sorok között

Az IMF alkonya

2012. április 22. - Politikai Ateista

Az IMF führer Christine Lagarde elégedetten nyugtázta, hogy összejött a nagy feltőkésítési akció, sikerült összetarhálni azt a 430 milliárd dollárt amit Európa megmentéséhez tartanak szükségesnek. Gyűlnek az ígéretek, és a felajánlások a páncélszekrényben.

Európát nem véletlenül emeltem ki. Jelzésértékű, hogy a hagyományosan a "fejlődő" térségekben operáló IMF fő hadműveleti területe Európára helyeződött át. Európa az új harmadik világ?

Nem tudok szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy a felajánlók listáján olyan nyakik eladósosott országok is szerepelnek mint például Japán, vagy az Egyesült Királyság, nem is beszélve a legbőkezűbb adakozóról, az eurozónáról (200 milliárd), amelynek éppen a megmentésén fáradoznak. Az eurozóna tagállamai az IMF közvetítésével mentik meg egymást, és saját magukat. Lagarde köszöni az adományokat, és azonnali strukturális reformokat követel az európai vezetőktől.

Az adófizetők - és unokáik - pénzéből feltőkésített IMF továbbhitelezi az adományokat a rászoruló kormányoknak, némi kamat ellenében. Irigylésre méltő üzleti modell.

 

Látszólag a vonakodó BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok is jobb belátásra tértek és beígértek némi aprót. Több cikk is megjelent az elmúlt napokban arról, hogy a BRIC államok a világgazdaságban megnövekedett szerepük miatt szeretnék, ha az IMF, és a Világbank döntéshozási folyamatában is jobban kivehetnék a részüket, még vezetőket is szívesen biztosítanának e nemes intézmények élére. Úgy érzik, hogy az érdekképviseletük nem áll arányban a növekvő gazdasági jelentőségükkel. Lagarde egyelőre nem engedett a zsarolásnak, de nem figyel eléggé. A világgazdasági erőviszonyok változnak, lassan de biztosan.

A március végi konferenciájuk után bejelentették, hogy a BRIC államok a Dél-Afrikai Köztársasággal karöltve, egy saját mega-bankot alapítanak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr564466337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Earth Day: Rombold te is a Kossuth teret! 2012.04.22. 20:07:05

Letölthető reality társasjáték 2 percben   Még mindig nem kaptál elfogadható választ arra, hogy miért kellett egy teljes parkot elpusztítani? Nem érted, miért villognak a Föld napi rendezvényeken, akik erre utasítást adtak? Úgy érzed, hogy valami ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:30:32

@B. Bíró: Igen van!Csak be kéne fogni azt a sok tetvest akik a dutyikban lebzselnek,kimosni a Dunából az aranyat!Ugyan is nem is olyan régen még több tonnát mostak ki a Dunából.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:32:07

Én az IMF helyében nem adnék egy megbaszott kanyit sem ennek a kormánynak,mert én sem látnám biztosítva azt,hogy visszakapom a lovémat.
Mert ezek szarnak a gazdaságra az élénkítésre az emberekre is úgy általában véve mindenre szarnak,kivéve a saját pecsenyéjük sütögetését!
Na a fene sem adna ilyennek kölcsön!

Crescendo 2012.04.23. 08:32:35

@mulire93: Ongondoskodas? es megis hogyan? Az allami elvonas olyan 45-50% a GDP-nek... A profit a magancegeknel legyen nagyon magas 20%. A GDP 20%-a maradna meg profitkent (irrealisan magas), azonban az allam ennel legalabb 2x tobbet von el.
Nincs mit csodalkozni, hogy nem fejlodik a gazdasag, mivel nincs toke (az allam elvonta), amibol fejleszteni lehetne...
Erre kitalaltak, hogy az EU alapok majd megoldjak a kerdest. Ezert a palyazat szinte az egyeduli feltokesitesi lehetoseg. Mint minden kozponti iranyitasu dolog (pl. a regi jo tervhivatal a szocializmus alatt) nagy vaolszinuseggel mellelo. Ahogy nalunk is. Oriasi penzosszegek mennek, furdo, meg varoskep fejlesztesekre, remelve, hogy a turizmus novekvo bevetelei kitermelik a kamatokat. Hat nem jott ossze ez a remek "gazdasagpolitika" es az onkormanyzatok sem tudjak, hogyan fizessek vissza az adossagot.

mahet 2012.04.23. 08:33:10

@bucbuc: akkor a fidesz most rádobott még 10 évet. ugyanis amit az MSZP nem b*szott el azt a fidesz igen: befektetői bizalom, jogbiztonság, külkapcsolatok. Na INNEN már nincs egyszerű kiút. Viszont amit az MSZP elb*szott azt 50%-ban a fidesz okozta, ettől még persze mindkettő fos.

lobster thermidor 2012.04.23. 08:35:29

A posztoló összekeveri Gizikét a gőzekével.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:35:41

@mulire93: Még ha tudnál is gondoskodni önmagadról,akkor is kinyírnak,ha ki mersz állni a térre eladni a kis petrezselymedet,azonnal elhurcolnak.A pici placcoknak meg olyan drága az ára,hogy nem éri meg ott eladnod,Tehát mi is marad mint lehetőség az önellátásra szerinted?A jurta és halászat meg a vadászat,ha seggbe nem lő egy vadőr.
De a szerencsétlen kisöreget is kipaterolta és rommá büntette a Tiszai vizirendőrség,mikor ki akarta fogni a vacsoráját a nyomorult,csak mert horgászengedélye nem volt.Na éljélmeg baszki! A fasz kurva anyját ennek a megbaszott szemét állat kormánynak már!

2012.04.23. 08:36:38

@medium size devil: Ez nagyon messzire menne. Nem lehetséges ezen a fórumon elmagyarázni, miért gondolod rosszul. Csak egy példa: ki mondta, hogy fel kell használni az IMF pénzét? Leszerződünk, és nem hívjuk le. Hisz nem kell. Az ország gazdasága elbírja, nincs szükség a lehívására. Viszont a tény, hogy van, a forint árfolyamát javítaná. Miért lenne rossz a meglévő piaci hiteleinket 5-10%-kal olcsóbb dollárban visszafizetni?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:37:27

@Crescendo: Ők az öngondoskodást úgy képzelik el,hogy húzzál el ebből az országból akármerre és ne kelljen veled foglalkozni!Ez az öngondoskodás,csak mert itt a törvények jelenleg még azt sem engedik,hogy valaki öngondoskodó önellátó legyen bármilyen formában!

Kotkodus 2012.04.23. 08:37:33

@komplikato: @ob.szerver:

2010es (gdp) adatok alapján 0,8% a mi hozzájárulásunk az eu gdp-jéhez...
hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_(nomin%C3%A1lis)

és sokan csodálkoznak magyarországon, hogy annak ellenére, hogy hangosan kiabálunk, nem hajolnak meg egy ilyen patinás nemzet akarata előtt...

és ha hozzáteszem, hogy ennek az eredménynek is a 70%át külföldi tulajdonú cégek hozzák létre, akkor marad: 0,24%.

és hát a fidesz ennek a 0,24%-nak a 2/3-os felhatalmazásával bír (0,16%)... szóval jelenleg a maradék 99,84% ellen folytatunk gazdasági szabadságharcot...

vajon mennyi lehet az eltolcsy/viktorka szuperduó esélye a sikerre?

2012.04.23. 08:38:02

@mahet: egyetértek! tökéletes logikai levezetés.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:39:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én pont leszarom a forint árfolyamát,felőlem akár 1000 ft is lehet egy euró!Mit érint ez engem?Forintban van a fizetésem,külföldre nem megyek nyaralgatni,tehát akit érint mert külföldön nyaralgat az meg vegye meg 1000 ft-rt az eurot!

mahet 2012.04.23. 08:41:58

@Dr. Furia: ha csak ennyi érdekel akkor sokat segítenél ha szavazni se mennél

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:44:23

@mahet: Miért is?Ki a lófaszt érdekel hogy mennyi az euró ha én soha nem használom,továbbá a legkisebb mértékben sem érint hogy mennyi az euro?Érdekelje azt,ki használja nyaraláskor,(bruhaha az kurvára nem én vagyok ergo lefosom) szopjon a magas euroval a gazdag köcsögje!Bruhahaű!

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 08:45:58

@mahet: Na meg az is szívjon akinek euroban vannak a milliói a bécsi bankokba!Bruhaha!Remélem bedől az eu is és elvesztik az összes lopott lóvéjukat!

mahet 2012.04.23. 08:46:18

@Dr. Furia: ja :) bocsi, azt hittem komolyan mondod. Korán reggel még rossz az iróniaérzékem :)

2012.04.23. 08:47:59

@midnight coder: Amit Megyó itthagyott a tűzön, abba Orbán rakta a zöldséget.
Állami támogatású lakáshitel (ma is fizeted), világítás a focipályára, a hiány eltüntetése a fejlesztési alapba. Upsz, már meg is van, miért szállt el a költségvetés a Megyó alatt! Az EU visszapakoltatta az összeget a megfelelő helyre, és a fidesz már hőböröghet is! Elhelyeztek pár ilyen aknát a cuciknak.

mahet 2012.04.23. 08:50:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: oh, hát még most mennyi aknát helyeztek el?! Akárki lesz kormányon 2014-ben azt fog szívni EU-s büntetésekkel, diákhitel II támogatással rendesen.

2012.04.23. 08:50:54

@Dr. Furia: Azért érint vazze, mert drágább tőle a bencin, meg a kenyír, meg a sőr!!!
Azért, mert drágább tőle a hitel, nem tud fejlődni a cég, ahol dolgozol, oszt csökkenteni fogja a fizetésed, ha nem dolgozol, akkor meg az állam a segíjt!
Mi a ...cért nem mégy a nádasba Hany Istóknak?

2012.04.23. 08:52:46

@mahet: Igen. Mintha arra szövetkeztek volna, hogy tegyék tönkre az országot. Valamiért eszembe jut, hogy mi a taktika, ha céget akarsz privatizálni: rombold le, majd amikor az összeomlás szélén van, jó olcsón meg tudod venni!

Crescendo 2012.04.23. 08:54:18

@neoteny: Radikalis irodalom?
Az emberek onerdeke vezeti elore a gazdasagot es az eletet es nem az allam?
Az allam (a hatalmi csoport, aki epp birtokolja az allamgepezet iranyitasat) eppenseggel csunyan beleavatkozik a gazdasagba (az emberek midennapi donteseibe) es jelentosen rontja igy az eletminoseget?
Ugyan mar. :) 12 isokalevnyi tekintelyelvu agymosas utan hogyan varnad el, hogy szabadon gondolkozzon valaki is. :(

mahet 2012.04.23. 08:56:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: sokáig én is azt hittem, hogy legalább van egy tervük. Akármilyen terv, de terv.

Most már úgy gondolom, hogy szimplán ennyire hülyék.

Crescendo 2012.04.23. 08:59:26

@Dr. Furia: Ha elhuznanak tomegevel a fiatalok/termelok akkor lenne csak igazan nagy a baj. Nem tudnanak mibol fizetni a nyugdijasnak, allami adofogyasztoknak...
Gondolom ezert is akarjak az ingatlanadot bevezetni, mert kulfoldre szakadt hazank fiai altalaban tartanak fenn itthon ingatlant. Igy az o kulfoldi jovedelmeiket is lehet csapolni. :(
Az IMF nem "szol bele" a gazdasagpolitikaba egyaltalan, csak hidegverrel felmeri, hogy mikent kapja vissza a penzet es pusztan "javaslatot" tesz. :(

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:00:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mivel nem vagyok FOGYASZTÓ,sem sör sem benzin,így megint csak azt kell mondanom,hogy NEM engem érint elsősorban a drágulás,hanem a gazdagokat!Tehát leszarom továbbra is!

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:01:11

@mahet: Persze hogy van terv!Minél többet zsebre tenni úgy,hogy megússzák szépen csendben a 4 évüket!Ez a terv!

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:02:33

@Crescendo: A bankoknak vannak ingatlanaik,amiket elraboltak a devizahitelesktől,akik külföldre szakadtak,azok felszámoltak idehaza mindent.Okosan!Adóztathatják a putrikat és adóztathatják a nyugdíjasok verfalú roskadozó házait!Barmok!

2012.04.23. 09:05:42

@Dr. Furia: Helyes! Akkor lóháton járunk, jurtában lakunk. A kenyeret meg majd mi sütjük magunknak. De mit iszunk? A víz a folyóinkban nem alkalmas emberi fogyasztásra. Tisztítani kell. Mit eszünk? Erdeink nem tartanak annyi vadat, mnt amennyi magyar lakik országunkban.
Ki védi meg a területet? A NATO????
Ha nem lesz szövetségesünk, akkor bevonul a szláv, román, oszt jónapot!

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:05:48

@Crescendo: Továbbá azért húztak ki külföldre,mert itthon elveszítették mindenüket!Tehát NEM fogják tudni elszívni a külföldön dolgozók fizetését ezek a tetvek,így kénytelenek lesznek maguk adózni!Hát szívjanak csak,szívjanak a rohadt magas benzinnel,szívjanak az ingatlanókkal a sok lopott ingatlan után,szívjanak az átutalásokkal mert ők azok,akik a legtöbbet használják ezeket a rendszereket!Akinek semmilye nincs,azt már nem tudják tovább nyúzni bazzeg,és itt a legnagyobb szívás,mert innentől kezdve már csak magukat szívatják és magukat adóztatják!

mahet 2012.04.23. 09:06:42

@Crescendo: és nincsenek is olyan sokan:
www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/27000/27549_ados.jpg

Ha ez a 300e adózó elhúz külföldre akkor elég nagy baj lesz.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:07:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egyszerű ember rá van és lesz kényszerítve arra,hogy megoldja azt,hogy megszűnik létezni is mint állampolgár ebben az elbaszott és beteg országban!Továbbá nem fogyaszt és megtermel magának mindent.

belekotty 2012.04.23. 09:08:42

@mulire93: Menk a qrva anyádba a spamjaiddal!

belekotty 2012.04.23. 09:11:24

@ramona: Ezt már hallottam valahol! Megvan! A komcsik jöttek ezzel a dumával a múlt században!
Mondd! Te teljesen hülye vagy, vagy csak most jöttél le az a anyatejről?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.23. 09:11:31

@Crescendo:

Akkor már legalább ketten vagyunk; és a tudás átadása az, ami az igazán nem-zéró összegű játszma.

Persze az is igaz hogy "a lovat leviheted a patakra de nem kényszerítheted rá hogy igyon".

mahet 2012.04.23. 09:12:55

@Dr. Furia: mi inkább mégis maradnánk Európában ha lehet. Ha le akar válni Kelet-Magyarország, mert szerintük úgy jobb lesz akkor hajrá.

belekotty 2012.04.23. 09:13:02

A poszt alapvető közgazdasági ismeretek hiányáról tesz tanulságot, no meg nem tudja mire hozták létre az IMF-et.

Crescendo 2012.04.23. 09:13:33

@mahet: ezek a "gazdagok", senki sem sirna utanuk... :(
Tudod a mernok a ket gyerekkel, stb. aki tudott hitelre venni autot, meg kis lakast, ezert a gusztustalan kizsakmanyolo kategoriaba esett.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:14:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nincsenek munkahelyek,nincsenek segélyek,nincsenek ingatlanok,a többségnek nincs semmilye és a többség nem fogyaszt,továbbá kivonja magát a fogyasztói társadalomból.És megoldja máshogy a túlélést,mégpedig olyan módon,hogy abba az állam sehogy nem tud beleavatkozni!Hát ennyi.Akik pedig továbbra is a fogyasztói társadalom részesei,azok szívnak és azok meg már amúgy is tudnak fizetni,azoknak mindegy hogy mennyi a benzin és azok kifizetik majd szépen az ingatlanadójukat is.Ámen.Innentől kezdve,(amilyen állapotban van jelenleg ez az ország) MINDEN EGYES ÚJABBB ADÓVAL,ÖNMAGUKAT ÉS AZ ORBÁNRENDSZERBŐL PROFITÁLÓKAT SZÍVATJÁK!
Érted már a lényeget?

Rive 2012.04.23. 09:14:41

@Rothstein: "Vissza kell térni az aranyalapra. Akkor nem tudnák a spekulánsok a forintot támadni."

Akkor csak igazán.

Volt nekünk ugye 'egyforintunk' réz alapon: mennyit is sikerült belőle visszagyűjteni, amikor végre észbe kapott a jegybank, hogy mi a spekuláció tárgya?

Crescendo 2012.04.23. 09:16:32

@neoteny: a remenysugar: azt hittem, hogy a napi atlag 4 ora tevenezessel menthetetlen az orszag. 4 ora onkentes propagandafogyasztas, az egyik leghatekonyabb tudatmodosito eszkoz a televiziokepernyo igenybevetelevel a gondolkozasi kepesseget minimumra csokkenti. (szerintem.)
Ehhez kepest most hallottam, hogy ez pl. az USA-ban napi 7 ora.

mahet 2012.04.23. 09:18:20

@Crescendo: az a probléma, hogy akinek jól megy az olyanokkal van körülvéve akiknek szintén jól megy. Akinek meg nem megy jól az olyanokkal.

Így "mindkét fél" meg van győződve a saját igazáról, hiszen a Pista is azt mondta! Meg a Bori is!

ramona 2012.04.23. 09:18:37

@belekotty:
A silusodról itélve te tényleg széleslátókörű , - valószínűleg - NŐ vagy.
Dehát a komcsik mindig igazat mondtak! NEM ????

an hero please 2012.04.23. 09:18:50

@Crescendo:

fél off:

Csak egy gondolat, arról jutott eszembe amit írtál.
Észrevetted, hogy idehaza milyen ritka a saját vélemény? Sokszor az emberek az innen onnan hallott véleményeket dobálják egymásra és megesznek minden baromságot amit eléjük hánynak a különféle médiumok. Szerintem ez jórészt az oktatási rendszernek is köszönhető.

on

Crescendo 2012.04.23. 09:20:54

@neoteny: szerintem joval tobben vagyunk, aki erzi, hogy problema van.
Az erre megoldas miertje a kulonbseg. Csak a sor melle baratok kozt atlagszavazo, a "konnyu" megoldast valasztja, ahol nem kell gondolkodnia.
Jon valami nagyot es szepet igero diktatorjellem es azonnal rabizzak az orszagot, mert igy van kit hibaztatni es nekik nem kell tenniuk semmit. (A TV hatasa, hogy az illeto a passziv szemlelo szerepet veszi fel es nem fog tenni azert, hogy mas legyen.)

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:22:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Látszik hogy régen jártál vidéken.
Megtermelik maguknak az élelmiszert,ami nem terem meg azt elboltolják(csere-bere,barter),kútvizet isznak,napon meledett tartálynál fürdenek és mosnak,biciklivel közlekekednek,nem néznek televíziót csak ami ingyen bejön,kilövik a vadakat,kifogják a halat és kivágják az erdőt,meg eltüzelik a szemetet.Így élnek vidéken.Nem járnak tescoba mert drága és szar,továbbá minimalizálnak mindent fogyasztást az emberek,villany pl.El sem tudod képzelni hogy tudnak spórolni a vidéki emberek.Egy kád vizet amiben megfürdött még kimos benne majd leöblíti a wc-t,tehát 3x használ fel.És ez csak egy példa volt a sok közül.Egyébként meg baromi nagy a vadállomány.

mim 2012.04.23. 09:23:29

@Dr. Furia: Egy háború után lenne kb olyan állapot amit te szeretnél. Ugye tudod, hogy a gyógyszer ipar is a fogyasztói társadalom része? Mikor egy sima láz kinyírja a gyereket, akkor rohadtul nem érdekel senkit az ideológia. Persze lehet majd koldulni a vörös kereszttől.. És ez csak a kezdet lenne. Mivel az üzemanyag gyakorlatilag eltünne, a mezőgazdaság meghalna. Traktor? Áh az csak egy rozsdás szobor komám!
És mielőtt valami lovas gazdálkodást javasolnál.. azokat az állatokat is előbb szaporítani kell.

mahet 2012.04.23. 09:24:03

@ramona: kik azok a komcsik?

- az MSZP jobboldali/piacbarát párt
- a Fidesz pedig baloldali jellegű, de nem szegény-párti, nacionalista, erős államot építő párt

Most akkor melyik a komcsi?

Crescendo 2012.04.23. 09:24:56

@an hero please: teljesen egyet ertek. Lsd a fenti posztot.
Tudas = szaktekintelytol (tv, ujsag, stb.) valo velemeny, az informacio kritikus egyeni megertese es feldolgozasa nelkul. Ezert a muvelt embernek nem kell mast csinalnia, mint frissen hallott velemenyt megismetelnie.
Ezert van latszolagos "konszenzus" a blogszferaban es nagyon keves az egyeni gondolat, vagy velemeny felvallalasa.

mahet 2012.04.23. 09:25:46

@Dr. Furia: :) Értem, neked jó ez... a túlnyomó többségnek viszont nem jó. Nem vagy te egy kicsit egoista?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:26:24

@mim: Ostoba vagy!Nem én akarok és nem énmiattam van az ország jelenleg a középkor szintjén,köszönd meg a kormányodnak!A mezőgazdaságban meg már olcsóbb ha kapáltat és élő munkaerőt alkalmaz fillérekért,mint sem traktort ami benzinnel megy!
Továbbá Afrikában ahol egyáltalán nincs egészségügy,ott is gyógyulnak az emberek,ott is vannak gyógyítók,ismerik a gyógyfüveket(vidéken is ismerik hidd el),tehát nem tudsz olyat mondani semmit,amit ne lehetne máshogy megoldani!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.23. 09:27:16

@Crescendo:

www.bls.gov/news.release/atus.nr0.htm

Watching TV was the leisure activity that occupied the most time (2.7 hours per day), accounting for about half of leisure time, on average, for those age 15 and over.

Hát ha a magyar átlag valóban 4 óra, akkor 50%-ot rávernek az átlag amerikaira.

Egyébként pedig egyetértek: a TV öl, butít és nyomorba dönt (egyrészt az egyirányú "információ"áramlás, másrészt a hirdetések miatt). Nekem nincs is TV-m már vagy két évtizede (egy kétéves kivételtől eltekintve, de akkor sem sokat néztem).

mahet 2012.04.23. 09:27:40

@Dr. Furia: :) na jó, most komolyan. Viccelsz ugye?

Crescendo 2012.04.23. 09:28:03

@mahet: erre szoktak azt mondani, hogy a "mobilitas felfele" szokott lenni a tarsadalom motorja. Annak a lehetosege, hogy kemeny munkaval ki tud emelkedni valaki.
Nalunk ez nincs meg (adok es eszement szabalyozas miatt elsosorban), mert a kiemelkedes szinte egyetlen lehetosege, ha politikusnak all valaki.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:29:46

@mahet: Nem,nem jó,csak felvázoltam a TÉNYEKET és azt,hogy INNENTŐL KEZDVE MINDEN EGYES ÚJABB ÉS ÚJABBA ADÓ KIZÁRÓLAG A FOGYASZTÓI TÁRSADALMAT ÉRINTI,ami nem a többség.Vidéken és a csórók pedig megoldják máshogy.TÉNYEK, érted mit jelent ez a szó?!

Rive 2012.04.23. 09:29:57

@Dr. Furia: "A mezőgazdaságban meg már olcsóbb ha kapáltat és élő munkaerőt alkalmaz fillérekért,mint sem traktort ami benzinnel megy!"

No, neked se sok közöd van a mezőgazdasághoz.
Bár az is látszik, hogy te másképp hiszed.

umad? 2012.04.23. 09:30:38

@Dr. Furia: Irónia? Vagy tényleg komolyan gondolod?

mahet 2012.04.23. 09:32:41

@Dr. Furia: egyszer azért nézz fel Budapestre vagy valami nagyobb városba, küldjek pénzt vonatjegyre vagy megoldod máshogy?

Crescendo 2012.04.23. 09:32:55

@neoteny: nekem van tv-m,adas nincs , csak internet... erre megy a jovo.
Amugy kiszamoltam, hogy minimalberrel, ha valaki a tv-zesi idoben valami munkat vegezne, 10 ev alatt lakast tudna venni ebbol... hitel sem kellene. szoval akar a sajat megnyomoritasaert fizet valaki, ha tv-zik. :(

mahet 2012.04.23. 09:33:47

@umad?: van abban valami, hogy a szavazati jogot adófizetéshez és/vagy végzettséghez kellene kötni. 8 általános már jó is lenne.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:39:20

@mahet: Majd gyalog felruccanok egyszer megnézni az arcotokat ha szétütik a bömbösödet a kacsalábon forgó budai villád előtt.Ott fogok röhögni rajtad valamelyik utcasarkon.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:40:25

@mahet: Szerintem csak a fideszesek szavazhassanak kizárólag,nem?A fideszre kizárólag.A többi meg húzzon és szavazzon a Déli sarkon a jegesmedvékre!

umad? 2012.04.23. 09:41:11

@mahet: Hát igen, nem tudom ez hol járt vidéken. A cenzus viszont jó ötlet lenne hiszen akkor nem lehetne mindenféle demagógiával választást nyerni. Tudom, hogy nem szép dolog meg sérül az egyenlőség viszont a mostani rendszer is szar.

mahet 2012.04.23. 09:43:18

@Dr. Furia: direkt neked összeadtam, hogy hányan laknak városban. 6 millió 110 ezer, mindet utálod?

Ebből úgy tudom, hogy pár embernek nincs BMW-je. De azok biztos magánrepülővel járnak.

umad? 2012.04.23. 09:45:10

@Dr. Furia: Te miről beszélsz ember? Szerinted a falvakban középkori szinten élnek az emberek illetve a földeket napszámosok művelik?

mahet 2012.04.23. 09:45:18

@Dr. Furia: A jegesmedve az Északi-sarkon él.

Amúgy nem szavaznék soha a fideszre, bár elég sokat pluszt kaptam a 16%-os adóval. Jobban örültem volna ha a rendőrök, orvosok, tűzoltók és nővérek kapják inkább.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:49:55

@mahet: Fogd már fel végre,hogy ahogy emelik az adókat,úgy csökken a fogyasztás mindenütt,ezzel PÁRHUZAMOSAN kevesebbet mennek az emberek,kevesebbet költenek az emberek,városban és vidéken egyaránt.Minimalizálnak minden költséget,ha lehet nem fűtenek(városban sem)nem használnak villanyt,upc-t,benzint,tömegközlekedést sem mást!Az élelmiszert megveszik a vidékiektől a piacon.Tehát az fizet a legtöbbet aki a legtöbbet fogyaszt.Fizet áfát,benzintáremelést,a külföldi nyaráskor a magas eurót,az biztosítást a kocsira,a sok drága gyógyszert,a rosszminőségű élelmiszert az ossanban a tescoban,és fizet mindent.

mahet 2012.04.23. 09:52:23

@Dr. Furia: És, mondtam én, hogy az adóemelés jó? Ráadásul csak azért kell, hogy a "szabadságharc a józan ész ellen" folytatódhasson.

Eddig is az fizette az adó 90%-át akinek magas volt a jövedelme és el tudta költeni. Ez nem változott.

Sultan 2012.04.23. 09:54:56

Mikor lesz már egy EURÓPAI Hitelminősítő?
Most nincs szezonja és azért nem beszélnek róla?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:57:32

@mahet: Nyilván tök jól járnak a lenullázódott fogyasztással az amerikai és ny.európai cégek,mint pl UPC,ELMŰ,TESCO és egyéb nagy multi,meg a telefontársaságok is klasszul járnak a nulla fogyasztással és a többi.

umad? 2012.04.23. 09:58:03

@mahet: Nem is fog. Nem értem egyébként mi a problémája Dr. Furia-nak. Összességében nyilván az fizet többet akinek több van. Az más kérdés, hogy a szegényebbeket érzékenyebben érintheti.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:58:20

@Sultan: Minek?Csak nem gondolod,hogy az amerikai hitelminősítőkhöz nem nyúlik el a keze az EU-nak?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 09:59:16

@umad?: A szegényeket már EGYÁLTALÁN nem érinti,Erre szerettem volna felhívni a figyelmet,de látom képtelenek felfogni a jelenlévők.

Rive 2012.04.23. 10:00:55

@Sultan: már nincs napirenden. Talán majd, ha a válságnak már vége.

Tekintve, hogy egy efféle szervezet mire 'hitelt' gyűjt a hátsója alá, hogy hitelt hitelt érdemlően képes legyen minősiteni az évtizedes munka, jelen válság dolgában mindegy is, hogy lesz-e vagy se.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:02:37

A magyar lakosság úgy járt mint a sertés,aki eltévedt az erdőben és visszavadult vaddisznóvá.

umad? 2012.04.23. 10:04:08

@Dr. Furia: Nem a faszt nem. Ők is rá vannak szorulva a vásárlásra a "háztáji" csak kiegészítésnek elég.

Rive 2012.04.23. 10:05:41

@Dr. Furia: "A szegényeket már EGYÁLTALÁN nem érinti..."

Mr. Alice csodaországból, vagy mi?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:07:15

@umad?: Hát hogyne.A segély nélküli roma,majd bemegy a tescoba "bevásárolni" a semmiből!:)

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:08:33

Majd a segély és munkanélküli ember is nyilván elmegy és nagybevásárol valamelyik környező tescoban.:))))Logikus.DD

umad? 2012.04.23. 10:09:52

@Dr. Furia: Ha nem segélyt kap akkor valamilyen más bevétele van amit elkölt a multinál mivel az a legolcsóbb.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:10:01

@Rive: ÓÓóó nem,a 47 ezer forintból élő,LO-GI-KUS,hogy euróra váltja a 47 ezrét és elmegy belőle nyaralni a Fülöp-szigetekre és majd mélyen megérinti hogy milyen drága is egy euro..))

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:11:22

@umad?: Látszik mennyire vagy képben.Hát nincs,nincs neki más bevétele,mert a kormányod szerint 1 családban bőven elég egyetlen segély.Tehát ha van egy négytagú család,akkor az éljen egy segélyből.Logikusan azon fog aggódni a családfő,hogy mennyire drágul az üzemanyag és az euro,nem?))

umad? 2012.04.23. 10:17:58

@Dr. Furia: Ha egy négytagú családnak csak a segélyből van bevétele akkor el is lehet menni dolgozni.

2012.04.23. 10:24:40

@Dr. Furia: "Továbbá Afrikában ahol egyáltalán nincs egészségügy,ott is gyógyulnak az emberek,ott is vannak gyógyítók,ismerik a gyógyfüveket(vidéken is ismerik hidd el),tehát nem tudsz olyat mondani semmit,amit ne lehetne máshogy megoldani! "

Te hülye vagy? Afrikában víz sincs. Az egészséges ivóvízhez kút kell. A nyugati világ pénzén, segélyből fúrnak nekik kutat. A gyermekhalandóság meg igen nagy.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:24:54

@umad?: Hogyne vidéken annyira sok munkahely van,hogy a vidékiek egyszerűen képtelen választani a bőség zavarától.:)
Megzavarodtak a munkahelydömpingtől és nyilván azért nem dolgoznak.Logikus.:)

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:25:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na és itthon hány gyerek is éhezik cucuska?

2012.04.23. 10:27:24

@Dr. Furia: "Logikusan azon fog aggódni a családfő,hogy mennyire drágul az üzemanyag és az euro,nem?))"

Nem. Nem fog aggódni. Mert buta. mint Te.
Már bocs. Ha a forint romlik, minden drágább lesz. Tudom, nem gond télen mínusz 20-ban fűtés nélkül. Tudom, a háztáji ingyen van.
Tudom, adót se kell fizetni. Tudom, az ioskola egészségügy is mind megoldott felétek. Hol élsz te?

2012.04.23. 10:28:17

@Dr. Furia: Na hogy hány gyerek éhezik? Most önmagadnak mondtál ellen. Ez a jövő? Ez. Éhezés.

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:28:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szerintem meg te vagy az ostoba.Végtelenül ostoba vagy.Nem Eltolcsy a neved véletlenül?Mert akkor minden világos rögtön.

2012.04.23. 10:30:00

@Dr. Furia:" Majd a segély és munkanélküli ember is nyilván elmegy és nagybevásárol valamelyik környező tescoban.:))))Logikus.DD"

Ja. Mert a piac olcsóbb. Hol élsz te? Mém vagy a hálón csavarogsz?

2012.04.23. 10:30:58

@Dr. Furia: Ha Eltolcsy lennék, már rég megegyeztem volna az IMF-fel.

umad? 2012.04.23. 10:33:14

@Dr. Furia: Akkor akinek van munkája vidéken (ez a többség egyébként) az hogyan csinálja?

rohadjmegARCgeci 2012.04.23. 10:35:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kérdeztem és nem válaszoltál.Bezzeg az afrikai adatokat könyökből vágod mi?Talán az itthoni adatokkal kéne foglalkoznod többet.Afrika messze van,továbbá itthon is éheznek,sokan éheznek és sokan fertőzött kútvizet isznak,megfagynak rakásra.És te azzal foglalkozol hogy mi van Afrikában.Húzzál már le vidékre egyszer,csak egyszer,úgy 50 km-re Bp-től.

Crescendo 2012.04.23. 10:35:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: hat ehhez kepest epp most talaltak a szahara alatt oriasi mennyisegu vizet... a vizkeszlet hianya valojaban egy nem-problema.
Az annal inkabb, hogy barmilyen gazdasagi fellendulest megakadalyoz az epp uralkodo politikusi garda. Csak hat az import fegyverekkel a lakossagot terrorban tarto es a nyersanyagkeszleteket olcson a kulfoldnek kiszolgaltato politikai hatalom a nyugati "demokracia" jo szolgaloja.

umad? 2012.04.23. 10:40:43

@Dr. Furia: Igen, vidéken tömegek fagynak halálra vagy halnak éhen és tombolnak a járványok is. Egyre erősödik bennem egy megérzés miszerint troll vagy.

komplikato 2012.04.23. 11:01:54

@umad?: Nyilván azért ígért valaki, persze be nem tartott módon, 800.000 munkahelyet, mert nem hiányzott ennyi ugye? Mivel pont fordítva sült el a puska ennél még több melóhely is hiányozhat azóta már. Ha a kolléga jól számolta a városban élők számát, a lakosság adott százaléka aki sem nem gyerek vagy diák, se nem nyugdíjas, akkor ha nem is a többség, de jelentős részüknek TÉNYLEG nincs munkája.
Ráadásul eleve rossz hasonlat, mert vannak megyék ahol tényleg lófasz munka sincs, azért nyugati országrészben is a Balatonról délre sokkal szarabb a helyzet. Szóval aki rossz helyen lakik az megszívta ... vagy vesz a SEGÉLYBŐL pár tízezerért volán bérletet vagy pláne kocsit, hogy találjon helyet ahol van munkahely. Azt' ha nem sikerült így járt?
Ha olyan marha sok munkahely van, akkor áruld el kérlek, hogy a Munkaügyi Központ MIÉRT külföldi állásokat küldözget???

komplikato 2012.04.23. 11:03:16

@Dr. Furia: Ez nagyon rossz példa Afrika egyes részein egy kisebb járványban tízezrek halnak meg, egyes területeken élelem vagy víz hiányában meg milliók.

komplikato 2012.04.23. 11:14:49

@Dr. Furia: Nekem vannak olyan rokonaim vidéken akik VALÓBAN megtermelik maguknak a szükséges dolgok jó részét. Mindent nem lehet. Ámde. Egyik rokoni ág ősi zsegedi paprika és gyümölcstermesztő család. Értenek is hozzá. A másik pedig egy ősi dinnye és zöldségtermelő család, akik évtizednyi kihagyás után most visszatértek.
Egy külön hosszú blogbejegyzés volt arról, hogy miért nem tud átlagember magának megtermelni sok mindent. Sok esetben a többszörösébe kerülhet a dolog még akkor is ha jól csinálja, mint ha megvenné. Ott részletesen ki lett tárgyalva miért. Nem hiszek benne, hogy otthon bárki meg tudja termelni a betevőjét, egész konkrétan a csibeosztást, meg vetőmag osztást egy álszent kamu propaganda szemétnek tartom.

Crescendo 2012.04.23. 11:21:38

@komplikato: akkor beszelj nehany afrikaival is... igaz, hogy elelem nelkul milliok halnak meg, csak azt elfelejtik megemliteni, hogy a politikai hatalomert valo csatarozasokban (altalaban torzsi haboruk szintje), felegetik es elpusztitjak a foldeket es termest elotte. Erre meg johet szarazsag, de az lenyegesen kisebb kart okoz, mint az emberi gonoszsag. Nem is beszelve arrol, hogy egy ilyen helyzetben erkezo segely szo szerint eletet ment. Csak az uralkodo part osztja a segelyt es ezzel elet/halal urava valik. Igy nem lazadnak ellene. Cinikus, de hatasos politikai hatalommegtartasi mod ez.
Nalunk is eleg lenne a del alfoldet felegetni es azonnal az ehezo emberek kepevel lenne tele a sajto. :(

2012.04.24. 08:24:58

@Dr. Furia: Válaszoltam, csak nem érted. Azért volna jó a gazdasági elszigetelődés, mert az megoldaná a problémákat. Nincs áram, gáz, üzemanyag, ivóvíz. Nincs közlekedés, orvos, kórház, rendőr. Van fosztogatás, éhezés, nyomor.
Így szeretnél élni. Tedd azt!
Mindannyiunknak jobb lenne! Mondd le az áramszolgáltatást, dobd el a számítógéped.
Szebb jövőt!

2012.04.24. 08:30:15

@Crescendo: "hat ehhez kepest epp most talaltak a szahara alatt oriasi mennyisegu vizet... a vizkeszlet hianya valojaban egy nem-problema."

Amúgy te követted a beszélgetést? Afrika példa volt, nem a téma. Ne ragadj le ennél. Magyarország gazdasági elszigetelődése a téma. A mi lenne, ha visszalépnénk a múltba.
A mennyivel jobb volt a vaskorszak.
Ja, Afrika alatt óriási vízmennyiség van, csak épp kitermelni nem lehet kapával meg ásóval.

2012.04.24. 08:31:39

@Crescendo: Tényleg azt hiszed, hogy Afrika azért elmaradott, azért vannak a törzsi háborúk, mert az USA érdeke ez? Ja, tényleg! Korábban nem így volt!

2012.04.24. 08:34:09

@Dr. Furia: "Húzzál már le vidékre egyszer,csak egyszer,úgy 50 km-re Bp-től. "

Borsod eléggé vidék?
Te tényleg troll vagy. Az én érveimet használod a sajátodként. Te ezt élvezed? Szar lehet neked. de ha ennyi jut, ennyivel kell beérned.