sorok között

A hét vicce: éhező gyerekek

2012. november 26. - Politikai Ateista

A hét viccét Mesterházy Attilának köszönhetjük, aki eddig nem éppen a humoráról volt híres, most azonban a Facebook oldalán osztotta meg a következő morbid tréfát:

"Mi nem a hatalomért akarjuk leváltani a kormányt, hanem hogy jobban élhessenek a magyar emberek, hogy az éhező gyerekek száma ne 470 ezer legyen, mint ma, hanem 0." - Mesterházy Attila - Facebook - Mandiner

Engem majdnem meggyőzött.

Mindenesetre egy kicsit bánt, hogy Mesterházy azt feltételezy, hogy ezt mi ezt nem sejtettük. Régóta terjed az a városi legenda, hogy az MSZP országgyűlési képviselői a költségtérítéseiket titokban az éhezők között osztogatják szét.

Ma olvastam egy kitűnő bejegyzést a Véleményvezér tollából, amely szerint a Fidesz kizárólag a politikai analfabétáknak célozza az üzeneteit:

„Bajnai Gyurcsánnyal együtt tette tönkre az országot" – így kommentálja a Fidesz Bajnai Gordon kritikáit, és ezt már plakátok is hirdetik; a miniszterelnökség a tervezetteken felül újabb 700 millió forintot szán kommunikációra, aminek magyarázatát annyival intézi el, hogy „új igények merültek fel"; az NGM úgy kommentálja Magyarország újabb leminősítését, hogy a hitelminősítőket nem lehet komolyan venni; Giró-Szász András pedig kijelenti, hogy a kormány nem tiszteli „a magyar szuverenitást korlátozó" uniós kifogásokat. Mindez a kormányzati kommunikáció néhány napjának zanzája. - A Fidesz kizárólag a politikai analfabétákra épít - Véleményvezér

Maximálisan egyetértek az írással, és azon gondolkozom, hogy Mesterházy vajon kivel próbál kommunikálni amikor olyan orbitális baromságokat irogat, hogy őket a hatalom nem, kizárólag az éhező gyerekek sorsa érdekli?

A csótányok ugyanis nem szavazhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr654926789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.11.26. 19:42:29

A szocik a fityusznak köszönhetik,hogy nem tűntek el.Ugyanazok a gyökereik,ugyanazok a szólamaik,ugyanazokat fosztogatják,vált válnak vetve szorítják ki az új progresszív erőket!A kétpólusú erőtér nagy machinátorai.

fonó 2012.11.26. 20:28:37

2,5 ev tapasztalat utan ezt siman elkepzelem es visszamenoleg rehabilitalom a szocikat is. 2,5 ev veres sokkolo valosag.

fonó 2012.11.26. 20:30:14

szuros, csintalan, mszmp sek, martonyi, pinter, hoffman,kerenyi, ......................................................

rohadjmegARCgeci 2012.11.26. 22:23:13

Kurcsány úgy tudom valóban igen sokat adakozott a csóróknak és mindenféle alapítványnak.
Fideszes bőkezűségről hallott már valaki?

komplikato 2012.11.26. 22:46:43

Tök jogos a bejegyzés, ezeknek is a pofája nagy csak, meg az ígérgetés. Pont az ilyen ostoba kijelentéseik, meg a kiszivárgott "nyugger stratégia" miatt remélem, hogy az életben nem fognak kormányozni, de legalább nem ezzel a sík hülye vezetőséggel.

Erről vegyen példát Mesterházy ha mer!
www.latimoport.hu/hirek/erdekessegek/1814-a-vilag-legszegenyebb-allamfje-az-uruguayi-jose-mujica-.html

"Megválasztása után "Pepe" nem költözött be az elnöki palotába – viszont felajánlotta az üresen álló épületet a montevideói fedél-nélkülieknek, arra az esetre, ha ítéletidő esetén betelnének a város hajléktalanszállói.
Mujica mind a mai napig vidéki házában él, a szintén ex-Tupamaro feleségével, Lucía Topolanskyval. Farmja, három traktora és egy régi Volkswagenjének piaci értékét 44 millió forintban állapította meg az uruguayi adóhivatal. Ezen felül az elnök fizetésének – mintegy 2,6 millió forint – 90 százalékát civil szervezeteknek adományozza. Elnöki terminusa végén az ex-államfőknek járó tiszteletdíjból iskolát kíván építtetni.
"Nincs szükségem a fizetésemre – így is bőven megtermelem, amire igény tartok" – zárta le a kérdést az abortusz és a marihuána legalizálása miatt sokat kritizált elnök, José "el Pepe" Mujica."

Alaister Grand 2012.11.26. 23:39:51

Ugyan már. Hülyeszöveget csak a fidesz lökhet?
Nekik olyan jól be szokott jönni a gyengeelméjűek felé való kommunikáció. Hadd próbálkozzanak a másik oldalon is.

ViKtOr 2012.11.26. 23:57:42

@laci0011: Laci, a jó isten áldjon meg, minek írsz, ha nem tudsz?

clegane 2012.11.27. 00:37:08

mégis, mit mondjon, hogy a hatalom érdekli?
egyszer volt ilyen őszinte magyar politikus (ld öszödi beszéd), el is kergette a meglepett, naiv nép felháborodottan. az lett belőle a tanulság, hogy a magyar választópolgárnak nem való az őszinteség, innen a fidesz kommunikációja is, meg ez is.

2012.11.27. 02:13:40

@clegane: szóval, most már soha senkitől nem fogjuk elvárni az őszinteséget, mert egyszer valaki sunyiban (mert nem a köznépnek szánva ám) mondott valamit, más sunyik meg kiszivárogtatták? Beérjük annyival, hogy kinek a háromszavas lózungjai ütősebbek?
Fasza. Nem mondanám, hogy derűsebben látom a jövőt.
Mondta volna meg azt, hogy a hatalmat akarja. Tette volna mellé, hogy mire akarja ezt a hatalmat felhasználni, egyértelműsítette volna a valós célokat, és onnantól kezdve nincs zsákbamacska: ha őket választja az ország 2014-ben, akkor azért, hogy elérhessék a céljaikat, ha meg nem, akkor azért, hogy még véletlenül se.
Talán akkor a fél ország nem úgy állna hozzá a választás kérdéséhez, hogy mindegy.

Kopasz Szuzukis 2012.11.27. 05:36:23

@Dr. Furia: másról sem hallunk. Szocikat megszégyenítő bőkezűséggel osztogatják az állami pénzeket egymás között.

Morgolódó 2012.11.27. 06:03:46

@Kopasz Szuzukis: De ne hagyd ki a mostani fideszeseket sem, mert ők sem a tisztesség mintapéldányai.
Ugyanúgy lopnak, mint anno a szocik, nem különbek ezek sem. Sőt.....

laci0011 2012.11.27. 07:17:33

@ViKtOr: Neked legalább a faszfej, buzi,köcsögözés megy,nagytudású.

bolondok közt viktor a király 2012.11.27. 07:18:32

@Morgolódó: A @Kopasz Szuzukis is erre célzott.
Ezek, nem hogy hazudnak éjjel nappal, hanem már álmukban is azt csinálják.

bolondok közt viktor a király 2012.11.27. 07:20:53

@laci0011: Laci, Laci, hallgattál volna bölcsebb maradtál volna. Ide jössz fikázni, és te sértődsz meg ha vissza szólnak. Menj a tag gyűlésre és nyaljatok amíg lehet, már nem sok időtök van. Élvezzétek ki amíg lehet.

bolondok közt viktor a király 2012.11.27. 07:25:52

A szomorú az egészben, hogy tényleg oda jutottunk az elmúlt 2,5 évben, hogy itt vidéken tényleg vannak éhező gyerekek. Sok olyan gyerek van aki az iskolában egész nap semmit nem eszik, és otthon se, mert a szülei munka nélküliek, a segély az meg már álom.
Ezt a hirtelen gazdagodott, pártfunkcionárius hithű seggnyalók nem látják és nem érzékelik, mert, ha ő nekik jut akkor minden rendben van. Hát sajnos nincs rendben semmi.

bolondok közt viktor a király 2012.11.27. 07:34:48

@komplikato: Igazad van, és én is abban bízok, hogy ez a retek fidess társaság az életben nem fog többet itt kormányozni. Ezt a példát miért nem Orvbánnak küldöd? Gyurcsány fel ajánlotta a fizetését a rászorulóknak, Bajnai 1 Ft-ért vállalta. Ezek szemetek meg már számtalanszor emelték a fizetésüket, több címen nyúlják le a támogatásokat, több cégben bebújtatott tagok a semmiért veszik fel a pénzeket, egymásnak adják az állami támogatásokat. És te akarsz itt példálózni? Tán te is ilyen jól jártál velük?
Egy kicsit nézzetek magatokba, és szégyeljétek magatokat. Ha egy kis gerinc is lenne bennetek szembe köpnétek magatokat, amiért ezt a kártékony, hazaáruló, nemzet ellenes, bűnöző bandát még a sok kár okozás ellenére is ajnározzátok. Ehhez már valami szellemi betegségben kell szenvedni, mert épeszű ember már rég ott hagyta őket.

okostojgli (törölt) 2012.11.27. 08:07:07

Örök igazság, hogy mindenki magából indul ki, a cikk szerzője sem kivétel.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.27. 08:37:01

@okostojgli: @bolondok közt viktor a király: @Dr. Furia:

"Mi nem a hatalomért akarjuk leváltani a kormányt, hanem hogy jobban élhessenek a magyar emberek, hogy az éhező gyerekek száma ne 470 ezer legyen, mint ma, hanem 0."

1994-1998. 2002 - 2010. kormányoztak. és az éhező gyerekek száma 0 volt? 22 évből 12 az ő saruk. Biztos nem a hatalmat szeretnék ... úgy értenek ahhoz, hogy nekünk jobb legyen ... :)

bolondok közt viktor a király 2012.11.27. 08:45:40

@Viktor Nagy szerintem: Hála istennek csak szerinted nagy a Viktor. Szerintem és mások szerint a szemét hatalommániás hazudozó.

22 évből 12 az ő saruk valóban, de ennek a mocsok bandának idáig 6,5 év a sara, de ezek már annyira le előzték őket, hogy már lassan 25 évbe lehet mérni a 6,5 évet.
Ez a 6,5 év meg csak nektek volt jó, a 12 év meg nem csak nekünk, hanem nektek is.
Ja csak a véretekbe van a hazudozás.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.27. 08:51:51

@bolondok közt viktor a király:

Ez a nevem (N.V.) :) De görcsöljél be tőle nyugodtan :p

Nem vagyok fideszes, bár 2-szer szavaztam már rájuk, 3-szor nem akarok. (nem mintha közöd lenne hozzá)

"nektek volt jó, véretekbe van a hazudozás."

én egy ember vagyok. nem vagyok politikus sem. amit írtam tények voltak ( 12 év kormányzás, voltak éhező gyermekek akkor is)

Remélem pénzért véded őket, ingyen baromi gáz lenne... :)

Csipyke 2012.11.27. 08:53:44

@Dr. Furia: persze. Simicskát támogatják, a Közgépet, Pintért.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.11.27. 08:56:51

Hallod, azon kell felülemelkedni, hogy csak ezt a kettőt lehet választani.

Mária 2012.11.27. 09:00:40

@bolondok közt viktor a király:

Nekem úgy tűnik, Kompli se a szocikra, se a fideszre nem szavazna.

Lehet, hogy azokra szavazna, akik első körben össze akarják írni az országban a zsidókat, második körben meg..., utána meg...

Gyöngyösi a parlamentben azt mondta, hogy tudja, hány magyar él Izraelben, és hány zsidó magyar itt, és úgy gondolja, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.

Igaz, Kompli?

www.origo.hu/itthon/20121126-zsido-listat-keszitene-egy-jobbikos-kepviselo.html

Ez most a legnagyobb bajunk, ám a zsidók összeírása egy csapásra megoldaná az összes problémánkat.

Igaz?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.27. 09:04:40

nem a hét vicce, hanem simán undorító demagóg hazugság.

Azt sugallja, mintha 2 év alatt hirtelen jelent volna meg félmillió éhező gyerek.

Az meg, hogy majd ők nullára viszik le a számukat megint durva, lenne kicsit reálisabb, max felére csökkentik de hogy megszüntetik?!

mégis miből, hogyan?!

Félre ne értsetek meg KELLENE szüntetni, de akkor is.

Ugyanez volt a múlt héten Gíró Szász, megkérdezték, hogy mit tesz a kormány a 4 milla szegénnyel, mire a válasz, szegények voltak 2010előtt is, és már beszélt is másról, de semmi, hogy kíván e tenni valamit vagy nem a kormány és ha igen, akkor mit?!

laci0011 2012.11.27. 09:14:07

@bolondok közt viktor a király: Nem sikerült a reggeli szex,hogy ilyen frusztrált vagyol?Jól adod a bolond királyt.

Mária 2012.11.27. 09:19:14

@bolondok közt viktor a király:

"ennek a mocsok bandának idáig 6,5 év a sara"

Ehhez add hozzá azokat az éveket is, amikor ellenzékben voltak azon, hogy a minél rosszabb az országnak, nekik annál jobb elvet követve csak a károkat okozzák, és bármi áron, de visszajussanak a hatalomba.

csárli hárper 2012.11.27. 09:32:14

ugyan már, éhező gyerekek, ki nem szarja le? csili-vili stadion felcsúton, na az az igazi...

komplikato 2012.11.27. 09:49:53

@bolondok közt viktor a király: Ezt jól benézted, mert köze nem volt Fidesz ajnározáshoz. Pláne a KDNP-s "rongyos 750.000-ből nem él meg egy képviselő" téma után.

Ennek ellenére SEM gondolom, hogy Gyurcsányt vagy bajnait szentté kéne avatni, még ha minden úgy is van mint írtad.
De!
A post a Viktoréval vetekedő hatalommániás Mesterházy-ról szól, meg az ő még mindig hazudozásra építő pártjáról, lásd kiszivárgott stratégia.

@Mária: Majd döntök ha lesz mindenkinek értékelhető programja. Eddigi tapasztalataim alapján ilyen a nevezett pártnak még nagyon sokáig nem lesz, ha csak az értelmesebb arcok ki nem vállnak onnan új pártot csinálni.
Viszont jelenleg program az FTP, a 4K vagy az E2014 részéről is ígéret szintjén van. Majd ha lesz mit hasonlítgatni döntök.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.11.27. 09:51:09

"Régóta terjed az a városi legenda, hogy az MSZP országgyűlési képviselői a költségtérítéseiket titokban az éhezők között osztogatják szét."

Ironizálsz, pedig mind Gyurcsány, mind Bajnai nem vette fel a fizetését, hanem jótékony célra ajánlotta fel, és ez attól függetlenül tény, hogy mit gondolunk róluk amúgy.

blah 2012.11.27. 10:12:36

az mszp hasonlóan demagóg párt mint a fidesz, mióta 98-ban kikaptak a fidesztől őket utánozzák

v2peti 2012.11.27. 10:22:38

"egyszer volt ilyen őszinte magyar politikus (ld öszödi beszéd), el is kergette a meglepett, naiv nép felháborodottan."

Ki és mikor volt ez?

Volt ugyan egy Gyurcsány nevű politikus, akit az öszinte vallomása után, amit csak a csalárdul megszerzett győzelem után vallotta be a hazugságait, de az is csak 4 hónappal később került nyilvánosságra, és utána még 3 évig ott volt, és nem külső nyomásra, hanem belső átszervezés határásra mondott csak le!
Szóval na példádban említett személy nem lehetett Gyurcsány. Mellesleg az ő "áldásos" tevékenységének köszönhető a 2/3!

Mária 2012.11.27. 10:35:45

@komplikato:

"ha csak az értelmesebb arcok ki nem vállnak onnan új pártot csinálni."

Szerintem felejtsd el :)

agyameldobom42 2012.11.27. 10:51:48

egyik kutya, masik eb, csak nem marad kire szavazni. SzCsP?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.27. 11:05:23

:)
Pontos meglátás.
Mesterházy bármit mond, annyira szánalmas, hogy oda se tudok rá figyelni.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.27. 11:11:21

@Dr. Furia: "Fideszes bőkezűségről hallott már valaki?"

Igen. Az egyik megye kormánymegbízottja
(ispánja) a feleségét alkalmazza saját tanácsadójaként, aki egyébként egy állami hivatalban dolgozik. Ez nem bőkezűség?

NIL7 2012.11.27. 11:13:59

Ez Mesterhazy nem semmi. Pont olyan marhasagokat tud mondani mint Orban. Majd hogy az ehezo gyerekek ...., meg hogy majd megvedik a nyugdijakat ... Egyik eb, masik kutya. Egyik 19, masik egy hijan 20. Ki mint vet, ugy arat. Ezeket erdemlik az azsiai magyarok, akiknek eleguk volt a demokraciabol.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.27. 11:18:31

@komplikato: "A post a Viktoréval vetekedő hatalommániás Mesterházy-ról szól,..."

Tanulj meg magyarul!
Hatalommániás az, aki a hatalmat már birtokolja, és visszaél vele, vagy mindent megtesz annak megtartásáért. Mesterházy még nem volt hatalomban, csak a pártja.
Az meg, ha egy pártvezető a hatalom megszerzéséért dolgozik egy pártban, miért lenne hatalommánia? Ilyen alapon Orbán és csapata is hatalommániás, mert meg akarják tartani a kezükben lévő htalmat?

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.27. 11:22:11

@v2peti: "Gyurcsány. Mellesleg az ő "áldásos" tevékenységének köszönhető a 2/3!"

Pontosabban kifejezve az ő áldásos tevékenységének is. A fő konkoly a pártja akkori vezetése, mert annyira balgák voltak, hogy feladogatták Orbánéknak a labdát, ők meg keményel le is ütötték, amikor csak tehették.
Ebből következően Merteházy ha nem tudja legalább úgy uralni a bandáját, mint ahogy azt Orbán teszi, akkor nem kizárt a 2014-es lyukra futása.

látjátok feleim szümtükkel 2012.11.27. 11:24:14

@blah: "az mszp hasonlóan demagóg párt mint a fidesz, mióta 98-ban kikaptak a fidesztől őket utánozzák"

Nem az mszp és a többi párt a demagóg, hanem azok, akik csak e demagógiát hallják meg. Birkának az irányt koloppal kell mutatni, mert a zeneszót nem érti. Evolució az egész.

Makkasz 2012.11.27. 12:05:00

Szívemből útálom a baloldali balfaszságokat, de más formában Mesterházyak igaza van:

"Egyetlen stadion se épülhessen, egyetlen köztér se megújuljon, művészetek, sportok állami támogatást ne kaphassanak, politikus audiba ne üljön, kormányőrség ne létezzen, közmédia, MÁV, BKV egy fillért se kapjon, amíg egy gyermek is éhezik."

Ezt ingyen adtam.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.27. 12:10:44

@Makkasz: nincs stadion építés, nincs MÁV, BKV úgy mellesleg hány állás szűnne meg emiatt ? csak kérdem ( garantáltan több éhező gyerek lenne)

Makkasz 2012.11.27. 12:16:48

@Viktor Nagy szerintem: MÁV, BKV-t el kell adni. MÁV életképtelen, BKV is ilyen mértékben.
Az állásokat nem adóból kell fenntartani, annál a segélyezési is olcsóbb (de nincs szükség rá).

Azért fizetni MÁV-BKV korrupciót, hatékonytalanságot, kihasználtalanságot, hogy legyen munkahely. Te jó ég, hol élsz?
Közmédia? Nagy szükség van rá.

Addig a mÁVos, BKVs, közmédiás nem fog állást keresni, amíg azt hiszi szükség van rá.

Makkasz 2012.11.27. 12:17:24

@Viktor Nagy szerintem: Stadionépítés hogy munka legyen:)))). Na ez a hét vicce öregem.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.27. 12:22:42

@Makkasz: MÁV, BKV eleve valaki eljusson dolgozni nélkülözhetetlen. Meglepődnél mennyi ingázó van. ( ha csak ezt a részét nézzük és nem csak a ténylegesen máv-nál, bkv-nél dolgozóka)

Stadion. Szerinted kik építik fel? Robotok ingyen ? Uniós pénzek egy része csak így hívható le. Építőiparnak ezek a projektek nélkülözhetetlenek (jelenleg) Kicsit néha tovább kéne gondolkodni.

Makkasz 2012.11.27. 12:42:58

@Viktor Nagy szerintem: Ez nem igaz. A MÁVnál különösen nem igaz. 180 Ft-os benzinárral, regadó eltörlésével, alacsony adókkal lehetővé kell tenni hogy mindenkinek lehessen autója.

BKV jelenlegi intenzitásának 10-ed része is sok. Valójában a kisközösségek meg tudnák oldani, hogy bejussanak, ha rá lennének szorulva. Ha 0 BKV lenne, akkor sem hiszem hogy túl sok állás megszünne emiatt, ez csak egy hülye lózung.

A stadion hülyeség, utána fenntartani is hülyeség.
Az EU-s pénzek is teljesen értelmetlenek, ha értelmetlenségre fordítod.

Sajnos zöldségeket beszélsz. Ezek (stadion, MÁV, BKV, közmédia) mind értelmetlen dolgok, különösen amíg egy gyermek is éhezik. Pedig ultrajobbos vagyok, csak a baromság fáj. Felcsúton stadion:)))) Hazaigazolt Nagy:))))), Állami sporttámogatások:)))))

Utat építeni, padlássöprés helyett gazdagodni hagyni, annak van értelme.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.11.27. 12:48:52

Ez olyan, mint annó Gyurcsány lakótelepen, létminimumon élő édesanyja.

And37 2012.11.27. 12:56:25

@Makkasz: "180 Ft-os benzinárral, regadó eltörlésével, alacsony adókkal lehetővé kell tenni hogy mindenkinek lehessen autója."

Próbáld ki mondjuk democracy 1 vagy 2 játékban, csak hogy érezd milyen is egy lebutított, szimulált környezetben a 180-as benzinár.

1) kiesik egy jelentős bevételi forrás
2) brutális forgalmi dugók miatt gyakorlatilag megáll a gazdaság, mert az utakat ripsz-ropsz esélytelen duplaszélesre venni
3) megugró környezetszennyezés miatt a légúti megbetegedések, plusz balesetek számának megemelkedése miatt az egészségügy hatalmas gondba kerül (www.idokep.hu/szmog ma reggel 400%-on volt az NO szint)
4) autóvásárlások és megugró benzinimport miatt rendesen felborul a külkereskedelmi egyenleg

Nem állítom, hogy a valóságban is ez történne, de az viszont biztos, hogy míg a volán mögött nem tudok laptopon dolgozni, a MÁV totál lepukkant vonatain még mindig igen, tehát amit írsz, demagóg.

notib 2012.11.27. 13:03:47

@Dr. Furia: ne légy naiv, az adakozás dupla haszon volt, egyrészt jó piár, bár ez Fletón nem sokat segít mostanság, másrészt leírható az adóból...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.11.27. 13:04:42

@And37: Rámutassak az alapvető tévedéseidre?

1. nem esik ki, sőt a többön kevesebbet elv alapján talán még nőne is. (mivel az emelések rendszerint csökkenést eredményeztek)
2. Jelenleg a rossz forgalom szervezés miatt vannak dugót. Ha egy kereszteződésben 3 autó van csak ott is dugó lesz, mert olyan pocsékul vannak beállítva a lámpák.
3. Mint köztudott - Magyarországon a környezetszennyezés töredékéért felelős csak a gépjárműforgalom. Majd ha megvan az összes szórakozásból nádasokat, erdőket gyújtogató és nem lesz olyan irreálisan magas a gázár, hogy a lakosság műanyag és gumihulladékkal fűt, akkor foglalkozz ismét ezzel.
4. Megugrik az autóvásárlás? Nocsak, pörögne a gazdaság, nem? (kiszolgálóipar, beszállítók = munkahely)

A Laptopon dolgozni pedig kicsit demagóg.
Kifejtsem?

Egy ingásvonaton jelenleg örülhetsz, ha állóhelyed van, nem hogy a laptopod kinyisd.
Azon felül a 20 perces autóút helyett kb tömeg közlekedsz másfél órát... Szóval nyugodtan dolgozhatsz otthon a laptopodon, ráérsz annyival később elindulni.

notib 2012.11.27. 13:04:52

@Makkasz: pedig azt a stadiont valakinek fel kell építeni, gondolom nem Te leszel az...

notib 2012.11.27. 13:06:35

@Morgolódó: ezen ne csodálkozz, egy párt tagjai voltak, ugyanott, ugyanazt tanulták...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.11.27. 13:20:26

@notib: Tudod ki fogja felépíteni? A közmunkás. A Zsé meg eltűnik a közgépnél, és kiköt egy kajmán szigeteki számlán..

qwertzu 2012.11.27. 13:28:51

@Makkasz: Hülyeség. Ha megáll a BKV-MÁV akkor Budapestnek vége. Azonnal és menthetetlenül.
Az utak most is zsúfoltak, nem bírnak el több autót.

Ha nem hiszed, menj ki reggel 8 kor a Blahára, és próbáld meg megbecsülni, hányszorosa a BKV forgalma az autókhoz képest.

A BKV-nak egy baja van: alulfinanszírozott.
Az bevételek elsősorban az államhoz, másodsorban a kerületekhez, és legkevésbé a működtető Fővároshoz folynak be.

Viktor Nagy szerintem 2012.11.27. 13:31:04

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Tudod ki fogja felépíteni ? közmunkás...

Xy magyar mérnök (építész, építő, gépész stb.) , xy magyar szakmunkás, yx magyar betanított munkás százai. Ezek (és családjuk ) néhány évig ebből fog élni.

And37 2012.11.27. 13:31:15

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

1) nem esik ki - rövid távon igenis kiesik, hosszú távon meg nem tudom, mi történne.
2) Jelenleg a rossz forgalom szervezés miatt vannak dugó - és mitől lenne hirtelen jobb a forgalomszervezés egy adó eltörlésétől? Ugyanolyan rossz marad, csak több autó, még nagyobb gond.
3) BP != Magyarország, itt egy *jól működő, nem szennyező* buszokkal üzemelő BKV vs. mindenki pöfög kedvére megoldás között jelentős különbség van. Egyébként ez valóban gyenge pont, de az említett játékban így működött, és Peking alapján nem lényegtelen szempont. Vidéken nem számít, de Makkasz a BKV-t törölné, nem a Tisza Volánt.
4) Azt, hogy teletoljuk az országot régi, sokat zabáló olcsó járgányokkal (mert újakra nem lesz hirtelen pénz), nem látom gazdasági előrelépésnek.

"A Laptopon dolgozni pedig kicsit demagóg."
"Egy ingásvonaton jelenleg örülhetsz, ha állóhelyed van"

Székesfehérvári vonalon ez nem igaz, csak Érdtől. Tehát aki távolabbról indul, az végig gépezhet, és sokan szoktak is.

"Azon felül a 20 perces autóút helyett kb tömeg közlekedsz másfél órát... "

Nálam 45-50 perc (dugó nélkül, de ahhoz hat körül kell indulni, vagy kilenc után) vs. másfél-két óra. (Ami egy-másfél lenne, ha a MÁV és a BKV a funkciójának megfelelően működne, és nem az állomás előtti bokrokban várnánk, hogy a forgalmista felébredjen.)

Londonban az elővárosi vonalakon közlekedő üzletemberek nem azért vonatoznak, mert drága az autó meg a benzin és nincs rá pénzük, hanem mert kényelmetlen. Nincs parkolóhely, macera a kocsival bajlódni, időkiesés.

istvankah 2012.11.27. 16:11:24

@clegane:100-as hozzászólás!A mesterházi clónja csútinak!Neki is CSAK a hatalom kell!