sorok között

Lehet más a politikai prostitúció?

2012. november 11. - Politikai Ateista

Meglehetősen ellentmondásos információk érkeznek az LMP háza tájáról a Bajnai-féle választási szövetséggel kapcsolatban.

Scheiring és Doroszi együtt szurkolt Bajnai leleplezési szertartásán, Jávor Benedek - aki nemrégiben már tárgyalt is Bajnaival - azt nyilatkozta, hogy felelőtlenség lenne ha nem vizsgálnák meg az együttműködés lehetőségét. Mile Lajos viszont bírálta Jávor megnyilvánulását, véleménye szerint káros a párt novemberi kongresszusa előtt összefogásról fantáziálni, nyilatkozgatni, vagy tárgyalni, Schiffer András pedig egy október elején készült interjúban még határozottan elutasította a Bajnai-LMP szövetség ötletét.

Kifogta az LMP vitorlájából a szelet a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 mozgalom. A legkisebb ellenzéki párt ugyanis „önálló pólus” címen maga akarta az MSZP ellenében összefogni a parlamenten kívüli új szervezeteket, és ezek révén megnyerni a kormányban csalódott jobboldali szavazókat. Míg ez a koncepció a párton belül jelentős vitákat váltott ki, Bajnai feltűnése egyfelől - az Orbán leváltására áhítozó szavazóbázis miatt - komoly dilemma elé állította az LMP-t, másrészt egy táborba sodorta a korábban más állásponton lévő vezetőket. - Megütötte Bajnai harcba szállása a tagsága és a választói között őrlődő LMP-t - HVG

A pártvezetést feszítő dilemma oka még egy csecsemőnek is egyértelmű: az LMP az alapításakor az aktuális politikai kultúra reformját tűzte a zászlajára - ahogy a párt elnevezése is sugallja - amelyből az Együtt 2014 vezéralakja, illetve az új választási szövetség számos oszlopos tagja akkoriban alaposan kivette a részét. Sőt, Bajnai, Gyurcsány, Kuncze esetében talán nem túlzás azt állítani, hogy a nevük egyenesen fémjelezte a korszakot. Nagyon ocsmányul fog mutatni az LMP vezetősége amikor összeborul a pártjuk irányvonalát kijelölő egykori negatív példákkal.

A kongresszusig még hátra van néhány nap, de remélem senki nem haragszik meg ha most lelövöm a poént. Az LMP keménymag be fog állni Bajnai mögé. Azt nem tudom, hogy a párton belül lesz-e szakadás vagy nem, a leszakadók (azok akik nem állnak be Bajnai mögé) azonban elbúcsúzhatnak a politikától egy időre. És itt van a probléma gyökere. Az LMP a Medián elhíresült felmérése szerint jelenleg nem jutna be a parlamentbe, tehát vagy beállnak a csatasorba, vagy eltűnnek a süllyesztőben.

Az LMP vezéregyéniségei - egyben döntéshozói - megízlelték a nagypolitizálás gyümölcseit, és nem szivesen mondanának le a képviselői kiváltságokról, a parlamenti koszt és kvártélyról. Az Együtt 2014 nélkül viszont most esélyük sincs, egyedül Bajnai biztosíthatja az országházi belépőjüket 2014 után. A nap végén a gyereknek enni kell adni, még akkor is ha ennek érdekében arcul kell köpniük saját magukat és a választóikat.

Egyenesen az LMP oldaláról - új emberek, hiteles arcok, tiszta kezek, 15 lájk, és egymillió LOL:

LMP2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr844900937

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Medián, az Együtt 2014 és a Together 2k14 joghurt 2012.11.12. 14:29:17

A Medián 14 százalékos támogatottságot mért a teljes népességben a felmérést megelőző napokban alakult Együtt 2014-nek (a biztos szavazó pártválasztók között meg 22 százalékot). Az eredmény nagyon meglepett. Nem azért, mert kétségbe vonnám, hogy való...

Trackback: Face-bukta: Bajnaiékat a facebook buktatta le 2012.11.11. 12:27:02

Tarzan harci kiáltására megmozdult a dzsungel, egész bal-Magyarország felébredt, és elkezdett az „egy-út 2014” mellett kampányolni, Micsoda energiák! Micsoda erőtartalékok! Micsoda show! Ha az ember a józan ész talaján akar maradni ebben az összefogás-...

Trackback: Face-bukta: Bajnaiékat a facebook buktatta le 2012.11.11. 12:26:54

Tarzan harci kiáltására megmozdult a dzsungel, egész bal-Magyarország felébredt, és elkezdett az „egy-út 2014” mellett kampányolni, Micsoda energiák! Micsoda erőtartalékok! Micsoda show! Ha az ember a józan ész talaján akar maradni ebben az összefogás-...

Trackback: A Giró-Szász–Lakatos Ernő-tengely 2012.11.11. 11:36:51

Papcsák Ferenc véleményszabadság elleni ámokfutása sajátos fénybe vonta Giró-Szász András kormányszóvivő minapi kijelentését. És ebben a megvilágításban az egykori kiváló politológus mindinkább hasonlatossá válik nagy elődjéhez, az előző pártállamban h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.11.11. 09:56:33

A fityusz újjabb sikere,a kicsiket el kell tüntetni,úgyis csak feleslegesen pofáznak bele a nagyok dolgába!

kozgaztanar 2012.11.11. 10:01:14

milyen érdekes, de tényleg!, hogy naponta jelennek meg mostanában posztok arról, hogy az LMP-nek mit kéne csinálni (vagy mit nem)

mindenki arra hivatkozik, hogy a választók miatt kéne tenni (lásd itt az utolsó mondatban a "választók" arcul köpésének víziója), de valahogy mégis ellentétes tanácsok fogalmazódnak meg... ejnye-ejnye!

hagyjuk ezt gyerekek!

ha az LMP kongresszus és döntés befolyásolása a cél, akkor mondjuk azt!
ellenben ha a választókra hivatkozva akarunk politikai tanácsot adni, akkor kérem szépen a számokat a pártpreferenciák és az Együtt 2014-el való együttműködés, stb elfogadásáról!

ne csináljunk már úgy, mintha többezres mintán felvett adatokon csücsülve mondanánk a tutit, pedig csak a saját véleményünket nyomjuk! pls!

nu pagagyí 2012.11.11. 10:09:42

"Nagyon ocsmányul fog mutatni az LMP vezetősége amikor összeborul a pártjuk irányvonalát kijelölő egykori negatív példákkal."

Az még ocsmányabb lesz, ha az LMP asszisztál Orbánnak. Ideje felismerniük, hogy elveikre az Orbán-rezsim jelent fenyegetést, amelyik nem tűr el semmilyen alternatívát és nem riad vissza semmilyen antidemokratikus eszköztől hatalma bebetonozása érdekében. A létrejövő ellenzéki együttműködésben nem kényszerül az LMP elvei feladására.

is 2012.11.11. 10:11:57

Hát látod, jól elbújtatod te is azokat a FIDESZes karaktergyilkosságokat, amikre aztán az egész gondolatmenetet alapozod. 2006 után Gyurcsány az MSZP-vel szemben politizált, ezért is buktatták meg az őszödi beszéddel. Bajnai a 2006-os Gyurcsány-kormány tagja, és mint ilyen, szintén az MSZP-vel szemben politizált. A FIDESZ, ha egy milliméterre is az ország sorsát nézte volna, leglábbis csöndben maradt volna. A 2006 utáni Gyurcsány és Bajnai nem része az elmúlt 20 évnek, nemhogy fémjelezték volna. ezt a FIDESZ diktálta hülyeséget kell helyretenni az LMP-nek, és utána semmilyen arcul köpés sincs.

Királyvíz 2012.11.11. 10:22:08

Ez egy vicc. Mindenhol azt olvasni, hogy az ellenzéknek össze kell fogni, ha eredményt akar elérni. Jelenleg a legerősebb ellenzéki erőnek az Együtt 2014 látszik. Ha az LMP nem állna mögé, akkor az lenne a baj, hogy nem hajlandó feladni a saját érdekeit és együttműködni. Most, hogy beáll, az a baj, hogy elkurvult. Tipikus van sapka, nincs sapka.

Darth Revan 2012.11.11. 10:28:02

Ossze kell fogni 2014-ben, afelol semmi ketseg! Azutan kell egy uj alkotmany (nepszavazassal megerositve), uj valasztasi torveny es lehet egy elorehozott valasztas, ahol mindenki egyenlo eselyekkel indulhat, akkor mar lehetne versengeni egymassal.

kapucsengő86 2012.11.11. 10:29:25

Teljesen mindegy, mit csinál az LMP. A kérdés, hogy mi lesz az LMP-vel, nem most dől el: lassan és észrevétlenül eldöntötték ők maguknak az utóbbi 3 évben azzal, hogy képtelenek voltak normális, saját értékrendet és irányvonalat kialakítani. Amennyiben ez sikerült volna nekik, most egyáltalán nem biztos, hogy ebben a helyzetben lennének. A lufi mostanra pukkadt ki, látni fogjuk, ahogy röhögve teszi zsebre a pártot az, aki 2010-ben az egyik nagy ellenségüknek tűnt. Ami igen nagy kár, mert így - legalábbis a nem széljobbos szavazók számára - a következő protest-lehetőségek maradnak 2014-re: ízlés szerint pénisz-/vagina-/ánuszrajz, esetleg viccpárt (már ha fog indulni olyan) mellé behúzott x. Nem túl gyümölcsöző megoldások.

elwood 2012.11.11. 10:30:23

jelen pillanatben a fidesz határozza meg a játékszabályokat és a következő választáson arról kell dönteni, hogy fehéroroszországot vagy demokráciát akarunk.

ne szapuld már az LMP-t azért ha netán a demokrácia mellett döntene.

a köztársaság alatt, két éve, még lehetett azon agyalni amiről posztolsz, annak azonba vége.

2012.11.11. 10:31:14

Mióta kérdés, hogy az új szdsz beáll-e a lúdmilla mögé? Az egész szélsőbalos színjáték arról szól, hogy a 2010-ben kipicsázott szocionista-liberrált trógerek és az antimagyar ideológiájuk visszajuthasson a hatalomba.

vakapad 2012.11.11. 10:39:29

@is:

Gyurcsányt nem az egész MSZP buktatta meg, hanem egy jól körülhatárolt kör, amelynek nem tetszett a vezér önállósága. Nem akartak ők semmi "rosszat", csak egy kicsit jobban a markukban tartani (ahogy Medgyessyt, lásd D209), és fogalmuk sem volt róla, hogy ezzel az ártatlan játékkal megásták a második Gyurcsány kormány, az MSZP és persze a saját sírjukat is.

Az LMP világéletében Gyurcsánnyal szemben határozta meg magát. Ezért is jutottak be a Parlamentbe, akkoriban ugyanis ez bőven elég volt. Most két lehetőségük van. Ha beállnak Bajnai mögé, és ezzel elismerik, hogy a 2010. előtti politika nem azonosan rossz a 2010. utánival, akkor a szavazóik kb. 60 %-át elvesztik, viszont Orbán esetleges legyőzése esetén ott lehetnek néhány képviselővel és némi beleszólással a koalícióban, ha viszont nem, akkor (mivel Gyurcsány már nincs) elég nagy a valószínűsége, hogy a remélhetőleg kétpólusúvá váló tábor miatt kiesnek. És persze ezzel Orbán újabb győzelmét segítik elő.

vakapad 2012.11.11. 10:45:06

@vakapad:

Ja, még annyit, hogy a FIDESZ alapvető érdeke most (a régi reflexekre való visszahatás hasznossága miatt) Bajnai és Gyurcsány egybemosása, Bajnainak viszont mindenképpen le kell válnia Gyurcsányról. Persze azért a szavazóira szüksége van. Hogy ezt meg tudja-e csinálni, az a kérdés.

vakapad 2012.11.11. 10:48:51

@imperial:

Okos, visszafogott, érvekkel jól alátámasztott, kulturált hozzászólás. Így kell népszerűsíteni az Orbán tábort.

nu pagagyí 2012.11.11. 10:52:13

Az ellenzéki együttműködés nyílt platform. Nem követel senkitől megalázkodást, nem kell elveket feladni. Bárki csatlakozhat hozzá, akinek maradt még valami önbecsülése és nem akar zombiként vegetálni egy cinikus hatalom által uralt országban. Nem egyszerű választás jön. Demokrácia vagy diktatúra, Európa vagy Ázsia közt kell majd választani.

vakapad 2012.11.11. 10:55:11

@nu pagagyí:

Sajnos, ellent kell mondanom. Mint írtam, az LMP fő programpontja a Gyurcsánnyal való szembenállás, és Bajnai noha erősen dolgozik az ellenkezőjén, egyelőre fiók-Gyurcsánynak tekinthető. Ebből a szempontból az LMP csatlakozása az elveinek a feladását jelenti. Megalázkodásról, persze, nincsen szó.

val 2012.11.11. 10:58:57

"Az LMP keménymag be fog állni Bajnai mögé."

Oda, ahová egyébként való. :)

Jock Ewing 2012.11.11. 11:11:47

Az a legnagyobb baj, hogy minden szerencsétlen azon igyekszik, hogy hogyan tudna felsorakozni a Bajnaiék mögé, a legkisebb presztízsveszteség nélkül. Valami értelmes programot kellene felállítani, mert az, hogy "Orbán takarodj" és semmi más, az elég kevés.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.11.11. 11:18:11

Szerintem Orbant ezekkel az arcokkal (Gyurcsany, LMP, MSZP, Bajnai) nem lehet megbuktatni. A kerdes inkabb az, hogy mikozben probalkoznak vele, hany part fog eltunni a sullyesztoben. Lehet hogy Bajnaiek jol allnak a felmeresek szerint, de ez addig fog tartani, amig nem kell valami konkretat mondaniuk, vagy pontosan felvazolniuk a valasztasi szovetseget. Onnantol kezdve, hogy osszeallnak mindenkivel, lasd MSZP: "kell az egymillio szavazojuk", csak lefele vezet az ut. Az LMP-nek a legjobb lenne kimaradni ebbol az egesz cirkuszbol, aztan ha a tobbiek elertek 48 szazalekot, akkor gondolkodni. Ez utobbi persze feltetelezne, hogy az utobbi ket evben csinaltak volna barmi olyasmit, ami miatt a sajat szavazojuk ujra mellejuk raknak az ikszet.

sirwalter 2012.11.11. 11:19:33

Hát... vannak (itt is), akik szeretik a 2014-es választást a demokrácia vs. diktatúra harcának beállítani...

Azon el lehetne vitatkozgatni, hogy belül van-e a demokrácia játékszabályain, vagy pedig antidemokratikus-e olyan választási rendszert létrehozni, ahol csak nagy pártok vagy választási pártszövetségeknek van esélyük a kormányalakításra...

Ha pl. úgy állna fel a rendszer, hogy mindkét oldalon "vállalható", hiteles, de legalább nem a végletekig leszerepelt csoportok küzdenek egymással, akkor azt kell mondani, hogy ezt hívják plurális demokráciának. Aminek szabályait, ha tetszik, ha nem, a résztvevők alakítják, az aktuális erőviszonyoknak megfelelően. Ilyen (is) a demokrácia, ezért nem egy tökéletes rendszer, csak a "lehető legjobb" (bár én már ebben sem vagyok olyan biztos).

De hogy a "demokrácia helyreállítása" lenne, ha 2014-ben egy MSZP-(LMP?)-(DK?)-Szolidaritás-Milla(azaz úgynevezett civilek) párszövetség nyerne, méghozzá Bajnai(!) vezetésével, s netán Gyurcsány(!) vagy Kuncze (meg a többi visszaszivárgó SZDSZ-es) részvételével... hát azt nem hinném...

Balt 2012.11.11. 11:20:19

@vakapad: Jogos. S ha netán vissza is jönnének, tuti, hogy az első akadályon, mondjuk a ktsgvetéskor elbuknának.

épészmérnök 2012.11.11. 11:23:05

Az LMP politikai kultúraváltásra készült, nem arra, hogy egy rejtett, és egyre nyíltabb államcsíny következményeit kell felszámolnia.
Ma a helyzet más, mint amikor megalakultak. Nem a politikáról mondtak le, hanem a mutyipolitikáról. Ha van bennük politikai érzék, akkor tudomásul veszik, hogy új helyzetben másképp kell viselkedni. Ha nem, akkor nem politikusok, és nincs mit keresniük a politikában.

No_Fidesz_No_Problem 2012.11.11. 11:24:37

Bajnai tökét rendesen elkapták.

Az egyik golyóját a baráti kölcsönökből élő kendermagos arrogáns pöcs szorongatja, a másikat meg a fidesz segge nyalója LMP kapta marokra.

Ha nem hagyja ott ezt a kétes vircsaftot legkésőbb jövő tavaszra, akkor Bajnainak annyi, leírta magát, kuka.

szintetikus 2012.11.11. 11:24:55

@elwood: nem volt még elég a Kuncze féle demokráciából? mert más alternatívát nem látok... :)

No_Fidesz_No_Problem 2012.11.11. 11:27:59

@nu pagagyí:

"Az még ocsmányabb lesz, ha az LMP asszisztál Orbánnak."

*

Nem asszisztál az.

Teljesíti, amit a háttérmegállapodásokban vállalt.

Meg fogja érte kapni a jutalmát Orbánéktól.

vakapad 2012.11.11. 11:28:05

@Jock Ewing:

Ha jól emlékszem, először Gyurcsány mondta egy interjújában a nyáron, hogy nem elég az Orbán kormány elzavarása, hanem az a fontos, hogy mit tesznek utána, azaz ezzel gyakorlatilag mindenki tisztában van. A programnak azonban olyannak kell lennie, hogy azt minden csatlakozó el tudja fogadni. Ez egy rahedli elhúzódó egyeztető tárgyalást jelent a csatlakozók között, amit hazamenve még a saját szervezettel el is kell fogadtatni, és mivel még az sem biztos, hogy kik csatlakoznának egyáltalán, a programot a jövő ősz előtt várni teljesen felesleges.

padlas 2012.11.11. 11:30:32

Jaj de unom már ezt. Gyurcsánynak semmi köze az Együtt 2014-hez. Minden olyan poszt, ami megpróbálja őket összemosni, eleve hiteltelen, ugyanis ezzel gyakorlatilag azt írja ki a homlokára, hogy Fidesz propagandát terjeszt.

Balt 2012.11.11. 11:30:37

@No_Fidesz_No_Problem: Nocsak, a Bartus-galamus-vonal. :)

Fahrenheit451 2012.11.11. 11:31:30

Sajnos az lmp-nek folyamatosan nyomják hogy fogjanak össze Bajnaival.Én nem azért szavaztam rájuk hogy bukott politikusokkal hemperegjenek.És ezzel sok lmp-s szavazó van így.Ha tetszik ha nem.Bekaphatjátok.

2012.11.11. 11:31:53

@Jock Ewing: "Valami értelmes programot kellene felállítani, mert az, hogy "Orbán takarodj" és semmi más, az elég kevés."

2010-ben is elég volt, igaz másik névvel.
A programokkal az a baj, hogy abban a kevésbé értelmes választó csak azokat a pontokat látja meg, amik neki hátrányt okoznak.

És a mindenhol érvényes 80/20-as szabály alapján 80% a "takaroggy" alapján dönt, 20% a program alapján. Így került hatalomra Orbán. És valószínűleg leváltva is így lesz, függetlenül attól, hogy ki éppen milyen programmal áll elő.

Balt 2012.11.11. 11:36:05

@padlas: Az jól látszik (fentebb a linkek), hogy "van igény" a gyurcsány-bajnai "hivatalos" (újra) Együtt-működésre - nem mintha anélkül nem lenne nyilvánvaló, legfeljebb most praktikus okokból nem hangoztatják...

No_Fidesz_No_Problem 2012.11.11. 11:37:49

@Balt:

Saját kútfőből dolgozom, mert OKOS vagyok.

Az pedig megnyugtató, hogy azok a következtetések, amikre az eseményeket figyelve jutok, mások fejében is megfogalmazódnak.

Megpróbálhatnád te is, hogy nem a pártpropaganda után mész, hanem figyelsz, elemzel, következtetsz, majd levonod a tanulságot.

Bátorság, menni fog!

Jock Ewing 2012.11.11. 11:38:57

@vakapad:

Itt nálunk az a módi, hogy először házasságot kötünk, aztán próbáljuk ki, mit is tud a menyasszony az ágyban....
Meg lehet nézni, ott oldalazza az összes hatalmon kívüli az Együtt 2014-et, mindenféle komoly előzetes egyeztetés nélkül. Pont emiatt fog ez kipukkadni ( szerintem )

Jock Ewing 2012.11.11. 11:42:19

@Ylim:

Lehet, de ha megint azok kezdenek összeállni, mint a zsírnélküli tészta, akik miatt most 2/3-ad van abból szerintem 80% nem fog kérni. ( max 30-35 )

padlas 2012.11.11. 11:45:24

@Balt: ja, hát Gyurcsány oldaláról biztos van rá igény, mert különben eltűnik a süllyesztőben. Na de az meg kit érdekel? Hiába ugrál, ha senki nem akar vele közösködni. Nyugodtan irogálhatnak a Népszavába hülyeségeket a támogatói, az nem változtat azon a tényen, hogy 1 százalékon áll a DK.

vakapad 2012.11.11. 11:51:55

@Jock Ewing:

Ha úgy gondolod, hogy az előzetes puhatólózó (még nagyon az elején vannak) tárgyalások oldalazásról és konc szétosztásról szólnak, akkor úgy gondolod. Én másként.

vakapad 2012.11.11. 11:55:44

Látom, nagyon sokan vannak, akik meggyőződéssel hirdetik, hogy a mostani kormányzás nem rosszabb, mint a korábbi. Ők valószínűleg nem fognak elmenni szavazni (hiszen egyenlőségjel esetén tökmindegy nekik, hogy ki van épp kormányon). A kérdés tehát az, hogy a stabil, kb. 1,6 - 1,7 milliós FIDESZ tábor ellen összehozható-e kb. 1,8 - 1,9 millió ember. Nem irigylem Bajnait.

dr kíváncsivagyok 2012.11.11. 12:10:52

@nu pagagyí:
"Az még ocsmányabb lesz, ha az LMP asszisztál Orbánnak. "

Amennyiben az LMP nem "borul össze" az Együtt 2014 - gyel, egyenesen Orvbánnak segít és HAZAÁRULÁST követ el !

dr kíváncsivagyok 2012.11.11. 12:13:04

@padlas:
" Gyurcsánynak semmi köze az Együtt 2014-hez. "

...és ha lenne (lesz) ? Követett el annyi ártalmas dolgot mint Orvbán ? Mi is a baj vele ? Hogy próbált ( a politikusok közt egyedül ) egyszer őszinte lenni ??????

2012.11.11. 12:14:45

@Jock Ewing:
Nem azt akartam mondani, hogy a szavazók 80%-a fog az ellenzékre szavazni. Csak azt, hogy az ellenzékre szavazók 80%-a nem a program miatt szavaz majd az ellenzékre. (Ahogy a fideszre szavazók 80%-a sem a program miatt szavaz majd a fideszre.)

És ha visszanézünk:
1994 - az mszp azért került hatalomra, mert a választók el akarták zavarni az mdf-et
1998 - a fidesz azért került hatalomra, mert a választók el akarták zavarni az mszp-t
2002 - az mszp azért került hatalomra, mert a választók el akarták zavarni a fidesz-t
2010 - a fidesz azért került hatalomra, mert a választók el akarták zavarni az mszp-t

Soha nem a program döntött, hanem az, hogy aki éppen volt, az húzzon el a jó büdös francba, és arra szavaztak, akiknek a legnagyobb esélye van leváltani, függetlenül a programtól.

A 2006-os év kivétel volt. Ennek oka pedig az, hogy akkor az emberek nem érezték úgy, hogy muszáj elzavarni a francba az mszp-t. De akkor sem a program döntött.

vakablak 2012.11.11. 12:22:05

Aki szerint Orbán nem bontotta le már most a demokratikus hatalomgyakorlás és a jogállam pilléreit, vagy akinek alapvetően mindegy mindkettő, sőt, esetleg irtózik is ezektől, az válassza nyugodtan Orbánt.

Aki szerint Kuncze, Gyurcsány és MSZP (és/vagy Bajnai) a jogállam és a demokrácia fenntartása szempontjából pont ugyanolyan szarok voltak/azok most/lennének a jövőben, mint Orbán és a Fidesz, az véletlenül se szavazzon semmilyen változásra, az ugyanis pont Orbánt érdemli.

A gáz az, hogy az LMP ilyen.

Ebbe a retorikai ill. nagyon is politikai zsákutcába ment bele ez a párt és is ehhez tartja magát mind a mai napig az elmúlthúszévezéssel. A dilemma abból áll, hogy ez objektíve egy ordas hazugság volt mindig is (és az ma is) olyan uszító köntösbe csomagolva, ami viszont elég ütős volt ahhoz, hogy az LMP-t 2010-ben a parlamentbe juttassa.

Igen, az LMP bűnben fogant. A dilemma feloldhatatlan, mert tényszerű érvekkel megmagyarázhatatlan, hogy miként lehet Kuncze, Gyurcsány, Bajnai plusz akár az MSZP és a Orbán/Fidesz közé bármilyen módon is egyenlőségjelet tenni. Ismétlem, uszításnak jó (sőt: nagyon jó), tényszerűen viszont nem jó. Az LMP sajnos erre az uszításra épül. Lehetett Volna Más a Politika, Lehetett Volna Más Ez A Párt, de ilyenre sikerült. Ez volt az ára a 2010-es célnak, hogy egy új brandet létre lehessen hozni, hogy új szereplők léphessenek a színpadra.

Most hogy álljanak oda és magyarázzák meg a megmagyarázhatatlant?

Az LMP előtt a megsemmisülés több lehetséges útja áll, és övék a kín, hogy eldöntsék, melyiket választják.

Távol maradhatnak az ellenzéki összefogástól, és ezzel megakadályozhatják Orbán leváltását. A leváltási kísérlet sikertelenségéért ezzel 100%-ig őket fogja terhelni a felelősség, azaz Orbán múlt- és jövőbeli bűneinek részeseivé válnak: Orbán rendszerével együtt szállnak a sírba. Ha, mint nagyon valószínű, a távolmaradással még a parlamentbe se jutnak be, akkor annak hatását magyarázni sem kell. Ha bejutnának, akkor mindenki Orbán láncos kutyájának tartaná őket ezért, pedig Orbán ugyanannyira nem volna nekik hálás ezért a nagy szívességért, mint ahogy 2010-től sem honorálta semmilyen gesztussal, hogy segített neki szétzúzni az MSZP-t. Nagyon valószínűtlen bejutásuk esetén elvi esélyük még arra is lehetne, hogy a Fidesz velük koalázzon. Ez a párt pusztulásának egyik legbizarrabb forgatókönyve: Orbán ölelését eddig semmilyen párt sem élte túl, ők most viszont akár utolsó csatlósként pusztulhatnak együtt a Führerrel.

A pusztulás további nyilvánvaló forgatókönyve az Együtt 2014-be való besorakozás Bajnai mögé és az MSZP mellé. Ezekkel, tekintettel a célokra és a megfogalmazott irányelvekre (pl. a pártok megtartják függetlenségüket a szövetségen belül), önmagában nem is volna semmi baj, ha nem a többi résztvevő démonizálására építette volna eddig fel saját identitását az LMP. Sajnos viszont pont ez a helyzet. Ez az ellentmondás feloldhatatlan és megmagyarázhatatlan. Ez esetben vagy pártszakadás lesz, vagy nem, viszont a választók jelentős része mindenképpen elillan.

Hja, nem kellett volna őket ezzel az ordas hazugsággal etetni, most aztán kész a baj. Talán erre mondják, hogy hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát. Szar ügy, megint a népi bölcsesség jött be.

Gatinho 2012.11.11. 12:26:13

Az együtt 2014 = mszp átcsomagolva.

Ostoba aki ezt nem látja.

alien 2012.11.11. 12:45:08

álljon is be mert ennek a naracsos társulatnak mennie kell, egy jó intézkedésük nem volt azelmultkétévben egysenem egyse volt,

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.11. 12:46:41

@vakablak: de épp az a lényeg, hogy NE akarjanak összeborulni Bajnaiékkal! az LMP egy budapesti párt, pont ott van pár százalékos bázisa, ahol az ellenzék így is nagy eséllyel ver majd rá köröket a fideszre. az I-II, illetve a XII és V kerületeket vinni fogják, a többiben sanszos, hogy visszajön az mszp és akivel együtt indul. tehát az LMP ha beszállna valamibe, többet vinne, mint hozna. ne szálljon be, essen csak ki a parlamentből. úgyis a szakadékig akarják képviselni az "elveiket", hát akkor zuhanjanak is bele. más kérdés, ha jávor vagy karácsony úgy dönt, hogy egyénileg bajnaival megy, de nélkülük is lehet nyerni. egyébként pedig érdemes bajnainak azon is elgondolkozni, hogy egy bod péter ákos, chikán, szalay-bercevizky vagy jaksity legyen a min. elnök jelölt és szakértőinek adja el a kormányát. nem fog itt számítani az LMP, annyit se, mint egy darab rongy

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.11. 12:48:09

Ne igyál előre a medve bőrére, ahogyan Mile is mondta, várjuk meg a kongresszust. Kemény lesz, de demokratikus és hosszú időre meghatározó döntés születik majd.

Anselmo 2012.11.11. 12:50:05

" összefogni a parlamenten kívüli új szervezeteket, és ezek révén megnyerni a kormányban csalódott jobboldali szavazókat"

Óriási tévedés!!!! A jobboldaliak soha nem fognak semmiféle baloldali formációra szavazni, viszont az is nagy eredmény lenne, ha a csalódott baloldali szavazókat össze tudnák fogni.

AbsolutGeist 2012.11.11. 13:02:49

Remélem ezért a mocskos, gusztustalan cikkedért legalább fizettek, nehogy csak a szégyen legyen, a pénz meg sehol.

Sokan arra tippelnek, hogy az LMP nem fog beállni, és pöppet többet tudnak róluk mint te, kedves cikkíró, aki elszáguldó rolleron láthattál eddig lmpst.
Az hogy megpróbálod lejárt, korrumpált embereknek beállítani őket úgy hogy az összefogásról beszélsz azért szar mert inkább vmi korrupciót kéne rájuk bizonyítani.
Ha be is mocskolod őket jön a 4k, azzal szemben is menni fog a rémhírkeltés?

Bajnaival teázni talán még nem bűn...ja és még teázni se teáztak vele.

capacete 2012.11.11. 13:08:22

Te féleszű, egy pártnak nem a választói érdekeit kell képviselnie?!

Rendkívül egyszerű a helyzet: ha a választóik összefogást akarnak, akkor az LMP-nek kutya kötelessége megtalálnia azt a fajta együttműködési formát, amiben az alapvető elveiket nem kell feladni. Ha a választóik nem akarnak összefogást, akkor viszont nem mehetnek szembe az akaratukkal.

A jelenlegi felmérések világosan azt mutatják, hogy az LMP-szavazók döntő többsége összefogást akar, ilyenkor az lenne a politikai prostitúció, ha kidobnák az ablakon a saját választóik akaratát...

vakapad 2012.11.11. 13:09:20

@dr kíváncsivagyok:

Már annyiszor megírtam, hogy félve teszem be ide is.

Gyurcsány őszödi beszéde házi célra készült ráijesztő szöveg, amivel kizárólag a frakciót akarta mentálisan kényszeríteni, hogy megszavazzák neki a megszorításokat is, meg a kezdeti reformlépéseket is (sikerrel). Semmilyen bevallás, őszinteség, stb. célja nem volt vele.

Hogy félreismert néhány embert, akikről nem hitte, hogy kicsempészik, az maga a bukás. A naivitás már sok ember sodort el a világtörténelemben.

dömpike 2012.11.11. 13:09:27

nem bírjátok a viktátort? Bajnairól már viki uralkodásának első 6 hónapjában kiderült, hogy nem az őrdögtől való. előbujtak az illegalitásból azok az értemiségiek akik eddig nem foglalkoztak a politikával mert az csak a rablásról szólt és legyilkolták azokat akik ezt meg akarták akadályozni. eljött a napja, hogy mi becsületes emberek vegyük kezünkbe a sorsunkat és elzavarjuk a megélhetési politikusokat. tessék követni az együtt 2014 mozgalmat mert most ők lehetnek azok akik elzavarják a 40 rablót.

dömpike 2012.11.11. 13:15:03

bakker öszödi beszéd! még mindig itt tartunk? nem gondoljátok, hogy ha feri ezt a beszédet a parlamentben mondja el az összes pártnak akkor még mindig ő a főnök az országban? soha nem mindegy az idő és a hely!!!!

HomicideWatch (törölt) 2012.11.11. 13:21:46

Bajnaival csak az a baj, hogy gyakorlatilag az mszpnek gyűjti a szövetségeseket, ezért hiteltelen. Ha elzárkózik az mszp-től akkor talán szavazok rájuk, de már a Kuncze-Gyurcsâny-Bajnai kombó is minimum 20%-os adósságrátanœvekedést jelent.

2012.11.11. 13:30:50

@laci0011: Ócska és ötlettelen kommentjeid vannak.

Lencsés István 2012.11.11. 13:34:13

" .... Az LMP keménymag be fog állni Bajnai mögé .... "

Sokra nem mennek vele . :D

Sir Galahad 2012.11.11. 13:34:48

Már több helyen leírtam.... a jelenlegi ellenzék mögött álló pénzügyi köröknek elemi érdeke a kormányváltás, ezért a Jobbikon kívüli ellenzék természetesen össze fog állni, mert másképp nincs esély a kormányváltásra. Ebben van pénz, ez minden más érdeknél erősebb. Aki hisztizik emiatt, arra rászólnak, esetleg félreállítják. Amit ez ügyben most látunk: színjáték, hogy a majdani együttműködés hitelesebbnek tűnjék.

vakablak 2012.11.11. 13:35:42

@AbsolutGeist: „Remélem ezért a mocskos, gusztustalan cikkedért legalább fizettek, nehogy csak a szégyen legyen, a pénz meg sehol. Sokan arra tippelnek, hogy az LMP nem fog beállni, és pöppet többet tudnak róluk mint te”

Érdekes, hogy teljesen eltérő elvi álláspontokról is lehet hasonló végeredményre jutni. Én például mélységesen megvetem és elítélem ezt a teljes Fidesz-kompatibilitású undoksággal és agresszivitással bíró választói réteget, mint amit szemlátomást AbsolutGeist képvisel, és ami az LMP törzsszavazói rétegének tűnik. Az a határozott benyomásom, hogy az LMP úgy viszonyul a Fideszhez, mint viszonyult annak idején a Fidesz az MSZMP-hez: nem a rendszerrel és annak lényegével van bajuk, hanem azzal, hogy nem ők vannak hatalmon. Az LMP úgy rágná szét a Fideszt (ha tehetné), ahogy a Fidesz rágta a rendszerváltás előtti pártállamot, és úgy hiszem, ugyanannyira rosszul is járnánk vele, ha magához bírná ragadni a hatalmat. Némiképp zavaros, ám szép szlogenek egyfelől, gyilkos indulat, kirekesztés és álnokság másfelől. Az LMP az új kis-Fidesz.

Mindemellett furcsa ugye, hogy az LMP előtt álló döntésről ugyanazt gondolom, mint AbsolutGeist: szívemből kívánom, hogy ne legyen része az LMP az Együtt 2014-nek. Én ugyanis azt kívánom, hogy az LMP, mint elvetélt kísérlet, rövid úton fejeződjön be, pusztulásával adjon teret a megújulás életképesebb és erkölcsösebb pártjainak.

A Fideszt minden részletében maradéktalanul elvetem. Épp ezért azt tartanám jónak, ha 2014-ben egy egyértelmű választói akarat _ellenében_ a saját testére szabott választási törvénye útján és nyilvánvaló trükkök százai révén, melyekről szerintük nekünk nyilván nem kell tudnunk, mégis hatalomban maradna. A Fideszt ugyanis kár leváltani, ha megmarad 1-1.5 millió hűséges választója. Kár leváltani, mert ellenzékből úgyis szétkúrja majd a közéletet, ellehetetleníti a kormányzást, felforgatja megint az országot, majd visszatér a hatalomba. Én azt szeretném, hogy a visszaélés útján bitorlott hatalom legyen a végzete Orbánnak és a Fidesznek, és hogy egyszer és mindenkorra semmisüljön meg. Ez 2014-re szinte biztos, hogy nem lesz még adott, ehhez idő kell még és további gyötrelmek. Sajnos.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.11.11. 13:39:58

biztosan helyesen fognak majd dönteni

hisz mind tudjuk, hogy az szdsz sorsa fontosabb, mint az országé ^^

Gaius Plinius Secundus 2012.11.11. 13:41:53

Két zsidó, három vélemény

dogbakszi 2012.11.11. 13:43:29

@vakapad:
"Sajnos, ellent kell mondanom. Mint írtam, az LMP fő programpontja a Gyurcsánnyal való szembenállás, és Bajnai noha erősen dolgozik az ellenkezőjén, egyelőre fiók-Gyurcsánynak tekinthető. Ebből a szempontból az LMP csatlakozása az elveinek a feladását jelenti."
Itt néhány tévedést azért látok...
- Lehet, hogy az LMP fó programpontja a Gyurcsánnyal való szembenállás volt, de nagyon sok szavazót ismerek, aki az LMP-re szavazott, de nem azért, amiért ön írja, hanem az MSZP-t akarták büntetni az impotens politizálásuk, valamint a futó korrupciós ügyek miatt.
- Nem az LMP szimpatizánsainak, hanem az LMP szűk vezetés elvei feladását jelentené a csatlakozás, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a felmérések szerinti LMP népszerűtlenség...

csavari 2012.11.11. 13:43:34

Prostik, buzik, tolvajok, gyilkosok, lakhelyárulók tökéletes egységben!

is 2012.11.11. 13:49:17

@capacete: Ennél csak egy fontosabb van: a tagdíjat fizető tagság. Kibicnek semmisem drága. Aki meg akarja változtatni az LMP-t, az lépjen be,fizessen tagdíjat, és aztán a pártfórumokon pofázzon.

nekem kezd elegem lenni, hogy a választók minden pártnak megakarják mondani, hogy mit csináljon, közben meg eszüket vesztve, protest és gyűlölet alapon szavazgatnak össze-vissza. Hagyd békén a pártokat, alakítsd ki a gazdaság és társadalompolitikai véleményed, és semmilyen protestben, karaktergyilkolászásban stb. ne vegyél részt. Aki a te véleményed kéviseli, arra szavzzál le, és hagyj békében mindenkimást.

is 2012.11.11. 13:51:22

@Anselmo: Dehát rászavaztak a FIDESZre,Pozsgaystul, pártállamostul. A FIDESZnél baloldalibb párt ma nincs a palettán.

vakablak 2012.11.11. 13:52:14

@HomicideWatch: "már a Kuncze-Gyurcsâny-Bajnai kombó is minimum 20%-os adósságrátanœvekedést jelent."

Ez honnan jön? Már miért jelentene? Először is, szó sincs róla, hogy Gyurcsány vagy Kuncze a hatalomba törekednének, utóbbinak még pártja sincs, csak valami civil szervezete. Másodszor, ha Gyurcsány utálod is, Kuncze ugyan mit vétett neked? Mennyiben volt Kuncze valamikor is kulcsfigura az adósságnövekedésben?

Emlékeztetőül, az államadósság növekedésének 2002-2010 között két fő momentuma volt. Az első a Medgyessy-kormány száznapos programjai ("jóléti rendszerváltás"). Ez tényleg hiba volt, ám ne felejtsünk el itt négy dolgot:
1) Itt még sehol sincs Gyurcsány vagy Bajnai (Kuncze meg pláne)
2) Ez az MSZP választási programja volt, amit a választók jóváhagytak, végrehajtására megbízást adtak (ez akkor is igaz, ha később hibának bizonyult). Legitimitása tehát kétségtelen.
3) Az MDF kivételével MINDEN parlamenti párt teljes mellszélességgel támogatta. Igen, a Fidesz+KDNP is. Nekik pusztán annyi kifogásuk volt a költekezés beindítása ellen, hogy szerintük az nem elégséges(!), mert, mint számos o.gy. felszólalásban kifejtették, ők sokkal többet(!) adnának mindenből. Utána lehet olvasni a parlamenti naplóban (parlament.hu).
4) A 2002-2006-os időszak választói szemmel olyannyira nem számított elkúrásnak, hogy a koalíciót nagyobb többséggel választották újra, mint 2002-ben. Ugyanebben a kampányban a Fidesz nem hogy egy szóval nem emlegette, hogy a megnövekedett állami kiadások bajt jelentenének, hanem ellenkezőleg, kampányát a "rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogenre alapította, és minden addiginál (továbbá az MSZP-énél is!) nagyobb jóléti intézkedéssorozatot ígért hatalomra jutása esetére.

Az eladósodás szintjének másik forrása a 2008-as válság volt, amikor hirtelen finanszírozhatatlanná vált a költségvetés. 2006 és 2008 között azonban az állami kiadások visszafogásának legfőbb szószólója pont a Gyurcsány-Bajnai-Kuncze hármas volt, legfőbb kerékkötője és ultimatív megakadályozója pedig a Fidesz ("szociális népszavazás" és továbbiakkal való fenyegetés, tüntetések, obstrukciók).

Joaquin 2012.11.11. 13:53:35

Egyelőre az LMP-t semmi sem sietteti, nem várnék gyors választ. Lesz pár bizonytalan lépés az Együtt 2014 felé, mert elvágni magukat biztosan nem akarják még, de ha elköteleznék magukat az komolyan meglepne.

Szép dolog, hogy az LMP tiszta akar maradni, de félek ez kevés lesz. Nehéz elhinni, hogy képesek lesznek bármit is elérni, lényegtelen tényező lesznek a következő ciklusban is, ezért sok szavazójuk fogja úgy érezni - szerintem - hogy az LMP-re leadott szavazat kukába dobott szavazat. Ha ezzel a között választanak, hogy a kormányt leváltják-e, vagy az LMP-re szavaznak, többségük szerintem az előbbit választja: jelenleg megvan az igény a változásra.

laci0011 2012.11.11. 14:10:25

@cirróka: Örülök hogy teccett.Pocsáklás volt amit a tanításodba öltek.Fizesd vissza légyszi.

HomicideWatch (törölt) 2012.11.11. 14:15:42

@capacete:
" A jelenlegi felmérések világosan azt mutatják, hogy az LMP-szavazók döntő többsége összefogást akar, ilyenkor az lenne a politikai prostitúció, ha kidobnák az ablakon a saját választóik akaratát..."

Forras?

HomicideWatch (törölt) 2012.11.11. 14:24:48

@vakablak:
" Az eladósodás szintjének másik forrása a 2008-as válság volt, amikor hirtelen finanszírozhatatlanná vált a költségvetés"

Hirtelen a semmiből, köze sem volt hozzá a hatévnyi gazdadágot rombolásnak, amit véghezvittek.

Mint mondtam, amíg nem határolódnak el az mszp-től, addig számomra ugyanolyan vállalhatatlanok mint a fidesz. Túl sokszor eladta az mszp már az új hiteles reklámarc projektet.

kirsten 2012.11.11. 14:27:12

A posztíró nagyon gyengeelméjű , úgyhogy jobb volna ha más munka után nézne.

Önnek megyünk (törölt) 2012.11.11. 14:32:33

@kirsten: Jó indikátora vagy a liberális (ál)értelmiségnek.
Az univerzális érv: aki nem ért egyet, az hülye.

HomicideWatch (törölt) 2012.11.11. 14:33:32

@vakablak:
Az mszp ugyanazok a trágyadomb, nem lesz belőle gárda attól, hogy új kakas kukorékol a tetején. Márpedig eddig úgy nézni ki, hogy Bajnai csak az mszp-nek gyűjti a választókat. Ki is jelentette, hogy mindenképp számol velük. Hiába no.... csak az ő nevelésük.

Hiteles akkor lenne, ha saját pártot alakít és abba a pártba össze tudja szedni a támogatókat. Egy teljesen új demokratikus párt, ahol elfér a milla, a 4K és a szolidaritas.
De ne haragudj, én nem fogok asszisztâlni az mszp hatalmi játszmájához, mégha Bajnait is állították az élére.

Aki a E2014 mellett kardoskodik, az gyakorlatilag az mszp hatalomra kerülését szeretné.

remekelek64 2012.11.11. 14:34:51

Lassan mondom, hogy a posztíró is megértse: ezt az undorító rezsimet csak összefogással lehet legyűrni. Ha ez meg van, akkor jöhet egy kis csatározás a pártok között, de csak egy kicsi, mert ez az ország lassan tönkremegy az egymással acsarkodó, egymásnak keresztbe-tevő pártok miatt. Még egyszer: Vagy ÖSSZEFOGÁS-MINDEN DEMOKRATIKUS ERŐ RÉSZVÉTELÉVEL, VAGY MAGYARORSZÁG MEGY A LEVESBE...

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 14:41:34

@vakablak: Hát elég érdekes, amikor valaki odáig jut, hogy az igazságosság, fenntarthatóság, részvétel elvek szemétdombra valók. Az LMP nemhogy kis-Fidesz, de anti-Fidesz, talán a 89-es Fidesszel lehet rokonítani bizonyos mértékig. De az nagyon nem a mai.

Törődj bele, az LMP és a zöld mozgalom nem fog már eltűnni, majd legfeljebb akkor, ha ez az attitűd közelfogadott lesz.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 14:42:24

@wmiki: Persze, de hogy jön ez ide? De mondjuk én is hülye vagyok, hogy egy elvakult trollal leállok vitatkozni...

HomicideWatch (törölt) 2012.11.11. 14:45:54

@Önnek megyünk:
Nem csak hülye, de náci is, ráadásul diktatúrát akar. Persze, ha megtér, mint a náci Balavány, akkor más. Akkor felszólalhat a E2014 bejelentése előtt.

vakablak 2012.11.11. 14:48:26

@HomicideWatch:

Ne tekintsünk el attól a körülménytől, hogy az MSZP a legnépszerűbb ellenzéki párt. Szerinted egy váltás esetén — normális, demokratikus viszonyokat feltételezve — ki másnak kellene hatalomra kerülnie?

Nekem egyébként nem rokonszenves az MSZP. Abszolút nem vagyok baloldali, nem is szavaztam soha rájuk. Viszont minden tökéletlenségük dacára a _pártok_ jelen választékából ők az egyetlen favorit. Helyenként tragikusan szarok, de még így is fényévekkel jobbak, mint a Fidesz. Csak hasonlítsd össze az MSZP 1994-1998-as 2/3-os hatalomgyakorlását a Fideszével! Voltak-e olyan gondok, mint most? Széttúrták-e a demokráciát? A jogállamot? Írtak-e saját alkotmányt, mindenki mást leszarva? Próbálták-e magukat a hatalomba betonozni? Leválthatók voltak-e aztán? Volt-e fair és szabad választás 1998-ban, 2006-ban és 2010-ben? Hasonlítsd mindezt a Fideszhez.

Hogy lop-e az MSZP? hát persze, hogy lop, mert a magyar ember, mint olyan, lop, ha teheti, mindenki a saját szintjén. Az MSZP-s mutyis tolvaj, titkolja, szégyelli, mértéket tart, és még börtönbe is kerülhet, ha elkapják. A Fidesz törvényt alkot a lopásról, büszke rá, fennen hirdeti, szétosztja az MSZP lopásának az ezerszeresét a haverjai között, a szemed láttára lesz magántulajdon a közpénzekből, és minden legális, senki se fog börtönbe menni ezért soha, és még a képedbe is röhögnek, vagy akár be is perelnek téged, ha megvádolod őket. Nos, melyik jobb?

Az E2014 egyébként, ha jól értem, nem arról szól, hogy mindenki fogjon össze annak érdekében, hogy nyerjen az MSZP. Erről szó sincs. Ha egyáltalán (bár szerintem az egész nem fog működni), ideiglenes, koalíciós kormányalakítás a cél, amiben az MSZP csak egy (igaz, a jelen viszonyok mellett a legnagyobb) partner.

Értem én, hogy neked nem jön be, hogy az MSZP ilyen népszerű (és mint mondtam, nekem sem, én annak örültem volna, ha szétesik), de mégis, mit tegyünk? Mit tegyek? Kezdjek el győzködni mindenkit, hogy ne az MSZP-t favorizálja, hanem az LMP-t?

Ferenczi István 2012.11.11. 14:56:38

@nu pagagyí: elveikre egy bajnai-rezsim éppúgy fenyegetést jelent.

vakablak 2012.11.11. 15:02:39

@iii: "Hát elég érdekes, amikor valaki odáig jut, hogy az igazságosság, fenntarthatóság, részvétel elvek szemétdombra valók."

Az igazságosságot hagyjuk, az tetszés szerint görbíthető. Mindig minden pártnak az a véleménye, hogy az ő igazság-fogalmuk a helyes, ezért ezzel számolni sem érdemes. Egyébként is roppant visszás, ha egy olyan velejéig hazugságra épült párt, mint az LMP, az igazságosságról papol. Csak egy pár példát az eredendő bűnt alkotó idevágó hazug és társadalom- és demokráciaromboló propagandából, melynek a sulykolásával az LMP hatalomra került, hogy az egész elmúlt húsz év kudarc, mindenki menjen a szemétdombra, továbbá hogy az MSZP=Fidesz. Sajnos nincs olyan, hogy hazudunk, hazudunk, hazudunk, ahogy a csövön kifér, aztán a végén valahogy mégis megússzuk, és még a becsületünket is megőriztük.

Fenntarthatóság? Nagyszerű! Ez egy nagyon szép távlati cél, előbb-utóbb minden párt a zászlajára fogja írni. A társadalmi összeomlás jelen pillanatában kb. annyira fontos, mint az éhezőnek az a kérdés, hogy majd ha egyszer fejedelmi lakomán vesz részt, akkor inkább olasz vagy francia szarvasgomba kerüljön-e a menüre.

Részvétel? Remek. Az LMP nagyjából annyira kirekesztő párt, mint a Jobbik vagy a Fidesz, még a célcsoportjuk is részben azonos: minden baloldali és liberális, továbbá, szintén közös e három pártban, hogy mindenki rohadjon meg, aki nem úgy gondolja, mint ők. Nos, ahogy a dolgok állnak, e pillanatban inkább úgy néz ki, hogy az LMP fog megrohadni, és ez eléggé független attól, hogy én mit gondolok.

Írod még, "Az LMP nemhogy kis-Fidesz, de anti-Fidesz, talán a 89-es Fidesszel lehet rokonítani bizonyos mértékig. De az nagyon nem a mai."

Ugyanezt értettem én is. Az LMP most tart nagyjából ott, ahol 1989-ben a Fidesz. És ugyanoda is jutna, ahol most tart a Fidesz, ha volna rá lehetősége.

capacete 2012.11.11. 15:37:44

@is: Szerintem ezt gondold át egy kicsit jobban. A pártok a szavazóik érdekeit kell, hogy artikulálják, ha úgy gondolják, hogy nem ez a leghelyesebb irány, akkor meg kell erről győzni a szavazóikat. A fizető párttagság fontos, de sajnos az a néhány száz (talán ezer) párttag nem fogja az LMP-t beszavazni a parlamentbe, de semmi baj, majd a hozzád hasonlók miatt emelt fővel süllyedtek le a mocsárba...

lászló71 2012.11.11. 17:11:31

@is: Kedves mi van ???????????????????????Ők Meg mindénki a jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó K........neked.....................................

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 17:31:53

@vakablak: "velejéig hazugságra épülő párt" Honnan veszed ezt a hazugságot? Az eszednek a tokja demokráciaromboló annak kimondása, hogy az országot eddig a kétoldali oligarchapártok vitték csődbe. Az lehet, hogy ezt te körömszakadtáig tagadod, a tények mást mutatnak, nem véletlenül tudott a Fidesz kétharmaddal nyerni.

Mi köze van ennek a demokráciához egyébként? Az LMP szinte naponta fellép a demokrácia érdekében, te meg vagy háborodva.

Az igazságosság alatt se ezt értjük elsősorban egyébként, annak semmi köze ahhoz, hogy a szocik meg a Fidesz alatt egyaránt lopták. Azt meg az LMP is elismeri, hogy most sokkal rosszabb a helyzet.

A fenntarthatóság már most is égetően fontos, akinek van esze, az a jövőbe fektet be. Pontosan a szegénység miatt van szükség energiamegtakarításra, megújuló energiák felhasználására és hasonlókra.

A részvétel szintén semmi köze nincs ahhoz, hogy kik a párt célcsoportjai, ilyen hülyeséget, amit leírtál, az LMP soha nem mondott.

Dühödt acsarkodásod és elfogultságod meglehetősen nevetséges. Olvasgasd kicsit az LMP programjait és majd rájössz, hogy mennyire távol van jelenlegi nézeteidtől a valóság.

Attól pedig, hogy a mostani LMP bizonyos szempontból hasonlít az akkori Fideszre, semmi nem következik a jövőre nézve. Ez egy meglehetősen gyermeteg álláspont. Sok minden másra is hasonlít, a jövő nem ezen alapszik, hanem rajtunk.

Andráska8 2012.11.11. 17:52:43

Így is úgy is kalap szar ez a "párt".

vakablak 2012.11.11. 18:03:04

@iii: Az LMP arra építette fel a saját identitását, majd tette ezt az elemet politikai marketingje középpontjává, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő egyöntetűen bukás, a pártrendszer és az elit korrupt és leváltandó, míg ezzel szemben ők az alternatíva, akik majd megmutatják, hogy mennyire más lehet a politika.

Ez így, ahogy van, hazugság minden elemében. A nagyobbik baj az, hogy egy roppant káros hazugság. A parlamenti demokrácia értelemszerűen képviseleti demokrácia, a képviseletet pedig a politikai pártok valósítják meg. Az LMP-nek a Jobbikkal teljesen egybecsengő politikai marketingje (lásd mint fent) a teljes politikai rendszerből, elsősorban a pártokból, mint a képviseleti rendszerből való kiábrándulást hivatott önző és aljas célból előidézni. Ilyennel mindenütt csak a legszélsőségesebb pártok állnak elő. Az LMP valóban "más" annyiban, még a szokásosnál is aljasabb: hogy a választóknak a rendszer teljesítménye fölötti elégedetlenségét a rendszer ellen fordítsa, abszolút antidemokratikus tett. Az idevágó klasszikus ötlet aztán a politikai dögevés, melynek során a dögevő párt, miután dehonesztálta a politika hagyományos résztvevőit, tőlük a választók egy erre hajlamos rétegét tartósan elidegenítette, ezeket be is falja és a hátukon bejut a parlamentbe.

Az nem baj egyáltalán, ha egy feltörekvő párt kimutatja, hogy miben és mennyiben tartja rossznak vagy alkalmatlannak a többi résztvevőt, de mind az LMP, mind a Jobbik a jogállamba és a demokráciába vetett hitet igyekszik lerombolni azáltal, hogy differenciálatlanul és hazug módon összemos minden mindennel, a hibákat felnagyítja, a vívmányokat és a teljesítményeket elhallgatja vagy kicsinyíti. Sikerrel keltette választók széles rétegeiben azt a benyomást, hogy a demokrácia, mint olyan, működésképtelen.

Ezzel az LMP — talán maga sem értve, mit tesz — Orbán autokráciájának szekértolója lett. Az LMP-féle demokrácia- és fejlődéstagadás természetes módon teszi hajlamossá a propagandisztikus eszközökkel még inkább az elkeseredésbe taszított választókat arra, hogy a demokrácia egészéről is lemondani hajlandók legyenek. Ez Orbán kötcsei modellje, a politikát meghaladó politika, az egypólusú, a vitákat és a versenyt kikapcsoló autokratikus, állampárti berendezkedésű állammodell ideálja. Ennek segített megágyazni az LMP. Mert hiszen ha húsz év demokráciája egyetlen tollvonással eltörölhető, akkor mi értelme erőltetni? Jöjjön egy erős ember és oldja meg.

Az LMP politikai teljesítménye ebben az erőtérben egészen pontosan nulla. Lehet Más a Nulla — pl. ilyen: néha odaláncolják magukat ehhez-ahhoz madárcsontú, életidegen fiatalemberek és hölgyek, meg mondanak hozzá érdektelen dolgokat a kamerába. Ők tehát nem lehetnek az erős ember, hagyjuk tehát, hadd csinálja Orbán.

Az egész nézet, amire az LMP alapul, hamis, hibás, hazug. Nem a politikai elitet kell hibáztatni azért, amilyen; hiszen az evolúciósan pont olyan, amilyennek a választók engedik, hogy legyen. A demokrácia-deficit oka a választói érdektelenség és felelőtlenség, a szelekció hiánya a kontraszelekcióval szemben. A magyar választó alattvalóként viselkedik ahelyett, hogy tudatos, a közügyeket a szívén viselő polgár (citoyen) lenne. Az LMP pedig ahelyett, hogy nevelné, még butítja és uszítja őket. Förtelem!

A Fidesz egy gyűlöletes undor-párt, Mo.-ot a romlásba fogja taszítani, de ha csak közte és az LMP között választhatnék, habozás nélkül szavaznék az előbbire.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 19:26:56

@vakablak: Teljes marhaság, amit összehordasz.

Kijelented, hogy hazugság az, hogy az elmúlt 22 év bukás lenne, de semmivel nem indoklod meg (egyébként az LMP ezt nem egészen így mondja, például nem támadja a 89-es berendezkedés elemeit, ellentétben a Jobbikkal).

Az LMP soha nem támadta a pártokat önmagukban, a parlamenti demokráciát, éppen ellenkezőleg. Az LMP egyáltalán nem arra épít, hogy a pártrendszerben csalódottak fogják támogatni, éppen ellenkezőleg, a képviseleti demokrácia iránti bizalmat szeretné visszaszerezni. Tehát pontosan az ellenkezőjéről beszél, mint amit te állítasz.

Az LMP soha nem támogatta Orbán autokráciáját se közvetett, se közvetlen módon, nemhogy a szekértolója nem lett, de a legkövetkezetesebb ellenfele. Amit állítasz, az súlyos hazugság és mszp-közeli propaganda. Amit állítasz, arra egyetlen valós példa nincs. Hibás premisszákból téves eredményre jutottál, amit a végletekig habosítasz.

Az LMP politikai teljesítményét nem a láncolások adják, hanem az a következetes munka, amit a parlamentben végez, mint a Ház relatíve legaktívabb frakciója.

Az LMP az említett hármas jelszón alapszik: igazságosság, fenntarthatóság, részvétel, ezeket következetesen próbálja érvényesíteni. Ha neked ezek hazugságok, lelked rajta.

És ha ezek után te inkább a Fideszre szavaznál, akkor kiderül végre, ki is a Fidesz igazi szekértolója. Rafinált taktika.

vakablak 2012.11.11. 20:12:00

@iii: Felteszem, nem olvastad az LMP programját, egyébként nem írnál ennyi pontatlanságot.

Én ezt írtam sommásan: „az LMP [...] a teljes politikai rendszerből, elsősorban a pártokból, mint a képviseleti rendszerből való kiábrándulást hivatott [...] előidézni”, meg ezt: „az LMP [...] a demokráciába vetett hitet igyekszik lerombolni azáltal, hogy differenciálatlanul és hazug módon összemos minden mindennel, a hibákat felnagyítja, a vívmányokat és a teljesítményeket elhallgatja vagy kicsinyíti.”

Szerinted viszont ez LMP ezzel nem vádolható.

Idézetek az LMP 2010-es programjából (és még jó gyerek voltam, hogy nem kerestem ki interjúkat LMP-s potentátokkal):

»»Magyarország pedig olyan országgá lett, ahol a közjót rendre lesöprik az asztalról a politikával korrupt módon összefonódott magánérdekek, maga a politika pedig, mint a közös problémáink megoldására szolgáló intézményrendszer, teljesen elvesztette a becsületét.««

»»A második a politikában való részvétel kisajátítása a hatalom sáncain belül levők által, illetve a közösség nevében meghozott döntéseket befolyásoló előkészítő folyama- toknak a klientúravilág általi megszállása.«« (Demokráciánk hitelvesztése és remélt megújulása)

(Megjegyzem, ez utóbbi idézetnek vicces cáfolata az LMP-nek a parlamentbe jutása, ugye. Meg a Jobbiknak. No de hagyjuk.)

»»[...] sokan úgy érzik, a népképviselet, a nép- képviselők felelőssége irántunk, a nyilvánosság és a törvény előtti elszámoltathatósága, a képviseleten keresztül megvalósuló közösségi önrendelkezés illúzió, a demokrácia díszlet csupán. Önrendelkezés, tisztességes piaci viszonyok és joguralom helyett egy zárt, oligarchikus és a jog felett álló elit politikai, gazdasági és médiauralma épül ki, egy olyan elité, amely kiszipolyozza a társadalom erőforrásait, de cserébe nem nyújt olyan vezetési szolgáltatást, ami legalább a létbiztonságot és a társadalmi béke feltételeit biztosítaná. Szerintünk a most a parlamentbe jutás küszöbén álló, minden korábbinál agresszívebb szélsőjobboldali párt gyors felemelkedését leginkább annak az óriási csalódásnak köszönheti, amit a regnáló politikai elit az országnak okozott.««

(Megjegyzem, halálosan vicces, hogy az LMP a 2002-2010 közötti koalíciókról a fenti fogalmakkal beszél; hogy ugye ezek törvény előtt elszámoltathatatlanok, „a demokrácia díszlet csupán”, no meg „joguralom helyett egy zárt, oligarchikus és a jog felett álló elit politikai, gazdasági és médiauralma épül ki”. Mondja ezt egy LMP, és azóta nem csúszik térden naponta az MSZP és a volt SZDSZ tagja előtt bocsánatért esedezve; és nem szaggatja meg naponta a ruháját és nem hint hamut a fejére. A kurva anyját az acsarkodó, rágalmazó LMP-nek, csak ennyit szeretnék közbevetőleg mondani.)

»»A magyar demokrácia húsz év alatt gazdasági oligarchiák fogságába esett, felélte az erkölcsi hitelét, és elidegenítette magától az ország polgárait.«« (I. A demokrácia megújítása)

(Ez hogy tetszik? Nem eléggé fundamentális kritika? Ideje elismerned, hogy ezt kegyetlenül benézted.)

De az igazán csúcs ez:

»»Ahogy a bevezető fejezetben is említettük, a legnagyobb problémáknak a kormányzati hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények viszonylagos gyengeségét, a pártrendszer befagyását és elidegenedését a politikai közösségtől, a politika és a gazdaság törvénytelen összefonódását, illetve az átláthatóság hiányosságait és a részvételi demokrácia gyengeségét látjuk.

A rendszerváltó alkotmányozás a közjogi struktúrát a stabilitás szempontjából túlbiztosította. A kormányzati hatalomnak nincsenek megfelelő ellensúlyai.««

Fantasztikus! Ezt sikerült írni az Orbán-rezsim ELŐTTI állapotokról. Hogyasszongya, „a kormányzati hatalomnak nincsenek megfelelő ellensúlyai”. Uram-atyám! Akik meg ugye előre szóltak, hogy a Fidesz masszív autokráciát fog kiépíteni és tönkrebassza a demokráciát, azok meg voltak LMP-s olvasatban is a „bérrettegők”.

Ezt írod viszont te: „Az LMP politikai teljesítményét nem a láncolások adják, hanem az a következetes munka, amit a parlamentben végez, mint a Ház relatíve legaktívabb frakciója.”

Gyurcsányt ugye sikerült feljelentenie Schiffernek Gyurcsányt Sukoró miatt, amiről időközben az derült ki, hogy bár az ügyészség mindent megtett, még egy vádemelésre se lett elegendő az eredmény — nyilván nagyon alapos lehetett a feljelentés is.

Ugyanez a Schiffer hány fideszest jelentett fel azóta? És amennyit nem, azt miért nem, ha Gyurcsányt meg igen?

Ugyanez a Schiffer, a demokrácia és a jogállam generalisszimusza máj. 22-én meleg szarig benyalt a Fidesznek. Ekkor hozott létre a Fidesz a Jobbikkal és az LMP-vel közösen egy emberi jogi albizottságot a a 2006 okt. események vizsgálatának lefolytatására.

Ezen a napon még egyszer sem ült tehát össze ez a bizottság, ezért semmit sem tudtak vizsgálni, nem hogy eredményeket produkálni. Schiffer a parlamentben köszönetet mondott a Fidesznek, „amiért részt vehet a jogtiprás utáni javaslat megtárgyalásában” — noha hogy jogtiprás egyáltalán volt-e, elvben ennek a bizottságnak kellett volna kiderítenie. Ám ez nem volt neki elég: „Schiffer szerint a rendőri intézkedések mögött politikai akarat húzódott, szervezett és tudatos jogsértések formájában. Szavait a Jobbik padsoraiból megtapsolták.” (lásd nol.hu/lap/mo/20100522-2006_oktober_23__egy_platformon_a_fidesz__az_lmp_es_a_jobbik )

Ettől a seggtől várja bárki is a "hazai demokrácia megújítását”??? (LMP 2010-es választási program) Mondd csak, hogy lehet egy ilyen pártot komolyan venni? (És mint már mondtam, semmi közöm az MSZP-hez.)

vakablak 2012.11.11. 20:36:39

@iii: Vagy akkor vegyük ezt:

»»[...] sokan úgy érzik, a népképviselet, a népképviselők [...] a nyilvánosság és a törvény előtti elszámoltathatósága [...] illúzió«« (LMP választási program, 2010)

...s állítsuk párhuzamba ezzel a hírrel itt: „LMP: nem követtek el szabálysértést a Közgépnél tiltakozók”, MTI 2012 július 19, lásd pl. itt: www.hirado.hu/Hirek/2012/07/19/14/LMP_nem_kovettek_el_szabalysertest_a_Kozgepnel_tiltakozok.aspx

Idézem a lényeges részeket: »»A múlt szerdán az LMP több országgyűlési képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába. A bejárati sorompónál ülő, magukat egymáshoz láncoló demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanúja miatt. Másnap a XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként százezer forintra bírságolta meg őket.««

Erre jött Schiffer, és imígyen cselekedett:

»»A demonstrálók jogi képviselője, a szintén LMP-s Schiffer András szerint azonban sem a rendőri felszólítás, sem az eljárás lefolyatása során nem vált nyilvánvalóvá, hogy a rendőrség pontosan melyik intézkedést hajtja végre, és így melyikkel szemben valósulhat meg engedetlenség.

Emellett a terület elhagyására azonnali határidőt adó birtokvédelmi határozatot az eljárás alá vont LMP-s politikusoknak és aktivistáknak már az előállítás után, a rendőri fogdán kézbesítették, így értelemszerűen nem volt rá lehetőségük, hogy a határozatban foglaltakat önként teljesítsék. Márpedig a rendőri fellépésnek "az önkéntes teljesítés elmaradása" a törvényi előfeltétele - olvasható a közleményben.««

Minden világos, ugye? Én azt tökre megértem, hogy tüntettek a Közgép előtt. Bemenni hiba volt, a cég kapuja előtti tüntetés ugyanígy megfelelt volna. Ám ha már bementek, ami, ha nagyon jóindulatú akarok lenni, akár felfogható egyfajta polgári engedetlenségként is, akkor viszont tessék vállalni érte a felelősséget. Amit Schiffer ott előadott, a mindenki által méltán megvetett orbáni módszer követése volt, mely szerint „majd a jogászok jogászkodnak (más forrás szerint: "megvédenek"), oszt' jó napot”.

Ez a legjobb módja annak, hogy az LMP is egy „oszt' jó napot” párttá váljon, ami szerintem nem akarna lenni, legalábbis eddig nem akart.

Itt tolakszik előre a rettentően bárgyú névadásból adódó örök kérdés, hogy akkor ez mitől „más” politika? A köz erről értelemszerűen azt fogja gondolni, hogy ezek is csak olyanok, mint a többi párt: elkövethetnek bármilyen jogsértést, majd jön a csavaros eszű jogászuk és kidumálja őket mindenből, míg az egyszerű polgárt keresztre feszítik, ha hiányzik egy izzó a készletből.

Kérdésem hozzád, kedves LMPs "iii": ez a fenti jogászkodás hogyan hozható összhangba az LMP 2010-es pártprogramjának hangzatos kitételeivel a jogállamról, a népképviseletnek és „a népképviselőknek a nyilvánosság és a törvény előtti elszámoltathatóságával”, mely a program szerint „illúzió”, de majd az LMP megmutatja, hogyan lehet ezt jobban?

Nem elsunnyogni gyáván, kedves "iii", hanem tessék ebbe most keményen beleállni és megmondani a frankót. Igazán kíváncsi vagyok egy vérbeli LMP-s véleményére.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 20:44:37

@vakablak: Nem fogok itt hosszúsági versenyt játszani. Amit idézel, az ahogy mondod, fundamentális kritika, csak éppen a vádat nem támasztja alá, miszerint az LMP a képviseleti demokráciát támadná. Éppen ellenkezőleg, pont ezek visszavételére és megtisztítására hív fel.

Attól, hogy az MSZP-Szdsz kormány is híján volt a demokratikus alapoknak, még lehet az Orbán-rendszer ennél sokkal rosszabb. Miért kellene emiatt a ruháját megszaggatni? Mert egy szar helyett jött egy még szarabb?

A Gyurcsány-feljelentés kihagyhatatlan, hogy nem unjátok meg citálni, elképesztő. Az ügyészség nem azon az alapon tett feljelentést, mint azt Schiffer indította. Sukorót egyébként ippeg a rákövetkező Bajnai-Oszkó csapat állapította meg, merthogy ott az államot bizony át akarták verni. Ennek tett keresztbe Schiffer és az LMP, ahogy számtalan esetben most meg a Fidesznek tesz keresztbe és tesz feljelentést.

A 2006-os bizottsággal csak a te szempontból nyald be a Fidesznek, mert totálisan elfogult vagy az MSZP/DK/hazudjvalamimást felé szemmel láthatóan. Szerintem meg az igazság kiderítésére tett kísérletet. Attól, hogy valamit a Jobbik megtapsol, még lehet igaz.

Tehát neked attól függően segg valaki, hogy hogy áll a 2006-os rendőri túlkapásokhoz? Aki tapsol ennek, az demokrata, aki meg elítéli, az mocsok náci? A hazai demokrácia megújítása pontosan ezen múlik, hogy akik képtelenek ezeket az eseményeket objektíven megítélni és beismerni, hogy súlyosan hibáztak, azok ne kerüljenek vissza a hatalomba. Ez egyik részről, másik részről meg van az Orbán-rendszer, ami per pillanat még ennél is rosszabb.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.11.11. 20:51:51

@vakablak: Ez olyan pitiáner dolog, hogy ebbe az utcába nem megyek bele. Nevetséges, hogy abba, hogy egy védőügyvéd a dolgát végzi, a jogállamiság meg az elszámoltathatóság végét vizionálja valaki. Miből gondolod, hogy nem vállalták a felelősséget?

Ahelyett, hogy elismernéd, hogy az LMP-s aktivisták - ha már akkora ellensége vagy az Orbán-rezsimnek - helyetted is a bőrüket vásárra vitték, ehelyett sunyi módon beléjük marsz, ez egy igazi "demokratára" vall. Olyan 2006-os demokratára.

vakablak 2012.11.11. 21:06:22

@iii: Látom, kezdesz ideges lenni, tele van a hozzászólásod személyeskedéssel.

Az LMP választási programjából hozott idézeteim tökéletesen alátámasztják az eredeti hozzászólásomban az LMP-vel kapcsolatban tett állításaimat, melyeket te kifogásoltál. Megértem, hogy ebből most ki akarsz oldalazni, nyilván kínos. Hogy a szavaimat aztán hogy forgatod ki ehhez, az már legyen a te bajod.

Még egyszer ideidézem, amit írtam: „az LMP [...] a teljes politikai rendszerből, elsősorban a pártokból, mint a képviseleti rendszerből való kiábrándulást hivatott [...] előidézni”, meg ezt: „az LMP [...] a demokráciába vetett hitet igyekszik lerombolni azáltal, hogy differenciálatlanul és hazug módon összemos minden mindennel, a hibákat felnagyítja, a vívmányokat és a teljesítményeket elhallgatja vagy kicsinyíti.”

Ez nem egyenlő azzal, hogy „az LMP a képviseleti demokráciát támadná”. Nem a képviseleti demokráciát, mint olyat, és nem támadja, hanem a rendszerváltás óta eltelt időről, konkrétan a „magyar demokráciáról” állítja azt, hogy az csőd, pontosan így (és még ennek máshogy cizellált formáiban, sokféleképp):

„A magyar demokrácia húsz év alatt gazdasági oligarchiák fogságába esett, felélte az erkölcsi hitelét, és elidegenítette magától az ország polgárait.” (I. A demokrácia megújítása)

Most még rugózhatsz ezen, amennyit akarsz, ez akkor is pont azt igazolja, amilyen váddal én az LMP-t illettem (plusz lásd az egyéb idézeteket is.) Azt a szót, hogy "támad", le sem írtam. Nem tudom, honnan veszed.

írod: „Attól, hogy az MSZP-Szdsz kormány is híján volt a demokratikus alapoknak”

Ez konkrétan tahó hazugság. Az MSZP-SZDSZ-kormányok nem voltak híján a demokratikus alapoknak. Látod, pont ilyen az LMP, mint te, ezért lehet titeket kizárólag elutasítani. Hazudtok, rágalmaztok, ahogy a csövön kifér, összemostok mindent mindennel.

írod: „A Gyurcsány-feljelentés kihagyhatatlan, hogy nem unjátok meg citálni, elképesztő. Az ügyészség nem azon az alapon tett feljelentést, mint azt Schiffer indította.”

Jaj, mossuk a szennyest. Az ügyészség Schiffer feljelentése alapján kezdett el vizsgálódni, és ez akkor is igaz, ha más vádpontokat is beleszőtt. Ezt sosem mossa le magáról Schiffer.

írod: „ahogy számtalan esetben most meg a Fidesznek tesz keresztbe és tesz feljelentést.”

Tényleg? Sorolj már fel kérlek ebből a számtalan feljelentésből csak 10-et (kis, kerek szám), Orbán és az oligarchái ellen.

írod (személyeskedve, innen kiszedtem): „A 2006-os bizottsággal [...] Szerintem meg az igazság kiderítésére tett kísérletet. ”

Te amúgy bármilyen fogalommal bírsz-e a jogállamot illetően? Parlamenti vizsgálóbizottság alakult, melynek kutyakötelessége az ügyről először elfogulatlanul és pártatlanul minden iratot és bizonyítékot áttekinteni, majd hozni valamilyen határozatot. Schiffernél viszont már az első ülés előtt készen áll az ítélet is! Ő még egy percet nem ült a bizottságban, de mindent tud! Ilyen lenne nálatok a "Demokráciánk hitelvesztése és remélt megújulása"? (LMP választási program 2010, fejezetcím)

írod: „Tehát neked attól függően segg valaki, hogy hogy áll a 2006-os rendőri túlkapásokhoz? Aki tapsol ennek, az demokrata, aki meg elítéli, az mocsok náci?”

Erre méltóságon aluli válaszolnom. Ha vitatkozni akarsz, egy minimális szintet el kell érned. (Természetesen nem a "segg" szón vagyok fennakadva.) Csak annyit, hogy az LMP a rendőri túlkapásokat illetően maximálisan elfogult, szélsőséges, Fidesz-kompatibilis véleményt képvisel. Amíg ez így marad, normális párt nem is fog veletek semmire menni. Szívből remélem, hogy amíg ezen a ponton a valóság talajára vissza nem tér a pártod, az E2014-be sem veszik be. Nem ér ez ennyit.

vakablak 2012.11.11. 21:15:04

@iii: „Ez olyan pitiáner dolog, hogy ebbe az utcába nem megyek bele. Nevetséges, hogy abba, hogy egy védőügyvéd a dolgát végzi, a jogállamiság meg az elszámoltathatóság végét vizionálja valaki. Miből gondolod, hogy nem vállalták a felelősséget?”

Te mondd, eszednél vagy te? Elvekről és gyakorlatról vitatkozunk. A te pártod nagyra van azzal, hogy ő mennyire "más", mennyivel jobb, kiválóbb, jogállamibb, demokratább, mint a többi, és ezt részletesen ki is fejti a választási programjában. Felhoztam egy dokumentált esetet, amiben ez pont máshogy történt, amolyan igazi fideszes módra, jogi csűrés-csavarással elkerülve a felelősségre vonást. Erre előjössz azzal, hogy ez egy pitiáner ügy????

„Ahelyett, hogy elismernéd, hogy az LMP-s aktivisták - ha már akkora ellensége vagy az Orbán-rezsimnek - helyetted is a bőrüket vásárra vitték, ehelyett sunyi módon beléjük marsz, ez egy igazi "demokratára" vall. Olyan 2006-os demokratára.”

Muhaha :D :D :D Tyűha, vásárra vitték a bőrüket LOL :) Ráadásul helyettem is. Meg kell szakadni :D

Komoly teljesítmény, mondhatom, beültek egy kapu elé egy szép nyári napon, és még arra sem tudtak ügyelni, hogy közben ne kövessenek el birtokháborítást. Kegyetlen lehetett ott, a golyózáporban kúszni-mászni, a bőrüket a vásárra vinni az igaz magyar emberekért, ugye?

Talán egy kicsit elveted a sulykot.

Tudod mit? Helyettem az LMP ne csináljon semmit, rám ne hivatkozzon. Én nem vagyok és nem leszek soha választója ennek a pártnak. Hivatkozzon csak nyugodtan rád a párt.

2006-ban pedig, ha te is ott gyújtogattad a kukákat és tetted élhetetlenné a várost, akkor ne csodálkozz, ha fellépett ellened a rendőrség. Még annyit mondj meg, hogy tulajdonképp van-e lényegi különbség köztetek és a jobbikosok között? Mert onnan, ahol én állok, ti majdhogynem fedésben vagytok. Ugyanaz a sistergő gyűlölködés, kivagyi, abszurd kérkedés, kirekesztés, intolerancia, világmegváltó ötletek — téboly.