sorok között

A bankárokat még az ördög is utálja

2012. december 14. - Politikai Ateista

A gyulai kolbászgyárral kapcsolatban meglehetősen ellentmondásos információk keringenek a sajtóban, ennek ellenére az Európai Bizottság már írásban figyelmeztette a kormányt, hogy eszükbe se jusson megmenteni a henteséket. A mentőcsomagkapitalista Európában kizárólag a bankárokat lehet segélyezni az adófizetők euróiból. Semmi baj, majd eszünk pénzt.

A múltkor éppen arról írtam, hogy mennyire más a hozzáállás Izlandon a bankárbűnözőkhoz mint az Egyesült Államokban vagy Európában, mert ott akár felelősségre is vonhatják őket, erre szinte ugyanabban a percben két cikk is megjelent ami engem cáfolt. A világ legnagyobb csalásaként is emlegetett Libor-ügyben sikerült három szerencsétlen madarat találni akiket őrizetbe vettek, illetve az HSBC rekord összegű 1.9 milliárd dolláros pénzbírságot fizetett mivel korábban megsértették a "pénzmosás-elleni szabályokat".   

A pénzmosás-ellenes szabálysértés konkrétan úgy nézett ki, hogy mindenkinek mosták a pénzét akinek volt elég, többek között mexikói és kolumbiai drogbandákét is:

Az HSBC nagy tételben tette lehetővé a pénzmosást drogkartellek számára. 2006 és 2010 között a mexikói Sinaloa kartell és a kolumbiai Norte del Valle Cartel több mint 881 millió dollárt mozgatott meg az HSBC amerikai egységén keresztül - nyilatkozta Lanny Breuer, az amerikai igazságügyi minisztérium ügyészének képviselője. Hétfőn jelentették be, hogy a bank 1,9 milliárd dolláros bírság megfizetésébe egyezett bele a vádak miatt. - Most derült csak ki: drogkereskedők vertek tanyát bankfiókokban - Index

A drogbáróskodás korántsem mentes a munkahelyi ártalmaktól, azonban egy rendkívül jövedelmező foglalkozás. (Diákok figyelem, a diploma nem feltétel! ) Az egyik legnagyobb probléma az illegális jövedelmek legalizálása körül jelentkezik, mert hiába tesz szert a drogbáró kiemelkedő bevételre, ha nem tudja tisztára mosni akkor legfeljebb kaktuszos szendvicset majszolgathat a pénzhegyek tetején. A bankárok siettek a drogbandák segítségére, akik segítettek legalizálni a drogkereskedelemből származó jövedelmeket, alaposan hozzájárulva az amerikai drogszektor virágzásához.

Az "rekordbírság" tekintetében érdemes néhány mellékkörülményt figyelembe venni. Az HSBC adózás előtti nyeresége 2012 első negyedévében 6.8 milliárd dollár volt, az 1.9 milliárd nem fogja földhöz vágni őket, maximum másfél hónap profitja veszett el.

Most képzeld el, hogy éppen a Teve utcában repkedsz amikor egy hazafelé ballagó szolgálaton kívüli rendőr üzembe helyezi magát, lefoglalja a kábítószeres cigarettádat, és megkezdődik ellened az eljárás. Könnyen előfordulhat, hogy az ügyből sokkal több hátrányod keletkezik, mint a másfél havi fizetésed. Azután ott van a mexikói drogháború, amelyben az áldozatok száma lassan megközelíti a megszámlálhatatlant. Ezt persze nem az HSBC robbantotta ki, de simán bűnrészesek, a pénzügyi közreműködés miatt a közvetett érintetségük vitathatatlan.

Az 1.9 milliárdos bírság nevetséges, majd akkor ébresszetek fel ha már lógnak.

logva.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr354964907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.12.14. 15:02:32

Abszolult nevetségesek a pénzügyi bűnözők büntetései,szinte csak a politikusok úszhatják meg ezektől is olcsóbban.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.12.14. 17:10:05

@laci0011: Igaz, erre nem is gondoltam. A politikusok görénységben verhetetlenek.