sorok között

sorok között

Csodák pedig vannak

2012. augusztus 08. - Politikai Ateista

Én legalábbis nagyon meglepődtem azon a híren amely szerint a trojka elégedetten távozott Görögországból. Az IMF helytartó Poul Thomsen még azt is megjegyezte a tárgyalások után, hogy óriási haladást értek el.

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői vasárnap befejezték athéni tárgyalásaikat, és abban a meggyőződésben távoztak, hogy "a görög kormányzat elkötelezetten és eltökélten tevékenykedik a következő hónapban" - olvasható a három intézmény vasárnap kiadott közös közleményében. - MTI

A görög kormánynak szánt vállveregetés különösen az elmúlt hetek nyilatkozatai alapján hangzik ellentmondásosnak, amelyekben az érintett szervezetek különböző tisztségviselői folyamatosan a koalíciós kormány tehetetlenkedéséről, és a segélycsomag keretein belül vállalt kötelezettségek végrehajtásának elmaradásáról számoltak be. Volt ezekben szó a közalkalmazottak elbocsántási ütemének lassúságától az adóbehajtási hatékonyság javulásának elmaradásáig minden, azonban az, hogy a kormány "elkötelezetten és eltökélten" teszi a dolgát biztosan nem. A jövő hónapban majd biztosan összeszedik magukat azok akiknek minimum 15 éve nem sikerült.

Az IMF- EU- ECB hármason kívül a független vagy kevésbé független elemzők, illetve a hitelminősítők is folyamatosan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Görögország egyre közelebb kerül az eurózóna tagság elveszítéséig, sőt a kormány vezető tisztségviselői is meglehetősen gyászosnak értékelik a saját helyzetüket, és a hivatalba lépés pillanatától kezdve kétségbeesetten próbálták elérni a feltételek könnyítését.

A válságkezelő trojka azonban úgy döntött, hogy szeptemberig megelőlegezi a bizalmat, a nyári szünetben talán majd elvergődnek valahogy, sokat legalábbis nem ronthatnak a helyzeten.

Az optimista hangvételű közlemény a kormány eltökéltségéről csak a piacoknak szólt a valósághoz nem sok köze van. Persze a kormány lehet eltökélt, de Görögország menthetetlen a jelenleg alkalmazott gyógykezeléssel, és nem mutatna túl jól ha ez mindenki számára nyilvánvalóvá válna akkor, amikor Spanyolország és Olaszország felett is gyűlnek a viharfelhők. Ebből a szempontból tulajdonképpen érthető, hogy úgy csinálnak mintha minden a tervek szerint alakulna, miközben titkos hitelekkel és háttéralkukkal tartják életben a görög zombi-gazdaságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr184700538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása