piaci szerepre tett szert, hogy függünk tőlük. Nem is kicsit. Sajnos...

Egy ilyen törvény nyílt hadüzenet lenne a kínai-orosz tengelynek. Az utóbbi idők -egyik válságból ki a másikba be- törékeny Európája hogyan is tudna hadat üzenni (természetesen gazdaságilag) egy olyan tengelynek, ami a válságok ellenére is folyamatosan fejlődik. És akinkén olyan ütőkártyák vannak, mint például a Dollár megbuktatásához elegendő mennyiségű valutatartalék, az oroszoknál pedig pl. a földgáz. De az Orosz állam szintén sok pénzt tart Euróban, ha azt betolja a pénzpiacokra... Persze veszteségei neki is lenne szépen, de simán lehet, hogy még így is megéri. Szerinted az emberek meddig állnának ki egy ilyen "háború" mellett, ha Putyin megint elzárja a gázt? Múltkor csak egy hétig tartott a gázválság, és mekkora felfordulás volt...

Ráadásul az EU tagországok közül is több olyan van, akik valami miatt csalódtak az EU gazdaságpolitikájában (például mert csak piacnak használják őket, máshoz nem engedik őket), ezért próbálnak az Oroszokkal és/vagy Kínaiakkal is egyezkedni. Ezt a függőséget tovább súlyosbítja, hogy egyre több EU ország gondolkozik orosz vagy kínai hitelek felvételén, ami egy elég erős kapocs, mitöbb kényszer az "ellenség" felé. Ezeknek az országoknak a szerepe egy ilyen gazdasági háborúban tehát koránt sem egyértelmű.

És nekünk milyen ütőkártyáink vannak? Az egyik német tévében lesz egy film a gyerekeknek, hogy a Kínaiak rossz bácsik?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.01. 19:48:26

@Nem tudom a nevem:
"Kína olyan befolyásra és piaci szerepre tett szert, hogy függünk tőlük. "

A függés kétoldalú, ha nem vásároljuk meg a szarjaikat, akkor kínai elvtársakat felfalja a kínai nép. A japánok épp most kúrták orrba őket, vissza is vettek az arcukból.

A közhiedelemmel ellentétben az orosz energiafüggés is leginkább a volt szocilista országokat jellemzi, Mgyarországot az átlagnál is nagyobb mértékben. Az USAban, Lengyelországban épp most fut fel a palagázkitermelés, a brittek ellátják gázzal egyharmad Európát, a másik harmadát a norvégok. Olajat szintén a brittektől, norvégoktól, araboktól vesznek, az oroszoké amúgy is szar minőségű, kénes.
És a kiszolgáltatottság itt is kétirányú, ha nem veszik meg Putyintól a naftát, akkor agyonverik az orosz muzsikok.

vomit 2013.04.01. 20:32:32

@nyisz: ez teljesen jo, mert mintha azt sem tudnak, melyik evi melyik torveny szabalyozza a mukodesuket. ebben a pdf-ben pl. a 93 evi 24-re hivatkoznak, de az mar regen megszunt.
www.oba.hu/hu/betetvedelem/iranytu

helyette a 1996 evi 112 a hatalyos
jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=26469.613068

Khonsu 2013.04.01. 22:56:49

@TóthAttila: Nagyrészt egyetértek, szerintem is kb ez várható. A kínai atombombázás nem hiszem, hogy megtörténne, mert egy atomháborúra az USA sokkal felkészültebb, hála a hidegháborús múltnak. Valószínűbb, hogy az ingatlanlufi vet véget a "kínai csodának".
Innen a folytatás (szerintem):
Az európai és kínai piacok összeomlása, az euroövezet szétesése után az USA-ban hiperinfláció indul el, amit a dollár nyomtatásával most alapoznak meg. Az amerikai papírok elértéktelenednek, Kína elbukja az ebben tárolt tartalékait, ahogy Japánt is magával rántja, mely a legjobban eladósodott ország és talán leginkább függ az USA-tól. A semmihez nem rögzített, kizárólag a bizalomra épülő hitelpénz rendszere totálisan összeomlik a bizalom megszűnésével. Ezután a világban kaotikus állapotok uralkodnak majd, a kormányok rövid idő után megbuknak, előrehozott választások, puccsok. Utcai zavargások, nehezen fenntartható ingatag rend, sokhelyt anarchikus viszonyok, a fejlett országokban is. Ez egyfajta "keltetőként" szolgál majd új politikai és gazdasági eszmerendszerek kialakulásához és elterjedéséhez. Az értelmiség mindenütt a megoldást keresi, a reményvesztett nép pedig bárkit hajlandó követni, aki "csodát" ígér.
Innentől a folytatást mindenkinek a képzeletére bízom. Csak remélhetjük, hogy nem csak gonosz ideológiák keletkeznek/terjednek el.

Putyilov gyári melós 2013.04.01. 23:10:31

@Khonsu:
Annál nincs gonoszabb ideológia,hogy a Pénz az Isten és a pénzért bárkin és bármin át lehet gázolni és csak az számít, hogy kinek mennyi fém, papírdarab vagy virtuális bitje van valami betonbunkerban.

Épp ideje egy emberibb világnak!

Khonsu 2013.04.01. 23:24:17

@Putyilov gyári melós: Egyetértek, ezért várom annyira ezt az összeomlást. Az egyetlen esély, hogy valódi kiút nyíljon abból amiben most vagyunk, a többi már csak rajtunk múlik.

Rémbódess 2013.07.22. 14:03:34

@Khonsu: Lehet várni az összeomlást, csak arra gondoljatok, hogy egyáltalán nem biztos, hogy pl. te vagy akár én túl fogjuk élni a dolgot.
süti beállítások módosítása