sorok között

A központosítás malmai

2013. január 15. - Politikai Ateista

A központosítás nem működik, és a kormány elképzeléseivel szemben nem vezet fokozott hatékonysághoz, hanem éppen ellenkezőleg. Ami az iskolák állami fenntartásba vételének várható sikerét illeti, én szóltam, hogy katasztrófa lesz, ráadásul ez még csak a kezdet.

A megfelelő tanulságokat levonhatták volna a Vidékfejlesztési Minisztérium szakoktatási intézményeinek példájából:

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrizte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) fenntartásában lévő középfokú szakoktatási intézményeket. A Számvevőszék egyik fő megállapítása szerint a VM fenntartásában lévő mezőgazdasági szakképző iskolák működési feltételei nem járultak hozzá a feladatellátás eredményességéhez, vagyis sokkal többe kerülnek és kevésbé hatékonyak, mint önkormányzati fenntartású társaik. - Újabb pofon a költségvetésnek és az oktatásnak - Portfolio.hu

Mondjuk ha minden iskolát állami fenntartásba vesznek akkor nem marad viszonyítási alap, és lehet ismételgetni majd, hogy ez így jobb. Nem lesz az. A centralizáció eleve hibás koncepció, és ahhoz, hogy akárcsak minimális hatékonyságnövekedéssel párosuljon olyan szervezőkészségre, és összeszedettségre lenne szükség, amelyre ez a kormány nem képes. Nem a kétharmadot akarom támadni, ez egyszerűen tény, a jelenlegi hatalmi struktúrák nem teszik lehetővé, a másik oldal ugyanúgy belebukna. Ha lenne a felsővezetésben egy olyan géniusz aki sikeresen le tudna zavarni egy országos léptékű centralizációs akciót, valószínűleg arra használná a tehetségét, hogy lebeszélje a döntéshozókat erről az őrültségről.

Klebelsberg-központ meg járási igazgatók már vannak, pecsét és takarítás nincs. Az iskolaigazgatók, akik feltételezhetően ismerik a helyi körülményeket, ha ezentúl pénzt akarnak kretyópapírra, vagy angoltanárra majd tágyalhatnak a központtal, akik valahányszáz kilométerről kigondolják, hogy tényleg szüksége van-e a szóban forgó intézménynek ezekre az extrákra.

Őszintén szólva nem lep meg, hogy a Hoffmann Rózsikát letiltották a felsőoktatással kapcsolatos fejlemények kommentálásától, csak azon csodálkozom, hogy még miért nem munkanélküli miután a gondosan, hónapok alapos munkájával előkészített felsőoktatási reformcsomagot egy laza romkocsmázás után lekukázta a nagy vezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr995014162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2013.01.15. 06:24:59

Mintha nem oly rég döglött volna be, hogy Pestről mondták meg,Fancsali Újélet TSZben(volt ilyen!) hogy a szikes dűlőben hová vessék a bukfencet!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.15. 07:40:40

@Szúrófény:

A negyvenes évek végétől kezdve megy ez Magyarországon.
15-20 évente változik a centralizáció-agyonszabályzás aztán átcsap az ellenkezőjébe, decentralizációba, némi deregulációba.

Az ötvenes években lelkes tervgazdasági alapokból kiindulva mindent a központ szabályzott le, aztán a hatvanas években az új gazdasági mechanizmus keretében némi önállóságot adtak a cégeknek, majd jött hetvenes évek vége és hatalmas trösztökbe vonta az állam az egyforma profilú cégeket, 90től pedig újra szétszedtek mindent.

Csupáncsak kádermozgatási, kontraszelekciós célja van az egésznek.
Amelyik iskolavezető Fideszközeli haver, az majd kap lóvét, aki nem, az vegye meg zsebből a krétát, ha nem akarja, hogy agyoncsapják a szülők, tanárok.

toportyánzsóti 2013.01.15. 11:26:15

Ezek a nagyképű dilettánsok ennyit tudnak,szegény Magyarország!

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.01.15. 12:57:48

@Anyád, a szúnyogok!!!: Nem tudom, lehet ebben valami, de én azt hiszem, hogy ott fent valaki tényleg azt hiszi, hogy ez így jó lesz.
A véleményvezér is betalálta a témát:
velemenyvezer.blog.hu/2013/01/15/az_orban-kormany_es_a_kozpontositasi_mania_kudarca#comment-form

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.01.15. 13:00:23

@toportyánzsóti: Dilettantizmus, ez a jó kifejezés. Az a legrosszabb ha egy dilettáns hatalmat kap, mert azokból olyan dolgok sülnek ki, mint például ...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.15. 13:23:13

@Politikai Ateista:
Ez a klasszikus piramiselv, ugyanígy épül fel a Fidesz is, szigorúan centralizált, vezérelvű párt, lényegi döntéseket csak Orbán és egy szűk kör hozhat.

Ott az egyik cikkben is, hogy a KIKek a központi akarat végrehajtó karjai, nulla önálósággal:
"Voltunk egy hat órás megbeszélésen a tankerületi igazgatóval, egyetlen kérdésre sem tudott konkrét választ adni. Mindenre azt válaszolta, hogy majd megkérdezi a központtól"

De a centralizáció nemcsak a rendszer működtetésére terjed ki, hanem központosította a forrásokat is. Ez pedig kiválóan alkalmas konraszelekción alapuló klientúra kiépítésére.

Amúgy épp egy ilyen szigorúan centralizált osztrák cégnél dolgoztam, ott is mindenről csak a tulaj dönthetett, 100 forintot nem adhatott ki faxok sokasága és írásbeli engedély nélkül a helyi cégvezető. Nem működik, mert iszonyatos a bürokrácia, mindenről papír kell, fénymásolatok, engedélyek és mindenki csak ezeket gyártja, hogy kivédje magát, no meg ezzel igazolja, hogy dolgozik.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.15. 15:14:08

@Politikai Ateista:
Semmilyen bonyolultabb struktúrát nem lehet így működtetni.
Még modern katonaságot, hadsereget se.

A VV cikkíró jól látja.
Ez többe fog kerülni, iszonyatosan túl fog burjánzani a bürokrácia és a korrupció.

toportyánzsóti 2013.01.15. 18:07:26

@Politikai Ateista: Ma már annyira elfajult a helyzet,hogy a politikai ellenfeleket,gyilkosokkal hozzák 1 tető alá.Vallásháborút hirdetnek békeidőben.