sorok között

A nemdohányzás áldozatai

2012. október 18. - Politikai Ateista

Matolcsy szerint az állami bagómonopólium munkahelyek tömegét hozza majd létre. Kevesebb füst és több munka, nem is hangzik rosszul.

Előreláthatólag 6-7 ezer dohánybolt nyílik Magyarországon, ennek következtében, ha mindenhol csak két személy dolgozik, akkor is 12-14 ezer új munkahely jön létre, továbbá a pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek majd a megváltozott munkaképességűek, a 3 hónapja egybefüggően álláskeresők, illetve akik ilyen személyeket foglalkoztatnak - összegzett a miniszter. - Matolcsy újabb csodafegyvere: a trafiktörvény segíti a foglalkoztatást - Napi Gazdaság

Ha a kormány ilyen ütemben halad a munkahelyteremtéssel, a végén még mindenkinek két munkahelye lesz, és beleszakadunk a robotba.
A dohánymonopólium miatt jelentkező extra munkatehernek egyébként már meg is van az első áldozata: Gyulay Zsolt.

Gyulay Zsolt a sajtóbeszélgetésen megtisztelőnek nevezte a felkérést és bejelentette, hogy a Hungaroring Sport Zrt. igazgatósági elnöki pozícióját megtartja, de az operatív vezetést a vezérigazgató-helyettes látja el a jövőben. - Gyulay Zsoltot nevezik ki a dohánymonopólium élére - Index

A parlamenti képviselők illetve az állami vállalatok vezető beosztású alkalmazottainak tekintetében nem okoz meglepetést az emberfeletti szorgalom és munkabírás. A közszféra álláshalm szupermenjei egyszerre két-három, vagy néha több komoly felelősséggel - és kiemelt díjazással - járó pozícióban is tapossák a malmot. A privát szektorban ez annyira azért nem jellemző.


Gyulay saját bevallása szerint sem lesz egyszerű a legújabb állami vállalkozás startjának szervezése, ezért is mond le a Hungaroring Sport Zrt operatív irányításáról, csak az elnöki posztját tartja meg. Ha ezt az elnöki pozíciót ennyire félvállról is lehet kezelni, akkor miért van rá szükség egyáltalán?

Nem vitatom az exkajakos szakértelmét, és bizonyára nem könnyű az állami cigibiznisz élére megfelelő irányítási tapasztalattal rendelkező fejet találni. De ha a HS Zrt elnöki pozíciója ennyire lájtos, akkor igazán átpasszolhatnák azt egy 3 hónapja egybefüggően álláskeresőnek, vagy egy megváltozott munkanképességűnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr694852625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WordNerd 2012.10.18. 15:08:11

Akkor ezek szerint nem csak nekem tűnt fel a dolog...

krj 2012.10.18. 15:25:00

remélem, hogy dohányzik és átérzi ezt az egészet...

Szelid sunmalac 2012.10.18. 15:32:53

No igen. Es akiket eddig meg ezutan kirugtak a dohanygyaraktol, meg ertekesitesi helyekrol, azokat beleszamoltak a plusz munkahelyekbe?

tintamin 2012.10.18. 16:00:39

Jah, kérem: akinek hosszabb a nyelve, az nyer.
Tetszettek volna gerinc nélkül születni..

"Csak a FIDESZ!"

Bretschneider detektív 2012.10.18. 16:14:06

Közmunkában nem tudná ellátni a feladatot? Heti néhányezerért napi hat órában?

Bretschneider detektív 2012.10.18. 16:14:41

Csak nincs a családban még egy közmunkás, hogy kizáró ok lehessen...

hopptarisznya 2012.10.18. 16:19:07

A kapitalizmusban a vagyon gyarapodott. A szoci-kapitalizmusban az állás is.

PokerPeti 2012.10.18. 18:03:06

de ez zseniális. ha minden terméket (cipőt a cipőboltból...) külön boltba kell majd árulni (min. 2 emberrel), sőt a cigiket gyártóként külön!!! na akkor lesz foglalkoztatottság!

Hungeralien 2012.10.18. 18:13:50

2012-ben is szépen halad az államosítás...

Egy index címlapon 3 cikk is piaci szegmensek kisajátításáról szól (törvéyntelen budavári labirintus foglalás, törvényekkel alátámasztott hulladékgazdálkodó cég kiebrudalása, dohánymonopólium).

Ez igen szép teljesítmény egy unortodox antikommunista kormánytól.

Még lehetett volna írni a szerencsejáték teljeskörű államosításáról és az állami dohánymonopóliumról.

Lassan beindul az állami mobilcég, akkor nem lesz szükség a többire, azokat is ki lehet ebrudalni. És minő szerencse, hogy épp a Posta fogja gründölni, mely gyerekkori emlékeim szerint olyan sikeresen tudta ezt menedzselni.

Ja, meg ott van ugye a cafeteria. Hát azok is ki lettek szorítva.

Melyik lesz a következő piaci szegmens?

mechanikus 2012.10.18. 18:19:40

Zöld láthatósági mellényben kellene értünk fáradozniuk.

Csillagszemű Juhász 2012.10.18. 19:49:38

Sokkal jobb meló FB tagnak lenni. Százezreket lehet úgy keresni, hogy kétszer kell dolgozni egy hónapban, abból egyszer lehet online. És még nem is foglakozik vele senki, mert nem vagy szem előtt. Na ez a királyság!

bond aquablue 2012.10.18. 20:11:40

június 30-ig leteszem a cigit az tuti

Szúrófény 2012.10.19. 04:22:31

Olyan kitűnő vezetésre termett emberek vannak, 3-5 állást, (országrontó)képviselő + nagyvárosi polgár (mester)pusztító! Az ország mégse halad, (legfeljebb a szakadékba!) Legyünk büszkék, mi választottuk!
"Valóban nehéz elképzelni, hogyan is tudnának jó vezetőt választani maguknak olyan emberek, akik végképp leszoktak önmaguk irányításáról: az is teljesen hihetetlen, hogy egy szolga nép valaha is képes lenne liberális, energikus és bölcs kormányt megszavazni."
Mai valóságunkat köszönjük meg a Szovjetuniónak, és az Ő helytartóinak, a szocialista pártnak.
Tocqweille idézet