sorok között

Bankárt akasztani

2012. február 26. - Politikai Ateista

"Akasszanak fel egy bankárt minden héten addig amíg a többi nem javul meg" - jegyezte meg Ken Livingstone angol baloldali politikus egy hivatalos vacsora után tartott beszédében a múlt héten. A politikus a munkáspárt londoni főpolgármester jelöltje a 2012-es választásokon, és ezt a tisztséget töltötte be 2000-2008 között.

Szóvivője szerint a politikus csak viccelt, a kijelentés azonban komoly indulatokat kavart. Az angol bankárszövetség szerint a bankárok démonizálása nem szerencsés az adott gazdasági helyzetben, különös tekintettel arra a tényre, hogy a bankszektor félmillió munkahelyet biztosít az Egyesült Királyságban.

Az elmúlt időszakban a munkáspárti polgármester-jelölt már több alkalommal került az újságok címlapjára a bankárellenes kirohanásai miatt, miközben a kormány kétségbeesett küzdelmet vív annak érdekében, hogy megőrizze London pénzügyi központként betöltött szerepét.

Korábban azt nyilatkozta, hogy a homoszexuális bankárok jobban teszik ha Londonban maradnak, mert Dubaiban esetleg levágják a farkukat, egy másik interjú során pedig azt, hogy a bankárok csak azért ragaszkodnak Londonhoz, mert ott könnyebb kokainhoz jutni mint Frankfurtban.

A hisztéria ellenére nem hinném, hogy komolyan lehetne venni Livingstone kijelentéseit, valószínűleg csak a bankárokkal szembeni növekvő ellenszenvből próbál politikai tőkét kovácsolni a polgármesteri szék elnyerése érdekében. A válság előtt Gordon Brown munkáspártinak csúfolt kormánya nagyon büszke volt az angol pénzügyi szektor teljesítményére.

 

Londoni életkép 2008:

Ken Livingstone London főpolgármestere a munkahelyére siet....... No Comment. 

Peter Marshall spotted Ken Livingstone on the Tube

Annie Mole via Flickr

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr884208995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kémek a narancs seregben 2012.02.27. 10:59:05

Aki sokat küzd a vágyott hatalom megszerzéséért, az idővel rettegni kezd, hogy jön majd egy hasonló személy, aki megpróbálja letaszítani a trónjáról. Ha ez a félelem a józan logika határain belül marad, akkor nem több állandó készenlétnél, ha eltávolo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aha, persze 2012.02.26. 19:59:43

Ken Livingstone a munkahelyére siet. Igen, ő metrózik.
Nem szolgálati sofőr viszi a seggét a szolgálati autón a szolgálati konvojjal a szolgálati reggeliről a szolgálati ebédre, majd szolgálati ruhavásárlásra.

Boka1 2012.02.26. 20:01:32

A vízvezeték szerelőket, orvosokat, jogászokat, önkormányzati/állami alkalmazottakat hasonló sorsra !

Ejjnye Bejjnye 2012.02.26. 20:03:33

@stark: Így is viszik ki. Sőt, az energia, és közműszolgáltatók is kosárszám, vagy cipősdobozszám viszik ki az országból a nyereséget. A hálózatokat azonban nem javítják, vagy végzik el a hosszútávú karbantartást. Hiszen amikor nagy lesz a baj, rendszerösszeomlás előtt lelépnek majd. A kenyér így is drága. Bár lehet, úgy kellene fogalmazni, hogy nem az energia, a közmű, az élelmiszer, vagy a hightech kütyük a drágák, hanem a tudatosan alacsonyan tartott fizetések!

Martian (törölt) 2012.02.26. 20:09:01

@stark: természetesen einstand a tőkekivitelre...

Boka1 2012.02.26. 20:16:21

@Ejjnye Bejjnye:

vagy lehet, hogy ennyit is ér a munkánk, amennyit fizetnek ? Ezt az idő dönti el. Az embereim mindig úgy érezték, hogy alul vannak fizetve, én meg úgy, hogy túl. Ha az ember kezébe vesz egy önéletrajzot, inkább elsírja magát. A jó munkaerőt meg nagyon nehéz megszerezni, mert többnyire magának dolgozik.

Prussia 2012.02.26. 20:17:12

"Öljünk bankárokat" Az egyszerű elmék csak idáig jutnak el.
Ezt a pénzügyi rendszert saját társadalmunk mérhetetlen fogyasztási és kényelmi vágya teremtette.
Öljünk társadalmat.Mi magyarok úgy is profik vagyunk ebben.
Meg amúgy is viccesebb polgártársainkat halomra gyilkolni csak úgy találomra mint keresni ki lehet bankár vagy centivel az óra hosszát méregetni.

Boka1 2012.02.26. 20:20:49

@Prussia:

sajnos igazad van. mindenki a könnyebb ellenállás felé halad. Mint amikor a tengerészek barkochbáznak :
-Pina ?
-Nem !
-Akkor rum !

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.02.26. 20:27:21

most mi van? hogy nem a8assal araszol a dugóban, vagy éppen villogtatva repeszt baj?
majd feláll onnan ha jön egy olyan akinek kell a szék.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.26. 20:28:11

Legalabb metroval jar es nem szolgalati autoval es kozben arrol papol, hogy milyen jo a BKV szolgaltatasa.

Gondolom Tarlos se sokat BKVzott mostanaban.

Alf (törölt) 2012.02.26. 20:33:34

nem kell akasztani, csak börtönbe zárni.

szobatars 2012.02.26. 20:36:41

@Boka1: Ha az ember kezébe vesz egy önéletrajzot, inkább elsírja magát. A jó munkaerőt meg nagyon nehéz megszerezni, mert többnyire magának dolgozik.

A vállalkozók többsége meg legszivesebben ingyen dolgoztatna...

Ejjnye Bejjnye 2012.02.26. 20:39:55

@Boka1: Munkaadóként megértem, hogy megfelelő képességű és munkamorállal rendelkező munkavállalókat akarsz alkalmazni. De azért te sem adod meg - bármennyire is jó legyen a teljesítménye az embereidnek, azt a pénzben konkrétan kifejezhető összeget, amit már mondjuk pár száz km-rel arrébb már megadnak. Osztrákiában két jutalom, kötelezően kiadandó szabadságok erre a jutalmas időszakra, hogy pörögjön a fogyasztás stb... Történelmünk egyik alapszerződése szerint (az ötvenes években) a munkásosztály lemondott a fizetésének egy részéről, ezzel is építve a szocializmust/kommunizmust, és ellenpéldát adva a rohadó nyugati kapitalizmusnak! Ez a törvény még mindig életben van, csak nem beszélnek róla. Kihal majd az a generáció, akik tudják...

mirikrantz 2012.02.26. 20:45:57

szerintem a bankárok szarjanak sünt!

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.26. 20:51:38

Nagyon birom a bankellenes idiótákat...

Hitelt akkor kell felvenni, ha értelmesen be tudja fektetni az ember, vagy tényleg kifizetődő dologra kell (melósautó pl).

Amikor egy gyárban szalag mellett dolgozó embernek is új Suzukija van, és 2 hétig azzal jár be dolgozni, mert addig van pénze benzinre, addig jó a bank.
Aztán amikor már nem tudja fizetni a törlesztőt, akkor pfujj.

Lényeg, hogy legyen kiket okolni a bajainkért, amikért jórészben mi magunk vagyunk a felelősek...
A bankok is azok, a nyakló nélkül öntött hitelek miatt, de a főellenség mindig az az ember, aki ész nélkül felvette.
Jah, hogy saját magában kellene keresni a hibát? Az sose ment, nem is most fog elkezdődni.

stim 2012.02.26. 20:55:14

szóval egy politikus aki választások után is el mer vegyülni az emberek között? Hm... no komment.

Ez a bankár dolog érdekesen hangzik.

Van egy elméletem. Amíg hitelt vettünk föl nem büntetett az EU; mióta a bankok adóssága alól ki akarunk bújni érdekes módon akkor is büntetnek ha 3% alatt maradunk. Hogy is van ez?

mirikrantz 2012.02.26. 20:55:28

Kőmíves Kelemen, ettől függetlenül és ezzel együtt is a bankárok ott rohadjanak meg ahol vannak, főleg amikor kiállnak és sírnak hogy veszteség. Na, akkor olyankor pláne rohadjanak el.

Boka1 2012.02.26. 20:58:49

@Ejjnye Bejjnye:

Esküszöm, megadnám, ha a hozzáállásuk más lenne.Ezek csak a fizetésükért járnak be. Az a baj az embereimmel, hogy hiába kapnak többet, mint a szakmánkban a hasonló beosztásban lévők, egyszerűen képtelenek a nyugati munkamorálra. Például hiába mondom a sofőrnek,hogy a teherautóban ne bunkóskodjon, ne anyázzon, hisz ott a nagy felirat a cégünkről, fel sem fogja mit kérek. Vagy az ügyfélnek nem mondjuk, hogy "szívesen". Vagy munkaidő lejárta előtt nem vagyunk bunkók a vevővel. Ez nem pénz kérdés. Volt egy dolgozóm, aki másképp látta a világot, kötelességtudóan dolgozott, tudta, hogy az ügyfél problémája a probléma, nem a dolgozóé és ma Ő a tulajdonos társam már 7 éve. Tudom, hogy a fehér gallérosok mindig szemben állnak a kék gallérosokkal, de vannak kivételes esetek. Anno Én is azért léptem ki a volt munkahelyemről, mert a kollégáim úgy álltak hozzá a dolgokhoz, ami messze állt a cég küldetésétől. Hozzáteszem, az akkori főnököm szerint is őróla szólt a cég, nem az ügyfelekről. Csődbe is mentek tavaly.

pizzaboy 2012.02.26. 21:02:10

Azt kéne látni, hogy ezek semmit sem tesznek hozzá a társadalom jobbátételéhez, maguknál halmozzák fel tőkét a negyedévente maguknak kiosztott bónuszokból, amiből a társadalom semmit sem lát.

Innentől egyszerű lenne a dolog. Egy pénzügyi szakember se keressen többet, mint például egy hídmérnök, hanem a tisztes fizetésén túl a rengeteg plusz pénz szépen bevándorolhatna a költségvetésbe, amiből utak, körházak, tömegközlekedés épülhetne.
(most bilibe lógott a kezem)

Nem akasztani kell, mert a munkájukra szükség van, csak normális szabályozásra (regulációra) lenne szükség. Persze ki az a hülye politikus, aki egy bankár pénzéből fizetett kampány után ellenük hozna bármilyen törvényeket?

Boka1 2012.02.26. 21:02:17

@szobatars:

Igaz. De többnyire akkor vesz már fel dolgozót az ember, ha már nagyon muszáj. Nagyon nehéz dolog. Legjobb, ha a konkurenciától csábítunk el valakit.

pizzaboy 2012.02.26. 21:04:25

@pizzaboy: nem körházak, hanem kórházak :)

Boka1 2012.02.26. 21:09:13

@pizzaboy:

elköltik a pénzt, amiből van út, kórházat ne az állam tartson fönn, rendőrség . A hídmérnök meg kapáljon vagy tervezzen gyárat, ha éppen 20 évente szükség van egy hídra ! Ha az állam gazdag, az emberek szegények és fordítva ! Amikor Fleto kitalálta a vagyonosodási ellenőrzéseket, úgy bezuhant az ipar pár hónap alatt, hogy már 2007-ben leállt a gazdaság. Azért volt igazságos a rendszer, mert azóta azok is megszívták, akik akkor teli pofával követelték a vagyonosok megszívatását. Ez egy okos körforgás.

pizzaboy 2012.02.26. 21:15:56

@Boka1: nem magával a vagyon felhalmozásával van a baj, hanem, hogy az arányok irreálisan eltolódtak egy olyan réteg irányába, akik élősködnek a társadalom 95%-án, miközben semmit sem tesznek vissza. Attól nem hiszem, hogy jobban pörög a gazdaság, hogy valaki 400 millióért vesz magának egy kacsalábon forgó kastélyt, amikor ennek a töredékéből is vígan építhetne magának házat.

Boka1 2012.02.26. 21:23:56

@pizzaboy:

nem akarok közgazdászkodni, de 400 milliót adott az építőnek, az a munkásainak, ablak-, tégla stb. gyártónak, a haszonból meg vett gépet a vállalkozó, ami megint munkahelyet teremt. Most az a baj, hogy nem mer senki sem házat, autót venni, mert megjelenik az adóhatóság és ahelyett, hogy megköszönné, hogy a pénzét költi, inkább meghurcolja. Ezért inkább visszük külföldre a pénz, lakunk a régi lakásunkban, járunk a régi autónkkal vagy külföldön megvesszük. Mivel az adóbevételek 75 %-át a legnagyobb 10 ezer adózó adja, ezért hagyni kellene elkölteni a pénzüket idehaza. A japánok, németek felszólították a nyugdíjasokat, hogy költekezzenek. Ezt ezüst gazdaságnak nevezik. Nálunk a nyugdíjasok gyüjtögetnek vagy a gyerekeik rabolják le őket.

komplikato 2012.02.26. 21:29:13

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: "Gondolom Tarlos se sokat BKVzott mostanaban."

OFF: Először viccesnek tűnt, de már nem annyira ... több ismerősöm is jelezte, hogy ő nem jár metróval, mert fosik tőle, hogy bennég Ehhez nem kell főpolgár mesternek lenni. ;)

ON: Nyilván a nagy tömegeke, ki kiválóan értik és átlátják a bankszakmát* és a pénzügyeket, majd jól megszakértik, hogy mikortól lesznek "jók" a bankárok.

*Mint az a felvett hitelekből is látszik úgy világszerte.

xstranger 2012.02.26. 21:31:40

Szoval London fopolgarmesteri szekeert folytatott versenyben inzultalta azokat akik finanszirozzak az egesz varost? A vilagnak joga van utalni a bankarokat de a londoniaknak nem.

Vagoner pluSS 2012.02.26. 21:32:18

ne akasszuk fel őket, csak vágjuk le a kezüket, hogy ne tudjanak számítógépet nyomkodva virtuális pénzt létrehozni fedezet és munka nélkül, aminek köszönhetően az én munkámból megtermelt pénz folyamatosan értéktelenedik el.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.02.26. 21:36:48

Ezt többször megpróbálta már az emberiség, legutóbb Harmadik Birodalom néven. De megint a bankárok győztek.

sanyix 2012.02.26. 21:39:24

@Prussia: igen mert a bankárok ugye fogyasztási cikkeket termelnek ;) csoda hogy túlélt az ember 100 ezer évet bankárok nélkül :D

Mária 2012.02.26. 21:41:51

"1360-ban egy barcelonai bankárt saját üzlete előtt fejeztek le, miután ügyfelei nem tudtak pénzt kivenni számláikról."

Forrás: Peter Spufford: Hatalom és haszon - Kereskedők a középkori Európában

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.26. 21:54:06

@Boka1: valamirol/ ajjaj sok mindenrol/ lemaradtam, otthon mar nem jo a szivesen?
mi a baj vele?

Never 2012.02.26. 21:54:38

A bankszektor fontos - lenne, ha nem kokainnal telenyomott agyú betegek játszanának mindannyiunk életével.

Őszintén kíváncsi lennék, hogy tetszőleges befektetési bank (vagy hagyományos bank befektetési üzletága) esetében a takarítónőt meghaladó poszton dolgozók közül hányan lennének hajlandóak önként megcsinálni egy drogtesztet.

A kokain abnormálisan megnöveli az egót és a kockázatvállalási hajlandóságot, ennek következményeit látjuk a világ pénzpiacain. Ez nem normális, ennek véget kell vetni.

Nem kell senkit felakasztani - csak vonatkozzanak rájuk ugyanazok a szabályok, mint mindenkire. Drogtesztet nekik, kábítószerkereső kutyát egyszer az irodaházba, utána meg mehet mindenki első alkalommal az elterelésre, másodszorra meg a fogdába, csapdlecsacsit játszani Kolompár Rómeóval és barátaival.

sanyix 2012.02.26. 22:06:05

@Never: sajnos nem a kokó következményeit láthatjuk, a válság nem amiatt alakult. ki a kokó is szép veszteségeket okoz, de a válság nagyon is tudatos, undorító hazudozás, beetetés és átverés eredménye. Ez pedig a következmény nélküliség következménye, mint ahogy az is amit magyarországon a politikusok csinálnak.
Lásd a stikliző bankárokat max kirúgták (majd felvették tanácsadónak, a milliárdjaik is megmaradtak), de a legtöbbet ki sem rúgták mert a bank vezetésével egyetértésben keverték meg a szart.

magyar bucó 2012.02.26. 22:22:03

@hagyma: Igen, vevő és eladó (szolgáltató) viszonylatában az eladó nem azt mondja hogy szívesen, hanem ő köszöni meg a vásárlást.

Kandabula 2012.02.26. 22:27:46

Szerintem a telek- és sztrádaspekulánsokat, a mezőgazdasági maffiózókat, a rosszul döntő politikusokat, a nemzeti vagyonnal rosszul gazdálkodókat, a felesleges társadalmi feszültséget gerjesztőknek és a felesleges presztízspénzek elherdálóit is. Egyébként hülye vicc volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.26. 22:29:14

@magyar bucó: hat itt tok normalis a szivesen is
meg hat lehet fokozni, egyutt a ketto
" nagyon szivesen, en koszonom stb.
nem tartom nagy hibanak, ha a vevo egy koszonommel bucsuzik
/ micsoda problemak, eddig ugy olvastam, otthon meg koszonni se nagyon koszonnek ha bemegy valahova:)/

magyar bucó 2012.02.26. 22:32:53

@hagyma: Ha a vevő megköszöni, akkor udvarias. De erre az eladó nem azt mondja, hogy szívesen.

Never 2012.02.26. 22:33:28

@sanyix: Igen, sajnos a madarak csak felriadtak az ágakról, aztán ugyanazok a madarak másik ágakra szálltak vissza.

A gátlástalanság ellen nehéz mit tenni, de a kokó ellen lehetne - és a gátlástalanok és a kokózók között jelentős pozitív korrelációt látok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.26. 22:51:42

@magyar bucó: itt igen
nagyon szivesen
pl. ha egy vendeg ker valamit is kiviszem neki
mert a vendeg is udvariaS
tavozaskor lehet fokozni, nagyon szivesen, en koszonom, gyere el maskor is stb.
nalam nem tortenik semmi ha az elado kiszolgal, en megkoszonom es O eppen azt mondja nagyon szivesen
mondhatja azt is, hogy en koszonom
stb.
ugyan mar miert ne mondhatna, hat szivesen szolgalta ki
ez szarragas

kanálwarrior 2012.02.26. 22:55:34

Azt ugye mindenki érti, hogy aki egyet ért a fenti vicces úriemberrel az egy tetves kommunista?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.26. 23:05:59

@szMáté: ja amugy en egyetertek
regena z volt
akasszatok fel a kiralyokat!
epp ideje megfogalmazni
akasszatok fel a bankarokat!
namost vannak is csoportulasok, akik mar kivonulnak az utcara
jo lesz ha vigyaznak!

Kandabula 2012.02.26. 23:10:20

@hagyma: Van egy versem:

Habár felül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a pénz az úr!

baloo112 2012.02.26. 23:14:25

@aha, persze: Svédországban élek. Itt 1 db közszolgának van szolgálati autója sofőrrel, a miniszterelnöknek. A képviselőknek buszbérlete van. Pedig idén is óriási többletben zárt a költségvetés. Talán ezért.... (a külügyminiszter biciklivel jár dolgozni be)

aha, persze 2012.02.26. 23:17:33

@baloo112: Igazán példát vehetnének a svédek a Magyarországot vezető maffiáktól. Mi van, ott nem uralkodni akarnak, hanem országot vezetni? Hát hülyék azok?
:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.26. 23:20:06

@Kandabula: naj, de ne feledd a kiralyok is elvetettek a sulykot, es ugye mi lett belole
most meg a bankarok vetegetik el a sulykokat

Kandabula 2012.02.26. 23:22:14

@szMáté: nem tudom, hogy miről van szó, csak kérdem: Mi és ki az, hogy "kommunista"? Az mit jelent? Miket csinálnak manapság? Mit jelent az, hogy "tetves"? Nem mosakodnak? Ha valaki bankár, akkor már kommunista? És ha az, akkor miket csinál? (Már mint kommunista?) És akkor mi a megoldás? Ne legyenek se bankok, se bankárok? És akkor ez most hogyan tovább? Érdekelne.

Kandabula 2012.02.26. 23:24:23

@baloo112: köszi. Hülye kommunista svédek.

Senkifia 2012.02.26. 23:37:14

@szMáté: mármint aki egyetért a kedves londoni polgármesterrel, aki metróval megy a munkahely felé? valahogy nem tudom antipatizálni :)
A mondandója picit sarkos, a "bankár" meghatározás meg homályos. De attól a tények maradnak,hogy ugye a bankok,ha csak a "normális" nyerészkedésnél maradnak(mondjuk egy kölcsön minden 100 ftjára nem fizettetnek vissza 300-600-at, vagyis nem akarnak 2-500+%os hasznot,csak mondjuk infláció + 50-100% a futamidő végéig, akkor hirtelen senki nem akarná felakasztani őket. És a kommunizmus még olyan messze van ettől,hogy ihaj :)
Azt is látni kéne,hogy a világban,különböző pénzügyi szervezetek(nevezzük őket "bankok"-nak)nem létező pénzeket adtak kölcsön, ezekre az 200-500%os nyereségre+ különböző költségek.... (egy 15 millás kölcsönre,futamidő végéig,"normális " körülmények közt kb 30+millát fizettem volna vissza, mostani felállásban ez valahol 50 felett jár...vagyis több,mint háromszorosa...az ugye 330%az azért elég szép haszon,ugye,még ha 20 évre le is osztod...Kb az első 4-5 év alatt visszajött a banknak tőke, a többi 15 év mind RÁADÁS persze tudtam én már az elején,ha nem is ennyire,meg minden. de attól még uzsora :) )
Szóval amerikában pont attól fosott be a rendszer,és utána az egész világ,hogy a hajléktalan is kapott lakáskölcsönt, nem 60-70%ot a lakás értékéből,hanem 120%ot,hogy be is rendezhesse. Ez még akkor is gáz,ha megvan az a pénz a betétesektől. De nem volt meg,csak mentek a számok a PC-k között. Az egyedüli pénz, ami biztosan megvolt, az a hiteles fizetése,amiből vonták a tartozást :)
Magyarországon a devizahitelek mögött semmiféle "piacról megvásárolt" deviza nem volt,és nincs. Ha így lenne,akkor ennek nyoma lenne, több ezermilliárd forintnyi svájci frank vétele révén, 2005-2008 között. Nézz utána, a devizapiacon ebben az időszakban,mikor elszaladt a ló a bankok deviza "ALAPÚ" hitelezésével(nota bene:nem deviza hitel...svájci frankban nem fizethető vissza, csak és kizárólag forintban , HUFban megya kifizetés, csak az elszámolás alapja a CHF),semmi ilyen mértékű HUF-->CHF vásárlási hullám nem volt.
Szóval miközben nemlétező pénzeket adtak ki,papíron, én megvettem a te házadat, az én bankom átküldött egy rakás nullát az interneten a te bankodnak. De abban késkzpénz fedezet alig(ha)volt. Szóval nem az a baj a bankokkal-bankárokkal,hogy az emberek hátán élnek meg,és nem ezért mondja a szerinted kommunista polgármester,hogy akasztgatni kéne. Hanem azért,mert undorító mértékben csinálják(ták)gyakorlatilag minimális, vagy semmilyen kockázatvállalással,most meg két kézzel mutogatnak marinéniékre,hogy ja ők a hibások,miért nincs közgazdasági végzettségük,és nem látták előre,hogy ez lesz.
A legjobban meg ami leképezi a bankárok hozzáállását az egész dologhoz(,amellett,hogy a legnagyobb szarban,miközben mindenki fuldoklott, pl az erste magyarországon 2009 első negyedévében 4(!!!)szer több nyereséget könyvelt el,mint előző év ugyanazon periódusában), az az volt,amikor valamelyik american nemtudommilyen bankot állami pénzen megmentettek a csődtől, erre örömükben kiosztottak sokmillió dollár prémiumot maguknak,és elmentek bulizni,szintén sokmillióból,hawaii-ra,vagy hová. Ki is borult tőle Obama rendesen.
Szóval ez az,amiért részben jogos a londoni polgármester hozzáállása. És nem azért,mert kommunista lenne...

kanálwarrior 2012.02.26. 23:40:09

@Kandabula: Szerintem te félreértettél.

kanálwarrior 2012.02.26. 23:41:25

@Senkifia: Nem a londoni polgármesterről van szó, hanem a munkáspárt főpolgármester-jelöltjéről.

dr. Trebitsch 2012.02.27. 00:16:52

Hu én is bankár vagyok, mert van 50 ezerérét OTP részvényem. Holnap el is adom, mert még felakasztanak. Bankár alatt ugye a bank tulajdonoait kell érteni??? Akkor most felakasztjuk a nyugdíjasokat is, ha a nyugdíjalap bank részvényeket is tart a portfóliójában?

bkkzol 2012.02.27. 00:17:51

@Kőmíves Kelemen: Igen az emberek is hibásak az eladósodáasukban. A bankszektor viszont tudatosan visszaélt a bizamlommal amit beléjük fektettek.
Különben miért nincs a pénzügyi tranzakciókon áfa? Rossz döntéseik után ,miért az adófizetők pénzéből mentik meg a bankokat? Pár hónap múlva meg megy az osztozkodás ismételten (bonus). Azt se nagyon reklámozzák, hogy a görög és egyéb "mentőcsomag" egy nagy nulla! Semmi nem megy a gazdaságba , csak a bankokat fizetik ki az EU-s adófizetők pénzéből.
Tehát nem rossz ötlet ez a heti akasztás.

Kandabula 2012.02.27. 00:52:39

@bkkzol: emlékszem, volt olyan, hogy három szoba, három gyerek, négy kerék (vagy valami hasonló). Nos, ez meg is vezette a jónépet, különös tekintettel arra, hogy lesz itten egymillió munkahely is, tehát vehetjük a kölcsönt. Érdekes, hogy kedves vezetőink simán megoldották a gondjaikat komoly nyereséggel. Nincs ez így jól.

Kandabula 2012.02.27. 01:03:53

@bkkzol: a heti akasztással mélyen egyetértek, mert élvezem. Figyelj:

www.liveleak.com/view?i=e12_1322773720

Elélveztél?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.27. 01:04:18

milyen fasza lesz 10 ev mulva nem a bastillet foglaljak/juk/ el hanem az IMF-et, meg ilyen bankokat akiknek a vezerei utazgatnak es equdaroi szobalanyokat/ hu de ronda szegeny/ dugnak termelo munka vegzese nelkul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.27. 01:06:35

@Kandabula: az akasztast tessek ne szo szerint venni
szet kell csapni kozottuk, leginkabb a /normalis/ politikusoknak
de ezek vedik egymast a milliardokert
a magyar fobankar is orszagon felul allo leny lett

Kandabula 2012.02.27. 02:05:22

@hagyma: az ékezetek hiánya miatt feltételezem, hogy nem hazulról szövegelsz. Gyere haza, oszt jónapot. Itt mindig akaszthatsz kedvedre. Képletesen is. Manapság Magyarországon az akasztás iránti igény (bizonyos körökben) társadalmi elvárássá vált, aminek eleget kell tenni. Mint "bkkzol" írta fejtegetését követően: "Tehát nem rossz ötlet ez a heti akasztás."

Hát nem rossz. Legyetek az elsők! Egyébként a "magyar fobankar egy orszagon fefuli leny. Hat igen. Az egyetlen.

shwarcz bácsi 2012.02.27. 02:07:31

inkább akasszanak fel minden héten egy politikust....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.27. 02:35:03

@Kandabula: te valahogy erosen felreertettel
en sehol nem emlegettem magyar bankarokat
egyet ugyan megemlitettem aki politikai okokbol ragaszkodik a posztjarol, szerintem
de en altalanossagban beszeltem, a nemzetkozi bankvilagrol
itt amerikaban meg jobba haborognak, tehat emiatt foleg nem kene hazamennem
ugyhogy ha megengeded nem megyek haza, mert en itt vagyok itthon
koszonom
oszt jonapot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.27. 02:50:17

raadasul az nem is az tipikus bankar, akirol szo van
sokat keres ugyan, de nem rola van szo
pont rola nem O csak politka

preddy 2012.02.27. 04:27:50

Ez a mondás eredetileg politikusokra vonatkozott - ha egy politikust felakasztanak, nagyot nem tévednek, a többi csak tanul belőle - formában...

pizzaboy 2012.02.27. 06:43:10

@baloo112: "A képviselőknek buszbérlete van. Pedig idén is óriási többletben zárt a költségvetés."

Pedig itt engem azzal próbáltak etetni, hogy ha szegény az állam akkor az emberek gazdagok, és fordítva. Úgy látszik akkor ez nem igaz sem Svédországra, sem Magyarországra. Ott gazdagok az emberek, és az állam is, itt meg mindkettő szegény. Rohatt Svédek!

mahet 2012.02.27. 08:09:26

@dr. Trebitsch: nekem életbiztosításom van, mondjuk azt se tudom hol van befektetve.

Mind fel leszünk lógatva, már látom ahogy megy a tömeg végig a német kisvárosokon és lógatja fel a nyugdíjasokat sorban, mert nekik volt megtakarításuk és kamatoztatni szeretnék. Pfúj!

debreceni.blog 2012.02.27. 09:22:15

Simor András nem hajtotta bele a fejét a miniszterelnök ölébe, ezért aztán eltörik a derekát.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1275_kell_orbannak_mert_ott_van_a_le

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.02.27. 09:27:11

@hagyma: Igazán nem támadni akarlak, de azért kíváncsi lennék rá, hogy ha te ott érzed otthon magad, akkor miért érzel késztetést, hogy magyar oldalakon kommentelj?

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 09:34:00

@Kőmíves Kelemen: Három év alatt közel a duplája törlesztőt követelik (az eredeti sem volt piskóta),a fizetés meg nullát emelkedett!
Én is eléjük tudnám tolni a foglalkozásomhoz tartozó gyártástechnológiát fehéren-feketén, mégsem tudnák elvégezni a feladatot.
Egy hétköznapi embert húsz dörzsölt jogász által megfogalmazott szerződésekkel vezetik meg.
Igen, bumm a fejbe, sörétessel félméterről!

mikerbiker 2012.02.27. 09:39:31

Előbb a Bankárok,aztán a politikusok... Jeeeee!!!!

varosoko 2012.02.27. 09:45:57

egyet? akkor nem változnak.
hetente tizet!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.02.27. 09:53:28

Óh, mily kedves gondolat, mindenképpen megfontolásra érdemes!

Friedman 2012.02.27. 09:59:49

@Silverstein: A tulajdonosa? Részvénytársaság a bankok többsége, simán tudhatod, hogy kik a tulajdonosok. Jellemzően befektetési alapok, nyugdíjalapok, tehát a végső tulajdonosok végtére is a kisemberek.

Mellesleg bárki lehet bank tulajdonos, ott a tőzsde, vegyetek OTP-t, occsón adják!

Démonizálni a bankokat, bankárokat és ettől várni a világ felemelkedését? Azért nézzünk vissza a bankok előtti időkre. 1600 előtt. Hmm.

Francekellregisztralni 2012.02.27. 10:05:12

@Friedman: Azert ugye nem kell elhinni, hogy a bankok hoztal el nekunk a vilagbeket es hasonlokat :D

desw 2012.02.27. 10:09:24

@huzzadneki shakespeare:
"Én is eléjük tudnám tolni a foglalkozásomhoz tartozó gyártástechnológiát fehéren-feketén, mégsem tudnák elvégezni a feladatot."

Magyarán mondva te aláírtál egy többmilliós 20-30 éves futamidejű hitelszerződést úgy, hogy fingod sem volt arról, hogy mit írsz alá?

Értem! Szemét bankokok'! Akasszunk!

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 10:41:13

@desw: Forint alapú hitelt nem voltak hajlandóak adni.
Arra viszont jó nekik a Forint, hogy abba folyósítsák a hitelt, és hogy a törlesztést is abban kérjék.
Svájci Frank, sose láttam, de lehet hogy még ők sem!
Eladási árfolyam?
Ha akarják náluk akár 400,- Ft is lehet.

Gekko 2012.02.27. 10:49:54

@Ejjnye Bejjnye: Nettó hülye vagy, aranyapám.

Hogy a rákba tudtál ide kommentelni, ha nincs áram, fűtés, nem fejlődik az internet. Áhhhh... Ez szimplán jól esik a lelkednek, balzsam a saját nyomorodra - van kit okolni miatta. Jelzem, unalmas. Ráadásul kontraproduktív. Ha mindig mást hibáztatsz, soha nem fogsz rájönni, min kellene változtatnod.

Javaslom sportolj, ott megtanulod, hogy a hibát magadban kell kijavítanod, különben minden alkalommal te kapod a pofont...

desw 2012.02.27. 10:54:16

@huzzadneki shakespeare:
"Forint alapú hitelt nem voltak hajlandóak adni."

Volt, csak drágább volt, így a népek az olcsóbb devizahitelt vették fel. Rizikóztak, de sajna nem jött be!

"Arra viszont jó nekik a Forint, hogy abba folyósítsák a hitelt, és hogy a törlesztést is abban kérjék."

Talán azért, mert a legtöbb hitelfelvevő Forintért vette a kocsiját, lakását, ... és Forintban kapja a fizetését.

"Svájci Frank, sose láttam, de lehet hogy még ők sem!"

Gondolom ez akkor nem okozott senkinek lelki traumát, amikor beült az új autóba vagy kecóba.

"Eladási árfolyam?
Ha akarják náluk akár 400,- Ft is lehet. "

A elb.szott Forint árfolyam miatt másokat kellene felakasztani, ha már mindenképpen gyilkolászni akartok.

béla a görög (törölt) 2012.02.27. 10:55:52

Nem is tudom...
Lehet a bankárok kizsákmányolnak, viszont a (magyar) kormány meg államosít, extraadóztat.
Akkor már kösz, inkább a bankárok. Eddig még mindig több pénzt hagytak nálam.

Amúgy meg ha ilyen szép békésen metrózik akkor kb. ennyire veszik komolyan ezen kijelentését.

Képzeljük el a szitut amint Orbán metrózik miután államosította a manyupot... hihető?

mahet 2012.02.27. 11:00:07

@huzzadneki shakespeare: És a TV-ben láttad az elektronokat? A motorban a benzint ahogy felrobban? Sose volt, mind átverés... szerintem nem is kell benzin a kocsiba, csak a gonosz olajmaffia találta ki. Vagy a zsidók?
A gonosz kapitalista-cigány-vállalkozó-nyugdíjas-libsi-kommunista-náciféreg-népnyúzóállam-multi-török-román-német-olasz-görög a hibás!

Mindegy - csak nem én hibáztam, hogy felvettem 30 évre CHF hitelt 100 nettóval.

Meg ez az egész globális összeesküvés Magyarország ellen! PFej!

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 11:41:56

@desw: Nem vagyok pénzügyi szakember, de tudomásom szerint az osztrák uzsorás bankok (meg a többi) négy-öt évvel ezelőtt 1% kamattal jutottak a nemzetközi pénzpiacon a Frankhoz.
A málnát vételi árfolyamon pl. 152 Ft-ért helyezték ki, de a többi elszámolás (törlesztés) már abban a pillanatban százhatvan egynéhány Ft-on történt.
Ez egyből plusz 10% azaz 1000%-os haszon, pedig még a kamatokról és egyéb díjakról nem is beszéltünk.
Gusztustalan és gátlástalan népség, én csak rosszat kívánok nekik

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 12:03:54

@mahet: Nem láttam azokat elektron izéket!
Te pedig annak a kislánynak osszad az észt, aki reggel sírva megy az iskolába, mert nem mer felszállni a buszra, ugyanis nincs pénz bérletre és retteg az ellenőrtől.
Gusztustalan nép a magyar! Nulla empátia, nem baj ha az én tehenem döglik, csak a szomszédé is dögöljön, kárörvendésben világbajnok, plusz szolgalelkű!!!!!!!!!!!
Tisztelet a kivételnek!

Ejjnye Bejjnye 2012.02.27. 12:16:44

@Gekko: Felettébb intelligensnek álcázott, személyeskedő megjegyzésed sajnos nem tudom melyik előbbi véleményemre akart választ adni. Ha lehülyézed a másik embert, ezzel Te automatice okossá válsz ugye? De próbáljunk meg kommunikálni: a második mondatod értelmetlen, mivel nemlétező véleményre és szóösszetételre adott heveny reakció. Vagy spontán figyelmetlenül olvastad hozzászólásaimat. Esetleg cáfolj. Konkrétummal, ha van. A többi szavaidban nagy a gyűlölet, és feltételezem, a fiatal korodnak megfelelő pökhendi hozzáállás. Lesz ez majd pár évtized után máshogy is, amikor Te is több mindent átélsz, a korral pedig az értékelés is megjelenik. Javaslatodat a sportra köszönöm, megvolt, többféle is. Ha tényleg kaptál ott már pofonokat, akkor már tudod, hogy nem te vagy a mindent-tudó, legügyesebb, állandóan győztes gyerek, és az univerzum tele van rajtad kívülálló okokkal és okozatokkal. Ha még erre nem jöttél rá, kérlek ne beszélgessünk! Nincs kedvem, sem időm, energiám fantom huzavonára az arctalanság színterén.

mahet 2012.02.27. 12:19:19

@huzzadneki shakespeare: amit te szeretnél az a kommunizmus.

Nehéz lehet megérteni, hogy ahhoz, hogy az ország fejlődjön egy kicsit nagyobb lukakat kell hagyni a szociális védőhálón.

Az empátiának is van határa: www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/27000/27549_ados.jpg - az szja 90%-át 300e ember fizeti be.

Szerintem én elég sok empatikus forintot adok a kislány bérletére - az a baj, hogy kevesen adunk sokat. Pénz beszél, empátia ugat.

Amúgy adnék én többet is, szerintem felháborító, hogy az 1-2-kulcsossal én többet keresek míg egy rendőr, orvos, tűzoltó kevesebbet.

Akkor lehet felhúzni a lemaradókat ha tisztességes verseny és piac működne Magyarországon, lenne jogbiztonság és vállalkozás-barát környezet. Ebbe pl. nem fér bele a szerződések állami megváltoztatása, a visszamenőleges hatályú törvényhozás vagy a vállalkozás-, multi-, bank- és EU-ellenes retorika.

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 13:08:32

@mahet: Igen, az érmének két oldala van!
Azt azért hozzátenném, hogy igazából én se akarok senkit felakasztani, főbe lőni pedig pláne nem!!
Van 149,- CHF/hó hitelem, azzal meg csak elbírok. :-)

desw 2012.02.27. 13:09:20

@huzzadneki shakespeare:
"Nem vagyok pénzügyi szakember, de tudomásom szerint az osztrák uzsorás bankok (meg a többi) négy-öt évvel ezelőtt 1% kamattal jutottak a nemzetközi pénzpiacon a Frankhoz."

És? Ebből következik az, hogy magyar jómunkásembernek nem adhatja drágábban az új Suzura a hitelt? Nem értem!

Félreértés nem essék, nem védem a bankokat. Ha törvénytelenül jártak el, akkor meg kell büntetni öket, ez nem vitás. De ha csak az a baj, hogy SZERINTED túl sokat keresnek vagy nem etikus...

"Gusztustalan és gátlástalan népség, én csak rosszat kívánok nekik"

Gondolom akkor is zsidóztál, amikor beültél az új kecódba v. autódba.

"Gusztustalan nép a magyar! Nulla empátia, nem baj ha az én tehenem döglik, csak a szomszédé is dögöljön, kárörvendésben világbajnok, plusz szolgalelkű!!!!!!!!!!!"

Empátia??? Az empátia, hogy Magyarországon érdemben 2 millió ember adózik, de ebből mind a 10 millió ember elkurását kell fizetni??? Ez vérszívás b+, nem empátia, amit egyre kevésbé visel el az érdemi adófizető réteg!

A gond az, hogy 22 éve történt a rendszerváltás, de ti még mindig a szocializmust építitek.

mahet 2012.02.27. 13:26:58

@huzzadneki shakespeare: megnyugodtam :)

Nem mintha érintene, csak olyan hülyén nézne ki a szép esti kivilágított Budapesten a lámpaoszlopokról lógó rothadó holttestek látványa.

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 14:59:56

@desw: Én nem vagyok ti, én én vagyok!
Én nem lengetek semmiféle zászlót.
Keressen mindenki amennyit tud.
Azon viszont állampolgári jogon felháborodhatok (mást nemigen tehetek),hogy rafinált,körmönfont, megtévesztő, aljas módon kihasználják a tájékozatlan, esetleg buta embereket,és még a cserzett bőrt is lenyúzzák a hátukról.
Gondolom nem a bankár rokkant bele a jómunkásember Suzuki hitelébe.
Most is tolják a reklámot ezerrel, hogy a folyószámlánál ez is 0 Ft, az is 0 Ft, meg amaz is 0 Ft(a végén persze többe kerül a huzat mint az ülőgarnitúra).
Remélem egyre kevesebb dőlnek effajta megtévesztő ajánlatoknak.
Ja, és én soha nem zsidózok. Minden népnek, népcsoportnak, kisebbségnek, etnikumnak megvannak a maga szennyei (a magyarnak is).

Alászolgája, örültem a szerencsének! :-)

xstranger 2012.02.27. 15:20:56

@huzzadneki shakespeare: latszik hogy nem vagy penzugyi szakember. Ez a 10%bol 1000% ez pontosan hogy jon ki?

Felejtsuk el vegre hogy az arfolyamvaltozas a bank haszna, a felveteli es a kiadasi kamat kozott meg azert van kulonbseg mert az osztrak uzsorabank jobb ados mint te meg Magyarorszag. Aki vagy nem fizet, vagy esetleg vegtorlesztessel trukkozik.

Az hogy a torlesztoreszlet valtozik egy svajcifrankos hitelnel az nem hatalommal valo visszaeles hanem ebben allapodtatok meg. A hatalommal valo visszaeles az amikor ilyenolyan kezelesi koltsegeket allapitanak meg utolag. Na ennek kellene illegalisnak lennie nem a frankos hitelnek.

húzzad neki shakespeare 2012.02.27. 16:29:14

@xstranger: Számolni azért még tudok!
Ha van egy almád, és szerzel mellé még egy felet, akkor 50%-al növelted az almáid számát.
Ha szerzel mellé még egy felet, akkor már 100%-al nőtt az almáid száma (ekkor dupláztad meg).
Ebből kifolyólag a dupla az = 100%, az ötszörös az pedig =500%.
Eszerint, ha meg tízszerezed, akkor tízszeresére, azaz 1000%-osan nőtt az almáid száma.
A fenti hozzászólásomban azt írtam, hogy a bankok 1 % kamatra vették fel a pénzpiacról a CHF-et, de a saját vételi és eladási árfolyamkülönbségük közel tíz százalék. (Mert amikor a pénztárnál felvette a hiteles a pénzt, vételi árfolyamon kapta meg, egy hónap múlva, már eladási árfolyamon kellett befizetni a csekket).
Már csak itt megnyerte a bank az általa kifizetendő kamat tízszeresét.
Bár az is lehet hogy tévedek! :-(

desw 2012.02.27. 20:03:43

@huzzadneki shakespeare:
"Azon viszont állampolgári jogon felháborodhatok (mást nemigen tehetek),hogy rafinált,körmönfont, megtévesztő, aljas módon kihasználják a tájékozatlan, esetleg buta embereket,és még a cserzett bőrt is lenyúzzák a hátukról."

Ha valaki úgy írt alá egy többmilliós, 20-30 év futamidejű hitelszerződést, hogy fingja sem volt annak tartalmáról, akkor most semmi blog-kompatibilis szó nem jut eszembe az illető jellemzésére.

"Gondolom nem a bankár rokkant bele a jómunkásember Suzuki hitelébe."

Miért a bankár rokkanjon bele?

"Most is tolják a reklámot ezerrel, hogy a folyószámlánál ez is 0 Ft, az is 0 Ft, meg amaz is 0 Ft(a végén persze többe kerül a huzat mint az ülőgarnitúra)."

Ezzel az erővel az összes zöldséges kofát is akasztani kellene, mert azok is kiabálnak és győzködnek, hogy vegyél tőlük uborkát. Halál rájuk is!

"Remélem egyre kevesebb dőlnek effajta megtévesztő ajánlatoknak."

Nem a hitellel van gond, hanem a céljával. Ha munkaeszközt veszel belőle, amivel jobban, hatékonyabban, ... tudsz dolgozni, akkor simán megérheti. Ha viszont csak az egy szinttel magasabb életszínvonaladat akarod finanszírozni belőle, akkor könnyen pofára eshetsz. Utóbbi történt Magyarországon.

húzzad neki shakespeare 2012.02.28. 08:21:20

@desw: Na, csak kibújt a végén a szög a zsákból!
Ezek szerint aki felvette a hitelt, annak fingja se volt arról, hogy mit írt alá (nincs rá blog-kompatibilis jelző).
A bank természetesen százszázalékosan tisztába volt mindennel, tudott a buktatókról, előre és tisztán látta azt, ami törvényszerűen be fog következni!
Ennek ellenére, szemérmetlen és gátlástalan módon mégis megkötötte az ügyféllel az eleve halálraítélt szerződést.
Erre meg én nem tudok blog-kompatibilis jelzőt mondani, pedig pörgetem ám az agyam!

A fentiekből következik, hogy az ügyfél a pénzügyekben tapasztalatlan, járatlan, hozzá nemértő, esetleg buta volt.

A bank pedig hiéna és kizsákmányoló!!!!

desw 2012.02.28. 10:48:28

@huzzadneki shakespeare:
"Na, csak kibújt a végén a szög a zsákból!
Ezek szerint aki felvette a hitelt, annak fingja se volt arról, hogy mit írt alá (nincs rá blog-kompatibilis jelző).
A bank természetesen százszázalékosan tisztába volt mindennel, tudott a buktatókról, előre és tisztán látta azt, ami törvényszerűen be fog következni!"

Ne viccelj! A bankok tudták előre, hogy egy idióta jogászcsűrhe fog hatalomra kerülni 2010-ben, akik az elbaszott “unortodox gazdaságpolitikájukkal” még nagyobb szarba kergetik az országot és ezzel a devizahitelesek?

Továbbá a bank hogy ellenőrizze, hogy emberünk a fizetésének hány százalékát dobálja be a játékgépbe vagy issza el? Sehogy!

Inkább tükörbe kellene nézni, nem másban keresni a hibát…

"Ennek ellenére, szemérmetlen és gátlástalan módon mégis megkötötte az ügyféllel az eleve halálraítélt szerződést."

Cselekvőképes emberek vehetnek fel hitelt! Ha valaki a SAJÁT életével kapcsolatban sem tud felelősséggel meghozni döntéseket, akkor így járt, Darwin elintézi a többit.

Ja, utána ezek a Darwin-dijasok fognak elmászni az urnákig és szavazgatni össze-vissza, ezzel meghatározva 10 millió állampolgár jövőjét. Szuper!

Szóval vagy helyezzük gondnokság alá a barmokat és vegyük el a szavazati jogukat, vagy induljunk el végre az öngondoskodás és egyéni felelősségvállalás irányába. Magyarán az általad összehordott szarkupacot pucold el te, a sajátomat meg majd elpucolom én.

“A fentiekből következik, hogy az ügyfél a pénzügyekben tapasztalatlan, járatlan, hozzá nemértő, esetleg buta volt.”
A bank pedig hiéna és kizsákmányoló!!!! "

Ha a T. user nem olvassa el vagy nem érti meg mondjuk a vasaló használati útmutatóját, és a kádban vasalás közben megbassza az áram, akkor nehogy már a vasaló vagy a gyártó legyen a hibás.

debreceni.blog 2012.02.28. 12:06:30

Debrecen - Közleményt adott ki Debrecen önkormányzata a félmilliárdos büntetéssel kapcsolatban. Kósa - ha kell - be fogja perelni Hajdúsámson és Ebes önkormányzatát. Plusz egy mérnököt, bónuszként.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1778_mindenki_hibas_debrecen

húzzad neki shakespeare 2012.02.29. 07:19:37

A bank se tudta, hogy mit hoz a jövő pénzpiacon, az utca embere meg aztán végképp nem.
De mindenre van megoldás, nem kel hitelt felvenni (kiszámíthatóbb marad a jövő, nincs meglepetés)!
legyen jó a régi kocsi, van busz, villamos, vonat, és a többi.
Bérelt lakásban is lehet élni, ez nyugaton nagyon bevált, ráadásul így még mobil is maradhat az ember.
No hitel, no problem!

desw 2012.02.29. 09:22:24

@huzzadneki shakespeare:
"A bank se tudta, hogy mit hoz a jövő pénzpiacon, az utca embere meg aztán végképp nem.
De mindenre van megoldás, nem kel hitelt felvenni (kiszámíthatóbb marad a jövő, nincs meglepetés)!"

Nem a hitellel van gond, hanem a céljával. A legtöbb bajba jutott hiteles egész egyszerűen túlnyújtozkodott a takaróján, és az egy szinttel magasabb életszínvonalát akarta megvalósítani hitelből. Ez nem működik!

"Bérelt lakásban is lehet élni, ez nyugaton nagyon bevált, ráadásul így még mobil is maradhat az ember."

Egyetértünk!

vomit 2014.04.04. 23:50:09

elegge elcsendesedtek a bankarmentegeto berkommentelok, ugyhogy:

How To End TBTF? Do What Vietnam Does: Sentence Bankers To Death By Firing Squad
www.zerohedge.com/news/2014-04-04/how-end-tbtf-do-what-vietnam-does-sentence-bankers-death-firing-squad